A Munkáspárt nagy szerencséje, hogy nem Észak-Koreában működő szervezet, mert az ottani kommunisták biztosan nem vették volna jó néven, ha a magyar elvtársak már szeptemberben el is temetik kedves vezérüket. Akinek viszont kedve van ellátogatni a Munkáspárt Baross utca 61 alatti irodájába és aláírni az ott elhelyezett kegyeleti könyvet, még okvetlen 2012 január 3 előtt tegye ezt meg. Reggel nyolctól délután négyig rögzíthetik a Kedves Vezetőhöz fűződő gondolataikat.

A Munkáspárt szerint Kim Dzsong Il – apjával együtt - nemzetmentő szerepet töltött be Észak-Koreá életében. “Az eredmény, bármit is állítson a tőkés propaganda, nem maradt el”–jegyzi a Munkáspárt arról az országról, ahol 200 ezerre tehető a politikai okok miatt elítélt és internált civilek száma. Az Amnesty International 2011 tavaszán közzétett riportja szerint a rabok 40 százaléka a hiányos táplálkozás miatt hal meg az ország hat legnagyobb internáló táborában.

“A KNDK felszámolta a tömeges éhezést, emelkedett az emberek életszínvonala”–írja a Munkáspárt, miközben a kilencvenes években összesen két millió észak-koreai állampolgár életébe került a Szovjetuniós szubvenciók elmaradása, a haderők fejlesztését előtérbe helyező Songun, illetve a ”Juche” önellátóságra épülő politika okozta éhinség. Az, hogy 2005-re valamelyest javult az észak-koreai agrárszektor termelőképessége annak köszönhetó, hogy Dél-Koreából folytak be az adományozott permetezők. 2004 és 2005 között a World Food Program összesen 171 és aztán 200 millió dollár értékű élelmet gyűjtött az éhező észak-koreaiak számára. Tette ezt a nemzetközi alap, miközben 2002-től Kim Dzsong Il több mint 5,2 milliárd dollárt költött hadseregére.

“Mi, magyar kommunisták büszkék vagyunk arra, hogy elődeink az 1950-es években segíthették a koreai nép harcát. A Munkáspárt az elmúlt húsz évben mindig is kiállt a koreai nép mellett az USA agresszív politikájával szemben. Védte és gyarapította a magyar és a koreai nép barátságának hagyományait”–jegyzi gyászolva a Munkáspárt, karöltve az utcára kitoloncolt, kötelező gyászperformanszt nyújtó észak koreai néppel, melyről maga Kim Jong Il is tudta, hogy az iránta mutatott hódalatból fele sem autentikus.

A sztálinista diktátor állítólag tudta, hogy lojális tábora a lakosság maximum negyedét képezheti és hogy a bizonytalanok aránya mindenképpen ötven százalékon felett áll. Azonban a jelenlegi lakosság 5 százaléka járhatta meg (és élhette túl) a KDNK gulágjait, így inkább némaságban figyelik a Kim Dzsong Il halálához és temetéséhez fűződő groteszk utcai produkciót.

Hogyan emlékezzünk tehát a december 17-én elhúnyt és ma eltemetett Kim Dzsong Il-re? Nekrológjában mindenképpen prominens helyet kap az a tény, hogy miközben a lakosság több mint öt százaléka elpusztult az egy évtidezig tartó éhinségben, a Kedves Vezető Nápolyból hozatott szakácsokat, hogy igazi olasz pizzát készítsenek el neki, a legdrágább, a még élő halakból elkészített sashimi-t fogyasztott és 10 ezer üvegből álló borpince felett rendelkezett.

Kenji Fujimoto “Én voltam Jim Jong Il szakácsa (I was Kim Jong Il’s Cook) című könyvében elmondja, hogy a neo-sztálinista diktátor Tehránból hozatta a kaviárt, Tokióból a sushi-t és a tintahalakat, Kopenhágából a friss szalonnát, Párizsból a konyakokat, sajtokat és a bort, Thaiföldről a friss mangót és Szingapúrból a papayát.

Fujimoto elméselte, hogy az egyik évben Kim Dzsong Il fia hazaérkezett svájci iskolájából és apjának mesélte, hogy milyen remek volt az ott elfogyaszott hamburger. Erre Fujimoto egyből Pekingbe repült és Big Mac hamburgereket hozott vissza a diktátornak az ottani McDonald’s-ból. A diktátor hideg hamburgert vacsorázott és annyira megízlett neki, hogy 2000-től “gogigyeopbbang”-nek nevezte a nyugaton is népszerű gyorsételt és egyetemi menzákon szolgáltatta fel a hallgatóknak.

“Ehatároztam, hogy minőségi hamburgert és burgonyát szolgálunk professzorainknak, tudományos kutatóinknak és a hallgatóknak, még akkor is, ha nehézségeink vannak”–jegyezte Kim Dzsong Il. Csakhogy aligha szabad elfelejteni azt, hogy az időnként főleg excentrikusnak tűnő diktátor hallatlanul kegyetlen is volt. Amikor a kilenvcenes években éhezett az ország lakossága, azt javasolta az állami propaganda, hogy a nép keressen magának “ehető” bárkát, gyökereket és füvet, ebből étkezzen. Mindeközben Fujimoto elmondta, hogy amikor rizst főzött a diktátornak, mindig valaki mással megvizsgáltatta azt és ki kellett belőle szedni a “tökéletlen” szemcséket. A Kim Dzsong Il villájában dolgozók már nem lehettek ennyire válogatósak. Ők többször a kutyáknak szánt marhahúst ették. A kutyákért felelős segéd pedig végül az egyik gulágban kötött ki, két év szabadságvesztésre ítélték.

Kim Dzsong Il örökségét az a Munkáspárt ünnepli és, melynek elnöke Slobodán Milosevicshez is ellátogatott a koszovói háború idején. Végül a jugoszláv, illetve szerb diktátort is kisöpörték a hatalomból és talán Észak-Koreában is van halvány remény arra, hogy esetleg némi liberalizáció válthatja fel a Kim Dzsong Il és apja nevével fémjelzett neo-sztálinista kurzust.

Václav Havel – Csehszlovákia és aztán a Cseh Köztársaság első demokratikusan megválaszott elnöke - 2011 december 18-án hunyt el Hrádeček-i otthonában. Élete utolsó heteit gyengén, tolószékben töltötte, azonban még utolsó napjaiban a Dalai Lámával tudott találkozni, végső óráit pedig feleségével és egy, az ápolásával megbízott apácával töltötte. Havel évek óta egészségügyi problémáktól szenvedett, melyek a nyolcvanas években töltött börtönbüntetés és a kommunista fegyházban uralkodó áldatlan állapotok konzekvenciája, hiszen sohasem épült fel teljesen az akkori súlyos tüdőgyulladásából.

Csehszlovákia kommunista hatóságai Havelt először 1977 október 18-án ítélék felfüggesztett börtönbüntetésre, 1979 október 23-án pedig államellenes cselekedetekkel vádolták és négy év letöltendőt szabott ki rá az önkényuralmi rendszer. 1983 február 7-én szabadult a börtönből. 1989 januárjában ismét letartóztatták, miután Francois Mitteranddal, Franciaország szocialista elnökével találkozott. Májusban szabadult a börtönből és félévvel később, 1989 december 29-én az új Csehszlovákia elnöke lett.

De Havel már gyerekkorában is átélte a diktatúra legsötétebb megkülönböztetését. 1936-ban született és “burzsoá” származása miatt nem járhatott nappali iskolába, így tanulmányait este – a sötétség leple alatt – végezte el. Az 1968-as prágai tavasz lázadás után a csehszlovák kommunista hatalom a társadalom peremére szorította a szabadelvű szerzőt, írásait pedig indexre tették. 1977-ban írta meg a Charta 77 nevű dokumentumot, melyben Jan Patočká-val, Zdeněk Mlynář-rel, Jiří Hájek-kel és Pavel Kohout-tal együtt az emberi jogok mellett – és különösen egy Plastic People of the Universe nevű együttes tagjainak letartóztatása ellen - szólalt fel.

A rendszerváltás után Havel lett az új, demokratikus Csehszlovákia (és 1993 február 2-től a független Cseh Köztársaság) elnöke. Amikor a Karel Hvížďala szerző egyszer megkérdezte Havelt, hogy mi volt számára élete legfontosabb teljesítménye, a varsói szerződés felbomlásában vállalt vezető szerepét említette. Ugyanakkor nem volt könnyű feladat a szovjet csapatok kivonulása a demokratikus Csehszlovákiából és ez a folyamat két évig tartott.

Václav Havel humanizmusáról és szerénységéről volt ismert. Ritka az a közéleti szereplő aki nem csak pártpolitikus, hanem egyben mélyen gondolkodó filozófus, tehetséges dramaturg, író és láthatóan folyamatosan foglalkoztatták az erkölcs, az etika és az emberségesség kérdései. Az igazságosságért harcolt, erre áldozta fel életét és egészségét.

“Az igazság nem csupán az, amit gondolsz, hanem az a kontextus amiben elmondod, ahogyan, akinek és amiért azt elmondod”–jegyezte Václav Havel.

Béke poraira.

Obama felemás elnöksége

2008-ban Drew Weston, az Emory Egyetem közismert pszichológia professzora és a The Political Brain című könyv szerzője Barack Obama akkori elnök-jelölt eltökélt támogatója volt. Mára azonban rendkivül csalódott, úgy mint sokan akik a megváltást remélték Obamától. Sokakkal együtt Weston is elhitte azt, hogy Obama kirívóan rövid curriculum vitae-je ellenére, életútjából, hatékony kampányából és retórikai tehetségeiből automatikusan sikeres kormányzás lesz. Közben kiderült, hogy a demokrata elnöknél erős averziót vált ki bármilyen politikai csata és akkor is kompromisszumot keres (és még derekát is simán beadja) amikor vállalnia kéne az összetűzést. Pontosan ez történt az adósságplafon körüli vitában. Az Egyesült Államok éppenhogy elkerülte az államcsődöt, ugyanakkor megerősödve jött ki a krízisből a Republikánus Pártot (és bizonyos értelemben az országot) rabul ejtő szélsőjobboldali Tea Party mozgalom.

Drew Weston a New York Times-ban publikált “Hol van Obama passziója” cimű írásában azt állítja, hogy a demokrata elnök legnagyobb hibája az volt, hogy megválasztása után nem nyújtott semmilyen narrativát az amerikai népnek, melyet két háború, a terrorizmus veszélye és a gazdasági összeomlás traumatizált az előző nyolc év során. Az írástudás előtt több mint százezer éve már létezett az emberiség. Ehhez még hozzá jött 5 ezer év amikor a lakosság túlnyomó része írástudatlan volt. Éppen ezért felmenőink a meséken keresztül közvetítették egymásnak a tudást és az információt. Weston szerint az emberi agy is úgy van beállítva, hogy leginkább a narrativákba bevont tudást és információt tudja feldolgozni. Weston kutatása például kimutatta, hogy azok az ügyvédek akik egy történettel zárták védencük ellen zajló meghallgatást általában kedvezőbb eredményt értek el mintha csak tényeket ismételgettek volna. 

2009 januárjában, Obama beiktatásának napján Weston elment meghallgatni az Egyesült Államok új elnökét és szinte semmilyen narrativát nem hallott, még Obama retorikája is gyenge volt. Pedig Weston szerint egy erőteljesen progresszív narrativával el lehetett volna esetleg kerülni a Tea Party és az általa képviselt irracionális érzelmekre épülő neoliberalizmus terjedését. Weston szerint Obama narrativa kb. így állhatott volna össze: “Tudom, hogy féltek és hogy mérgesek vagytok. Sokan élveszítették állásukat, otthonukat, reményüket. Ez ugyan egy katasztrófa, de mégsem természeti csapás. Ezt a katasztrófát a Wall Street szerencsejátékosai csinálták. Azok akik elspekulálták életedet és jövődet. Ezt katasztrófát a konzervatív extrémisták csinálták, akik azt mondták nekünk, hogy minden rendben lesz ha eltöröljük az állami szabályozást és ha a kapzsiságot és a vakmerőséget díjazzuk. De nem működött ez a model és nyolcvan évvel ezelőtt sem működött, amikor ugyanazok elárulták nagyszüleinket. De tanultunk abból a korszakból és ma tudjuk azt, hogy úgy állíthatjuk vissza gazdaságunkat ha pénzt teszünk az emberek zsebeibe, ha munkahelyeket teremtünk számukra és ha integritást követelünk a piac vezetőitől. Azt nem igérhetem, hogy nem hibázunk, azt azonban garantálom, hogy a kormány benneteket képvisel.”

Weston szerint egyértelművé kellett volna tenni azt, hogy az amerikai nép azért adt az elnökséget és kongresszusi többséget a demokratáknak, hogy rendbe tegyék azt, amit a Wall Street és a jobboldal elrontott. A kompromisszum és a konfliktus kerülés érdekében, Obama egy felemás, gyenge élénkítő programmal állt elő és helyben hagyta a republikánusok által kedvelt alacsony adókat azok számára, akik több mint 250 ezer dollárt keresnek évente. A demokrata tanácsadók sokkal nagyobb élénkítő programot javasoltak és semmiképpen nem támogatták a program adócsökkentéssel való hígitását. Rosszul kommunikálták a deficit-költekezés szükségességét, a felemás élénkítő program csak félig-meddig élénkítette a gazdaságot és a legmagasabb keresetűeknek kedvező alacsony adók pedig bedöntötték azt a büdzsét, mely a Bill Clinton korszak alatt többletet is termelt, de legrosszabb esetben egy százalék körüli hiányt. A jobboldal logikája, mely szerint a magaskeresetűeknek és a nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezmenyek pozitív hatása valahogy lecsorog és érzékelhetővé válik a kiskerestűek számára is teljesen hibásnak bizonyult. Az adócsökkentést élvező nagyvállalatok nem hoztak létre új munkahelyeketet az amerikai dolgozók számára, hanem külföldre exportálták, outsourcingolták üzemeiket és ezzel a Bush évek alatt több mint nyolc milló munkahelyt szüntettek meg Amerikában.

Ha inspirálónak nem mondható, nem  túlságosan hatékony elnöksége után Obama mégis megnyeri a 2012-es választást, akkor az valószínű csak azért lesz, mert a lakosság 80  százaléka akinek rendkivül rossz a véleménye a mérsékletet nem ismerő Tea Partyról végül elmegy szavazni és nem támogatja azt az elnök-jelöltet, akinek pártját rettegésben tartja a széljobb. De ha a republikánusok valahogy mégis találnak egy effektív, karizmatikus elnök-jelöltet aki kordában tartja a Tea Party-t, az Obama elnökséghez fűzött utolsó remények is elszállnak.

Zenon Kosiniak-Kamysz

Egy egész kontinensen átívelő szolidaritásról, az európai uniós tagállamok egyenlőségéről, az Oroszországgal és a Belarusz Köztársasággal  való kapcsolatokról és a közel-kelet demokratikus általakulásáról adott interjút a Kanadai Magyar Hírlapnak Zenon Kosiniak-Kamysz , Ottawába kihelyezett lengyel nagykövet, akiről kiderült, hogy magyarul is beszél. A hírlapunkkal készült interjúra a lengyel EU elnökség első napjaiban került sor, melynek vezetését Magyarországtól vették át.  

Zenon Kosiniak-Kamysz Magyarországon szolgált a kilencvenes évek elején és így Budapesten élte át a rendszerváltás első hónapjait. “Ezek nagyon jelentős, reményteli idők voltak. Emlékszem a Magyar Demokrata Fórum választási plakátjára, mely hátulról ábrázolta a kivonulásra készülő szovjet katonákat és ezen a ‘tovarisi konyec’ felírat volt olvasható. Az átalakulási folyamat hosszadalmas volt, de Magyarországon vette kezdetét 1956-ban, aztán Czehszlovákiában folytatódott 1968-ban és a nyolcvanas években Lengyelország vitte tovább a küzdelmet”–mondta a nagykövet.

Kosiniak-Kamysz szerint a jelenlegi gazdasági krízis komoly problémát jelent az Európai Unió számára, mégsem reménytelen a helyzet, rámutatva arra a tényre, hogy Lengyelország kemény tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, hiszen a rendszerváltás idején nem csak rendkivül magas munkanélküliséggel, hanem hiperinflációval kellett megküzdeniük Varsóban. “Pontosan tudjuk, hogy mit jelent egy válság. Sőt, talán jobban tudjuk (vagy legalábbis más perspektívánk van) mint a nyugati barátaink és szövetségeseink”–mondta a lengyel nagykövet.

Amikor arról kérdeztük Kosiniak-Kamyszt, hogy jelent-e bármilyen veszélyt Lengyelország számára Oroszország, illetve, hogy egy féle védelmi rendszerként, vagy garanciaként tekintenek-e az Európai Unióra, a nagykövet egy határozott “nemmel” válaszolt. “Nem hinném, hogy a konfrontáció lenne Európa jövője. Szeretnénk Oroszországgal együttműködni és partnerként tekinteni az oroszokra. Ugyanakkor elvárjuk, hogy ők is partnerként tekintsenek ránk. Voltak köztünk viták a lengyel mezőgazdasági termékek exportja körül, de ha globális kontextusban vizsgáljuk a helyzetet, látjuk, hogy ezek alapvetően kis problémák. A lengyel mentalitás alapvetően optimista, nem pedig peszimista és éppen ezért bízunk benne, hogy Oroszország Európa kiszámítható partnere lesz.

 Kosiniak-Kamysz elutasította azt az ötletet, melyről ő is bőven hallott a csatlakozási tárgyalások idején, miszerint két féle tagállamokból állna, illetve állhatna az EU: egy belső klubból, mely az eredeti nyugati tagországokat fogja össze és egy másodrangú csoportból, mely az újabb, főleg kelet európai országokból állna. “Nagyon nehéz lenne az európai szolidaritásról beszélni a népnek, amikor létezik egy külön nyugati európai és egy kelet európai szolidaritás. Senkinek sincs joga azt mondani egy másik tagállamnak, hogy nem kivánatos a klubban, vagy hogy a váróteremben kelle maradnia. Egyetlen egy szoba létezik és egyforma jogok vannak valamennyi tagállam számára”–mondta a nagykövet.

A Kanadai Magyar Hírlap teljes, angol-nyelvű interjúját itt olvashatja.

A versenyszférának semmi keresnivalója az igazságszolgáltatásban

Az Egyesült Államokban minden százezer állampolgárból 748 börtönbüntetését tölti, és ezt a rendkivül magas arányt egyedül Oroszország közeliti meg. A felnőtt lakosság csaknem egy százaléka rab (azaz több mint 2,4 millió állampolgár), és ez ötszáz százalékkal magasabb, mint a Nagy-Britanniában börtönbüntetésüket töltők aránya. Az ötven éven felüli rabok aránya is egyre növekszik: többek között Bernie Madoff is gyarapította soraikat százötven éves letöltendő büntetésével. A rabok közül kétszázezren már ötven éven felüliek. Az amerikai igazságügyi hivatal adatai szerint drámaian nőtt a rabok száma az elmúlt harminc év alatt. 1980-ban a börtönlakosság csupán félmilliós volt, és tíz éve lépte át a kétmilliós küszöböt. Észak-amerikai választási kampányokban annál nagyobb rágalmat aligha lehet felhozni egy liberális vagy egyszerűen középpárti jelölt ellen, mint azt, hogy „puha”, vagy „elnéző” a bűnözéssel szemben („soft on crime”). Pedig nincs rá meggyőző bizonyíték, hogy a hosszú, kemény börtönbüntetések csökkentenék a bűnözést, és észrevehetően javítanák a közbiztonságot. Arra azonban vannak konkrét jelek, hogy a hosszú évekre (és évtizedekre) zsúfolt fegyházakba zárt, nem erőszakos bűncselekmények miatt elítélt rabok egyre inkább elszakadnak családjuktól és barátaiktól, szinte lehetetlenné válik számukra a munkavállalás, és belekeveredhetnek a börtönvilág veszélyes ördögi csapdájába. E miatt szabadulásuk után rendkívül nehéz a társadalomba való reintegrációjuk, és sokkal nagyobb a visszaesés veszélye.

Az amerikai igazságszolgáltatással és büntetésvégrehajtással nemcsak az a gond, hogy nem fektet elég nagy hangsúlyt a rehabilitációra, hanem az, hogy a bírók és ügyészek nem dolgozhatnak pártpolitikától mentes környezetben. A bírók joggal tarthatnak a bulvársajtó által puhának vélt ítéletektől, az ügyészek pedig rendkívüli hatalommal vannak felruházva.

Az elmúlt évek folyamán egyre gyakrabban születnek olyan törvények, amelyek megkötik a bíróságok kezét. Ilyenek például a bizonyos ítéletekhez kapcsolódó minimum letöltendő börtönbüntetések, amelyek elveszik a bíróságtól azt a lehetőséget, hogy az elítélt cselekedeteit és helyzetét befolyásoló körülményeket is figyelembe vehesse a büntetés kiszabásakor.

De nemcsak a kötelező minimumbüntetések terelik el a hangsúlyt a rehabilitációtól, hanem az Amerikában működő magánbörtönök sem érdekeltek benne. A büntetésvégrehajtás az a terület, ahol semmiféle szerepe nem lehet a magántőkének. 2008-ban mégis száz magánbörtön működött az Egyesült Államokban, és a rabok száma meghaladta a 62 ezret. A privatizált, kiszervezett büntetésvégrehajtás elemi üzleti érdeke a minél több rab biztosítása, akiket a lehető leghosszabb ideig lehet rács mögött tartani. Ezzel szemben az adófizető állampolgár érdeke a hatékony rehabilitáció, nem pedig a nem erőszakos elítéltek évente több tízezer dollárba (Kaliforniában például ötvenezer dollárba) kerülő hosszú távú bebörtönzése. Az óriási méretű börtönlakosság rendkívül olcsó munkaerőpiacot is jelent a börtönipar számára, mivel a rabok sokszor harminc-harmincöt centes órabérért dolgoznak, és katonai felszereléstől kezdve háztartási cikkekig szinte mindent gyártanak vagy összeállítanak. A magánbörtönök rabjai számára nem jár minimum órabér, ezért lehetett például Kolorádó államban akár 17 centért is dolgoztatni a privát büntetésvégrehajtó intézmények lakóit. Jelenleg 37 állam engedélyezi, hogy rabokat nagyvállalatok dolgoztassanak, és a legnagyobb magáncégek húztak hasznot ebből az áldatlan helyzetből, köztük az IBM, a Texas Instrument, a Hewlett-Packard és a Macy’s. A Center for Research on Globalization 2008-as tanulmánya szerint a legjobban megfizetett privatizált börtönökbe zárt rabok is csak ötven centet keresnek óránként. A magánbörtönöket mozgató profittényező nemcsak ösztönzi a kelletnél sokkal hosszabb börtönbüntetéseket, hanem lenyomhatja a „szabad világ” munkabéreit is.

A hosszú börtönbüntetések mellett az amerikai igazságszolgáltatás másik „különlegessége” (legalábbis a demokratikus világban) a halálbüntetés és a kivégzések magas száma, különösen Texas államban. A halálbüntetések egyik leghangosabb kritikusa Helen Prejean római katolikus nővér, aki 1984-ben ismerkedett meg a börtönvilág legsötétebb oldalával, és sokszor a legszörnyűbb tettek elkövetőivel. Miután csatlakozott a Szent József kongregációhoz, Prejean úgy látta, hogy helye leginkább a szegények és elnyomottak között van, így került New Orleans egyik legnyomorúságosabb lakótelepére, a St. Thomas Housing Projectbe. 1984-ben kezdett el leveleket váltani Patrick Sonnier-val, aki a Louisiana állambeli Angola börtönben várta kivégzését. Prejean volt a kivégzés egyik tanúja. Ezt követően még hat másik rabbal is levelezett és az ő kivégzésükre is elment. „Nézz az arcomba és én leszek számodra Krisztus arca” – mondta Prejean Sonnier-nek a kivégzése előtti órákban (lásd a Ments meg, uram című filmet). Sokan furcsának találták, hogy egy katolikus nővér halálbüntetésre váró gyilkosok felkarolásában látja hivatását, de Prejean szerint ez áll legközelebb a krisztusi tanításokhoz. „Az emberekben él egy sztereotip kép arról, hogy mi egy katolikus nővér feladata. Szerintük ez a tanításban és betegek ápolásában merül ki. De nézzük meg, hogy Jézus kikkel vállalt közösséget. Leprásokkal, prostituáltakkal, tolvajokkal – azokkal, akiket kitaszítottak az akkori társadalomból.”

Prejeannál kevesen ismerik jobban belülről az amerikai börtönvilágot. A hatvanas évek óta vesz részt börtönlátogatásokban. Az első ilyen látogatásra gitárral érkezett, és több tucatnyi rabbal énekelte el a Peter Paul and Mary együttes által népszerűsitett „If I Had a Hammer” („Ha kalapácsom volna) című mozgalmi dalt. Az évtizedek folyamán látta, hogy milyen mélyen érinti az afrikai-amerikai közösségeket a bűnözés, a halálbüntetés és hosszú börtönbüntetések. A St. Thomas lakótelep egyik asszonya mondta, hogy fiaik csak kétféle módon szabadulhatnak a telepről: koporsóban vagy rendőrkocsiban.

A gazdasági világválság volt az a tényező, amely néhány állam politikusait elgondolkoztatta arról, hogy nem kéne-e jobban megfontolni a rendkívül drága börtönépítéseket, a börtönök fenntartását és a hosszú börtönítéleteket. De a rövidebb börtönbüntetések csak akkor lehetnek sikeresek, ha ez az intézkedés hatékony és jól támogatott rehabilitációs programokkal párosul. Ha a megelőzésre és a rehabilitációra tennék a hangsúlyt, az állam megfontoltabban költené az adófizetők pénzét, és a lehető legjobban támogatná a közbiztonság megteremtését és fenntartását. Végre kemény választ nyújtana a bűnözésre és a bűnözést elősegítő tényezőkre.

Christopher Adam

Ez az elemzés 2011 április 20-án a Galamus Csoport honlapján is megjelent

Bengházi felett lelőtt vadászgép (2011. március 19-én)

Peter MacKay hadügyminiszter szombat délután bejelentette: összesen hat CF-18-as vadászgép áll készen arra, hogy bármikor elkezdje a Líbia feletti légtérzár,  azaz no-fly zone megteremtését. MacKay szerint Muammar Gaddafi légierői ellen mért csapásra is készen állnak a kanadai piloták. Kanada eddig 140 pilotát és katonát küldött a térségbe és MacKay jelezte, hogy “nem rizikó-mentes” a líbiai misszió. Ottawa szombat délután dönti el, hogy hol állomásoznak a kanadai gépek, de jelenleg két lehetőségről beszélnek, nevezetesen: Olaszország, vagy dél-Franciaország. A líbiai légierő még működik és komoly veszélyt jelenthet a CF-18-as vadászgépekre. Ezt a veszélyt húzta alá a ma reggel Bengházi felett lelőtt vadászgép. Andrew MacDougall, a Miniszterelnöki Hivatalból azonban jelezte, hogy két napig is eltarthat mire a hat kanadai vadászgépek készen áll a csapásra.

Stephen Harper miniszterelnök jelenleg Párizsban tárgyal David Cameron brit kormányfővel, valamint Nicolas Sárközy francia elnökkel a lehetséges hadműveletekről. Bár Gaddafi külügyminisztere pénteken kihírdette a tűzszünetet, ma reggel már Bengházit–a felkelés csaknem egy milliós lakosságú fővárosát bombázták a Tripoli-i rezsím csapatai. A francia és brit légierők által irányított csapások az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as határazotában kihírdetett líbiai légtérzárat hivatottak létrehozni.

Muammar Gaddafi uszít Tripoliban

Érdekes levél jelent meg a március 15-ei Globe and Mail című országos kanadai napilapban, melyben Clyde Sanger ottawai lakos párhuzamokat von a líbiai felkelés és az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc között. Magyarra fordítva szavait, Sanger a következőket írja: “Vajon észrevették többem is, hogy párhuzamok vannak a jelenlegi líbiai forradalom és az 1956-os magyar forradalom között? Mindkét esetben bátor, de szegényesen felfegyverkezett reformerek szálltak harcba egy autokrata rezsím ellen és a demokratikus országoktól várták a segítséget. Mindegyik esetben, a nyugati erők más problémákkal voltak elfoglalva: 1956, a brit és francia katonák Szuezt próbálták visszaszerezni, miután államosította ezt az egyiptomi elnök. 2011-ben a NATO katonák Afghanisztánban harcolnak.

Úgy ahogy 1956-ban, az elnyomó rezsím végül  2011-ben is visszaütött, miután elmúlt az első napokban tapasztalható sokk. Magyarországra bevonultak a szovjet csapatok, úgy ahogy ma vonulnak Muammar Gaddafi haderői. Harminchárom évig tartott mire Magyarország ismét kivívta szabadságát. Vajon Líbiára is hasonló sors vár?”

A Westboro templom legújabb rendezvénye a Korán égetése szeptember 11-én, a New York és Washington elleni terrortámadások kilencedik évfordulóján. De hiba lenne azt gondolni, hogy a szélsőséges baptista templom ezt valamilyen eltévesztett, perverz nacionalizmusból teszi, hiszen a támadások után transparenseken mondtak hálát az Istennek, hogy több mint 3 ezren haltak meg a példanélküli terrorcselekményben. A tervek szerint a templom épülete előtt égetik el a koránt és amerikai zászlót szombat délután és ezzel azt üzenik a világnak, hogy “az Isten utálja a Muzulmánokat” és hogy végnapjait éli az USA.

Az izléstelenségnek nincsen határa a Westboro Baptista Templomnál. Amikor két évvel ezelőtt az egész Kanadát sokkolta az a hír, hogy egy utas lefejezett egy másik utast egy Winnipeg felé tartó távolságibúszon, Fred Phelps, a templom lelkésze videón keresztül üzent a kanadaiaknak. “Kanada egy retkes ország, melyet melegek vezetnek. A fejjel lefelé kitűzött kanadai zászlóval hívjuk fel az emberek figyelmét a tőlünk északra fekvő meleg náci rezsimre. A kanadaiak félnek diktatorikus meleg kormányuktól”–mondta a lelkész, aki a gyilkosságot is Kanada szociálliberális politikájához vezette vissza, mondván hogy Isten ismét lecsapott egy “bűnös” országra.

A Westboro Baptista Templom legelképesztőbb akciója a 2006 október 3-án lemészárolt hat amish gyermek ellen tervezett tüntetés, melyre a temetés idején és helyszínén került volna sor. Mint ismert, a 32 éves Charles Carl Roberts október 3-án besétált egy Pennsylvania állambeli Amish iskolába egy kézipuskávsal, hatszáz golyóval és késekkel. Hat lányt ölt meg, mielőtt öngyilkos lett. Erre a tragédiára az Amish közösség olyan krisztusi megbocsájtással reagált, melyetl a legtöbb egyház csak elméleti szinten ismer. A hitközség meghívta Roberts özvegyét a temetésre és nyilvánosan kijelentették, hogy nem csak a meggyilkolt lányokat gyászolják, hanem a gyilkost is. A Westboro Baptista Templom ettől függetlenül tüntetni szeretett volna a temetésen, de szerencsére a Fox News csatorna megegyezett velük, hogy meginterjúolják szóvívőjüket, amennyiben törlik a tüntetést.

A Westboro Baptista Templom tevékenysége tűrhetetlen jelenség egy liberális demokráciában, hiszen a szólásszabadságnak is vannak megszabott határai. A szólásszabadság nem engedélyezheti a gyűlöletbeszédet, mivel egy demokratikus társadalom nem nézheti tétlenül azt, amikor egy csoport mások megfélemlítésén munkálkodik.

A 75 éves, kettős állampolgárságú üzletember-lobbistát csalással, adócsalással és vesztegetéssel vádolják a német hatóságok. Az illetékes kanadai bíróság vasárnap elutasította a vádlott fellebbezését, ezzel elhárult az utolsó akadály is a kiadatás elől.

CanadaHun

Egy éves törvényalkotási folyamat végére került pont hétfőn, amikor Brüsszel úgy döntött, megtiltja a fókabőr, fókabunda és minden egyéb, a sarki állatból készült termék kereskedelmét – írja a TreeHugger. A törvény a jövő évi vadászszezon előtt lép hatályba, s a döntéshozók azt remélik, a nagyszabású és kegyetlen fókavadászatok miatt sokat emlegetett Kanada és Namíbia meghátrál majd a hatására.

A két ország ugyanakkor nem tűnik különösebben ijedtnek. Kanada a Kereskedelmi Világszervezethez fordul panasszal, Namíbia pedig már a hónap elején kijelentette, hogy uniós tilalom ide vagy oda, ők bizony lemészárolják azt a 90 ezer fókabébit, amit egyébként is terveztek. Az Európai Unió kiesésével piacuk komoly részét elveszítik ugyan, a jelek szerint mégis bíznak valamiben – nem tudni, abban reménykednek-e, hogy a világ más területein növekszik meg hirtelen a fókaigény, vagy inkább abban, hogy az európai feketepiacon az eddiginél magasabb áron adhatják tovább a lemészárolt állatokat.

Ilijin Kinga

A Kanadai Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2008-ban Kanada külföldi működő tőkebefektetéseinek értéke közel 650 milliárd kanadai dollárt tett ki (ami az előzőévhez képest jelentős emelkedés, ám ez jórészt a kanadai fizetőeszköz leértékelődésének tudható be). Az összeg csaknem felét az Egyesült Államokban történt befektetések adják, az európai célországok sorában Nagy-Britannia, Írország és Franciaország mögött Magyarország következik 10,8 milliárd CAD-al.

Juhar Levél

Clinton langyos szuper-keddi szereplése után, vereséget szenvedett Louisianaban, Maineben, Nebraskaban és Washington államban. Ezen kivül Clinton öt millió dollárt vett ki saját bankszámlájáról, mivel kampánya pénzügyi nehézségekkel küzdött.

De a problémák ellenére, a legtöbb elemző szerint hiba lenne Clintont leírni  és biztosra venni Obama elnök-jelöltségét. Clinton különösen népszerű a latin-amerikai lakosság köreiben és éppen ezért jó esélyei vannak Texas államban, ahol március 4-én lesznek a jelölő választások. Szintén ezen a napon választanak Ohio és Pennsylvania demokrata szavazói és e két állam demográfiai profilja (melyre jellemző egy jelentős nagyipari munkásosztály) inkább Clintonnak kedvez.

Ezen kivül nem lehet tudni, hogyan szavaznak majd a szuper-küldöttek (super delegates). Ezek a küldöttek többnyire az Demokrata Párt országos bizottságának tagjai, valamint megválasztott federális és állami politikusok és partfunkcionárusok, akik (egyes elemzések szerint) inkább Hillary Clintont támogatják. A küldöttek kb. húsz százaléka tartozik ehhez a csoporthoz és többen még erősen kötődnek a Bill Clinton elnökségével fémjelzett korszakhoz.

Kétségtelen, hogy Hillary Clinton nehéz helyzetben van és Obama továbbra is élvezi az egyetemi végzettséggel rendelkező, fiatalabb demokraták támogatását és  az afrikai-amerikai kisebbség is többynire mellette áll. De néhányan már Obama iowai győzelme után is leírták volna Clinton, azonban mint kiderült, a new yorki szenátor meglehetősen kitartó és rugalmas. Kérdés azonban, hogy ez most elég lesz-e neki ahhoz, hogy legyőze Obama lendületes kampányát. Annyi azonban biztos: a 2008-as amerikai elnök-jelölő választás idáig tele volt meglepetésekkel.

Kanadai Magyar Hírlap 

Lantos édesanyja  és családjának nagyrésze meghalt a Holokausztban. 1944-ben a 17 éves Lantos sikeresen megszökött egy magyarországi munkatáborból és Budapestre menekült, ahol saját elmondása szerint élelmiszert hordott a Raoul Wallenberg által fenntartott menhelyeken lévő magyar zsidóknak. “Csak az Egyesült Államokban történhetett meg az, hogy egy fillér-nélküli Holokauszt-túlélő és náci-ellenes harcos egyetemre járhatott, családot alapíthatott és a kongresszusban dolgozhatott három évtizeden keresztül”–írta Lantos memoárjában.

Utolsó óráiban Tom Lantos feleségével, két lányával, unokáival és dédunokáival volt.

Kanadai Magyar Hírlap