További írásaink

Döbbenetes baloldali forradalom nyugat-Kanadában

2015 május 6 12:03 de.37 hozzászólás
Rachel Notley, a keményen baloldali NDP vezetője lett Alberta tartomány új kormányfője.

Negyvennégy évig tartó regnálás után, ellenzékbe szorult kedd este Alberta tartomány Progresszív-Konzervatív Pártja (PC Párt), amely 1971 óta kormányozta – szünet nélkül – a nyugat-kanadai tartományt. A keményen baloldali Új Demokrata Párt (NDP) először nyert Albertában választást és erős többséggel vághat neki az átalakításoknak Rachel Notley, a tartomány 51 éves új kormányfője. A hosszú szakszervezeti múlttal rendelkező Notley már bejelentette: felváltja az egykulcsos tartományi adót a progresszív adózással és egyben megadóztatja a multikat, illetve a nagyvállalatokat. Több mint 1.700-an nyomultak az NDP választási központjában, ahol forradalmi szintre emelkedett a radikálisan baloldali aktivisták hangulata. A PC Pártból viszont olyan hangokat hallunk, […]

Read more ›

Elektrosokk

Elektrosokk

Az Országgyűlés Elnökében valószínűleg maradandó emlékeket hagyott eredménytelen elektrosokk-kezelése, mellyel elmeműködésének zavarait próbálták korrigálni hajdan. Nem vitás, kellemetlen dolog az ilyesmi, percekre harcképtelenné teszi az embert, márpedig a Fidesz-tag elsőrendű feladata saját harcképességének fenntartása, és az ellenség kiiktatása az adott szituációban.A régi emlék beleégett a Házelnök memóriájába, terjedelmes területet foglalva el az amúgy sem túl nagy RAM-ból, de milyen jól is jött ez most, amikor kiderült, hogy mód is van, politikai szándék is van a megvadult ellenzéki képviselők megfegyelmezésére – horribile dictu még pénz is akad rá.Igaz ugyan, hogy a ráfordításból a következő télen néhány nyuggert meg lehetne menteni a […]

Read more ›

Orbán még 2006-ban és Gyurcsánynál tart

Orbán még 2006-ban és Gyurcsánynál tart

1990-ben voltak valami választások Magyarországon. Most hirtelen tekintsünk el azoktól a körülményektől, melyek megelőzték ezt a választást. Ahogy attól is, hogy egy olyan kerekasztal készítette elő, mellyel kapcsolatban legalább annyi kérdés merült fel az évek során, amelyet megválaszoltak a politikusok. Az azonban kétségtelen, hogy érdemes megemlékezni arról a korszakról. Erre a következtetésre juthatott a vezérkar is, mert az erre emlékező konferencia színhelyeként igen exkluzív konferenciatermet jelöltek ki. A Parlament Felsőházi termét. Talán bízva abban, hogy a sámángyűlésnek is helyet biztosító épület, amely annyi marhaságot meghallgatott már, ettől a konferenciától sem fog összedőlni. Még akkor sem, ha a szervezők közt üdvözölhetjük […]

Read more ›

Követeljük vissza a baltás gyilkost!

12:00 de.7 hozzászólás
Követeljük vissza a baltás gyilkost!

A Questor-kormány köztörvényes vezetője továbbra is a menekültek és bevándorlók ellen lázít. A gyűlölet szítására simán elkölt az adóforintjainkból egymilliárdot a következő álszent gagyi-konzultációra. A kérdések egy közvélemény-kutató számára is gyomorforgatóan álnokok, próbálja rávezetni az idióta kazah félázsiaiakat arra, hogy igazából gyűlölni kell a menekülteket. Pontosabban most őket kell gyűlölni. Mert a felcsúti dúcsénak mindig kell valakit gyűlöltetni, aki ellen lehet harcolni. Addig sem a korrupt, antidemokratikus ügyeikkel foglalkozik a jónép. A gyűlölet élteti a nyelvcsapkodót, ez az élete. Legyenek azok a kaszinózó magánnyugdíj pénztárak, vagy a bűnöző filozófusok, vagy a hitelező bankok, vagy az ingyenélő korkedvezményes nyugdíjasok, vagy a […]

Read more ›

Mi a baj a Fidesszel?

2015 május 5 6:37 de.11 hozzászólás
Mi a baj a Fidesszel?

Bármi is a baj a Fidesz-szel, az biztos, hogy az nem újkeletű. Nem váratlan hibák, hirtelen rossz döntések, alkalmatlan személyek mostani pozícióba emelése okozza azt a bajt, ami (sajnos) nem csak a Fideszé, hanem az egész országé. Hiszen, ahogyan Lakner Zoltán politológus röviden és pontosan megfogalmazta a mi legnagyobb bajunkat: ma nincs kormányzóképes erő Magyarországon, a Fideszt is beleértve. Ebből pedig az következik, hogy a Fidesz bukása után káosz uralkodik el az országon – mégpedig annál nagyobb káosz, minél később bukik meg a Fidesz. Egy, szinte a végtelenségig központosított hatalom széthullása után törvényszerű a zűrzavar. Különösen, ha nincs váltóhatalom. A […]

Read more ›

Színházi fotók 17.– Vidám kísértet a Játékszínben

12:30 de. Színházi fotók 17.– Vidám kísértet a Játékszínben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Színházi fotók 17.– Vidám kísértet a Játékszínben

Charles és Ruth házassága nem épp a tomboló szenvedélyről híres, mindenesetre kényelemben és megértésben telik. Charles író, és a következő regényéhez esettanulmányt végez: meghív egy médiumot, rendezzen szeánszot a házukban. A játék komikus fordulatot vesz, amikor rájönnek, visszaidézték a hét éve elhunyt előző feleséget, Elvirát, akinek esze ágában sincs újra eltűnni férje életéből. Valószínűtlen bohózat két felvonásban a Játékszínben… Noël Coward: VIDÁM KÍSÉRTET Fordította: Zöldi Gergely Charles GÁLVÖLGYI JÁNOS Elvira HERNÁDI JUDIT Ruth LIPTAI CLAUDIA Madame Arcati PÁSZTOR ERZSI Edith, a szobalány MURÁNYI TÜNDE Dr. Bradman DÓZSA ZOLTÁN Mrs. Bradman SZŐLŐSKEI TIMEA Rendező: BÖHM GYÖRGY Fotók: Gergely Bea

Read more ›

Sokkolók – védenek és félnek?

2015 május 4 2:10 du.84 hozzászólás
Sokkolók – védenek és félnek?

Na, kérem. Alakul ez, alakul! A hírek szerint az országgyűlés őrsége – kétségtelenül nem személyesen és testületileg, hanem kormányzati felhatalmazással – 10,1 millió forint értékben vásárolt Taser X26-os, negyedik generációs (!) sokkolókat. Állítólag legfeljebb 36 db-ot – ez mindig is tetszett: miért nem 35-öt, vagy 37-et? És mennyi a legalább? – ami azért egy rövid fejszámolásra késztetett. A Németországból és Lengyelországból, saját használatra beszerezhető Tx26-os ára kb. 120-150.000 forint. Gondolom, en gros és állami csatornákon olcsóbb, de legyünk nagyvonalúak, max. 100ezer. Ami, biza, visszaosztva sacc per kábé 100 sokkoló. Az országgyűlési őrség létszáma 379 fő. Gondolom, a sokkolókat szolgálati ágra […]

Read more ›

Határvidék (2): küszködő városkáktól a szabadkőműves veszélyig Kanada és az USA határán (képriport)

12:30 de.9 hozzászólás
USA, erre! Johnstown, Ontario. Egy csendes falú Kanada és az Egyesült Államok határán. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Szeretem baszkurálni az amerikai határőröket. „Ki nyerte meg az 1812-es háborút?”–kérdezte tőlem az amerikai, miközben lapozgatta útlevelemet az Ogdensburg-Prescott hídnál felállított határátkelőnél. „A kanadaiak, természetesen!”–mondtam álnaív mosollyal. „Nem, nem és nem! A britek nyertek, ti még akkor nem is léteztetek!”–vágta hozzám az amerikai, akinek ezek szerint nem mindegy, hogy ki gyújtotta fel sikeresen és égette szénné a Fehér Házat: a britek, vagy az akkor még „formálisan” tényleg nem létező kanadaiak. Mindenesetre, miután meggyőződött arról, hogy én csak kirándulni jöttem New York államba, további vallatás nélkül beengedett az USA-ba. A határ kanadai oldalán az utolsó települést Johnstown-nak hívják. Egy poros határmenti […]

Read more ›

Fólia-fóbia avagy a trafikfrász

Fólia-fóbia avagy a trafikfrász

Elsősorban tisztelettel együtt érzek a kaposvári áldozat családjával, egy virágjában letört élet elvesztése mindannyiunk vesztesége. A veszteségnél már csak az a düh erősebb, amit az ember olyankor érez, amikor a visszavonhatatlan egy felesleges ostobaság miatt következett be. Miközben a média nagy része azon csámcsog, hogy mennyiben volt oka a brutális támadásnak a láthatatlanság, a kormánytényezők meg az utóbbi idők szokásainak megfelelően össze-vissza beszélnek (nincs is a törvényben a fóliázási kötelezettség, csak a beláthatóság megakadályozása), aközben egy igen fontos aspektusról nem esik szó. A törvény szelleméről – ami egyébként átlengi az egész magyar törvényhozást, 2010 óta egyre látványosabban. Kormányoldalról változatlanul mantrázzák, […]

Read more ›

Anyák napjára

2015 május 3 3:05 de.4 hozzászólás
Magyarországon ma ünneplik az Anyák napján, Kanadában, illetve az USA-ban pedig jövő vasárnap.

Május első vasárnapján az egyik legszebb ünnepre ébredünk Magyarországon, köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédanyánkat és a nevelőanyákat. Ezen a szép ünnepen köszöntsük fel mindazokat az édesapákat is, akik bármi okból gyermekeiket egyedül nevelik. Ők azok, akik munkájuk végeztével sütnek, főznek, vasalnak, ápolnak, biztatnak és az anyai szerepet is betöltve, mindent elkövetnek, hogy pótolják – a pótolhatatlant… Kevesen gondoltak, gondolnak arra, hogyan is válik egy anya – édesanyává? Édesanyává lenni nemcsak biológiai, de lelki változás. Ezt adja hűen vissza, az alábbi vers: Anya dúdolja Azt kérdezed tőlem hogyan vártalak? Mint az éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jön az alkonyat, […]

Read more ›

Azt mondd meg – dal a jövőről

3:04 de. Azt mondd meg – dal a jövőről bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Azt mondd meg – dal a jövőről

Charlie 2012-ben énekelte fel ezt a dalt. Szövegírója, Horváth Attila vagy a jövőbe látott – mert hát, akkor még korántsem volt ilyen siralmas a helyzet – vagy csak volt egy érzése. Tulajdonképpen mindegy is. A lényeg ott van a sorok közt. „azt mondd meg, hogy lesz tovább, hogy kit látnak odaát, egy szebb útját keresőt, vagy egy új korszak új koldusát”

Read more ›

Levél jobboldali barátomnak

Levél jobboldali barátomnak

Tudod Péter, sokat spekuláltam én ezen a baloldaliságon meg jobboldaliságon. Hogy mitől is van az, hogy egy országban élünk, és mégis kétféleképpen gondolkodunk. Nyilvánvalóan másként vagyunk bekötve, ahogy mondani szokás. Hogy mi kettőnk között az alapvető különbség, azt talán abban tudnám meghatározni, hogy te a szíveddel gondolkodsz, én meg az agyammal, ami talán nem is olyan nagy baj, hiszen az az ember, amelyiknek csak az egyik vagy a másik van meg, az életképtelen. A baloldali ember is érez persze, de neki kevésbé lényegesek a szimbolikus dolgok. Viszont határtalanul fontosnak tartja azt, hogy ebben az országban, melyben mindketten élünk ne fagyjanak […]

Read more ›

Árokba rúgott Magyarország – a XXI. század zsellérei

12:09 de.2 hozzászólás
Árokba rúgott Magyarország – a XXI. század zsellérei

Amiről most akarok írni, abban nem fog szerepelni egyetlen politikus vagy celeb, nem lesz benne Orbán Viktor és Gáspár Győző sem, ezért ne is olvass tovább kedves olvasó, ha rájuk lennél kíváncsi! Arról fogok írni, hogy két nagyszerű csapat összefogott azokért az emberekért, akiknek már reményük sincs. Arról fogok írni, hogy milyen érzés azt látni, hogy a fiammal egykorú kisfiú beleharap a hámozatlan banánba, mert nem ismeri, nem tudja, hogyan kell enni! Arról fogok írni, hogy hol jártam, kikkel és miért! A miért, a legegyszerűbb – SEGÍTENI! A 42 rendkívül sikeres ruha és tartós élelmiszer gyűjtési akciója, nem ért véget […]

Read more ›

Kertész Ákos: Egy férfi és egy nő – vagy több

2015 május 2 7:07 de.16 hozzászólás
Illusztráció: Art Scholz (Tolland, CT.)

Sokan neheztelnek rám, és nem csak a fiatalok, mert úgy érzik, illúziókat rombolok. Nem, nem vagyok illúzió romboló, csak megkövesedett, hamis illúziók, káros illúziók helyett használhatóbb, életszerűbb illúziókat próbálok fölmutat-ni. Mert én is hiszek az illúziókban, de nem azokban, amelyek ingoványba visz-nek. Mi az illúzió végülis? Téveszme, amely szebbnek láttatja a valóságot, mint amilyen. Ha az az illúzióm – miközben egy szál kötélen egyensúlyozok háromszáz méterre egy habzó, őrjöngő folyó fölött –, hogy biztonságos hídon állok, és hirtelen ráébredek a lidérces valóságra, biztos, hogy lezuhanok és halálra morzsol a víz meg a szikla. De ha abban az illúzióban ringatom magam, […]

Read more ›

Basszustalanítás az Omega-koncerten

Basszustalanítás az Omega-koncerten

Valamikor régen, még a Kisstadionban, élő legendaként lépett fel az Omega-együttes. Ott lenni különleges élmény volt. A hely, a hangulat és a zene. Mert a koncerteknek saját élete van. Rövid elő-, és olykor nagyon hosszú utóélet mellett ott és akkor pörög, vibrál az este. Így volt ez az Omega régi koncertjeivel is. Talán ezért is gondolta a Vezér, hogy a házánál húzzák a fülébe at egykor legendás dalokat. Amely dalokat, noha az együttest sokszor a frontemberrel azonosítják, jórészt nem Kóbor Jánosnak köszönhet a banda. Annyira nem, hogy a külföldön felvett „Omega Red Star from Hungary” angol nyelvű felvételeinek egy részén […]

Read more ›

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a KMH-ra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben!