További írásaink

Adoptálták Orbán Viktort!

2016 november 2 9:24 de.46 hozzászólás
Adoptálták Orbán Viktort!

Nyelvtanilag lehetnek fenntartásaink az Orbán Viktorért indított imalánc adoptálásnak minősítését illetően, mert ez a fogalom közérthetően örökbefogadást jelent, manapság pedig földi létünk során jobbára árvagyereket, vagy kisállatot (mentett kutyát, esetleg sündisznócskát, vadászgörényt) fogadunk örökbe. A Római Birodalomban, ahol utódlásuk okán csakis fiúkat adoptáltak a gazdag szenátorok, ennek kétségkívül volt politika szerepe, hiszen például az Augustus nevet viselő első római császárt gyermekként korábban maga Julius Ceasar fogadta örökbe. Julius és Augustus után ugyan nem September következett Róma élén, hanem Tiberius, aki azonban a császárnak ugyancsak adoptált fia volt. És a római császárok közül így jutott a többi között trónhoz Caligula és […]

Read more ›

Lánc, lánc, imalánc

2016 november 1 9:17 de.51 hozzászólás
Lánc, lánc, imalánc

2016. október 31-én lett hír a szlovákiai Új Szó oldalán, hogy Orbán Viktorért imaláncot indítottak északi szomszédainknál (is). Lehet, hogy tudnak valamit? A Közép-Európában is egyre többek által, ezen a napon megtartott Halloween ugyanis a kísértetek és démonok pogány ünnepének „jogutóda”. De ez az imalánc-ügy ennyire nem egyszerű. Mert valakinek meg is kellett írnia a fohász szövegét. Azt hihetnénk, hogy ez valamelyik túlbuzgó hazai pap volt, de tévednénk. Az Új Szó szerint legalább is egy Rómában élő bencés szerzetes, Kühár Ede, írta azt a szöveget, amit napi öt percet kell mondogatniuk a híveknek. Akik akár sokan is lehetnének. Elvégre Kerényi annak idején, […]

Read more ›

Kanada 300 ezer bevándorlót fogad be évente – Ennyi magyar állampolgár telepedett le Kanadában (új statisztikák)…

2016 október 31 5:08 du.13 hozzászólás
Kanada 300 ezer bevándorlót fogad be évente – Ennyi magyar állampolgár telepedett le Kanadában (új statisztikák)…

John McCallum szövetségi bevándorlási miniszter a parlamentben bejelentette: ezentúl évente 300 ezer bevándorlót fogad be Kanada. Ez ugyan megegyezik a kimagaslóan magas 2016-os szinttel, de jelentős emelkedést jelent a 2011 és 2015 között befogadott 260 ezer „újkanadáshoz” képest. Mégis: a kabinet nem fogadta el azt a szakmai javaslatot, amely 450 ezerre emelte volna az éves szintet öt év alatt. A liberális kormány hangsúlyozta: ha nem lenne bevándorlás, akkor népességcsökkenést tapasztalna Manitoba tartomány és még számos régió. A kormány által bemutatott tanulmány szerint, 2016-ban a bevándorlók több mint fele (160 ezer külföldi) szakmai tudással, szakmunkás-háttérrel, vagy tapasztalt üzletemberként, illetve befektetőként érkezett […]

Read more ›

A nagydumás elhallgatás kormányának minisztere

Fotó: Népszava

Nagyon-nagyon figyeljenek! Ezt a miniszternek kinevezett illetőt a sajtótájékoztatón többször felszólították, hogy legalább elismerje, amit az ő helikopterezéséről a Népszabadság újságírójának állított. Hogy hazudott. Hogy letagadta, amit később fotó tanúsított. Ezzel szemben Rogán Antal egyetlen állítást ismételt sokszor, hogy még azon a napon, amelyen az újságíró őt erről kérdezte, világosan tudatta a nyilvánossággal az igazságot, amiért is neki nincsen lelkiismeretfurdalása, s oka sincs annak, hogy az legyen. Valamelyest változó megfogalmazásban, az ő nyilvánvalóvá vált hazugságára vonatkozó kérdések sorára csakis ezt válaszolta, semmi mást. Ha belegondolnak – és azt hiszem, hogy ennyit, csak ennyit a legfideszesebb, legkormánypártibb választópolgártól is elvárhatok –, […]

Read more ›

Tokaj jövője fényes

Tokaj jövője fényes

A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete” kitüntető címet. Olyan bortermelő társaság együttes teljesítményét díjazzák, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért a legtöbbet tett az adott évben. A díjat a szakmai körök jelölése és szavazatai alapján idén tizenötödik alkalommal adományozták az arra méltónak tartott pincészetnek. Érdemes egy pillantást vetnünk a korábbi eredménylistára. A vándordíjat 2015-ben a Frittmann Borászat nyerte el. Az idén a szobor – Madarassy István […]

Read more ›

Több bevándorlót engednek be Kanadába

2016 október 30 10:25 de.44 hozzászólás
Több bevándorlót engednek be Kanadába

Jelentősen megnöveli a liberális kormány az évi kanadai bevándorlói kvótát, de elsősorban olyan gazdasági megfontolásból érkező külföldiekre összpontosítanak, akik az üzleti világban teljesítettek, illetve szakmailag magasan képzettek. A már kanadai főiskolákban és egyetemeken tanuló nemzetközi hallgatók is könnyebben telepedhetnek le ezentúl. Jelenleg évente 300 ezer bevándorlót fogad be Kanada, de egy kormány által megrendelt tanulmány azt javasolja, hogy ezt a számot évről évre fokozatosan növeljék 450 ezer főre. Az elkövetkező öt év alatt emelkedne fokozatosan erre a szintre az éves bevándorlói kvóta. (Állampolgársági eskütétel Kanadában. Fotó: Canadian Press) John McCallum szövetségi bevándorlási miniszter egyetért a megnövelt kvóta ötletével, ugyanakkor túlságosan […]

Read more ›

Az autoriter állam lényege: minden kritika durva, büntetőjogi eszközökkel történő elnyomása!

Az autoriter állam lényege: minden kritika durva, büntetőjogi eszközökkel történő elnyomása!

A magyarországi Figyelő című lap megírta, hogy masszívan veszteséges az MKB, Matolcsyék erre feljelentették a lapot üzleti titok megsértése miatt. A rendőrség indítványt tesz a nyomozási bírónak, hogy az újságírót kötelezze az információt szolgáltató személy kilétének a felfedésére – áll a héten megjelent Figyelő egyik írásában, amely a lap egyik tavalyi cikkének nonszensz következményeire hívja fel a figyelmet. A precedensértékű ügyet a sajtó megfélemlítésének, vagyis újabb támadásnak értékeljük a független újságírás és a sajtószabadság ellen – írja a lap. Az egészen elképesztő ügy háttere, hogy a Figyelő az elmúlt három évben folyamatosan élen járt az MKB-val kapcsolatos ügyletek feltárásában. Brückner […]

Read more ›

Meghívó: Magyar irodalmi délután Ottawában — Arany János élete és művei

2016 október 29 7:24 du.19 hozzászólás
Meghívó: Magyar irodalmi délután Ottawában — Arany János élete és művei

Irodalmi délutánt szervez az Ottawai Magyar Fórum 2016. november 5-én, délután 1 órától, melyben Kertész Ákos Kossuth díjas író tart előadást Arany János műveiről és életéről. Ez az összejövetel természeténél fogva inkább magyarul zajlik, de a versek angol fordításai is elérhetőek. A belépő ingyenes és mindenkit szeretettel várunk, ezúttal a KMH főszerkesztőjének otthonában. Egy könnyű ebéddel, teával és kávéval várjuk az érdeklődőket. Amennyiben szívesen résztvenne, kérjük az Ottawai Magyar Fórum email címén jelentkezzen, legkésőbb november 2-ig, és elküldjük Önnek a pontos címet: [email protected] . *** Ákos Kertész, an award winning author currently based in Montreal, will be in the nation’s […]

Read more ›

Orbán(ia) ellenáll(na)

2016 október 28 12:22 du.89 hozzászólás
Orbán(ia) ellenáll(na)

Ha péntek, akkor Orbán-interjú, publikálta ma reggel a már Orbániát szolgáló origo.hu, amelynek tudósítása szerint a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Orbán Viktor az immár hagyományos péntek reggeli interjúját adta, valójában azonban Orbániának egy erre a célra ebben az időben – immár valóban hagyományosan – neki fenntartott mikrofonállványnak beszélt. Hogy mit, azzal még várjunk egy kicsit. Előbb tudjuk meg, hogy mit várt tőle a voltaképpen általa eltulajdoníttatott origo.hu tudósítója! Azt várta, hogy a kormány feje értékeli majd az október 23-ai nemzeti ünnep történéseit, meg azt is, hogy az államfő visszaküldte a Háznak a szélenergiáról szóló törvényt. Újságíróként feltételezte még, […]

Read more ›

Rajk László tart előadást Montreálban a Holokausztról és a művészetről

2016 október 27 11:32 de.8 hozzászólás
Rajk László

Rajk László, a Saul fia című Oscar-díjas 2015-ös film díszlettervezője tart előadást a montreáli Concordia Egyetemen Art and the Holocaust: The Making of Saul of Son címmel 2016. november 4-én, 15 órától. Az előadás szervezésében a Kanadai Magyar Demokratikus Charta is együttműködött. Rajk László művészeti és ember jogi múltja több évtizedre nyúlik vissza. 1975-től a kibontakozó demokratikus ellenzék egyik vezéralakja. Az akkori magyar egypártrendszer fekete listára tette és csak a rendszerváltás után alkothatott ismét saját neve alatt. Az első, 1990-es szabad választások után szabad demokrata képviselőként került a magyar Országgyűlésbe, ahol hat éven keresztül szolgált. Rajk László hivatásos építészmérnök, ezen kívül […]

Read more ›

Gyászhír: Viski Zsolt (Montreál: 1968-2016)

10:25 de. Gyászhír: Viski Zsolt (Montreál: 1968-2016) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Gyászhír: Viski Zsolt (Montreál: 1968-2016)

Lapunkban igyekszünk hírt adni arról, amikor a helyi kanadai magyar közösségekben aktív és ismert személyek hunynak el. A napokban a 48 éves Viski Zsolt távozott az élők soraiban, aki a Magyarok Nagyasszonya Egyházközséget és annak ifjúsági szervezeteit támogatta és segítette az évek folyamán. A The Montreal Gazette-ben 2016. október 27-én közzétett angol nyelvű gyászhírt olvashatják az alábbiakban. Nyugodjék békében. Zsolt VISKI April 2, 1968-October 20, 2016 It is with heavy hearts that we announce the passing of Zsolt Viski on October 20, 2016 at the Jewish General Hospital at the age of 48. Beloved husband of Enikő. Loving father to […]

Read more ›

A gépfegyveres és a politika

A gépfegyveres és a politika

Pálvölgyi Péter 46 évet élt. Hősi halottá nyilvánították, és a belügyminiszter kitüntető szándékának köszönhetően előléptették rendőr alezredessé. Kint van vele az összes vizekből. Azok is, akik gyászolják. Nekik a gyász, másoknak a tanulság marad. Óhatatlanul politikai felhangokkal. Ezek egy része nyilvánvalóan a rendőrség, illetve a belbiztonságért általában is felelős szerveket, illetve irányítóik felelősségét, tenni akarását, és kirakatbeli létüket érinti. Nem véletlenül. Ahogy a Teréz körúton történtek esetében is. Mert lehet, hogy egy bombánál benne van a pakliban, hogy felrobban, de egy ismerten szélsőséges gondolatokat valló fegyverbirtoklónál is előfordulhat, hogy a gépkarabély elsül. Csak remélni merem, hogy az akcióért felelős parancsnok, illetve a […]

Read more ›

Szijjártó Péterrel ünnepeltek a kanadai liberálisok Ottawában

2016 október 26 12:08 du.43 hozzászólás
Szijjártó Péterrel ünnepeltek a kanadai liberálisok Ottawában

Nagyszabású gálát rendezett a héten Magyarország ottawai nagykövetsége a szövetségi Történeti Múzeumban. Stéphane Dion kanadai liberális külügyminiszterrel találkozott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külpolitikai miniszter a rendezvényen, amelyen szintén vendégként voltak jelen kanadai szenátorok, parlamenti képviselők, közismert üzletemberek és Ottawában szolgáló nagykövetek.  (A képen a balról harmadik Stéphane Dion kanadai külügyminiszter, mellette pedig Ódor Bálint nagykövet.) Stéphane Dion egy tömör sajtóközleményben is köszöntötte Szijjártó Pétert Kanadában és 315 ezer magyar származású kanadai nevében ígérte, hogy mélyíteni fogják az együttműködést Kanada és Magyarország között. „A 315 ezer magyar gyökerekkel rendelkező kanadai nevében, lelkesedéssel nézek elébe az emberek közti kapcsolatok kiépítése lehetőségének […]

Read more ›

Kifütyülték Justin Trudeau miniszterelnököt a fiatal munkások

Kifütyülték Justin Trudeau miniszterelnököt a fiatal munkások

Vége van a csaknem egy évig tartó liberális politikai mézesheteknek Kanadában. A napokban derült ki, hogy a Liberális Párt tavalyi választási ígérete, miszerint átírják Kanada választási törvényét és arányosabbá teszik a rendszert elakadni látszik. Justin Trudeau kormányfő egy francia nyelvű Le Devoir interjúban mondta el, hogy ez ma már nem olyan sürgető probléma, hiszen most már a Liberális Párt van hatalmon, nem pedig a konzervatív Stephen Harper miniszterelnök, „aki alatt oly sokan el voltak keseredve, azt mondván: ‘választási reform szükséges ahhoz, hogy ne az a kormány legyen hatalmon, amelyet nem kedvelünk.’” A szerencsétlen mondat – mely egyértelműen azt sugalja, hogy ha a […]

Read more ›

Az osztrák média „ünneprontása” Budapesten?

Az osztrák média „ünneprontása” Budapesten?

Idén ünnepelhette Magyarország az 1956-os Szabadságharc hatvanadik évfordulóját. Köztudott, hogy a szomszédos Ausztria a „sógorok” sokat segítettek a menekülteknek. Akadtak olyan hősök is akik megszegve minden utasítást, és parancsot menekítették a menekülőket. Erre egy jó példa az Andaui híd, amit a magyar határőrség tűzalá vett. Ausztria igen nehéz helyzetbe került, mivel alig egy éve kapta vissza függetlenségét. 1955-ben a négy nagyhatalom katonái elhagyták Ausztria területét, elismerték Ausztria függetlenségét és semlegességét. Ám az oroszok titkolt vágya az volt, hogy Ausztriát valamilyen úton ismét az irányításuk alá vegyék. Ezért féltek valahol az osztrákok, hogy ha segítséget nyújtanak a menekülő magyaroknak, az oroszok […]

Read more ›

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a KMH-ra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben!