Búcsúznak a torontói magyar kultúrközpont székházától

2011 november 15 1:04 du.4 hozzászólás
Búcsúznak a torontói magyar kultúrközpont székházától

2011 december 1-én – tehát a tervezettnél korábban – át kell adni a 840 St. Clair Street West alatti Kanadai Magyar Kultúrközpont épületét az új vevőnek, mivel a központ vezetősége egyik banktól sem kapott kölcsönt az új székház megvételéhez szükséges előleghez. „Mára egyértelmű lett, hogy nem kapunk, a gyenge lábakon álló pénzügyi helyzetünk és a múltunk miatt.

Read more ›

Meddig tűrjünk még?! — Válasz Androvich Tamás Atyának

2011 október 26 11:39 de.52 hozzászólás

Az egyenlő bánásmód, az igazságosság és a sajtó-etika szabályaira hivatkozva szeretnék válaszolni arra a levélre, melyet Androvich Tamás plébános 2011. Szeptember 22-én közétett a Magyar Krónikában, illetve azokra a kijelentésekre, amelyeket az október 21-én tartott ünnepi beszédéből közölt a Krónika Október 25-én. Véleményem szerint, a plébános, aki egyben a Montreáli Magyar Bizottság alelnöke, nem egyszerű véleményt nyilvánított, hanem durva becsületsértést követett el a nagy nyilvánosság előtt Istent tisztelő emberek ellen, akik szeretettel, becsülettel szolgálják hazájukat, közösségüket. A plébános által meggyalázott, kiközösített emberek egyedüli bűne, ha ezt egyáltalán bűnnek lehetne nevezni az, hogy nem hívei annak a politikai pártnak, amely ma, […]

Read more ›

100 éve született a Torontói Művész Színház alapítója

2011 október 25 5:36 du.3 hozzászólás
100 éve született a Torontói Művész Színház alapítója

Száz éve született Kertész Sándor, a Torontói Művész Színház alapítója, akit sokan az „utolsó magyar vándorszínész”-nek aposztrofálták. A budapesti Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára készített kiállítást a kanadai magyar színház alapító életéről és munkásságáról, mely 2010 október 27-től 2012 január 28-ig tekinthető meg. A „Déryné voltam Kanadában” című kiállítást Both Magdolna, Erdélyi Lujza és Papp Judit készítette és az OSZK katalógusfolyosóján, illetve az olvasóteremben lehet megtekinteni. Kertész Sándor 1956 novemberében emigrált Magyarországról és ekkor került Torontóba. Három évtizeden keresztül maradt a torontói magyar színház igazgatója, amit Enyedi Sándor példa nélküli eredménynek nevezett. „Aki valamelyest ismeri a diaszpórában életre hívott színházi […]

Read more ›

Válasz Androvich Tamás plébános levelére

2011 szeptember 16 10:22 de.39 hozzászólás

Kedves Tamás Atya! Utoljára tavaly nyáron küldött nyilt levelet a Kanadai Magyar Hírlapnak, amikor azt kifogásolta, hogy a clevelandi magyar Szent Imre Egyházközség igazságtalan bezárása ellen mertem felszólalni. Ön szerint „rendkivül elfogult” voltam amikor a számos életképes magyar és más nemzetiségű egyházközség bezárását kezdeményező Richard Lennon püspököt kritizáltam, aki ellen vatikáni tényfeltáró vizsgálat is folyik. Szerintem sokak számára meglehetősen nagy meglepetést okozott az Ön magatartása ebben az ügyben, hiszen elvárthattuk volna, hogy egy észak-amerikai magyar egyházközség plébánosa tanusít némi együttérzést egy másik észak-amerikai magyar egyházközséggel, amikor arra teljesen indokolatlan bezárás vár és amikor a helyi püspök porig alázza annak plébánosát. Ez az […]

Read more ›

Androvich Tamás atya: a Kanadai Magyar Hírlap szocioliberális propagandalap

Tisztelt Olvasók! Engedjék meg, hogy én is kifejtsem véleményemet. Nem is érdemes ezentúl ezt a lapot olvasni, vagy komolyan venni, és hozzászólásokat hozzácsatolni. E cikk címe „Tamás Gáspár Miklós és egyéb magyarországi közéleti személyek Kanadába készülnek” világosan tükrözi, hogy milyen hírforrásról van szó, és a szerkesztő úr kivel és kikkel szimpatizál. A magyar nyelvben, az „egyéb” szót akkor használjuk, ha lényegtelen, kevésbé fontos dolgokról beszélünk, vagyis lekicsinyítő jelzőként alkalmazzuk. Tehát, a szerkesztő úr szemében, Tamás Gáspár Miklós mellett, Koltay Gábor művész és Raffay Ernő professzor urak senkik, kevésbé fontos és értékes emberek és vendégek. Ez a magatartás mindvégig megtalálható a […]

Read more ›

Tovább él a Kanadai Magyar Televízió

Tovább él a Kanadai Magyar Televízió

Kosaras Vilmos (Pufi) hirtelen halála után egy nagy kérdőjel lebegett a torontói Magyar Képek című heti televíziós adás felett. Kosaras Mira azonban tovább folytatja a közösségi műsort és egy szeptember 13-án keletkezett sajtótájékoztatója szerint, két új kollégával bővült a program. Kosaras Mira és Ondi György mellett Koltai Andy lett a KMTV technikai felelőse, Maros Zoltán pedig a szerkesztője. A szeptember 17-ei, 12 óra 30 perckor vetített adásban mutatkozik be az új stáb. Többek között készült egy interjú dr. Frank Tibor torontói magyar közgazdásszal ami a szeptember 17-ei műsorban lesz látható. Ezek kivül bemutatkozik a Torontói Vasas Labdarúgó Klub, illetve a szervezet vezetője, […]

Read more ›

Elhunyt a torontói magyar televízió producere

2011 augusztus 15 9:40 de.5 hozzászólás
Elhunyt a torontói magyar televízió producere

Kosaras Pufi 2011 augusztus 13-án hirtelen elhúnyt Kosaras Vilmos (Pufi), a Kanadai Magyar Televízió (KMTV) alapítója és producere. Kosaras Vilmos 1940 május 24-én született Zalabesenyőn.1962-ben végzett a Rózsahegyi Kálmán Színiiskolában,  később a győri Kisfaludy színházban tevékenykedett. 1965-ben Budapestre költözött és a Kamara Varietébe került, aztán 1966-tól a Magyar Televízió (MTV) rendezőasszisztense volt. 1967-től a budapesti Moulin Rouge művészeti vezetője. 1973-ban emigrált Kanadába és szinte azonnal bekapcsolódott a torontói magyar közösség életébe. 1987-ben megalapította a Torontói Magyar Színházat. Színházi tevékenységén kívül, Kosaras Pufi torontói rádióműsort is szerkesztett és még utolsó napjaiban is a heti magyar televíziós program összeállításán dolgozott. A KMTV programja minden szombaton […]

Read more ›

Elhunyt a Montreáli Magyar Bizottság elnöke

2011 július 17 4:44 du. Elhunyt a Montreáli Magyar Bizottság elnöke bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Elhunyt a Montreáli Magyar Bizottság elnöke

Csukly Andor (1933-2011) A montreáli St. Mary’s kórházban hunyt el július 12-én Csukly Andor, a Montreáli Magyar Bizottság elnöke. Július 28-án, 18 órától virrasztást tartanak a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség kápolnájában. Csukly Bandi gyászmiséjére július 29-én, 11 órakor kerül sor, szintén a 90 rue Guizot Ouest alatt található magyar római katolikus templomban. Csukly Bandi családja és barátai azt kérik, hogy akik tehetik, virágok helyett a St. Mary’s kórház onkológia (cancer care) osztályához küldjék be adományaikat. Csukly Bandi 1933 augusztus 1-én született Győrött és 1969-ben emigrált Kanadába. Számos nagyvállalatnál dolgozott gépészmérnökként, köztük az Alcan-nál, az SNC Lavalin-nél és a Bechtel-nél. Évtizedeken keresztül aktív szerepet vállalt a montreáli magyar közösségben, […]

Read more ›

Eladták a torontói Magyar Házat

2011 június 13 6:20 du.1 comment
Eladták a torontói Magyar Házat

A torontói Kanadai Magyar Kultúrközpont újonnan megválasztott vezetősége eladta a közösségi szervezet  Clair Avenue 840 alatti épületét. Az elnökség tájékoztatása szerint a vevő, 7 hónappal a szerződés megkötése után és a háromszori halasztást követően kivont minden előző feltételt az ajánlott adás-vételi szerződésből és aláírta azt.  A vevő 5,5 millió dollárt fizet a Magyar Ház épületéért, melyet az átvétel után várhatóan lebont és a megmaradt telekre lakóházat épít. A Magyar Ház komoly anyagi gondokkal küzd és ezért is volt szükség a megöregedett épület eladására, melynek fenntartása egyre drágábbá vált. Az elmúlt év alatt olyan súlyossá vált a torontói kultúrközpont anyagi helyzete, hogy […]

Read more ›

Szőcs Klári a torontói Magyar Ház új elnöke

2011 március 28 2:10 du.6 hozzászólás
Szőcs Klári a torontói Magyar Ház új elnöke

Kedden még úgy tűnt, hogy újabb botrányba és pereskedésbe fullad a Kanadai Magyar Kultúrközpont vezetőségi választása, amikor a Branyiczky Attila által vezetett fegyelmi bizottság kizárta Szőcs Klári ellenzéki elnökjelöltet a kultúrközpontból, ezzel megakadályozva indulását a vasárnapi választáson. Szőcs Klári jelölőlistája azonnal az Ontario-i Legfelsőbb Birósághoz fordult és 48 órával a vasárnapi választás előtt Spence bíró úgy határozott, hogy a Szőcs-lista kizárása jogtalan volt és mégis szavazhatnak rá a voksolásra jogosult tagok. Elsöprő többséget szerzett az ellenzéki Szőcs-lista. Szőcs Klári 257, Vaski Gábor 89 és Stadler Tímea Kinga 62 szavazatot szerzett. Összesen 411 tag vett részt a kulcsfontosságú választáson, mely 74 százalékos résztvételi arányt jelent. […]

Read more ›

Választásra készülnek a vitáktól hangos torontói Magyar Házban

2011 március 22 2:01 du. Választásra készülnek a vitáktól hangos torontói Magyar Házban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Választásra készülnek a vitáktól hangos torontói Magyar Házban

Komoly belharcok, befagyasztott bankszámlák, egy bírósági döntés és egy rendőrségi jelenet után, új vezetőséget választhat a torontói Kanadai Magyar Kultúrközpont 2011 március 27-én. A jelenlegi, úgynevezett „Szabó-Vaski” vezetés által preferált Stadler Tímea Kinga elnök-jelölt szállt versenybe Szőcs Klári elnökjelölttel szemben, aki az ún. Ideiglenes Vezetői Bizottságot képviseli. Március 8-án Ontario Legfelsőbb Bírósága tárgyalta a Magyar Ház ügyét, miután Szabó Katalin elnök jelenlegi vezetése január 23-án olyan rendkivüli gyűlést hívott össze, melyen nem az új vezetés megválasztására, hanem a mostani  elnökségi mandátumának meghosszabítására került volna sor. Spence bíró elmondása szerint „rakoncátlan” volt a januári gyűlés és a jelenlegi elnökség magyarázata (miszerint a kis […]

Read more ›

Folytatódik a bizonytalanság a clevelandi Szent Imre templom körül

2010 december 27 1:44 du.2 hozzászólás
Folytatódik a bizonytalanság a clevelandi Szent Imre templom körül

Hagyományos karácsonyi ünnepet rendeztek a magyar cserkész csapatok a hat hónapja bezárt clevelandi Szent Imre templomban, melynek köszönhetően ismét nyítva állt a magyar közösség előtt a 106 éves templomépület. A templom padsorai megteltek a felszámolt egyházközség híveivel, akik magyar karácsonyi dalokat énekeltek együtt a színes műsorszámokra is felkészülő cserkészekkel. A clevelandi Richard Lennon püspökkel létre jött egyezmény szerint, a clevelandi magyar cserkészek továbbra is használhatják a templom épületet, de szentmisét semmiképpen nem tarthatnak. A Szent Imre Egyházközség jövője felett azonban továbbra is ott a nagy kérdőjel, mivel a Vatikán Papi Kongregációja ismét elhanyagolta a felülvizsgálati kötelességét és nem válaszolt a magyar templom fellebbezésére az […]

Read more ›

Multikulturális búcsú a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben

2010 október 10 10:05 de. Multikulturális búcsú a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Multikulturális búcsú a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben

Színes, hangulatos és multikulturális búcsút rendezett a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség 2010 október 3-án, amelyen több mint négyszázan vettek reszt a helyi magyar és egyéb közép európai közösségekből. A szentmisét Androvich Tamás plébános celebrálta, a helyi ukrán, német és szlovén papok közreműködésével. Tamás atya elmondta, hogy a közép európai nemzetek időnként feszültségekkel teli közös történelmük ellenére, van lehetőség a békés együttélésre és az együttműködésre, mint ahogy a montreáli búcsú és multikulturális fesztivál is ezt bizonyítja. A misét követő fogadáson jelen volt Kathleen Weil, a québeci bevándorlási miniszter, valamint Anie Samson, Villeray-Saint-Michel-Parc Extension kerületi polgármestere, a montreáli lengyel főkonzul, az ottawai […]

Read more ›

Feszültség a torontói Magyar Házban

2010 szeptember 14 12:23 du. Feszültség a torontói Magyar Házban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Feszültség a torontói Magyar Házban

Feszültség alakult ki a torontói Kanadai Magyar Kultúrközpont jelenlegi vezetősége és négy korábbi elnök között, miután Gaál Csaba egykori elnök levélben szólította fel Szabó Katalint a ház pénzügyi helyzetének nyilvános tisztázására. A volt elnökök által aláírt levél szerint az új ház megvételére felvett kölcsön háromnegyede már el lett költve „más célokra” és az eddigi elszámolást elégtelennek találják. Gaál Csaba egy rendkivüli közgyűlés összehívására kérte fel az elnök asszonyt, melyen nyilvános és részletes pénzügyi elszámolásra kerülhet sor. „Itt az ideje – már régen eljött az ideje – annak, hogy a Ház vezetősége kiálljon a Tagság elé és válaszoljon azok kérdéseire. A […]

Read more ›

Kürnyek Róbert Ottawában: Isten képes a gyengéből, kicsiből és elesettből nagyot kihozni

2010 augusztus 22 11:39 du. Kürnyek Róbert Ottawában: Isten képes a gyengéből, kicsiből és elesettből nagyot kihozni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Kürnyek Róbert Ottawában: Isten képes a gyengéből, kicsiből és elesettből nagyot kihozni

Kürnyek Róbert Atya, az Ottawai Magyar Katolikus Közösség új, állandó papja 2010 augusztus 22-én tartotta első kanadai szentmiséjét, a fővárosi Saint Elizabeth Egyházközségben. „Isten képes a gyengéből, kicsiből, elesettből nagyot kihozni”—mondta Róbert atya. Hozzátette: tudni kell adni és egyben elfogadni, nagylelkűséggel szolgálni az Istent és szolgálni másokat, valamint mások szolgálatát is elfogadni. Róbert atya szerint fontos szerepet tölt be az Ottawai Magyar Katolikus Közösség, hiszen a kanadai fővárosban mondott magyar szentmiséken erősíthetjük meg egymásban hitünket és magyarságunkat egyaránt. Róbert atya Szent Istvánról–Magyarország államalapítójáról–elmondta, hogy „tiszta, hős és szent ember” volt. Szent István tudta azt, hogy csak az Istenbe vetett hittel […]

Read more ›