Jó lenne hinni, hogy a Gyurcsány-Bajnai-féle kormányzással összehasonlítva és az európai uniós tagállamok eredményeit nézve a Fidesz-kormány immár sokkal jobban teljesít, mint azt eddig a rendszerváltás óta bárkinek is sikerült elérnie. Hogy jó úton haladunk, s hogy végre sínen vagyunk. Hogy a rezsicsökkentésnek is megvan az alapja, tehát ne féljünk, mert már csak pár évet kell várni, és ha Orbán urunkkal az élen ismét a Fidesz-kormány marad hatalmon és nem szavazunk bizalmat egy Mesterházy-féle újfent „népnyüvő” koalíciónak, úgy jön a magyar, tejjel-mézzel folyó Kánaán.

Az Orbán rendzer Barackfa című, elképesztően giccses propagandá száma: “Kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek. Szemünkben a boldogság fénye ég…”

Mert Magyarország jobban teljesít. Ez a kormányunk legújabb pozitív üzenetet célzó kommunikációs szlogenje, amelynek keretében a Fidesz aktivistái országos kampánykörútra indulnak, hogy a jövőnket illetően minden kétségünk ellenére minket hittel és reménységgel töltsenek el. Gondolom, addig járják majd az országot, – amely jobban teljesít – amíg nekik azt mindenki el nem hiszi. Kell nekünk a remény, mint vaknak a látás, vagy éhezőnek a falat kenyér, elvégre ne feledjük a bölcs mondást, hogy a remény hal meg utoljára: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Ugyan kit érdekel a keserű magyar valóság, ha az emberekkel a rosszat is pozitívumként lehet elhitetni és eladni? A valóság, amelynek a három éve tartó kínos hozadékát sajnos egyre többen a bőrünkön érezzük, s annak kárvallottait még felsorolni is nehéz lenne, lásd, példának okáért a legújabb agyrémüket, a szegényeket méltóságukban megalázó szociális temetés törvényüket, amely bizonyíték arra, hogy a kormányunk egyáltalán nem teljesít jobban, hanem éppen ellenkezőleg: igenis a rossz teljesítménye miatt kényszerül ilyen gyalázatos lépésre Magyarországon, magyar emberekkel szemben megtenni.

A kérdés ezek után csak az, lehet-e hinni egy olyan vezető magyar politikusnak, aki 2006.-ban az őszödi beszéd kiszivárogtatása után a CNN-ben azt híresztelte magáról, hogy ő életében soha nem hazudott, közben mégis nyíltan vallja, főleg ha bajban van és elszámoltatják, hogy híve a másokat megtévesztő kettős beszédnek? Egy 2008. áprilisi diplomáciai távirat szerint, amely April H. Foley volt amerikai nagykövet aláírásával jelent meg, és amit a WikiLeaks szivárogtatott ki, erre ugyanis világosan fény derül.

„Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”…

Mert Orbán Viktor, Magyarország immár jobban teljesítő miniszterelnöke egy ilyen ember. Sikerének titka az, hogy mást mond, és mást cselekszik. Tegyük hozzá, hogy erre büszke is. Hatalomra kerülése óta harcban áll a hazai ellenzékkel, Amerikával, de a Nyugattal, és hazánk legfőbb szövetségesével, az Európai Unióval is. Más utat, és új, kockázatosabb kimenetelű szövetségeseket keres, mint a már jól kitaposott és egykoron hőn áhított ösvény nyújthatna, jóllehet 2007. szeptember 30.-án a Lakiteleki Találkozó 20. évfordulóján például még ezt nyilatkozta, idézem:

„A maffiapolitika korában él ma Magyarország. Ez a tény azt mutatja, hogy még nem sikerült véglegesen visszakapaszkodnunk a nyugati demokráciák világába, a múlt erői újra és újra igyekeznek visszahúzni bennünket. Mi nem a nyugatiak, hanem magunk miatt akarunk a Nyugathoz tartozni, mert függetlenek, és erősek akarunk lenni. Magyarországnak nincs semmi keresnivalója Keleten, mert ott semmilyen babér nem teremne országunknak, csak alárendeltség és kiszolgáltatottság”…

2010.ben pedig, miután hatalomra került, már ekként nyilatkozott:

„Magyarországnak is tudnia kell, hogy bár európai uniós tagországként nyugati zászló alatt hajózik, a világgazdaságban ma keleti szél fúj”…

Csoda, ha a széllel szemben hajózva bármibe fog a kormányunk, rendre kudarcot vall, és már nemcsak Brüsszelben, de Ócsán is megbukott?

Ám Orbán Viktor úgy tűnik, mintha egy időre feladta volna a szabadságharcot. A magyar médiában ugyan még el-elhangzik az a fizetett reklám, amely arról szól, hogy a legtöbb pénzt az EU.-tól eddig nekik sikerült lehívniuk, ám arról kínosan hallgatnak, hogy a felfüggesztett uniós milliárdokért cserébe már alkut is kínálnak Brüsszelnek. Alkut, mert ráeszméltek arra, hogy a tét nem kicsi, és amit eddig műveltek, az bizony nem helyes, sőt egy nagyon is kockázatos cselekedet, amelybe akár könnyen bele is bukhatnak.

Hogy miben sikeres a magyar kormány? A köpönyegforgatás és a néphülyítés az, amit nagyon jól csinálnak. Az árkok ásásában, a mutyizásban, az ellenségeskedéskeltésekben, a hamis propagandaterjesztésekben, és még hadd ne soroljam azt a temérdek sok rosszat, amiben valóban jeleskednek, de hogy gazdaságilag az ország nekik köszönhetően jobban teljesítene, abban semmiképp.

Magyarország jobban teljesít! Hazugság ez a javából, de az emberek zöme, akár Rozika, az Echo-tv új sztárja, sajnos teljesen el van varázsolva tőlük. Íme, Rozika, a Rákosi-éra személyi kultuszát is megszégyenítő műdal-költeménye:

„A pénztárcám, a pénztárcám,

a pénztárcámba’ de nincsen pénzem, csuhajja!

Ha nincs benne, majd lesz benne,

a miniszter majd tesz bele, de csuhajja!

Ha nincs benne, majd lesz benne,

az Orbán Viktor majd tesz bele, de csuhajja”!

Drága Rozika! Sajnos ki kell, hogy ábrándítsam Önt! Orbán Viktor szeretett miniszterelnökünk nemrég azt nyilatkozta, hogy túl sok a szociális juttatás, az a miniszter pedig, akitől Ön szintén pénzt remél, éppen most készül a kormány asztalára letenni egy új, sokunknak fájó gazdasági megszorító intézkedést előirányzó csomagot. Gondolja, hogy éppen az Ön pénztárcájába fognak pénz tenni? Miből?

Drága Rozika! Ne feledje: a hamisgyöngy időnként jobban csillog, mint az igazi…

Bogdán Géza

Parlamentet meg azért, hogy ezeket az érdekeket össze tudják hangolni, hogy kiszűrjék az érdekellentétekből fakadó erőszakos megoldásokat, hogy viszonylag élhető, nyugodt társadalmat hozzanak létre.

Persze az évszázadok során ez a rendszer alakulgatott, attól függően, hogy melyik párt milyen mértékben tudta érvényre juttatni az általa képviseltek érdekeit az anarchiától az önkényuralomig terjedő skálán.

A világban zömében osztályalapon szerveződtek a pártok, mert az azért hamar kiderült, hogy nehéz egy pártba terelni a libát a rókával, a kecskét a farkassal, – bár a fasizmus korporatív államának voltak erre irányuló törekvései – hogy az örökös miniszterelnöki pozícióra hajtó görényről ne is beszéljünk.

Voltak országok, melyekben a történelem úgy hozta, hogy egy erős központi erőtér ragadta magához a hatalmat, ez természetszerűleg a pártrendszer, a pluralizmus elhalásához vezetett, de hosszú távon minden ilyen rendszer megbukott, vért, káoszt és zűrzavart hagyva maga után.

Most sem lesz másként, nálunk, Magyarországon sem.

Fotó: miniszterelnok.hu

A hatalom természete – kevés kivételtől eltekintve – olyan, hogy idővel elszemtelenedik, miként Berija, egyre többet és többet akar maga alá kaparni a kollektív jogokból és egyre erőszakosabban nyomja el más érdekcsoportok törekvéseit, legyenek azok mégoly mérsékeltek vagy indokoltak is.

Ezt pedig egy idő után megunja a nép, ilyenkor a körúti fákon meztelen lábú hullák lengedeznek – jellemzően azért sosem azok, akik a helyzetet előidézték – talán Szálasi volt az üdítő kivétel.

Ma nálunk egyelőre még többpártrendszer van, kissé már Orbán fazonjához igazítva, de formailag azért még valamelyest különb, mint a hajdani szocializmus lengyel, vagy az NDK-ban divatozó többpártrendszere.

Nem sokkal, jelzem.

Valahogy nálunk történelmileg úgy alakult ki, hogy a pártok nem arra jöttek létre, hogy becsatornázzák és felmutassák a társadalom különféle tagjainak különféle érdekeit, harcolva azokért – nálunk a pártok vallási alapon jöttek létre, gyönyörű szóvirágokkal felékesített oltárok előtt, a hazudozások tömjénfüstjébe burkolva.

Nálunk minden párt mindenki (a zemberek, a polgárok, a nép, az állampolgárok, Jancsi és Juliska, a gonosz Hókuszpók, stb…) együttes boldogítását tűzi ki célul, márpedig ez egy kapitalista társadalomban a legócskább hazugság, a nép elbirkásításának felsőfoka, amit persze az istenadta nép be is cumiz szorgalmasan, mint rosszlány a kamionparkolóban Ali kamionos csúnyáját, a neves kormányzó boldoggáavatása alkalmából…

Ez pedig olyan, mint a zsiráf, melyről Józsibácsi a kifutó előtt meg is állapította: Ilyen állat márpedig nincs.

Azt csak a nagyon retardáltak hihetik, hogy Csányi érdeke éppen az, mint a falusi nincsteleneké, szép új korunk modern zselléreié, vagy Demján érdeke egybeesik a fekete vonatok hajdani utasainak és leszármazottainak érdekeivel.

Elspekulálgattam, a mai magyar pártok közül melyik kiket képvisel, milyen érdekek érvényesítéséért harcol, de hamar letettem erről.

Ugyanis, amit a mai pártok csinálnak, azt sem harcnak, sem érdekérvényesítésnek nem lehet nevezni, a politikusoknál ez dettó így van, talán Orbán kivételével, aki már teljesen olyan, mint Vologya partizán a Pripjaty mocsaraiban, akit hiába figyelmeztetett már mindenki, hogy a háborúnak régen vége, ő csak robbantgatott, robbantgatott, a vonatok meg egymás után borultak fel.

De most ne elmebetegekről beszéljünk, hanem arról a magyar társadalomról, melynek tagjai belenéznek a tükörbe, és nem tudják megmondani, hogy kik is ők tulajdonképpen.

Sajnos, a húszévnyi agymosás remekül bejött, a „munkás” szót elfelejtettük, a proli – a proletár, akinek a csupasz seggén kívül nincs semmije, aki a munkaereje eladásából él, mára szitokszó lett, hogy még szebb legyen a dolog, hasbaakasztották a szerencsétlent azzal, hogy panelban lakni szégyen, így a panelproli kétszeresen is pejoratív és megbélyegző kifejezés.

A rohadt kizsákmányoló sem tőkés többé, hanem munkaadó, míg az értelmiségi büszkén nézegeti lyukas zoknijából kilógó lábujját, hiszen ő legalább társadalmi besorolására büszke lehet, még ha panelértelmiségi is, és ha gyermeke számára lassan már a ruhatár-műköröm szak is elérhetetlen vágyálommá válik.

Márpedig a lecsúszás akkor is lecsúszás, ha generációkon átívelő folyamat.

De jól fogalmazta meg Orbán a nyugati politikusok számára az értékelés módszertanát: nem azt kell nézni, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit csinál, és ez bizony a pártokra is érvényes.

Magyarországon ma van két-három párt, mellettük van néhány kávéházi vitakör, kissé kibővített baráti társaság és a Fidesz által létrehozott pszeudo-pártok.

Kezdjük talán a Fidesszel.

Ez az a párt, mely azt hirdeti magáról, hogy ők a nemzet pártja, tetejében katolikusokkal turbózva.

Mindenkit képviselni akarnak, kivéve a Nemzet Ellenségeit, de hogy ki a nemzet ellensége, azt ők kívánják meghatározni.

Cselekedeteikből és néhány elszólásukból persze kiderül, hogy a nemzet ellenségei a baloldaliak, akik – mikor csak tehetik – rárontanak a nemzetre, meg a zsidók, akiket nyilatkozati szinten ugyan szeretnek, de békésen szeretnének együttélni velük, ami egyébként a zsidóság nettó kizárását jelenti a magyar nemzetből.

A református – de lényegében vallástalan – Orbán Semjént tartja dísz-szentfazéknak a Fidesz sublótjának tetején annak manifesztálására, hogy ő mennyire keresztény, s időnként odavet a nemlétező párt, a kereszténydemokraták vezetőinek, egy-két lerágott csontot.

Semjén egy tisztességes egyházakban sekrestyés se lehetne, nálunk viszont ő maga a keresztényi szeretet a lovon, holott annak háta helyett a két hátsó lába között lenne a helye, közvetlenül a herélési heg előtt…

De aki ebből arra következtet, hogy a Fidesz egy keresztény nemzeti párt, az igennagyot téved.

A Fidesz a magyar nagytőke pártja, az Orbánnak csápolók meg a nemzet hülyére vett birkái.

Ha megnézzük, hogy Orbán politikájának kik a haszonélvezői, akkor egyértelműen kiderül, hogy a nagytőke érdekeit képviseli, és közvetlen kiszolgálóikat korrumpálja adókedvezményekkel, trafikokkal, földbérlettel, meg még ezer dologgal, melyeket természetesen a szegények és az alsó középosztály rovására osztogat.

Ha csak a legutóbbi javaslatukat nézzük, mellyel az EU követelményeinek akarnak megfelelni, akkor sem a gazdagokat támogató adórendszert módosítja, hanem a szegényektől vonja el, ami még egyáltalán elvonható.

Orbánt ugyanúgy a nemzeti nagytőke etette, mint ahogy a sajátja etette Hitlert, ugyanúgy önálló életre kelt, mint hajdan a Führer, mára pedig gazdáira is veszélyessé vált, miközben politikai hatalmát nagy buzgalommal és gátlástalanul konvertálja gazdasági hatalommá – látható vagyona csak a jéghegy csúcsa.

Orbán szervezete maga a maffia, úgy is kell majd eljárni vele, mint egy maffiózóval, miközben szervezetét is bűnössé kell nyilvánítani, azokat, akik az országot megosztották és kifosztották el kell vele együtt ítélni, a tisztességtelenül felhalmozott vagyonukat pedig maradéktalanul el kell kobozni.

A másik nagy párt ugyan kissé összement a mosásban, de még mindig ez jelenti a magyar „baloldalt” – persze hogy konkrétan kiket képvisel, arról szemérmesen hallgat.

Képviselhetné a munkavállalókat, képviselhetné a munkanélkülieket, képviselhetné a kényszervállalkozókat, de jelenleg leginkább saját parlamenti képviselőinek érdekeit képviseli, akik úgy gubbasztanak a parlamenti padsorokban, mint liba a fészkén, csak az ő tojásaikból nemigen fog boldogabb jövő kikelni.

Az MSZP ma a beszariak pártja, amelyik mást se csinál, csak elhatárolódik mindentől, ami a múltból büszkén vállalható lenne, beleértve a vörös zászlót, a Kádár-rendszer eredményeit, saját tizenkét éves kormányzásuk eredményeit, rettegve és sutyiban emelve fel még a nemzeti lobogót is.

Szabályosan elherdálják azokat a tulajdonságaikat, melyek a népnek rokonszenvesek lehetnének.

A pártgerontokrácia egy fikarcnyit sem törődött az utánpótlás nevelésével, egyetlen valamirevaló karizmatikus politikusukat megpuccsolták és először perifériára, majd a párton kívülre szorították.

Ugyan utódja rokonszenves, kedves fiú, de közte és elődje között az a különbség, mint Paganini és Kiss Józsika, a zenei középiskola hegedű-szakának végzős diákja között.

Az állítólag létező Simicska-Puch paktum után már csak idő kérdése, hogy mikor jön létre egy Orbán-Mesterházy paktum, majd megmagyarázzák, történelmi párhuzamot vonva a Bethlen-Peyer paktummal.

Hogy a szájukon kiejtsék a munkásosztály vagy a munkás fogalmát, olyan istenfia nincs, osztályok sincsenek, osztályharc sincs, holott a hozzájuk csapódó és belőlük élő nagytőkések csúnyán cserbenhagyták őket – ezt felismerve akár lehetnének harcosabbak is.

Ma, ha el akarják juttatni üzeneteiket a választókhoz, akkor ők sem választanak célcsoportot, mindenkit akarnak képviselni, ezért senki sem képviselnek igazán.

Próbálgatják megszólítani a társadalmat, de valamiért sehogy nem jön össze igazán, persze ebben benne van a következetlenségük is, a kritikán aluli kommunikációs tevékenység, az Orbán kezére játszott média, a fiatalok között végzett munka hiánya, a belső helyezkedések és az egységes állásfoglalások hiánya, az önbizalomhiányos vezetés, mely azt a képet sugallja, hogy maguk sem tudják, mit akarjanak.

Irgalmatlanul össze kellene kapniuk magukat, hogy ne süllyedjenek le egy kispárt szintjére, mert a lépcsőn felfelé menni mindig nehezebb, mint legurulni…

A Demokratikus Koalíció a sértett politikusok pártja, Gyurcsány Ferenc cipeli a hátán eredeti elképzelésének torzszülöttjét, merthogy az ő neve minden karaktergyilkolászás dacára ma is húzónév, véleményére kíváncsi oldalfüggetlenül mindenki, tart tőle Orbántól-Mesterházyig mindenki.

Okos ember, mégis ő is elköveti azt a hibát, hogy mindenkit akar képviselni, ami rendben is lenne egy választási párt esetében, de pártja alkalmatlan ennek bázisát képezni, mert a potenciális résztvevők csendes viszolygással szemlélik egymást, majd a „kutyából nem lesz szalonna” ősi tapasztalatával felvértezve odébbmennek.

Az elképzelés a szocialista párt néppárttá alakítására remek volt, csak nem számolt a párttagság és a társadalom baloldali részének érzelmeivel, pedig a választó inkább gondolkodik a szívével, mint az agyával.

Emellett az egyébként roppant rokonszenves pártelnök pocsék szervező, és a csapatépítés sem az erőssége – a túl okos emberek türelmetlenek és nem szeretnek magyarázkodni, de nem is nagyon bíznak másokban.

Jellemző, hogy a szintén nagyon okos Vadai Ágin túl nem is nagyon enged terepet a többieknek a szereplésre, a szűk vezetés tagjai inkább csak statisztálnak mellette, ez pedig veszélyes, mert csökkenti a hatékonyságot.

Ha megmarad a pártja a 2014-es választások után is, akkor talán be lehetne pótolni valamit az elvesztegetett három évből, habár a kezdés lendületét már nemigen fogja visszakapni a párt, amelyiknek alapításakor több tagja és regisztrált szimpatizánsa volt, mint ma tagja.

Márpedig választást csak roadshow-val nyerni nem lehet, kellenek a helyi szervezők, vezetők, aktivisták.

És nem csak a belvárosban, ahol jövőbeni pozíciók reményében mindig akad buzgó követő, hanem falun is, ahol a hülye zsellér ostoba gyermeke gyűlöli a „kommunistákat” mert „elvették” családjától a kulákot, és belekényszerítették a termelőszövetkezetbe, ahol a háztáji földje nagyobb volt, mint megelőzőleg az egész birtoka, melyet egyébként úgyszintén a komcsik osztottak neki 45-ben.

Így hát most ez a párt is ott áll világos politikai irányvonal nélkül, miként az Együtt 2014 is, melyet Bajnai taktikázott el, mert elhitte, hogy a Milla létező szervezet, pedig csak meg kellett volna kérdezni bennünket, akik a tüntetések tömegét képeztük, mi erről a véleményünk.

Nem szólva mai szövetségeseiről, akik Orbán pszeudo-pártjának magukat világ röhejére civilnek nevező maradványai.

Bajnai nem lett volna rossz miniszterelnök-jelölt, olyan, akit mások bíznak meg a feladattal, de saját pártot szervezni melléfogás volt, amit csak sikeressége menthetett volna, de nem volt sikeres, így most szegény olyan egyedül van, mint Jóska lányboldogító ujja akcióban.

A Jobbik nettó nyilas párt, róluk nem beszélni kellene, hanem azonnali hatállyal betiltani, Vonát meg becsukni, hátha mire kiengedik, Szálasi lesz belőle.

Remek kilátások.

Pedig, ha Orbán 2014-ben hatalomra jut, akkor – kis idő elmúltával – nem kell már ezen a témán rugóznunk, egyetlen párt marad, mert ezt anno elfelejtette meghirdetni: Egy a tábor, egy a zászló és egy a Párt!

Demokratikusan, persze…

Fényes István

Lázár János, Hódmezővásárhely ex-polgármestere, dohányoligarcha

Göbl úr, meglepetése ellenére szívélyes, de óvatos fiatalember, leültetett, a kávéra szóló meghívast köszönettel elhárította és hosszas fejtegetésbe fogott a közmunkások jogállásáról és arról, hogy mit keres a régleköszönt Lázár János a városi közgyűléseken. A beszélgetés aligha tartott tizenöt percnél tovább, ismételten szabadkozott a válaszok késése miatt és még aznapra megígérte őket. Estére újabb haladékot kért emailben, de másnap végre elküldte a válaszokat.

Most pedig közlöm ezeket, minden változtatás nélkül, saját reakciómat a végére hagyva.

Tisztelt Kerekes Sándor!

Az alábbiakban a kérdései (dőlttel szedve) és a válaszaim.

Tekintettel arra, hogy minden kérdésére tételesen és részletesen választ adtam, ragaszkodom, hogy válaszaimat szó szerint, és teljes terjedelmében idézzék, illetve változtatás nélkül jelentessék meg a megjelenő cikkben minden olyan esetben, amikor valamely kérdésében érintett állítást, vagy véleményt fogalmaznak meg a várossal kapcsolatban!

Megfelel-e a valóságnak a hír, miszerint a város úgy időzíti a közgyűléseket, hogy azokon Lázár János feltetlenűl résztvehessen, és hogy Lázár rendszeresen meg is jelenik ott, mi több, aktívan részt vesz a város kormányzásában?

Lázár Jánost a legutóbbi országgyűlési választások alkalmával – csakúgy, mint az azt megelőző választásokon – Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgárai elsöprő többséggel a térség országgyűlési képviselőjévé választották. Mint a hódmezővásárhelyi polgárok által megválasztott országgyűlési képviselőnek, joga van részt venni Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésein, ahol az üléseket vezető polgármestertől kérhet, illetve kaphat felszólalási lehetőséget. Semmi meglepő és szokatlan nincs azon, hogy egy demokratikusan működő, és a polgárok érdekében dolgozó önkormányzat együttműködik a polgárok által megválasztott országgyűlési képviselővel.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a rendszerváltást követően, a 90-es évek elejétől biztosít a közgyűlésen részvételi lehetőséget a város polgárai által megválasztott országgyűlési képviselőknek.

Ha a fenti körulmény fennáll, akkor Lázár János kap-e valamilyen javadalmazást a részvétéért?


Nem kap.

Igaz-e, hogy Lázár új háza körűl az utcákat lezárták és ott biztonsági szolgálat ügyel? Ha igaz, akkor ki látja el azt a szolgálatot es főleg, kinek a költségére?

Nem igaz.


Igaz-e az a hír, hogy a minapi választások idején Lázár János utasította a helyi TV studiót, hogy politikai hirektől tartózkodjanak, a választásról ne tudósítsanak és hogy a TV ennek elegettett, aminek következtében a helyi TV semmiféle politikával kapcsolatos műsort többé nem készít, kivéve a közgyűlések közvetítését?

Nem igaz.


Megfelel-e a valóságnak az a hír, hogy Lázár János a korábbi házát a városnak adta el? Ha igen, akkor milyen áron és a városnak milyen tervei vannak a házzal, mi indokolta a megvásárlását, azon túl, hogy Lázár azt kérte?

Nem felel meg a valóságnak.


Miért nem költözött ki a régi, most már városi tulajdonban lévő házából Lázár János, mikor tervezi a város birtokbavenni azt és a közbeeső időre fizet-e bért a használatért? Ha fizet, akkor mennyi az a bér?

Mivel ez már a sokadik kérdése, amely nyilvánvaló félretájékoztatáson alapulhat, szeretném egyértelművé tenni: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának SEMMI KÖZE NINCS Lázár János házához, magántulajdonához, vagy magánéletéhez. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata NEM VETT ingatlant Lázár Jánostól és NEM ADOTT ingatlant Lázár Jánosnak, sem használatra, sem bérbe, sem tulajdonba, sem rövid, sem hosszú időre.


Egyes források 590-re, mások 1100-ra teszik a városi közmunkások számát. Mi a valódi létszám?

Jelenleg a város 448 tartósan munkanélküli polgárnak biztosít munkalehetőséget a közfoglalkoztatási program keretében.


Korsós Ágnes egy nyilatkozatában azt állította, hogy mindössze 9.5 elbocsájtás történt a közigazgatásban a városban. Ki az a “fél személy” és mi történt a másik felével? Vajon a maradék fél még mindig dolgozik a városnak?

A kérdésében szereplő nyilatkozat a státuszhelyek megszüntetésére vonatkozik. A 8 órás, azaz a teljes idejű foglalkoztatás jelent 1 státuszhelyet, míg a részmunkaidős, így a 4 órás foglalkoztatás 0,5 státuszhelynek tekinthető. Kérem, tanulmányozza a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényt, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényt, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt és érteni fogja.

Állítólag az elbocsájtott diplomás közalkalmazottakkal, a közmunkára bocsájtásuk feltételeként, olyan munkaszerződéseket írattak alá, melyben csak általánosiskolai végzettsegűnek ismerték el magukat, ílymódon csökkentve a keresetüket 47000 Ft-ról 33000 Fr-ra. Hány diplomás érintett ebben?

Tekintettel arra, hogy ezen, valamint a következő kérdései alapján vélelmezhető, hogy nincsenek pontos ismeretei a magyarországi közfoglalkoztatással kapcsolatban, kérem, engedje meg, hogy a legfontosabb tényeket kiemeljem, és ezzel a következő, a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó kérdéseire is egyszerre, és egyben válaszoljak:

1. Magyarországon törvények határozzák meg a munkavállalók foglalkoztatásának szabályait

2. Magyarországon, hasonlóképpen, mint Kanadában, a törvények mindenki számára kötelező érvénnyel bírnak

3. A közszférában történő foglalkoztatásra a – fentebb is említett – törvények, úgymint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény egyértelmű iránymutatásokat adnak, amelyeket Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata mindig, mindenben, maradéktalanul követ.

4. A közfoglalkoztatási programban azok a tartósan munkanélküli polgárok vehetnek részt, akik – más jövedelmük nem lévén – az államtól Foglalkoztatás Helyettesítési Támogatást vesznek igénybe. Ennek összege jelenleg 22.800 forint, míg a közfoglalkoztatási programban egy 8 órás foglalkoztatás keretében minimum bruttó 75.500 forintot kereshetnek.

5. A közfoglalkoztatás keretében nem a Polgármesteri Hivatal, vagy az önkormányzat határozza meg, hogy kiket alkalmaz, hanem azokat veheti fel, akiket a regionális munkaügyi központ közvetít ki hozzá.

6. A közfoglalkoztatottak bére nem iskolai végzettségüktől függ, hanem az általuk betöltött munkakörtől.

Mindehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy amennyiben Önnek tudomása van bármiféle törvénysértésről, javaslom és kérem, haladéktalanul tegyen feljelentést! Amennyiben viszont alaptalanul, nem hitelt érdemlő információk alapján, vagy bizonyítékok hiányában vádolja törvénysértéssel az önkormányzatot, kérem, vegye figyelembe, hogy mind a magyarországi, mind a nemzetközi törvények jogot és lehetőséget biztosítanak az önkormányzatnak, hogy jó hírnevének megvédése érdekében jogi eljárás indítson.

Igaz-e az, hogy elbocsájtás terhe mellett megtiltották ezeknek a közmunkásoknak, hogy a hamis munkaszerződésekről nyilatkozzanak?

Nem igaz, ezt láthatja az előző kérdésre adott tájékoztatásomból is.

Hány diplomás közmunkás tevékenykedik jelenleg a városban?

Értelmezhetetlen a kérdése, ezt láthatja az előzőekben kifejtett tájékoztatásomból is.

Hány olyan diplomás van a város alkalmazásában, akik a korábbi munkakörüket immár mint közmunkások látják el, drasztikusan csökkentett fizetés fejében?

Értelmezhetetlen a kérdése, ezt láthatja az előzőekben kifejtett tájékoztatásomból is.

Mi az az összeg, melyet ennek a széleskörű “lefokozásnak” a révén a város megtakarít, és mi lesz a sorsa ennek a pénznek?

Értelmezhetetlen a kérdése, ezt láthatja az előzőekben kifejtett tájékoztatásomból is.

Megfelel-e a valóságnak az a vélekedés, hogy az ilymódon készűlt munkaszerződések kimerítik a “zsebszerződés” fogalmát, s mint ilyen, azok ellentétben allnak a törvénnyel?

A zsebszerződést tudomásom szerint a magyar nyelv nem a törvénytelen foglalkoztatási jogviszonyra alkalmazza.

Megfelel-e a valóságnak, hogy a helyi TV studió vezetője és technikai igazgatója házastársak?

A Vásárhelyi Televíziót érintő kérdésekben, kérem, forduljon a televíziót működtető Szerdahelyi József Nonprofit Kft. ügyvezetőjéhez, Illés Bélához.

Nemrégiben a helyi TV igazgatójának, valamint férjének, a technikai igazgatónak a fizetését 300000 Ft-ra emelték, miközben az összes többi alkalmazott bérét drasztikusan csökkentették. Mi indokolta ezt a lépést?

A Vásárhelyi Televíziót érintő kérdésekben, kérem, forduljon a televíziót működtető Szerdahelyi József Nonprofit Kft. ügyvezetőjéhez, Illés Bélához.

Megfelel-e a valóságnak, hogy a TV technikai igazgatója, Illés Béla, egy ejtőernyős akinek csak élelmiszeripari végzettsége van és a televiziózás technikájáról sem képesítése, sem a legcskélyebb szakértelme sincs?

Illés Béla a Vásárhelyi Televíziót működtető Szerdahelyi József Nonprofit Kft. ügyvezetője. Tudomásom szerint a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett Kommunikáció szakon, Elektronikus média szakirányon. Kérem, forduljon hozzá bizalommal!

Van-e tudomása a városnak arról, hogy Kovács Katalin, a TV vezetője, magánvállalkozásban továbbítja, azaz eladja, a helyi TV produkcióit az MTI-nek, azért külön üzleti bevételben részesül, holott azok a helyi stáb munkái és szellemi tulajdona? Ennélfogva meglehet, hogy ez a copyright törvények áthágása. Van-e a városnak szándéka arranézve, hogy ezt a torvénytelenséget kivizsgálja, illetve orvosolja?

A Vásárhelyi Televíziót érintő kérdésekben, kérem, forduljon a televíziót működtető Szerdahelyi József Nonprofit Kft. ügyvezetőjéhez, Illés Bélához.!

Megfelel-e a valóságnak az információ, miszerint Hódmezővásárhely lakosainak a létszáma 10000-rel, hozzávetőlegesen 22%-kal csökkent az elmúlt tíz évben?

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város lakosságszáma, bár nem olyan mértékben, ahogyan azt Ön jelzi, de valóban csökkent az elmúlt évtizedben, miként sajnos Magyarország teljes népessége is. Reméljük, hogy a kormány kedvező, a családokat támogató lépései megfordítják ezt a tendenciát. Az eltelt három év adatai és tapasztalatai alapján bizakodóak lehetünk!

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy a városnak Antal Imre zongoraművész által hagyományozott zongora sorsárol is megkérdezzem. Tudomásom szerint a negyvenmilliós értékű hangszer szőrén-szálán eltűnt, hollétéről senki nem tud. Ugyanakkor Lázár János egy társadalmi gyűjtést kezdeményezett egy versenyzongora beszerzésére. Lenne szives kideríteni és nekem megírni, hogy Antal Imre zongoráje ezidőszerint hol található?
 Miutan a kozadakozasi akcio valtozatlanul folyik, ebbol arra kovetkeztetek, hogy Antal Imre zongoraja azota sem kerult elo. Megnyugtatna, ha tevednek, hiszen egy kulturalis “ereklyerol” van szo. Ha azonban meg hianyzik, akkor talan mar megtettek a feljelentest, hadd segitsen a rendorseg megtalalni azt. Ok jobban is ertenek az ilyesmihez. Mikor tettek meg a feljelentest?

Nincs tudomásom arról, hogy Antal Imre zongorát hagyományozott volna a városra. Tartok tőle, hogy Önt félrevezették!

Kedves Kerekes Úr!

Végezetül, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, amit egy kérdésére is elmondtam: amennyiben Önnek tudomása van bármiféle törvénysértésről, javaslom és kérem, haladéktalanul tegyen feljelentést! Amennyiben viszont alaptalanul, nem hitelt érdemlő információk alapján, vagy bizonyítékok hiányában vádolja törvénysértéssel az önkormányzatot, kérem, vegye figyelembe, hogy mind a magyarországi, mind a nemzetközi törvények jogot és lehetőséget biztosítanak az önkormányzatnak, hogy jó hírnevének megvédése érdekében jogi eljárás indítson.

Miként azt személyesen is elmondtam Önnek, tartok tőle, hogy nagyon sok esetben félrevezették Önt!

Tisztelettel:

Göbl Vilmos

Sajtóreferens

Hódmezővásárhely

Megyei Jogú Város

Polgármesteri Hivatal

Eddig a derék sajtoreferens válasza.

Talalán kitűnt a fentiekből, hogy kérdéseim nagyjából négy téma köré csoportosúltak: Lázár János viselt dolgai, illetve a város kormányzása körüli furcsaságok, a közmunkásokkal szembeni bánásmód, a helyi televizió különös ügyei, valamint az Antal Imre zongorája köré.

Nos, Lázár Jánosnak az adofizetők pénzéből bőkezű juttatást fizet az állam, többek között arra is, hogy abból helyi irodát tartson fenn, de ezt neki nem kell erre a célra fordítania, mert mint láttam, a városházán csak új táblát tettek egy ajtó mellé és azóta azt az irodát használja. Nyilván ingyen. Így az erre szánt támogatás összege megmarad nála. Abból pedig, hogy a város a közgyűléseit a Lázár időbeosztásához igazítja és nélküle nem tartanak közgyűlést arra lehet következtetni, hogy több van ebben mint csak a felszólalási jog. Ami persze nem lenne baj, ha nem mondott volna le és ha nem rendezték volna meg a költséges választási komédiát. De lemondott és megrendezték, igy a kecske is hoppon maradt és a káposzta sem maradt meg.

A közmunkások körüli furcsaságokkal súlyosabb a helyzet.

A sok jogszabályra való hivatkozás, a tényekkel való összevetés nélkül nem egyéb mint köntörfalazás. Ugyanígy a bátorító szavak, hogy csak nyugodtan tegyek feljelentést, ha törvénytelenséget észlelek. Ugyanis a törvénytelenségek észlelésekor a városnak hivatalbol kellene vizsgálatot kezdeményeznie, ha másért nem, legalább a saját védelmükben. De ehelyett csak sumákolás és köntörfalazás a válasz.

A sajtóreferens kedvtelve bujik a kérdések “értelmezhetetlensége” mögé, holott az ő dolga nem azok értelmezése, hanem a válaszok megtalálása és közlése lett volna.

Itt kell megemlékeznunk a sajtóperrel való aligleplezett fenyegetésről is. A sajtóreferens hirten felindulásában juthatott csak erre a kétségbeesett ötletre. Hiszen kérdések miatt nem lehet sajtópert indítani, csak állítások miatt. Nem is szólva arról, hogy a jó hírnévhez való jog csak személyeket illet meg, intézményeket, mint amilyen például egy város, nem. Ezzel szemben a fenyegetőzés lehet jogalap, igaz, hogy nem polgári, hanem büntető eljárásban, hogy csak a BTK 174§, vagy a 242/A§ (1), vagy a 323§, (1)-re hivatkozzam. De hagyjuk a jogászkodást!

A vásarhelyi televizio körűl az eredeti közlés óta erősen meggyűltek a kérdések, olyannyira, hogy azért elkezdődött egy vizsgálat, amelyet állítólag a következő közgyűlés tervez megtárgyalni. Amennyire sikerült informálódnom, a helyi TV körűl sok “érdekes” dolgot talalt az eddig még lezáratlan vizsgálat. Erről egyenlőre elég ennyi, a jelentésről majd később.

Végűl pedig Antal Imre zongorájáról kell megemlékeznünk.

Valószínű, hogy valóban téves információn, illetve csak szóbeszéden alapult az erre vonatkozó része a korábbi cikkemnek. Nem annyira a sajtóreferens állítása miatt, miszerint ő “nem tud róla,” (hiszen ő masról sem akart tudni,) hanem mert eddig senki nem akadt, aki valóban látta a zongorát és tudná, vagy hajlandó lett volna elmondani, hogy mi történt vele.

Szép és érdekes város Hódmezővásárhely. Hosszú nevét, mint megtudtam, úgy nyerte, hogy négy közeli falu egyesítésekor egyszerűen összetették a falvak neveit. Ezzel egy rejtély megoldódott, a többi még nem.

Kerekes Sándor

collections.yadvashem.org

Döbbenet, hogy Magyarországon lehet zsidókat listázni, hogy le lehet tagadni 600 ezer magyar mártír életét és halálát, anélkül, hogy ez a hallgatóságban a legkisebb aggodalmat, vagy elutasítást keltsen. Az elutasítás általában csak akkor jön, amikor a fél világ már tudja, hogy mennyire átitatja az antiszemitizmus a magyar társadalmat és a magyar nemzetet, határon innen és határon túl.

A Fidesz-KDNP számára különösen hasznos szerepet játszik a Jobbik, hiszen a legtöbb jobboldali parlamenti képviselő  hallgatólagosan vállalhatónak tartja a zsidóellenességét, de számukra megnyugtató, hogy ezt mások képviselik és ők vihetik el érte a balhét, miközben a Fidesz e területen szalonképesnek és mérsékeltnek tűnhet. Sőt, azt a logikát használják elég gyakran, hogy éppenséggel a Fidesz jelenti a védelmet a szélsőjobboldal további térnyerése, a tettleges antiszemitizmus ellen.

Aki ezt az érvelést elfogadja, arról egyértelműen kijelenthetjük: nem ismeri a Horthy-korszak történelmét, melyben pontosan ezt állította Teleki Pál, Bethlen István, Horthy István és az akkori elit szinte teljes egésze. Az eredményt valamennyien ismerjük.

Kis János. Fotó: Hetek

Három fogalmat magától értetendőként használ az elemzés: közjó, demokrácia, zéró összegű hatalmi játszma.

1./ A közjóra sokan hivatkoznak, de legtöbbször saját javaik megszerzésének álcázásaként. Így viszont nehezen számon kérhető, s nem lehet egy általános megegyezés alapja. Tekintve, hogy mind a polgári, mind a baloldal a szabadság, egyenlőség, testvériség hármasára vezeti vissza értékrendjét, ugyanakkor tudjuk, hogy ezek egymással is konfliktusban álló ·tényezők lehetnek. Az ellentmondás feloldására, ugyanakkor viszonyítási alapként tán elegendő megelégednünk azzal, ha nem a pillanatnyi, hanem a társadalom távlati érdekét tekintjük annak: a szociális, környezeti, kulturális, gazdasági fenntarthatóságot.

2./ Demokráciánk minőségét a politikai intézményrendszer, a pártok működésével szoktuk jellemezni. A demokrácia=népuralom formai megközelítése alapján korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Az aktív állampolgári részvétel hívei szerint ezért az jelenti a valódi demokráciát, ha a döntéseket a nép önmaga, közvetlenül hozza. A közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani az interneten, SMS-sel – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. Ezért sokan a képviseleti demokrácia hívei – mások Goethet idézik: A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.

A formai megközelítés mellett ezért érdemes a minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a közjó érdekében a nép döntése.

A döntés: problémamegoldás, a cselekvési változatok közüli választást jelenti. Ha arra gondolunk, hogy korábban még a szentté avatásnál is fontosnak tartották, hogy az „advocatus diaboli” megfogalmazza a kétségeket, az esetleges ellenérveket – akkor már ez alapján is arra a következtetésre jutunk, hogy az érzelmi alapon történő szimpátia-szavazás nem felel meg a demokratikus döntési kritériumoknak.

3./ „A hatalmi verseny viszont mindig zéróösszegű nyereményért folyik: az egyik fél csak úgy zárhat többlettel, ha a másik veszteséggel zár.” (Matematikus ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy az ő terminológiájuk szerint ezt fix összegű játszmának kellene inkább mondani, de ez a mondanivaló szempontjából érdektelen.) Valójában az írás korábbi része éppen azt mutatja meg, hogy megfelelő bizalom, intézményrendszer és politikai kultúra létezése esetén a győztes sem vihet mindent, s a vesztesnek sem kell megsemmisülnie. Ezért inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy az vezet katasztrófához, ha egy alapvetően pozitív összegű játszmát zéróösszegűként küzdik végig a felek. Pl. egy kis földdarab tulajdonjogáért véres háborúk törnek ki – vagy a politikai ellenfél ellenségként való kezelése, a minden áron való győzés milyen katasztrofális gazdasági, társadalmi helyzet kialakulásához vezethet, amikor már nincs is gyakorlati jelentősége a „ki kezdte” felvetésnek – hiszen „helyzet van”. (Gyakran idézett példák: a közlegelő esete vagy a dollárlicit.)

„Előre olvasva” a Beszélőben megjelent írást, adódik a vitatott kitétel: „Egy adott népesség jellegzetes értékei és attitűdjei nem alkotnak zárt egészet; nem olyanok, mint valami axiomatikus elmélet.” – ezt így tévedésnek tartom. Bizonyítékként Csányi Vilmos http://nol.hu/megmondok/csanyi_vilmos/20130316-a_tarsadalom_es_a_kultura_rendszere szavait idézem: „A humánetológia felfogása szerint egy-egy társadalom a kultúrájával jellemezhető leginkább, ez egy dinamikus rendszer, amelynek elemei az emberek, az emberek által bármilyen célra használt tárgyak, az adott nyelven megfogalmazható, elmondható vagy csak elgondolható gondolatok és mindenfajta viselkedési mintázat, ami a kultúra működése közben az emberek körében megjelenik. Az elemek kölcsönhatásai adják a kultúrát, a mindennapok kulturális szövetét. Hihetetlenül összetett rendszerről van szó.” Ezzel csak részben cseng össze az alábbi kitétel: „A kérdés nem úgy szól, hogy a társadalmunkban uralkodó közszellem eleve kudarcra ítéli-e a liberális demokrácia kísérleteit, hanem úgy, hogy milyen ügyekben számíthat a demokratikus politika kellően széles támogatásra, milyen ügyekben kell erős fenntartásokat semlegesítenie, s végül melyek azok a vélekedések és attitűdök, melyekkel föl kell vennie a harcot.” – ez ugyanis axiomatikus, azonban változtatható, alakítható. Az alábbiakban próbálom indokolni, hogy miért nagyobb a jelentősége.

E fenti képbe bizony illeszthetők a cáfolatnak szánt ellenpéldák létezése. S természetesen ez nem azt jelenti, hogy a fentiek minden honpolgárunkra definíció szerűen igazak – de nem tévedünk, ha az egész leírásakor ezt az eredményt használjuk. (Valójában a szerző is él ezzel az egyszerűsítéssel, amikor szinte homogén entitásokként írja le a politikai oldalakat.)

S az elemzést kiegészíthetnénk azzal: a fentieket mindkét oldal felismerte – s míg az egyik ezen változtatni szeretett volna, addig a másik ezt (is) maximálisan kihasználta demagógiába átcsapó populizmusában.

Kis János a józan észre hivatkozik: „Nos, ha az alkotmánnyal valóban mindkét oldal azonosul, akkor véleményem szerint arra is lesz esély, hogy erről kölcsönösen tudomást szerezzenek. Aki ugyanis az alkotmányt a magáénak érzi, annak azt is be kell látnia, hogy a demokratikus jogállam alkotmánya szerint a szabad és tisztességes választások mindenkori győztese legitim módon alakít kormányt, a vesztes pedig legitim módon tölti be a kormány ellenzékének szerepét. Tudomásul kell vennie, hogy bármilyen mély ideológiai szakadék válassza is el a két oldalt, a jelenben mégis egyazon alkotmányos rend részesei. E belátás nélkül a közös alkotmány meg sem születhet.”

Ahogy 2008-ban láttuk, még a legmélyebb válság idején is hiányzott a politikai együttműködés minimuma, s ma sem látszik, hogy a felek meg tudnának egyezni legalább néhány alapvető kérdésben, pedig ahogy Varga Kristóf (Búcsú a veteránoktól, MANCS, 2013.03.14) kifejti, a ma kibékíthetetlennek látszó ellentétek is közös nevezőre hozhatók.

Elmondható, hogy a magyar társadalom kulturális, mentális összképe szinte mindenben ellentétes azzal, ami a XXI. század sikerességéhez kell. A jövő az egyén- és társadalom, valamint a természet egyensúlyának megtalálásán múlik, amihez alapvetően poszt-indusztrialista értékrend tartozik. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos fejlődési folyamatokat nem lehet átugrani: esetünkben ez a teljesítményére büszke, a jövő számára befektető/megtakarító polgár/citoyen, aki tudja, hogy közösségben lehet sikeres, a szolidaritás és a társadalmi esélyegyenlőség biztosítása egyben saját, személyes érdeke is. Egyetértve a Csizmadia Ervinnel – Miért „alaptalan” a magyar demokrácia? (ÉS 2013.04.05.) – a társadalmi alapzat alapelemei: állampolgárság, társadalmi kohézió, politikai nevelés (citizenship, social cohesion, political education). Vagyis csak erős polgári tudat, civil társadalom tudja ezt kikényszeríteni az egymással versengésre ítéltetett pártok között, csak így kényszeríthető ki, hogy ne zéróösszegű szabályok alapján okozzanak katasztrófát – amikor ott van a pozitív megoldás.

Ebben az elemzők, tudósok is segíthetnek: közvetíthetnek, moderálhatnak, s megmutathatják a programok vitájában, hogy azok közül mi szolgálja legjobban a köz javát, a jó döntéseket: a demokráciát. Kis János esszéje e követelményeknek maximálisan megfelel.

Horváth G. György, a KMH vendégszerzője

Fidesztán

A tulajdonjog megsértésének tényállását nem akárki mondta ki, hanem a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. „Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos különadóval sújtotta – mondta ki kedden.” Ez példaértékű, hiszen minden közalkalmazottal így bánt el a Párt, amelynek a szlogenje az, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”. Ez a törvény ugyan csak két évig volt életben, mert utána az ő elvtársaikra is vonatkozott volna, de addig pont teljesítette a küldetést: cumiztatni az előző kormányt és demonstrálni az ostoba emberek felé, hogy mi aztán nem költünk feleslegesen az adófizetők pénzéből. Még a kétmilliós bérplafont is bevezették. Ami csak Simor András, volt jegybankelnökre vonatkozott, a fidesznyik káderekre már nem. Szijjártó elvtársnak is úgy kellett szólni, hogy túllépte a bérplafont, magától észre sem vette. Most Kövér elvtárs is bevallotta az adóbevallásában, hogy ő bizony 29milliót keresett tavaly. A Nemzeti Bank elnöke nem kereshetett két milliónál többet (csak anno Járai elvtárs hatot), egy fidesznyik parlamenti szavazó droid simán összekalapálhat többet is havonta tucatnyi juttatásaiból.

De hát Kövér elvtárs megéri a pénzét, öregbíti Magyarország hírnevét. Például azzal, hogy a bajor parlamenti elnök nem fogadta őt, mert a gránit alapizét úgy toldozgatják, mint egy lyukas zoknit. És a bajor elnök azt még nem is tudja, hogy Nagyabajusz szerint a Szocialista Párt örüljön, hogy egyáltalán bent lehet a parlamentben, hiszen csak másfél millió magyar embert képviselnek. Legutóbb pedig azért nem adott szót Szanyi Tibornak, mert az meg merte volna kérdezni, hogy is volt a trafik mutyi, mely a rendszerváltás óta a legnagyobb kormányzati korrupció. Talán a Grippen üggyel egy nagyságrendű. „Ám a most elrendelt, de már jobbára a csókosoknak járó 10 %-os, illetve a hírek szerint 12 %-os haszon révén az a helyzet áll elő, hogy egy-egy nemzeti trafik az eddig megszokott, boltonkénti dohányhaszon ötven-hatvanszorosára számíthat. Sokszoros jövedelem a haveroknak és a csókosoknak. Ez ám a vérbő disznóság.” – mondta volna az MSZP-s Szanyi, ha hagyják szóhoz jutni a nemzeti parlamentben.

Visszatérve a közpénzek okos felhasználására, a legutóbbi jelek szerint meghatszorozódott (!) a helyettes államtitkárok száma a spórolós kormányunkban. Már a könyvelő is helyettes államtitkár, mert így a hűséges elvtársaknak több juttatás adható. Mert így nem törvénytelen. Így már minden törvényes és jogszerű. Ha így folytatódik, akkor a TEK emberei is helyettes államtitkárok lesznek, csak át ne lépjék a kétmilliós bérplafont. Vagy ha mégis, akkor majd őket is kiveszik a kötelezettek listájából, egy egyéni módosítóval.

„Indulása óta nagyjából meghatszorozódott a helyettes államtitkárok száma a Miniszterelnökségen. Azért csak nagyjából, mert nincs pontos szám arról, hogy hányan vannak. Az utóbbi fél évben a kormány honlap szerkesztője és a könyvelő is helyettes államtitkár lett, hamarosan pedig a kormányfői protokollfőnököt is előléptetik. A helyettes államtitkároknak magasabb bér és sokféle juttatás jár.” – az origo.hu szerint. Bizony jár nekik, hiszen egy olyan kormányt szolgálnak, amely ilyen komoly posztok betöltésére költi az adófizetők pénzét: Héjj Dávid feladata szerint “az egyes közigazgatási feladatok végrehajtásáért felelős állami szervezetrendszer szereplői közötti élő kapcsolatot kell biztosítania”. Vagyis majd szól valaki, hogy: Héjj, Dávid, ugrass már át a másik szobába, és szólj a Lajosnak, hogy ma még nem is trafikoztunk magunknak egy vasat se! Mindenesetre a telefont már feltalálták, de a modern Fidesznél az élő kapcsolat, ill. a személyes hírvivés elsődleges, mert annak nincs utólag nyoma. Ellenben egy telefonhívásnak lehet…

Ezek ellenére van még, aki védelmébe veszi világbajnok kormányunkat, és védi a védhetetlent, többek között az alapizé negyedik módosítását. „Az újság szerint bebizonyosodott, hogy Schultz német jogász, aki a minap kifogástalannak minősítette a 4. alkotmánymódosítást, magyar kormánymegbízatást teljesített. Ezúttal tehát nem diplomata írt olvasói levélnek álcázott propaganda-szöveget, hanem egy „magyar kötődésű” egykori miniszterrel végeztették el a piszkos munkát.” Persze először mindent tagadtak, hazudoztak, ahogy szoktak, mint a fogságba esett partizánok. Aztán csak bebizonyosodott, hogy: „készült a magyar állam megbízásából, és, hogy a felkérést a berlini magyar nagykövet juttatta el a szerzőhöz.”

Már úgy kell felkérniük világszerte azt az egyre kevesebb elvtársat, hogy ugyan mondjanak már egy pár jó szót az érdekükbe, mert már minden demokratikus jogállamnak hányhatnékja van tőlük. Ők a téma egyre több fórumon, és olyan szankciók kidolgozásán gondolkodnak a szövetségeseink, amely példátlan az EU történetében. Az Uniós jogszabályokat megalkotóknak eszükbe sem jutott, hogy valaha szükség lesz egy tagállam ellen ilyen fellépésekre, így egy új jogi helyzet állt elő.

Nem gáz ez csöppet sem. Egy olyan kormánynak semmiképpen sem az, amely a szociális temetéseket úgy akarja megoldani, hogy majd az a nyomorult, akinek még arra sem telik, hogy hozzátartozóját méltó módon eltemesse, ha nem akarja, hogy elhalt rokona vele lakjon továbbra is, nos annak neki kell kiásnia a sírját, neki kell felöltöztetnie, és neki kell majd leengedni a sírba a koporsót is, majd befedni. Én még ugyan hozzátenném azt is, mert ők kifelejtették, hogy neki kelljen majd papi csuhába beöltözni, és elmondani egy imát a rokonért, mielőtt leengedi. Nem hagyunk senkit az út szélén! Igaz, elvtársak? Nem hát, belerugdossuk őket az általuk kiásott gödörbe. Mivel a közmunkáért kapott jövedelemből nem lehet XXI. századi európai körülmények között megélni, segíteni kell őket azok eltüntetésében, akik föladták a küzdelmet az élet és a NER között. Segítenek, amúgy fideszes módon. Megalázva, porba tiporva, aljas, pökhendi, bugris módon.

Ez a világszám kormány – mely nekünk jutott, hála a csavaros észjárású turulban születetteknek -, nem riad meg attól sem, hogy saját maga melletti demonstrációkat szervezzen általuk pénzelt kamu civil szervezet segédletével. Mint anno az állampárt. Hiába hazudozta azt éveken át a Fidesz, hogy nem pénzeli a CÖF-öt, és vele a letűnt pártállami arcokat, kiderült az feketén-fehéren, amit tudni lehetett:„A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány ugyanis kénytelen volt nyilvánosságra hozni gazdálkodási adatainak egy részét. Ebből kiderül, hogy 46,5 milliós évi bevételükből 40 milliót a Fidesz pártalapítványtól kapott adomány tett ki. A lepel lehullt: amit eddig is sejthettünk, immár be is ismerték: a CÖKA valóban a Fidesz által finanszírozott álcivil szervezet.” Nem mese ez elvtársak, anno a munkásőrök se a Párt két szép szeméért védték a hont a kapitalisták ellen, hanem kiváltságokért. Bencsik elvtárs erről sokat tudna mesélni, mint a Munkásőr magazin egykori munkatársa. Egy igazi keresztény fidesznyik meg mondhatná, hogy Jézus koporsóját se őrizték ingyen. A kapitalisták és a hanyatló nyugat elleni szabadságharc pedig ott folytatódik, ahol az abbamaradt a rendszerváltáskor…

A.G. / a KMH Ellenszék rovata

Fotó: Première ministre du Québec

A PQ nacionalista terve kétségtelenül ambíciózus. Azt szeretnék elérni belátható időn belül, hogy a québeciek által fogyasztott termékek ötven százaléka “hazai” (azaz: tartományi) legyen. François Gendron agrárminiszter szerint jelenleg 33 százalékon áll ez az arány, de minden egy százalékos növekedés 75 millió dollárnyi plusz bevételt jelent a québeci termelőknek. Ráadásul környezetvédelmi szempontból is pozitív hatással bírna a hazai termékek térnyerése.

A kormány bejelentette, hogy 25 százalékos rezsicsökkentéssel kívánja segíteni a melegházak tulajdonosait. A termelők tartományi szubvenciókra is számíthatnak. A PQ továbbá azt is el szeretné érni, hogy nehezebb legyen külföldieknek földet vásárolni a tartományban. A kormány az Union des producteurs agricoles szakszervezettel fog egyeztetni az elkövetkező hónapokban, de azt már sejteni lehet, hogy kórházakban, állami iskolákban és egyéb közintézményben előnyben részesítik a québeci termékeket.

A tavalyi kormányváltás után (amikor a baloldal leváltotta a tíz éve kormányon lévő liberálisokat) erőteljes nacionalista fordulat következett be Kanada második legnépesebb tartományában. Az élelmiszert érintő próbálkozáson kívül ez leginkább a francia nyelv körüli vitában merül ki. Egyre nagyobb a feszültség a kormány angol-ellenes kirohanásai miatt. A legutóbbi vita akkor tört mi, amikor Daniel Breton kormánypárti képviselő azt találta mondani a Nemzetgyűlésben, hogy a liberális ellenzék “gyarmatosított,” mivel időnként egy-egy liberális képviselő angolul is felszólal a tisztelt házban.

Ülök egy vietnámi étteremben unokahúgommal. Szürcsöljük a világ egyik legfinomabb levesét. Nyugtatja a lelket, kigyógyít minden bajból. Elnézem az egyre hosszabb haját, figyelem, hogy milyen élvezettel küzd meg a tésztával. Együtt vagyunk.

2.

Azt hiszem, a világ egyik legcsodálatosabb részei a repterek érkezési oldalai. Várom kaliforniai lelkész kollégáimat. Londonban szálltak át, a végén érkeznek meg. Elnézem a többi embert, akikkel várakozom. Nagyrészük nyilvánvalóan vidéki középosztálybeli szülő, akik várják haza gyerekeiket. A ruhájukról látom, hogy otthon nem tudták eldönteni, hogy egy reptérre kiöltözzenek-e vagy sem. A férfiak szinte mindegyike elhízott, a nők tartják magukat. Toporognak. Már nincs miről beszélni. A nőkön jobban látom, hogy izgulnak. Megjött-e a lányuk csomagja, minden rendben van-e velük, mit változtatott rajtuk London vagy az a nagyváros, kisváros, ahova kiköltöztek. Aztán kinyílik a kapu és szép sorjában megérkeznek kortársaim. Egyedül, egy másik ember kezét szorongatva vagy kisgyerekkel a karjukon. Szinte odarohannak egymáshoz. Ölelkeznek. Újra együtt. “Jaj, Istenem, de hiányoztál nekem!”- mondja egy anya, miközben lányát magához szorítja. És sír.

Pentecost

3.

Eszembe jut nekem is, ahogy ugyanígy, ugyanitt várt anyám, apám, nagymamám, öcsém négy évvel ezelőtt. Nem tudom, hogy meddig álltunk ott az érkezési oldalon. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy anyám és nagymamám magához szorított. Én is sírtam. Hazaérkeztem. Néha el kell menni, hogy hazatérhessen az ember.

4.

Kaliforniai lelkész kollégáim közül az egyiket nem ismerem. Ötvenes nő. A vacsora alatt kiderül, hogy miért tölt itt egy pár napot, mielőtt tovább utazna. Szeretné felkutatni a családját. Elviszem a falujába, amiért nagyon hálás. Megérintődve állunk egy síremlék volt. A nagyapjáé volt, akiről semmit sem tudott, csak hogy hol van eltemetve. Szégyellték, azt mondták a nagyapjáról, hogy részeges volt, sosem találkozhatott vele. Tegnap mégis találkoztak – lélekben. Nagyapához is joga van az embernek. Mindenkinek. Akármilyen is.

5.

Állok a tököli börtön kapujában. Körülöttem a többi látogató. Várunk. Süvít a szél, enyhén havazik. Az ócska pokrócokba csavart újszülöttek az elején még türelmesen alszanak, de aztán elkezdenek sírni. Mindenki egyre idegesebb, pedig még nincs is itt a hivatalos idő, hogy kinyissák az ajtókat. Egy férfi sincs rajtam kívül. Csak anyák és lányok. Az apák valahogy nincsenek sehol. Aztán egy idő után megkezdődik a zúgolódás. Szidják a börtönt, az őröket, a rendszert. Mindenki ellenség számukra. Az egyik fiatal anyuka megkér, hogy fogjam meg a gyerekét, míg ő megigazítja a ruháját és felveszi a kesztyűjét. Az ócska pokróc redői mögül hamarosan egy pár hónapos kis fej néz rám azokkal a nagy szemekkel. Elmosolyodom. “Zsoltika, az apja után.”- mondja a lány magyarázatul. Bemegyünk.

6.

A tököli börtön a város szélén lett megépítve. Se tömegközlekedés, se járda. Az út is olyan rossz és göröngyös, mintha 200 évet repültünk volna vissza az időben. A látogatás végére már elég erős szél fúj, esik a hó. Kezeim lefagytak, a kesztyű szokás szerint az autó ülését melegíti a kezem helyett. Összehúzom magam, elporoszkálok az autómig. Beülök és behunyom a szemem. Talán imádkozom is. Próbálom valahogy feldolgozni, hogy a srác, akihez jöttem nincs jól. Teljesen depressziós. Szorong. És ahogy tud, alszik. “Köszönöm, hogy jöttél. Ilyenkor három napig ebből élek. Elemezgetem, hogy mit mondtál. És olyan jó, hogy jöttél.”- visszhangoznak bennem a mondatai. És azt sem tudom, hogy miért ítélték több, mint három évre. Nem is fontos.

7.

Az autó lassan indul, az őrök kocsiját leszámítva már csak én vagyok a parkolóban. Ahogy érzékelem, iszonyú csend száll le a tájra. Elindulok. Az út mellett látom a pokrócos anyukát. Gyalog menetel anyjával a hóviharban. Előttük egy nő megy, iskolás kisfiával. Megállok, beszállnak. Megkérdezem őket, hogy bekapcsolhatom-e a fűtést a kocsiban. “Higgye el, én most annyira boldog vagyok, hogy felvett, hogy repülni tudnék, el sem hiszem, hogy ilyesmi történt velem…”- mondja az idősebb nő. Nem tudom, hogy a fogva tartott fia miatt sír, vagy az örömtől.

8.

Rátalálok Fodor Ákos versére.

“Nincs

Semmi

Baj”

(Fodor Ákos: Három negatív szó)

Talán ez a pünkösd örömhíre ma. Hogy bár sok a negatívum bennünk és körülöttünk, talán ezekből a negatívumokból a végén valahogy mégis csak valami pozitív, valami gyógyító keveredik ki mindannyiunk számára.

Hogy egyszer tényleg kimondjuk, hogy nem üres ígérgetésekre és közhelyekre van szükségünk, hanem igazi vigasztalásra, a Vigasztaló lelkületére. Aki nem az észt osztja és eljátssza a Mindentudót, hanem, aki igazán veled van. Együtt érez veled. Kapcsolatba lép a sebzettségeddel, feltárja a sajátját és veled tud emelkedni.

Hogy egyszer tényleg kimondod, hogy elég volt, erőt kérsz és megváltoztatod a viszonyadat önmagadhoz, a Másik emberhez, a teremtett világhoz, Istenhez. Az Élethez. Kipróbálod magad új szerepekben és nem akarod újra és újra elkövetni ugyanazokat a hibákat.

Rájössz arra, hogy más vagy, mint aminek hitted magad vagy amit rád aggattak és kilépsz az ismeretlenbe. Átléped a határaidat. Kapcsolatba kerülsz újra az álmaiddal. Mindavval, amit létrehoztál már és szeretnél még létrehozni. Mindavval, ami erőt ad. Ami lázba hoz. Ami éltet. És elindulsz. Végre.

Szücs Balázs, református lelkész

Hiába mondja neki Anikó asszony, hogy le kéne már feküdni, nem hallgat rá, pedig a Professzor Úr megmondta ezerszer, hogy az ő állapotában ez mennyire veszélyes.

Nem az a legnagyobb veszély, hogy majd megint a nyelvét kezdi lengetni különféle rendezvényeken, világ csúfjára, bekövetkezhet ennél súlyosabb helyzet is, például leharapja a bögre fülét, mert hirtelen az a meggyőződés keríti hatalmába, hogy az a legjobb az egész reggeliben, oszt megakad a torkán.

Miután a szobában ott heverészik fehér botja mellett fekete szemüvegben a hideg kandalló előtt a fideszes potentátok számára ingyenesen és ingyenes élelemellátmánnyal kiutalt vak komondor, Anikó asszony nem mer ellenkezni, és miután a traktora karbantartásán már túl van, inkább szellemi tevékenység felé fordul, folytatva a családi vagyon működésének ellenőrzését.

Hogyaszongya, a kikötőből és a hotelokból befolyik a megfelelő összeg, – szólni is kell Viktornak, hogy gyorsítani kellene Horvátország csatlakozását az Unióhoz, szezon után ki kell cserélni a hajók egy részét, fel kell gyorsítani a füredi kikötő családhoz való rendezésének ügyét, azt majd a Lajos.

Fascio

A Lőrinc rendben van, rá majd szeptembertájt kell odafigyelni, képes és belepisál a dinnyébe, de addig hadd dolgozzon, ez a stadionépítés eléggé macerás ügy.

Leáldoztak már azok az idők, mikor a Fater földhözverhette a kíváncsiskodó fotós gépét, habár minap a hülye szocit jól megkergették az embereink, kell is adni nekik egy-két trafikot…

Okos fejecskéje gondterhelten hajol a könyvekre, – van gondom, nem mondom, mormolja magában, – de aztán elégedetten hátradől – a Család precízen üzemel, alig néhány homokszem kerül csak a gépezetbe, ami ebben a mára már sivataghoz hasonló országban azért nem semmi…

Közben a Vezér vadul keresgél a körülötte feltornyozott könyvekben, Sto gyelaty, Sztálin összes, Mein Kampf, Mussolini élete képekben, Szálasi élete képekben – az utolsó oldalakat Anikó asszony – kímélve férjét a megrázkódtatásoktól – zsilettpengével kivágta, meg a Nemzetvezetőtől a Cél és követelések című alapvetés, ez tetszett neki, mindig kedvelte új fogalmak alkotását, a „talajgyökér rögvalóság” meg egyenesen lenyűgözte.

El is döntötte magában, neki is építenie kell egy gyepüszállást, olyat, mint a Farkasverem, talán a Kossuth tér alá lehetne telepíteni, majd megkérdezi a lehetőségekről Wachsler Tomit, ha van jó ötlete, majd kap két trafikot.

A gyepüszállás neve lehetne esetleg ürgelyuk, az ürge okos állat, szorgalmas gyűjtögető és pörköltnek se rossz…

A gyepüszállást el lehetne látni emelővel, mint a Nemzeti színpadát, és akkor a föld alól, lágy zenére emelkedhetne ki a tribün, melyről szózatot intézhetne a felizgult, öregecskedő budai úrhölgyekhez, akik aztán hazatértük után szemrehányásokkal halmozhatnák el férjeiket a forradalmi lendület elmaradása okán…

De aztán félretette Szálasit, és visszatért régi kedvencéhez, Mussolinihez, aki fénykorában majdnem olyan népszerű volt, mint ő, pedig nem is tudott cimbalmozni.

Igaz, ő sem tud, de ha nagyon akarna, akkor tudna, nem is szólva arról, hogy lehet, hogy tud is, csak még nem próbálta.

Elkezdte kipipálni, hogy mi az, ami átvehető a fasizmus kelléktárából a fülkeforradalmi eszközök közé.

Hogyaszongya:

Totális állam – alakul.

Katolikus egyház helyzetének megerősítése – alakul – Viktor a Hit Védelmezője, ugye, – lehet, hogy kellene is beszélnem Németh Sándorral, változtassa meg ősi egyháza nevét – egy az ország, egy a zászló, egy a hit és egy a vezér, majd legfeljebb adok neki néhány trafikot.

Bosszantó, hogy ez a ravasz Horn elcsaklizta előle a helyiérdekű lateráni egyezmény megkötésének lehetőségét, meggondolatlanul odalökve a pápának a főkegyúri jogosítványokat, a püspökök kinevezésének jogát, de majd visszaveszem – gondolta, szólok is a Zsoltnak, hogy nyújtson be törvényjavaslatot, majd adok neki két-három trafikot.

Osztályharc kilőve, hol van itt osztály még egyáltalán?

Milyen osztály, műkörmös osztály?

Jut eszembe, azért a TEK parancsnokának is adni kell négy-öt trafikot…

Itt összesen két osztály van, mint ezt a Janó tisztességesen megalapvetette, van, akinek van, meg van, akinek nincs és az annyit is ér!

Kinek vagyon, annak nagyon, mondja az ősi dakota közmondás is, és ez egy nagy igazság.

Még, hogy osztályharc?

Vicces, mint a szakszervezetek mozgolódása.

Ezek a pancserek nem törődtek bele, hogy elég nekem a Gaskó – neki már adtam trafikot? – majd megkérdezem Anikót, ők meg kussoljanak csendben.

Idáig is pitiáner megalkuvók voltak, hagyták magukat kiszorítani a munkahelyekről, ezután sem róluk mintázzák a sztrájktanyán az asztalt verő munkás figuráját.

Arról nem szólva, hogy milyen szerencse, hogy még mielőtt ezek szervezkedni kezdtek volna, belelapoztam Mussolini képeskönyvébe, és kiolvastam a „Korporációk” című fejezetet!

Bár van elég gond a kamarákkal is – nem mindegyiket vezeti olyan széleslátókörű munkáspolitikus, mint az Iparkamarát vezető Parragh – kell is adnom neki öt-hat trafikot – de ezek még mindig jobbak, mint ezek a kiszámíthatatlan, komcsiktól ránkmaradt, idióta elvekkel fertőzött szakszervezeti korifeusok.

Mire ezek felébrednek, már hipp-hopp, készen is lesz a Pedagóguskamara, ott aztán ellehetnek békésen, egy akolba zárva ezek a nyughatatlan pedagógusok, majd ott is kap valaki egy-két trafikot, oszt csönd lesz hosszútávon.

Na, mi maradt még ki?

Aszongya, az élet folyamatos harc és menetelés, – ez rendben van, a pacifizmus hülyeség – ez is rendben van, a hármas jelszó – hinni – mondjuk a fülkeforradalmi eszmében, – engedelmeskedni -mondjuk nekem, és küzdeni mindenki ellen, aki nem én vagyok – ez is alakul.

Természetesen van még itt feladat bőven.

Például még vannak, akik helytelenül gondolkodnak az állam és az egyén viszonyáról.

Beníto szerint az egyén teljes értelemben csak annyiban létezik, amennyiben az államban van – hát ez nálunk is így van!

Rákosi szerint – pedig ő sem volt egy buta gyerek – aki nincs velünk, az ellenünk van, Kádár szerint, aki nincs ellenünk, az velünk van, szerintem meg aki nincs velünk, az nincs!

Na, megyek aludni, mondta, és letette a pálinkáspoharat, és Anikó felé fordult: Nem buta ez a Benito, majd adok neki is egy-két trafikot – mondta.

Anikó ránézett a vak komondorra, az visszanézett rá és ráhagyta…

 Fényes István

Futballista a zongorán…

Sok megbecsült fotográfia is összegyűlt, de inkább az emlékképek:

Albert Császár fürdik a Népstadion öltözőjében – kopott kád fölé hajló zuhanyrózsa, vasszék, szódavizes üveg, szocialista realizmus –, egy PMSC elleni győztes meccs után (Szőke István bombája préselődött át Rapp Imre lábai között, kötény, 1:0 ide).

Ugyanaz az öltöző, Nyilasi Tibor csapkod mérgesen a történelmi (Esti számára történelmibb, mint a 8:3) összecsapás szünetében, egy ellene megítélt tizenegyes („A 43. percben Nyilasi buktatta a baloldalon már jóval a büntetőterületen belül járó Fazekast. Kuti azonnal a 11-es pontra mutatott.”) miatt bosszankodva. [Esti unokabátyja, mint edző – „… a Vépi fogja a Répát, mert a Répa fél a Vépitől…”]

Esti családi legendáriumának gyakran felidézett momentuma, ahogy Albert és Nyilasi labdarúgók, a hangjukban érzékelhető tisztelettel, szinte egyszerre köszöntötték a csapat hagyományos szilveszteri koccintásakor Esti apját: „De jó, hogy látom, Józsi bá’!” [Esti, mint szemtanú.]

A szép emlények között kitűntetett helyet foglal el a félfenéknyi betonszegély, az Üllői úti pálya lelátóján, közvetlenül Knézy Jenő kommentátorállása (jó szó) előtt; Komár  Laci VIP-páholya, ahova nem szólt jegy, és ahonnan szinte minden hazai meccset együtt nézett az énekes, Zoli a fodrász és Esti.

Arra viszont Esti Kornél kevésbé lehet büszke, ahogy Simon Tibi ráüvöltött egy kapott gól után, a keresztúri iskola tornatermében, baráti focizgatás közben: „Legalább állj be a kapuba, bazmeg, ha már képtelen vagy egy egyeneset rúgni a labdába!” [Hiába, Esti nézni, nem játszani szerette a focit.]

A figyelmes – és a magyar labdarúgás történetében némileg jártas – olvasónak, mire idáig jutott, már feltűnhetett, hogy Esti labdarúgással kapcsolatos emlékei ugyanahhoz a csapathoz, a Ferencvárosi Torna Klubhoz kötődnek. Az előzmények után bátran kijelenthetjük: Esti vérbeli fradista volt [azzá vált édesapja nyomán]. Fradi-szurkolónak lenni életérzés, világnézet, vallás, identitás, értékrend – Erkölcs, Erő, Egyetértés!

De Esti képtelen volt lépést tartani a törzsfejlődéssel, lemaradt, gyengének mutatkozott, nem ismerte fel a Fradi-drukkerek közösségének társadalomformáló, történelmi szerepét.

Nem ostromolta felhevült hazafisággal a tévészékház büféjét [midőn a Forradalom Hajnalán, a B-közép feltámadott tengerén hajózó Auróra az üdítőitalos automatákat lőtte], nem hörögte-üvöltötte a Himnuszt, lángoló hazafisággal, a mérkőzések elején, nagyonnagymagyarországos (és lilagecik feliratú) lobogókat lengetve,

nem huhogott, gágogott, megyagőzösözött,

nem tüntetett utálkozva az idegenszívű klubtulajdonos ellen,

sőt, képtelen volt átszellemülten óbégatni: Gyurcsány, takarodj!

Talán, ha járt volna még focimeccsre, de Esti akkoriban már a stadionok környékére sem merészkedett; érezte, a Fradi-szurkolók többségi társadalmában már nincs helye. Filogenetikai bomlástermékké vált.

Még kétségbeesetten próbált együtt menetelni a Kemény Zöld Maggal (vagy Zöld Kemény Mag?), de minduntalan lépést tévesztett:

nem érzett euforikus boldogságot a stadionépítés hírére,

nem bőszítette fel a libezsibuzokomcsik egyetemfoglalása,

rémülten konstatálta, hogy nem érzi morális kötelességének a Fidesz-székházak védelmét (igaz, egyetlen embert sem ölt még, tehát ilyen erkölcsi magasságokba nem is merészkedhetett volna),

és képtelen kellő elkötelezettséggel támogatni a reformra szoruló felsőoktatás strukturális átalakítását célzó szurkolói törekvéseket.

Se erkölcs, se erő, se egyetértés!

Nem dobbant-dobban együtt a szíve Kubatov Gáborral, Kocsis Mátéval, sőt, az ősfradista (?) Tarlós Istvánnal sem…

Lényeg a lényeg [ha ezeket hallotta Esti Kornél, fütyölve a nyelvi jelenségeket tudományosan leíró szenvtelenség kötelmére, előrántotta 38-as Smith and Wessonját, és lelőtte az illetőt, mint egy kutyát. Olykor még meg is erőszakolta őket, de ezt ő maga is túlzásnak tartotta…]: Esti nem gondolhat magára fradistaként többé.

[Fogalma sincs, mitévő lenne, ha Kubatov Gábor azt üzenné…]

Éry Balázs

Többségük megszavazott zsinórban olyan törvényeket, amit ésszel fel sem fogtak! Pillanatnyi előnyökért eladták magukat a tisztesség látszatára sem adva. Egy gombnyomással elvették az egész nemzet jogát, amit még a háború után is, a szinte teljesen megsemmisített állapotban ez az ország megőrzött és tovább fejlesztett! Segítségükkel torz, hűbéri struktúrát felépítő, bebetonozó hatalmat és védelmet adtak 1 azaz egy emberen keresztül maguknak a magyar nemzet minden állampolgárát kisemmizve, jövőjükből kiforgatva. Miért nem halljuk ezt minden közszolgálati riporter kérdésében? Miért nem harsogja ezt minden ellenzéki? A közszolgálat mindent elhallgat! Miért nem készítik fel az embereket erre? Ebből az is sejthető, hogy a most fizetett járadék is bármikor ötletszerűen elvehető, csökkenthető! Miért engedik, hogy valaki kegyelemére szoruljon a nép, jogos járandósága helyett? Köztörvényes bűnöző véleményem szerint az, aki elhallgatja, és nem tudatosítja az emberekkel: holnap a nyugdíjad töredékét kaphatod, mert a törvény ezt megengedi! Miért lehet adó a célzottan fizetett, valami fenntartására szedett pénz, ha nem arra fordítják? Mi ez, ha nem fosztogatás???

Feudalizmus

Kérem, hallgassák meg ezt a beszélgetést. Az utolsó 10 perc miatt hozom elő megint a témát, amit annyira agyonhallgatnak. Ennyire világosan sehol senki nem beszélt a következményekről, amit nem árt mindenkinek tudni és minél szélesebb körben tudatosítani, mert az emberek többsége fel sem fogja, minek is tapsol még most is a következő választásig…

Kimerik ejteni a szájukon azt a szót: KERESZTÉNY? Az emberek közé mernek menni? Európa közepén megteremtve a kínai modellt, ahol senkinek nem jár semmi, akkor sem, ha fizet érte! Bocsánat, rosszul mondtam: jár! Egy szűk rétegnek (mert a maguk járandóságát törvénybe iktatták!) a luxus minden formája, testőr és szolgálati palota és a kiemelt orvosi ellátás mellett még milliós reprezentálási költséget is vesznek el adónkból maguknak. Kit képviseltek ezek az emberek? A választóikat? Erre valóban kaptak felhatalmazást? Mikor, hol közölték ezt nyíltan választóikkal? A “hölgyek, urak” elvették a 15 éves megtakarításokat, és ők aztán valóban eltüntették azt, a beígért egyéni számla meg sehol! Sőt alapizéjükbe foglalták, hogy neked kell gondoskodnod hozzátartozódról, miközben minden filléredtől megszabadítanak az adóik tömegével, de semmit nem építenek, adnak érte – hacsak a stadionokat annak nem tekintjük… Tiszta feudalizmus!

Mennyire igaz, ami a riportban elhangzik, bizonyítja azt a gyógyszerkassza leültetése, a gyógyászati segédeszközök (mankó, járókeret, felnőtt pelenka, cukorbetegek autonóm eszközei, stb) nagymértékű felhasználói csökkentésének előírása, szigorítása napjainkban.

Komolyan hiszik, hogy élhetnek ebben az országban nyugodtan az alkotmányra tett esküt félredobva, pártállamot felépítve?

Komolyan hiszik, hogy hosszútávon élvezhetik az így megszerzett vagyonukat, és továbbra is szükség lesz szolgálatukra a megszavazott törvények után?

Hol hagyták az eszüket? Köpködnek a tanácsköztársaságra, de a gyerekágyi segélyt, a mezőgazdaságban dolgozók és kisvállalkozásban dolgozók ellátását, amit megteremtett, most is alkalmazzák – valameddig!

Miért nem nézték meg, mi kerül eléjük, mire adják voksukat?

Ezen is elgondolkodhatnak a nép korántsem tisztelt képviselői (már, aki képes a gondolkodásra): létezik végül a politikának egy olyan dimenziója, amit kevés közszereplő képes birtokba venni, ám amin keresztül valamiféle intézmények fölötti kapcsolat alakulhat ki egy politikus és a közvélemény között. Ez azonban már hovatovább a mágia birodalma, ahol például az olyan prózai ellentmondások sem idézhetnek elő zavart, mint ami mondjuk, az új alaptörvény XII. cikkében mutatkozik, amely úgy szüntette meg ez év elején a munkához való jogot, hogy közben deklarálta mindenki számára a munkavégzés kötelességét. Az ilyen apróságra a 2/3 nem ad.

MINDÖSSZE 10-15 ember fogta fel, értette meg, amikor megszavazta az új alapizét, hogy KIVETTÉK belőle a Társadalombiztosítás JOGÁT!

2007. MÁRCIUS. Mikola István sajtótájékoztatóján éles kirohanást intéz a Gyurcsány-kormány egészségügyi reformjavaslat-csomagja ellen. Mint mondta: „a Fidesz álláspontja szerint a társadalombiztosítás egy közösségi monopólium, a 10 millió állampolgár és az állam közötti nagy társadalmi szerződés, amelyet a hatalomnak nincs joga egyoldalúan felmondani, de ha mégis megtenné, a Fidesz – amikor fordul a politika – azonnal helyreállítaná azt”.

Ezzel szemben az Orbán-kormány az első intézkedései között gyakorlatilag megszüntette a társadalombiztosítást. Az új alapizében már szó sincs társadalombiztosításról, a 2012-es évi költségvetési törvény pedig Rogán Antal fideszes képviselő javaslatára meg is szüntette a biztosításalapú egészségügyet. A munkaadói kötelezettségként befizetett 27 százalékos társadalombiztosítási járulékot átkeresztelték szociális hozzájárulássá, vagyis adóra változott. Ezzel már nem kötelező a nyugdíjakra és az egészségügyi ellátásokra költeni ezt a bevételt. S bár Orbán Viktor még 2011-ben is azt ígérte, saját lábra állítja az egészségügyi és nyugdíj-biztosítási alapot, azaz megszűnik az adóktól való függésük, a Rogán-féle javaslat után a jövőben még inkább a döntéshozók jóindulatán múlik, mennyit adnak az „állami” bevételekből nyugdíjra, illetve egészségügyre. Hiába, Orbán soha nem volt olyan szegény, hogy ígérni ne tudott volna.

Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi ellátáshoz sincs alkotmányos jogod. Európában nincs még egy ilyen ország, ahol ezt meg merte volna tenni a törvényalkotó!

Ezért van az, hogy életmentő és egyéb vizsgálatokra IS hónapos előjegyzések vannak. Sinkó Eszter, a Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészség-gazdaságtan Tagozat és Tanács elnöke szerint a társadalombiztosítás önállóságának felszámolásával bármikor szűkítheti a kormány a szolgáltatási csomagot. Ez spontán módon már meg is kezdődött: bizonyos bonyolult beavatkozásokat a kórházak egész egyszerűen már el sem végeznek. Például a nagyon alulfinanszírozott gerincsebészeti műtétekre egyre kevesebb helyen vállalkoznak. A Fidesz-kormány az elmúlt két év alatt maga is csak elvett az egészségügyre fordítható forrásokból. Csak a Széll Kálmán Terv egyes, illetve kettes változatával további 190 milliárd forinttal apasztotta a gyógyszertámogatást. Az elvonás szakértők szerint bedöntheti a gyógyszerellátást. Mind gyakoribb a hiány, és előfordul az is, hogy daganatos betegek terápiáját kell félbeszakítani, mert nem tudják beszerezni a gyógyszerüket.

A lényege az, hogy az új alapizében kivették az alkotmányos jogok közül a társadalombiztosítást, ami azt jelenti, hogy adó formájában fizetünk nyugdíjadót és egészségügyi adót. Ezért cserében NEM JÁR semmi, sem nyugdíj, sem ingyenes egészségügyi ellátás, a kormány biztosít valamennyit, amennyit éppen kedve tart és simán megvonhatja bármikor a baleseti ellátási jogosultságot és hozzányúlhat az eddigi nyugdíjakhoz is! Nincs alkotmányos garancia semmire, nincs jogorvoslatért kihez fordulni, mert törvénysértést nem követ el a kormány. Hiszen az alapizében ilyen jogod nincs. Ergo a teljes kiszolgáltatottság állapotában teljesen védtelenek az állampolgárok, különösen a gyermekek, a foglalkoztatottak, munkavállalók és a nyugdíjasok. A nem oligarchák, népképviselők, pártnacsalnyikok természetesen nem. Mégis, kik vannak többen?

A cselédtörvény így nyer tökéletes értelmet, ahol az alkalmazásnál még bejelentési kötelezettség sincs és fizetni sem kell az alkalmazott után: rendezze önmaga, ha akarja és tudja a “zsebpénzből”!

Jöjjön egy kis történelem (okulásként), a hazánkban kialakult társadalombiztosítási rendszerről:

Alapelv: a társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátórendszer része, amelyben a rendszer hatálya alá vont tagokat mindaddig, míg képesek önmagukról saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezik. Ennek fejében betegség, munkaképtelenség idején, eltartó elvesztése esetén, valamint más kockázatok fennállásának esetén, jogosultak lesznek a rendszer által biztosított ellátásokat igénybe venni.

A társadalombiztosítás a társadalom tagjainak közös kockázatvállalása alapján működő rendszer, melynek fenntartásához minden foglalkoztatónak és jogosultnak bizonyos befizetésekkel, járulékokkal – nyugdíj- illetve egészségbiztosítási járulék valamint a foglalkoztatót és a biztosítottat terhelő járulékok csoportjával – kell hozzájárulnia.

A munkahelyekhez kapcsolódó szociális ellátások a különösen veszélyes bányászatban alakultak ki először. A bányamunkások az egyház javaslatára bányatársládákat alakítottak ki. Legkorábbi adatunk ilyen bányatársládáról 1224-ből való. A bányatársládák elterjedése azonban csak a15. század végén, a 16.század elején valósult meg. A társláda a munkaadó és a munkások önkéntes elhatározásából létesült. A bányászlegénység kezelte, önkormányzati alapon. Pénzügyi alapjai a munkásoktól levont járulékokból és a munkaadó hozzájárulásaiból gyűltek össze. A következő ellátásokat biztosították:

- betegség esetén pénz, orvosi és gyógyszer segély;

- munkaképtelenség esetén nyugbér vagy végkielégítés;

- temetkezési segély, özvegyek és árvák ellátásai.

1778-ban II. József elrendelte, hogy a kincstári bányákban is szervezzék meg a bányatársládákat. 1854-ben az osztrák bányatörvény nyomán, amely Magyarországon is hatályos volt, elrendelte, hogy minden bányabirtokos köteles társpénztárat létrehozni.

Az 1840-es évektől sorra jelentek meg az olyan törvények, amelyek kötelezték a munkáltatókat a beteg vagy balesetet szenvedett munkások támogatására. Az ipari munkások önkéntes szervezkedésekkel munkásegyleteket alakítottak, azzal a céllal, hogy betegeket gondozzanak. A legjelentősebb ezek közül az 1870-ben megalakult Általános Munkásbetegsegélyező és Rokkantpénztár. A pénztár tagjai 12 és 60 év közötti tagokat fogadott be, célja pedig a beteggondozás és a rászorultak segélyezése volt.

1884-ben megjelent az ipartörvényről szóló törvénycikk, mely rögzítette: az ipartestület feladata a segélypénztárak kialakítása. A törvény hatálybalépése után, nagyobb gyárakban számos vállalati pénztár alakult. A kötelező biztosítás 1891-es bevezetése előtt, a különféle önkéntes vállalati betegsegélyező pénztáraknál a biztosítottak létszáma az összes munkás mintegy 40%-át tette ki.

A munkásbiztosítás fejlődésében nagy fordulatnak számít az 1891. évi 14. törvénycikk elfogadása. Ez volt az első olyan jogszabály, amely a kötelező biztosítás elve alapján rendelte el az érintettek ellátásának megszervezését. A törvény a védett személyek két csoportját határozta meg: a kötelező védelem alá esőket és az önkénteseket.

Kötelező védelem alá esők: az ipartörvény hatálya alá tartozó vállalatoknál foglalkoztatottak, a bányákban, kohókban, nagyobb építkezésen, vasúti üzemeknél és ezek gyáraiban, a postánál, a távbeszélőnél, a hajózásban illetve a hajóépítésben, a fuvarozásban, a szállítmányozásban, raktározásban, 8 napnál hosszabb ideig foglalkoztatottak, feltéve, hogy napi bérük nem haladja meg a 4 forintot.

Önkéntes tag lehetett minden olyan személy, aki: 8 napnál rövidebb ideig foglalkoztatott, napi 4 forintnál több kereső, háziiparban foglalkoztatott, önálló iparos, mezőgazdasági vállalatok vezetői és munkásai, a felsoroltak családtagjai. A biztosítás a következő ellátásokat nyújtotta: ingyenes orvosi kezelés és ingyenes gyógyszer, táppénz (legfeljebb 20 hétre), kórházi ápolás, négy hétre gyermekágyi segély, temetkezési segély. A pénztárak, a pénzügyi forrásaikat a munkáltatót és a munkavállalót terhelő befizetésekből származtatta. A járadékkulcs a bér 2-5%-a volt.

1891-re mintegy 450 ezer biztosításra kötelezett volt Magyarországon. A biztosításokkal kapcsolatos feladatokat mintegy 400 pénztár végezte. Magasak voltak az adminisztrációs költségek, gyakran pedig az előírt kötelezettségeiket sem tudták teljesíteni. Ezt a nehézséget kívánta áthidalni az 1907. évi 19. törvénycikk, amely megvalósította a betegségi biztosítás egységes, országosan központosított szervezetét, és létrehozta a baleseti biztosítást. A törvény lényegesen kiterjesztette a védett személyek körét is.

Az első világháború után a magas infláció szétzilálta az ellátásokat, új törvényre volt szükség, amely átalakította az érvényben lévő betegbiztosítást. Ezt a változtatást az 1927. évi 21. törvénycikk hozta meg, mely megerősítette a centralizációt és megszüntette a helyi szervek önálló jogi személyiségét. A betegbiztosítási járulékot 7%-ban állapította meg, ugyanakkor kiterjesztette a jogosultsági kört és az igénybe vehető ellátások körét is.

A két világháború között született meg Magyarországon az öregségi és rokkantsági biztosítás, az 1928. évi 40. törvénycikkelynek köszönhetően. A biztosítottakat két csoportba sorolták: 1. az úgynevezett javadalmazási határ alá esőkre (tisztviselők, művezetők, stb.) és 2. javadalmazási határ alá nem esők (mindenki más, kivéve a mezőgazdasági dolgozók, ők csak 1938-tól lettek védettek). Az öregségi korhatár 65 év volt. A biztosítással kapcsolatos feladatokat az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI), a javadalmazási határ alá esőket a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) és az elismert vállalati nyugdíjpénztárak látták el.

A második világháborúban a nemzeti vagyon több mint 40% megsemmisült, a társadalombiztosítást ért háborús veszteségek elérték a 160 millió dollárt. Kórházak, rendelőintézetek felszerelése megsemmisült, a betegek élelmezése is probléma volt. A járulékfizetők száma egyharmadára csökkent, romlott a fizetési készség. A Minisztertanács soron kívüli jelentős támogatást nyújtott társadalombiztosítási célokra, ez adta meg a pénzügyi alapot, melyből építkezni lehetett. Az öregségi nyugdíjbiztosítás területén áttértek a felosztó-kirovó formára, melyet 1947. január elsején hivatalosan is deklaráltak. 1948-ban a MABIT összeolvasztották az OTI-val. 1950-ben az Országos Nyugdíjintézet vette át az összes közszolgálati és vállalati nyugdíj- és társadalombiztosítási járadék folyósítását. Ettől kezdve az intézmény irányítását a szakszervezetek látták el, létrehozva a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot, az SZTK-t. A társadalombiztosítás központi irányítását a Minisztertanács magának tartotta fenn. A vállalati pénztáraknál biztosított nyugdíjasok az 1948-ban alakult Állami Vállalatok Központi Nyugdíjpénztára alá kerültek.

A Tanácsköztársaság idején, a rendszer ideológiai indíttatásainál fogva jelentősen bővítette a dolgozók ellátásait. Ebből az időből származik a mai terhességi-gyermekágyi segély is. 1948-tól folyamatosan bővült a biztosítottak köre, a mezőgazdasági szövetkezetek megállapodásokat köthettek a társadalombiztosítási szervekkel a tsz-tagok betegségi ellátására. A kisipari szövetkezetek tagjai először önkéntes lehetőséget kaptak, majd 1951-től a kötelező biztosítás alá estek. Biztosítottak lettek továbbá az egyházak lelkészei és családtagjaik, valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók is. Ez a rohadt komcsi rendszer mikre nem volt képes!

Az első egységes nyugdíjtörvény, az 1950. évi 30. számú törvény volt, amely kiterjedt minden, az állami társbiztosítás keretében betegbiztosításra kötelezett dolgozóra, az ipari szövetkezetek tagjaira, illetve ezekről a helyekről nyugdíjba vonulókra. E törvény különböző korhatárt állapított meg férfiaknál és nőknél: a férfiaknál 60 év, a nőknél 55 év jelentette a korhatárt. Az új törvény szigorította a jogosultsági feltételeket a korábbi 400 járulékhétről, 10 év szolgálati időre, valamint ekkor jelent meg az a szabály, hogy ha valaki indokolatlanul 5 évig nem teljesít szolgálatot, annak korábbi évei elvesznek. A tb-járulék 10% lett, melyből betegségi ellátásra 6%-ot, a nyugdíjakra és baleseti ellátásokra 4%-ot fordítottak.

Az 1954. évi 28. számú törvény megszüntette a kettős korhatárt és nyugdíjminimumot állapított meg (havi 500 Ft.-ot).

Az 1975. évi II. törvény 22 éven keresztül szabályozta a magyar társadalombiztosítást. A törvény négy biztosítási ágat, a betegségi és anyasági ellátásokat, a családi pótlékot, a nyugellátásokat és a baleseti ellátásokat foglalta törvényi keretbe. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása a törvény hatálybalépésétől kikerült a társadalombiztosítás finanszírozásából. Ettől kezdve az ellátások állampolgári jogon nyújtott és az állami költségvetésből finanszírozott, az állami egészségügyi rendszer keretében igénybe vehető szolgáltatásként működtek.

1985-től bevezették a gyermekgondozási díjat, 1989-ben a társadalombiztosítást leválasztották az állami költségvetésről. 1990-ben önállóvá vált az addigi társadalombiztosítási rendszerben szabályozott családi pótlék és állampolgári jogon járó ellátássá vált, ugyanakkor ebben az évben az addig állampolgári jogon nyújtott egészségbiztosítási szolgáltatások visszakerültek a társadalombiztosítás kötelékébe.

1997-ben megszülettek a mai társadalombiztosítási rendszer alapvető törvényei:

- A társadalombiztosítás ellátásaira és magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény és a végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI.5.) Kormány rendelet;

- A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és a végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6) Kormány rendelet;

- A kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és a végrehajtásról szóló 217/1997. (XII.1)Kormány rendelet;

- Az 1975. évi II. törvény hatályát vesztette;

- A többpilléres nyugdíjrendszer, a magán nyugdíjpénztárakról és a magánnyugdíjról szóló 1997. évi LXXXII. törvény;

- 1993-ban kimondták az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei szétválását, a magyar társadalombiztosítási két biztosítási ágra szakadt: az egészségbiztosításra és a nyugdíjbiztosításra. A két biztosítási ág pénzforrásait az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap tartalmazza. Az Alapokat a Kormány felügyeli.

1999. január elsejétől az egészségbiztosítótól és a nyugdíjbiztosítótól az APEH járulékigazgatóságához került a járulékok nyilvántartása, beszedése és ellenőrzése.

 Ille István

Immár kiérdemelte ezt a megtisztelő címet nemzetvezető testvérünk, a mostanság regnáló hatalom örökös vezetője!

Mer’ miről is szól a történet?

Lázárjankó gondolt egy merészet és lépett egy nagyot!

Lázár János

“Lázár János fideszes frakcióvezető és Sánta János a Continental Zrt. vezetője kezdettől fogva együttműködött a trafiktörvény kialakításában, amelynek a fő célja, hogy helyzetbe hozzák a sátoraljaújhelyi céget a piacon, írta a Népszabadság. Sánta, aki egyben a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének (DBMSZ) elnöke is,”… Erről ITT olvashatunk.

Vajon mi van a kézben?

Igen ám, de evés közben jön meg az étvágy igazán! Gondoltak egy merészet és kiírták a pályázatot!

A pályázatok “rendben” lezárultak, innen kuss mindenkinek, aki nem a mi kutyánk kölyke! Mi több, most már pályázni sem kell, mert majd a Hivatal kiosztja a koncessziókat, hiszen 1400 településen – érdektelenség (értsd: nem kifizetődő) okán – nem is pályázott senki! No de majd, most! Lesz jutalomfalat!

Igaz, akadt némi polémia arról, hogy az eddigi árrés karcsú a kölyköknek, – nosza, emeljük meg háromszorosára – nehogy 2014(?)-ben máshová tegyék az X-et! Sőt! Főszatócsunk még ezt a haszonkulcsot is überelni tudta a maga 12%-ával! Mindent az elégedett állampolgárért!

SŐT!

A Nemzeti Főszatócs (igen, nagy betűvel) engedelmével – (uram bocsá’, utasításával) már fagylaltot, jégkrémet – a későbbiekben házipáleszt, bort, sört kenyeret, óvszert, (ja, ezt nem, mert első a család és a gyermekáldás) babaruhát, zongorát – is lehet majd a szigorúan NEMZETI DOHÁNYBOLT-ban vásárolni! Így a NEMZETI DOHÁNYBOLT hálózat szép lassan visszaalakul NEMZETI SZATÓCSBOLTTÁ, ahol csak a cégtábla lesz más. Valakinek biztosan megérte a táblák átfestése.

Ahány nap, annyi eszement ötlet hangzik el, hogy mit is árulhatnak majd? Gondoljunk bele, hogy az indulásig (nyitásig) még hány nap van hátra? Van még kb. 50-60 nap, addig mi fog még itt “termőre” fordulni? Egyben ugyan biztos vagyok: az ÁNTSZ és a KÖJÁL – hacsak meg nem tiltják nekik az ellenőrzést, kivéve a gyevi bírót alapon, – jó vastag bevételt fog produkálni a büntetésekből.

Ugyan a “nyerteseknek” halvány ficcentése sincs még, hogy hol, mit, mennyit árulhatnak, de a lényeg megvan!

Ők a(z) (erő)nyerők! Nekik még selejtezőn sem kell(ett) indulni!

És mi szívjuk! Nem csak a cigit! Mi vagyunk a rossz “végén”!

Gere Gábor

Fotó: dehir.hu

Egy autoriter államban az élet nem fejlődhet csak úgy, szabadon, mindent lépten-nyomon irányítani kell. (Ugye, azt nem kell taglalnom, Orbanisztán miért autoriter állam?). Ahhoz, hogy irányítani lehessen az emberek gondolkodását, az anyai érzést, az olvasmányok körét, a tanulás szisztémáját, a termelést, a kultúrát, a hadsereget, a nyári táborokat, az utca emberét, vezetőkre van szükség. A polgárok, nemzettestvérek és a zemberek elvesztették jogukat, hogy csak úgy éljenek, nőjenek, mint a fű, hullámozzanak, mint a Balaton!

Így hát a Fidesz vezetői négy jellemtípusba sorolhatók.

1 típus. Belőlük általában hiányzik az éles elme és az elemzés képessége. Ezek a hívők jelszavakat és meghatározásokat halásznak a jobboldali újságokból és folyóiratokból, a net-ről és az aktuális pártkiadványokból, gyűjtik az idézeteket Orbán, Kósa, Lázár és a többi félisten beszédeiből és interjúiból. Azonban, ha nem kapnak támaszt, elbizonytalanodnak. Mivel szövegértésük siralmas, nem gondolkodnak el a jelenségek összefüggésein és hajlamosak az alap nélküli ítélkezésre, véleménynyilvánításra. Mindent komolyan vesznek: a Fidesz bolsevik filozófiáját, demagóg ideológiáját, populista szólamait, a választási kampányait, ígéreteit. Iskolás jó tanulóként magolják az orbáni téziseket, kijegyzetelik beszédeit és a pártbrosúrákat. Személyes életükben általában szerények, meglehetősen tanulatlanok, nem nagyon villognak egyéni gondolatokkal, néha nélkülöznek is.

2. Típus. Úgy jellemezném, hogy ők az okos cinikusok. Ezek tudnak az orbáni varázsvessző létezéséről. Szűkebb, bizalmas körben gúnyosan nevetgélnek sok mindenen és mindenkin. Nevetnek a NER blődségein, a silány alapizén, az új nacsalnyikok, főhalljakendek, kinevezett ez meg azok tudatlanságán, a megyei, járási és helyi szintű fűhrerek balfogásain és erkölcsein. Csupán a vezéren és annak magasztos eszméin nem nevetnek. Még kipróbált baráti körben se mernek rajta nevetni, bár időnként meg-megrezdül a szájuk széle, de gyorsan körülnéznek, nem látta-e meg valaki, mert még a végén… Ezek az emberek általában jó módban élnek, az italt sem vetik meg, de csak márkásat isznak.

3. Típus. Ezek az uralkodók. Nyolc-kilenc személy tartozik oda szorosan, és bejárása van még 15-20.-nak. Ez az a világ, ahol nincsenek dogmák, ideálok, szabadon lehet megvitatni bármit. Ott nincsenek eszmék sem, csak szigorú, üzleti matematikán alapuló számítások. Ott ugyanis a pénz az úr, és a mindenható haszon. A maguk területén vidám, szánalmat nem ismerő, első osztályú mesteremberek.

4. Típus. Ők a végrehajtók. Akik tökéletesen közömbösek minden eszme, dogma, erkölcs és filozófia iránt, nekik mindegy, hogy egy embert kell karaktergyilkolni, vagy egy csoportot, szerveződést, pártot kell likvidálni, bedarálni. Elemzéssel nem foglalkoznak. A párt fizet nekik, ők pedig szolgálnak neki és hidegvérrel végrehajtják a megbízást. A pénzt nem nagyon értékelik, inkább tartósabb anyagi javakba fektetik a vérdíjat.

A párthierarchia alsó fokain az első típus, a felsőbb fokain a második típus helyezkedik el. Ha a korlátoltabb, együgyűbb – alapvetően népi káder – első típusbeliekből valaki a Fidesz szociális gépezete folytán a csúcsra kerül, általában rá bízzák a véres munkát. A hatalom persze, megrészegíti őket, de észre sem veszik, hogy ha végeztek a dolgukkal, általában eltűnnek, és még legyenek boldogok, ha nem osztoznak áldozataik sorsában! Odafent pedig ismét a vidám mesteremberek maradnak.

A legfelső vezetők felett, az elérhetetlen magasságban, a sztratoszférában van még egy ködös, érthetetlen, néha zavaros, homályos, tökéletesen illogikus világ, ahol egyedül Orbán Viktor található. Benne érthetetlen módon egyesül minden, ami össze egyeztethetetlen: ő a mesterek feje, főorvos, főtörténész, szupergépész, főszerelő. Ő az obermeister, aki több logikával, felső cinizmussal és közgazdasági tudással rendelkezik, mint legközelebbi tanácsadói és segítőtársai összesen. (A segítőtársaknál egy kicsit elbizonytalanodtam. Egy ilyen géniusznak egyáltalán szüksége van segítőkre, vagy inkább a segítőknek van szükségük őrá?) Egyszóval, ő a szoftver és a hardver egy személyben, ami legutoljára a világ teremtőjének is csak többé-kevésbé sikerült.

Ugyanakkor megvan benne a fanatikus hit és annak vaksága, az abból eredő megszállottság, no meg egy bika csökönyös logikátlansága, amivel csak a párthierarchia első típusú, szuterén szintű katonái közt lehet találkozni.

A varázsvessző megalkotója, annak birtokosa, a főpap, a hívők vezetője ugyanis éppolyan sötét, megszállott hívő, mint a többi.

Ille István

A Rui Tavares jelentés teljes egészében elérhető az EU weboldalán, magyarul is, és bárki akit érdekel elolvashatja. Maradéktalanúl és objektíven leírja a magyar alkotmányozás és közélet teljes állapotát. Ennél azonban érdekesebb az az interview, melyet Tavares a Klubrádiónak adott május 11-én, melyben nemcsak a véleményét mondta el, hanem a riport elkészülésének a folyamatát is leírja. Az interviewt Szelestyei Lajos készítette vele és alább a teljes szövege olvasható.

Rui Tavares

S: Szóval elkészült a jelentés Magyarország állapotáról. De hallotta-e Képviselő Úr, hogy milyen reakciók fogadták idehaza a kormányzat, illetve a Fidesz politikusok részéről?

T: Nos, hallottam számos különféle reakciót már a dokumentum közzététele körüli vitában is, de gyorsan szögezzük le, hogy ez csupán tervezet. Most beindul a parlamenti folyamat, amelynek során, akárcsak korábban, a mostani összefoglaló alapjául szolgáló munkadokumentumok esetében, meghallgattunk egy sor véleményt. Így a Strassburgban jelenlevő összes párt részéről, de beleszólnak más országok küldöttei is. Ami az első megjegyzéseket illeti, úgy tudom, hogy ténybeli tévedéseket, pontatlanságokat hánytak a szememre, ám én magam még semmit sem kaptam. Várom, hogy ezek a kifogások hivatalos formában eljussanak hozzám. Készen állok megtárgyalni ezeket akár a magyar kormánnyal is, mintahogy idáig is ezt a módszert alkalmaztam.

S: Hogy finoman fogalmazzak, a legfőbb kifogás az volt Ön ellen a Fiatal Demokraták részéről, hogy kettős mércét alkalmazott és a Párt elnöksége arra szólította fel Orbán Viktort, hogy ne engedjen semmiféle Brüsszeli, vagy Strassburgi nyomásnak.

T: A kettősmérce gyanúja nagyon komoly dolog, úgyhogy gyorsan tisztázzuk is. Először is bennünket kötelezettség terhel, hogy minden országot egyformán kezeljünk. Természetesen minden államban mások és mások az alkotmányos és jogi keretek, ám az is tény, hogy egyetlenegy országban sem változtak meg olyan radikálisan ezek a keretek, ide értve az intézményeket is, mint az utóbbi másfél évben Magyarországon. És a magam részéről nagyon zavarna, ha az illetékes európai intézmények nem vizsgálnák meg azt az átalakulást, ha nem lépne az Európai Parlament, vagy a Bizottság. Az én feladatom ilyen módon az volt, hogy Magyarországról készítsek jelentést és állok a kérdések elé.

S: Nagyon érdekelne, hogy milyen módszerrel dolgoztak. Ezt azért kérdeztem, mert a jó multkorjában beszéltem a strassburgi szocialista frakció vezetőjével, Hannes Swobodával, és ő arról panaszkodott, hogy úgy érzik, mintha forgószélbe kerültek volna. Tudiillik, hoz valamilyen intézkedést a magyar kormány, az Európai Parlamentben elkezdik elemezni, hogy az mennyiben áll összhangban a közös elvekkel, de még a végére sem értek, máris szembe találják magukat újabb jogsértés-szagú esetekkel. Önök miként tudtak lépést tartani a viharos és permanens magyar törvényhozással?

T: Valóban folyton módosúlt a jogi környezet, a negyedik alkotmányreform például rengeteg dolgot felűlírt. De mi csak a tényekkel dolgoztunk. Azt a megoldást valasztottam, teljesen nyiltan, átlátható modon, minden érintett erővel közösen végeztük a munkát. Ehhez öt munkaokmányt dolgoztunk ki, ezeket elfogadta az összes strassburgi frakció megbízottja. Azért nem egyedűl csináltam, mert nem vagyok tévedhetetlen. Az igazsagszolgáltatás ügyében például egy konzervativ kolléga segített, az alapelvek és értékek kapcsán a szocialistákra támaszkodtam. A sajtószabadság kérdésében a liberálisok véleményét kértem ki, a jogállam és a demokrácia kérdésében mindkét oldaltól támogatást kaptam. Ezeket a papírokat azután rendszeresen megküldtük a magyar kormánynak, amely időnként véleményezte azokat és a megjegyzéseit beépítettük a szövegbe. Így haladtunk előre. És ugyanezt fogom alkalmazni a jelentéstervezet esetében is, folyamatosan konzultálok minden érintett féllel, és ha kell, akkor korrigálom a kifogásolt részeket. Azt hiszem, ez bizonyítja a jóhiszeműségemet, hogy nyitott vagyok a bírálatokra minden oldalról. Ez eddigis így volt, ezután is így lesz.

S: Hányan dolgoztak a keze alá? Volt-e köztük olyan, aki tudott magyarúl? Az Orbán kabinet ugyanis gyakran hivatkozik a kritika hallatán arra, hogy nálunk a dolgok túl bonyolúltak és az idegen anyanyelvűek nem képesek megérteni azokat.

T: Ahogy említettem, velem voltak a megbeszéléseken a strassburgi parlamenti csoportok képviselői. Azután folyamatosan konzultáltam a magyar pártok embereivel, kik gyakran kifejtették véleményüket, aggályaikat. Amikor Budapestre utaztam, a tárgyalásokon mindig részt vett Hankiss Ágnes, Járóka Lívia, Morvai Krisztina és Göncz Kinga. Amikor tehát a pártok vezetőivel, Navracsics Tíborral, Handó Tündével, vagy bármelyik más politikussal, vagy tisztségviselővel találkoztunk, és akkor még ott voltak a jogászok és szakfordítók az Európai Parlament aparátusából. Nomeg a Bizottság és az Európai Tanács megbízottjai, őket sem hagytuk ki a sorból. Nem volt könnyű összerakni a mozaikot, de azt hiszem, sikerült. A jelentés egyébként nyilvános, fent van az Európai Parlament honlapján, méghozzá magyarúl is. Bárkitől szivesen veszek mindenféle megjegyzést, az email címem: rui.tavares@europarl.europa.eu. Én nem bíró vagyok, közvetítőnek tekintem magam az EP pártok és a magyar hatóságok között, illetve képviselem az Unió összes polgárát. Nagyon sokan aggódnak ugyanis, hogy mindenütt tiszteletben tartják-e ezeket a közös elveket: a demokráciát, a jogállamot, a szabadságot, az alapvtő jogokat, az emberi méltóságot, a kisebbségek jogait, és így tovább. Vagy netán bizonyos esetekben ezek csak papíron léteznek.

S: Úgy érzékelem, hogy igencsak alapos munkát végeztek. Ehhez képest a Fidesz részéről az első értékelés az volt, hogy a jelentés politikailag értelmezhetetlen, szakmailag pedig értékelhetetlen. Ha azt nézem, hogy mennyi energiát ölt ebbe a feladatba, ez a minősítés akár sértéssel is felérhet az Ön számára. De miért lepődött meg ennyire a kormánypárt, amikor végig be volt avatva a folyamatba?

T: Nem szeretnék magánvéleményeket kommentálni. Megvárom, amig újból talalkozom a magyar kormány képviselőivel, majd ők elmondják mi a bajuk. De megint csak hangsúlyoznom kell, ez a jelentéstevő javaslata és nem az Európai Parlament álláspontja. Annak kialakításához figyelembeveszünk sok-sok véleményt a továbbiakban. Így a Fidesz is kifejtheti a nézeteit. A demokrácia már csak így működik. De azt el kell mondanom, hogy igyekeztem kizárni minden ideológiai elfogúltságot, elfelejteni, hogy honnan jöttem és melyik oldalon állok a politikai palettán. Épp ezért nyugodtan nézek szembe azzal a lehetőséggel is, hogy találnak tévedést a dokumentumban, mert természetesen ez sincs kizárva. A javításokat ugyanúgy beleveszem a szövegbe, ahogyan eddigis tettem.

S: Értem, hogy nem kíván megjegyzést fűzni a bírálatokhoz, mert el tudja képzelni, hogy a magyar sajto tele van Fidesz nyilatkozatokkal. Például azzal, hogy az Ön jelentése mögött olyan nagyvállalatok állnak, amelyek dühösek a rezsicsökkentés miatt.

T: Tudja én portugál vagyok, a két ország igencsak messze van egymástól. A végzettségem történész és lenyűgöz az Önök különleges történelme. Szóval innen nézve nem látok semmi okot arra, hogy bosszút álljak. Ugyanez érvényes a cégekre is, csak mondom, hogy egyetlen részvényem sincs. És hát a munkámról a végén vagy hétszáz képviselő állít ki bizonyítványt amikor szavaz a dokumentumról. De ismétlem, ez a harmincöt oldal ajánlásokat tartalmaz a demokráciáról, a jogállamról, a hatalmi ágak szétválasztásáról és az alapvtő jogokról. Azután javaslatokat fogalmaztunk meg az Úniós intézmények és a magyar kormány kapcsolatáról. Ám ezek sokkal inkább érintik a Bizottságot mint a magyar felet. Így például felvetjük, hogy a jövőben Brüsszel és Strassburg megbízottjai ne külön-külön, hanem közösen tárgyaljanak Magyarországgal. Szerintem, gyakorlati megfontolásból ez a magyarok számára is sokkal előnyösebb. Javasoljuk azt is, hogy hozzunk létre egy Koppenhágai Mechanizmust, aminek az a lényege, és ez nem csak Magyarországra vonatkozik, hogy a csatlakozás után is figyelemmel lehessen kísérni a tagállamokban a demokratikus normák betartását. Mellesleg abban teljesen igaza van a magyar kormánynak, hogy egyformán kell kezelni a kis és nagy tagállamokat, a régi és az új tagokat. Ebben tökéletesen egyetértünk, annális inkább, mivel én is egy kis országból jövök. Ebben a testületben politikusok nem kapnának helyet, csak szakértők, és a feladatuk az lenne, hogy felmérjék a demokrácia állapotát az összes tagállamban.

S: Mit gondol, miért olyan veszélyes a magyar fejlődés iránya az Únió számára?

T: 1989, de ugyanígy 1956 tanúlsága is az, hogy nem szabad a népeket sorsukra hagyni a diktatúra elleni harcban. Ezt pontosan tudom, mert mi, portugálok meg jobboldali elnyomás alatt éltünk igen sokáig, és hát olyan nagy különbség nincs a jobboldali, meg a baloldali diktatúra között. Szóval a lényeg az, hogy sorsunk összefonódik a közös Európában: mindenki számára szavatolni kell ugyanazokat a jogokat. És most nem csak Magyarországról beszélek, mert vannak gondok Romániában, Bulgáriában, Görögországban, sőt, még Portugáliában is. De szerintem a magyarokat is foglalkoztatja miként alakul a gazdaság a kontinens déli részén. Egy csónakban ülünk és ez vonatkozik a megfelelő életszínvonalra, valamint elsősorban az alapvető jogokra, mert az megelőz minden más tényezőt. Ezért idézem a dokumentum bevezetőjében Petőfi Sándort, mármint, hogy ”haza csak ott van, ahol jog is van.”

S: Ami a jelentés további sorsát illeti, nagyon sok függ attól, hogy miként áll ahhoz a Fideszt is tömörítő Európai Néppárt. Ön mit vár ezügyben a konzervatívoktól?

T: Ugyanazt, mint az összes többi frakciótól. A felelősségünk meglehetősen nagy az európai polgárokkal szemben. Hogy pontosan érzékeltessem miről van szó, ha lejár a mandátumom Strassburgban, visszatérek a civil foglalkozásomhoz. De azt elvárom, hogy a jövő képviselői is harcoljanak az alapjogokért. És ebből a szempontból teljesen mindegy számomra, hogy a jobb-, vagy a baloldalon állnak-e. Mi, a 754 törvényhozó összesen ötszázmillió emberért felelünk a kontinensen. Nekem az az érzésem, hogy Magyarország távolodik a Szerződés masodik paragrafusában lefektetett demokratikus jogállami elvektől. Épp ezért meg kell fordítani ezt a trendet, különben az a veszély fenyeget, hogy a magyar kormány teljesen feladja ezeket a normákat. Úgy gondolom, hogy a helyzet meglehetősen súlyos, ennek megfelelően kell viszonyúlni hozzá. Majd meglátjuk, hogy mit szólnak a kollégáim hozzá Strassburgban.

S: Van egy testület az Únión belűl, amely befolyását tekintve messze a többi fölé emelkedik, ez pedig az állam- és kormányfőket magábafoglaló Európa Tanács. Van valami elképzelése arról, hogy ez a testület miért hallgat Magyarország ügyében?

T: Igazából a politikai intézmények messze nem tökéletesek. Megvannak a hiányosságai a Bizottságnak és a Parlamentnek is. A Tanácsról azt mondhatom, hogy azért ott is vannak változások. A Testület nemrég megvitatta, hogy biztosítani kell a Koppenhágai kritériumok folytonosságát, vagyis, hogy a tagok a csatlakozás után is tartsák be a jogállamiságot. De azt talán meg lehet érteni, hogy a Tanács az elvont értékekkel foglalkozik, nem konkrét ügyekkel.

S: Tudja, azt gondolom, hiogy ha az Europa Tanács figyelmeztetőleg felemelné a mutató ujját, azért azt Orbán Viktor is respektálná.

T: Én azt gondolom, hogy a magyar miniszterelnök kellőképpen tiszteletben tartja az európai intézményeket. Ott volt például Strassburgban, amikor a tél végén a magyar helyzetet vitatták meg, ami bátor és fontos lépés volt tőle. Bízom abban, hogy a jövőben is kifejti véleményét ezen a fórumon.

Nézze! Én sokat tárgyaltam a magyar kormány embereivel, időnként heves volt a vita, de ez nem zavarta az együttműködést, a párbeszédet. És mindig éreztem a tiszteletet részükről.

S: Azért Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke éppen a strassburgi látogatás után arra figyelmeztette a magyar vendéget, hogy az ne gondolja, hogy csupa ostoba fickó csücsül az Unióban. Orbán Viktor ugyanis gyakran mást mond külföldön és mást mond idehaza. Ez a kettős beszéd hozzátartozik a taktikájához. De Ön az imént többször is kiemelte, hogy a jelentés a személyes meggyőződését tartalmazza. Beletartozik ebbe az is, hogy szankciókat kell alkalmazni Magyarország ellen?

T: Nézze! Amit leírtam az a ténymegállapító vizsgálódás eredménye s támogatta az összes frakció. Az utóbbi kéviselők egész idő alatt közreműködtek a helyzet tisztázásában, tehát szó sincs rögtönzésről. Ami az esetleges büntető intézkedéseket illeti, ilyenekről nincs szó. Az a meglátásom, hogy a leghatékonyabb eszköz az, ha pozitiv párbeszédet folytatunk a magyar féllel a közös értékekről. Ezért nem is javaslunk gazdasági szankciókat, mert szerintem azoknak nincs helyük ha alapvető politikai, filozofiai problémáról van szó. Úgy látom azonban, hogy a helyzet rendkívűl súlyos, mert azok az elvek és értékek forognak kockán, amelyeket még az Únió alapításakor fogalmaztak meg. Ezekről kell a továbbiakban vitáznunk s ezek betartását kell elérnünk. Mert ha nem vesszük komolyan a saját elveinket, akkor az Únió is szét fog esni, mint például annak idején a Népszövetség. Szerencsére az EU-ban magas a küszöb, igy nem kell ahhoz konkrét jogsértésnek történnie, hogy a Szervezet cselekedhessen. De el kell érni, hogy a normák még szigorúbbak legyenek és fel se vetődhessen annak lehetősége, hogy valamely tagállam szembe megy a közös alapelvekkel. 2009 óta egyébként már az Alapszerződésbe is belefoglalták, hogy a közösség megelőző jelleggel dialógust kezdhet bármely tagállammal, ha úgy ítéli meg, hogy ott ilyen jellegű gondok mutatkoznak. Mellesleg éppen Magyarország volt az első amely a tagok közűl törvénybe iktatta a Lissaboni Szerződést.

S: Koszonom Mr. Tavares, köszönöm szépen.

T: Köszönöm szépen.

Nos, eddig az interview. Ezután lehet-e kétség afelől, hogy ki hazudik már megint?

Kerekes Sándor

Becsüljük a nemes szándékot, – még akkor is, ha tudjuk, hogy “pávatánc” – mert végre valami történik Zazrivecz-Vona & Co. újnyilas, ordas eszmét terjesztő és viselkedésű bandája ellen!

Miért is gondolom mindezt?

Mert Orbán politikájától nem áll messze ez az “eszme”! Még sosem fordult elő, hogykonkrétan, közérthető módon elhatárolódott volna ettől! Mitől is? Hát ettől:

Magyar hitlerista

Sosem fordult elő, hogy az ordas eszméket hirdető, antiszemita horda tevékenysége ellen felemelte volna hangját! Volt ugyan egy halk ficcentés-szerű kijelentése a két pofonról, haza zavarásról, - de ennél több nem! (Vagy valaki esetleg emlékezik ilyesmire?) Én nem! És nem is valószínű, hiszen kell a szövetséges neki, mint egy falat kenyér!

De félre a “sutkával”! Mire is megy ki ez a “játék” – holott egyáltalán nem az – ha belegondolunk jobban?

Most a Kuruc.info, (nagyon helyesen) holnap a Nol, Népszava, ATV, stb., stb., az összes ellenzéki sajtó, internetes oldal!

Aztán egy újabb törvénnyel a szőkék, kék szeműek, nyuggerek, csökkent munka-képességűek, stb. kerülnek “likvidálásra”!

Magyar nácik

Vajon miért nem veszi észre a társadalom, (beleértve a jobboldali érzelműeket is) hogy erre megy ki a “játék”? Vajon miért nem teszünk / tesznek ellene az “illetékesek”? Vajon miért nincs senki, aki megfékezze őt? Minek kell még történnie ahhoz, hogy ez az “ember” eltakarodjon a közéletből? Vajon fog-e valaha felelni azért, hogy az országot gazdaságilag tönkretette? Vajon fog-e felelni azért, hogy Európa úgy tekint ránk miatta, mint a pestisre? Vajon fog-e valaha  felelni a mostani “trafik-mutyi” miatt?

Hosszasan lehetne sorolni még viselt dolgait, de a józanul gondolkodó TÖBBSÉGnek ez nem jelent újdonságot!

Tudom, hogy ez “költői kérdés” csupán, de gondoljunk bele, hogy valójában a MI bőrünk a tét!

 Gere Gábor