Búcsúznak a torontói magyar kultúrközpont székházától

2011 november 15 1:04 du.4 hozzászólás

2011 december 1-én – tehát a tervezettnél korábban – át kell adni a 840 St. Clair Street West alatti Kanadai Magyar Kultúrközpont épületét az új vevőnek, mivel a központ vezetősége egyik banktól sem kapott kölcsönt az új székház megvételéhez szükséges előleghez. „Mára egyértelmű lett, hogy nem kapunk, a gyenge lábakon álló pénzügyi helyzetünk és a múltunk miatt. Ezalatt elkelt pár olyan épület, ami az új otthonnak alkalmas lett volna. Nem volt mit tenni, 2011. december 1-re előre kellett hozni a Ház eladásának zárását, hogy legyen kéznél pénzünk, ha ismét felbukkan valami jó az ingatlan piacon”–áll a torontói Magyar Ház közleményében.

A Magyar Ház épületét 5,5 millió dollárért adták el egy ingatlanfejlesztőnek. Egy megfelelő, új épületre azonban még nem tettek ajánlatot. Igy az elkövetkező hónapok során bérelt helyiségben tartják a kultúrközpont gyűléseit és rendezvényeit, a november 19-20 között megrendezett kiárusítás után megmaradt tárgyakat pedig raktárba helyezik. Maga a végső költözésre pedig november 22 és 26 között kerül sor.

Az új Magyar Ház mérete a jelenleginél jóval kisebb lesz. A tervek szerint a St. Clair West utcai épület 52 ezer négyzetlábához képest legfejebb 20 ezer négyzetláb méretű lesz az új, a remények szerint fenntartható ingatlan.  Továbbá olyan épületet keresnek, mely nagy Torontó (a GTA)  területén belül fekszik és amely a TTC torontói közlekedési vállalat által indított busz, metró és HÉV járatok által is elérhető. Az új épületnél lenne ingyenes parkolási lehetőség

Felmerült az az ötlet is, hogy esetleg a már létező Sváb Klub épületét vehetné át a Magyar Ház, de ennél az ötletnél az a gond, hogy a klub egy államilag finanszírozott idősek otthonával van összekötve, így nem lenne a központnak saját telke. „Bármennyire is nehéz helyzetben vagyunk, de tisztán lesz 4 millió dollárunk, ami bőven elegendő arra, hogy mindenkitől független saját telken, saját épületünk legyen. Az eddigi konzultációk a tagsággal azt mutatták, hogy a döntő többség mindenkitől független új Magyar Házat akar”–jelezte a ház vezetősége.

4 hozzászólás

  • Ha ingatlanvasarlasra adja a fejet a kozosseg, ajanlom figyelmukbe, hogy azt el kell tudni, fent kell tudni tartani.
    Magyaran ki kell termelni a fenntartasahoz szukseges penzt, azaz tobbet, hogy elore lehessen tervezni…..nem biztos, hogy egy ilyen befele fordulo, eloregedo kozossegnek mindezt konnyu lesz eloteremtenie… Miutan az ujonnan jovok nagy resze vagy rengeteget dolgozik, hogy haladjon, igy egyszeruen nincs idejuk programokra jarni, vagy egy-ket magyar hazi latogatas utan csalodottsagukat jelezven a magyar hazak tajekara sem mennek tobbe (engem is ide lehet sorolni), elkepzelheto, hogy biztonsagosabb lenne csak alkalmakra berelni….vagy nagyon meg kell valtozniuk, mert manapsag a tobbi nemzet hazai is csak ugy tudnak megmaradni, hogy nyitottak, nemcsak sajat nemzettarsaiknak szerveznek programokat, hanem MINDENKINEK! Akarhogy is lesz, sok szerencset kivanok!

  • Célszerű lenne a magyar kormányhoz fordulni támogatásért… – Ha a kormány számára fontosak a külföldön élő magyarok – márpedig azt hirdetik! – akkor nem tagadhatják meg a segítséget. Ha Erdélyben folyamatos az ottani magyarok támogatása, akkor ugyanezt nem tagadhatják meg a Kanadában élőktől sem.

  • A hiruk nagyon rossz (marmint az uzemeltetoknek) mert koztudott,hogy romania-i magyarok vezetik,vagy csak beszelik a magyarnyelvet azt is nehezkessen,de hat ezt mindenki tudja,ez az eggyik problema,a masik nem akarnak senkit a tuzkore engedni,dehat ez is az elobbibol fakad,
    A masik legnagyobb problema,hogy a magyarorszagi romakat(akik egyebbekent szinten magyarok,sot jobban mint a romaniaiak)joforman be sem engedik a magyar hazban,nem tudom hogy zsigerbol,vagy sugalatra,minden esetre nagyon erthetove tettek.
    en nem sajnalom oket mert nem rendeltetes szeruen uzemeltetek,kirekesztok,dehat marhasagokat beszelek mert ugy is ezt akartak,feloszlani,bezarni,eladni szetosztani ennyi.

  • Szemenyei Kiss Tamás

    Az erdélyi magyarok helyzete semmiben nem hasonlitható a kanadai magyarokéhoz, mikozben ők sokszor az életük
    kockáztatása árán tartották magyarságukat az ellenséges roman közösségekben, aközben a kanadai magyarok szabadon, gazdagon, jakuzziban fonnyasztott seggel, tétlenül szemlélődve járultak hozzá az 56-ban, a magyar kultúra segitésére összegyűjtött vagyon, templomok, közösségi házak elherdálásához. Segitsen rajtuk a hoher!