A Transindex erdélyi online újság petíciót kezdeményezett az oktatási program veszélyeztetése, illetve a politikai beavatkozás ellen. Bár a lemondott vezetőség nem ellenzi azt, hogy Budapest ellenőrizni kívánja az állami szubvenciók felhasználását és az oktatási program működését, azt nehezményezik, hogy a Szövetséggel nyíltan konkurens Teleki László Alapítvány bízták meg az átvilágítás lebonyolításával. Ezen kívül egy olyan új alapítvány játszana központi szerepet a csángo magyar oktatási program fenntartásában, melynek kuratóriumában csupán egyetlen romániai magyar van reprezentálva, a többi magyarországi képviselő. “A pénzügyi felelősség és elszámoltathatóság mellett (…) alapvető szempont kell legyen, hogy tapasztalatuk, helyismeretük nélkül a program egésze kerülhet veszélybe!”–áll a petíció szövegében. A csángó oktatási program 11 éve történt bevezetése óta évente 2,200-ra tehető a szubvenciónált tanulmányokban résztvevő diákok száma, valamint eddig hét Magyar Ház épült ebből a pénzből.

Kanadában általában nem fiskális jellegű az itteni magyarok politikai megosztása. A fideszes Békemenetet publikusan támogató torontói Kalejdoszkóp Hagyományőrző Klubnak szánt – és a budapesti Bethlen Gábor Alapítványon keresztül átutalt – 1,8 milló forintos szubvención kívül nem részesülnek kanadai magyar szervezetek magyarországi állami támogatásban. De ennek ellenére, érezhető a jelentős részben az ottawai magyar Nagykövetségtől származó – illetve Pordány László nagykövet által támogatott -pártpolitikai nyomásgyakorlás. Pordány jelen volt és felszólalt a Montreáli Magyar Bizottság 2011. november 8-ai zártkörű gyűlésén, melynek egyedüli napirendi pontja a Kanadai Magyar Demokratikus Charta ellehetetlenítése volt. Furcsa egybeesés, hogy pontosan az nap indult útjára Ottawából egy petíció, mely a Chartát alapító kanadai állampolgárokat támadta és melyet - többek között – a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben terjesztettek, a szentmisék után és a gyermekek karácsonyi műsora alatt. A 2011-es montreáli 1956-os emlékműsorán is kitört a politikai jellegű úszítás, amikor Göllner András montreáli professzortól visszavonták szónoki meghívását és helyette Raffay Ernő szélsőjobboldali történészt, a kommunista állambiztonság tevékenységében érintett személyt - illetve Pordány közeli barátját – kérték fel erre a szerepre. Raffay és a szintén Kanadába látogató Koltay Gábor együtt uszított a kormánnyal szemben kritikus hangot megütő kanadai magyarok ellen.  Ezen felül csak hab a tortán, hogy a nagykövet szinte teljesen “ignorálja” a torontói Magyar Ház tavaly megválaszott és liberálisnak vélt új vezetőségét.

Tehát a jó magyarokra és a rossz magyarokra, a szorványság lojális és az ellenséges csoportokra való szétválasztása akut módon érzékelhető Kanadában. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy ennek kanadai magyar szenvedői és áldozatai többnyire tehetetlenül kénytelenek figyelni a diazpóra pártpolitikai alapú lezüllesztését, a másképpen gondolkodók kirekesztését és megfélemlítését.

Manapság Éva New Haven (Connecticut) környékén él és a nap nagy részét a Hungarian Spectrum szerkesztésével tölti. 2007-es indulása óta, összesen 1,544 bejegyzés született, túlnyomó többségük Éva tollából…vagy helyesebben: billentyűzetéből. Átlagosan 1,800 és 2,000 közöttre tehető az egy-egy bejegyzést olvasók száma. Januárban pedig összesen hatvanezerszer olvasták a Spectrumot. Az olvasók egyharmada magyarországi, a többség viszont az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Kanadából és Németországból olvassa Éva blogját.

A mindig tanulságos blog egyik kiemelkedő karakterisztikája az, hogy az olvasók közül is vannak sokan akik igen jól informáltak a magyar bel- és külpolitikával kapcsolatban. Mint ahogy a KMH-ban is jeleztük, a Hungarian Spectrumban szivárogtatta ki két külön alkalommal egy álnéven publikáló kanadai állampolgár Szapáry György washingtoni nagykövet leveleit. A mai napig nem derült fény arra, hogy hogyan kerültek a “Kormos” néven a Spectrumban hozzászóló, jobboldali internetező kezébe Szapáry levelei.

A Hungarian Spectrumon kívül Balogh S. Éva írásai magyarul is megjelennek a Népszabadságban és a Galamus-Csoport honlapján. Egy amerikai állampolgár javaslata alapján jelölték a Pulitzer-díjra.

De akkor mégis hogyan látja az LMP a magyar-magyar kapcsolatokat, a diaszpóra “szerepét” a tágabb magyar nemzetben, illetve a magyar társadalomban? Jávor Benedek szavaiból látszik, hogy e téma valóban foglalkoztatja az ökopártot.

“Szerintünk nem az a cél, hogy a hazai belpolitikai harcokhoz szövetségeseket vagy csatlósokat hozzunk létre a határon túl, hanem hogy az ottani közösségek megfogalmazhassák igényeiket, céljaikat, és ezek megvalósításához az anyaország segítséget tudjon nyújtani. Ehhez szoros kapcsolatra van szükség, hogy megérthessük, mik a konfliktusok, mik a közösség túlélésének lényeges pontjai. Én remélem, hogy ha érdemben próbálunk kommunikálni velük, és nem a magyar belpolitika műbalhéit kiterjeszteni rájuk, akkor az LMP által nyújtott választási lehetőség találkozni fog ezen közösségek érdeklődésével”–mondta az LMP-s frakcióvezető az Erdélyi Riportnak.

Jávor Benedek jelezte, hogy az LMP már valamennyi kárpát-medencei magyar közösség politikai szervezeteivel felvette a kapcsolatot és nyílvánvaló, hogy ezzel a lépéssel is készülnek a 2014-es választásokra.

Itt érdemes megjegyezni, hogy ha tetszik, ha nem: a határon túli magyarság szavazati joga most már valóság. Hiba lenne bármelyik demokratikus ellenzéki pártnak azt feltételezni, hogy a határon túl tombol a Fidesz népszerűsége. Ha Kanadát nézzük, akkor igaz, hogy a helyi magyar közösségek hangadói gyakran a kormánypárthoz húznak, de amikor egy kicsit közelebbről vizsgáljuk meg a szituációt, kiderül:

1. A kanadai magyarság egyáltalán nem homogén és a túlnyomó többségnél inkább kulturális és családi szálak fűzik az ittenieket Magyarországhoz. A politikai meggyőződés  harmadlagos fontosságú tényező. 

2. Az Óhaza politikáját, közéletét a kanadai magyarok többsége csak felszínesen követi, bár az is igaz, hogy a kormánypárti nyomtatott sajtótermékek éppen a kanadai magyarok politikai “tudatlanságát” és az emigránsok életútjuk során szerzett antikommunizmusát a balközép ellenzék lejáratására használják fel. Azt a mítószt prezerválják, hogy az egész magyar ellenzék valamilyen formában a pártallami múlthoz fűződik és a patriotizmust elveti. Ezért  – szerintük – Magyarországon nincsen elfogadható politikai alternativa.   

3. A kanadai magyar diaszpóra többnyire apolitikus vezetői is ügyelnek arra, hogy saját baráti és közösségi köreiből származó politikai, vagy világnézeti megnyilvánulások miatt ne kerüljön veszélybe az ottawai magyar Nagykövetséggel fenntartott kapcsolatuk. Ez Montreálban, Ottawában és Torontóban különösen érezhető. Mint ahogy már számtalanszor megírtuk, Pordány László – Magyarország Kanadába akkreditált nagykövete – politikai kérdésekben “egyívásúnak” nevezte a kanadai magyarságot és bár ez a tavaly júniusban elhangzott deklaráció nem felel meg a valóságnak, a külképviselet ezzel üzent az itteni magyaroknak: velünk vagytok, vagy ellenünk.

4. A közösségi vezetők és aktivisták jelentős része a kiközösítés félelme miatt hallgatja el politikai nézeteit, illetve a Fidesz egyes intézkedéseivel kapcsolatos kritikáit, fenntartásait. Az elmúlt hónapok során a Kanadai Magyar Hírlap nem egyszer kapott postai úton olyan leveleket, melyben név nélkül mondják el közösségi aktivisták fenntartásaikat a fideszes pártpolitikát folytató kanadai magyar vezetőkről, hangadókról és az ottawai magyar Nagykövetség kirekesztő, partizán magatartásáról. Ők a nyilvánosság előtt  biztosan nem fognak felszólalni ez ellen, hiszen a véleménynyílvánítás ára a baráti és a közösségi kapcsolatok megszűnése. De egy ottawai szavazófülke anonimitása bátorító hatással bírhat.

Ha már úgy alakult, hogy a határon túli magyarságot is bevonják a magyarországi politikába, 2014-ben lehetőség nyílhat a hamis mítószok lebontására, valamint a világnézetileg és politikailag sokszínű diaszpórával folytatott párbeszéd megkezdésére. Egy dinamikus, szociálisan igazságos, patriota és a határontúli magyarság felé nyított LMP-nek mindenképpen szerepe lehet a magyar – magyar diskurzusban.

A Magyar Lobby 1200 hivatalos tagságából százan adták aláírásukat a levélhez, az “egymillió amerikai magyar szavazó” nevében.

Ez nem az első eset amikor Lipták és az ő különös csapata bizarr lépésre ragadtatja magát, de minden esetre egyike a legbizarrabbaknak.

Elsőre talán az a kinemmondott feltételezésük teszi különössé, hogy az amerikai külügyben csupa hülyék ülnek, akiknek a magyar ellenzék nélkül fogalmuk sem lenne arról, hogy ott mi folyik. Meg az is, hogy a külügy “ostoba bürokratáit” véleményükben befolyásolni lehet. Külünös az is, hogy csak most, hetekkel később, értették meg a levél jelentőségét. Nem beszélve arról a minősíthetetlen nagyképűségről, hogy a maroknyi aláíró egy teljes milliónyi szavazó képviseletét követeli magának, holott még az 1200 tag támogatását, illetve aláírását sem sikerült megszerezniük.

Érthető, hogy Lipták és a Magyar Lobby egyszerűen nem hajlandó az egyetemes nemzetközi rosszallást Orbán kormánya ellen tudomásúl venni. Világos az is, hogy vagy tudatlanságból, vagy elvakúltságbol eredően, feltétel nélkűl támogatják az Orbán rezsimet, akármi történjen is. De az már erthetetlen, hogy figyelmen kívűl hagyják a levél tartalmát, és azt a tényt, hogy a levél a demokratikus értékek védelmében íródott, és hogy az ellen maga a Magyar Kormány sem emelt szót. Sőt, a kormány oda nyilatkozott, hogy ők is a demokrácia alapján állnak.

Mi az tehát, amit a Magyar Lobby ellenez?

Másra nem gondolhatunk, mint arra, hogy a vékonybőrű kormánypártiak számára még a legudvariasabb levél is ingerlően hat, ha az nem a feltétlen alázat hangnemében szól a kormány politikájáról. De ez nem csoda, mert konnyű megfeledkezniük arról, hogy a Nemzeti Együttműködés Politikája egyenlőre még nem kötelező az amerikai diplomácia számára.

De már dolgoznak azon, hogy rávezessék őket, ennek egyik szánalmas kísérlete a Magyar Lobby levele. És hogy mit remélhetnek tőle, azt mondanunk sem kell.

Talán nem lenne haszontalan, ha a demokratikus érzelmű magyar emigráció is hallatná a hangját. Vagy talán nem arra való-e a Charta? Obama elnök biztosan szívesen látna egy levelet a tények ismertetésével. Nem azért, mintha szüksége lenne rá, hanem mert az egymillió északamerikai magyar nem hódol egyemberként a fasizálódó Orbán rezsimnek, és azt jobb ha ő is tudja.

Kerekes Sándor

“Fizikailag távol ugyan, de lélekben Veletek megyünk a Hősök terétől az Országházig, hogy megmutassuk a világnak: hazug minden külföldön megfogalmazott és terjesztett propaganda, hazug minden megfizetett, képmutató, szélhámos mesterkedés, amely Magyarország és nemzetmentő, nemzetféltő kormányának lejáratására irányul.Igyekszünk, hogy találjunk olyan nyugati fórumokat, amelyek a mi véleményeinket is elfogadják és közlik, hogy felvilágosíthassuk a nyugati közvéleményt a valóságról. Hisszük, hogy Isten Magyarországot nem gyarmatnak, nem a pénzvilág vazallusának szánta, hanem független, szabad államnak, a magyar népet pedig saját sorsát irányítani képes nemzetnek, amely a keresztény értékek megőrzésével és felmutatásával példát mutat Európának és a világnak.

“Magyarország megújulásának történelmi ideje van”, fogalmazta meg Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Ennek a megújulásnak a sikerét mi, kanadai, egységes nemzetben gondolkozó magyarok minden erőnkkel és eszközünkkel támogatjuk”–írta Dancs Rózsa

A fent említett ”eszközökhöz” a tavalyi év végén megszerzett 1,8 millió forintos magyar állami szubvenció is bizonyára hozzátartozik, melyet a torontói Kalejdoszkóp Hagyományőrző Klub nyert a Szülőföld-alapon keresztül. Ennek fényében azért elég nagy merészség ”megfizetett” Fidesz-ellenes külföldi lapokról beszélni.  

De ha már témánál vagyunk, mindenképpen felhívjuk a KMH olvasóinak figyelmét a Montreál-központú Kanada Világa című honlapra, mely minap publikált szerkesztői véleményt a Kalejdoszkóp felhívásáról.

“A Kanada Világa független hírforrásként teret nyújt a szolidaritást kifejező közlemény és annak aláíróinak a közlésében. Egyúttal szomorúságunkat is kifejezzük annak okán, hogy az Orbán-féle marketing kommunikáció elérte Kanadát. Az árokásás eredménye, a politikai kettéosztottság kanadai magyar és kanadai magyar között egyre csak fokozódik, ami finoman szólva is szégyenletes!”–írja a Kanada Világa, mely jegyzetet biztosan egy nagy nemzetközi bankból publikálta a lap, miközben a bankos lány a púlt mögött számolta a liberálbolsekvik gyurcsányi rablóbandától érkező pénzhalmazt.

De sajnos rossz a világgazdaság helyzete és hamarosan kiürül a kassza! Ezért azt javaslom a Kanada Világának, hogy legközelebb a Kanadai Magyar Hírlappal karöltve nyújtson be pályázatot a magyar államnak. Kérjünk úgy húsz milliót, aztán csak kapunk valamit. Mi is tudjuk őrizni a hagyományt!

Két érdekes jelenségre is rámutathatunk, amikor ezeket a számokat vizsgáljuk. Elsőként: a magyar parlament szélsőjobboldali pártja ezek szerint rendkívül gyenge Erdélyben, hiszen az MSZP (szintén alacsony) támogatottsága mögött végzett. Második észrevétel: Gyurcsány Ferenc új pártjának érzékelhetően nagyobb az ismertsége Erdélyben mint az immár két éve politizáló Lehet Más a Politika ökopárté. Ez azt is jelentheti, hogy Gyurcsány húzónévként szerepel a határontúli balliberális körökben, miközben az LMP még nem rendelkezik egy ilyen, a diaszpórában (is) ismert közszereplővel. Ugyanakkor arra is érdemes rámutatni, hogy magas lehet Erdélyben a rejtőzködő szavazók aránya, mely a demokratikus ellenzéki, de egyben a Jobbik támogatóinak számát is növelheti.

A magyarországi ellenzéki pártok feltehetően úgy növelhetnék szavazati arányukat, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel közreműködnének, hiszen így lehetne szavazásra buzdítani az RMDSZ leginkább középpárti szavazóbázisát. Ugyanis az látszik a Political Capital tanulmányából, hogy a Fidesz-közeli Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt támogatói nagyobb valószínűséggel vennének részt egy magyar országgyűlési választáson.

A jelenlegi állás szerint legfejebb 300 ezer erdélyi szavazóval kalkulálhatnak a magyarországi pártok, akik kizárólag listára voksolhatnak, egyéni képviselőjelöltre nem. Ez a határon túli voks csak akkor játszhat döntő szerepet a választás kimenetelében, ha szoros eredmény születik a Fidesz és az MSZP-DK-LMP összefogás között. De sajnos még az sem biztos, hogy lesz-e egyáltalán ilyen összefogás és ha igen, milyen  felállásban.

Erdélyben a legmagasabb résztvételi arány Székelyföldön várható (52 százalék), második helyen áll Közép-Erdély (41 százalék) és végül a Partium (39 százalék).

Mindezt árnyalja az a tény, hogy 2011 végéig csupán 65 ezren vették fel Erdélyből a magyar állampolgárságot és még így is magas lehet azok aránya, akik elsősorban nem a választójog miatt igényeltek magyar útlevelet, hanem egyéb pragmatikus (pl. egészségügyi) megfontolásból.

A tartózásokon kívül összesen 186,450 dollárba került az ingatlan ügynök munkájához fűződő díjak és még külön 2,500 dollárt voltak kénytelenek ügyvédekre költeni, miután az előző székház alagsorát egy boxoló klub bérelte, mely nem volt hajlandó onnan kiköltözni. “Alig 3 nap maradt a kényszer kiköltöztetésükre, melyre megfogadtunk egy költöztető vállalatot. Több tonnányi fém szerkezeteket kellett először szétszerelni, majd felhordani az alagsorból és raktárba szállítani. Ez a 3 nap éveket vett el Koszó Mihály alelnökünk életéből, amikor alig 3 nappal a zárás előtt Szőcs Klárival együtt elkezdték csomagolni és lomtalanítani a plafonig teli raktár szobákat. Közel álltak ahhoz, hogy időben nem tudják kiürítve, kitakarítva átadni a vevőnek a szerződés szerint a házat”–jegyzi Magyar Tamás a HCCC aligha egyszerű költözéséről.

A HCCC elnöksége ideiglenesen egy 1170 Sheppard Avenue alatti albérleti irodából végzi a kultúrközponthoz kapcsolódó feladatokat. Közben egy új székházat keresnek, Koszó Mihály és Gálik Mihály torontói ingatlan ügynökök segítségével.

Januárban bérelt helyiségben tart a Magyar Ház lakossági fórumot és közben Maros Zoltán, a Kanadai Magyar Televízió producere egy olyan elektrónikus beléptetési rendszeren dolgozik, mely drámaian lerövidíti a közgyűlések előtt, gyakran 1-2 órás várakozást.

Romváry Zsuzsa 1992-ben írta a Zsuzsa Not Zsazsa–Balance with a Smile című könyvét. A memoár-jellegű írásban Susan Romvary az 1956-os forradalom utáni Magyarországról való menekülésének történetét és a kanadai társadalomba való integrációját írta le. Kanadai életéről, annak nehézségeiről és a beilleszkedéshez fűződő élményeiről gyakran humorosan számol be a montreáli magyar szerző. Mindeközben Romváry Zsuzsa azokról a csalódásokról és a honvágyról is ír, melyet a több mint 38 ezer magyar ötvenhatos menekült mindegyike biztosan tapasztalt. Ugyanakkor Romváry Zsuzsa életfilozófiája is tükröződik könyvében, mely szerint az élet kihívásai alatt csak nevetéssel és humorral tarthatjuk meg józanságunkat.

Romváry Zsuzsa volt a Canadian Authors’ Association montreáli szekciójának alelnöke. A Montreáli Magyar Irodalmi Társaságban is aktív szerepet töltött be, a szervezet 1988-as irodalmi versenyének nyertese volt.

A Zsuzsa Not Zsazsa című könyvén kívül, 1998-ban szerkesztette a Leaves from the Branch című kötetet, “Kultúrigény” című elbeszélése pedig az 1993-ban publikált Mozaik c. antológiában jelent meg.

“Akármit akar az Orbán-kormány és nagykövete, illetve az ő szövetségeik Kanadában, azért a teljes elhallgattatásra nincs mód”–jegyezte meg Bolgár György műsorvezető és ezzel Göllner András is egyetértett.

“Nem tudják ezt a háborút megnyerni. Meg lehet embereket félemlíteni, de akiket meg lehet félemlíteni, azok a gyáva emberek. (…) Mi mindannyian egyetemi tanárok vagyunk, nem véletlen, hogy a magyar kormány teljesítését és problémáit vagy hibáit általában egyetemeken jó hírnevet szerzett emberek írják le, mint ugye történt a New York Times-ban, ahol Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász lehúzta a leplet az Orbán-kormányról”–mondta a KMDC nemzetközi szóvívője.

Göllner András elmondta, hogy a KMDC ellen folyó petíció és gyűlöletkampány az új diaszpóra-politika része, melynek fontos eleme a Fidesz szavazatmaximalizálása a határontúli közösségekben.

“Arra számított az Orbán-kormány és most is arra számít, hogy egy kupacba be fogja seperni magának az egész diaszpóra szavazatait. Mi hát sajnos beleköptünk ebbe a levesbe, és ez nem tetszik a Fidesznek. Miért is tetszene? Tehát azzal nincs probléma, hogy kampányolnak, de azzal probléma van és felhívjuk erre a kanadai lakosok figyelmét, hogy egy külföldi kormány ne avatkozzon bele és ne próbáljon elhallgattatni kanadai állampolgárokat, akik a demokratikus jogaikkal próbálnak élni”–mondta Bolgárnak a KMDC szóvivője.

A Megbeszéljük című program műsorvezetője arra is rákérdezett, hogy mennyire bizonyítható az, hogy az ottawai nagykövet is részt vett a négy kanadai állampolgár ellen irányuló gyűlöletkeltésben és, hogy erre buzdítja a kanadai magyar szervezeteket?

“Azzal tudjuk bizonyítani, hogy itt Montreálban például van egy úgynevezett magyar Nagybizottság, amely az összes montreáli magyar emigráns diaszpóra szervezetet egy ernyő alá veszi. Tehát ez a fő szervezet. Ennek a fő szervezetnek az alelnöke ez a bizonyos katolikus plébános, Androvich Tamás úr. Ez a bizonyos szervezet 2011 november 8-án tartott egy ülést, amelynek a jegyzőkönyve titkos. Azon az ülésen ott volt Magyarország nagykövete és végigkérdezte az ottlévőket, a Nagybizottság összes résztvevőjét, hogy szépen mondják el a véleményüket, mit gondolnak erről a gyalázatos Kanadai Magyar Demokratikus Chartáról, annak a vádiratáról és mit kell tenni annak érdekében, hogy ez a gyalázkodás be legyen szüntetve. És milyen stratégiát kell összeállítani, hogy elhallgattassanak bennünket. Ekkor indult el ez a bizonyos petíció, amit a nagykövettel egyeztetve állítottak össze. Feszty Dániel nevezetű úriember készítette ezt, ugyanaz az úriember, aki Morvai Krisztinát meghívta Ottawába, hogy tartson egy előadást. Tehát itt nagyon komoly, érdekes összefonódások vannak a szélsőséges jobboldal és ezek között az emberek között”–mondta Göllner András.

Olvasóink immár hónapok óta hallanak Androvich Tamás montreáli magyar plébános pártpolitikai uszításáról. Erről a gyalázatos helyzetről a Klubrádió magyarországi hallgatóságát is tájékoztatta Göllner András. Elmondta: a Chartát, alapítóit és támogatóit de facto kiközösítette Androvich plébonos a város magyar nyelvű katolikus  egyházközségéből.

“Ha a templom vezetője, egy Androvich Tamás nevezetű plébános kiáll a nyája elé, és azt mondja rólam, rólunk, hogy az ördög szövetségesei vagyunk, a kereszténység ellenségei és vissza akarjuk állítani a kommunista diktatúrát, akkor én hogy menjek oda be? Bár betehetem a lábamat a katolikus templomba, de valószínű, hogy megvernének vagy leköpnének, vagy valami ilyesfélét csinálnának velem.”–mondta Göllner András és utalt az 1956-os montreáli megemlékezés körüli balhéra, amikor először őt kérték fel ünnepi szónoknak, aztán visszavonták meghívását és helyette Raffay Ernőt – a Pordány László ottawai nagykövet régi, jó barátját – kérték fel erre a feladatra. Gyalázat, hogy az a Raffay Ernő szónokolt Montreálban a szovjet-ellenes forradalomról és szabadságharcról aki – a Mécs Bizottság szerint – kőkeményen érintett volt a kommunista állambiztonság tevékenységében.

Göllner András interjújában a Kanadai Magyar Hírlap is szóba került. “Ebben szépen zavarjuk a csendet, mint egy garázszenekar”–mondta a KMDC nemzetközi szóvívője lapunkról. “Tehát mi nem a Strauss ritmusára játszunk, egyre többen nézik, és mindenkinek hangot adunk ott”–jelezte a szervezet szóvívője.

Természetesen a szóbanforgó könyvet nem olvastam, de bizonyos vagyok benne, hogy a Vezetőseg költséges, hat éven át tartó, dölyfös ámokfutásáról egyetlen szó sem lesz benne. Sőt, azt minden bizonnyal úgy tálalják majd, hogy az valójában egy önfeláldozó kultúrmisszió volt, melyet hatalmas személyes áldozatok árán kellett véghez vinniuk a galád ellenség szüntelen áskálódása közepette.

A névleges szerző, Dancs Rózsa, mar a tavalyi évben elhíresztelte Magyarországon, es kézpénzre is váltotta meggyőződését, hogy a magyar kulturát alkalmasint ő honosította meg Torontóban.

Az előző Vezetőség, melynek mindkét hölgy aktív tagja volt, mandátumuk lejárta után megpróbálta elszabotálni a kötelező vezetőségválasztást, majd amikor arra bírósági végzés folytán mégis rákényszerültek, és a tagság kétharmados többséggel kiszavazta őket, megtagadták az ügyek átadását az új Vezetőségnek és azt mind a mai napig nem végezték el. Ez persze némileg érthető, miután fogalmuk sem volt arrol, hogy az ügyek hogy álltak: a Ház négyszer annyi tartozást halmozott fel, mint amiről Szabó Katalinnak, az elnöknek tudomása volt.

Működésük ideje alatt a visszaéléseknek, kizárásoknak és a tagság megalázásának számtalan esete fordult elő.

Természetesen a hölgyeknek jogában áll könyvet írni es abban azt állítani amihez csak kedvük van. De ha valakinek a torontói Magyar Ház történetéhez lenne adalékokra szüksége, ebből a könyvből aligha fog bármit is megtudni. Legfeljebb azt, hogy ennek a vezetőségnek, és ennek a két hölgynek a mennybemenetele már most biztos. Még akkor is, ha arról a mennyben még mit sem tudnak.

Kerekes Sándor

A 250 oldalas kötet 38 dollárba kerül és a 2005-2011 közti, rendkivül heves vitákat kiváltó elnökségi ciklusra koncentrál. De a könyv megjelenése aligha szolgálja az árokbetemetést, hiszen már többen jelezték, hogy semmiképpen nem kivánnak szerepelni abban a kötetben, mely sokak szerint a régi vezetőség szerecsenmosdatását szolgálhatja.

Maros Zoltán, a Kanadai Magyar Televízió (KMTV) című heti televiziós műsor producere a Kanadai Magyar Hírlaphoz is elküldött nyilatkozatban osztotta meg nézeteit. “Nem járulok hozza, hogy nevem megemlítésre kerüljön a könyvben bármilyen vonatkozasban, ill. a legcsékelyebb utalás is legyen a nevemre, személyemre. Nem járulok hozzá, hogy bármilyen fényképen, rajzon vagy egyéb formában megjelenjek a könyv lapjain. Javaslom mindekinek, aki nem ért egyet ennek a könyvnek ilyen formában való megjelentetésének, hogy hasonlóan járjon el!”–áll Maros Zoltán nyilatkozatában.

Szabó Katalin körlevele szerint a könyv már elkészült, de most adományokat gyűjetenek, mert anélkül nem tudják fedezni a nyomdai költségeket. A 38 dolláros eladási áron kivül, külön adományok esetében adónyugtát is adnak.

Közben 2011 december 12-én került sor a régi Magyar Ház átírására és végre kézhez kapta Szőcs Klári elnök és vezetősége azt az 5,5 millió dolláros összeget, mellyel elkezdhetik az új kultúrközpont székházaként szolgáló épület keresését, illetve a maradék tartozások kifizetését. A hónap elején végső búcsút vettek a régi St. Clair utcai székháztól és sokak segítségével raktárhelyiségekbe költöztették az épület bútorait és értékeit. Különösen nagy munkának bizonyult a 20 ezer kötetes könyvtár becsomagolása és elszállítása, valamint a múzeum értéktárgyainak költöztetése. A Magyar Házon belül működő Arany János Magyar Iskola pedig a St. Thomas Aquinas Catholic School épületébe költözött.

Az alábbi magánlevelet Maros Zsuzsa, a torontói székhelyű Kanadai Magyar Kultúrközpont új igazgatóságának egyik tagja küldte Pordány Lászlónak, az Orbán-kormány ottawai nagykövetének. Levelét postai úton adta fel 2011 szeptember 8-án, de a levélíró azóta várja Pordány László válaszát. A levélíró többek között azt kérdezi, hogy a nagykövet miért nem áll szóba az új, kétharmados többséggel megválasztott magyar házi vezetőséggel? Egy kissé különös magyar állami pályázat részleteire - melynek nyertese Torontóban él – is rákérdezett.

Nagykövet Úr!

Engedje meg, hogy először bemutatkozzam. Maros Zsuzsa vagyok, jelenleg a torontói Magyar Kultúrközpont (Hungarian Canadian Cultural Centre, HCCC) Igazgatóságának egyik tagja. Ezen levelemet egyéni elhatározásból, mint magánember, és mint kanadai magyar állampolgár írom.

Mi , a HCCC Igazgatói önkéntesként dolgozunk, én személy szerint munkaidő utáni szabadidőmben foglalkozom a közösség gondjaival. Jelen pillanatban egy új épület vásárlásán munkálkodunk, hogy tagságunknak és a torontói magyarságnak megfelelő otthont találjunk. Közben nem feledkezhetünk meg a tagság kulturális igényének kielégítéséről valamint nemzeti ünnepeink méltó megünnepléséről sem.

Ez utóbbi kapcsán írom ezt a levelet. Mivel az előző vezetőség olyan súlyos anyagi helyzetben hagyta az intézményt, hogy a bank bezárta a kifizetési számlát így egy magyarországi pályázat útján próbáltunk pénzhez jutni. Az augusztus 20 és az október 23 nemzeti ünnepeket szerettük volna tagjaink örömére egy-egy színvonalas műsorral megünnepelni. Az augusztus 20-i ünnepségre a pályázat elbírálása előtt került sor,ezért a költségek fedezésére tagjainktól kértünk kölcsönt.

Pár nappal ezelőtt tudomásunkra jutott, hogy a pályázatot egy torontói magánszemély nyerte. Az a személy aki pár hónappal ezelőtt az egyik magyarországi napilapban megjelent cikk szerint férjét és önmagát, hamis módon a torontói Magyar Ház alapítójaként tüntette fel. Ez a személy egy irodalmi folyóiratot publikál, mely saját magán üzlete. Tudtommal nem képvisel semmilyen szervezetet, csak a saját magazinját. Igaz ugyan, hogy a pályázat kihirdetésén ugy is szerepel a folyóirat mint hagyományőrző klub, erről most hallottunk először. Nincs tudomásunk semmilyen „hagyományőrző” eseményről sem. Ennek ellenére úgy értesültünk, hogy a pályázat elnyerését Ön is támogatta.

Mint magyar állampolgár elvárom Öntől, attól a személytől, aki a Magyar Köztársaságot Kanadában képviseli, hogy minden cselekedetével az itt élő magyar közösségek érdekeit képviselje és ne egy magánember magán érdekeit, legyen az Önnek bármilyen közeli ismerőse.

Nincsenek pontos információim a pályázat feltételeiről, de kétlem, hogy a magyar adófizetők pénzét nyugaton élő magánszemélyek nem létező magán üzleteinek fellendítésére szándékozza az Önt kinevező Nemzeti Kormány fordítani. Vagy tévedek?

Engedje meg, hogy két észrevételemet megosszam Önnel:

Meglepődve vettem tudomásul, hogy Önt a torontói Magyar Ház előző vezetősége nagyköveti kinevezése előtt egyszer már meghívta az intézményünkbe. Ennek a meghívásnak a finanszírozása az intézmény pénzéből történt.

A második meglepetés akkor ért, amikor tudomásomra jutott, hogy Ön finoman szólva ignorálta a jelenlegi Igazgatóság több tagját akik bemutatkoztak Önnek egy rendezvényen. Nem tudom tudja-e a Nagykövet Úr, hogy a jelenlegi Igazgatóságot 2/3 többséggel választotta meg a HCCC tagsága, ugyanúgy mint az Ön kormányát Magyarországon?

Ön a következőket irja bemutatkozó levelében a Magyar Nagyövetség website-ján:

„A magyar-magyar kapcsolatok megújítására első ízben közösen szerveztük és tartottuk meg nemzeti ünnepünket az Ottawai Magyar Házzal. Tervünk, hogy ahol lehetséges, a jövőben más városok magyar szervezeteivel is szervezzünk közös ünnepségeket.”

Hogyan gondolja fenti tervének megvalósítását, ha közben magánszemélyek támogatását részesíti előnyben közösségek rovására?

Válaszát várva, üdvözlettel,

Maros Zsuzsa

Toronto, 2011 Szeptember 8.

Elképzelhető, hogy a félig-meddig se kész petíció időelőtti megjelenése, az egyik vélt támogató szervezet által lerendezett ”kiszivárogtatása” kisebb boszorkányüldözéshez vezet, mégis bízunk abban, hogy az ívek mögött álló személyek saját közösségi szerepvállalásuk révén is tudják azt, hogy mennyire összetett, sokszínű a kanadai magyarság. Biztosan vannak olyanok, akiknek szimpatikus Orbán Viktor kormánya és senki sem kérdőjelezi a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat. És vannak olyanok, akiknek kevésbé jön be a Fidesz, vagy talán csak a Fidesz egyes intézkedései verik ki náluk a biztosítékot.

A kanadai liberális demokrácia alappillére, hogy mindenkinek helye van az asztalnál és ebből az is következik, hogy mindenkinek helye kell, hogy legyen kanadai magyar templomaink padsoraiban, közösségi ebédeinken és vacsoráinkon, a közösség által szervezett nagyszabású, hosszú múltra visszatekintő bálokon.

De vajon milyen érzéseket kelt azokban a kanadai magyarokban akik szabadelvű, liberális gondolkodásúak, amikor Montreál magyar plébánosa – Androvich Tamás atya – szóban és írásban a “szocioliberálisok” ellen uszít? És teszi ezt egy olyan tartományban, ahol 2003 óta a liberálisok vannak kormányon és ahol a québeci liberális párt és a helyi magyarság közti kapcsolattartásnak hosszú, gyümölcsöző múltja van. Itt megemlíthetjük a kanadai magyar kontextusban egyedülálló Foyer Hongrois idősek otthonának megalakítását, vagy éppen a Szent István Bál történetében résztvevő liberális miniszterelnököket (konzervatív politikusokkal együtt), illetve az a liberális elvekre (és jelentős részben szövetségi liberális párti koncepciókra) épülő multikulturális politikát, mely állami támogatást nyújt kanadai magyar és más nemzetiségi újságoknak. Aki a liberálisok ellen uszít a kanadai magyar közösségekben nem csak azt a rendkivül szignifikáns kanadai magyar szavazóréteget zárja ki a közösségi életből, mely évtizedeken keresztül és konzekvensen liberális politikusokra szavazott, hanem elfelejti a kanadai magyarság 1956 utáni közösségi történelmét.

Esetleg nem kell csodálkozni azon – és ez aligha bűn! – hogy ha a Magyar Köztársaság ottawai nagykövetsége – a diplomaták rotációja miatt – nem rendelkezik egy kollektív, intézményi emlékezettel, mely világossá tehetné számukra, hogy mennyire sokszínű a kanadai magyarság és hogy milyen mély történelmi barátságok és ismeretségek kötik szövetségi és tartományi liberális pártokhoz. (Természetesen a régi Progresszív-Konzervatív Párttal is volt kapcsolat, de Ontarioban és Québecben – az itteni belpolitika alakulása miatt – mindeképpen mélyebbek voltak a liberális kötődések.)

Ha Pordány László nagykövet ismerné ezt a hátteret, biztosan nem is fordulna meg fejében az a gondolat, hogy a szabadelvű kanadai magyarok elleni uszításban kéne neki személyesen asszisztálnia. Szintén egyértelmű lenne Pordány számára az, hogy a kanadai magyarság egyáltalán nem “egyívású” politikai kérdésekben és ha azzá kivánják tenni, komoly, visszafordíthatatlan károkat okoznak az itteni magyar templomok, magyar házak és kulturális szervezetek számára.

Többször felvetettem aggályaimat Pordány László emigrációs tevékenységével kapcsolatban és erről Magyarország legnagyobb példányszámában megjelenő országos napilapjában is publikáltam, úgy szintén az Élet és Irodalomban. A mostani petíció különösen súlyos kérdéseket vet fel. Az ottawai Feszty Dániel csatolmányát 2011 november 8-án datálta. Információink szerint Pordány László nagykövet éppen november 8-án utazott Montreálba. Jelen volt és felszólalt a Montreáli Magyar Bizottság rendkívüli, zártkörű ülésén, melynek egyedüli, napirenden rögzített témája a Charta volt. Szóba került a Charta tevékenysége, a nagykövet negatív fényben vetítette a szervezet alapítóit és az a nagyon határozott percepció alakult ki, hogy a Magyar Köztársaság nagykövete pártpolitikai nyomást gyakorol a montreáli magyar közösség csúcszervezetére.

A petíciós dokumentum datálása és Pordány, az MMB gyűlésén való szereplése komoly aggályokat vet fel, hiszen a diplomáciai szokásoktól teljesen idegen a nagykövetek és misszióvezetők, a kanadai állampolgárok ellen intézett aláírásgyűjtések és politikai támadásokban való résztvétel, vagy azok támogatása. Utoljára 1981-ben alakult ki olyan helyzet, hogy az ottawai magyar nagykövetség diplomatáját azért távolították el és utaztatták vissza Magyarországra, mert a magyar közösségből panaszok érkeztek a kanadai külügyhez a magyar ugyvívő politikai tevékenysége ellen.

A legfrissebb hazai felmérések szerint a magyar lakosság több mint két harmada (78%) elégedetlen az Orbán kormány teljesítésével. A petíció szerzőinek durva csúsztatását elutasítják a KMDC alapítói, és minden tisztességes magyar ember. A Kanadai Magyar Demokratikus Chartának, a magyar közvélemény túlnyomó többségének, a nemzetközi sajtónak, nem a magyar néppel van baja, hanem annak kormányával. A felelősséget az ország jelenlegi gondjaiért a kormánynak és nem a népnek kell vállalnia. „A kormány határon túli kritikusainak durva megfélemlítése ellen a legerősebb módon fog fellépni a Charta, és ez úton fordul a hazai és a nemzetközi közvélemény felé, hogy állítsa le ezt a fajta keresztes hadjáratot ártatlan emberek ellen, akik nem tesznek mást mint békességben óhajtják gyakorolni demokratikus jogaikat. Ez a petíció a sztalinista korszak, a kinai vörös gárda, az arab fundamentalista mozgalmak legrosszabb emlékeit idézi fel.”–nyilatkozta Dr Göllner András, a KMDC, nemzetközi szóvívője abban a sajtóközleményben melyet a nemzetközi és hazai sajtó képviselőinek továbbítottak a nap folyamán.

A petíció megfogalmazói, támogatói – és közvetve Pordány László – fontos döntés előtt állnak. Akarnak-e egy rohamosan zsugorodó közösséget, melyben a cenzúra, a hallgatás és a kirekesztés a jellemző szektás magatartás, vagy szeretnének olyan közösségi intézményeket, melyek – pártállástól függetlenül – gyarapodnak az elmúlt 20 év során érkező kárpátmedencei magyarokkal, az itt született, második, harmadik generációs és a vegyes nemzetiségű családból származó fiatalokkal, ahol a összekötő szál a magyar nyelv és kultúra megőrzése a szorványságban? Kanadában született magyarként – aki aktívan arra törekedett, hogy az angol és francia mellett, magyarul ne csak beszélni, de írni és olvasni tudjon – azért dolgoztam 2000 és 2006 között a Montreáli Magyar Iskolában, azért voltam a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség hatos tanácsának tagja, azért hoztam létre a templom belül egy HUREL nevű fiatal magyarokat összefogó szervezetet, azért írtam évekig a Magyar Krónikának és azért szerkesztetettem, postáztam az újságot a főszerkesztő távollétébem, mert egy befogadó, nyított közösségre találtam, amelyben példamutató energiával és elkötelezettséggel áldozták fel szabadidejüket nálam gyakran sokkal idősebb és sokkal több tapasztalattal rendelkedő montreáli magyarok a magyar kultúra és közösségi élet fennmaradásáért.

Ezek a rendkívül tehetséges és nem csak szóban, hanem konkrét cselekedetben patriota magyarok közül még sokan részt vesznek a magyar közösségi életben. Tudom, hogy számukra valóban a közösség, a kanadai magyar örökség prezerválása a cél, nem pedig valamilyen pirruszi pártpolitikai érdek.

Immáron, sajnos másodszor kell tollat ragadnom, hogy a Kanadai Magyar Demokratikus Charta nevében válaszoljak Androvich Tamás szánalmas acsarkodásaira. Úgy tűnik, a haragos plébános képtelen kilépni legújabb, már-már a szenvedély határait súroló mártír szerepéből, képtelen szakítani a vele ugyan egyet nem értő, ámbár ártatlan emberek pocskondiázásával. Továbbra is kerüli a személyes, józan párbeszédet, és azt tartja helyesnek, ha olyan sajtóorgánumok oldalain osztja az észt, ahol a megtámadt személyek nem kapnak válaszlehetőséget. Mint az egyik megszólított szervezet alapítója és országos szóvivője (a Kanadai Magyar Demokratikus Charta), kénytelen vagyok röviden reflektálni Tamás Atya szerepzavarának legfrissebb megnyilvánulására (Lásd: Magyar Krónika 2011. December 3. „Szocioliberalizmus Újratöltve: Régi – Új Reflexek”).

Miről papol a plébános immáron 3 hónapja? Erről: „Miután 2011. szeptember 15-én, közzétettem véleményemet a kanadai magyar szocioliberális erőkről (Kanadai Magyar Hírlap, Kanadai Magyar Demokratikus Charta (KDMC) és szövetségesei) a „szociáliberális” reflexek hatékonyan működésbe léptek…a montreali érseki hivatalnál feljelentettek, majd polgári perrel fenyegettek meg…Tudjuk, hogy az un. átkos rendszerben papokat, püspököket és egyszerű polgárokat feljelentettek, megfenyegettek, és megfélemlítettek, majd megbüntették azokat, akik nem fogadták el azt, amit a rendszer mondott…Szinte hihetetlen, hogy 2011-ben ezeket át kell élni: a megbélyegzést, a feljelentéseket, a fenyegetéseket. Érdemes megfigyelni, hogy a szocioliberálisok mindig a nyitottságról, a toleranciáról és az elfogadásról beszélnek. Azonban, amikor valaki nem ért velük egyet, és egy-két furcsaságra rámutat, a fent említett reflexek előjönnek. Úgy tűnik, hogy tanítómestereik jó munkát végeztek, a tanoncok pedig jól tanultak. Jó lenne tudni viszont, hogy ebben nekik mi a jó?! Csak reméljük, és ezért imádkozunk, hogy ezek a régi reflexek egyszer csak lekopnak.”

A KMDC válaszát egy rövid hálaadással kezdeném. Hálát szeretnék adni az Úr Istennek, hogy erős anyagból készítette annak a montreáli templomnak a mennyezetét, ahonnan Androvich Tamás a sajtó hasábjain, vagy a szószékről uszít azok ellen, akik egész életüket a kommunizmus elleni harcban töltötték és most történetesen nem esnek hasra a plébános kedvenc magyarországi politikai vezére, Orbán Viktor, előtt. Azt is szeretnénk leszögezni, hogy bármennyit is imádkozik Tamás Atya – a Kanadai Magyar Demokratikus Charta nem fog „lekopni”. Mi a 21. században élünk. Többpártrendszer van, az egypártrendszerek korszakának vége. Van és lesz élet a FIDESZ-en kívül Magyarországon is. A pluralizmus, a politikai verseny, nem fog fájni csak azoknak, akik az önkényuralom mellet ágálnak. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta vádirata az Orbán kormánnyal szemben tisztán és eddig cáfolatlanul bizonyítja, hogy a jelenlegi magyar kormány tudatosan, s erőszakosan menetelteti hazánkat az univerzális demokratikus alapelvek világából az önkényuralom világába (www.hungariancharter.com) Orbán példaképe nem a Nyugat, hanem a Kelet, nevezetesen Kína. Ezt nem mi, hanem a magyar miniszterelnök állítja. Mi nem vállalunk szerepet ennek az erőltetet keleti menetnek a végrehajtásában.

Rövid ismertető azok számára, akik késve léptek ennek a pocsolya-viharnak a közepébe (angolul: storm-in- a-tea-cup): 2011. Szeptember 15-én, majd ezután több alkalommal is, (szeptember 22, október 21, október 25) a plébános nem egyszerű véleményt nyilvánított, hanem durva becsületsértést követett el a nagy nyilvánosság előtt Istent tisztelő emberek ellen, akik szeretettel, becsülettel szolgálják hazájukat, közösségüket. A plébános által meggyalázott, kiközösített emberek egyedüli bűne az, – ha ezt egyáltalán bűnnek lehet nevezni – hogy nem nyalják a talpát annak a politikai pártnak, amely ma a politikai hatalmat gyakorolja Magyarországon.

Így szólt Androvich atya eredeti és unprovoked gyűlöletkeltő rágalma: „Amit a Kanadai Magyar Demokratikus Charta és hasonló szervezetek tesznek … az valóban bomlasztó és ördögi, hiszen befészkelődnek magyar színekben, és belülről rombolnak… olyan erőket szolgálnak akik több mint 40 évig sárba tiporták a magyar demokráciát és a magyar nép jogait, és akik a magyar hazában még mindig keresztény, magyar és élet ellenes politikájukat folytatják és próbálják érvénybe jutatni.” A gyalázás további lépcsőfoka, ami egyben egy további szemenszedett hazugság, hogy „Ez a Charta nyilvánosan hasonlítja össze a nemzeti érdekeket védő kormányfő tevékenységét Hitler Németországához és a Sztálin-féle Szovjetunióhoz (sic)”. Ennyit a véleménynyilvánításról. Ha a fenti sorokat egyszerű véleménynyilvánításnak, egy kis furcsaságra való rákérdezésnek kell tekinteni, akkor én vagyok a Csipkerózsika…

Komolyra fordítva a szót – arra is reflektálni kell, hogy honnan ered Tamás Atya epeömlése. Androvich Tamás akkor kezdte pocskondiázni a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát, amikor az gyakorlatilag még nem lépett ki a nyilvánosság elé. Az indulatos gyalázatsorozatot az indította el, hogy az alakulásra készülő Charta a Concordia egyetemmel karöltve egy nyilvános előadást szervezett 201. Szeptember 22-én a neves magyar filozófus Tamás Gáspár Miklósnak (TGM), és erre az előadásra, a KDMC alapítójaként, jóhiszeműen és személyesen meghívtam a montreáli Magyar Nagybizottság egyik másik tagját. Az, hogy sok mindenben nem értek egyet TGM nézeteivel, úgy látszik, nem érdekli Androvich Tamást (lásd pl. Élet és Irodalom, 2003. Október 10. számában közölt hosszas elemzésemet. A Kecske és a Mosónő.) De az sem érdekli a plébánost, hogy az egyetem nem a szellemi egyszínűség, hanem a sokszínűség székhelye.

2011. Szeptember elejéig, mindaddig, amíg nem derült ki, hogy én állok a TGM előadás hátterében, illetve én vagyok a KDMC egyik alapítója, és országos szóvivője, alkalmasnak bizonyultam arra, hogy kiálljak a katolikus egyház dísztermének pódiumára – mint ahogy tettem azt 35 évvel korábban – és ünnepi beszédet mondjak az 56-os forradalmunk 55. évfordulójának alkalmából.  A montreáli Magyar Nagybizottság hivatalos felkérése, melyet nagy tisztelettel elfogadtam, azonnal vissza lett vonva, és szeptember 15-én Androvich Atya ellőtte első dörgedelmét. Az 56-os forradalom montreáli megemlékezésén a plébános hosszan szapulta a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát. Az ünnepi pódiumra két olyan embert szállított Androvichnak a magyar kormány kanadai nagykövete, akik hűségesen és évtizedeken át szolgálták Nagy Imre gyilkosait – a főszónok, Raffay Ernő, mint tudjuk, a Kádár titkosrendőrségének besúgója volt.

Androvich hónapok óta azon fáradozik, hogy összemossa a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát az ördög seregeivel, a kommunizmus szekértolóival, a keresztyénség, az élet ellenségeivel. A maszatolást megnyerte. Kiszorította az akváriumból a másként gondolkozókat. De arról Androvich Tamás már megfeledkezett, hogy van élet az akváriumon kívül, s mi több ez az akváriumon kívüli világ sokkal színesebb, sokkal nagyobb és szabadabb, mint az a bezárt tér, ahol ő prédikál az egyívásúaknak. Mint a KMDC alapítója és országos szóvivője ezúton szeretném tájékoztatni az érdeklődőket, hogy mondhat ránk kígyót, békát a nagykövetség, vagy Androvich Tamás, mi továbbra is egy politikai pártoktól független, civil szervezetként óhajtunk működni. Mi nem a kommunisták, hanem Márai Sándor konzervatív szemüvegén át nézzük a Magyarországon tomboló mai valóság-show-t. (Márai Sándor – feltételezve, hogy a nagyhatalmak kivonják csapataikat Európából – a következőket írta 1949-ben: “És aztán? Mit kezdek én? Hazamegyek egy Magyarországba, ahol… dühös papok “nevelnek”, ahol – torzabb és elvadultabb alakzatban – élni kezd a Horthy-világ kísértetjárása ? Ez végzetes lenne…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül”).

És akkor röviden a „feljelentésről”, a peres „fenyegetésről, megfélemlítésről”, amivel Androvich Tamás a Charta tagjait vádolja: Amikor hazug vádakkal ostoroz az egyház egyik szolgája kihez forduljon az ember segítségért, ha nem az egyházhoz ? Kihez fordulhattunk volna, ha nem az érseki irodához?  (Ezt személyesen jó magam és kollegám, Christopher Adam tette). A montreáli érseki iroda – ellentétben Androvich Atyával és a Montreáli Magyar Nagybizottsággal – legalább meghallgatott bennünket és megnyugtatott, hogy nem tekintenek bennünket a keresztyénség ellenségeinek, az ördög cinkosainak. Miért hallgat Androvich Atya arról, hogy segítségkérésünkre reagálva, mit mondott neki az érsek megbízottja, Monsigneur P.Pierangelo Paternieri c.s ???

Nem fenyegetésről van itt szó hanem a gyalázás, a becsületsértés vétkének orvoslásáról. Jogi tanácsadóink egyhangúlag azt tanácsolják, hogy indítsunk egy kártérítési pert a plébános ellen, mert egyértelmű, hogy a túllépte a szabad vélemény-nyilvánítás határait és olyan rágalmaknak adott hangot, melyek mélységes fájdalmat, és igen hátrányos megkülönböztetést okoztak egyik másikunknak. A pereskedéstől csupán azért álltunk el átmenetileg, mert nem óhajtjuk fokozni ezt az áldatlan, a helyi közösséget megosztó szégyenletet, amibe – akaratunk és jó-szándékunk ellenére – mindnyájunkat beleráncigált a fiatal plébános. Pereskedés helyett, békejobbot nyújtottunk szóban, írásban. Felkértük a Magyar Bizottság vezetőségét, hogy próbálja latba vetni hivatalát, ültesse egy asztalhoz a vitapartnereket, zárjuk le ezt az áldatlan sajtón keresztüli egymásra mutogatást, acsarkodást, és tereljük a civilizált párbeszéd felé ezt az esztelen politikai veszekedést. Minden kísérletünk vissza lett utasítva. A Montreáli Magyar Bizottság elnöke írásban tájékoztatott, hogy a vezetőség „nem szimpatizál” kérelmünkkel, nem óhajt békeközvetítő szerepet játszani. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta effektíve ki van rekesztve a helyi közösségi akváriumból.

Ellentétben Horváth Hajnalka jó tanácsaival, Androvich Tamás plébános már egy jó ideje nem a szeretet, hanem a gyűlölködés, a gyűlölet útja felé tereli a rábízott nyájat. Nem a feszültségek feloldásával, hanem sajátos feszültségi blokkjainak, elzáródásainak szellőztetgetésével szórakoztatja a kanadai magyar nyilvánosságot. Hogy ezen alkotásaival, magyarán mondva, bűzbombáival, mit óhajt elérni a fiatal plébános úr, azt rajta kívül talán csak a jó Isten tudja. Kirekesztő retorikájával sajnálatosan nem fog növekedni a montreáli magyar katolikus egyház szánalmasan alacsony létszáma. Az is biztos, hogy a helybéli elesettek, a szegények, a szeretet hiányában szenvedők, a méltóságukban, becsületükben megsértettek, nem fognak lelki békességet találni szavaiban. Haragos bunkósága azt sem segíti elő, hogy az a kb 15,000 helyi magyar származású ember, aki ma nagy ívben kerüli a montreáli magyar közéleti szervezeteket, esetleg aktívabb magyar közösségi szerepet vállaljon. Ugyan miért is vállalnának bármilyen közéleti szerepet komoly emberek egy olyan társaságban ahol olyanok prédikálnak, akik köszönő viszonyban sincsenek a másként gondolkodás tiszteletben tartásának szellemiségével?

Még egy apróság: Androvich Atya 2011 október 21-én, az októberi forradalom 55. évfordulójának emlék-ünnepségén a következő szavakkal zárta a Kanadai Magyar Demokratikus Charta tagjai ellen indított hadjáratát : “Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni, mert akkor szégyent vallanék Prohászka Ottokár püspökre”.  Prohászka Ottokárra felesküdni velünk szemben nem volt egy szerencsés húzás. De ne ránk, hanem Gárdonyi Máté pap-történész kollégájára kellene hallgatnia a montreáli egyház haragos plébánosának. Gárdonyi szerint Prohászka joggal nevezhető az 1920-as zsidótörvény  “ötletgazdájának”, egy olyan embernek, aki antiszemita érvrendszerével “hozzájárult a magyar társadalom lelkiismeretének végzetes eltompításához”. Androvich egy olyan emberre esküszik fel a holocaust tragikus történtei után, aki a zsidóságot romlott, erkölcstelen fajnak minősítette. A Páva utcai holokauszt emlékközpont kiállításán a püspök fotója az 1920-as Teleki-kormányt, valamint egy Horthy Miklóst és Hitlert ábrázoló 1938-as felvétel között látható, ezzel a szöveggel: “A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja, Prohászka Ottokár katolikus püspök”. Köztudott, hogy Prohászka Ottokár volt a hungarizmus fogalmának szülőatyja. A mai náci-nyilasok előszeretettel idézgetnek Prohászkától, s van is miből: “Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom…A keresztény társadalomban a zsidókat emancipálni annyit tesz, mint az erkölcstelenségnek és az erkölcsiségnek ugyanazt a szabadságot, a lelkiismeretnek és a lelkiismeretlenségnek ugyanazokat a jogokat adni…A zsidóság mindenütt fekély…Lealacsonyítja az erkölcsi színvonalat és a korrupciót általános divattá emeli….Meghamisítja az erkölcsi fogalmakat, tagad minden törvényt és eszményt, s lelkiismerete nem lévén, szívtelenül megfojtja áldozatait, amelyeket behálóznia sikerült…A zsidó morál valóságos átka a keresztény műveltségnek, amely átkon ez a keresztény kultúra okvetlenül tönkremegy, ha nem dobja ki magából a mérget.”. És így tovább.

Gárdonyi a következő szavakkal zárja tanulmányát: “Prohászka gondolatmenete oly mértékben antiszemita, hogy teljességgel védhetetlen…a zsidósággal kapcsolatos tézisei vállalhatatlanok, mi több: szégyenteljesek.” 

A legjobb indulattal javasoljuk Androvich Tamásnak, hogy ne a szocioliberálisok fantom reflexein, hanem Horváth Hajnalka reflexológiai tanításain morfondírozzon: „Minden emberben isteni szikra szunnyad. Életfeladatunk ezt a szikrát lángra lobbantani. Ha magasztos eszményeket követünk, s ha így harmóniában élünk önmagunkkal, megszabadulunk a betegségektől és szenvedéstől. Testünk, sőt egész életünk nem más, mint lelkiállapotunk pontos tükörképe, hiszen a lélek alakítja a testet és határozza meg sorsunkat….Ha nincs időd az egészségre lesz időd a betegségre.”

Dr. Göllner András a KMDC alapítója, országos szóvívője

A filmes szakemberrel, Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője, tudósítója beszélgetett annak apropójából, hogy egy kéthetes amerikai, kanadai útra készül, ahol dokumentumfilmet szeretne forgatni, “Magyarnak lenni 2012 – ben” címmel.

- Mint operatőr, szerkesztő is tevékenykedsz. Honnan az ötlet és minek az apropójából döntöttél úgy, hogy az USA és Kanada lesz a következő forgatási helyszíned?

- Valójában, mint mindenes készülök erre a nagy útra. Az ötlete egyébként onnan jött az egész filmforgatásnak, hogy nagyon sok filmet láttam már, ahol Európában élő magyarokat szólaltattak meg különböző témakörökben. A nagy általánosságban olyan emberekről van szó, akik elhagyni kényszerültek az anyaországot. A forgatás lényege, hogy, szeretném megismerni a tengerentúli magyarok véleményét, hogyan érvényesültek az úgy nevezett „új hazában”, hogyan tudtak sikeresek lenni, családot alapítani és beilleszkedni a számukra először még új és idegen környezetbe. Miként tartják magyarságukat, figyelemmel kísérik- e az óhazában zajló eseményeket, mit jelent számukra a magyar föld és víz, stb. Ezért is jutott eszembe, hogy forgattam már sok helyen, a határon túl is, de nagyon kevés dokumentumfilmet látok az Amerikai Egyesült Államokról és Kanadáról, ami az ott élő magyarok életéről szólna.

- Melyik amerikai és kanadai városokban szeretnél forgatni, és elintézted már az ehhez szükséges engedélyeket?

- Igen, már -hogy úgy fogalmazzak- a tettek mezejére léptem. Elsőként rögtön foglaltattam repülőjegyet, és megkaptam 5 évre a sajtóvízumot is, hiszen köztudott, hogy az Egyesült Államokban szigorúak a forgatási szabályok. Főként New Yorkban, Los Angelesben és Torontóban szeretnék dokumentumfilmet készíteni, aminek a lényege, hogy szeretnék ezzel a kisfilmmel jövőre több filmfesztiválon is elindulni. Sikerült már több személlyel is egyeztetnem a forgatást.

- Említetted, hogy Kanadában is forgatni szeretnél. Nem szűkös erre ez a két hét, amit a forgatásra szánsz?

- Kanadában mindenképpen szeretnék forgatni. Ezt nyilván behatárolja az is, hogy két hétre megyek ki, tehát elég rövid az idő, minden városban legalább 8 riportalanyt szeretnék megszólaltatni, ahol többek között olyan kérdések is lesznek, hogy ő hogyan ragaszkodik a magyarságához, hogyan lett sikeres az adott országban, vagy az adott városban, mit jelent neki 2012-ben magyarnak lenni.

- Kik azok az emberek, akiket szívesen megszólítanál a készülő dokumentum filmedben?

- Természetesen, mint szociológus nagyon vigyázni fogok arra, hogy a szakmában más – más életkorú személyeket, illetve kvalitásban is különböző embereket szólítsak meg. Széleskörű merítést szeretnék. Egyházi emberektől kezdve újságírókat, hétköznapi személyeket is kamera elé szeretnék állítani. Minden városba ahova eljutok, van Magyar Ház, ahol annak a vezetőjét, vagy akiket ők javasolnak szeretném meginterjúvolni és remélem hogy lesz közöttük művészember is. Ezért gondolom úgy, hogy ha ilyen széles réteget szólítok meg, akkor egy egészen érdekes anyag kerekedhet majd ebből. Még annyit hozzá szeretnék tenni, hogy nem csak Magyar Házakban, hanem az egyházaknál, könyvtáraknál is szeretnék forgatni. Szerintem nagyon fontos, hogy Kanadában, Torontóban a Szent Elisabeth templomban, de akár New Yorkban is van magyar felekezet, valamint Los Angelesben is.

- Van támogatód erre, hiszen ez egy nagy költség, hogy ezt véghez tudd vinni. Egyébként milyen stábbal készülsz?

- Igazából a költségvonzata miatt úgy lesz, hogy sokat láttunk már egyszemélyes stábot is, a mai technikával ez nem probléma, az állványt kiteszi az ember, az LCD-t kihajtom és a mikrofon a kezembe, gyakorlatilag leülve meg tudjuk csinálni a beszélgetést. Természetesen sokkal nagyobb támogatása lenne, ha nagyobb stábbal is ki lehetne menni, de így a költségek nem teszik lehetővé, hogy többen utazzunk el. Ezért végül is egyedül fogom ezeket az anyagokat leforgatni. Többen készítettek már így dokumentumfilmet. Úgy gondolom, hogy a filmben nem fog átjönni, hogy ezt milyen stáb készítette. Igyekszem még támogatókat keresni, és természetesen a saját pénzügyi forrásaimból teremtem elő az utazási, és az egyéb költségeket.

- Kevesen tudják rólad, hogy kint is éltél Kanadában. Milyen érzés most visszamenni, visszatérni?

- Igen, Kanadában, Torontóban éltem. Onnan is bennem van ez az indíttatás, már akkor is szívesen csináltam volna ilyen anyagokat, de igazából most jött el ennek az ideje.

- Milyen lehetőségeket látsz, hogy ezekkel a kisfilmekkel pályázni szeretnél?

- A „Magyarnak lenni 2012 – ben az Egyesült Államokban és Kanadában”, ennek az egyik fő momentuma az, hogy be szeretném valamilyen szinten mutatni, hogy a tengeren túl élő magyarokat -és ezzel nem megsértve az itt élő magyarokat. Szeretném azt a szellemiséget bemutatni, hogy létezik pozitív hozzáállás, és akik megnézik majd ezt a kisfilmet, jó véleményt alkotnak róla. Magyarországon én azt tapasztalom, hogy nagyon sokan már lassan szégyellik azt, hogy magyarok. Ezt a szellemiséget, amit kint tapasztaltam annak idején -ami szerintem azóta sem változott- hogy egy kicsit magyarabbak a tengerentúlon, akár az egyesült államokban, akár a Kanadában élő magyarok, én ezt szeretném bemutatni.

- A hagyományőrzés is szerepet kap a filmedben, vagy ezt a témát mellőzöd?

- Nem mellőzöm, ez is szerepel a témakörömben, mivel egyébként is fontosnak tartom, hogy hogyan ápolják a magyar hagyományokat, vannak-e kulturális lehetőségeik. Rengeteg ilyen kérdésem lesz, de az egyik fő momentum -és ezt szeretném kiemelni- hogy sokkal jobban tudják például a történelmünket a kint élő gyerekek, vagy akár az idősebb nemzedék, a tengerentúlon, mint az anyaországban élők. Ezért ez elgondolkoztató, hogy mindig a nemzeti öntudatról beszélünk, és igazából most, ha őszintén csinálunk ilyen beszélgetéseket kiderül, hogy az embereket ez már annyira nem érdekli nem foglalkoztatja. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata, és most mondok neked egy példát: annak idején amikor hazajöttem, én is kitettem a magyar zászlót a házunkra, mert én kint azt láttam, hogy ők büszkék arra, hogy ott lobog az adott nemzetnek a zászlója, és akkor itt érdekes volt, hogy rögtön keresztkérdéseket tettek fel, hogy: “Miért van kitéve?” Erre csak annyit mondtam, hogy: “Azért van kitéve, mert magyarok vagyunk nem?”

- Amerikában és Kanadában is generációk nőnek fel. Fontosnak tartod, hogy az új generáció beszélje a magyar nyelvet?

- Természetesen vannak olyanok is, akik nem tanítják meg gyermekeikkel, de ahogy érdeklődtem a többség nem így látja. Az egyensúlyt meg kell találni, hiszen nem Magyarországon él az ember, de ez szerintem a világon bárhol így van, hogy ha én ott élek egy másik országban, akkor föl kell venni annak az országnak a ritmusát, de ezen belül lehet ápolni a hagyományokat is, és ebben az Egyesült Államok, illetve Kanada is partner. Biztos vagyok benne, hogy a különböző kisebbségeket támogatják ebben és nem gátolják.

- Említetted, hogy a magyarok itthon nem olyan összetartóak, mint például kint. Mi lehet ennek az oka?

- Ebben biztos vagyok, hogy az Egyesült Államokban, Kanadában de szerintem más kontinensen is a magyarok azért összetartanak, sokkal jobban, mint mondjuk itthon a saját országunkban. Szerintem ez is probléma itt az anyaországban, hogy még a nehéz időkben sincs összetartás, és amiről beszélgettünk az elmúlt pár percben, igazából ezekre keresem majd a választ. Sajnos most a “nagy bajban” sem látom az emberek összefogását itthon.

Tamás István

Szerző: Amennyiben valaki úgy érzi és szívesen a kamera és a mikrofon elé állna, az megteheti, ha 2012. január 13-ig jelentkezik a diaktv@parisat.hu  vagy a jstarmarband@hotmail.com címen