2007 augusztus 14-én Stephen Harper miniszterelnök átalakította konzervatív kisebbségi kormányát. Összesen 11 minisztérium cserélt kezet az átalakítás során. A legjelentősebb változás a kanadai Külügyminisztérium élén történt. Peter MacKay, eddigi külügyminiszter átkerült a kényes Hadügyminisztérium élére és a külügy új vezetője pedig Maxime Bernier lett, a Konzervatív Párt egyik legismertebb québeci képviselője. Gordon O’Connor, a volt hadügyminiszter pedig ezentúl állami jövedelem miniszterként szerepel a kormányban. Maxime Bernier kinevezésén kivül, egy másik québeci konzervatív is helyet cserélt a kormányban. Josée Verner vette át az Örökség Minisztérium vezetését Bev Oda volt minisztertől. Oda ezentúl nemzetközi fejlesztési miniszterként folytatja munkáját a konzervatív kormányban. Jim Prentice, aki 2006 óta Indián-ügyekért felelt, az ipar-minisztérium élére került. Chuck Strahl veszi át Prentice egykori minisztériumát.
Diane Ablonczy államtitkári kinevezést kapott az átalakított Harper kormányban. Ezentúl a kisvállalkozókért és a turizmusért felel az albertai képviselő. Ablonczy a Konzervatív Párt egyik legtapasztaltabb politikusa, hiszen 1993-ban választották meg először Calgary North szavazói. Ezen kivül közismert, hogy Harper miniszterelnök közeli barátja. Éppen ezért feltűnő volt a megfigyelők számára, hogy nem kapott miniszteri kinevezést miután a jobbközép párt megnyerte a 2006-os parlamenti választásokat.
Az átalakítás után, a kanadai konzervatív kormány 26 miniszterből és 5 államtitkárból áll.
-Kanadai Magyar Hírlap


Interakció
Vélemény?