Különös exhumálás: A bori munkaszolgálatosok holttesteit találták meg Abdán?

2. rész

„Nem a történész feladata az ítélkezés, hanem a független bíróságoké. A történész egy-egy életút, egy-egy történet megrajzolásakor lehet ’elnézőbb” vagy ’szigorúbb’ – de nem feledkezhet meg arról, hogy munkájának alapelve a ’sine ira et studio’ (vagyis: ’harag és részrehajlás nélkül’ kell történelmet írni).

Vannak sajnos, akik ezt az alapelvet nem veszik eléggé komolyan, a forrásokat és a korszakot nem ismerik elég mélyen, ugyanakkor hajlamosak mellőzni azokat a forrásokat, melyek nem illenek a prekoncepciójukba. Csapody Tamás esetében is ezt látom a legnagyobb gondnak…” – összegezte véleményét Szakály Sándor azokról a hamisítókról (néven nevezve egyiküket), akik az innen-onnan összeszedett értesüléseiket, információikat az éppen aktuális politikai vezetés szolgálatába állították.

Az úgynevezett Demokratikus Hálózat elnevezésű szalondemokrata gyülekezettel együttműködő „történésszel” kapcsolatban leírtakhoz – a Radnóti-kutatás szédelgéseihez és fikcióihoz – hozzátéve, hogy „jó példa erre Tálas András esete, akiről Csapody Tamás korábban többször állította, hogy Radnóti gyilkosa, amire a Tálas örmester ellen lefolytatott perben nincs semmi utalás. Az utóbbi időkben Csapody már nem biztos ebben az állításában – de azért úgy véli: Tálas őrmester (mert kivégezték… mert a 298-as parcellában temették el) 65 év múltán és Radnóti meggyilkolása miatt is bűnös…”

A Radnóti-év alkalmából az elmúlt esztendőben a Magyar Televizió is dokumentumfilmet készített a Szentkirályszabadjáról 1944 őszén ezerkétszáz bori munkaszolgálatossal indított „erőltetett menetről”. A megszólaltatottak, bár sok egyéb vonatkozásban is ellentmondásosan nyilatkoztak, abban azonos véleményen voltak, hogy a Győr városához közeli Győrszentmártonba, az ottani téglagyárba kb. 250-300 rongyokba öltözött emberi roncsot tereltek őreik – akikről egyesek azt állították, hogy nyilas pártszolgálatosok, mások pedig a keretlegénységet illetően katonákról tettek említést. Elmondásuk szerint a környékbeli lakosokat, őket is, sáncmunkára, tankcsapdák ásására kényszerítették 1944 novemberében – de az általuk közölteket levéltári anyagok, honvédelmi vagy helyhatósági rendeletek nem támasztják alá. 1944 novemberében, főleg a hónap első harmadában senkit sem kényszerítettek ilyen munkára (volt ilyen rendelet, de a közmunka legkorábban 1945. február végén, március közepén zajlott le ebben a térségben.)

A szovjet csapatok március 20. körül értek oda, abban az időszakban már nyilas pártszolgálatosok lepték el az ország legnyugatibb városait, községeit – a Pannonhalmi Főapátságban tartózkodókat is közmunkára vezényelték. A front március 29-én érte el Abdát, majd néhány óra múltán az országhatárt.

A Magyar Televiziónak és korábban (1956-1990 között) az újságoknak nyilatkozók azzal sem lehettek tisztában, hogy a munkaszolgálatosokat a szerbiai rézbányákból hurcolták oda, az ezerkétszáz rabmunkás illetve a több mint százfőnyi őrszemélyzet elhelyezésére a viszonylag kis területen lévő téglagyár vonatkozásában végképp’ nem kaptunk elfogadható magyarázatot.

RADNÓTI MIKLÓS HOLTTESTÉT TALÁLTÁK MEG ABDÁN, 1946-BAN?

Nem korábban, hanem a háború végét követő huszonötödik évben, 1970-ben, kérték fel dr. Ruppenthal Miklóst arra, hogy írja le az abdai exhumálás történetét. A győri volt megyei bírósági szakértő és boncolóorvos véleményében az alábbiak olvashatók:

„Az itteni koporsó nélkül elföldelt 20 férfi holttest között a kihantolás során volt egy, akinek a nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott, földdel szennyzett kis jegyzetfüzetet. Ezt a napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztottuk. A verses formájú szöveggel teleírt kis füzet első lapján Radnóti Miklós neve állott, mindezt ceruzával írta az elhalt. Ez is mint fontos személyi adat, a vizsgálóbíró számozott borítékjába került, további nyomozás céljából.” (Ruppenthal-letét, Győr-Sopron Megyei Levéltár – Zárolt és közjegyzőileg védettnek nyilvánított dokumentum.)

A leírtak több vonatkozásban sem egyeznek meg az irodalomtörténetben, biográfiákban és az iskolai tananyagokban 1946-1990 között olvasottakkal. – A hitelesnek tartott kutatások „Radnóti Miklóst és 21 társát” említik, mint olyanokat, akiket „a nyilas terror idején Abda mellet meggyilkoltak”. Amint az olvasható: a hivatalos – vagy annak tartott – dokumentum 20 személyt említ, akik egyike volt a költő, Radnóti Miklós, akinek a neve azonban dr. Radnóczi Miklós volt, a vizsgálat alá vont személynek, maradványainak művésznevét ilyen okmányokon sehogy, vagy legfeljebb zárójelben említik. A „nadrágja hátsó zsebében” talált füzet említése sem egyezik meg azokkal a leírásokkal, melyeket általánosan elfogadottnak tartanak a kutatók és azok a győri zsidó vezetők, akik a költő holtestét (?) 1946-ban átadták szállításra feleségének, Gyarmati Fanninak és barátainak.

Még gyanúsabb a levéltári dokumentumban olvasható azon mondat, amellyel dr. Ruppenthal befejezi feljegyzését: „Ezt a feljegyzést a nyilas terrornak, azoknak az áldozatairól, vértanúiról készítettem, akik között Radnóti Miklóst is találtuk.”

Megkerülhetetlen a kérdés: ez utóbbi megállapítás miért nem kapott sajtónyilvánosságot 1946-ban és az azt követő években, mikor szinte futószalagon gyártották a háborús bűnösök pereit, mikor egy ilyen dokumentum nyilvánosságra hozása alaposan megnehezítette volna a büntetőeljárás alá vont személyek védekezését?

Ki vagy kik azonosították és mikor, Glatter-Radnóczi-Radnóti Miklós holttestét? – Hová tünt az egy példányban készített bírósági jegyzőkönyv eredeti példánya?

Ha a nyilasok, a Magyar Királyi Honvédség katonái vagy a keretlegények között volt Deutsche Miliz (DM) önkéntesei 22 munkaszolgálatost gyilkoltak meg Abda közelében, akkor a levéltári anyag miért említ húsz áldozatot?

Hogyan kerültek és mikor a nyilas pártszolgálatosok a munkaszolgálatosokra felügyelő őrszemélyzet tagjai közé?

Tanulmányozzuk csak tovább az orvosszakértő, dr. Ruppenthal, tudományosnak aligha mondható – annál inkább kritikátlan antifasiszta vádiratnak tűnő – 1970-ben papírra vetett emlékiratát:

„Ebben az időben (ti. 1944 első hetében) itt, megyénkben, szóbeszéd tárgyát képezte az, hogy a nyilasok egyes helyeken – Mosonmagyaróvár, Mosonszentmiklós, Abda, Hegyeshalom – a légoltalmi elsötétítés éjszakai óráiban munkaszolgálatos csoportokat terelnek ki a falvak határaiba. Egy idő múlva a falbeliek a határból lövöldözést hallottak, majd később visszatértek a faluba a nyilasok, de már a munkaszolgálatosok nélkül. – Napok múlva a határban, a mezőgazdasági munka végzése céljából oda kijáró falusiak észlelték azt, hogy egyes bombatölcsérek (Abda, Hegyeshalom) és pl. a falusi dögtemető előre megásott nagy gödre (Mosonszentmiklós) be voltak friss földdel felületesen takarva. Gyanút keltett az is, hogy ezek a helyek a községtől éppen abba az irányba estek, amely felöl az éjszakai lövöldözést hallották előzőleg.

A felszabadulás után a nyomozó rendőrség a lakosság gyanúja alapján jelentést tett az ügyészségnek, amely elrendelte ezeknek az alaposan gyanús helyeknek a felkutatását és feltárását. Ezekhez a kihantolásokhoz voltam én, mint egyik bíróság orvosszakértő és boncolóorvos kirendelve… A vizsgálóbíró, az orvosszakértő társam már nem élnek és így ezekről az ügyekről már csak én tudok közvetlen személyes tapasztalatok alapján…

Ezekről a bírósági eljárásokról külön feljegyzéseket nem készítettünk – az egy példányban készült jegyzőkönyvet a győri bíróságnál ismételten hiába kerestem, azok nincsenek itt, mert azokat még annakidején a bűntényeket elkövetők illetékes bíróságaihoz (pl. Miskolc, Budapest) továbbították…”

Kihangsúlyozom: ez a feljegyzés 1970-ben készült. 1945 és 1949 között, sőt, még a későbbi években is értékes vallomás lehetett volna bármelyik bíróság előtt – de a koronatanú által leírtakra állítólag senki sem volt kíváncsi a több száz, több ezer büntetőeljárásban.

Az még csak-csak érthető, hogy a falusiak 1944-ben nem jelentették a történteket – Abdán sem! – a helyi hatóságoknak, azonban a késői, 1946. június közepén lezajlott exhumálásra a félelem nem lehet magyarázat.

Kérdés lehet(ne) az is, hogy az orvosszakértő és a nyomozók hogyan voltak képesek megállapítani dr. Radnóczi (Radnóti) Miklós személyazonosságát, különösen arra tekintettel, hogy az Abda közelében meggyilkolt 20 – vagy 22 – személyt ingoványos földbe temették, ahol a bomlás lényegesen gyorsabb, mint az átlagos, szárazabb temetői földben?

Ha a helyiek tudtak a munkaszolgálatosok meggyilkolásáról, akkor a hatóságok miért vártak 18 hónapot az exhumálással? Hiszen mint olvasható volt a Ruppenthal-kéziratban: „A felszabadulás után (ez Abda esetében 1945. március 29.) a nyomozó rendőrség a lakosság gyanúja alapján feljelentést tett az ügyészségnek…”

Ha csupán csak az eddig felsorakoztatott kérdéseket, kérdőjeleket vesszük figyelembe, akkor is kételyeink lehetnek Radnóti Miklós sorsát, mártíriumát illetően, nyíltan feltéve a kérdést: megtalálták-e 1946-ban vagy ezt követően Radnóti földi maradványait és ebből következőleg Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a költő holttestét temették el a hozzátartozók és Radnóti tisztelői?

A mítosz, a politikai és háborús bűncselekménnyé vált ügy azonban az eddig ismertetettnél is több rejtélyt, ellentmondást tartalmaz.

GYARMATI FANNI NEM LÁTTA FÉRJE, RADNÓTI MIKLÓS HOLTTESTÉT

Az még hagyján – bár a tényfeltárás szempontjából nem lehetne mellékes – hogy napjainkban Radnóti gyilkosaiként aposztrofált személyek (kivégzettek) bírósági anyagaiban az ítéleteket nem az abdai, hanem a bori munkatáborban végzett cselekményekre alapozták a népbíróságok, ám mikor magát az Abdán történteket vizsgáljuk és ezen belül az exhumálás cselekményét, a krónikásnak kötelessége rámutatni azokra a nyilvánvaló ellentmondásokra, melyeket a Radnótiról szóló történetírás figyelmen kivűl hagyott.

Nyilasok (a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom tagjai) voltak a Csapody Tamás, még korábban a dr. Ruppenthal Miklós orvosszakértő által annak nevezettek? Aligha. A magyar honvédség kötelékébe tartozó katonák Marányi Ede magyar királyi honvéd alezredes alárendeltjeiként tevékenykedtek. – Az sem bizonyított, hogy a később kivégzett Asztalos Ferenc, Szokolits Ferenc, Tálas András, Juhász Pál, Katz József és Sisák György mindegyike ott volt az abdai gyilkosságoknál. Felmentést, mint keretlegények, mint a koncentrációs táborok fegyveresei – nem kaphatnak. Ettől függetlenül, a történelemírás, a jog, etikai kérdésekben nem folytathat döntőbíráskodást. Ilyen alapon minden katona potenciális gyilkossággal vagy annak előkészületével vádolható.

A Ruppenthal-emlékiratot tanulmányozva akaratlanul is arra a következtetésre jutunk, hogy az orvosszakértő utasításra cselekedett. – Dr. Ruppenthal, mint szakember ugyan leírta: „valamennyi áldozatnál közvetlen közelből leadott tarkólövés volt a halál oka… és a tömegsírba szántaknak még a lábbelijét is leszedték, rajtuk nagyon kevés ruha volt, egyiküknél sem találtunk személyi okmányokat, gyűrűt, órát, pénzt vagy egyéb értéktárgyat…” – de ez a vélemény mások, esetleg a hozzátartozók, 1945 után felelős beosztásba került barátok nyilatkozatait már nem korlátozhatta. Gerencsér Miklós író jegyezte fel a második világháború után, hogy mikor megkérdezte az orvosszakértő nobilis özvegyét, ti. férje kinek a kívánságára foglalta írásba az abdai emlékeit – az, sokat sejtető mosolyos tekintettel nézett rá, és csak annyit mondott: „Erről inkább ne beszéljünk.”

Az újabb kényes, kényelmetlen kérdéshez akkor érünk, mikor a győri (pontosabban: győrszigeti) Chevra Kadisa névsorát olvasva dr. Radnóti-Radnóczi nevét olvassuk. Az izraelita rituálé törvényei szerint zsidó temetőbe, pláne rabbi celebrálta gyászszertartással temetni más felekezetbe tartozót szigorúan tilos. – Ismert, többek között a katolizált Radnótitól is, hogy a Glatter Miklósként született költő keresztény hitre tért. – Akkor tehát hogyan került Glatter-Radnóczi-Radnóti Miklós a győri Chevra Kadisa megáldott, megszentelt hantjai alá?

És ha megkérdeztük, akkor a következő kényes kérdés elől sem térhetünk ki: a bizonyos, sokat emlegetett (a költőnél talált) „kockás füzet” hogyan került (ha létezett) az abdai exhumálóktól az izraelita hitközséghez, onnan pedig a halhatatlanságba?

Nagy Józsefné – az egykori Magyar Központi Hiradó győri központja vezetőjének özvegye – így emlékezett: „Eljött hozzánk Ortutay Gyula, a Magyar Központi Hiradó Rt., az MTI, a Magyar Rádió és Filmiroda igazgatója, titkárnőjével Radnóti Miklósnéval (ti. Gyarmati Fannival). Velük volt Zelk Zoltán is, a költő. Már előzőleg is megkérték a férjemet, hogy készítse elő az exhumáláshoz szükséges hivatalos eljárásokat. Így ők már a készre jöttek Győrbe. Személygépkocsival érkeztek meg elég korán reggel, velük jött egy halottszállító furgon is, hogy azzal vihessék el Radnóti Miklós holttestét. A Bisinger sétányba jöttek, a lakásunkra… A férjemmel együtt elkísértük őket először a Kossuth Lajos utcai irodába, a főrabbi úrhoz. Ő megmutatta a ’hagyatékot’ amit az exhumáláskor a költő zsebeiben találtak: többek között egy versesfüzetet, ceruzát, egy aranyláncot medalionnal… A költő holtteste akkor már rendes koporsóban volt, dupla koporsóban, hogy Budapestre lehessen szállítani.

Nekünk azt mondta a rabbi úr, hogy mikor megtudta az exhumálás időpontját, ő is elment Abdára. Ahogy aztán egymás után megtalálták a noteszt, meg ezeket a tárgyakat, így tudták meg, hogy Radnóti Miklós is az áldozatok között van…”

Nagy Józsefné vallomásával szöges ellentétben állt Ortutay Gyula emlékiratának azon része, amely ugyanezen órákra vonatkozik: „Ezt a kis füzetet találtuk meg testének riasztó, véres maradványai mellett az ideiglenes, gyalulatlan deszkakoporsóban, 1946 augusztusában, egy fülledt délutánon a győri köztemetőben… Négyen álltuk körül ezt a gyalulatlan, durva ládát a forró augusztusi napon: Radnóti Miklósné, Baróti Dezső, Tolnai Gábor és jómagam.”

Abdán hallgattak az exhumálásról. Hallgattak augusztus 12-én is, a győri intézkedés idején is, pedig az ilyen gonosztett kiderülte óriási erkölcsi-lélektani energiát adott volna a háborús bűnök és bűnösök elleni propagandának – lévén 1946. év a népbírósági ítélkezések és ítéletvégrehajtások legkomorabb esztendeje. – Ám a titkok tudói az agusztus 14-i budapesti temetésen is hallgattak. – A „valóságot” özvegy Nagy Józsefné vallotta rá Hulesch Ernő dr. (a másik orvosszakértő, dr. Ruppenthal segítője) magnószalagjára, majd ennek alapján a győri Műhely Szerkesztőség által készített cikkben. – Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni a cikk olvasását követően az alábbiakat írta az orvosszakértőnek:

„Köszönöm a Műhely-példányokat. Nem lett volna helyesebb, ha a publikáció megjelentetése előtt keres meg? Így elkerülhette volna a ’téves emlékezések’ legalább egy részét, mint pl. Zelk Zoltán jelenléte Győrben.

A velem összefüggő közlésekhez elvárhattam volna, hogy megkérdez: így volt-e?

Sohasem volt aranyláncom medalionnal v. a nélkül. Az egész ’emlékezés’ hamis, érzelgős, Radnóti Miklóshoz méltatlan.

-Radnóti Miklósné”

A minden szempontból tiszteletre méltó Radnótiné Gyarmati Fanninak – ha nyilvánosságra nem is hozták mondandóját – talán utoljára alkalma volt egyértelműen az utókor tudomására hozni, hogy úgy igaz-e a történet, ahogy azt Ortutay Gyula tolmácsolta az egész magyar társadalom immár nemzedékről nemzedékre ismétlődő köztudatába, avagy egészen egészen más, számunkra mindeddig hozzáférhetetlen úton-módon történt Radnóti Miklós Odüsszeia-bolyongása?

Gyarmati Fanni látta egyáltalán 1946-ban mártír férje földi maradványait? Megbizonyosodott arról, hogy valóban Radnóti Miklós holttestét szállította Budapestre (a Fiúmei úti sírkert 41. parcellájához) a személygépkocsijuk nyomában haladó furgon? – Radnótiné dr. Hulesch Ernőnek írott hatsoros levele nem ad választ a kételkedők kérdéseire, sőt, erősíti a kételyeket…

Csapody Tamástól, a botcsinálta történész tanulmányait olvasva és közéleti szerepléseinek mindinkább növekvő számát figyelve, a rosszul értelmezett antifasiszta magatartása kapcsán még az is megkérdezhető: egészen biztos abban, hogy a valódi Radnóti-gyilkosok nyomában liheg immár egy évtizede, vagy Radnóti Miklós hírnevét, mártíriumát csupán csak azért a kétszázezer forintért keverte bele publikációiba, melyet a Minőségi Újságírásért-díj mellé átvehetett?

Szemenyei-Kiss Tamás

(Folytatjuk)