Kanadában marad az alkotmányos monarchia — még generációkig, az szinte biztos. És ez nem azért lesz így, mert akkora lelkesedéssel és érdeklődéssel követné a kanadai nép a királyi család mindennapjait, vagy oly mélyen hinne abban, hogy a monarchia kortárs brit formája annyival felsőbbrendű jogi és politikai berendezkedés lenne mint a köztársaság. Nem. A kanadai egy többnyire bien pensant nép: nincs itt forradalmi hangulat monarchia ellen, sem pedig mély lelkesedés monarchia mellett. A rendetlenséget és kiszámíthatatlanságot viszont általában nem igazán szeretjük. Ráadásul a Nemzet Atyjai oly szilárd királyi alapokra helyezték Kanadát, hogy a korona feladása és a köztársaság kikiálltása lényegében lehetetlen. […]
Kanada
-
Az USA lelőtt egy „nagy magasságú légi objektumot” a kanadai Yukon felett
Az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) lelőtt egy azonosítatlan tárgyat Kanada légterében –...
-
A megbocsátás ritka példája
A múlt hétvégén az ottawai bíróság előtt Lyle Young azt mondta, hogy az ítélet, amely legalább 25 évre börtönbe...
-
Justin Trudeau: Az ő szilárd kegyelme és határozottsága vigaszt és erőt adott mindannyiunknak
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, fekete nyakkendőben és könnyekkel a szemében nyilatkozta az alábbiakat...
MEGHALT KANADA KIRÁLYNŐJE
Kilencvenhat évesen meghalt II. Erzsébet királynő, Kanada államfője. Már ma reggel, még a bejelentés előtt — de egészségi állapotának romlása után — sötét öltönyben és ruhában jelentek meg a kanadai kormány képviselői. A nap folyamán számos bejelentés elmaradt és érezhető volt a feszültség és komor hangulat a Trudeau kabinetben. Az államfó halála következében, kötelező lesz kanadai kormányhivatalokban a fekete nyakkendő és a sötét, gyászi öltözék. Csütörtök délután hunyt el II. Erzsébet királynő a skóciai Balmoral kastélyban – közölte a Buckingham-palota rövid közleményében. A királynő 96 éves volt. „A királynő ma délután békésen elhunyt Balmoralban. A király és a trónörökös királynő […]
Read more ›Tragédia a kanadai prérin
Az utolsó életben lévő késelő aki tíz embert ölt meg és 18 áldozatot megsebesített Saskatchewan tartományban meghalt miután rendőrségi őrizetbe került — jelentette be a királyi lovasrendőrség (RCMP). A 32 éves Myles Sanderson-t szerda délután fogták el, de miután válságos állapotba került kórházba szállították, ahol aznap meghalt. A Rosthern nevű péri településen kapták el négy napig tartó embervadászat után. Testvére, Damien Sanderson, aki egyben társelkövető ismeretlen körülmények között halt meg. Holttestét hétfőn találták meg a James Smith Cree Nation őslakossági közösség területén. A két testvér szülei – akinek neveit nem hozta le a kanadai közszolgálati média – bocsánatkéréssel fordultak az áldozatokhoz […]
Read more ›Ferenc pápa kanadai látogatása és a katolikus-őslakossági megbékélés folyamata
Ferenc pápa megérkezett Kanadába. Egy edmontoni templom újraavatása múlt vasárnap hasznos emlékeztető volt a katolikusok és az őslakosok közötti kapcsolatok jelenlegi állapotára. Ugyanakkor lehet, hogy a politizált félretájékoztatás lavinája el fogja homályosítani az elért haladást. A kanadai első nemzeteket képviselő nemzeti politikai szervezetek úgy járnak el, ahogyan azt a politikai szervezetektől elvárnánk. Az őslakos politikusok, mint minden politikus, a saját programjukat terjesztik elő. RoseAnne Archibald, az Első Nemzetek Gyűlésének (AFN) országos vezetője például még azt is megtagadta, hogy részt vegyen az őslakos vezetők történelmi jelentőségű találkozóján Ferenc pápával Rómában az év elején. Nem arról van szó, hogy nem bátor, hiszen […]
Read more ›Szolidaritás Ukrajnával — Tüntetés és gyertyagyújtás Ottawában
Két tervezett hétvégi demonstrációról érkezett hír a KMH-hoz, amelyek során kanadai civilek fejeznek ki szolidaritást a megtámadott Ukrajnával. Az első demonstráció egy gyertyagyújtás lesz 2022. február 26-án este 7 órakor, az Ukrán Nagykövetség előtt (310 Somerset St West, Ottawa). A gyertyagyújtást Roshene Lawson, egy helyi római katolikus káplán szervezi. A szervező hozza a gyertyákat. Vasárnap, február 27-én délután 2 órától az Ukrán-Kanadai Kongresszus (Ukrainian Canadian Congress) szervez tüntetést az Orosz Nagykövetség elé, „Álljunk ki Ukrajna mellett” címmel. A cím: 285 Charlotte Street, Ottawa. „Mutassuk meg Kanadának és a világnak, hogy egységesen kiállunk Ukrajna mellett, és támogatjuk őt ebben a nehéz időszakban. […]
Read more ›Az ostrom vezetője börtönben marad — A blokád politikai következményei
Tamara Lich, az úgynevezett Freedom Convoy vezetője nem védekezhet szabadlábon. Egy ottawai bírónő azt mondta, nem volt meggyőződve arról, hogy Lich hazamegy, ott marad és abbahagyja a szervezkedést. „Ezt a közösséget már így is eléggé megviselték a bűncselekmények és a blokád, amelyekben ön részt vett, sőt, amelyeket vezetett. Rengeteg lehetősége volt arra, hogy kivonja magát és még másokat is ebből a bűncselekményből, de makacsul úgy döntött, hogy nem teszi meg, és kitartóan azt tanácsolta másoknak is, hogy ne tegyék meg” — mondta Julie Bourgeois, az Ontario-i Legfelsőbb Bíróság bírája kedden délelőtt. Lich-et február 17-én tartóztatták le. Jelenleg az Ottawa-Carleton regionális fogházban van […]
Read more ›Több mint száz letartóztatás — paprika spray, könnygáz, füstgránátok, gumibotok és dulakodás Ottawában
Szombatra több mint száz személyt tartóztattak le a hatóságok, akik immár két napja dolgoznak a több mint három hetes ottawai ostrom felszámolásán. Paprika spray-t és könnygázt használtak a rendőrök és több esetben gumibottal ütötték a maradék tüntetőket, ahogyan egyre közelebb kerülnek az ostrom fellegvárához a Wellington Streeten. A rendőrség szerint azért alkalmaznak gumibutokat és gázsprayt, mert számos tüntető rendőrökre és a rendőrök lovaira támadt. És füst azért látható a belvárosban, mert a tüntetők füstgránátokat hajítanak a rendőrökre. Ugyanakkor a Freedom Convoy nevet viselő ostrom maradék szervezői olyan fotót tettek közzé, amely szerintük azt mutatja, ahogyan tüntetők sérülnek meg a rendőri […]
Read more ›Mindenkit börtönbe visznek, aki nem hagyja el a vörös zónát — Elkezdődött az ottawai ostrom felszámolása
Ma reggel én is átestem rendőri ellenőrzésen, amikor kocsival indultam a belváros felé, hogy munkába menjek. Összesen 45 perc alatt tettem meg a 3 kilométeres távolságot. Száz ellenőrző pontot hoztak létre és nem csak a belvárosban, ahogyan azt eredetileg tervezték, hanem annál távolabb is. A reggeli ellenőrzés gyors és udvarias volt. A rendőrnő kérdezte tőlem, hogy hová megyek és miért. Válaszaimat azonnal elfogadta és tovább haladtam a centrumba. Ugyanakkor a Centretown nagy része teljesen el van zárva a külvilágtól. Hosszú sornyi mentőautó más Ontario-i régiókból, rendőrök lóháton, rohamrendőrség és tucatnyi előállítás — itt tart az ostrom 22. napja. Pénteken délben […]
Read more ›Börtönben az ottawai ostrom vezetője — Elkezdődött a tüntetők banktalanítása
Letartóztatták Tamara Lich-et, a három hete tartó ottawai ostrom vezetőjét csütörtök este. Hóviharban kapták el a vezért és bilincsben szállították el az Elgin Street-i rendőrkapitányságra. Békésen, ellenállás nélkül vitték el rendőrök a vezért. Pár órával korábban Lich jobbkezét – Chris Barber-t – szállították el a rendőrök. Ő sem tanúsított ellenállást. Közben Chrystia Freeland miniszerelnök-helyettes bejelentette: az ostrom számos vezetőjét villámgyorsan banktalanítottak. Ez annyit jelent, hogy kormányzati felszólításra a kanadai bankok minden pénzügyi szolgáltatást felmondanak az érintett személyekkel– folyószámlákat, hitelkártyák és jelzálogszerződéseket. Pénzüket pedig befagyasztják. Ez pillanatok alatt földönfutóvá teszi az érintett személyt, hiszen hírtelen lakbért, törlesztést, telefonszámlát és egy sor […]
Read more ›Rendőri ellenőrzésen esik át mindenki, aki Ottawa belvárosába megy
Péntektől a hatóságok határellenőrzést vezetnek be Ottawa belvárosában. Összesen száz ellenőrzési pont lesz felállítva a belváros határain. Egy három négyzetkilométeres területről van szó, amelynek keleti határa a Rideau kanális, a nyugati határa a Bronson Avenue, délen pedig a 417-es autópálya. A belváros lakói, üzlettulajdonosok, azok akik a centrumban dolgoznak, illetve olyanok aki bizonyítani tudják, hogy a szükségállapotban is engedélyezett célból kívánnak a belvárosba lépni juthatnak csak be. A száz ellenőrzési pontnál mindenkit igazoltatnak. A belvárosi lakók szabadon távozhatnak a zónából, de amikor hazatérnek, nekik is kötelező lesz átesni rendőri ellenőrzésen. A Centretown nevet viselő városrészt jelenleg egyszerűen „biztonsági területnek” hívják […]
Read more ›Az ottawai ostrom vezetője sírva kérte, hogy mindenki imádkozzon
Tamara Lich, az ottawai ostrom legismertebb vezetője egy drámai hangvételű videőt tett közzé későn szerda este, amelyet szinte végig sírt. Búcsúbeszédnek tűnt a tizenhárom perces videó, vagy talán olyan anyagnak, amelyben az esetleges büntetőjogi eljárásokban mutathatja majd, hogy békés hangvételű vezető volt. A felvételben jelezte, hogy nagyvalószínűséggel még a héten börtönbe kerül. Arra kérte támogatóit, hogy imádkozzanak a mozgalomért, ne felejtsék el, hogy az általuk gyűlölt Justin Trudeau miniszterelnök családapa, ne gyalázzák a fősodrású média újságíróit amikor azok a parlamentnél járnak és bocsássanak meg a rendőröknek. Tamara Lich videóüzenete február 16-án. „Tudom, hogy sok jogos felháborodás fogalmazódott meg kormányunk ellen. […]
Read more ›Súlyos következményekkel számolhatnak az ottawai ostrom résztvevői
Szerdán hivatalos felszólítást nyújtott at a rendőrség annak a körülbelül 200 tüntetőnek, illetve 360 járműtulajdonosnak, akik immár 20 napja tartják megszállás alatt a parlamenti negyedet Ottawában. A felszólítás azonnali távozást követel a tüntetőktől. Amennyiben maradnak, súlyos következményekkel számolhatnak, például: Akár öt év börtönbüntetéssel számolhat az a szülő, aki kiskorú gyerekkel érkezik az ostrom területére. A szövetségi szinten szabályozott kanadai bankok lefagyaszhatják és bezárhatják a tüntetők, illetve a tüntetőket segítő személyek bankszámláit és egyéb személyes banktermékeit (hitelkártyákat, jelzálogszerződéseket, stb.) Tehát teljes és hosszútávú pénzügyi csődöt hozhat a további törvénytelenség azoknak, akik ebben szerepet vállalnak. Ezt a lépést „banktalanításnak” hívják (angolul: unbanking). […]
Read more ›