További írásaink

Összefogás?

2014 január 9 12:25 du.22 hozzászólás
Összefogás?

1. Az nem összefogás, amelyikben két szervezet megállapodik egymással, majd azt mondják, hogy aki összefogást akar, az csatlakozzon hozzájuk. Csatlakozzon hozzájuk a hathúszas, mozdonnyal előre. 2. Az nem megállapodás, amelyben az összes kérdésben, melyben meg kellene állapodni, már előre megállapodott két szereplő, a többi pedig ki van zárva a tartalmi döntésekből. Aki erre képes, az hasaljon el a Wartburg kalaptartóján és bólogasson, esetleg csóválja a farkát. 3. Az nem széleskörű megállapodás, melyben a szóba jöhető közéleti szereplők részvételéről utólag döntenek azok, akiknek a részvételéről, szerepéről – szerintük – mások nem dönthetnek se előre, se utólag. 4. Az nem korrekt eljárás, […]

Read more ›

Rezsicsökkentés: össznépi őrület, vagy a félelem bére?

Lékó Sándor

Ötven feletti barátaim! Tegyük fel – csak egy rövidke pillanatra –, hogy újra (a „létező”) szocializmusban élünk és a Népszabadság felhívást tesz közzé, miszerint minden faliújságra (üzemekben, iskolákban, bérházakban és irodaépületekben) ki kell írni a villanyáram napi árát, és azt is oda kell biggyeszteni, hogy Svájcban viszont mennyivel többe kerül manapság ugyanez. De nézzünk kicsit távolabbra: képzeljük el, hogy véletlenül Kínába születtünk, és ha nem engedelmeskedünk a Zsenmin Zsipaoban megjelentetett központi utasításnak, másnap kivégeznek bennünket. Képzeljük el (de csak egy pillanatra), hogy rövidesen választások lesznek ázsiailag determinált hazánkban és komolyan elgondolkodunk: a Nagy Pártra szavazzunk-e, vagy azokra a mitugrász ellenzékiekre, […]

Read more ›

A legújabb fideszes ötlet: erdélyi földmutyi!

Földet kérek!

Tisztelt dr. Orbán Viktor miniszterelnök és FIDESZ elnök úr! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy SORON KÍVÜL, mindenféle vizsgálat és személyi adatok áttekintése  mellőzésével vegyenek fel a FIDESZ tagjai közé! Kijelentem, hogy nem vagyok büntetett előéletű, ellenem jelenleg  sem folyik szabálysértési, vagy büntetőeljárás. Megbízhatónak tartanak általában, de ha a PÁRT TAGJA leszek,  akkor ígérem, ezt a tulajdonságomat azonnal a kukába fogom dobni. Hű leszek a Párthoz, a pénzhez, a vagyonhoz  addig, amíg meg nem szedem magam, de mint tudjuk, a pénzből soha nem elég. Párttagságomért cserébe nincsenek nagy igényeim! Nem akarok a trafik mutyiban részt venni, nem szeretnék holmi gyakorlatlan kis senkiházi piti […]

Read more ›

Közös listát, frakciószövetséget hoz létre a demokratikus oldal

2014 január 8 4:37 du.45 hozzászólás
Mesterházy Attila és Bajnai Gordon

Ahhoz képest, hogy augusztustól kezdve mind az Együtt-PM, mind pedig a Magyar Szocialista Párt azt hangoztatta, hogy nem nyitják fel választási szövetségüket és nem lépnek egy platformra Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, ma villámgyorsan és kínos miniszterelnöki casting nélkül megállapodott  a két szövetséges ellenzéki párt számos fontos kérdésben. 1. Közös listát, 106 körzetben közös MSZP-Együtt-DK-s jelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet állítanak. A kormányfő-jelölt pedig nem más mint Mesterházy Attila, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. Tehát minden híresztelés – elsősorban a Magyar Nemzettől – , hogy Surányi György ex-jegybank elnök, vagy Róna Péter közgazdász lehet a demokratikus oldal kormányfő-jelöltje inakkurátusnak bizonyult. 2. Gyurcsány […]

Read more ›

Pelikán József gátőr bemutatkozó levele és portfóliója a Magyar Krónikához

Both Béla A Tanúból

Tisztelt Szerkesztőség! Tekintetes Főszerkesztő Uram! Biztosan emlékszik rám Bástya Elvtárs legutóbbi partijáról, ahol Virág Elvtárssal rendezgettük szép, koncentrikus körökbe a lelűdözött fácántokat, majd azt követően még le is tegeződtünk, amelynek hatására vót bátorságom járni egy magyar durmányost, Tekintetes Főszerkesztő Uram ténsasszonyával! Ne vegye tolakodásnak, se a NER gyermekéhez illetlen panaszkodásnak, de el kell mondanom, hogy az elmúlt négy évben én még sem trafikot, sem megnyert tendert nem kaptam Bástya elvtárstól, pedig nem csak a fácántjait rendezgettem ám! Most viszont, látva az újmagyar sajtó felvirágoztatására tett kísérletüket, engedje meg, (négy kisüsti hatására beállott nexusunkra utalva:engedd meg kedves barátom!), hogy felajánljam szolgálataimat […]

Read more ›

Ötven megszorítás Orbánéktól, amitől rosszabbul élünk, mint négy éve

Ötven megszorítás Orbánéktól, amitől rosszabbul élünk, mint négy éve

Megosztjuk önökkel olvasóink gyűjtését az Orbán-kormány által 2010 óta bevezetett megszorításokról – oppardon, dehogy megszorítások, kiigazítások! -, a teljesség igénye nélkül. Ötven tétel került a listára.  – adójóváírás megszüntetése – béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra) – cafeteria megadóztatása – munkavállalói járulékok emelése – 32 ezer fő elbocsátása a közszférából – a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése – reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség – cégautóadó emelése – egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése – kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal – ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra – illetékemelések – a […]

Read more ›

Pintér Sándor az őszödi beszéddel bombázná az ellenzéki összefogást

Pintér Sándor belügyminiszter

Pintér Sándor fideszes belügyminiszter hírtelen rájött arra, hogy most – így január első felében – érkezett el az a pillanat, amikor fel kéne oldani a titkosítást Őszöd-ügyben. Természetesen csak véletlen egybeesés lehet, hogy a miniszter ezt az opciót pont akkor dobta be, amikor a demokratikus ellenzék éppen a teljeskörű összefogás feltételeit próbálja megteremteni, mely együttműködésbe Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója is szerepet vállalhatna. A belügyminiszter  – aki láthatóan nem az állam, hanem pártja érdekeiben jár el – a HírTv Magyarország élőben című műsorában lebegtette meg Gyurcsány Ferenc Balatonőszödi beszédének kiszivárogtatás körüli titkosszolgálati információ feltárását, bár mindjárt hozzátette, hogy a BM rendelkezésére álló […]

Read more ›

Együtt, működj!?

2014 január 7 8:41 du.12 hozzászólás
Reading Together / Andre da Loba

Édesanyám 1985-ben tett látogatást „a kapitalizmusban”: egy hónapot töltött az öccsénél Franciaországban. Persze a vendéglátók nem vehették ki a szabadságukat – gyárban dolgoztak, ahol egyszerre adták ki a pihenőt. Néhány napot azért együtt töltöttek: elvitték Anyut Párizsba is, meg a közeli tengerpartra. Amíg dolgoztak, Anyu főzött itthoni ételeket, főként a káposztás cvekedli, meg a szilvásgombóc nyerte meg a francia gyerekek szívét. És persze közben nézte a tévét, ahol már akkoriban is közvetítették a parlamenti üléseket. Egy szót nem tudott franciául, mégis felháborodva mesélte: Képzeljétek, az Országgyűlésben ordítoznak egymással, néha már azt hittem, ölre mennek! Magyarországon akkoriban méltóságteljes volt a parlamenti […]

Read more ›

Kórdokumentum

Kerényi Imre Krónikája

Rátesi Margit magyarországi újságíró már írt a Kanadai Magyar Hírlapnak, vendégszerzői kapacitásban. Ezuttal azonban üdvözöljük szerzői csapatunkba! Mától írásai fotójával, illetve rövid önéletrajzával jelennek meg lapunk virtuális hasábjain. * Új folyóiratot gründol Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott (nem vicc, tényleg ez a titulusa) és Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata című hetilap lapigazgatója, Bencsik Andrásnak a lap főszerkesztőjének és a békemenetek fő szervezőjének testvére. Már el is küldték a terjedelmes felkérő levelet, nem fárasztanám az olvasót a bornírt, és szemmel láthatóan fogalmazásgátló hatása […]

Read more ›

A Magyar Krónika és a demokratikus ellenzék utolsó utáni esélye

A Magyar Krónika és a demokratikus ellenzék utolsó utáni esélye

Ha a Magyar Krónika című új, kormánypárti propagandalap májusra tervezett megalakulása és a legalább 180 millió forintyi adófizetői pénz amit erre költeni terveznek nem ösztönzi arra az ellenzék felé hajló és bizonytalan szavazókat, hogy a kormánypárt leváltása érdekében voksoljon, akkor más már aligha ébresztheti fel őket közömbösségükből, vagy politikai távolságtartásukból. És nem azért, mert a Magyar Krónika és az erre szánt 180+ millió lenne a Nemzeti Együttműködési Rendszer legnagyobb botránya, vagy bűne (hiszen a trafikbotrány és földosztás mellet eltörpül), de mégis a kormánypárt példanélküli, mértéktelen önteltségének ékes szimbóluma. A teljes demokratikus ellenzék összefogása és a kormány egyre abszurdabb, a mérsékeltebb […]

Read more ›

Kultúrkampf a Duna TV-n

Kultúrkampf a Duna TV-n

Hagyaték, avagy zsenik vakvágányon. Nem meglepő, hogy a Duna TV, amelyik nem igazán híres rendszerkritikus mivoltáról, cserébe erősen talpnyaló, erre a sorozatra vállalkozott. De azért akad itt egy veretes reakció vendégszerzőnktől, aki leásott a rögvalóságig. Íme, Pelikán József címzetes és örökös gátőr Virág elvtársnőhöz írott levele az újmagyar kulturkampf tárgyában.  „Tisztelt, Tekintetes Virág Elvtársnő! Alulírott Pelikán József címzetes, és örökös gátőr úgyis, mint a Párt hű gyermeke, azzal a kéréssel fordulok  Nagyméltóságú Elvtársnőhöz, hogy ne tessen már engem állandóan kényelmetlen helyzetbe hozni, tessen engem  visszaengedni a gátra! Ne tessen mán engem arra kényszeríteni, hogy nekem, a nagy-tajt- és fajmagyar nép, egyszerű […]

Read more ›

Magyar Krónika, avagy Orbán főszerkesztő új játékszere

2014 január 6 4:28 de.35 hozzászólás
Magyar Krónika, avagy Orbán főszerkesztő új játékszere

Magyar Krónika az ultrafideszes kormányfolyóirat címe, maga Orbán tartja a szerkesztői értekezletet csütörtökön, írni is fog bele. Megszereztük a szerzőknek írt felkérő levelet. Ennél döbbenetesebb olvasmány 4 éve nem volt! Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt.  Így kezdődik az a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő által írott levél, amit legalább 100 kormányhű potenciális szerző kapott meg a napokban. A január kilencedikei alakuló […]

Read more ›

Takarék(sz)övetkeztetések

2014 január 5 9:36 du.28 hozzászólás
Takarékszövetkezet

A nemrég államosított takarékszövetkezetek újraprivatizálása felgyorsul, a választásokig befejeződik. Az átverési trükk lényege, hogy a Takarékszövetkezetek törzstőkéjét Orbán levitte először, és csak azon alacsony érték mellett csatlakoztatta az állami szereplőket (Magyar Posta és az MFB), mint a jövőbeli új tulajdonosokat. Így jutott az ideiglenesen befektetett 655millióval a többséghez! Ennek a piaci értéke sokmilliárd, ami nyereségét nem az állam termelte meg, hanem a betétesek kisemmizéséből ered! Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi banknyúzó  és kiszámíthatatlan kormányzati magatartás miatt mindenki menekülne, nemhogy új befektetéseket eszközölne. Persze ez a trükk másik része, hiszen emiatt ők, akár Simicska, az értékének töredékéért meg tudja […]

Read more ›

Barcsa Turner, amint éppen kicsit túlzó

Barcsa Turner, amint éppen kicsit túlzó

„Ne gyertek haza!… Soha! Igazatok van: itt az újnácik és fasiszták fel fognak titeket akasztani a gusztustalan cikkekért. Itt mi vagyunk az urak, mi tombolunk, gyűlölködünk, rasszistáskodunk és antiszemitaként viselkedünk, utálunk mindenkit, de főleg titeket! Szóljatok legyetek szivesek az itthon maradt elvbarátaitoknak is, hogy élhetetlen lett Magyarország a burjánzó nácizmus miatt, és hívjátok ki magatokhoz Dániel Pétert, Gyurcsányt, és a sok tetvet. Felejtsétek el a nyelvünket, hiszen ezt már csak fasiszták és ’mélymagyarok’ beszélik! Ne használjátok a magyar jelzőt, hiszen az már szinonímája lett a IV. Birodalmat építő hungarista-nyilas-csőcselék-szélsőjobboldali bűnözőknek! – Ne mondjátok magyarnak magatokat, mert mindenki a fasisztákra gondol. […]

Read more ›

Minden Fideszes Lakjon Jól 17.0

2014 január 4 10:11 de.43 hozzászólás
Simicskorbán

Már csak alig 3 hónap, és jöhet ismét a tragédia a szabadságharcosoknak, mint 2002-ben. Ismét magához térhet pár napra az agyalágyult magyar nép, és ismét elzavarhatja ezeket a köztörvényes álkeresztény bűnözőket. Persze már nem lesz olyan egyszerű, mint akkor, mert mára a kétharmaddal minden szinten bebetonozták a hatalmukat, és saját magukra szabták nemcsak az összes létező jogszabályt, hanem magát az alapvető jogainkat is. Felrúgták az alkotmányos rendet, amire felesküdtek, majd csináltak maguknak egy egypárti bolsevik faszkalaptörvényt, amit félévente átírnak, mindig a saját szükségleteik szerint. De még így is rettegnek a hatalom és a kasszakulcs elvesztésétől a fasiszta elvtársak, és a […]

Read more ›

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a KMH-ra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben!