//
cikk
Külpolitika, Stephen Harper

Harper szerint a kanadai modell egyedülálló

Stephen Harper ChilébenStephen Harper kanadai miniszterelnök hivatalos chilei utján elmondta: Kanada létezése e legjobb bizonyitéka annak, hogy az amerikai földrész országai követhetik a szabadpiac gazdaság elveit és a demokráciát anélkül, hogy az Egyesület Államok közvetlen befolyása és hatása alá kerüljenek.  Harper 2007 július 17-én elhangzott beszéde felvázolta konzervatív kormányának külpolitikai céljait, melynek központjában áll Kanada szerepének növelése a térségben.

Harper szerint a kanadai harmadik utas modell, mely egyesíti a szabadpiac elvét  a szociális igazságossággal, követendő példa lehet Dél Amerika számára. “Egyesek ezen a kontinensen azt hiszik, hogy csak két lehetőség van: visszatérhetnek a gazdasági nacionalizmushoz, a tekintélyelvű politikai rendszerhez és az osztályharchoz, vagy épp olyanok lehetnek mint az Egyesült Államok. Ez természetesen teljes nonszensz. Kanada puszta létezése ékes bizonyítéka annak, hogy e két lehetőség közti választás félrevezető. Kanada egy nyitott és demokratikus társadalom, mely a G8 országai közül a legerősebb gazdasággal rendelkezik. Ugyanakkor Kanada egy büszke és független ország. Politikai felépítésünk jelentősen eltér attól ami az USA-ban található és társadalmi értékeink sem azonosak”–mondta Harper Santiagoban, Chilé fővárosában, utalva többek között Kanada állami egészségügyi rendszerére.

A kanadai miniszterelnök méltatta Chilé politikai és gazdasági rendszerét és jelezte, hogy Kanadával együtt a dél-amerikai ország modellként szolgálhat a régióban. Harper arra is utalt, hogy ideje lenne csökkenteni a kanadai külpolitika európai hangsúlyát és inkább Latin Amerikára kéne koncentrálni. Harper személyes beszélgetést folytatott Michelle Bachelet chilei elnökasszonnyal és találkozott Santiago gazdasági vezetőivel is. 

Kanada már évek óta fontos szerepet játszik Dél-Amerikában és az utóbbi évtized során a kanadai befektetések elérték a 100 milliárd dollárt.  

                                                                                     -Á.C.

 

Interakció

Vélemény?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

Please log in to WordPress.com to post a comment to your blog.

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 63 other followers