Nem válaszolt a magyar kormány a levéltári dokumentumok védelmében indított kampányra

2011 március 15 10:16 de.1 comment

Levéltári iratok

Egyelőre nem kapott választ sem a magyar kormánytól, sem a diplomáciai képviseletektől az a kanadai történész, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumainak veszélyeztetése miatt szervezett tiltakozó aláírásgyűjtést.
 
Christopher Adam szerdán arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy az elmúlt napokban kanadai, amerikai, holland és görög levéltárosok is tiltakozó leveleket küldtek a magyar kormánynak az ügyben.

A történészek és levéltárosok a magyar kormány azon terve ellen tiltakoznak, amely lehetővé tenné, hogy az 1990 előtt megfigyeltek ne csak betekintést kérhessenek a velük kapcsolatos iratokba, hanem elvihessék az anyagokat, és akár meg is semmisíthessék azokat. A magyar kormányzati elképzelés már tavalyi nyilvánosságra kerülésekor felháborodást keltett a külföldi történészek és levéltárosok körében, akik szerint fontos történeti iratok végleges eltűnéséhez vezethet, ha elfogadják a jogszabályt.

Christopher Adam, az ottawai Carleton Egyetem oktatója szerint február 25-én küldték el a mintegy kétezer ember által aláírt petíciót a magyar parlamenti képviselőknek, az EP magyarországi képviselőinek, valamint az ottawai magyar nagykövetségnek és az Európai Unió kanadai delegációjának. Mint közölte, választ egyelőre csak Bokros Lajos EP-képviselőtől kaptak, aki „teljes szívvel támogatja” a kezdeményezést. A magyar kormány részéről azonban továbbra sem kaptak visszajelzést, noha az elmúlt héten a figyelem középpontjába került a kérdés Észak-Amerikában is, ahol mintegy kéttucatnyi hírportál és napilap is foglalkozott az üggyel – közölte a történész.

Az oktató szerint a Kanadai Levéltárosok Szövetsége (ACA) mellett az elmúlt napokban a hatezer tagot számláló Amerikai Levéltárosok Társasága (SAA), valamint a Holland Levéltárosok Királyi Társasága (KVAN) és a Görög Levéltárosok Társasága (SGA) is tiltakozó levelet küldött a magyarországi külképviseletekre, amelyben a levéltári anyagok védelme érdekében azonnali lépésekre sürgették a kormányt.

Christopher Adam szerint a történész társaságokon kívül az online petíciót aláíró „mintegy kétezer ember várja a magyar kormány válaszát és egyértelmű jelzését arra, hogy felülvizsgálják döntésüket és azt a tervezett jogszabályt, amelyet egyhangúan ítéltek el a főbb akadémiai szervezetek”. Mint közölte, ha a kormány nem mutat erre hajlandóságot, akkor „telefonos és leveles kampányt” indítanak, amelyek „célpontjai” Magyarország amerikai, kanadai és európai külképviseletei lesznek, és a petíció aláíróit, valamint a történész társaságok több ezer tagját arra bátorítják majd, hogy egyenként fejezzék ki nemtetszésüket a magyar nagykövetségeken.

Független Hírügynökség

Tags:

1 Comment

  • Ahogy arról Gavriel Bar-Shaked nyilatkozott a KÉPÍRÓ-DOSSZIÉ című cikkben: 1990 tavaszán bokáig ért a budapesti Belügyminisztériumban a sok titkos akta – és amikor ők a háborús bűnös dr. Képíró Sándor iratai felől érdeklődtek, az Antall-kormány tisztviselői ellenszolgáltatást (kp. fizetést) kértek az Izraelből érkezett kutatóktól…
    Dr. Halmai Gábor alkotmányjogász, Szemenyei-Kiss Tamás újságíró, Kenedi János történész és Gavriel Bar-Shaked történész (Yad Vashem Intézet) kutatásaira alapozott összeállítás jelent meg Budapesten a háborús bűntettekkel vádolt dr. Képíró Sándorról, KÉPÍRÓ-DOSSZIÉ címmel, amely már az interneten is olvasható (Google-kereső: KÉPÍRÓ-DOSSZIÉ)