Dől a hülyeség a kormányzati kommunikációból, de hát mi is dőlhetne, hiszen magyarember – amikor még volt esze – megállapította: bolond lyukból bolond szél fúj. Aztán ugyanez a magyarember – szinte ugyanabból a nekifutásból – nekiállt szorgalmasan mantrázni, amit a kormány a szájába adott. Igaz előtte kicsit szopogatta, ízlelgette a cumit, de aztán vett egy nagy levegőt és hammbekapta, mint a kisgömböc a nagymamát, a nagypapát, a tehenet meg a libát. Erre az akcióra a mintát a jelenlegi politikai éra névadója adta, aki először volt képes virulens gemomjával átörökíteni a gömböc jótulajdonságait hálás alattvalóira. Mára már mindenki boldogan beszél a […]

Lehet kormányzati gyűlöletkampánytól felhergelten hisztériázni, lehet polgármesteri szinten hazudozni, lehet betyárseregként meg önkéntes agyonmagyar véderőként azon filózni, hogy ugyan, nőkre és gyerekekre is lehet-e lőni, lehet a fióknáci Toroczkait utánozni, aki heveny nemzetvédelmitiszben szenved, lehet rémhíreket keltve majrézni, hogy jajistenemezekamenekültekmindmeggyilkolnakbennünket, lehet teljesen átgondolatlanul katonaságot vezényelni az inkriminált határszakaszra – aminek kabaréba illő kerítését a menekültek vigyorogva megkerülik – és lehet – az állam helyett – cselekedni is, ahogy ez a fiatalember teszi. Egy ember az embertelenségben. „Mára elterjedt, hogy van valaki a Keletiben, aki tud arabul, pár szót fársziul is. Sokan még nem is láttak, de Babát keresik, amikor leszállnak […]

A roma holokauszt emléknapjának éjszakáján az ebből az alkalomból a budapesti Nehru parton vetített dokumentumfilm néhány főbb szereplője után kezdtem el kutatni az interneten. A látott film szövegét – a rendező dr. Bársony János Cigányok viharban – Biharban; Elfeledett tömeggyilkosságok nyomában címmel, pdf-formátumban közzé tett dolgozatának (Nagyszalonta – Doboz – Gál Ferenc Főiskola) részeként találtam meg, de a filmen látott eseményekről – a viszonylag sok bejegyzés mellett – igen kevés dokumentumot leltem. Azonban ezek egyikében az általam keresettek neve is szerepelt. Ez a dokumentum a Roma Sajtóközpont által közzé tett, a Magyar Országos Levéltárból származó legfelsőbb bírósági ítélet, amely az […]

Vasárnap interjút közölt velem Petényi Judit, az ottawai CHIN Radio FM 97.9 magyar adásának szerkesztője. A rövid beszélgetés a nemzeti ünnepek mai jelentőségéről szól, különös tekintettel arra, hogy éppen vasárnap került sor az augusztus 20-ai magyar állami ünnepre az Ottawai Magyar Házban. A vasárnapi adásban még felköszöntötték az ottawai magyarság egyik legidősebb tagját – Ilonka nénit – aki a nyáron töltötte be 103. életévét! Névnapja alkamából köszöntötték egy dallal. Szintén szóbakerültek az ottawai magyar közösség közelgő programjai és elhangzott Demjén Ferenc Fly, Fly című dala angolul (magyarul: Kell még egy szó). Ime egy részlet a vasárnapi magyar adásból, melyben a […]

Az Európát is feldúló két világháború az erőszak rengeteg áldozatával járt. Még akkor is, ha az elsőt sokkal inkább nyerte meg egy vírus, mint a fegyveresek. Talán érthető, hogy sokszor inkább egy tartósabb tűzszünetnek tekintve a két háború közti időszakot, inkább egyfajta folytatásként kezelik a második világégést. A „békeévek” történelmi értékelése, a mindennapok feldolgozása nyilván megérheti a belefektetett energiát. De, azt hiszem, nem egészen úgy, hogy az értékelés felér egy történelemhamisítással. Akár már a szervező erő okán, mert amikor egy látszólag ártatlan „Konferencia a két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról” címmel szerveznek rendezvényt, de a Horthy Miklós alapítvány részéről, […]

A charliknak 🙂 „Furcsa dolog ez a nemzeti rock. Valahogy a lakodalmas rock és a keresztény rock fúziójával jött létre, melyet kőkemény, sámánisztikus alapokra helyeztek. Jellemzője, hogy harcos, giccses, a fantasy-játékok grafikai világát idéző szövegekkel gyönyörködteti a lelkes hallgatóságot. Legalább olyan mívesek, mint a fröccsöntött Nagy Magyarország térképek. A bevezető alapján úgy tűnhet, hogy a következőkben valami nemzetgyalázó, idegenszívű, fizetett bérírásról lesz szó. A nemzetgyalázás pusztán szemlélet kérdése. Nagy Feró a Nemzet Csótányaként annak idején, a rendszer nagy rémületére, tökéletesen meg tudta szólítani a hátrányos helyzetű fiatalokat. Őket akkoriban is el akarták rejteni az emberek szeme elől. Ennek jóval több […]

A hatvanas évek közepén, miután a káderlapomon esett fekete folt miatt a Dunántúli Naplótól megválni kényszerültem, és e folt törölhetetlensége okán, igen kevés esélyem volt, hogy ebben az országban bármely lapnál munkatárs legyek, Nagy Jenő főszerkesztő a folt okát, azaz a rendszerellenes izgatás miatt kapott rendőrségi figyelmeztetést újságírói pályám biztató kezdetének tekintette, s azzal a feltétellel vett fel, hogy a már diákként abbahagyott versírást továbbra se művelem. Számomra a Dunaújvárosi Hírlapnál töltött esztendők – ezt akkor még csak gyanítottam, de utóbb, több más szerkesztőségben folytatott munka és átélt légkör meggyőződéssé erősítette bennem – főképpen Nagy Jenő miatt feledhetetlenek. Nem csupán […]

Hogy mi lesz velük később, azt most ne is vizsgáljuk, csak menjünk ki este az erkélyre vagy a teraszra, esetleg az utcán sétáljunk egy nagyot a tizenhat fokban. Mondjuk egy órácskát, hogy a hideg kellőképpem át tudja járni a csontjainkat. Képzeljünk hozzá még huszonhárom órát, majd még egy napot, még egy hetet, hónapot aztán migránsozzunk egy nagyot. Közben azért jusson eszünkbe a szír kisfiú a afgán csecsemő, vagy a farmerban-pólóban Európát elfoglalni induló muszlim, aki a fiunkkal-lányunkkal, vagy az unokánkkal egyidős, és az éjszakát a hideg földön ülve, fekve fogja eltölteni. A ruhája átnedvesedik, magyaros vendégszeretetünket élvezve reggelre már didereg. […]

Alant következik egy spanyol író – Sebastian Vilar Rodriguez – cikkének másolata, amit 2008. január 15-én publikált egy spanyol újságban. Nem kell hozzá nagy képzelőerő kivetíteni Európa – és lehetséges, hogy – a világ többi részére. „Barcelona utcáján sétáltam lefelé, amikor hirtelen felfedeztem a szörnyű igazságot – Európa meghalt Auschwitz-ban. Megöltünk 6 millió zsidót és 20 millió muszlimra cseréltük őket. Auschwitz-ban elégettük a kultúrát, a gondolatot, a kreativitást, a tehetséget. Elpusztítottuk a választott népet, a valóban választottat, mert nagyot alkottak és csodálatos embereket adtak a világnak megváltoztatva azt. Ezek az emberek érezhetően hozzájárultak az élet minden területéhez: a tudományhoz, a […]

Soha nem házasodott meg, nem volt gyereke, áruhamisítást követett el (vizet borrá változtatott), nem volt bejelentett lakcíme, össze-vissza migrált, állampolgársága kétes volt, kurvákkal haverkodott, nem igazán pártolta az autonómiatörekvéseket és a hazafiaskodást, sőt, internacionalista nézeteket hangoztatott, egy laza élettársi kapcsolatban álló nő mástól származó zabigyereke volt, nem tartotta tiszteletben a közegészség- és járványügyi intézkedéseket, lázító beszédeket tartott, demonstrálta, hogy igenis van ingyen ebéd, botrányt rendezett a templomban, államellenes felforgatásért és más bűnökért elítélték,  kivégezték, de még ennek sem volt hajlandó rendesen engedelmeskedni – attól tartok, hogy a kereszténység első számú Tanítója nehezen felelne meg a Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe […]

A Józsefvárosi Önkormányzat közleményt adott ki az augusztus 20-án történt pofozkodással kapcsolatban. Ez legalább azt jelzi, hogy Kocsis Máté hivatala szükségét érezte a „semmiről sem tudunk, mi ott sem voltunk” típusú megszólalásokon túl mutató reagálásnak, Ami a Fidesz székházánál 2013-ban történtekre hajazva túl ismerős reakciónak tűnt elsőre. Másodikra is az. Már csak azért is, mert az alapesetre, valamint az ellenzékinek öndefiniált pártok egy részének kérdéseire adott reakciók mintha nem lennének túl konzisztensek. Inkább arra hasonlító képet nyújtva, hogy az önkormányzat részéről mondják, ami eszükbe jut. Aztán majd csak kitalálják az összekötő összeesküvés-elméleteket. Amelyekkel az ellentmondások szinte egy csapásra feloldhatók lesznek. […]

„Újabb nyolc magyarnak ítélte oda a Világ Igaza-kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet. Az emlékplaketteket Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete és Pintér Sándor belügyminiszter adta át a hozzátartozóknak. A díjátadó kis híján botrányba fulladt, az egyik kitüntetett hozzátartozói ugyanis visszautasították a díjat, mondván: szüleik emlékét sértenék meg, ha egy ilyen kormány belügyminiszterétől elfogadnák azt. Az elismeréseket ezúttal 8 magyarnak ítélték oda. A díjakat azonban csak heten fogadták el. Fekete Béla grafikusművész fiai a nagykövettől elfogadták a kitüntetést, a belügyminiszterhez azonban már oda sem akartak lépni. Helyette egyikük egy tiltakozó nyilatkozatot olvasott fel. Mikrofont nem kapott, így beszédét alig lehetett hallani. […]

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, Lázár Jankó, Isten jobbkeze, melyet az Úr precíziós feladatokra használ, egy darab papír közbeiktatásával.Rengeteg a dolga, nem is csoda, ha a nagy megterhelés okán egyre inkább egy olyan elmebeteghez kezd hasonlítani, akinek hozzátartozói nem viszik be a gyógyszert, ezért látomásai támadnak és kényszeresen próbálja sorbaállítani a zárt osztály népét a folyosókon. Lázár a többi tolvaj és rabló lankadt figyelmét kihasználva aktivizálta magát, és a „mindegy, hogy mit, csak rólam beszéljenek” Gábor Zsazsai elvét átülteti a gyakorlatba. Ehhez persze ad bőven muníciót a rá vaktölténnyel lövöldöző médiamunkások seregének is – ne unatkozzon a […]

Az augusztus 20.-i ünnepnap akár arra is jó alkalom lenne, hogy ténylegesen megemlékezzenek a népek az államalapításról. Mármint a magyar államiságról és Szent Istvánról. A nemzet egységét szimbolizáló tényről, és az azt megalapozó királyról. Habár ez utóbbi kapcsán Boross Péter igazán ütős előjátékot adott elő.  Gyakorlatilag Szent István intelmeiből levezetve „Trianont” is. De a 2015. augusztus 20. nem csak erről lesz emlékezetes. Nem nemzetileg, mert a Nemzeti Emlékezet, így nagybetűvel, úgyis azt fogja beleíratni a történelemkönyvekbe, amit jónak tart. Amitől a NER nagyobbnak és erősebbnek fog látszani. Amitől Orbánia, legalább a szólamok szintjén, jobban teljesít. Mert a történelemkönyveket nem a […]

Valamikor a puszták koronázatlan királya volt. Öblös hangja megrezegtette a tanya udvarát, elgondolkodásra bírva a rosszban sántikáló embert, állatot. Hatalmas bundájában élő vigyázója volt az ember tanyájának. Néha kapott valami maradékot ebéd gyanánt, de legtöbbször maga kereste betevőjét az elpusztult csirkék, birkák között. Nem bánta, mert övé volt a pusztai szél ,a hóvihar hideg fehérsége, a szabadság. Telt az idő és egyszer arra ébredt, hogy szeme nem látja tisztán a vidéket. Furcsa, fehér tejszerű szivárgott belőle, és szúró, viszkető érzés kényszerítette állandó dörzsölésre. Attól a naptól kezdve megváltozott az élete. A fiatalabb kutyák, de még a rókák is ellopták előle […]