Nem először tesz botrányos, antiszemita kijelentéseket Gendron. Egy korábbi tévé műsorban azt állította, hogy a zsidók “ellenszenvet” éreznek mindazok iránt, akik nem zsidók. 2006-ban már egyszer felfüggesztették Gendron munkaviszonyát a TQS nevű francia csatornánál, de miután 2009-ben nevet és arculatot váltott az adó, új szerződést kötöttek vele. “Mindez most már a múlthoz tartozik. Gendron nagyon jól ismeri szabályainkat”–jelezte a V-Télé, a TQS jogutódja 2009-ben. De mégis úgy tűnik, hogy ma sem érti Gendron, mit  találtak oly sokan sértőnek diskurzusában.

A Jewish Defence League ma délután 13 órától tüntet a huntingdoni polgármesteri hivatal épülete előtt.  

Huntingdon az Haute-Saint-Laurent québeci megyében található, Montreáltól 75 kilométeres távolságra - délnyugatra - fekszik. A kisváros jelenlegi lakossága 2,587.

Éppen néhány hónapja mondta egyik barátom, hogy a maga módján milyen “rusztikus” a kis etiópai étterem, bár amikor az ember elsétál a 364 Rideau utcai épület előtt, a “lepusztult” jelző is helyénvaló lehet. Belülről is úgy tűnik, hogy akadna munkája Gordon Ramsay-nek, ha ellátogatna az étterembe és a Ramsay’s Kitchen Nightmares-ben szerepeltetné a vendéglőt. A szőnyeg rongyos, január vége felé még mindig az ablak előtt porosodott a mű karácsonyfa és a mikulás sapkában felszolgáló szakács haverjével együtt nézte az Al Jazeera hírműsorát a bárpúlt mellett lévő tévén amikor beléptem az ajtón.

Egy csütörtöki napon – délután kettőkor - én voltam a restaurant egyedüli kuncsaftja. Miután átnézem a menüt, úgy döntöttem, hogy a Horn of Africa specialitását rendelem: az Abyssinian platter-t és hozzá egy paradicsom salátát. A paradicsom saláta pontosan olyan volt mint amelyet az ember elvárna egy görög, vagy egyéb mediterán étteremtől és még evőeszközök is jöttek hozzá, ami egyébként rendkívüli helyzet, hiszen a Horn of Africa egyik jellegzetessége az, hogy kézzel eszünk egy közös tálból.

Olivabogyókkal és fetával egészen kellemes a saláta, még akkor is ha meglehetősen tradicionális és nem éppen tűnik úgy, mintha az etiópiai konyha egzotikumát kóstolnánk.  

Az Abyssinian platter azonban az etiópiai konyha egy fajta kostolójaként szolgál és már valóban egyedi. Egy óriási zománc tálon szolgálnak fel egy szürke színű, szivacsos kenyeret, melyen hat féle főzelék található.

Két féle lencsefőzelékkel találkozunk: az egyik erősen fűszeretett és csípős, a másik viszont már az érzékenyebbeknek is ajánlott. Ezen kívül három féle főt hússal jön a tál: báránnyal, csirkével és marhával, valamint egy főtt tojást is találunk a szivacsos kenyér tetején, illetve egy adag fűszerezett káposztát. Mindezt villa és kés nélkül kell “felszedni,” a kenyér segítségével.

A húsos tálon kívül van egy vegetáriánus opció is, ami az Abyssinian Platter-nél két dollárral olcsóbb (azaz nyolc dollárba kerül). A Horn of Africa a belvárosi vendéglők között biztosan az egyik legolcsóbbak közé tartozik. A főétel, a saláta, a gyömbér és az adó összesen húsz dollárba (kb. 4600 forintba) került.

Bár mindennapi étkezésre nem feltétlenül ajánlom, de egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni a Horn of Africát. Annyit legalább tudni lehet, hogy egy helyi, családi vállalkozást támogatsz amikor ott ebédelsz.

“A helyzet az, hogy a zsidók túlreprezentáltak bizonyos kulcsonfontosságú szakmákban és ez azt eredményezi, hogy Amerika palesztin, arab és iszlám ellenessé vált”–írja Singh.

A Centre for Israel and Jewish Affairs (CIJA) szerint a South Asian Link-ben megjelent cikk tele van összeesküvési elméletekkel és olyan kijelentést tartalmaz, melyek mélyen sértik a zsidóságot és Izraelt. “Elítéljük ezt a gyűlölettel átítatott publicisztikát és felszólítjuk a Linket, hogy azonnal távolítsák el a cikket az internetről, vonják vissza annak tartalmát és kérjenek elnézést”–mondta David Koschitzky, a CIJA elnöke.

Paul Dhillon, a South Asian Link főszerkesztője jelezte, hogy bár nem értenek egyet Singh álláspontjával, rendszeresen ír a vancouveri lapnak. “Van amikor egy közíró kissé túlfűtött írásokat publikál”–jelezte Dhillon. A főszerkesztő azt is elmondta, hogy szerinte Izrael “mindenképpen legitim állam” és, hogy ez képzi a South Asian Link hivatalos álláspontját ebben a kérdésben. Dhillon hetilapja összesen 40 ezer olvasóval rendelkezik.

“Singh írása a történelemből ismert antiszemita vádakkal áll elő és úgy mutatja be a zsidóságot, mintha kapzsi lenne, vagy mintha valamilyen betegséghez lenne köthető. És ezekkel a vádakkal a világ egyetlen zsidó állama és annak támogatói ellen indítanak támadást. A szóban forgó kanadai lap az anti-cionizmus és az antiszemitizmus dermesztő összefüggéséről tett tanubizonyságot”–mondta Koschitzky.

“Teljesen sokkolónak és hihetetlennek találtam az esetet amikor előszor hallottam róla”–mondta Kenney.  A konzervatív minisztertől azt kérdeték, hogy esetleg nem sérti a vállásszabadságot és a sokszínűséget, han nem lehet többé burkát hordani az állampolgársági eskütételen? Kenney szerint egyáltalán nem sérti a különböző  csoportokat, hiszen vannak olyan egyházak és muszlim, illetve zsidó közösségek, ahol a liturgián elkülönítve ülnek a nők és a férfiak. A kanadai állam előtt azonban mindenki egyenrangú és és ezért együtt ültetik a nőket és férfiakat az állampolgársági eskütételen.

“Nem csak pragmatikus érvek mentén hoztuk meg ezt a döntést, hanem elvi alapon. A nyitottság és az egyenlőség mellet törünk lándzsát. Az állampolgársági eskütétel egy publikus ceremónia, mely azt jelzi, hogy az illető a kanadai családhoz csatlakozik. Az hogy egyesek el akarják takarni identitásukat amikor csatlakoznak hozzánk mindenképpen ellentétes a szociális kohézió elvével”–mondta Kenney.

A konzervatív állampolgársági vizsgán is keményítettek a konzervatívok. Kenney szerint az előző Discover Canada teszt “egy politikailag korrek karikatúra volt a kanadai társadalomról.” A vizsgán kívül most már az is kötelező, hogy valamennyi bevándorló legalább társalgási szinten beszéljen angolul, vagy franciául és ezen kívül az állampolgárság felvétele előtti öt évből legalább hármat Kanadában kell tölteni.

Don Davies, a baloldali Új Demokrata Párt bevándorlási-ügyekért felelős árnyékminisztere szerint a kormány elhamarkodva hozta meg jelenlegi döntését és, hogy konzultálni kellett volna muszlim közösségi csoportokkal. Bob Rae, a Liberális Párt vezetője pedig azt mondta, hogy ez felfújt probléma, hiszen aligha állnak hosszú sorban  burkás bevándorlók az állampolgársági eskütételi szertartásokon.

2011 szeptember 30-án kerül megrendezésre a Canadian Ethnic Studies Association és az Association for Canadian Studies második közös konferenciája a kanadai fővárosban. A két napos szimpóziumot a belvárosi Marriott szállodában rendezik és a szervezők gazdag, sokszínű tudományos programmal várják a kutatókat, tanárokat, közösségi aktivistákat és minden érdeklődöt.

Két panelre hívjuk fel az olvasók figyelmét. A három előadásból álló “Rethinking Multiculturalism” című előadás sorozatot Judy Young-Drache, a Kanadai Magyar Oktatási Alapítvány elnöke vezeti.  Shibao Guo, a Calgary-i Egyetem professzora a kínai diaszpórát vizsgálja, Sinela Jurkova professzor, szintén az albertai egyetemről, pedig az etnikai egyesületek és közösségek szerepét vizsgálja az integráció és a nemzetiségi szegregáció szemszögéből. William Shaffir és Vic Satzewich, a McMaster Egyetem professzorai pedig Hamilton város multikulturális múltját vizsgálják. Itt érdemes megemlíteni, hogy a magyarság is fontos része volt a hamiltoni és általában a dél-Ontario-i Dohányvidék sokszínűségének. A panelre 11 óra és 12.15 között kerül sor a Marriott szálloda III. Cartier termében.

Szeptember 30-án, délután 1 óra 35 perckor kerül sor a Slavic Marxists in Canada című panelre, melyet jómagam vezetek. Myron Momryk, a Libary and Archives Canada nyugdíjazott levéltárosa a kanadai-ukrán marxistákról tart előadást, különösen a kanadai multikulturális politika kialakításának szemszögéből. Mark Stolarik, az Ottawai Egyetem professzora a szlovák marxista emigráció reményeiről és végül a mozgalom összeomlását vizsgálja, Patryk Polec, szintén az Ottawai Egyetem professzora pedig a kanadai-lengyel baloldali kultúráról beszél.

Az ottawai Marriott szálloda a Kent Street 100-as szám alatt található.

Pierre Trudeau

A nyolcvanas évek elején Montreal egyik elővárosában töltöttem gyermekkorom első hét évét. Legjobb barátaim a szomszédos házban élő Francis és Véronique, a velem egykorú kanadai-francia ikertestvérek voltak. Cseppet sem számított az a kis szépséghiba, hogy ők csak franciául beszéltek, én pedig négy éves koromig csak magyarul. Mindhármunktól egyformán távol állt az angol. Én egészen nyugodtan magyarul szóltam hozzájuk, ők természetesen franciául válaszoltak és a csendes, külvárosi rue de l’Ermitage kertjeiben rohangálva éltük az éppen regnáló Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök ideális multikulturális álmát.

Trudeau csaknem 16 évig tartó liberális miniszterelnökségéhez köthető sok értelemben a modernkori Kanada és a kanadai társadalomról alkotott kép, hogy ugyanis ez egy sokszínű, szociális kérdésekben többnyire haladó ország. A jelenleg folyó parlamenti választási kampányt és a nyilvános párbeszédet még ma is a néhai kormányfő tematizálja, legyen szó akár Québec sorsáról vagy a francia többségű tartomány által el nem fogadott 1982-es alkotmányi patriálásról (melynek köszönhetően megszűnt a Nagy-Britanniától való közjogi függés), a multikulturalizmusról és a hivatalos kétnyelvűség mai állapotáról, vagy a szövetségi kormány szerepéről az egészségügyben, az oktatásban és a gazdaságban.

Csupán három évvel Trudeau 1968-as hatalomra kerülése előtt vezette be Lester B. Pearson liberális elődje Kanada juharleveles nemzeti lobogóját, miközben 1965. február 15-én John Diefenbaker, a konzervatív párt volt miniszterelnöke kétségbesetten nézte, ahogyan örökre eltűnik a régi brit tengerészi lobogó a kanadai parlament tornyáról.

Trudeau anakronisztikusnak tartotta az egyes angol kanadai körökben észlelhető, a brit nemzeti jelképekhez és nemzeti identitáshoz való ragaszkodást, ugyanakkor számára teljesen elfogadhatatlan volt a kanadai franciák klerikális és gyakran etnikai alapokra épülő identitása. Bár Justin Trudeau, a néhai miniszterelnök fia többször hangoztatta, hogy apja erőteljesen ellenzett mindenfajta nacionalizmust, mégis a legendás liberális miniszterelnök másfél évtizedes kormányzásához köthető egy teljesen új, a régi etnikai nacionalizmust felváltó civil hazafiasság.

A Trudeau által létrehozott kanadai patriotizmus három pillére épült: a liberálisok által „igazságos társadalomnak” nevezett politikára, a multikulturalizmusra és az erős, centralizált szövetségi államra, mely a gazdasági nacionalizmustól sem riad vissza. Trudeau alatt a kanadai liberális párt sokkal inkább európai szociáldemokrata mozgalmakhoz hasonlított, esetleg az amerikai demokrata párt balszárnyához, mint egy klasszikus liberális gazdaságpolitikát valló erőhöz. Ez részben azzal is magyarázható, hogy 1972–1974 között a liberálisok kisebbségből kormányoztak, így a markánsan baloldali új demokrata párt támogatására szorultak. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy Trudeau-tól sem állt távol a szociáldemokrata, sőt, a szocialista gondolkodás. 1965-ben együtt lépett be a liberális pártba Jean Marchand közeli barátjával, aki a Kanadai Katolikus Munkásszövetség nevű szakszervezet első titkáraként a 1949-es québeci Asbestos városban kirobbant kulcsfontosságú, illegális, négy hónapig tartó sztrájk egyik vezéralakja volt. 1949-ben Trudeau újságíróként dolgozott a Le Devoir című montreáli napilap prominens szerzőjével, Gérald Pelletier-vel együtt, és mindketten erősen kiálltak a sztrájkoló munkások mellett. Később a római katolikus egyházvezetés is szakított a jobboldali, erősen autoriter québeci kormány támogatásával és a sztrájkoló munkások mellé állt.

1965-ben Trudeau, Marchand és Pelletier együtt lépett be a kanadai liberális pártba és a három szókimondó québeci vezető „a napkeleti bölcsekként” lett ismert a szövetségi politikában. Trudeau szinte első perctől fogva nekilátott nemzetépítő politikájának. 1969-ban az igazságos társadalom építését a homoszexualitás dekriminalizásával kezdte, mondván, hogy „az államnak nincsen helye a nemzet hálószobáiban”.

A homoszexualitáról szóló C-150-es törvény az abortuszt és a válást is megkönnyítette. Amikor az egyik újságíró a heves ellenállásról és az ominózus törvény körüli vitákról kérdezte Trudeau-t, a kormányfő válasza kifejezte azt a harcias szellemet, amely 16 éves regnálását szinte végig jellemezte: „Mindig úgy gondoltam, hogy ha liberális vagy, fontos a haladás mellé állni. És ha esetleg elveszted a csatát, akkor azért veszítsd el, mert túlságosan progresszív voltál.”

A liberális nemzetépítéshez és Trudeau kontraverziális haladó politikájához tartozott a hivatalos kétnyelvűség kikiáltása is. Ez 1969-től arra kötelezte a kanadai szövetségi kormányt, hogy valamennyi szolgáltatását franciául is elérhetővé tegye. A kétnyelvűségről szóló törvénycikk arra is feljogosított valamennyi állampolgárt, hogy francia nyelvű kiszolgálást követeljen az állami cégektől, és franciául szólalhasson fel bírósági tárgyalásokon.

Az 1969-es kétnyelvűség egyrészt a Pearson-kormány által felállított, a kétnyelvűséget és a „duális kulturát” (biculturalism) vizsgáló szövetségi bizottság tevékenységének, másrészt a Front de libération du Québec nevű szélsőbaloldali szeparatista csoport által elkövetett sorozatos robbantásoknak volt a következménye. Trudeau esélyegyenlőséget kívánt teremteni a kanadai francia lakosság számára a közszférában, és egyben szerette volna meggyőzni a québeci lakosságot arról, hogy hazájuk nem csupán a saját tartományuk, hanem az egész ország, melynek egész területén otthon érezhetik magukat.

De Trudeau talán jobban érzékelhette, mint sokan a liberális pártban, hogy Kanada mindenképpen kétnyelvű, de egyáltalán nem „kétkultúrájú” ország, hiszen már az 1963-as, Pearson-féle Bilingualism and Biculturalism bizottsági meghallgatások idején kiderült, hogy az emigráns közösségek rossz néven veszik, ha róluk teljesen megfeledkeznek. Különösen fontos szerepet játszott az ukrán közösség, amely számottevő kisebbség Kanada nyugati tartományaiban. Trudeau 1971. október 8-án jelentette be a parlamentben, hogy kormánya „a kétnyelvűség kereteiben megvalósuló multikulturalizmus” híve. „Csak akkor lehet a nemzeti egységnek igazi jelentősége, ha minden állampolgár személyes identitására és a személyes önbizalomra épül. Kormányunk hangsúlyos multikulturális politikája fogja felépíteni ezt az önbizalmat” – mondta Trudeau egyik legfontosabb parlamenti felszólalásában.

Ezzel az utolsó mondattal jelezte, hogy egy olyan multikulturális modellt kíván létrehozni, mely jelentősen eltér az amerikai kulturális sokszínűségtől. A kanadai modell legfontosabb eleme nem a kisebbségek iránt tanúsított tolerancia, hanem az állam aktív szerepe a pluralisztikus társadalom felépítésében és fenntartásában. Ehhez hozzátartozott a kisebbségi rendezvények és egyesületek (például iskolák, néptánccsoportok és publikációk) anyagi támogatása. Trudeau multikulturalizmusa úgy is értelmezhető, hogy például nem a magyar kultúrát kívánta erősíteni Kanadában, hanem egy kanadai-magyar világnézetet létrehozni, mely támogatja ugyan az egyén kíváncsiságát az óhaza nyelve és hagyományai iránt, de úgy, hogy ezt áthatja a kanadai szokszínűséghez és társadalmi igazságossághoz való lojalitás. Bár Trudeau liberalizmusa az egyén vágyaira és e vágyak támogatására tette a hangsúlyt, úgy gondolta, előállhat olyan helyzet, amikor az államnak szerepe van e vágyak létrehozásában. „Szabadok vagyunk, hogy önmagunk legyünk, de ezt a szabadságot nem lehet a véletlenre bízni” – érvelt a liberális kormányfő.

Trudeau multikulturális politikájának köszönhetően állt elő az a bizonyos fokig mai is létező állapot, hogy a liberális párt egyik legfontosabb támogatói csoportja a „harmadik erő”-nek titulált bevándorló közösségek lettek. Ez még akkor is igaz, ha a liberális pártra szavazó bevándorlók saját világnézetüket tekintve tulajdonképpen cseppet sem liberálisak, Trudeau egyes szociális intézkedéseit pedig túlzásnak tartják.

Ha a liberális államnak fontos szerepe van a multikulturális társadalom kiépítésében és fenntartásában, akkor bizonyára legalább ennyire fontos a feladata a gazdasági életben. Trudeau politikájának talán legvitatottabb elemét a gazdasági nacionalizmus képezte, mely a kanadaiakat és a kanadai vállalatokat kívánta előnyös helyzetbe hozni a többnyire amerikai és brit cégek visszaszorításával. A hetvenes évek olajválsága idején Trudeau például problémának tartotta, hogy az olajban gazdag Alberta tartomány tartalékait amerikai nagyvállalatok kontrollálták. 1975-ben a liberális kormány létrehozott egy Petro-Canada nevű állami vállalatot, amely kulcsfontosságú szerepet játszott Trudeau energiapolitikájában. A világárakhoz képest olcsóbb hazai olaj biztosításával próbálta felvirágoztatni Ontario és Québec gyárait és feldolgozóiparát, ugyanakkor komoly ellenállást váltott ki Albertában, mert a tartomány úgy látta, hogy az ottawai kormány a gazdasági érdekeit feláldozva akarja szubvenciókkal segíteni Közép- és Kelet-Kanadát. A calgary Petro-Canada központot „Vörös térnek” titulálták az albertai konzervatívok, és elindult egy máig tartó nyugati elidegenedés a szövetségi kormánytól.

Bár Trudeau gazdaságpolitikájának eredményei ma is vitákat váltanak ki, a néhai miniszterelnök nemcsak új választ adott arra a kérdésre, hogy mit jelent kanadai liberálisnak lenni, hanem egy fiatal ország hazafiasságát és függetlenségét is megteremtette, méghozzá nem etnikai és kirekesztő alapokra helyezve, hanem a szociális igazságosságot, a pluralizmust és a kulturális sokszínűséget megbecsülve és ünnepelve. A nemzetépítésre alkalmas és hajlandó liberális politika akadályozta meg, hogy a hazafiasság jelszavait és a nemzeti szimbólumokat szélsőséges erők kisajátítsák.

Christopher Adam

Ez az elemzés 2011 április 19-én a Galamus Csoport honlapján is megjelent

Pauline Marois

Különösen hevessé vált az angol általános iskolákról szóló törvényjavaslat körüli vita a québeci Nemzetgyűlésben, miután Jean Charest liberális kormányfő azzal vádolta az ellenzéki Parti Québécois-t és a szeparatista mozgalmat, hogy egy egykori terroristával és gyilkossal áll kapcsolatban és innen érkező tanácsokra hallgat. A 115-ös törvény lehetővé teszi, hogy a gazdag francia és bevándorló családok angol iskolába járathassák gyerekeiket, annak ellenére, hogy az ominózus 101-es nyelvtörvény alapvetően csak  azok számára teszi lehetővé az angol általános iskolát, akiknek szülei is angolul tanultak Kanadában. Charest szerint Pauline Marois PQ vezető továbbra radikalizálja a Nemzetgyűlésben történő vitát azzal, hogy szélsőséges emberektől vár tanácsot. “Az egykori FLQ aktivistától kap tanácsot, akit gyilkossággal vádoltak és akit 2001-es bombázásai miatt itéltek el. Marois azt is elfogadja, hogy a PQ frakció tagjai olyanoknak adományoznak, akik erőszakos cselekedeteket támogatnak Québecben”–mondta Charest. Charest kormányfő Rhéal Mathieu, egykori FLQ tagra utalt, akit 1967-ben emberölés miatt 9 év letöltendő börtönbüntetésre itéltek. 2001-ben Mathieu tovább folytatta az angol lakosság megfélemlítését, amikor három montreáli Second Cup kávézó ellen tervezett bombamerényletet, mivel felháborította a lánc angol elnevezése.

Marois azonban azt igérte, hogy amennyiben a következő választás után PQ kormány születik, azonnali hatállyal visszavonják a 115-ös törvényt és tovább szigorítanak az angol iskolákhoz való hozzáférésen. Marois arra utalt, hogy nem eléggé hazafias a liberális kormány és szerinte az “angol lobbi” áll Charest mögött. “A liberális kormány az angol lobbira hallgatott és lezárta a Nemzetgyűlésben zajló vitát. Nézhetjük, ahogy a gazdagok megvásárolják az angol iskolákhoz való hozzáférést, annak érdekében, hogy egy olyan kanadai alkotmánynak megfelelhessünk, melyet ráerőszakoltak Québecre”–magyarázta Marois. A PQ vezér a Nemzetgyűlésben torkaszakadtával üvöltözve azzal vádolta a liberálisokat, hogy “nem védik meg ezt a kis népet, ezt a kis francia népet.”

“Rendkivül szomorú, hogy a kormány a kanadai Legfelsőbb Bíróság előtt térdel. Szomorú, hogy ez a kormány bedőlt annak az angol-kanadai propagandának, mely szerint bűnösnek kell érezni magunkat, csupán azért mert létezunk”–mondta Benoît Charette, a PQ egyik nemzetgyűlési képviselője.

A kanadai Legfelsőbb Bíróság 2009-ben úgy döntött, hogy alkotmányellenes az angol iskolákhoz való hozzáférés teljes ellehetetlenítése. Amennyiben egy bevándorló, vagy francia család úgy dönt, hogy az angol kisebbséghez szeretne  tartozni és e cél eléréséhez konkrét lépéseket tesz, a kormánynak is el kell fogadnia akaratát. A 115-ös törvény erre nyújt lehetőséget.

A Parti Québécois polémiája arra utal, hogy a szeparatista párt ugyan olyan rasszista és demogóg mint amilyen volt az 1995-ös bukott referendum éjszakáján, amikor Jacques Parizeau PQ kormányfő “a pénzt és az etnikai szavazót” ostorozta.

Tamás atya Anie Samson polgármesterrel

Színes, hangulatos és multikulturális búcsút rendezett a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség 2010 október 3-án, amelyen több mint négyszázan vettek reszt a helyi magyar és egyéb közép európai közösségekből. A szentmisét Androvich Tamás plébános celebrálta, a helyi ukrán, német és szlovén papok közreműködésével. Tamás atya elmondta, hogy a közép európai nemzetek időnként feszültségekkel teli közös történelmük ellenére, van lehetőség a békés együttélésre és az együttműködésre, mint ahogy a montreáli búcsú és multikulturális fesztivál is ezt bizonyítja.

A misét követő fogadáson jelen volt Kathleen Weil, a québeci bevándorlási miniszter, valamint Anie Samson, Villeray-Saint-Michel-Parc Extension kerületi polgármestere, a montreáli lengyel főkonzul, az ottawai nagykövetség részéről pedig Király Tamás első titkár, valamint Helyes Imre konzul és felesége képviselte a Magyar Köztársaságot. A Villeray-i Haladás munkatársai is beszámoltak az eseményről

A búcsún időnként alig lehetett mozogni, úgy megtelt a templom parkolója és az Ifjúsági Otthon meletti óriás sátor. A különböző közép-európai nemzetek egy-egy sátorban mutatták be hagyományos konyhájukat, így ebédelhettünk egyszerre céklalevest, pierogit, gulyáslevest, palacsintát, debreczenit és sülthúst.

A búcsún szintén volt élő zene és szórakoztató műsor. Felléptek a montreáli magyar Bokréta, Gyanta és a Kardinál együttesek, a szentmisén pedig az ÚtKERESZTeződés szolgáltatta a gitáros zenét. A kurátorok, nőegylet, a szombati magyar iskola, a cserkész-csapatok, valamennyi egyházközségi csoport és—természetesen—a plébános munkája és szorgalma tette lehetővé az idei búcsút, mely mutatja hogy továbbra is dinamikus és élő közösség a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség.

Az 1956-os magyar menekülthullám kanadai elismerése

2008-ban a kanadai szövetségi kormány létrehozott egy tíz millió dolláros alapot, mely ugyan nem adhat kárpótlást a leszármazottaknak, de támogatást nyújt olyan közösségi, vagy tudományos projekteknek, melyek feltárják az internálás történetét, vagy a szépművészetet felhasználva megemlékeznek az ország első világháborús múltjának e szomorú fejezetéről. A kanadai magyar közösségek képviselői, illetve aktivistái is pályázhatnak.

A kingstoni szimpózium célja egy olyan akcióterv létrehozása, mely integrálja az első világháborús internációt a fősodrású középiskolai, gimnáziumi és egyetemi oktatásba. Szintén fontos célkitűzés a kanadai nemzeti múzeumok és kurátorok bevonása, illetve az internálással kapcsolatos kiállítások támogatása. Az ottawai Hadtörténeti Múzeum már megemlíti az első világháborús internálást és az Alap bizik benne, hogy a most tervezés alatt lévő winnipegi Emberjogi Múzeum is követi ezt a példát. Ezen kivül a Parks Canada szövetségi minisztérium egy múzeumközpontot tervez a Banff nemzeti parkba.

A konferencián 45 történész, kurátor, levéltáros, művész, író, kutató és közösségi aktivista vett részt. A vasárnapi ökumenikus megemlékezésen pedig megjelent Peter Milliken, az Alsóház elnöke, illetve az ukrán, horvát és magyar követségek képviselői. A magyar közösségeket Ádám Christopher, a kuratórium tagja képviselte, Pitter Enikő torontói történész-PhD kandidátussal együtt. Az ottawai magyar nagykövetséget Király Tamás első beosztott képviselte.

Balról: Andrew Antoniuk, Király Tamás, Diane Dragasevich, Ádám Christopher, Ivan Grbesic, Vesela Mraz Korac, Peter Milliken, Ihor Ostash, Lubomyr Luciuk, Orest Kruhlak, Olya Grod, Andrew Hladyshevsky (Fotó: Sandra Semchuk)

Kanadai Magyar Hírlap

Bécsi szelet a torontói Country Style magyar étteremben

Sushi restaurantok, Vietnámi Pho levest felszolgáló éttermek és az egymás után sorakozó wi-fi-vel ellátott trendy bisztrók és kávézók közül egyre jobban kitűnik a Country Style nevet viselő magyar étterem Torontó híres Bloor Street-jén. A Country Style piros-fehér kockás asztalterítőiről és a barna faburkolatról tudni lehet, hogy itt bizony nem sok minden változott az elmúlt évtizedek során és hogy itt inkább az autentikus, házias hangulatra épül az étterem renoméja. Egy hűvös, szeles decemberi délután sétáltam be először a Country Style-ba, miután landoltam a belvárosi City Centre repülőtéren és becsekkoltam a Bloor Street-ról nyíló hotelbe. Délután 4-kor pont ebéd és vacsora között volt és így csak néhány magyar bácsi üldölgélt az étteremben. Annyit kivettem beszélgetésükből, hogy ez a kis csoport rendszeresen összeül délutánonként, ahol presszó mellett politizálnak, vagy éppen a mindennapi élet kielégítetlenségeit elemzik. Most éppen Barack Obamáról volt szó, de azért Stephen Harper-re és a torontói önkormányzat mulasztásai is szóba kerültek.

A Magyar Képek című kanadai magyar televízió adásban reklámozták többször a Country Style-t. A reklámban az egyik műsorvezető éppen egy óriási bécsi szeletet rendelt, citromgerezddel ellátva. Mivel Ottawában és Montreálban sajnos nincs lehetőségem bécsi szeletet rendelni, gondoltam hogy rövid torontói utam fénypontja lehet a Country Style-ba való látogatás. A torontói Country Style Restaurant bécsi szeletje Magyarországon is egész biztosan megállná helyét. A vékony, ropogos szelet az egész tálat lefedi és ehhez különösen jól jön akicsit édeskés uborka-saláta. Üdítővel, burgonyával és borravalóval együtt az egész menű kijött husz dollárból. Másnap megint visszamentem a Country Style-ba és ekkor pedig a paprikás csirkét próbáltam ki, húslevessel és palacsintával együtt. Ez sem okozott csalódást.

A Country Style az egyik utolsó magyar étterem Torontó szívében. A 450 Bloor Street West alatt található a magyar restaurant. Az étterem által felszolgált tálakra mindenképpen illik a “comfort food” jelző és a Country Style olyan hagyományos, autentikus és no-nonsense restaurant melyből sajnos egyre kevesebb található Kanadában.

Ádám Christopher 

Rekordszámú bevándorlás Kanadába

2008-ban rekordszámban érkeztek újonnan letelepedők Kanadába -jelentette a Kanadai Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal február 20-án. A migráció következtében Kanada népessége 247.202 állandó lakossal bővült 2008-ban. Ezenfelül 193.061 ideiglenes külföldi munkavállaló, és 79.459 külföldi diák érkezett tavaly Kanadába, így a bevándorlók összlétszáma 519.722 fő volt. Jason Kenney az illetékes miniszter nyilatkozatában határozottan elutasította a bezárkózás-párti, migrációellenes nézeteket, és elmondta, hogy Kanada a válság idején is befogadó ország marad.

Őslakos kultúra az olimpián

 A Kanadai Turisztikai Hivatal szorosan gyüttműködik a Vancouver térségében élő őslakos népekkel, hogy a 2010-es téli olimpiára látogató külföldiek minél jobban megismerhessék történelmüket és kultúrájukat. A játékokhoz kapcsolódó óriási médiafigyelem ugyancsak eszköz lehet arra, hogy felkeltsék a turisztikai érdeklődést az őslakos népek iránt.

Segítség az Őslakos közösségeknek

Kanadában 2003 óta m)ködik az őslakos közösségekhez tartozók szakképzését és munkavállalását segítő program. A globális recesszióra válaszul elfogadott átfogó gazdasági csomag keretében további 100 millió dollárt különítenek el erre a célra, melynek eredményeképpen három év alatt mintegy 6000 érintett juthat tartós álláshoz. A most bejelentett két alprogram a Brit-Kolumbia területén élő őslakosokat kívánja felkészíteni az építőiparban, illetve kikötői vállalatoknál történő elhelyezkedésre.

Juhar Levél

 A világ leghosszabb nemzeti autópályája 208 nemzetiséget köt össze Kanadában. Ebben az országban szinte mindenki egy kisebbséghez tartozik. A két részes filmben végigutazunk a világ második legnagyobb országának útján és úgy mutatjuk be a multikulturális Kanadát, ahogy még kevés magyar látta–foglalták össze céljukat a film készítői. A program operatőre elmondta, hogy hamarosan felkerül a műsor teljes anyaga a YouTube videóelosztó honlapra, melynek köszönhetően kanadai magyar nézők is megtekinthetik a programot.

Kanadai Magyar Hírlap

Calgary Sun / Juhar Levél

Bár eredetileg azt közölte a Toronto Star, hogy Kanada emigrációs minisztere 2005 januárjában visszavonta Horváth menekült státuszát, ez valóban nem történt meg, igy tehát a “protected person” státusz továbbra is vonatkozik rá. Rob Nicholson, Kanada igazságügy-minisztere a deportálással azonban egyetértett, mivel nem talált olyan bizonyítékot, mely arra mutatna, hogy hazatértését követően Horváthnak veszélyben lenne az élete. Már a kanadai Legfelsőbb Biróság is elfogadta a kormány érvelését és ezzel jóváhagyta Horváth deportálását.

De a Toronto Action for Social Change nevű társadalmi csoport harcba szállt Horváth mellett. “A kanadai kormány nem akarja kommentálni a magyarországi igazságügy tisztességét”–mondta Matthew Behrens. 2008 Május 1-én tüntetést is szerveztek a torontói Magyar Főkonzulátus előtt, melyben a részvevők egy része olyan narancssárga fegyházi öltözékben jelentek meg, melyek az amerikai Guantanamo börtönre emlékeztetnek. A tüntetésen szintén jelen volt Horváth Erika, Adolf felesége, valamint Ádám fia. Erika elutasította a férjével szemben elhangzott magyarországi vádakat és mondta, hogy bizonyítékkal is rendelkezik. Erika pontosabban azt állitotta, hogy a tanuk csak azért vallottak férje ellen, mert a magyar rendőrség nyomás alá helyezte őket. Horváth felesége “bolondságnak” nevezte, amit a kanadai hatóságok tesznek vele, mivel Adolfnak eredetileg védett személy státuszt adtak, most pedig abba az országba akarják vissza küldeni, amelytől akkor meg kellett védeni. Horváth Ádám tökéletes, kiejtés nélküli angolsággal mesélte kamerák előtt–mely felvétel a YouTubon megtekinthető–hogyan bántak családjával Magyarországon. “Azért jöttünk ebbe az országba, hogy egy remek új életet kezdhessünk. De az igazságügy miniszter nem ismeri el azt, hogy rasszisták voltak velünk szemben Magyarországon és hogy dúrván bántak velünk származásunk miatt”–állitotta Ádám.

Erika szerint hazudnak a magyar hatóságok amikor azt mondják, hogy Magyarországon nincsen szisztematikus diszkrimináció a romák ellen és arra mutatott hogy (más ügyben) még Gyurcsány Ferenc kormányfő is beismerte, hogy hazudott. “A magyar miniszterelnök beismerte, hogy éveken keresztül hazudott a népnek. Akkor nem annyira meglepő ha azt mondják, hogy minden rendben van, közben tudjuk, hogy ez sem igaz”–mondta Horváth felesége. Bakos László, az ottawai Nagykövetség kulturális attachéja azonban jelezte, hogy Magyarországon nincsenek olyan ügyek, melyekben felmerült a hatóságok által elkövetett kínzás.

A kihallgatásokon és tárgyalásokon voltak azonban olyan megjegyzések a kanadai hatóságoktól, melyek azt mutatják: lehet hogy hiányos az ismeretük Magyarországgal kapcsolatban. Az egyik emigrációs hivatalnok nem értette, hogyan lehet egy “Adolf” nevű ember roma származású. Azt is felhozta, hogy szerinte az, hogy valakinek egy szép kocsija és háza van nem egyezik azzal a valósággal, hogy a romák általában szegények. A biró, Eugene Ewaschuk pedig elmondta, hogy szerinte Horváth nem is néz úgy ki mint egy “tipikus cigány” és megkérdőjelezte a “roma” szó használatát, mondván, hogy igy hivjuk az “olasz paradicsomokat.”

Kanadai Magyar Hírlap