További írásaink

Nem igaz, hogy Áder János részegen lövöldözött!

2015 február 1 12:05 de.11 hozzászólás
Nem igaz, hogy Áder János részegen lövöldözött!

Beperelte Áder János az Indexet és Vágvölgyi B. Andrást, mert utóbbi azt írta, és előbbi leközölte, hogy a jelenlegi államfő sorkatonaként azért került fogdába, mert részegen lövöldözött. Egymillió forintot kér jó hírnevének megsértéséért a köztársasági elnök, szerinte ugyanis ez nem igaz. Hogy fogdában ült, ráadásul nem is egyszer, hanem két alkalommal, azt elismerte. Elmondása szerint egyszer azért büntették, mert rajparancsnokként nem engedte le a hidegbe a sorkatonákat tornászni, egy másik alkalommal pedig azzal vívta ki a hatalom haragját, mert elaludt az őrségben. (Éjszaka meccset nézett, ezért fáradt volt, és nem tudott ébren maradni.) Mindkét cselekedet igen dicséretes. Az egyik nagyfokú […]

Read more ›

A Legfelsőbb Bíróságon is megtámadják a kirekesztő québeci nyelvtörvényeket

2015 január 31 11:00 de.7 hozzászólás
A nyelvtörvényt támogató molinó az egyik québeci kormányhivatal épületén. Fotó: Gordon Beck.

„Több francia kell, nem kevesebb!”–áll az egyik québeci kormányhivatal épületére elhelyezett molinón. Huszonnégy kereskedőt képvisel Brent Tyler montreáli ügyvéd egy olyan perben, mely az angol nyelv publikus használatát korlátozó québeci nyelvtörvényeket támadja meg. A pereskedés első szakasza vesztességgel járt mindazok számára, akik ellenzik azt a törvényt, miszerint Kanada második legnépesebb tartományában csak akkor lehet angol felirat bármilyen nyilvános táblán, ha a francia szöveg az angol felett jelenik meg és méretben legalább kétszer nagyobb. Brent Tyler elmondta, hogy hosszú csatára kell számítani, de egészen a kanadai Legfelsőbb Bíróságig fognak menni, annak ellenére, hogy a héten Salvatore Mascia québeci bíró elutasította kérvényüket. A québeci […]

Read more ›

Orbán Ráhel és az MTI: Külön szabályok vonatkoznak a kormányfő lányára?

10:59 de.4 hozzászólás
Orbán Ráhel és az MTI: Külön szabályok vonatkoznak a kormányfő lányára?

Közérdekű adatigényléssel fordult az MTI-hez Vida Tamás az Átlátszó Ki Mit Tud adatigénylő oldalán keresztül Orbán Ráhel pénteki közleményével kapcsolatban. A miniszterelnök lánya ugyanis a Magyar Távirati Irodán keresztül tette közzé közleményét, amelyben azt írta, jogsértő módon a családi nyaralásairól készül képek kerültek ki az internetre. Az MTI-hez elküldött közérdekű adatigényléssel az Orbán Ráhel és az Üzleti Sajtószolgálat közötti szerződés másolatát szeretnék megszerezni, amely a közlemény kiadásáról szól, az MTI-OTS (Üzleti Sajtószolgálat) ugyanis hivatalosan „üzleti vállalkozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli”, de ennek megszabott ára van. Az MTI honlapja szerint 600 leütésig (szóközökkel együtt) a sajtóközleményeket 11 ezer […]

Read more ›

Demagógisztáni napló

Demagógisztáni napló

Pár napja robbant a hír, hogy Orbán Ráhel az Operaház királyi páholyában pezsgőzött. Miután olyan jól összemelegedett a svájci ismerősökkel, hogy úgy érezte: ez a minimum azt követően, hogy meglátogatták a kedves papa dolgozóját és a koronát. A hírekben foglalt rongyrázás kontrasztját csak növeli, hogy közben kőkemény kommunikációs kupeckedés folyik a szegénység kimaszkolása érdekében. A szociális ügyekért felelős államtitkári zseb tulajdonosa ugyanis azt nyilatkozta, hogy jelentősen csökkent a szegénység. Czibere Károly ezt a kormányzati munka méltatása gyanánt gondolta megosztani azokkal, akik a közpénzből finanszírozott kormányzati híradót még nézik. S alighanem a magyar kormányzatra, és a magyarországi szegénység csökkenésére gondolhatott eközben. […]

Read more ›

Lapszemle 2015.01.31.

10:39 de.1 comment
Lapszemle 2015.01.31.

Miniszterelnökség: a Bertelsmann-tárgyalásokon nem téma az RTL Híradó. Az viszont igaz, hogy Lázár János viszi az ügyet a kormányban. Az atv.hu megkeresésére a Miniszterelnökség sajtóirodája megerősítette, hogy valóban folynak tárgyalások a kormány és a RTL Klub tulajdonosai között. Portálunk úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából vett részt ezeken a tárgyalásokon Lázár János. Értesülésünket a sajtóiroda nem cáfolta. Magyar betegségnek, kommunizmusból ITT maradt relfexnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök azt a felvetést, hogy Angela Merkel német kancellár a hétfői látogatásán kritizálná őt. A szavazáson a 125 érvényes szavazatból 70-et kapott Németh Szilárd és 55-öt az eddigi elnök, Hegedűs Csaba, aki 1992-tól […]

Read more ›

Azok a telek!

Azok a telek!

Befagyott Duna, hólapátolás a Boráros téren, síelni vágyók tömege a Fogaskerekűn, jégbe zárt Erzsébet tér: megmutatjuk, milyen volt a téli Budapest a múlt században. A tél egészen más városon, mint falun. Ha beköszönt a fagyos hideg és nagy hó zúdul a földre, falun minden lecsendesedik, lelassul. Az emberek behúzódnak a meleg szobába, s csak a legszükségesebb dolgok miatt lépnek ki a hideg külvilágba. A városban azonban ilyenkor sem állhat meg az élet: dolgozni kell menni, iskolába, óvodába vinni-hozni a gyereket, vásárolni, szórakozni. A Budapest Gyűjtemény fotóiból készült válogatásból bepillanthattok a régi pestiek téli életébe. Üllői út és József körút sarka […]

Read more ›

Az új próféta

12:00 de.6 hozzászólás
Az új próféta

Új elnököt választott a Magyar Birkózó Szövetség. A régi elnök, Dr. Hegedűs Csaba a sportág nagy alakja, olimpiai és világbajnok, mesteredző, volt szövetségi kapitány, aki 1992 óta volt a Magyar Birkózó Szövetség elnöke távozott. Huszonhárom év alatt sportvezetőként minden volt a magyar birkózásban, csak birkózó-szőnyeg nem, sportolóként mindent elért, ami elérhető volt a szőnyegen. Ami emberi tartását illeti, arról súlyos, életveszélyes autóbalesete utáni visszatérése beszél. Két év rehabilitáció után még két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Edzőként tanítványai közül hárman – Növényi Norbert, Sike András és Kocsis Ferenc – olimpiai bajnokok lettek. Részt vett a nemzetközi birkózóéletben is, tagja volt a Magyar […]

Read more ›

Tanulságos epizód a teremtés történetéből

2015 január 30 8:16 de.4 hozzászólás
Tanulságos epizód a teremtés történetéből

Az első napon Isten megteremtette a kutyát. És mondá az Úr: Ülj egész nap házad ajtaja előtt és morogj meg mindenkit, aki elhalad vagy bejön. Húsz évnyi életet adok neked. Húsz év? – kérdezte a kutya. Az túl sok morgás. Adj nekem csak tíz évnyi életet, a másik tízet visszaadom Neked. És beleegyezé az Úr. Második napon Isten megteremtette a majmot. És mondá: Szórakoztasd az embereket, majomkodj és nevettesd meg őket. Ehhez húsz évnyi élettartamot adok neked. Húsz év ehhez túl sok – mondta a majom. Én nem majomkodnék annyit. A kutya visszaadott Neked tíz évet, én is ezt teszem. […]

Read more ›

A CBA védelmében

A CBA védelmében

A jobb sorsra érdemes kiskereskedelmi hálózat története – ahogyan egy gyalogos kívülálló látja – szinte példaszerűen mutatja, hogyan lehet elszúrni egy alapvetően jó ötletet, és kitenni mindenféle idióta célpontnak. Bánná a fene a boltokat – csakhogy a példa ma már a magyar gazdaság minden ágazatára, szinte minden alegységére, cégére, vállalatára igaz. És a jelenlegi kormány gazdasági elképzelései alapján ez így van jól, ez a jövő útja, a felemelkedés záloga. Hmmm. A történet 1992-ben kezdődött, amikor még elég élénk volt a magyar társadalomban az örökös hiányok emléke. Vásároltak is az emberek, épültek a bevásárlóközpontok, utóbbiak szinte kizárólag külföldi cégek vállalkozásában. Új […]

Read more ›

Rasi-fun cirkusz és kenyéréhség

7:26 de. Rasi-fun cirkusz és kenyéréhség bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Rasi-fun cirkusz és kenyéréhség

Az RTL kapcsán most megy a találgatás, hogy vajon megegyezik-e a kormánnyal vagy mégsem? Kiszavazós telefonvonalak még nincsenek, de már röpködnek a hírtöredékek. A vezér kimentette a családját. Nem Orbán, akinek a lánya már külföldön tanul, hanem az RTL vezére. Vagy csak szabira küldte. Az Origo szerint voltak tárgyalások a kormány és az RTL-csoport vezetői között. Márpedig, miért is ne hinnénk pont az Origónak? Ha valakiknek lehet szimatuk az ilyesmihez, akkor nyilván ők. Mintha valami kormány-nyomást emlegettek volna egy ottani vezetőváltás kapcsán. Hiába! A rutin, az kérem rutin. Szóval! Higgyük el, hogy akkorát tárgyaltak, hogy böffentettek is hozzá. S akkor […]

Read more ›

Empátia

6:19 de.1 comment
Empátia

Tele vagyok empátiával. Fiatalabb koromban persze inkább halikrával szerettem tele lenni, de az idő rohan, az ember azzal foglalkozzon, amire még képes, jelen esetben – a magam részéről például – rohadt empatikus vagyok. Arra gondoltam, hogy bizonyára oka van annak, hogy az ország lakosságának egy jelentősnek mondható része a magyar jobboldalt támogatja, meg annak is oka lehet, hogy epét hány, mikor a liberálisokra terelődik a szó, és ezelőtt tizenöt évvel még azon is spekulálnom kellett, hogy miért is haragszik annyira a baloldalra – mára ez legalább tisztázódott. Mára a magyar baloldalt bátran le lehet haragudni, adtak rá okot, nem is […]

Read more ›

Betiltották az angol nyelvet a montreáli Sacré-Coeur kórházban

2015 január 29 3:38 du.12 hozzászólás
A montreáli Sacre-Coeur kórház

Ha beteg vagy és nem beszélsz franciául, imádkozzál azért, hogy a mentők ne a Sacré-Coeur kórházba szállítsanak, akkor sem ha éppen ez van legközelebb lakásodhoz. Ezt tudjuk javasolni a KMH montreáli magyar olvasóinak, amennyiben nem beszélnek franciául. A CTV News információja szerint, a montreáli Sacré-Coeur kórház menedzsmentje levelet intézett valamennyi dolgozóhoz, melyben a következő pontok állnak: 1. Valamennyi írásbeli kommunikáció kizárólag franciául történhet a kórház teljes területén. 2. Kétnyelvű (francia-angol) hírdetményeket és nyomtatott információt el kell tüntetni a kórház területéről. 3. Ha bármelyik orvos, vagy ápoló angolul, vagy a francián kívül bármely másik nyelven kíván szóbelileg kommunikálni, a kórházi menedzsment […]

Read more ›

Gyurcsány Ferenc: Most jön a görög bukás

Alexis Tsipras / John Kolesidis/REUTERS

A görög radikális baloldali párt, a Sziriza győzelmétől hangos fél Európa, és mi tagadás, pár magyar párt is egy új baloldal születését ünnepli napok óta. Én óva intenék mindenkit az örömmámortól. A feketeleves még hátravan. A vezető görög pártok évtizedek óta egymásra licitáltak, hogy miként tudják a népet boldogítani függetlenül attól, hogy az istenadta nép mennyi erőfeszítést tesz, mennyire sikeres, mennyit ad a világ a szorgalmáért, a teljesítményéért. Szerették ezt a választók? Persze. Kevés adót fizettek, vagy még azt se, sok kedvezményt kaptak, és úgy tűnt, hogy a hellénizmus öröksége, a mediterrán napfénye és még ki tudja mi, gondtalan életet […]

Read more ›

Lapszemle 2015.01.29.

8:28 de.1 comment
Lapszemle 2015.01.29.

A Fidesz szerint az olcsóbb üzemanyag miatt csökkennie kellene a kenyér árának, a pékszövetség vezetője viszont azt mondja, jelenleg nem áll módjukban mérsékelni a sütőipari termékek árát. Most, hogy évek óta nem látott szintre süllyedt a benzin és a gázolaj ára, és várhatóan az olajárak egyhamar nem emelkednek újra az egekbe, feltehető a kérdés: miért nem hallani a fentiekkel ellentétes jelzéseket? Egyre több Magyar orvos dolgozik külföldön, a szakemberek annyira keresettek, hogy kiutazásukat toborzócégek is segítik. A kint dolgozók tízszer annyit keresnek honfitársaiknál, és a briteknél dolgozók kétharmada nem is jönne haza. Ennek egyik fontos tényezője a magyarországi hálapénz rendszer, […]

Read more ›

Apátia, félelem, Merkel

Apátia, félelem, Merkel

Ez itt a legnagyobb veszély – az apátia. A szó az értelmező szótár szerint közöny, érdektelenség – a kislexikon szerint minden benyomás iránt való érzéketlenség; érzelmi közönyösség, mikor a lélek teng s a benyomások nem találnak benne kellő visszhangra. Számos foglalkozás hordozza magában kialakulásának lehetőségét, de a politika is okozhatja, főleg akkor, ha az érdekérvényesítés ellehetetlenül, ha az állampolgár úgy érzi, hogy reménytelen küzdeni az őt körülvevő világ negatívumai ellen. Ha azt kell gondolnia, hogy ő tehetetlen báb, játékszere a nála nagyságrendekkel erősebb hatalmaknak, ha úgy érzi, hogy bármit tesz is, úgysem sikerülhet változtatnia a világ folyásán. Az apátia általában […]

Read more ›

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a KMH-ra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben!