Mark Carney alig egy hete lett Kanada új liberális miniszterelnöke amikor bejelentette, hogy április 28-án előrehozott szövetségi választásokra kerülnek sor. Pár hónapja, a konzervatívok több mint húsz százalékos fölénnyel vezettek a felmérésekben. Ma a liberálisok állnak első helyen. Döbbenetes politikai fordulaton esett át Kanada nyolc hét alatt és ennek Donald Trump az oka. Az alábbi elemzést Vassy Kapelos, a CTV riportere és politikai elemzője írta. Hétéves voltam 1988-ban, amikor ebben az országban utoljára egy választás egyetlen kérdés körül forgott. Akkor a szabadkereskedelem volt a téma; majdnem négy évtizeddel később a szabadságról van szó. A szabadságról Donald Trumptól. Tegyük csak ki […]
-
Óriási fölénnyel nyert Mark Carney — Napokon belül új miniszterelnöke lesz Kanadának
Vasárnap délután a vártnál is nagyobb fölénnyel nyert Mark Carney a kanadai Liberális Párt pártvezető választásán. Így...
-
Peking Budapesten
Vetélkedőkön bizonyára fogas kérdésnek számítana, hogy melyik az a város, ahol téli és nyári olimpiát egyaránt rendeztek...
-
Emlékezés egy tragédiára
Szerényen, kissé félrehúzódva, alacsony földhalmon, jelképes sírhanton áll egy emlékmű Budapesten, Újpesten, a Görgey...
-
Bárki lehet ogre
Lehetséges, hogy első pillanatban kevéssé érthető a cím utolsó szava. Valószínűleg nem mindenki látta – vagy már elfelejtette...
-
Felfedezésre váró szépség
Számos utazási iroda kínál különféle körutazásokat Szicíliába. Ez a vidék tehát nem ismeretlen a magyar utazók előtt....
További írásaink
Frank Tibor: Levél a dühöngőből a zárt osztályra
Kedves Barátom! Sokszor leírtam már neked, tudod, amit világutazásaim során látok: hogy a világ megbolondult, tiszta bolondokháza. Ezen belül is azt, hogy kicsiny hazánk, Magyarország, ezen belül is a zárt osztály. Miután Amerikában töltöttem az új elnök majd egész első hónapját, tudatom, hogy az USA pillanatok alatt ezen bolondokháza dühöngője lett. Már írtam róla, milyen érzés volt, mikor pár nappal hivatalba lépése után Trump minden nap más és más országot vagy területet akart elfoglalni, bekebelezni… tudod a sorrendet: Grönland, Panama-csatorna, Kanada stb… Aztán jöttek a rémisztő hírek a védővámokról (a leggyakoribb keresett szó a neten a ‘TARIFF’ lett). Ja, igen, […]
Read more ›A Balatontól Afrikáig
Véget ért a sorendben immár 47. Utazás kiállítás a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Az Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszt nevet viselő, egyszerre több kiállítást és szakmai eseményt magában foglaló rendezvény központi témája az okos turizmus, külföldi díszvendége a szomszédos Szlovákia, a belföldi díszvendég pedig a Négy évszakos Balaton volt. Külföldről 35 országból 450 kiállító érkezett, a látogatók száma pedig meghaladta a 23 ezret. Bár a jelszó sokat igért: „A kaland veled kezdődik” – nem volt nagy kaland bejárni. Az A-pavilonnak talán a harmadát töltötte meg az, amit Utazás Kiállításnak megszoktunk, a többit lakóautók, kerékpárok és egyéb járművek […]
Read more ›Ketten — Ille István utolsó írása
Ille István, lapunk egykori szerzője és társszerkesztője, hosszan tartó rákos betegség után január 9-én elhunyt. Hamvait a cinkotai temetőbe helyezték örök nyugodalomra. A szomorú hírt István fia osztotta meg néhány napja a Facebookon és ezt a KMH is közzétette a közösségi médiában. Szerzőnk Szukits Rezső küldte el hozzánk István – általa ismert – utolsó írását. Ezzel emlékezünk meg róla. Béke poraira. Már rég óta együtt voltak ketten, az ember és a kutya. Az ember Ember volt, a kutya Kutya. A kutya ugyan nem tudta, hogy ő Kutya, de az Ember mindig így szólította. Nem is volt más neve. Nem éltek […]
Read more ›Orbán nem csak a fegyveres erők feletti kontrollt veszítette el, de talán már a repülőgépe sem fog tudni felszállni, amivel majd menekülni akar az országból
Az, hogy a magyar hadsereg előző vezérkari főnöke az ellenzék legnagyobb pártját támogatja, megpecsételi a regnáló hatalom sorsát. Ruszin-Szendi Romulusz megjelenésével a magyar népharag és az ellenzék eddigi legjelentősebb eseménye következett be egy tényleges kormányváltás (és talán rendszerváltás), az uralkodó rezsim eltakarítása irányában. Ruszin-Szendi személyiségének elemzésébe nem mennék bele. de az látható, hogy egy katonával van dolgunk. A jelenlegi hadügyminiszter egy operettfigura, egy politikai posztra vágyó milliárdos maffiózó, akit nagy valószínűséggel a magyar egyenruhások megvetnek. Nem egy katona, hanem egy újmagyar dzsentri, akit a saját vagyona és kedves kis felesége karrierjének egyengetése motívál csupán. Egy urizáló pojáca a maffiaállamon belül. […]
Read more ›Kenyér és igazság
Van egy kitüntetés, amit az egész világon ismernek és nagyon magasra értékelik. A francia Becsületrendet Napóleon alapította, 1802-ben. Azt, hogy valami hasonló nálunk is van, valószínűleg sokkal kevesebben hallották. Pedig létezik! Magánkezdeményezésre jött létre, csendben, mondhatni szűk körben adják át, de ez semmit sem von le az értékéből. Az adományozók és a kitüntettek évente egyszer találkoznak, egy különleges alkalomkor. A díj Kiss György, Munkácsy díjas szobrász- és éremművész által tervezett és készített érme. Egyik oldala védelmező és segélykérő emberi kezeket ábrázol, másik oldalán a kitüntetésre vonatkozó szövegek, valamint a kitüntetett neve és az átadás éve van feltüntetve. Az Ars Humanica […]
Read more ›Nem csak színház, valami más is
Nem volt olyan régen, bizonyára sokan emlékeznek még egy roppant mulattató francia filmre. Magyarországon 1985-től kezdődően játszották. A címe: Három férfi és egy mózeskosár. A budapesti József Attila Színház most arra vállalkozott, hogy bemutatja ennek színpadi változatát. Elöljáróban annyit máris elárulhatunk: nem fog unatkozni az sem, aki még jól emlékszik a filmre. Valóban franciásan könnyed szórakozást kínál és a jól megválogatott zene is segíthet a nézőknek visszarévedni egy kicsit saját fiatalságukba. Akik pedig most fiatalok, szintén élvezni fogják a humoros fordulatokat. Ám ez az este a nézők számára meglepetést is tartogat. Egy egészen különleges kiállítást is megtekinthetnek. Hogy mennyire igaz […]
Read more ›Mini-USA, Grand-Gáza
A hatvanas években , amikor Miskolcon nevelkedtem, volt egy furcsa szokás. Ha egy külföldi kocsi ritkán arra tévedt, és megkérdezte pl merre van a barlangfürdő, akkor megnéztük a rendszámát. Ha szlovák volt, akkor elküldtük ellentétes irányba. Ha lengyel, akkor jó fele. Vagy 20 évvel később, amikor disszidáltam családostul (külön-külön, mert együtt nem engedett a népi demokrácia, de külön sikerült és Bécsben találkoztunk), szóval akkor mindezek a nemzeti ellentétek, történelmi hátterek eltűntek. Egy évi németországi menekült élet után Kanadába érkezvén ennek semmi nyomát nem láttuk. Hamarosan a fiam legjobb barátja egy román lett, (román román, nem erdélyi magyar). Nem is értettem, […]
Read more ›Tárgyak, gyűjtők, vásárlók találkozása
Csütörtökön nyitotta meg kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest. Február 6-9. között a Bálnában közel 50 elismert galéria mutatja be több ezer műtárgyát – festmények, bútorok, szobrok, ékszerek, antik könyvek és szőnyegek szerepelnek a kínálatban. Megtekinthető – és megvásárolható – többek között a magyar impresszionizmus egyik kiemelkedő alkotása, vagy a legkeresettebb kortárs festő műve, különleges ékszerek, valamint egy 700 éves kódex is. A Dunaparton álló Bálna épületkomplexumban most hetedik alkalommal megrendezett vásáron, visszatértek az eredeti alapjaikhoz- mondta el a megnyitás előtti napon tartott tájékoztatón Tausz Ádám, a vásár főszervezője. „Több évtizede rendezünk művészeti vásárokat, […]
Read more ›Gazdasági háború: Kanada betiltja az amerikai alkoholt
Ontario, Québec, Brit Columbia, Manitoba, Új-Skócia és Új-fundland tartományi kormányai bejelentették: többé nem lesz kapható amerikai alkohol az italboltokban, illetve az éttermekben és bárokban sem. Ontario, Kanada legnépesebb tartománya, 1 milliárd dollárnyi alkoholt importál az Egyesült Államokból. Összesen 3.600 amerikai alkoholos termék volt eddig vásárolható Ontarioban. Kedd reggel nyitás előtt kell eltávolítani az amerikai termékeket az italboltokból. Szintén kedden lép hatályba a 25 százalékos kanadai vám a legtöbb amerikai termékre, amely válaszlépés Donald Trump adminisztrációja által kivetett 25 százalékos vámra. Kanada szövetségi kormánya sok száz amerikai termékre vet ki 25 százalékos vámot, mint például ételre és italra, ruházati kellékekre, cipőkre, […]
Read more ›Az USA gazdasági háborút indított Kanada ellen — Hazánk azonnali válaszlépéseket tesz az amerikaiak ellen
Donald Trump amerikai elnöke 25 százalékos vámot jelentett be kanadai termékek ellen, amelyek kedden lépnek hatályba. Egyedül a kanadai olajra vetetett ki alacsonyabb vámokat, nevezetesen tíz százalékot. Súlyos gazdasági válságba került Kanada. Hat hónapon belül mély recesszió várható, az autóipar megbénul és a kanadai állások csaknem 6 százaléka megszűnhet. Valamennyi tartományi kormányfő rendkívüli sajtótalálkozót tartott szombaton és többen arról beszéltek, hogy az amerikaiak gazdasági háborút indítottak Kanada ellen. Justin Trudeau kormányfő válságtanácskozást hívott össze Ottawában és szombat este kilenc óra után a nemzethez intézett rendkívüli és hazafias beszédet — amelyet Vive le Canada (éljen Kanada) felkiáltással zárt. Ottawában Trudeau az […]
Read more ›Mermelstein Ilona története
Mermelstein Ilona azt mondja, hogy a holokauszt során három konkrét pillanat volt, amikor megmenekült a szinte biztos haláltól.Három sarkalatos pont, amely oda vezetett, hogy ő egy 87 éves nagymama, aki egy kényelmes vancouveri lakásban él, és nem pedig a második világháború utolsó hónapjaiban meggyilkolt 570 000 magyar zsidó között van. Az első egy magyar csendőr volt, aki a budapesti Mosonyi utcai rendőrőrs előtt állomásozott. Amikor Mermelstein édesanyja, Kiss Klára a bejárati ajtó felé sétált, a rendőr egyenesen előre szegezte tekintetét, de suttogva figyelmeztetett. „Asszonyom, ebbe az épületbe besétálhat, de ha ezt megteszi, soha nem fog kijönni” – mondta. Ha Kiss […]
Read more ›Van ünnepelni valónk
Szinte pillanatnyi szünet nélkül, két esemény is követte szorosan egymást a József Attila Színházban. Előszőr egy sajtótájékoztatóra került sor, majd nyomban utána – rendhagyó formában – az Irodalmi Szalonban folyt beszélgetés. A középpontjában mindkettőnek ugyanaz a személy állt: József Attila. Ennek a kettősségnek persze komoly indoka van, mely mindenki előtt azonnal nyilvánvalóvá válik, amint egy pillantást vet a naptárra, és tudja azt is, miért április 11. a Magyar Költészet Napja. A József Attila színház tavaly meghirdette a „Csókol Attila” című drámapályázatot – emlékeztetett rá Nemcsák Károly, a színház igazgatója – hiszen névadónk 120. születésnapját ünnepeljük ebben az évben, április 11-én. […]
Read more ›Márciustól éjjel is nyitva a Világ Legszebb Kávéháza
Újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legszebb kávéházaként számon tartott, 130 éves New York Café. Az Erzsébet körúti közkedvelt létesítmény– a korábbi teszt után – március elsejétől éjszakai nyitvatartással és éjszakai kínálattal várja vendégeit. Csütörtöktől vasárnapig, éjféltől még több embernek kívánnak lehetőséget adni Budapest csodás kávéházának zavartalan élvezetére. Az éjszakai nyitva tartás lehetőséget ad arra, hogy a vendégek elkerüljék a hosszú várakozást és nyugodt, exkluzív körülmények között élvezzék a kávéház varázsát. Az ünnepi időszakra eső tesztüzemet a Világ Legszebb Kávéházának 130. évforduló eseményén jelentették be a létesítmény vezetői, hozzátéve, hogy ha az elképzeléseik pozitív visszajelzést kapnak a közönség részéről, akkor az […]
Read more ›Bérrettegő?
A kormányoldal rendszeresen „bérrettegőnek” minősít. Mint mindenkit, aki kételkedik lelkesedésük tárgyaiban. Eszerint „bérrettegek”, ha szóvá teszem a januári gazdasági repülőrajt elmaradását. Akkor is, ha nem tetszenek a Trump háta mögül öklét rázó Orbán fenyegetései, a Brüsszel ellen belengetett újabb hadművelet. Vagy Trump első, környezetpusztító lépései: a klímaegyezmény felmondása, a felmelegedést növelő széndioxid kibocsátás növelése. Vagy az, hogy a világ leggazdagabb emberei a gazdasági, informatikai és technológiai hatalom után most a politikai hatalmat is magukhoz ragadják. Méghogy bérrettegő? Én társadalmi munkában, díjazás nélkül, teljesen ingyen rettegek. Vagy legalábbis aggódom. Kiváncsi vagyok, az ő lelkesedésük hasonlóan rosszul fizet-e. Lendvai Ildikó
Read more ›Trump nem vet ki vámokat Kanadára
Donald Trump amerikai elnök több amerikai jelentés szerint nem veti ki hivatalba lépésének első napján a beígért vámokat Kanadára, Mexikóra és Kínára, ami az országnak némi haladékot ad, legalábbis egyelőre. Trump, akit hétfőn nem sokkal dél után iktattak be elnöknek, három lehetőséget vizsgált meg: 25 százalékos vámot a kanadai árukra, 10 százalékos vámot az összes országból származó árukra, vagy egy olyan eszkalálódó vámot, amely alacsonyan kezdődik és idővel emelkedik – kanadai tisztviselők szerint. A Trump-kormányzat egyik tisztviselője megerősítette a Reutersnek, hogy Trump egyelőre tartózkodni fog, és ehelyett egy feljegyzésben utasítja az ügynökségeket, hogy „vizsgálják ki és orvosolják a tartós kereskedelmi […]
Read more ›Perspektíva
-
Ketten — Ille István utolsó írása
-
Orbán nem csak a fegyveres erők feletti kontrollt veszítette el, de talán már a repülőgépe sem fog tudni felszállni, amivel majd menekülni akar az országból
-
Mermelstein Ilona története
-
Csoda történt Újpesten
-
A mákos bejgli titka
-
A mindnyájunkban élő hazafi…
-
Viták a borról
-
Már a felnőtteken is segít a Semmelweis HELP
-
Nyílt levél Magyar Péternek: Kevesebb szelfi, több cselekedet!
-
Lesz ez még így se Magyarországon? Orbán Viktor titkos menekülttáboráról