További írásaink

A Fidesznek nincsenek tervei a Malév-utód létrehozására

2012 február 6 2:05 du.32 hozzászólás
A Fidesznek nincsenek tervei a Malév-utód létrehozására

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az ATV Start című műsorban adott interjút hétfő reggel, melyben jelezte, hogy hónapokig is eltarthat mire a kormány komolyan neki lát egy új nemzeti légitársaság létrehozásának tervezésébe. De mire erre a pontra jutnak, a villámgyorsan akcióba lépő Ryanair, Air Berlin, Lufthansa és a Wizz Air a Malév szinte teljes piacát elszívják. „A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként”–nyilatkozta Völner államtiktár az ellenzéki televízió reggeli hírműsorában. De rendkívül nehéz lesz a kormánynak új […]

Read more ›

Pulitzer-díjra jelölték a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítóját

Pulitzer-díjra jelölték a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítóját

Pulitzer díjra jelölték Balogh S. Évát, a Hungarian Spectrum című angol-nyelvű közéleti blog főszerkesztőjét, aki egyben a Kanadai Magyar Demokratikus Charta egyik alapítója és szóvívője. Balogh S. Éva húszévesen hagyta el Magyarországot az 1956-os forradalom leverése után  és történelem-szakosként diplomázott az ottawai Carleton Egyetemen. További egyetemi tanulmányait az amerikai Yale Egyetemen végezte, ahol orosz és kelet-Európai történelemre, illetve politikára koncentrált. Évtizedeken keresztül tanított a Yale Egyetemen, fő kutatási területe pedig a két világháború közti magyarországi külpolitika. Később a Morse College élére került, dékáni kapacitásban.

Read more ›

Minden ami Malév – a KMH retró gyűjteménye

2012 február 5 3:46 du.6 hozzászólás
Minden ami Malév – a KMH retró gyűjteménye

„Sokan szinte gyerekként kerültünk ide, vannak, akiket csak rövid ideje ejtett rabul a kerozin gőze. Úgy érzem, mindannyiunk nevében mondhatom, életünk értelme volt ez a cég. Generációk dolgoztak itt és most családok élete fordul fel egy csapásra, a Malévben élt életünk lezárul. Nincs végszavam, nehéz búcsúzni”–írta Limberuger Lóránt, a Malév vezérigazgatója a becsődölt cég dolgozóihoz intézett levelében. Péntek egy szomorú nap volt a magyar polgári légiközlekedés történelmében. Csaknem 66 év után megszűnt a Malév és minden jel afelé mutat, hogy egy hamar nem is lesz Magyarországnak ismét nemzeti, Budapest-centrikus légitársasága. Amikor a kilencvenes években középiskolásként Budapesten éltem, gyakran mentem ki […]

Read more ›

Egy késői vacsora a torontói Coffee Mill-ben

Egy késői vacsora a torontói Coffee Mill-ben

Az elmúlt napokban Torontóban jártam és bár elég sűrűn utazom Kanada legnagyobb metropoliszába, munkám miatt ritkán van alkalmam arra, hogy egy helyi magyar vendéglőbe is eljussak. Viszont ezen a héten abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy szállodám csupán néhány háztömbnyi távolságra volt a Yorkville-i Coffee Mill-től, mely a belváros legismertebb és leghosszabb múltra visszatekintő magyar kávézója, illetve étterme. Egy olyan kaliberű establishment, mely a kanadai irodalmi és művészeti élet krémje előtt sikeresen népszerűsítette a magyar zenét, kultúrát és gasztronómiát. Ráadásul, a Coffee Mill az egyedüli magyar restaurant, mely éjfélig is nyítva tart, ami most különösen jól jött.

Read more ›

Forró teát és takarót oszt a Demokratikus Koalíció

Forró teát és takarót oszt a Demokratikus Koalíció

Kanadában egyáltalán nem szokatlan a mínusz 12 fok februárban, de Magyarországon ez már komoly gondot okoz, különösen a budapesti hajléktalanok számára. Ezért Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója akcióba lendült és forró teát, zsíróskenyeret, takarót és téli ruhákat osztanak a párt vezető politikusai a rászorulóknak. Az akciósorozat ma este tíz óráig tart és két ponton osztanak élelmet, forró teát is meleg ruhát Budapesten: nevezetesen a Blaha Lujza téren és a Moszkva téren. (Bizony, a Moszkva téren és nem a Széll Kálmán téren. A DK nyilatkozatában figyelmen kívül hagyják a fideszes névváltoztatást.) „A rendkívüli és tartós hideg miatt is szükség van az emberek közötti […]

Read more ›

A Lehet Más a Politika és a határon túli magyarság

2012 február 4 3:09 du.21 hozzászólás
A Lehet Más a Politika és a határon túli magyarság

Hosszabb interjút adott Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika új frakcióvezetője az Erdélyi Riportnak és bár a beszélgetés kisebbik része foglalkozott a határon túli magyarság helyzetével, mégis fontos fejlemény lehet, hogy az ökopárt egyre inkább hallatja hangját a diaszpórában. Az erdélyi lap rámutatott arra a tényre, hogy az LMP ismertsége még relatíve alacsony a hátárontúli magyar közösségekben. Ugyanakkor kétségkívül igaz, hogy bőven akadnak olyanok Erdélyben – és természetesen Észak-Amerikában is – akiknél a Fidesz kirekesztő politizálása, a hátáron túli magyarság szavazat-maximalizálása való kihasználása visszatetsző, de mégsem gravitálnak a Magyar Szocialista Párt felé. Kanadai szemszögből nézve, ennek okait elsősorban Magyarország legujabbkori történelmében kereshetjük, […]

Read more ›

A szocialisták szerint nem csak a Malév csődölt be

A szocialisták szerint nem csak a Malév csődölt be

A Magyar Szocialista Párt szerint a Malév pénteki megszűnése jelzi legjobban, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája egy példanélküli „csődtömeg.” Józsa István szocialista parlamenti képviselő szerint nehéz lesz a csúfos és rosszul levezvényelt csőd után új magyar légitársaságot létrehozni. Az ideális opció mindenképpen az lett volna, ha a Fidesz-kormány követi a Bajnai-kabinet példáját és erőfeszítéseire építve azonnal egy új nemzeti légitársaság létrehozását célzó szakmai terven dolgozik. Ehelyett a Fidesz még akkor sem vágott neki egy új Budapest-centrikus légitársaság kidolgozásában, amikor már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a Európai Bizottság törvénytelennek ítéli a Malévnak átutalt állami szubvenciókat és ezek visszafizetésére kötelezi a céget.

Read more ›

Nincs többé magyar nemzeti légitársaság

2012 február 3 3:46 du.40 hozzászólás
Nincs többé magyar nemzeti légitársaság

A Fidesz kabinet szégyene, hogy miközben a nemzeti ügyek kormányának titulálják saját magukat és szünet nélkül tömik tele a nonszenszre vevő fideszes pártkatonákat határon innen ás határon túl, nemes egyszerűséggel hagyta a jobboldal, hogy megszűnjön Magyarország nemzeti légitársasága. Budapest-centrikus légitársaság nélkül marad a magyar főváros, amely negyven százalékos forgalom-csökkenést eredményezhet a Ferihegyen. Már fel is számolták a Malév flottáját, a nemzeti légitársaság lízingelt gépeit Irországba szállították el ma délután.

Read more ›

Kopácsi Sándor börtöntörténetei: Doberdón Jocóval

2012 február 2 4:50 du.11 hozzászólás
Kopácsi Sándor börtöntörténetei: Doberdón Jocóval

1960. Október 22.-én este a börtönön belül elkülönítették azokat az értelmiségieket, vagy a forradalom volt vezetőit, mint például én is voltam. Ezt egy úgynevezett „hipis” azaz egy alapos motozás előzött meg, és pechemre megtaláltak a raktárban egy darab császárhúst. Miután az nem szerepelt a menün, feltételezték, hogy az kívülről jött be. Ebben persze igazuk volt, mert addigra a feleségem már megtalálta a rést a börtön falán és az egyik őr révén rendszeresen leveleztünk és néhanapján így kaptam egy-két jobb falatot is. Könnyű, nyárias öltözékben voltam, mert a raktárban jól volt fűtve, amikor azonnali hatállyal elkülönítettek, és betettek az egyik ilyen […]

Read more ›

A tolakodó kisebbség

2012 január 31 6:04 du.78 hozzászólás
A tolakodó kisebbség

Az amerikai Magyar Lobby internetes közösseg, Lipták Béla vezette akciója keretében, levelet küldött Barack Obama elnöknek, azt kifogásolva, hogy Hillary Clinton korábbi, Orban Viktorhoz intézett levele a magyar belügyekbe való illetéktelen beavatkozás, és, hogy az a kormány megbuktatásán ügyködő ellenzék sugalmazására íródott.

Read more ›

A Lehet Más a Politika és az ellenzéki kerekasztal

A Lehet Más a Politika és az ellenzéki kerekasztal

A Lehet Más a Politika biztosan a belső és külső közvéleménykutatások eredményeire figyel, amikor óvatosan kezeli a szoros ellenzéki együttműködés lehetőségét. Ugyanakkor az ökopárt kongresszusán elhangzott bombasztikus kijelentése, miszerint az LMP lehetne 2014-ben a Fidesz váltópártja és, hogy „a jelenlegi, hiteltelen parlamenti pártokkal – vagyis valamennyi, jelenleg nem kormányzó párttal – az LMP nem tud együttműködni” egyben irreális és káros deklaráció a legkisebbik Országgyűlési párt részéről.

Read more ›

Fideszerkölcs

2012 január 28 1:40 du.13 hozzászólás

Fidesz, erkölcs, kereszténység, jobboldal. Hogyan alakítja át a kormány az oktatási rendszert, annak érdekében, hogy a kormánypárt világnézetének pecsétjét nyomhassák rá az ifjúság nevelésére. Ezt a témát feszegeti Szendám bloggerünk mai blog bejegyzésében. „Azt olvasom az eduline.hu weboldalon, hogy a roppant erkölcsös (és persze keresztényi) Hatalom a következő tanévtől kezdve – hivatalos tananyagként! – morált oktatna az általános és középiskolásoknak. Hemperegnék a görcsös röhögéstől, ha ez az egész nem lenne olyan végtelenül szomorú. Mert azért gondoljunk már bele kicsinyt, hogy mégis hogyan működne ez az egész? Végtelenül gyakorlatias, pedagógus feleségem ugyanis azonnal feltette az alapkérdést: ugyan kik oktatnának erkölcsöt az […]

Read more ›

Nemzeti lomtalanítás

2012 január 27 11:22 de.7 hozzászólás
Nemzeti lomtalanítás

Az alábbi írásom a Galamus-Csoport honlapján jelent meg ma reggel. Morag Gunn nevelőapja, Christi kisvárosi kukás, aki nyomdafestéket nem tűrő jelzőket aggaszt az őt lenéző és megvető kanadai préritelepülés öntelt elitjeire. Egyik nap – enyhén ittas állapotban – Christi kiviszi magával a maniwakai szemétdobra a nyolcéves kislányt, hogy büszkén bemutathassa neki munkahelyét. „Szemetükről ismerheted meg őket igazán! Felmenőimre esküszöm – édes kislányom! – hogy a rohadt, átkozott, istenverte szemetükön keresztül kapsz róluk krisztusian tiszta képet” – üvöltötte Christi a kislánynak, aki sápadtan nézte, ahogy jobb módú osztálytársai a hátuk mögött gúnyolták a kukázó nagybácsit.

Read more ›

Tüntetnek a québeci polgármester antiszemita kijelentései miatt

2012 január 26 12:12 du.3 hozzászólás
Tüntetnek a québeci polgármester antiszemita kijelentései miatt

Tüntetést tart a Jewish Defence League of Canada Stéphane Gendron, a Québec-tartománybeli Huntingdon település polgármestere ellen, aki a napokban azt találta mondani, hogy Izrael nem érdemli meg, hogy létezzen. Meir Weinstein, a tiltakozó szervezet vezetője arra szólította fel a hungtingdoni polgármestert, hogy azonnal mondjon le posztjáról. Gendron nem csak polgármester, hanem egyben a Face a Face című francia nyelvű tévé program műsorvezetője. Az műsor adásaiban többször kifejtette Izraellel kapcsolatos véleményeit. Gendron szerint „kár, hogy még eddig nem esett szét Izrael, mivel nem érdemli meg, hogy létezzen.” Nem először tesz botrányos, antiszemita kijelentéseket Gendron. Egy korábbi tévé műsorban azt állította, hogy a zsidók „ellenszenvet” éreznek […]

Read more ›

Konferenciát szerveznek Göncz Árpád tiszteletére

Konferenciát szerveznek Göncz Árpád tiszteletére

„S ha lesz valamikor öt perc, politikai öt perc Magyarországon, amikor egy formálódó időszakban szükség lesz olyan emberre, aki kommunistával és népivel egyaránt szót tud érteni, és akinek a lapja tiszta, ha kellek, én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem”–mondta Göncz Árpád 1985 február 14-én egy Hegedűs B. Andrással készült interjúban. Akkor még bizonyára ő sem tudhatta, hogy milyen hírtelen omlik le kelet-Európában a vasfüggöny és hogy milyen központi szerepet játszhat néhány éven belül liberális politikusként és a III. Harmadik Köztársaság államfőjeként. Göncz Árpád, a demokratikus Magyarország leghosszabb ideig regnáló köztársasági elnöke (1990-2000) február 10-én lesz 90 éves és tiszteletére tudományos konferenciát […]

Read more ›

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a KMH-ra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben!