Portrébeszélgetés Horgas Eszter fuvolaművésszel

2011 október 10 10:11 de.2 comments

Horgas Eszter fuvolaművész a budapesti zeneakadémián fejezte be sikeresen tanulmányait. Már a főiskolai évek alatt neves művészektől tanult, és lépett a szakmában elismert előadókkal a színpadra. A művésznő megjelenésével, egyedien szép kisugárzásával akarva, akaratlanul magára vonja az emberek figyelmét. Egy olyan jelenség, akinek családja mellett a színpad a mindene. A zeneszeretete meghatározza művészetét, életét, létét. Nagy munkabírását misem bizonyítja jobban, minthogy lemezei folyamatosan jelennek meg, nemcsak hazai, hanem jó nevű külföldi kiadóknál is. Művészi adottságát édesapjától Horgas Béla költőtől, és édesanyjától Levendel Júlia írótól örökölte. Nekik köszönhetően Eszter már egészen kislány korában közelkerült a művészvilághoz, mely napjainkra már életének meghatározó részévé vált. Életéről, pályájáról Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap szerzője beszélgetett a fuvola virtuózzal, aki szinte már bejárta a világot.

- Visszaemlékszel még az óvodai, iskolai szerepléseidre, és megkérdezhetem, mennyire voltál jó kislány?

- A hagyományos értelemben, nem voltam jó kislány. Jó lelkű, tehetséges, de kérdésekkel, kételyekkel teli gyerek voltam. Már gyerekként is szerettem a saját utamat járni és ez, egy kicsit sem hasonlított az átlagosra, a közösségekben teljesen normálisan elvárt viselkedésre. Abban a pillanatban, amikor nem szerepelni, versenyezni kellett, nehezen találtam a „szürke” életben a helyem. Igyekeztem tudat alatt olyan helyzeteket teremteni, mikor feltudtam hívni magamra a figyelmet.

- Mikor volt az első olyan fellépésed, amire szívesen emlékszel vissza?

- Már általános iskolás koromban a fuvolával, és a versmondással versenyeket nyertem. Az egyik legszebb élményem, amikor 13 évesen Gluck Melódiáját játszottam. Olyan csend lett a teremben, mintha angyal szállt volna el. Csodás, és meghatározó élmény volt számomra az a pillanat. Azóta is ezt keresem, akkor vagyok boldog, ha a koncertek igazi katarzist tudnak adni.

- Beszélgetésünkben már említettem szüleidet. Te is úgy érzed, hogy tőlük örökölted a művészi vénát, vagy még volt a családban más is, aki valamilyen művészeti irányzatban jeleskedett?

- Óriási szerencsének tartom, hogy ebbe a családba születtem. Három testvéremmel, tulajdonképpen, az anyatejjel szívtuk magunkba a kultúrát. A szabadság, a gondolkozás, a szeretet működésének alapjait.

- Szerettél tanulni, és milyen iskolákba jártál?

- Őszinte leszek veled. Ami érdekelt, azt szerettem. Négyes-ötös tanuló voltam. Nálunk nem volt követelmény, hogy mindenből kitűnők legyünk. Viszont amit választottunk magunknak, abban a legjobbnak kellett lenni. Mikor először játszottam szólót a Zeneakadémia nagytermében, a barátaim szülei jobban elámultak, mint az enyémek. Szüleimnek természetes volt, hogy amiben hiszek, azt megpróbálom a legeredményesebben csinálni. Tehát, ki más állhatna ott,- mondták, mint Te…

- Mondanál egy pár nevet, akikre felnézel, akiktől úgy érzed, sokat tanultál?

- Nagyon fontos mesterem volt Kurtág György, Rados Ferenc kamarazenére tanítottak. Kocsis Zoltán zongoraművész, aki sok estjére elcipelt, és sokat foglalkozott velem. Rolla János a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője, aki sok alkalommal hívott már zeneakadémista koromban az együttessel játszani. András Adorján fuvolaművész, akihez ösztöndíjjal kerültem Svájcba. Jean –Pierre Rampal fuvolaművész, akitől nemcsak tanulhattam, de együtt is muzsikálhattam vele.

- Számos színházban, operában volt már előadásod, milyen élményekkel lettél gazdagabb?

- A különböző helyszínek, különféle kihívásokat adnak. Egy Arénában egyrészt más élmény játszani, mint egy színház teremben, vagy akár a zeneakadémia nagytermében. Az utóbbiak személyessebbek, sokkal jobban érzem a közönséget, és szinte olyan érzésem van, mintha együtt tartanánk közönség, és előadó a koncertet. Az Arénáknak pedig, van egy félelmetes bizsergető hatása. Olyan hatalmas, hogy sokszor úgy érzem, mintha egy hatalmas fekete luk előtt állnék, és az a tét, beleesek – e? Egy fuvolával, még ha erősítve is van, akkor is nehéz eljutni a tömeghez, az emberek lelkébe.

- Volt olyan turnéd itthon, vagy a határon túl, ami valamiért emlékezetes maradt számodra?

- Jó kérdés, de szomorú lennék, ha az elmúlt 20 évben nem lett volna sok ilyen. Persze vannak nagyon is kiemelkedők. Például Horvátországban, a Pulai Arénában egy nagyon csodás Carmen előadásunk volt. Carmenként bevonulni a háromezer éves kövek közé felejthetetlen élményt jelent. Képzeld el: Teli hold volt, és úgy telt el a koncert, hogy csak áradt belőlünk a ZENE. De nagyon fincsi koncertek voltak Mauritiuson, vagy Spanyolországban, a kanári szigeteken és még megemlíteném neked Amsterdamot, és Londont.

- Mikor jelent meg az első önálló lemezed, most jelenleg mind dolgozol?

- Huszonéves koromban jelent meg az első lemezem Vígh Andrea hárfaművésznővel a Capriccio német kiadónál, azóta sok minden történt velem. Fantasztikus művészekkel dolgozhatok. Al Di Meola, Natalie Cole, és a hazai legjobbak. Most készítem a 24 – ik szóló lemezem. Két lemezem már platina lett. A Négy évszak fuvolán és az Ő és Carmen Al Di Meolával.

- A közeljövőben Mexikóba egy hosszabb turnéra indulsz. Mit tudhatunk a helyszínekről, illetve kikkel és hány alkalommal lépsz majd fel?

- Novemberben hosszú turnéra megyek. 15 koncertem lesz Mexikó egész területén. Színházakban, templomokban, fesztiválokon lépünk majd fel, a saját csapatommal, és két táncművésszel. A Carmen előadásunkkal koncertezünk.

- A sikert, esetleg a kudarcot, hogyan éled meg, illetve mennyire fontos számodra a karrier?

- Nagy szerencse számomra, hogy zenész lehetek. Olyan magasságokba, olyan világokba visz a zene, amit álmodni sem mertem. Nekem a karrier nem valami meg kell csinálni állapot, hanem abból az útból adódik, amit kaptam, és amin őrületes boldogsággal megyek. A zenével együtt létezni, szerelmetes állapot.

A csalódások, a kudarcok, pedig természetes részei az életnek. Rosszul viselem, de a kín, nagy lehetőség, hogy tanuljak, megpróbáljak még jobb lenni. Addig érdemes színpadon állni, amíg van fejlődés. Megtanulni tökéletesen, fuvolázni illúzió, de törekedni rá óriási vágy.

- Van olyan álmod, vágyad, ami még nem valósult meg és szeretnéd véghez vinni, bemutatni, megmutatni, illetve valóra váltani?

- Az elmúlt 20 évben, mindig újabb és újabb álmok lepnek meg, amit belülről kikényszerít valami, hogy csináljam meg. Most új lemezt készítek, koncertezem a régi repertoárral, és nagy vágyam egy összművészeti iskola létrehozása. Jelenleg a Weiner Konzervatóriumban tanítok. 10 növendékem van. A nyáron első alkalommal tartottunk néhány művésszel, egy művészeti kurzust. Hát, csodásan működött. Hiszem, hogy Magyarországon is jól tudna működni egy ilyen iskola.

Tamás István

Szerző: „Eszter szépségével, lelkének kisugárzásával, szívéből áradó jóságával, csodálatos és varázslatos fuvolajátékával, a művészet őszinte szeretetével, magához öleli az egész világot”!

2 Comments

  • Georgina Bojana*

    Televízióban láttam és hallottam a csodálatos előadást! Megjelenése, magasszintű tudásával a zene “hömpölygésével” – oda szögezett a televízió képernyője elé. Rendkívüli, parádés előadás volt! Nagymama korúként is mély benyomást keltett, felejthetetlen élményt köszönhetek a Művésznőnek! Isten áldja meg érte, s legyen életében egészség, biztonság, boldogság és sok-sok örömet szór szét felejthetetlen művészetével a zenét szerető embereknek! – Georgina Bojana*

  • Virág Szilvia

    „Eszter szépségével, lelkének kisugárzásával, szívéből áradó jóságával, csodálatos és varázslatos fuvolajátékával, a művészet őszinte szeretetével, magához öleli az egész világot”!

    Tetszik!

    Eszter valóban ilyen, mint ahogy azt a szerző, Tamás István megfogalmazta!

    Virág Szilvia

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.