Másnap, csütörtökön reggel 9 óra 25 perckor Deacon Jim Armstrong, az Egyházmegye templombezárási ügynöke felhívott az irodámban, és erélyes hangon közölte velem, hogy ott állnak a templom előtt, hogy az ajtók zárát kicseréljék. Azonban nem tudnak behatolni, mivel a kapuk belülről vannak bezárva, és hogy többen elfoglalták a templomhelységet, és a kapukat eltorlaszolták. Továbbá említette, hogy az ablakon át élelmiszereket, ivóvizet és egyéb ellátási készleteket láttak egy teremben, ami azt jelzi, hogy a benntartózkodók hosszabb lejáratú ott tartózkodásra készültek. Felindult hangon figyelmeztetett, hogy a püspök erről a rendelete ellen kihágó eseményről sürgősen értesíti a Vatikánt ahol jelenleg a bezárás leállítását kérvényező fellebbezésünk folyamatban van. Figyelmeztetett, hogy a püspök fellebbezésünk felfüggesztését kérvényezi, és elképzelhetem, hogy mily módón viszonyul majd a Vatikán ehhez az eseményhez. Ugyanakkor Deacon Armstrong közölte velem, hogy a püspök megegyezése a cserkészekkel és a többi szervezetekkel, amelyeknek a püspök e héten megadta a helységek további használatára, kivéve mise bemutatásra az engedélyt, érvénytelen. Közöltem Deacon Armstronggal, hogy bár hallottam, hogy talán egyesek virrasztást tartanak szerda éjfélig, a hivatalos templombezárás időpontjáig, nekem erről a megnyilvánulásról, a templomba való bezárkódásról semmi tudomásom nem volt. Válaszában kételyét fejezte ki, hogy én, mint az egyházközség fellebbezési ügyvivője, nem nyertem tudomást. Közöltem vele, hogy ne vádoljon engem egy valótlan állításával. Erre Deacon Armstrong kissé megtorpant, majd kérdezte, mit tudnék tenni. Mondtam, hogy egy folyamatban lévő hivatali gyűlésem befejeztével, körülbelül másfél óra múlva ott leszek. Tizenegy óra után megérkeztem a templomhoz.

             A templom előtti tér ekkorra már tele volt a televízióállomások és a sajtók riportereivel. Már több egyházközségi hívőnk és a clevelandi magyar cserkészet vezetői megjelentek eddigre, és tárgyalásban voltak Deacon Armstronggal. Röviden beszéltem Deacon Armstronggal a magyar cserkészek vezetőivel karöltve. Felajánlottam, hogy a bent tartózkodó tüntetőkkel beszélek telefonon. A tüntetők vezetőjével lezajlott beszélgetésem tudatta velem, hogy hajlandók elhagyni a helységet, ha a püspök tárgyalásba bocsátkozik szóvivőjükkel. Továbbá a tüntetők hozzáállása az, hogy eddig a püspök nem mutatott semmi hajlandóságot a bezárt templomok híveivel való tárgyalásra, és a Vatikán sem nyilatkozott ez idáig a 12 bezárt templom egyéni fellebbezésének eldöntéséről. Ha a püspök beleegyezik a tárgyalási kérvényre, elhagyják a helységet.

             A lezajlott beszélgetésről beszámoltam Deacon Armstrongnak. Közöltem a tüntetők a püspökkel való tárgyalási kérvényt. Mivel Deacon Armstrong szerint a püspök értesíteni készül a vatikáni közegeket, félősnek tűnt előttem a fellebbezésünk megbuktatása. Ezért kifejezetten kértem Deacon Armstrongot, hogy említse meg a lezajlott beszélgetést a püspöknek, és kérje a püspököt, hogy lépjen érintkezésbe a tüntetőkkel, amit a deacon megígért. Az egyházmegye ügynökei ezennel eltávoztak. Közben a templomon kívül megjelent egyházközségi hívek, köztük én is, röviden beszámoltunk a riportereknek, és közöltük velük, hogy nincs tudomásunk arról, hogy kikből és hány személyből áll a tüntetők csoportja, és hogy mi annak ellenére, hogy a tüntetőkkel karöltve tiltakozunk templomunk bezárása és annak kivitelezése ellen, nem értünk egyet ezzel a véleménynyilvánítási eszközzel, azonban mi nem vagyunk feljogosultak annak a meggátolására. Közöltük velük a püspök fenyegetését és megfélemlítését azzal kapcsolatban, hogy a Vatikánnal leállítja a beadott fellebbezésünket, és mi azért gyűltünk ide a templom köré, hogy csökkenthessük a helyzet veszélyességét és esetleges kirobbanását egy nagyobb megnyilvánulásnak.

             Délután négy óra táján rendőrök jelentek meg a püspök kérésére, közülük egyet beengedtek a tüntetők a templom helységébe. Később kitudódott, hogy a püspök beleegyezett a tárgyalás lebonyolítására, bár időpontot nem adott meg. A tüntetők erre a hírre elhagyták a templomot előzőleg megadott ígéretükhöz hűen. Deacon Armstrong délután fél öt órakor telefonon értesített, hogy az ügy megoldásra talált.

             Az egész eseményfolyamatról 30 percenként tudósítások jelentek meg a televízión, majd az Interneten az egész világot elárasztotta a hír.

             Egyházközségünk mindenegyes hívője és Cleveland összmagyarsága egyhangúlag tiltakozik a püspök döntése, cselekedete és elbánási módja ellen, azonban a fennálló tüntetési módszerrel nem mindenki ért egyet. Mára virradó éjszaka rendőri őrizet alatt állott a templom és környéke. A rendőri őrizet a mai nap is folyamatban van. Plébánosunk, Sándor atya reggel egy rendőr után belépette a templomba, hogy kihozhassa a sekrestyében tartott bibliáját. A rendőr kitessékelte, és kivette a kezéből a bibliát. A huszonegynéhány éves rendőr kijelentette, hogy Sándor atya oda nem léphet be, és semmit sem hozhat el. Sándor atya megjegyezte a fiatal rendőr őrszemnek, hogy huszonöt éven át mindennap itt misézett és itt vezette híveit, és nagyon elkeserítő, hogy a püspöki rendelet megtiltja még a saját bibliájának a birtokbavételét, sőt még templomába a belépést is. Még ma reggel felhívtam Deacon Armstrongot ezzel kapcsolatban, aki megígérte, hogy azonnal elvezet a Szent Imre templomhoz, és kinyitja a templom ajtaját Sándor atya előtt. A püspöki iroda viszont közölte Sándor atyával, hogy papi beosztását a püspök megsemmisítette az egyházmegyében. Nem lehet tiltakozás nélkül elkönyvelni az ilyen lélektelen és embertelen eljárást.

             Bár nem szentesítem a tüntetés módszerét, a tüntetők vezéreszménye megegyezik mindannyiunkéval. A templom megszállása békésen végződött. A püspök beleegyezett, hogy leül tárgyalni egy szóvivővel, bár időpontot nem határozott meg. A tüntetők pedig betartották szavukat, és a püspök megbeszélési ígéretére elhagyták a templom épületét. Nincs tudomásunk, hogy a püspök értesítette volna a vatikáni közegeket és arra sem, hogy a cserkészettel való megegyezés megsemmisült volna, amit Deacon Armstrong előttem fenyegetésül felhozott. Ugyanakkor reméljük, hogy az eseménynek nincs kihatása fellebbezésünkre.

 Peller Miklós

A Szent Imre egyházközség fellebbezési ügyvivője

Második napja folytatódik a tüntetés a clevelandi Szent Imre templom bezárása ellen (Fotó: Cleveland Plain Dealer)

Kanadai Magyar Hírlap

Szeretnék egy-két gondolattal hozzászólni a clevelandi Szent Imre Egyházközség körül zajló eseményekhez. Úgy, amint a szerkesztő urat – Ádám Christopher-t – érzékenyen érinti ez a kérdés, úgy engem is, hiszen én is Kanadában születtem, és most egy kanadai magyar közösség vezetője vagyok. Roppant szomorú vagyok, hogy ez az ügy idáig elfajult. Egyrészt, azért vagyok szomorú, mivel nem tudok egyet érteni a clevelandi püspök úr minden lépésével, amelyek valóban sokak ellenszenvét váltották ki. Másrészt, a magyarok magatartása szomorít el, amely más közösségben is tapasztalható. Ahhoz, hogy megértsék mire gondolok, engedjék meg, hogy bővebben fejtsem ki érveléseimet és gondolataimat.

Amint olvashatjuk a szerkesztő úr által megfogalmazott és közzétett cikkekben, ő sokszor az egyházközség anyagi helyzetére és annak stabilitására hivatkozik. Az lehetséges, hogy az egyházközség jó anyagi helyzetnek örvend, de ezzel nem merül ki az egyházközség fogalma. Az egyházközség nem egy vállalkozás, amely anyagi javaival tudja mérni sikerét és életképességét. Az egyházközség elsősorban hitközösség, amelynek elsődleges célja az Istent dicsérni, az evangéliumot hallani, művelni, továbbadni, majd Isten tanítását elmélyíteni és elsajátítani. Ha ez nem áll fenn, akkor az egyházközség gyakorlatilag halott és megszűnik létezni, anyagi helyzetétől függetlenül.

Sajnos, tudjuk nagyon jól, hogy a clevelandi Szent Imre Egyházközségben évek óta nincs hitoktatás, mivel keresztelő sem volt. Ez azért van, mivel a fiatal magyar keresztény katolikusok nem igen vesznek részt az egyházközség hitéletében. Csupán attól, hogy a cserkészek egyszer-egyszer felvonulnak, és nagyobb ünnepeken megjelennek a szentmisén, nem jelenti azt, hogy aktívan vesznek részt az egyházközség életében. Lehetetlen állapot az, amelyet több egyházközösségnél tapasztalható, ahol egyes érdekcsoportok (pl. néptáncegyüttesek, cserkészcsapatok, stb.) összesen kulturális központnak tekintik az egyházközséget. Az egyházközség által nyújtott lehetőségeket kihasználják, és élnek vele sokszor anélkül, hogy tevékenyen bekapcsolódnának az egyházközség HITéletébe!

Továbbá, ismét csak szeretném hangsúlyozni azt, hogy a clevelandi magyar egyházközségek lehetőséget kaptak arra, hogy egyeztessenek egymás között, és megoldást találjanak az összevonásokra és az egyházközségek megmentésére. Azonban, közismert tény, hogy a szóban forgó egyházközségek tagjai, vezetőikkel együtt, nem beszélgettek egymással. Így, semmiféle jövőkép nem született, és mulasztásuk miatt, Lennon püspök úr kedvezőtlen döntést hozott.

Amint látható, a ballépések sorozatának, a felek önző magatartásuknak, és a magyarok impotenciának köszönhető az, hogy a clevelandi ügy idáig jutott el és, hogy tanúk lehetünk egy magyar egyházközség zárásának. Álláspontomat ismét hangsúlyozni szeretném, hogy ez az eset elsősorban nem nemzeti kérdés, hanem hitbeli. Való igaz lehet az, hogy Msgr. Richard Lennon túlnyomó részben nemzeti egyházközségeket zárt be, de a magyarok esetében ez bennünket nem érdekel. Ami minket érint az, hogy a magyarok nem folytattak hitbeli tevékenységet egyházközségükön belül, de nem is igyekeztek ezen javítani, amikor tudták, hogy a helyzetük súlyos.

A clevelandi eset valóságkép. Ezért felszólítom az észak-amerikai magyarokat, hogy térjenek vissza Szent István hagyatékához, és a magyar gyökerekhez. Magyarságunk, ahogyan azt Szent István ránk hagyományozta, Jézus Krisztusra épül, és keresztény lábakon áll. Isten nélkül, magyarságunk elpusztul, de Istennel tovább élni tud, ahogyan az már bebizonyosodott a több mint ezeréves magyar történelem viszontagságai alatt. Szervezzék át, és építsék újjá egyházközségeiket, hogy fiataljaink a keresztény magyarságot ismerjék meg. Így, reméljük, hogy hosszú éveken át, élő magyar hitközösségek lesznek, amelyek ápolni tudják keresztény magyar hagyományainkat. Isten áldd meg a magyart!

Köszönettel és őszinte tisztelettel,

Androvich Tamás

Plébános (Montreál)

Az egyházmegye által kitűzött szerdai időpontban–a püspöki találkozás helyett–a templom előtt tüntetnek a magyar katolikusok egyéb etnikai egyházközségekkel együtt. A “Day of Infamy” című tüntetés délután 3 órakor kezdődik és az 50 bezárt egyházközség híveit transzparensekkel és zászlókkal várják. A Szent Imre templom ajtai nyítva lesznek azok számára akik imádkozni szeretnének, de mint ahogy a hitközség ügyvívője jelezte, nem lehet tudni hogy a délután folyamán az egyházmegye pontosan mikor zárja ki a közösséget a templomból. A clevelandi média már jelezte jelenlétét a tüntetésen és az American Hungarian Federation is továbbítja a felhívást. Lennon levélben jelezte a Szent Imre templom plébánosával, hogy “rendkivül csalódott.” 

Jack Körössy volt a vasárnapi mise egyik lektora és elmondta, hogy a püspök döntése “rettenetesen keresztény-ellenes.” A magyar közösség bojkottja észrevehetően meglepte Lennon püspököt és jól jelzi a clevelandi egyházmegyében uralkodó mély elégedetlenséget. A Szent Imre templomban működött a magyar cserkészet, a helyi magyar iskola és a tánc-csoport. A felszámolásra itélt egyházközség anyagi helyzete stabil.

Kanadai Magyar Hírlap 

Engedje meg, hogy a 2010. június 22-én, a Kanadai Magyar Hírlapban a „Compassionless Bishop Richard Lennon of Cleveland sends Hungarians packing” címen megjelent cikkére reagáljak. Megdöbbenéssel olvastam írását, mivel az rendkívül elfogult. Egy tudósítónak a hír mindkét oldalát, muszáj leközölnie, ebben viszont súlyos vétket követett el, mivel a történtek csupán egyik oldalát közölte. Cikke alapján úgy tűnik, hogy az említett clevelandi megyés püspök, Msgr. Richard Lennon maga az ördög, és szándékosan, minden megfontolás és irgalom nélkül, a magyarokat kiszemelve, és közellenségnek kikiáltva, templomaikat bezárja. Bár módszereivel és eljárásaival nem feltétlenül egyetértek, mégsem lehet teljesen őt hibáztatni a templomok bezárásaiért. Több mint két évvel ezelőtt, Lennon püspök úr figyelmeztette a szóban forgó egyházközségeket, hogy dolgozzanak ki egy tervet az egyházközségek összevonására, ill. megmentésére, mivel alacsony volt a misék látogatottsága, és a hívek javarésze idős emberekből állt. Mivel a közösségek két év alatt képtelenek voltak az összefogásra és a megegyezésre, Lennon püspök úr döntött helyettük. Tehát, ez a lépés elsősorban nem magyar kérdés, hanem hitbeli; első tévedése!

Említette, hogy a II. vatikáni zsinat utáni korszakot éljük, és a tartózkodó egyházi vezetők nem várhatják el sem híveiktől, sem papjaiktól, hogy vakon kövessék népszerűtlen döntésüket értelmes párbeszéd nélkül. Tény, hogy nem önkényuralomról vagy diktatóriumról van szó, bár cikkében az ellenkezőre célzott. Azonban, amint már a fentiekben említettem, párbeszéd és egyeztetés volt, az eredmény – a magyarok makacságának köszönhetően – kedvezőtlen. Továbbá, mielőtt hivatkozná valamire, nagyon kérném, hogy nézzen utána, hogy mit állít. Ebben az esetben, szakértői véleményt kérjen a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól, hacsak a tisztelt szerkesztő úr nem az; második tévedése!

Tudósításában jelezte, hogy az egyházközség bankszámláján $1.3 millió dollár található; ez se igaz. Az ingatlan értéke talán eléri az említett összeget, azonban az semmiképpen nem az egyházközségé. Az Egyház életét szabályzó törvénykönyve, a CIC (Codex Iuris Canonici) meghatározza, hogy az egyházközség temploma, és annak ingatlana az egyházmegye tulajdona. Mivel a CIC így határoz, ezért a civil jog ezt fogadja el. Tehát, bármennyire is gondolták vagy gondolják, hogy az ingatlan az övék – ti. az egyházközséggé – tévedésben élnek. Ismét csak, a tényeket tisztázni kellett volna, mielőtt valótlanságokat közölt volna; harmadik tévedése!

Egyébként, személy szerint örülök, hogy ez az ügy felmerült, mivel ez minden magyar közösség számára égető kérdés. Elődjeink a templom körül építették fel életüket, és gyökerezték magyarságukat. Tudták, hogy Isten nélkül, magyarságuk veszélybe fog kerülni és a történelem homályába el fog tűnni, és lám igazuk volt. Amint elhagyjuk templomainkat, és az Istent kizárjuk életünkből, magyarságunk is rohamosan fogy. Intő példa arra, hogy mit nem szabad tenni, és hogyan tudjuk megmenteni kultúránkat és hagyományainkat. Remélem, hogy ezzel sokat tanultunk, és máshol nem követünk el hasonló hibákat.

Maradok őszinte tisztelettel,

Androvich Tamás
montreali plébános

Montréal, 2010. június 23.

_______________________________________________________________________________

Kedves Tamás Atya!

Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a Kanadai Magyar Hírlapban megjelent írásomra. Ma este fel is kerül a honlap tetejére, mint válasz. Irásom valóban publicisztika, nem pedig semlegességre törekvő jelentés a clevelandi Szt. Imre Egyházközség helyzetéről. (Egyébként még néhány hónappal ezelőtt, amikor írtam egy cikket a templombezárásokról, felkerestem az egyházmegyét, de semmilyen választ, visszajelzést nem kaptam. Nem én vagyok az egyedüli, akinek nem nyilatkozik az egyházmegye az ügyről. A Duna TV szerkesztőinek sem nyilatkoztak. Igy az ügy két oldalát nem is nagyon lehet bemutatni.) Ha csak jogi szemszögből nézzük, a püspök döntése minden bizonnyal támadhatatlan. De katolikusként és Kanadában született magyar származású történészként a döntés erkölcsi, morális oldalára is rá szeretnék világítani. Kétségkivüli, hogy a bankszámlán lévő összeg felett az egyházmegye rendelkezik. A templom teljes vagyona az egyházmegye tulajdona. Sőt, akár le is bonthatják a templom 105 éves épületét és Lennon püspök írányitása alatt erre is volt példa. (Egy használaton-kivüli templom adókötelességet jelent, ezt akarják kikerülni.)

De nem csak a magyarok, hanem többek között a lengyelek és a csehek is ellenezték saját egyházközségeinek felszámolását. Ők is, mint a magyarok, jelezték, hogy életképes közösségekről van szó, anyagi szempontból sem jelentenek terhet az egyházmegye számára.

A Szt. Imre templom bezárása ellen érvelt Dennis Kucinich, amerikai kongresszusi képviselő és Bajnai Gordon volt miniszterelnök is, de sajnos hiába. A gond részben az, hogy a Szt. Imre hívei nem mennek át szívesen a Clevelandban nyitvatartott egyedüli magyar templomba, mivel az egy meglehetősen veszélyes városnegyedben található. Ha Lennon terve valóban az volt, hogy azt az egy magyar templomot, a Szt. Erzsébetet, erősíti a bezárt egyházközségek híveivel, akkor téved. Úgy tudom, hogy a Szt. Imre hívei már szerveznek egy magyar nyelvű misét a közelükben lévő angol-nyelvű Saint Stephen’s templomba, melyre havonta egyszer kerül sor.

A felháborodás korántsem csak magyar körökben érzékelhető. Bár a magyarok már létrehozták a Templom Örző nevű alapítványt, ennél nagyobb az Endangered Catholics nevű szervezet. Ők arra kérik az egyházmegye híveit (és különösen azokat akik elveszítették egyházközségüket), hogy adományaikat ezekhez a bejegyzett szervezetekhez küldjék, ne tegyék pénzüket az egyházközségek kosaraikba. Úgy gondolják, hogy igy anyagi nyomást gyakorolnak. De alapvetően arról is szó van, hogy sokaknak bizonyára elment a kedve attól, hogy adományaik egy olyan egyházmegye vezetéshez kerüljenek át, mely semmibe vette véleményüket.

Ha van időd, ajánlom a Duna TV által készített összefoglalást a Szt. Imre templom szomorú sorsáról. Különösen fontosak Siklódy Sándor Atya szavai. Siklódy Atya ragaszkodik az egyház törvényeihez, de “látom azt, hogy az emberekkel, a hívekkel, a magyarokkal nem éppenséggel mindig tisztességesen jár el az egyházunk. Hogy őszinte legyek, borzasztó érzés. Nyugtalan éjszaka, nyugtalan nappalok, állandó töprengés…”

Lennon püspök döntése valóban borzasztó és igazságtalan. Szerintem az igazságtalanságok ellen erélyesen fel kell szólalni és fel kell lépni, különösen ha ezeket éppen a társadalmi igazságosságot hírdető Egyház vezetése követi el.

Mégegyszer köszönöm szépen írásodat, figyelmedet.

Üdvözlettel,

 Ádám Christopher

Ottawa, 2010. június 23

Elder Taylor és Elder Hitchins, mormon misszionáriusok Ottawában

Két éves szolgálatuk alatt, mormon misszionáriusok hetente 6 és fél napot dolgoznak–járják a belváros utcáit ahol a járókelőkkel próbálnak elbeszélgetni, házhoz mennek hittanórát tartani, önkéntes munkát végeznek, közreműködnek a vasárnapi istentiszteleten és megkeresztelik az általuk áttértített új híveket. A Montreálban dolgozó misszionáriusok a metrón is jelen vannak, ahol a belváros és a Villa Maria metróállomás között járják a metrókocsikat, tesztelve, hogy mennyire fogékonyak az utasok üzenetükre.  Az utcákat járni sokkal nehezebb, idegölőbb feladat, mint házhoz menni előre megbeszélt hittanórát tartani. A misszionáriusok mindig kettesben látogatják meg az érdeklődőket, prospektív híveket és férfi misszionáriusok csak úgy látogathatnak meg nőt, ha otthon van a férje.

A hittanórák nem titkolt célja az érdeklődő megkeresztelése, akár néhány héttel az első találkozó után. Az első leckében a mormon misszionárusok egyháztörténetet tanítanak–azt, hogy miért volt szükség Joseph Smith-re és a mormon egyházra a tizenkilencedik század első felében. Ezt követően szó esik arról, hogy a többi keresztény egyház elszakadt Krisztus üzenetétől, a megkeresztelés fontosságáról és a mormon egyház erkölcsi tanításairól. Ezekhoz hozzátartózik az alkohol, kávé és a tea teljes mellőzése.

Elder Taylor elmondta hogy munkanapjuk reggel 6.45-ös felkeléssel kezdődik. A két misszionárius együtt él egy egy hálószobás ottawai lakásban. Egyik szobájuk közös hálószoba, a másik pedig nappali, ahol reggelente együtt olvassák a bibliát, illetve a Mormon Könyvét. Kelet-Ontarióban és Québecben szolgálatot teljesítő misszionáriusok franciául is tanulnak. Délelőtt kezdik hittérítő munkájukat. Ha nincsen előre megbeszélt találkozásuk egy érdeklődő otthonában, vagy az utcán beszélnek a járókelőkkel, vagy ajtókon kopognak Ottawa külvárosaiban.

A hittérítő napja este 9.30-kor fejeződik be. Minden este telefonon keresztül be kell számolni a nap eseményeiről egy magasabb beosztásban lévő misszionáriusnak és naplót is kell írni az elvégzett munkáról. A két misszionárius 10.30-kor–mindig egy időben és együtt– megy aludni.   

Elder Taylor és Elder Hitchins, mormon hittérítők Ottawában

  A két éves hittérítő szolgálat alatt bőven akadnak kihívások. A misszionáriusok hetente egyszer használhatják az internetet és ezt is csak arra, hogy e-mailt küldjenek szüleinek és testvéreinek. Két éven keresztül nem kommunikálnak barátaival, a honlapok böngészése, a Facebook használata, a zenék vagy filmek letöltése szigorúan tilos. Elder Taylor például úgy oldja meg a Facebook problémát, hogy húga frissíti profilját két éves távolléte alatt. Elder Hutchins pedig már várja szeptemberi hazatérést, amikor végig fogja nézni azt a több tucat hollywoodi filmet amiről az elmúlt két év folyamán lemaradt.

Telefonon keresztül is csak karácsonykor és fontosabb ünnepek alkalmával beszélhetnek szüleivel a mormon egyház misszionáriusai, hazalátogatásokra pedig egyáltalán nincsen lehetőség. Szolgálatuk idején a hittérítőkre jellemző a sötét öltöny, fehér ing, nyakkendő és az ötvenes évekre emlékeztető clean-cut frizura, valamint a családnevűket feltüntető fekete kitűző. A mormon misszionáriusok két éves szolgálatuk alatt a fiszkális konzervatívizmust is elsajátítják, hiszen szerény havi büdzséből kell, hogy ketten kijöjjenek.

De a nehézségek ellenére, a misszionáriusok jelezték, hogy sokat fejlődnek szolgálatuk alatt és amikor hazatérnek, kicsit olyan mint amikor a katonák hazaérnek a frontról, hosszú távollét után. Az mindenképpen átjött, hogy a mormon egyházban misszionáriusként szolgálni 19-20 évesen fontos és megtisztelő rítusnak számít.

Ádám Christopher

“A Magyar Katolikus Egyház és a Püspöki Kar részéről, egy nyugalmazott püspök kivételével, eddig semminemű tettleges támogatást nem kaptunk, még csak egy támogatási szándékú igyekezet kimutatását vagy egy érdekünkben írt levelet sem”–mondta Peller Miklós, a halálra itélt clevelandi magyar közösség ügyvívője. A Magyar Katolikus Egyház némasága különösen érthetetlen, hiszen a Szent Imre Templom egy fiskálisan stabil, lelkes magyar pappal és 600 taggal rendelkező gyülekezet.

Amennyiben a Magyar Katolikus Püspöki Kar nem támogatja Dennis Kucinich és a Magyar Köztársaság kormányának akcióját, melynek révén egy szorványságban működő magyar katolikus közösséget próbálnak megmenteni, nem kell csodálkozni azon ha az észak-amerikai magyar közösségek keserűséggel gondolnak vissza az őket cserben hagyjó anyaegyházra. “Az ezeréves magyar kereszténység egyik tengerentúli, magyarok által fenntartott virágzó szigetét árván hagyta a Magyar Katolikus Egyház, nem törődvén azzal, hogy így Észak-Amerikában eggyel kevesebb magyar nyelvű templomban énekelhetik a Magyar Himnuszt és a Boldogasszony Anyánk-at, nem törődvén azzal sem, hogy távolmaradásuk és hallgatásuk milyen mély sebet ejt híveink lelkében”–mondta Peller Miklós ügyvívő.

Ha a Vatikán Papi Kongregációja nem halasztja el a Richard Lennon clevelandi megyéspüspök által kijelölt bezárási dátumot, június 30-án szomorú, kellemetlen és kínos jeleneteknek lehetünk majd a tanúi Clevelandban. Mint ahogy ezt néhány héttel ezelőtt már a Clevelandhoz közeli Szent Szív Templomban megtette, Lennon püspök felfegyverzett rendőrök kiséretében kizárja a magyar híveket saját otthonukból, kiűzi a Cserkészetet és a Magyar Iskolát és a színes ablaküvegek eltávolításával elkezdi a 105 éves templom lerombolását.

Peller Miklós hitelesített aláírás és levél-gyűjtésbe kezdett és ezeket az iratokat a washingtoni apostoli nunciátuson keresztül továbbítja a vatikáni Papi Kongregációhoz.

Bajnai Gordon miniszterelnök Dennis Kucinichnek küldött levele a Kanadai Magyar Hírlap oldaláról letölthető (bajnai_letter_kucinich_0912 ).

Ádám Christopher 

Kapcsolódó cikk a Kanadai Magyar Hírlapban: Cleveland püspöke felszámolja a térség magyar közösségeit

Zárómisén tüntettek a püspök ellen

A képen látható clevelandi Szent Imre templomot is felszámolja a püspök

2010 Január 24-én hangzott el a zárómise az akroni Szent Szív (Sacred Heart) templomban, melyet Lennon püspök celebrált. A helyi magyarok videón örökítették meg az eseményt, melyet egy online videó-elosztó honlapra töltöttek fel. A felvételen látszik, hogy a mise alatt a magyar közösség számos tagja bekiabálásokkal és tüntetéssel fogadta a püspököt, akinek biztonsági emberi gyorsan kitessékeltek a tüntetőket templomukból. Az egyik tüntető emlékeztette Lennon-t, hogy ha máshol nem is, de Isten előtt felelni fog cselekedeteiért és e mondat heves tapsvihart váltott ki a templom padsoraiból. A hívek hagyományos magyar katolikus dalok éneklésével és ezt követően hosszú tapssal nyilvánították ki nem tetszésüket, miközben Lennon püspök kínos csendben és összetett kezekkel állt az oltárnál.

A helyzet akkor vált különösen feszültté, amikor egy amerikai magyar hölgy felsétált az oltárnál lévő püspökhöz és tökéletes angolsággal megkérte, hogy állítsa le a templombezárásokat. A püspök biztonsági emberei már nem tudták leállítani a tüntetőt, miután a padsorokban lévő hívek bekiabálva követelték, hogy engedjék szóhoz jutni a tiltakozót.

A püspök kioktatja a magyar közösséget

Richard Lennon püspök

A tüntetések után, az eseményeket addig némán figyelő püspök elmondta, hogy megérti a felszámolásra itélt templomok szomorúságát és felháborodását. “Nem vagyok együttérzés nélkül”—deklarálta a püspök, mely mondat hangos nevetést váltott ki a padsorokból. „Nevethetnek, ha úgy gondolják, de amikor testvéreik hátul énekeltek nem sétáltam ki, hanem tiszteletemet mutattam (…) Önök tényleg azt hiszik, hogy én élvezem a templom bezárásokat?”—kérdezte kioktató hangnemben a püspök. A válasz a padsorokból félreérthetetlen és hangos volt: igen!”

„Mégis milyen örömet hozhat ez nekem?”—kérdezte az egyre inkább frusztrált püspök. A hívek válasza egyértelmű volt: „Pénzt hoz.” A püspök továbbra is azt állította, hogy a templombezárások (és az épületek, illetve földek feltehető eladása) egy fillért sem hoz az egyházmegye kasszájába.

De néhány perccel később kiderült, hogy a püspök templombezárási tervét valóban a pénz vezérelte. A bezárandó Ohio-i magyar egyházközségek anyagi helyzete általában stabil, de mint ahogy Lennon az akroni magyarság előtt is kifejtette, vannak olyan egyházközségek melyek sokkal szerencsétlenebb helyzetben találják magukat. Éppen ezért a magyar közösség a katolikus egyház újraelosztó rendszer áldozatává vált.

A bezárandó magyar közösség templomában beszédet mondó püspök egyszer sem említette néven a magyarságot. Lennon egy percig sem foglalkozott a modern multikulturális valósággal: az etnikai templomok köztudottan nem kizárólag vallási közösségek, hanem a kisebbségi kulturák otthonaként szolgálnak.

Bajnai is közbelépett, de sikertelenül

A bezárandó clevelandi Szent Imre templom oltára

Az 1915-ben megalakult Szent Szív Templom mellett a püspök szintén bezárta a környékbeli Szent Margit Egyházközséget. Mindkét történelmi épületet várhatóan lebontják és még az is lehet, hogy a romboló munkát éppen a püspök dózerei végzik el. Ugyanis a fennálló, de egyházi funkciót nem betöltő épületekre esedékes adó kifizetése kötelező, ennek pedig várhatóan nem kiván eleget tenni Lennon püspök.

A jelek szerint Bajnai Gordon magyar miniszterelnök a tőle tehetőt már megtette az egyház bezárási ügyben, azonban mindezt sikertelenül. Bajnai levélben kérte a térségbeli magyar egyházak megmentését. Polgár Viktor, a Magyar Köztársaság new york-i főkonzulja is arra kérte Lennont, hogy egy személyes találkozás kereteiben beszélhessenek a magyar közösségek felszámolásáról. Lennon azonban jelezte, hogy nincs miről tárgyalni.

De úgy tűnik, hogy Lennon nem csak a templomok megmentését szolgáló tárgyalásoktól zárkózik el, hanem attól is, hogy a lebontásra itélt magyar templomokból megmeneküljenek a magyarság számára értékes üveg-ablakok. Bajnai ajánlotta, hogy a Magyar Miniszterelnöki Hivatal az amerikai magyar közösség világi szervezeteivel együtt felvásárolná a díszes ablakokat, de Lennon ennek a kérésnek sem engedett.

A 185 családnak lelkiotthont adó Szent Szív Templom bezárásával súlyos veszteséget szenvedett a helyi magyar közösség, hiszen a Cserkészet és a Magyar Iskola is az egyház épületében tevékenykedett. A Szent Szív és Szent Margit bezárása után, június 30-án a clevelandi Szent Imre Egyházközségre ugyan ez a sors vár. Így a clevelandi agglomerációban egyetlen magyar templom, a kimondottan rossz közbiztonságú körzetben lévő Szent Erzsébet Egyházközség maradhat életben.

Ádám Christopher

Különös nyári műbotrány miatt kellett távoznia egy kanadai újság kiadójának és főszerkesztőjének. A lap azt állította: a protestáns miniszterelnök zsebre tette az ostyát, amelyet a katolikus pap adott a kezébe egy temetéshez kapcsolódó szertartáson.

Először botrányt kiáltott, majd bocsánatkérésre kényszerült a kelet-kanadai New Brunswick tartomány napilapja, a St. Johnban megjelenő The Telegraph-Journal, miután a miniszterelnök mellett egy katolikus egyházi méltóság nevét is feleslegesen forgatta meg egy különös ügyben. A vidék nagy mágnásdinasztiája, az Irving-család tulajdonában lévő újság beszámolt Kanada egykori főkormányzója – alkirályi jogokat gyakorló de facto államfője –, Roméo LeBlanc temetéséről. A tévéfelvételen is jól látszik, amint a katolikus pap átadja az ostyát az elébe járulóknak, így Stephen Harper kormányfőnek is. A miniszterelnök azonban a többiekkel ellentétben – szintén láthatóan – nem emelte a szájához a Krisztus testét jelképező ostyát, hanem leengedte kezét.

A lap ezt úgy tálalta: Harper zsebre tette az ostyát, holott nem látni, mi következett ezután. Sőt a „botrány” hírére, amit a miniszterelnöki sajtósok az elejétől fogva cáfoltak, Noel Kinsella, a szenátus elnöke megerősítette: ő a miniszterelnök közelében tartózkodva jól látta, hogy Harper igenis a szájába vette, és elfogyasztotta a vaflit. A Telegraph-Journal ekkor hosszas helyreigazításban kért elnézést, egyben mentegette az így már valóban „botrányos” újságcikk szerzőit, és a tartalom szerkesztői feltupírozásával magyarázta a gikszert.

Csakhogy addigra már egy helyi katolikus elöljáró, St. John egyházmegye érseki helynöke, Brian Henneberry nevét is megforgatta, aki szerint, ha ez így történt, úgy az több mint baklövés; botrány a katolikusok szemszögéből. Ezzel még jobban kiélezte a történetet, ugyanis a nyelvi, térségi, politikai és felekezeti érzékenységre, valamint egyensúlyokra odafigyelő Kanadában mindenki tudja, hogy Harper protestáns. Vagyis – a sztorit tovább tupírozva – a katolikus közvélemény a miniszterelnöknek az Oltáriszentséghez és az átlényegülés tanához való hozzáállására vonatkozóan is (negatív) következtetéseket vonhatott le. A katolikus egyházon kívüli személynek sokak szerint oda sem lett volna szabad mennie az ostyáért, míg mások megengedőbbek: ilyen jelentős alkalom esetén, mint a volt főkormányzó temetése, ez még önmagában bőven belefér a miniszterelnök részéről.

Az ostya angol nevéről a kanadai sajtóban Wafergate-ként elhíresült botrány nyomán az Irving-dinasztia is tisztáldozatra kényszerült. Felmentették James C. Irvinget, a lap kiadóját, valamint Shawna Richer főszerkesztőt, aki valamikor – a kanadai esetet szintén részletesen ismertető – The New York Times sportújságírója volt. A vallási különbség mellett a politikai is szerepet játszhatott abban, hogy a történet tovább élt a kelleténél – állítják kommentátorok.

Harper konzervatív párti, aki tavalyi újraválasztása óta továbbra is kisebbségi kabinet élén kormányoz. Kanada keleti fele viszont inkább liberális, és az ellenzék igyekezett is addig ütni a vasat, amíg meleg. Warren Kinsella vezető liberális kampánystratéga – aki csak névrokona az egyébként tory felsőházi elnöknek – azután is felrakta az internetre az esetről készült felvételt, hogy a YouTube videómegosztó szerzői jogi okokból már levette. Mégpedig e szavak kíséretében: „Itt van újra a videó. Addig teszem újra és újra fel, amíg (ti. a konzervatívok) fel nem adják.” Liberális bloggerek szerint viszont a bocsánatkérés – amelyet egyébként Harper elfogadott – sikerült oly módon, hogy inkább a konzervatívokhoz való dörgölőzésnek tűnik.

Szőcs László

Akik amiatt aggódtak, hogy a nyár közeledtével féket vet társadalmi életünk Victoriában, kellemesen csalódnak. A melegebb szezon közeledte hatványozottan növeli közösségi életünket. A jelesebb eseményekből csupán párat említve, püspököt fogadtunk, lovagot avattunk, apák napját ültük, Hazai Gábor elhunyt írótársunkra emlékeztünk, Szent István napjának adóztunk, s az irodalmi körben a kanadai magyar költők munkásságát ismertettük. Lássunk ezek közül párat részletesebben.

* * *

Püspököt fogadtunk

Victoria magyarsága abban a kitüntetésben részesült, hogy június 14-én a határon kívüli magyarság katolikus püspökét, Dr. Cserháti Ferencet fogadhatta. A magyar ház szépen feldíszített nagyterme megtelt katolikus és más felekezetűekkel. A püspök urat a helyi Dömötör János atya fogadta. Az egyházközség nevében Szy Mária köszöntötte a vendég püspököt, akit 2007. augusztusában szenteltek püspökké Esztergomban, Miklósházy Attila püspök nyugalomba vonulása után. Szólt Mária a helyi katolikus gyülekezetről is, melyet János atya, a kanadai haditengerészet nemrég nyugalomba vonult lelkésze vezet évtizedek óta. Hálásan emlékezünk az értünk tett fáradozásaira, szeretetére és további gondoskodására. Megemlítette Mária Zalánfy Sarolta, Rátkai István és Viszlai János nevét, akik fáradhatatlan munkát végeznek a helyi egyházközség munkájában.

- Miért kell nekünk magyar nyelvű szentmise? – kérdezte Mária. – Azért, mert megőrzi magyarságunkat – válaszolta.

A püspök urat Dénes atya kísérte át Vancouverből. Ő is nagy tiszteletnek örvend  városunkban, gyakori szolgálata következtében.

Dr. Cserháti Ferenc Ugocsán született, a Kistúr partján. Gyulafehérváron végzett teológiát, s az ezeréves szentegyházban szentelték pappá. Elsőül Kaplonyban, majd Máramarosszigeten szolgált hat éven át. 1979-ben Frankfurtba helyezték a jezsuitákhoz, később a müncheni misszió vezetésével bízta meg az egyház. Ott mint plébános szolgálta híveit 1982-ig. A 18 ezer regisztrált tagot számláló misszióban szociális szolgálatot is végzett, különösen az új menekült magyarok ügyében. 2002-ben a püspöki kar delegátusa lett. Könyveket, tanulmányokat írt a Vatikán külföldi egyházszervezéséről és más tárgyakról. Címzetes püspökké nevezték ki, s Erdő Péter prímás a külföldi magyar egyházak koordinálásával bízta meg.

- Járom a világot – mondta a püspök úr, szép derűs arca a felkelő nap ígéretét jelképezve közösségünk falai között. – Ellátogatok a világon mindenhova, ahol magyar testvéreim szeretettel fogadnak. Mindszenty bíboros szellemét folytatva.

Elhozta Erdős prímás üzenetét. Elismeréssel szólt a kanadaiak önszervezési munkájáról, és a hazai és a kisebbségben élő rászoruló magyar szervezetek és egyének anyagi támogatásáról. Az egyházi szervezettséggel kapcsolatban elmondta, hogy 200 lelkész szolgálja diaszpórai híveit, 63 központon keresztül. Ezek egyike Vancouverben van.

- Szép és dicséretre méltó a magyarság nemzeti öntudata – mondta Cserháti püspök. – Ehhez azonban szükség van a magyar iskolákra, s az azokat támogató templomokra. A tapasztalat azt mutatja – folytatta -, hogy ott, ahol az istenháza köré tömörülnek a hívek, erősebb a közösségi élet. Itt, a victoriai magyar otthonban is meglátszik az egyház közelsége – mutatott körül a szépen feldíszített helyiségen. – Az asztalok terítése, a díszletek, mind  a vallási hit jelenlétét mutatják.

A fogadást és a beszédeket díszebéd előzte meg, melyet Cserháti püspök áldott meg és mondott hálát az elfogyasztott ételért.

Késő délutánba hajlott a látogatás, a kérdésekre válaszolva számadatokat idézett a kedves vendég: több mint kétszázezer magyar gyakorolja hitét a nagyvilágban. Szólt a jelen hazai helyzetről, az emberek magasabb igényeiről, s az alacsony bérekről. Szólt az európai életfelfogásról, az elvilágiasodás előre nyomulásáról. Hangsúlyozta, hogy az öreg kontinens 80 százaléka keresztény, ezért szüksége van az egyházra. A magyar egyház számára nem léteznek határok, összmagyarságban gondolkozik és szolgál. Nincsenek határon túli magyarok, számára csak magyarok vannak.

Végezetül arra kért bennünket Cserháti püspök úr, imádkozzunk érte, hogy kötelességét a felekezet és hívei szolgálatában áldásosan végezhesse.

Miska János (Victoria, BC)

Michael Ingham, New Westminster püspöke jelezte, hogy legális következményei lesznek, ha bármelyik egyházközség úgy dönt, hogy leszakad. Könnyen elképzelhető, hogy az egyházmegye és az egyházközség között pereskedés alakul ki a templomi ingatlanok és tulajdonjogok miatt. De David Short, St. John’s lelkésze elmondta: csak annyit kér, hogy engedjék meg, hogy temploma a hagyományos anglikán teológiát kövesse. “Az egyházmegyén belül disszedensek vagyunk, de ha az Anglikán világközösséget nézzünk, akkor a Kanadai Anglikán Egyház a disszedens”–fogalmazott Short.

A következő hetek során még három vancouveri egyház követi St. John’s példáját és távozik a kanadai egyházból. Ezen kivül két Ontario tartománybeli anglikán egyházközség is bejelentette hasonló szándékát.

Vallási hovatartozás Kanadában a népszámlálás adatai szerint (2001)

Római katolikus: 43,6%

Kanadai Egyesült Egyház: 9,6%

Anglikán Egyház: 6,9%

Újkeresztény: 2,6%

Baptista: 2,5%

Lutherán: 2,0%

Muzulmán: 2,0%

Zsidó: 1,1%

Kanadai Magyar Hírlap 

An Anglikán Egyház aktív híveinek száma folyamatosan csökkent Ontario tartományban az utóbbi években. A 2001-es kanadai népszámlálás szerint az ontarioi anglikánok száma 985,110. Az anglikán hívek 34% jár templomba minden vasárnap és vannak olyan egyházközségek ahol összesen 25-en vesznek részt az Istentiszteleten. De John Chapman püspök körlevelet intézett a hívekhez és próbálta őket megnyugtati, hogy még nem született végleges döntés a felsorolt egyházközségekről. “Ezek csak javaslatok és szinte biztos, hogy bizonyos esetekben nem fogjuk őket elfogadni és alkalmazni. Semmiről sem fogunk hirtelen dönteni. Továbba, azokban az esetekben ahol “utolsó generációsnak” minősítettek egy templomot, nem jelenti azt hogy ezek felszámolásra kerülnének a közeljövőben. Itt arról van szó, hogy eredményesebb strukturát fogunk próbálni felállítani”–mondta a püspök. Elképzelhető, hogy az “utolsó generációs” egyházközségekben nyugdíjazott lelkészeket küldenek és a hívek is nagyobb szerepet vállalhatnak az egyház vezetésében.

-Á.C.

Ha a tartományokat nézzük, akkor Québecben a legszkeptikusabbak. Itt a lakosság 40% szerint Istennek semmilyen szerepe sem volt az evolucióban. British Columbiában csak 31% híve az Isten-nélküli evolúciónak, míg a Prairie tartományokban (Manitoba, Saskatchewan és Alberta) a szkeptikusok aránya összesen 21%.

Ha az Egyesült Államokban készült hasonló felmérésekhez hasonlítjuk a jelenlegi kutatást, akkor kiderül, hogy az amerikai lakosság továbbra is vallásosabb a kanadainál és, hogy az evolúció és a bibliai teremtés közti vita sokkal megosztóbb mint Kanadában. Az amerikai lakosság 85% szerint az Isten közvetlen, vagy közvetve teremtette a világot.

       -Á.C.