3. rész

Szalondemokraták és a történelemhamisítás: a munkaszolgálatos költő az ukrán fronton harcolt?

„Turek Miklós – aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott – zenével és hangeffektusokkal gazdagított előadása hatásosan mutatta be Radnóti fogságát, illetve utolsó pillanatait. Radnótit 1944 májusában hívták be munkaszolgálatra és ezt követően az ukrán fronton (síc!) harcolt. A magyar haderők visszavonulása után Radnóti a bori munkatáborba került és néhány hétre rá pedig Heidenauba. A fogság alatt Radnóti folyamatosan verseket írt, melyeket egy füzetbe rögzített. Amikor 1944 augusztusában bezárták a Bor melletti tábort, 3200 magyar zsidót deportáltak Magyarországon keresztül. Út közben halt meg Radnóti, miután brutálisan megverte egy tiszt és aztán agyonlőtték a Győr környékén fekvő Abda nevet viselő faluban. Csak Radnóti halála után találták meg a verseit tartalmazó füzetet, amikor földi maradványait kiásták a tömegsírból…” (Kanadai Magyar Hírlap, 2008. október 1.)

A történelemmel – és úgy általában, a Radnóti-kutatással – kapcsolatos tájékozatlansággal vegyes legendagyártás elegye volt az a kulturális összejövetel, melyről 2008 őszén kiváló kollegám Christopher Adam, a Kanadai Magyar Hírlap magyar származású főszerkesztője számolt be, és amelyen Ottawában díszvendégként vett részt Vastagh Pál, a Magyar Köztársaság rendkivűli és meghatalmazott nagykövete, számos politikus, irodalmár, társaságában…

Milyen információkra alapozta az Ottawában rendezett kulturális összejövetel a fenntiekben idézett állításokat? – Hol harcolt bármelyik (fegyvertelen) munkaszolgálatos a keleti fronton? – A „frontharcos” költő 1944 nyarán a németországi Heidenauban állomásozott? – A bori munkatábort bezárták vagy Albert Speert és az Organisation Todt szervezetét a hadihelyzet romlása kényszerítette erre a lépésre?

A munkatáborokból (melyeknek úgy egyébként csak az egyik lágere volt a „Heidenau” elnevezésű!) 3200 zsidó munkaszolgálatost szándékoztak deportálni a Harmadik Birodalomba a német és magyar katonai vezetők? – Ki tanúsította, hogy Radnótit „brutálisan megverték” meggyilkolása előtt? Végezetül: kik lőttek agyon az „Abda nevet viselő faluban”?

CSAPODY MIKLÓS ÉS A DEMOKRATIKUS HÁLÓZAT

Az még csak-csak érthető, hogy Ottawában és más helyeken sorrakerült Radnóti-év kulturális-történelmi rendezvényein a megjelentek nem foglalkoztak aktuálpolitikával, hiszen a meghívottak között lehettek olyanok is, akik tevékeny résztvevői voltak 1945 tavaszáig a hungarista munkaállam építésének – ám az egyéb, főként a Demokratikus Hálózat szervezésében lezajlott megemlékezéseken (ahol a lényegi mondandót többnyire Csapody Tamás „történész” kutatásaira alapozták) már erre a körülményre sem kellett tekintettel lenni.

A behálózott demokrácia hangadói, vagyis napjaink téves úton járó antifasisztái, az 1946 utáni ideológiának és történetírásnak megfelelően dolgozták fel Radnóti Miklós háborús éveit és mártíriumát, holott a Horthy-kormányok, az ezt követő nyilas hatalomátvétel tetteinek ismeretében semmi szükség sincs történelemhamísításra, arra sem, hogy a köztiszteletben álló irodalmi nagyságunk nevét használják fel bármely politikai tevékenység igazolására.

A bulvársajtó – ezek között is elsődlegesen a Stop elnevezésű internetes weboldal – 2008-tól keltezi a társadalomkutató-szociológus Csapody úgymond tényfeltárásait a Nemzeti Pantheon (a rákoskeresztúri temető 298-as parcellája) vonatkozásában, illetve, ezzel összefüggésben Radnóti tragédiáját, holott a Demokratikus Hálózat aktivistái által „nyilas parcellának” nevezett hely titkai már 1995 óta ismeretesek a történészek előtt. Másrészt a Radnóti-mítosz eddig megismert fejezetei még utalásokat sem tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy az ott eltemetettek bármelyikének vagy akár a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalomnak köze lett volna az Abda közelében lezajlott tömeggyilkossághoz.

2007. november 11-én, Csapody Tamás (képünkön) személyes megkeresését követően, az alábbiakat közöltem a kutatóval:

„Tisztelt Csapody Úr! Emlékeztetem Önt a Nagy Imre és társai eltemetési helyeivel kapcsolatos kutatások nehézségeire és arra, hogy a politikai okokból kivégzettek eltemetési helyei 1945 és 1989 között nem voltak publikusak. Ebből pedig az következik, hogy a Budapest X. ker. Kozma utcában lévő temetői főkönyvi bejegyzései egészen biztosan nem fedik a valóságot. – A kivégzettek eltemetésének szinhelyén a hivatalos szervek által felügyelt elhantolásoknál helytelen kiindulni a temetési szokásokból, így abból sem, hogy a holttesteket hová, milyen mélységű gödörbe szokták temetni. A 298-as parcellát, mint temetési helyszínt, nem úgy kell vizsgálni, mint pl. a 175-ös parcellát, ahol (logikus rendben, mélységben és a rátemetéseket feltüntetve) az előírások szerint jártak el.

Előzetes személyes beszélgetésünk alkalmával közöltem: a 298-as parcellában – hasonlóan a 300-as és 301-es parcellákhoz – tömegsírt rejt a mély, a felszínen lévő kopjafák rendjének, az ápolt területnek semmi köze sincs a 0,60 és 3,00 m közötti réteg ’tartalmához’. Így lehet csak megérteni, hogy a ’Lukács Ferenc’ megjelölés színhelyén/környékén hány emberi maradványt temettek el… olykor különböző időpontokban.

A Mártírok Igazságtevő Bizottsága az illegális Hungarista Mozgalomnak egy olyan csapata volt, melynek éppen az volt a feladata, hogy felkutassa a bebörtönzött nyilasokat, hungaristákat és kivégzésük helye illetve időpontja mellett felderítse az elhantolásaik helyét. E bizottságot az utóbbi évtizedekben Bosnyák Imre vezette, de a naprakész ’hungarista főkönyv’ Angliában és Kanadában (M. Katonka Mária révén) is hozzáférhető volt a Mozgalom irányítói számára.

Arra is emlékeztetem Önt, kedves Csapody úr, hogy a 298. és 301. parcellák teljes feltárása 1989-ben, az azt követő évtizedekben is elmaradt – még annak ellenére is, hogy a hivatalos szervek, az ország vezetői tudatában voltak a ’titkoknak’. Francia Kiss Mihály ebből a skizofrén helyzetből adódóan lett 56-os szabadságharcos…

Az, hogy a Mártírok Igazságtevő Bizottsága tagjai kikkel álltak kapcsolatban (bíróságok, bv-alkalmazottak, politikusok) – nem lehet kérdés. Ez a Bizottságra és a Hungarista Mozgalom vezetőire tartozik. A mi életünkben e témára már feltehetően senki sem ad választ Önnek.

A jövő héten beszélni fogok a németországiakkal, és ha olyan információkhoz jutok, melyek esetleg Önt is érdekelhetik, akkor haladéktalanul értesítem.

Üdvözlettel: Szemenyei-Kiss Tamás”

2008. január 14-én a Demokratikus Hálózat kutatójától, a címzettől, a tájékoztatásul elküldött dokumentumokkal kapcsolatban, az alábbiakban idézett levelet kaptam:

„Tisztelt Szemenyei-Kiss Tamás! – Igen köszönöm az anyagot! Többször jeleztem már, hogy engem a kivégzett bori keretlegények vonatkozásában érdekel a 298-as parcella. Kimentem a parcellába és a helyszínen személyes benyomásokat szereztem. Nekem megrendítő volt, hogy a megtalált öt, kivégzett bori keretlegény sírja, akiknek a peranyagát ismertem és kétség sem férhet ahhoz, hogy gyilkosok voltak, a gyönyörűen rendbehozott parcellában találtam meg. Ezek után néztem szét, hogy miként lehetséges ez.

Önhöz hasonlóan, én is elfogulatlanságra törekvő, forráskritikai szemléletű kutató vagyok…

Az ún. háborús főbűnösökkel ugyanazon sorban nyugvó három kivégzett bori keretlegény vonatkozásában kutattam. Az egyikük sírhelye, közvetlenül Lukács Ferenc sírja mellett van. A temetői főkönyv állítása szerint semmilyen rátemetés esetükben nem történt, és aminek külön is utána néztem, exhumálásukra sem került sor. Tehát a boriak esetében, akiket 1948-ban kivégeztek, azok egyes sírban, pontosan ugyanazon a sírhelyen nyugszanak, mint az első eltemetés idején. – Számomra a témában fontos, forrásértékű a HMH (a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata – a Szerk.) ottawai 1995-ös híranyaga. Ugyanakkor ez önmagában véve keveset mond arról, hogy a jelentés aláírói honnan szereztek tudomást mindarról, amit a jelentésben leírtak…”

A hungaristák 1995-ös ottawai találkozóján ismertetett és később nyilvánosságra hozott HMH-jelentés után a szintén Ottawában, 2008 őszén rendezett demokratikus (liberális) Radnóti-emlékünnepségen „Radnóti utolsó pillanatairól” beszéltek az előadók, anélkül, hogy bármelyikük ott lett volna azokban a bizonyos utolsó pillanatokban. A mártír költő harctevékenységét méltatták az ukrán fronton – holott tudhatták volna: a munkaszolgálatosokat nem harcolni vitték a Szovjetúnió és a szövetségesek elleni háborúba. Ők nem kaphattak fegyvereket, a megbízhatatlannak minősített személyeket rabszolgaként dolgoztatták. Radnótit nem a Harmadik Birodalomban lévő Heidenauba hurcolták a német-magyar visszavonulást követően, hanem a jugoszláviai Bor környékén lévő „Heidenau” elnevezésű táborba, melynek akkor Marányi Ede magyar kir. honv. alezredes volt a parancsnoka… A bori lágerek megszüntetése idején az Organisation Todt már nem rendelkezett 3200 munkaszolgálatossal (még a felével sem!), kb. 1500-1600 politikailag megbízhatatlan, fogolyként kezelt ember menetelt Magyarország felé, akiknek mindössze kétharmada érte el a határt, ahol a magyar hatóságok átvették őket…

Csapody Tamás, a Demokratikus Hálózat „történésze” azonban figyelmen kívűl hagyta ezeket az ellentmondásokat, sőt, mert „elfogulatlanságra törekvő, forráskritikai szemléletű kutató” volt – a nyilvánvaló ellentmondások számát csak növelte a Népszabadság illetve az Élet és Irodalom hasábjain megjelent munkáiban!

Ahogy idéztem a 2008. január 14-én keltezett leveléből: kivégzett bori keretlegények sírjairól tájékoztatott engem, akiknek a peranyagait ismerte, és akiknek kétség sem férhetett bűnösségükhöz – ezzel szemben a „Radnóti Miklós halála” című publikációjában (2008. október 31. – Népszabadság) az alábbiakat látta fontosnak a nyilvánosság tudomására hozni: „A menetet kísérő bori keretlegények népbírósági pereiből Radnótiról nem tudtunk meg semmit. A keret katonái nem ismerték és nem is ismerhették őt… Tálas vastag népbírósági aktájában szó sem esett az abdai kivégzésről, ami tovább növeli a gyanút, hogy Tálas, Bodor és a különítmény többi – egyébként soha el nem ítélt tagja – lehetett ugyan tömeggyilkos, de erre nincsenek bizonyítékaink…”

E ponton tehető fel a kérdés, hogy a 2008. október 31.-i publikációja, nyilatkozata fényében akkor miért tüntettek szalondemokrata társaival egyetemben a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában?

Miért írta azt kilenc hónappal korábban, hogy Tálas András hadapród őrmester és társai – akiknek állítólag ismerte a népbírósági peranyagait! – gyilkosok voltak? (Ami kétségtelenül igaz lehet, csakhogy bűnüket nem „nyilasként”, hanem a Magyar Királyi Honvédség katonájaként követték el!) Időközben miért feledkezett el arról, hogy a tömeggyilkosoknak minősített abdai résztvevőket korábban „nyilas” jelzővel látta el?

CSAPODY TAMÁS ÉS A TÖRTÉNELMI KUTATÁS

A Demokratikus Hálózatnak és Csapody Tamás kutatónak a Radnóti-gyilkossághoz (tömeggyilkossághoz?) csak perifériálisan köthető, az úgynevezett „Marányi-ügyben” játszott szerepe e történet külön fejezetét képezi.

Segíteni szándékozva a Radnóti-kutatást, a rendelkezésemre álló HMH-dokumentumok, valamint egyéb, emigráns kapcsolataim bevonásával lépéseket tettem, hogy a Németországban lévő Tarjányi-Tatár hagyaték Magyarországra hozatalával tisztább képet kapjunk részben Radnóti sorsáról, részben pedig a hungaristák esetleges szerepéről az abdai eseményekkel kapcsolatban.

Tarjányi-Tatár Imre a hungarista állam Korona Tanácsának tagja, országgyűlési képviselő, majd 1946 után az exil Hungarista Mozgalom Európai Munkatörzse irányítója 1962 után személyes kapcsolatban állt Marányi Ede alezredessel, aki a háborút követően „Fehér Antal” álnéven élt Argentínában, onnan a HMH akkori vezetői hozták vissza Nyugat-Németországba. Tarjányi közelében a Bódeni tóhoz közeli Bermatingen községben élt és tevékenykedett a nyilas emigrációban.

Kenedi Jánossal és Földesi Ferenccel, az Országos Széchenyi Könyvtár (Bibliotheca Nationalis Hungariae) Kézirattára osztályvezetőjével tárgyalva a hagyatékról, úgy terveztük, hogy dr. Orosz Mihály németországi lakost is bevonva – Tarjányi fiával történt megegyezés után – Budapestre hozzuk a HM Európai Munkatörzse teljes anyagát…

E témában az OSZK Kézirattár vezetőjének hozzám írott levelét idézem:

„Tisztelt Uram! – Kenedi János barátunk közvetítésével került látókörömbe egy Németországban őrzött hagyaték, amely az egykori hungarista mozgalommal kapcsolatban tartalmaz értékes dokumentumokat. Mindenekelőtt szeretném megköszönni Önnek, hogy felhívta rá a figyelmet. Konzultáltam a Könyvtár tudományos igazgatójával és főigazgatójával, egységesen az az álláspont alakult ki, hogy ha van rá mód, szívesen helyt biztosítanánk a dokumentumoknak Kézirattárunkban. Egy kollegánk ki tudna utazni, átnézni az anyagot. Segítségét szeretném kérni a részleteket illetően. Ki az örökös, kihez fordulhatunk, stb?

Tisztelettel, Földesi Ferenc osztályvezető, OSZK Kézirattár” (Földesi F. levele a szerzőhöz, 2007. október 27.)

Dr. Orosz Mihály német állampolgár még a lakásomon is felkeresett ezt követően – egyeztettünk a hagyaték átvétele ügyében – Tarjányi fiának csak az volt a kikötése, hogy az apja levelezése, dokumentumai mindenki által hozzáférhető helyen legyen és muzeális értékként kezeljék azokat.

E tervről a „Radnóti-kutatót”, Csapody Tamást is értesítettem, mikor hosszabb hangfelvételeket, jegyzeteket készített lakásomon. – A SOTE társadalomkutatója később, előzetesen engem nem értesítve, Németországba utazott felesége társaságában, ahol (dr. Orosz elmondása alapján) kísérletet tett arra, hogy megszerezze a Tarjányi-Tatár dokumentumokat, s azokat az állítólagos tanulmányaihoz felhasználja.

„Ki ez az ember?…” kérdezték később, érdeklődve arról is, hogy én küldtem-e nyakukra a meglehetős rámenőséggel fellépő Csapodyt…?? Orosz dr., előzetesen a németországi emigráns hungaristákkal is tárgyalva, Magyarországra utazva közölte: ezt követően szó sem lehet a Tarjányi-hagyaték Magyarországra hozataláról. Bennem megbíztak ugyan, de politikai felhasználás, olcsó újságcikkek írása céljából nem engedik elhozni az említett dokumentumokat…

Így végződött a kutatás – amely eredeti szándékunk szerint a Radnóti-mítosz, a történelemhamisítás szertefoszlatását, a költő halála körülményeinek pontosabb ismeretét célozta – és amely Csapody Tamás, továbbá a megélhetési demokraták néhány újságcikke megalkotásának szándéka okán ellehetetlenült.

Szemenyei-Kiss Tamás

* Országos Széchényi Könyvtár

Bibliotheca Nationalis Hungariae

Kézírattár, fond 567 jelzetű gyűjteménye

Szemenyei-kéziratok

* Győr-Sopron Megyei Levéltár

Ruppenthal-letét