További írásaink

Magyarország, mint szerv

2015 október 10 4:02 de.5 hozzászólás
Magyarország, mint szerv

Zoran Milanovic a horvát index.hr honlapon közölt nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „Magyarország Európa vakbele”, miniszterelnöke pedig „aktív kommunista, majd liberális volt, mindenből egy kicsit”.  Minderre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy pénteki közleményében reagált, miszerint „senki sem engedheti meg magának, hogy Magyarországról ilyen hangnemben beszéljen”. Zoran Milanovic megsértette Magyarországot, a magyar embereket, ez a nyilatkozat „kulturálatlan, civilizálatlan, Európához nem méltó” – közölte. (forrás: vs) Na, mélyedjünk el ebben a nyilatkozat háborúban egy kicsit. Milanovic azzal, hogy Magyarországot Európa vakbelének nevezte, nem Magyarországot sértette meg – egy országot ugyanis nem lehet megsérteni -, még csak nem is a magyar embereket – […]

Read more ›

Chilei cseresznye

Chilei cseresznye

Az uniós országok rangsorában a dél-amerikai kereskedelmi forgalmat tekintve Magyarország a 23. helyen áll, a kormány azonban ennél jobb pozíció elérésére törekszik – mondta Bus Szilveszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium déli nyitásért felelős helyettes államtitkára a II. Magyarország – Latin-Amerika fórumot megelőző sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.A magyar export 2,3 százaléka jut jelenleg Dél-Amerikára és Afrikára – ismertette,- őt idézte az Origo. Hurrá, éppen itt az ideje, hogy chilei cseresznyét ropogtassunk a borús téli estéken. Már szinte látom lelki szemeimmel, ahogy a csenyétei polgár két ujja közé szorítva a magot megcélozza vele a magasabb életszínvonalat. Boldog, mert a jövedelempótló támogatásból akár három […]

Read more ›

Kanada betiltaná a közalkalmazottak számára a muszlim arckendőt

2015 október 8 2:39 du.24 hozzászólás
Niqab választás Kanadában.

Amennyiben ismét megnyeri a szövetségi választásokat a 2006 óta regnáló Konzervatív Párt, komolyan megfontolják a niqab betiltását valamennyi föderális közalkalmazott számára. Összesen 8.495 muszlim nőt alkmaz Kanada szövetségi kormánya és eddig senki sem hallott olyan esetről, hogy bárki is niqabban jelent volna meg a munkahelyen. A közalkalmazottak szakszervezete – a PSAC – „cinikus lépésnek” minősítette Stephen Harper kormányfő bejelentését, melynek célja nem más mint a „felelőtlen megszorításokról történő figyelemelterelés”–nyilatkozta Robyn Benson, a PSAC elnöke az Ottawa Citizen című lapnak. Amennyiben érkezne egy olyan kérés egy muszlim nő részéről, hogy hivatalban is hordani szeretné arckendőjét, a szövetségi állam kötelessége lenne a […]

Read more ›

Színházi fotók 38. — HARPER REGAN a Katona Kamrában

2:36 du. Színházi fotók 38. — HARPER REGAN a Katona Kamrában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 38. — HARPER REGAN a Katona Kamrában

Harper Regan Írta: Simon Stephens Néha kilépünk önmagunkból, kívülről nézzük magunkat, és föltesszük a kérdést: „Ez komoly? Tényleg ezt művelem?”, és azt feleljük rá: „Bizony, ezt”. És csináljuk tovább. Harper elindul egy londoni külvárosból, hogy még egyszer lássa haldokló apját. Egy road movie veszi kezdetét, amelynek állomásain egy negyvenes nő szembesül az életével, a családjával, a vágyaival és ezek széthullásával. Simon Stephens, az egyik legismertebb kortárs brit drámaíró 2007-es darabjában tragikomikus élességgel mutatja meg az elhallgatás és a szembenézés természetrajzát. Szereplők Harper Regan Fullajtár Andrea Seth, a férje Kocsis Gergely Sarah, a lánya Pável Réka m.v. Alison, az anyja Bodnár […]

Read more ›

Feltrancsírozva: másfél párizsnyi földmutyi

11:46 de.5 hozzászólás
Feltrancsírozva: másfél párizsnyi földmutyi

Van egy városunk, amely Párizs másfélszeresénél is terjedelmesebb. Hajdan – koronauradalomként – bekerítették, s kerítése a francia fővárost ma határoló külső körútnál jóval hosszabban övezte. Igazi királyi birtok volt, egyszersmind a világ egyik legtermőképesebb birtoka, ami hosszú időre meghatározta lakói életét. Most az Orbán-kormány úgy döntött: feltrancsírozza. Mezőhegyest 100-200 hektáronként osztják szét az új bérlőknek. Van egy városunk, amely Párizs másfélszeresénél is terjedelmesebb. Hajdan – koronauradalomként – bekerítették, s kerítése a francia fővárost ma határoló külső körútnál jóval hosszabban övezte. Igazi királyi birtok volt, egyszersmind a világ egyik legtermőképesebb birtoka, ami hosszú időre meghatározta lakói életét. A magyar állam képviselői […]

Read more ›

Az állam hallgat

Az állam hallgat

Az állam leesik, ezt azért nem gondoltam volna. Tudtam, hogy ezek bunkók, tudtam, hogy ócska politikai haszonlesők, de azt azért nem gondoltam volna, hogy az állam képviselőitől mindössze annyi telik, hogy az Országgyűlés Hivatala kitesz egy emlékkönyvet, melybe bejegyezhetjük azt, hogy mennyire tiszteltük és szerettük az elhúnytat. Tisztességesebb országokban ilyen esetben a hivatalban levő Köztársasági Elnök és miniszterelnök nyilvánosan kifejezi részvétét, a középületekre gyászlobogót tűznek, az állami zászlót félárbocra engedik. Mondjuk ebben nem volt hiba, hiszen Göncz Árpád az Aradi Vértanúk Napján halt meg, és a Köztársasági Elnök is adott ki tisztességes hangvételű nyilatkozatot, mégis, az állam reakciója erre a […]

Read more ›

Bencsik András, a k… anyád!

12:22 de.8 hozzászólás

Nem kellett sokáig várni, hogy megszólaljanak a hit védelmezői, köztük is elsőként a CÖF egyik szervezője, Bencsik, az őstulok. Még 2012-ben közöltünk egy írást – Frank Tibor interjúját -, miben megállapította, hogy Magyarország beteg. Nos, mint a mellékelt ábra mutatja, valóban az. Ha ilyen férgek, mint Bayer, Bencsik és a többiek rágják altestét – mert kétségtelen, hogy csak onnan tudnak hozzáférni, amolyan bilharziaként – akkor, biza, Magyarország tényleg beteg. Miért is? Íme. „Lehetne finomítani a címen, de nincs kedvem. Persze nagyjából biztos vagyok benne, hogy Bencsik András anyukája nem volt kurva, a jelzős szerkezet nem az anyukának szól, hanem Bencsik […]

Read more ›

Antikommunista emlékmű: A liberálisok ellenzik a belvárosi emlékművet

2015 október 7 9:59 de.80 hozzászólás
Mauril Bélanger, a Liberális Párt parlamenti képviselője Ottawa-Vanierben.

Ha a Liberális Párt nyeri meg az október 19. szövetségi választásokat, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Legfelsőbb Bíróság elé ne épülhessen fel a Kommunizmus áldozatai nevű emlékmű, melyet az Orbán kormány 25 millió forintos szubvencióval támogatott. „Nem épülhet fel az emlékmű, oda ahová a konzervatívok tervezték”–jelentette ki Mauril Bélanger, a Liberális Párt Ottawa-Vanier választókerületének parlamenti képviselője. Mauril Bélanger nem ellenzi maga az ötletet, hogy a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezzenek, azt viszont igen, hogy pont a Legfelsőbb Bíróság elé, a kanadai főváros egyik legprominensebb helyére kerüljön, mely környék (az úgy nevezett Confederation Boulevard) a kanadai nemzeti történelem fontosabb momentumait és […]

Read more ›

Színházi fotók 37. — Száll a kakukk fészkére a Belvárosi Színházban

7:35 de. Színházi fotók 37. — Száll a kakukk fészkére a Belvárosi Színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 37. — Száll a kakukk fészkére a Belvárosi Színházban

Ken Kesey Száll a kakukk fészkére c. regénye alapján Száll a kakukk fészkére Fordította: Zöldi Gergely McMurphy, a zabolázhatatlan elítélt elmezavart szimulálva a börtönből átköltözik az elmegyógyintézetbe, hogy rabságát egy fokkal kíméletesebb körülmények között tölthesse le. Nem számít rá, hogy Ratched főnővér személyében rafináltabb zsarnokkal kerül össze, mint eddigi életében bárhol, bármikor. Nem marad más számára, mint a humor, hogy felvegye a harcot az elfogadhatatlanul, de olajozottan működő embergyár ellen. Meg kell találnia az emberi kapcsolatot a módszeresen elembertelenített ápoltakkal. Talán akkor sikerülhet… Ken Kesey regényéből a hetvenes években készült színpadi és filmes adaptáció is. A film Jack Nicholson felejthetetlen […]

Read more ›

Ma írunk

Ma írunk

Valamit magára adó írástudó ma írni fog, még az is, aki nem ad magára. Ma írunk. Anno 1990-ben ott álltunk a Szépművészeti pénztárnál a sorban, Ö közvetlen mögöttem és három jegyet vett, egyet magának, kettőt az őt kísérő vastagnyakúaknak. Már nem korszerű a vastag nyak, a szteroid; a testőr profi: izma acél, szeme sas, idege kötél, lövése lézerpontos, ütése taglózó, mosolyogva leteper. Ő a TEK. … „azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik […]

Read more ›

Elvi szempont, vagy elviszem. Pont.

Elvi szempont, vagy elviszem. Pont.

Súlyos értelmiség-ellenes duma következik, sértődékenyek ne olvassák. És juszt se mondom, hogy „tisztelet a kivételnek” – mert legalábbis a nyilvánosságban nem érzékelhető kivétel. Teljesen mindegy, hogy baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak vagy jobboldalinak tartja magát a megszólaló – a legtöbb közülük képtelen magát kivonni a magyar tanult embert jellemző sztereotípiák variálása alól. A „jobboldaliakkal” most nem foglalkoznék, nekik van elszámolni valójuk a jelenleg regnáló hatalommal, hogy mivé tette a jobb sorsra érdemes konzervatív, polgári eszményeket. A magukat „baloldalinak”, de legalábbis „liberálisnak” tartó véleményformálók meghatározó – vagyis hallható – részének korlátoltsága azonban dühít, elszomorít. Mindez régi baja a magyar elitnek. Itt mindig is […]

Read more ›

Bayer Zsolt, a kultúrlény

Bayer Zsolt, a kultúrlény

A Mandineren látott napvilágot Bayer Zsolt cikke a „Takarodjatok haza a kurva anyátokba” címmel. Eddig is tudtuk persze, hogy Bayer egy tahó. Ahogy azt is, hogy a Mandiner aligha lesz mérsékelt konzervatív hírportál. Ezt most ez az írás és megjelenítése csak megerősítette. De a baj ezzel nagyobb, mint aminek elsőre látszik. Van aki azzal magyarázza, hogy Bayert elragadták az indulatai. Csakhogy az a bibi ezzel, hogy Bayer Zsolt vérprofi újságíró. Ráadásul nagyon tehetséges újságíró, akkor is ha mára sokat kopott egykori kiváló tehetsége. Aki pedig olyan rutinnal és profizmussal bír az újságírásban, mint ő, azt nem igen tudják az indulatai […]

Read more ›

Ma 71-éve…Emlékezz! Sortűz a cigányságra

Ma 71-éve…Emlékezz! Sortűz a cigányságra

1944. október 5-én magyar csendőrök 20 romát gyilkoltak meg, és temettek el egy tömegsírba a Békés megyei Dobozon. A tragédia a Roma Holokauszt egyik iszonyú traumája, de a dobozihoz hasonlóan még vagy féltucatnyi feltáratan tömegsírban nyugszanak legyilkolt romák. A Roma Sajtóközpont weboldala vasárnap erre emlékezik. A békés megyei Doboz temetőjében 20 roma ember, tizenöt férfi, két nő és három gyermek fekszik egy tömegsírban. Ott, ahová pontosan 71 évvel ezelőtt magyar csendőrök és katonák lőtték őket. A Roma Sajtóközpont ennek a tragédiának állít emléket október 5-i címlapjával. A honlapon egyebek mellett részletesen olvashatunk a gyilkosság hátteréről: „1944 szeptember végén, október elején […]

Read more ›

Ismét a muszlim arckendő mellett döntött a bíróság

2015 október 6 9:50 de.2 hozzászólás
Tom Mulcair, a baloldal kormányfő-jelöltje beletörli könnyes szemeit egy muszlim niqabba. A karikatúra a montreáli Le Devoir című lapban jelent meg, a Garnotte nevű karikatúrista rajzolta.

Stephen Harper konzervatív miniszterelnök nem halaszthatja tovább Zunera Ishaq újbevándorló azon kérését, hogy muszlim arckendővel (niqab-bal) teljesen eltakarva vegyen részt a kanadai állampolgársági eskűtételen, utána pedig szavazzon a szövetségi választáson. Ezt mondta ki a szövetségi bíróság A konzervatívok viszont megígérték: ha ismét kormányt alakíthatnak az október 19. szövetségi választások után, egy külön, ingyenesen hívható telefonvonalat hoznak létre a rendőrségen, hogy a kanadai állampolgárok feljelenthessék „barbár kulturális szokásokkal” rendelkező szomszédjaikat. Az identitáspolitika és a populizmus jellemzi a kanadai választási kampány hajráját. Ishaq egy rövid időre le kell, hogy vegye majd arckendőjét, hogy személyazonosságát konfirmálhassák a hivatalnokok, de azt követően ismét eltakarhatja arcát […]

Read more ›

Eltávozott Göncz Árpád

Eltávozott Göncz Árpád

Munkásságát elemezni itt és most talán nem is érdemes. Nem azért mert ez a munkásság elemzésre érdemtelen. Sokkal inkább azért, mert e sorok írója érdemtelen egy olyan életmű teljes elemzésére, mint amilyen Göncz Árpádé, az irodalmáré, a politikusé volt. Maradnak tehát a benyomások. Az első, akkor még szigorúan olvasói találkozás. Ami nem is az első volt. Csak az első azok közül, amikortól a nevét megjegyeztem. Ez a „Gyűrűk urának” olvasásához kötődik. Tulajdonképpen nem is tudom, miért pont ehhez a könyvhöz. Ahhoz a könyvhöz, amelynek az elejét nem is Göncz Árpád fordította. De talán éppen ezért. Holott fordított krimiket, sci-fiket és […]

Read more ›

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a KMH-ra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben!