Villáminterjú Istvánffy Andrással, a 4K! koordinátorával

2012 január 5 9:36 de.36 hozzászólás

A Negyedik Köztársaság (4K!) nevű baloldali civil mozgalom idén párttá alakul. A Kanadai Magyar Hírlap Istvánffy Andrással, a 4K! koordinátorával beszélgetett, miután pár hete megjelent a szervezet új programja. A párt program két olyan témára is kitér, mely különösen érdekes lehet az Észak-Amerikában élő magyarok számára: az első a 4K! határon túli magyarságra vonatkozó stratégiája, a második a baloldali párt bevándorlás-politikája. Erről kérdeztük Istvánffy Andrást a KMH villáminterjújában.

A 4K! program határon túli magyarokról szóló szekciója a Trianon révén elszakított területeken élő magyarokra utal. Azonban csaknem két millió magyar, illetve magyar származású él a kárpát-medencén kívül, első sorban Észak-Amerikában. Sokszor azt tapasztaltuk, hogy magyarországi pártok, kormányok számára a határon túli magyarság fogalma igazán csak a kárpát-medenceieket foglalja magába. A 4K! – mely patriota baloldali alakulatként határozza meg magát – hogyan látja a kárpát-medencén kívüli magyarságot, van-e helyünk a 4K! által vizionált tágabb magyar társadalomban?

A pártprogramban csak azokkal a problémákkal foglalkozunk, amelyek a 4K! szerint kulcsfontosságúak. Így például a hazai kisebbségek közül is csak azt említi a program, amely körül társadalmi konfliktus bontakozott ki: ezért szerepel a cigányság, míg például a horvát vagy a német kisebbség nem. Hasonlóan jártunk el a határon túli magyarok esetében is: a környező országok magyarsága az, ami Trianon miatt folyamatos konfliktusforrás a szomszédos államokkal, illetve belpolitikai csaták tárgya. Az Észak-amerikai magyarságról ez szerencsére nem mondható el.

Természetesen nekik is van helyük a magyar közösségben, hiszen történelmi és kulturális egységet alkotunk, ami érték. Számítunk a részvételükre a tágabb magyar politikai és kulturális életben, mint ahogy most is részt vesznek benne. Az Észak-amerikai magyarságnak különösen nagy szerepe lehet jól bevált társadalmi gyakorlatok és megoldások megismertetésében Magyarországgal.

Látom, hogy a 4K! programja a bevándorlásra és az etnikai kisebbségekre is kitér. A program szerint a 4K! támogatja a bevándorlást, ugyanakkor a bevándorlás feltétele az integráció. Pontosan mit jelent a 4K! számára az integráció? Tulajdonképpen az asszimilációra gondoltok, vagy valami másra?

A nagyobb méretű bevándorlás kérdésével Magyarországnak a demográfiai válság miatt kell előbb-utóbb szembenéznie. Ez pedig felveti a társadalmi integráció kérdését. Magyarország nem a telepesek országaként jött létre, ahol a közös identitást eleve a különböző gyökerű bevándorlók közösségére építették, mint Kanadában vagy az USÁ-ban.

Magyarországnak egy komoly identitásproblémával kell majd szembenézni, hiszen a 19. századi nemzetfogalom, amely a fiktív leszármazási egységre építi a közös identitást, nem fogja tudni integrálni a távolabbról érkező bevándorlókat. Ezért áll a programunk középpontjában a patriotizmus, egy olyan viszony Magyarországhoz, amelyhez a bevándorlók és a cigányok is viszonyulni tudnak.

Az a nagy társadalmi vita a mulikulturalizmusról, ami javában folyik Észak-Amerikában vagy Nyugat-Európában, még Magyarország előtt áll. A 4K! célja egy olyan jól működő köztársaság, aminek a működtetésében részt tudnak venni az állampolgárai. Ennek feltétele az, hogy a bevándorlók beszéljék új hazájuk nyelvét és ne valljanak az állam fenntartásának ellentmondó, pl. a köztársasági értékeket tagadó elveket. Az integráció lehetőségét az államnak biztosítania kell, a multikulturalizmus támogatása (saját nyelvű iskola, sajtó stb.) ezután következik a prioritásokban.

36 hozzászólás

  • Kovács Árpád

    Milliókból dőzsöltek: lelepleződtek a magánnyugdij pénztárak
    Jogi lépések
    Milliókból dőzsöltek: lelepleződtek a pénztárak

    55 millió forintos bónusz kifizetésére is volt példa az egyik magánnyugdíjpénztárnál, a kormányzat feljelentést tesz.

  • Kovács Árpád

    http://mno.hu/belfold/milliokbol-dozsoltek-leleplezodtek-a-penztarak-video-1041536

    Hűtlen kezelés gyanújával tesz följelentést a kormány a magánnyugdíjpénztáraknál tapasztalt visszaélések kapcsán – jelentette be Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A párt szóvivője arra is rámutatott, hogy a Kehi ellenőrzése alapján volt olyan pénztár, ahol a válság csúcsán 23 százalékos béremelést fizettek.

  • az jo, mert erre mar nem nyugodtan fog a tomeg reagalni, hanem mergesen, remelhetoleg szetverve orban biztonsagosnak hitt jogrendszeret a pofajaval egyutt!

  • Angolul ezt nevezzük „red herringnek,” – vagyis egy valamelyest ravasz figyelem-elterelési akció az egész. Inkább az IMF tárgyalások előkészitésével foglalkozzon a kormány, mert most úgy néz ki, hogy Washington még tárgyalni sem igen hajlandó Fellegivel.

  • azert en orulok, hogy a cikk kapcsan masrol beszelunk, mert megvallom elolvastam parszor, de ugy az egesz cikk szamomra teljesen erthetetlen….kiket probalunk integralni? beilleszkedesi problemai lehetnek a hatarontuliaknak? celorszag lennenk a bevandorloknak ilyen rasszista neppel? ugyan mar!
    a hatarontuliak epkezlab resze nem magyarorszagra jott, legfeljebb a ket orszag kozott ingazo idosek vagy tanulatlanabb, nyelvet nem beszelok csoportja maradt, azok is egykettore antipatikussa valnak, mert dongetik a melluket, hogy ok magyarabbak nalunk, mert megszenvedtek erte!? Segitsegre azok a magyar emberek szorulnanak, akik kozelebe hatarontuliak koltoznek!:)
    A bevandorlassal kapcsolatban pedig az jutott eszembe, hogy a piacozo kinaiakon kivul meg a kozelkeleti terroristak latogatjak surun kis hazankat, mert a magyar kozbiztonsag megfelelo korulmenyeket biztosit erre szamukra!:)

  • Klara Bencsics

    Érdekelne azért a 4-ik köztársasági párt HANYADIK párt, ami a közelmúltban megalakult? Minél többen vannak, annál nevetségesebb!T.i. a kanadai választsokon megtanultam az idő folyamán, hogy a sok párt felaprozza a választók arányát. Rendszerint, az a párt jön be ami egységes.

  • Idö van, s idöm van, igy olvasgattam kicsit, itt, ott, amott…Nem ismerem se Christopher Adamot sem Bencsik Klarat, de szeretem Cervantest es a 101 Kiskutyat. Van istenem s hazam, apam s anyam. Magyar vagyok, magyarnak születtem, s szomoruan magyarra lettem. Nem vadolok es nem irigykedek, nem voltam ismert, sem megalazott, de nem kellenek a megalmodott almok. Nem fogok vig arccal tünfökölni, palcat trefasan törni…de Don Quijotet es Szörnyella de Fraszt nem tudom feledni.
    Azt hiszem mazohista vagyok…nem mazsihiszta…vegig olvastam az összes cikk összes hozzaszolasat (mert ugye van idöm…s megall az idö, nagy generacio ide vagy oda..nagy degeneracio…kellene talan egy uj filmet csinalni..bar most nem lehet, penz nem adnak ra, tarra raesett a trojai lo, dörner nem er ra, cserhalmi tan szinten szomoru, kis manyi mar nem süt tortat es karady különben is leszbikus volt…

    Kifejezetten szeretem Magyarorszagot, a Magyar Köztarsasagot es igen sajnalatos dolognak tartom azt, ami Trianonban törtent, nagy ara van no, ha az ember orszaga rosszkor rosszba rossz oldalon lep…
    szoval nem vagyok se hungaro se homofob…tessek mondani, ilyet szabad, vagy ilyen kombinacio nem letezik?
    Kifejezetten erdekel az orszag sorsa, raadasul senkitöl egy filliert sem kaptam vagy kapok azert, amit gondolok, vagy irok…no de hat raerek (tudom, rendes magyar ember olyasmit nem ir, hogy hat….es ekezete is van..s eves közben nem iszik, mert azt csak a kacsak szoktak, esetleg a libak, de az ugyis gyanus, azt csak szombaton szoktak es azok különben is összeesküvök es tönkre akarjak tenni Istvan Szentorszagat, szenteltviz…tele a pohar…a cipö is…ja nem a dunapartiakra gondolok…azokat a nagy magyar nemzet fiai altalaban telepiszkitani szoktak es közben vihognak, röhögnek es videozzak magukat az ajfonnyukkal, felrakjak magukat a jutubra es mindenhova, ami olyan nagyon magyar es turulos…igen, nekem is elegem van az örökös karpotlasokbol, a jovatetelböl, az örökös holokauszt emlegetesböl…abba kellene hagyni abban apillanatban, amint felgogjak az emberek mi is törtent, ja persze nekm törtent semmi, bocs. OK..mindig elfelejtem, hoogy minden csak egy nagy zsidö összeesküves es hazankat is a kommunistak es a zsidök akarjak megkaparintani. De milyen kommunistak??? Kik azok? Hol vannak? S a zsidok? Soros? Mi az ördögnek kellene nekik Magyarorszag???? …olvasgassak a különbözö elmeleteket, az ember (hacsak egy egeszen kicsiket ertelmes…nem kell nagyon, csak egy icipicit..), szoval az hülyere röhögi magat az egetverö baromsagokon…Emberek…egerek es emberek…patkanyok…barcsak…
    Ja, zsido se vagyok, kicsit se, icipicit se…bar ezt teljes bizonyossaggal semmelyikünk nem tudhatja…voltak ugyanis azok a huncut evszazadok, amikor szabadsagharc, szenakazal, postakocsi, cseledlepcsö, kolostor, uzsorakamat s egyebet okoztak azert kis genetikai kalamajkat a szinmagyar nemzetben…lehet, hogy ettöl lett csikos…vagy az örökös rabsag miatt, nem kellett volna annyi csipkebogyo teat innom, akkor tan tudnam…no de hat van idöm…de azt hiszem teljesen mindegy ki a zsido, ki nem…legalabb is nekem mindegy, szemetlada, gazember van itt is ott is amott is, minden orszagban, minden szinben…söt szin nelkül is, szinvaltoan is, de tan a legeslegtöbb szürken…
    Itt emberek irogatnak egymasnak, ismeretlenül, esetenkent egymast ismerve…mi a csudaert nem ülnel le egymassal haboskakaozni es nem beszelgetnek szepen egymassal anelkül, hogy egymasnak essenek es azonnal bertollnoksaggal vagy ilyen olyan agitatorsaggal vadoljak egymast.
    Bencsik Klara miatt regisztaltam erre az oldalra…bevallom…tiszteletet erdemel a hölgy (a hozzaszolasok alapjan idös hölgy) rendithetetlensege…vagy rendületlensege? Ha volt türelme vegigolvasni az eddigieket, akkor köszönetem jeleül szeretnem kifejezetten neki ajanlani a Tea Mussolinivel cimü filmet…tegye meg maganak azt a szivesseget, hogy megnezi…
    Hivök, nem hivök, templomosok, rozsakeresztesek, csipkerozsak, brüsszeli csipkek…emberek….csak egyszer tegyetek meg, hogy szep csönben, amikor senki sem latja…kadban ülve, amikor epp a viz ala merül az ember a jo meleg vizben, vagy a pedikürösnel, amikor olyan jol esöen masszirozzak az ember labat, vagy az esti ima elött…utan..esetleg helyette (kinek kinek a megfelelöt)..szoval csak egyetlenegyszer vegyetek a batorsagot mindannyian es gondolkozzatok el, mi van akkor, ha ti tevedtek es esetleg annak a förtelmes masik oldalnak van igaza?? Akkor mi van? Ha egyszer egy angyal megsugna az igazat es kiderülne, hogy uristen, tevedtek…mi van akkor? Mit gondolnatok? nem kellene bevallani, nem kellene szegyenkeznetek se, csak elgondolkozni, hogy mi van akkor, ha megis a masik oldalnak van igaza?

  • Inkább beülök az októberi mocsárba , mintsem egy Bencsik Klára vagy a mégaljasabb Kovács Árpád féle alakokkal egy kellemes meleg pubba.
    Nagyon sajnálom.
    Nekem halottaim vannak , akik az effélék miatt haltak erőszakos halált.

  • Geyza

    majd akkor iszunk habos kakaot, ha ezeket visszaszoritjak oda, ahova valok, a patkanylyukba!

  • Misi :
    Félő hogy EZEK mindig visza-vissza térnek.
    Képtelenek felfogni hogy itt normális , szolid-lelkű emberek szeretnék megvitatni a közösség dolgait.
    Udvariasan , ahogy az emberek között szokás , mégha nem is értenek mindenben egyet.
    De kedvelik a demokráciát , a szabad vállakozást , a liberális eszméket .
    Erre mit csinálnak ?
    Ide tolják magukat és pofátlanul mocskolódnak vég nélkül.
    Képtelnek elviselni hogy vannak olyan oldalak ahol nem a magukfajták fröcsögik a frankót állandóan.

  • Klara Bencsics

    Szerintem Ti nektek való a patkányluk. Géyza, jól ismer engem évek óta, s mindig tisztelt az MNO-n.
    Halottaim nekem is vannak.

  • Klara Bencsics

    Kedves Táltos Pite, kerestem az interneten az emlitett filmet, de nem találtam az egészet, csak információkat róla. Majd figyelemmel kisérem hol és mikor tudom megnézni.
    Még megkérdezném, hogy ismeri e, a „Rendületlenül” című könyvet mely Benedek István gyűjtésében megjelent Magyarországon, egy vers-antológia!

  • Kedves Bencsics Klára:
    Gőzöm nincs róla mijaza ” emeno ” de Magácskát sem ismerem.
    Szerencsére nem is fogom megismerni.
    Az Élet rővid , én meg már csak kellemes dolgokra pazarlok belőle.
    Nagyon sajnálom.
    Ennyit mondhatok.

  • Attol tartok Klara, hogy a Tea Mussolinivel mar csak DVD-n elerhetö. A Rendületlenült nem ismerem Benedek Istvantol, az Ady könyvet es nezeteit annal inkabb. Igy maradnek inkabb a nagypapajanal…ha mar Mesekönyv akkor inkabb az Ezüst vagy Arany, mint a piros-feher…

  • Geyza-Misi, en bizonyara remenytelenü naiv vagyok….hisz az nem lehet, hogy ennyi sziv hiaba szakadjon meg. Talan megis van ebredes ebböl a titokzatus kultikus revületböl, mint, ahogy van kiugrott szcientologus is…s Mel Gibson sem szaloncukor mar..

    EZEK ugyanazok

    Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
    de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
    Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
    Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

    Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
    A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
    S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
    Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

    Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
    És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
    És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
    Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

    Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
    És átírja a központból kiküldött új adat
    S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
    Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

    Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
    Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
    És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
    Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

    S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
    Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
    És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
    Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

    Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
    E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
    Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
    De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
    Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok

    (Brody – Az Illes Szekeren)

  • kosz pite

  • Klara Bencsics

    Nagyon gyenge vers, bocsánat!
    Kis lány koromban már jobbat írtam!

  • Drága Klára, ez nem egy vers, hanem egy dalszöveg. És milyen kár, hogy minden sora igaz. De attól még maga is irhat versikéket. Biztos nagy sikere lesz a templomi dedosok között.

  • taltos pite:
    Mindig odaadással és rácsodálkozással olvasom írásaidat.
    Pedig érzem hogy más véleményen vagyunk , de a világban ez a szép.
    Elmondom most az én életfilozófiámat , NET-es cikkekkel kapcsolatban.

    Ha pl. itt , vagy az AN.-en elolvasok egy cikket , akkor 3 dolog lehet :
    1: maradéktalanul tetszik
    2: egyes részeivel nemértek egyet , akkor udvariasan ,pár szóban szóváteszm a cikk írójának esetleges meglátásaimat, de nem mindig ..Nincs abban semmi hogy egy cikk tartalmaz olyan dolgokat amikkel nemértek egyet.
    3: Totálisan nemtetszik a cikk , ekkor nem szólok hozzá , nemérdekel és a jövőben kerülöm a cikk szerzőjének az írásait.
    Nem látom be miért kellene egy olyan ” szellemi műhelyben ” tölteni az időmet , ahol a guru mást hirdet mint amit én hallani akarok ?
    Kultúremberek így viselkednek.
    Erre mit tesznek ezek az aljanácik ?
    Idetolják magukat , mocskolódnak , becsmérelnek , megpróbálják el lehetetleníteni és kimarni innen azokat az embereket akik egyetértenek e hely eszmeiségével és mindent megpróbálnak elárasztani a saját demagógiájukkal.
    EZ a különbség egy szélsőjobbos és egy normális ember között.
    .

  • Ne bantsatok Klarat. Nem mondom en, hogy nem jo a homokozoban ugy varat epiteni, hogy szepen mindenki egyetertesben tapicskol es gyur, tapaszt es maszatol, de hat az ember az nem termesz, temresz mas termeszhez be nem termesz…meg aztan kell a homokhoz neha egy kis soder is…meg lapatolas…meg nyenyi, meg nyanyi, meg kisvödör is…tudta ezt mar a kisvakond is…irigyeltem is öt a helyre kis kek gatyoja miatt, nem csoda, hogy lenyomta Moha & Pafranyt, amig vegre hala Fekete Istvannak es a magyar honnak köszönhetöen jött Vuk…Vadaszom Utambol Kotrodj…ö aztan tudta, hogy a Simabörüvel vigyazni kell…a Simabörüvel es a Vadasszal es a nekik behodolt csahos kutyakkal, akik gyilkoljak a szabad nepet. Volt ez mar igy többször a törtenelemben…a kerdes csupan az, hogy a törtenetben eppen melyik vegen allunk annak a bizonyos gödörnek…tudjuk-e, nem görbe tükörben latjuk-e szepnek magunkat…
    Unalmas lenne a homokozo, pancsolo kislanyok es nagylanyok nelkül…Szoval ne bantsatok Klarat, ir, olvas es beszel es egeszen komolyan, teljes meggyözödessel irja s bizonyara gondolja, amit ir. Lenyügözö… van amit az ember csak nez, nez, csodal, de nem ert…
    Lenyügözö az emberek, különöskepp nekünk magyaroknak az a különleges tulajdonsagunk, hogy mi mindig mindent (OK, ha nem is mindent, de legalabb valamit)valakiröl, valahonnan, valami biztos forrasbol mindig tudni velünk…baratunk baratjarol, egy aktualis politikus halalos betegsegeröl, a grazi kezelöszoba gumiszigetelöjetöl, a meretre varrt kenyszerzubbonyok szabojarol, a vilagmeretü zsido összeesküvesröl, a turulkeltetögep szabadalmazojarol, de leginkabb arrrol, milyen gonosz, megatalkodot mocsok ember es föleg mekkora csalo gazember az, akit törtenetesen utalunk…olvassuk ugyanezt arrol, akiert a kis szivünk dobog, ugyanilyen biztosan tudjuk, hogy mekkora ostobasag, es hazugsag mindaz a szenny es förtelem, amit allitanak, hazai es külföldi lapok, vagy akar a wikipedia ir hösünkröl…nem vicces ez egy kicsit? Azaz nem tragikus…tragikomikus a mi magyar sorsunk? Barcsak megadatna mindenkinek, hogy egy angyal a fülebe sugja az igazsagot, nem valakinek az igazsagat vagy gazsagat, hanem az objektiv valosagot, levetitene, mint egy filmet…csak lenne batorsagunk elhinni, amit latnank…
    Mi van akkor, ha valoban, megiscsak a masik oldalnak van igaza? Mi van akkor? Csak egyszer vegyük a batorsagot es gondolkozzunk el azon, mi van, ha ne adj isten esetleg megis mi tevedünk, es a masik oldalnak van igaza?
    Mi van, ha mindaz a borzalmas szöveg es allitas, amit Geyza, Misi es a többiek irnak es allitanak az altalunk csodalt vezerröl es az öt hüsegesen segitö, a hazat vedelmezö, karakan emberekröl, megis igaz es nem masok ök, mint vagy elöre megfontolt, vagy csupan idöközben teljesen megkergült, meggargyult eletveszelyes kalandorok, akik a modern technologia es a kommunikacio eszközeivel es taltos varazslassal es Istvan igejevel csupan csalardul visszaelnek es hülyere röhögik magukat, miközben hazavagjak az orszagot. Mi van, ha megis ez a valtozat igaz?

    S mi van akkor,ha megis az az igazsag, amit Kovacs Ur egeszen biztosan tud, vagy ami Klara igazsaga, hogy egy maroknyi, tisztesseges elszant ember, elöször a vilagtörtenelemben, egyedi modon es tulajdonkeppen egeszen termeszetesen, hogy elsökent a mi csodalatos Magyarorszagunkban, Pannoniaban, ahol Arpad vere folyt, rendithetetlenül dacol es vedi az egy igaz orszagot, Maria Orszagat az imperialista es kommonyista es maosita es cionista nagyhatalmak armanykodasatol? Mi van, ha megis ez a valtozat igaz?

    úgy élvezem én a strandot
    Ottan annyira szép és jó,
    Annyi vicceset látok, hallok
    És még Bambi is kapható

    strandon az is jó, hogy van még sok gyerek
    És van homokozó és labdázni lehet
    Csak azt nem értem én sok néni miért sikít,
    Ha véletlen egy labda épp egy bácsira ráesik

    apukára is én azért ügyelek
    És mindig odavisz a lelkiismeret,
    S ha fekszik a napon és izzad már szegény
    Kis vödröm vízzel megtöltöm és rálocsolom mind én

  • Klara Bencsics

    Táltos peti, sajnálom, hogy tegnap bedőltem magána, nem tudtam, hogy a buta neve kit takar,most már tudom. Tehát, nem érdemes magával SEM tovább beszélgetni. Mellesleg, Benedek István nagyon sok JÓ könyvet és publicista írást adott ki, persze a másik oldalról. Ha nem olvasta, magáé a veszteség.
    A film amit ajánlott nekem, egy másik dolog. Tudom már, mit akart vele üzenni.

  • Bencsics

    maga, mint ahogy sajat maga is lathatja, LASSU! pont ilyen faziskulonbseggel reagalja le azt, amit mar az egesz vilag szajkoz…..mert ha nekunk nem is hisz, talan odamondogathatna par nemzetkozi hiru kozgazdasznak, mennyire hulyek is ok es rosszul latjak Orban tenykedeset, bezzeg maga azzal a kis konyvtarosi takaritonoi vilaglatasaval siman lepipalja ezeket a szakembereket…..azert, ha orban bukik, remelem a magafajtaja is bekussol vegre es csak a szocialis otthonban es a tempolomban kelt nem tulzottan nagy zavart!

  • Szegény Benedek Elek, meg marcell, most foroghatnak a sírjukba, hogy saját leszármazottjuk ennyire elfajlott. vajon tudja, hogy az Apja Szabad Kőmüves volt? Sőt, azt hiszem Nagymester is?

  • Kedves Klara,
    Mi a csudat jelent az, hogy bedölt nekem? Mi az, hogy bedölt? Azt, hogy nem azonnal csapta ram az ajtot, mert esetleg nem mindenben ertek egyet Önnel? Lehet, hogy en tevedek es mindeben egyet kellene ertenem Önnel. Lehet. De lehet, hogy Ön teved es esetleg nehany dologban egyet lehetne erteni velem. Ha nem ertek MINDENBEN egyet Önnel, akkor velem nem is erdemes beszelni? Ha mereszelek esetleg valamiröl, ami Önnek az Arvisura igazsagaval feler esetleg kicsit vagy nagyon mast gondolni, akkor velem SEM erdemes beszelgetni? Valtozatlanul es ironia nelkül tisztelem az Ön rendithetetlenseget…Igen, Benedek Istvan irt jo könyveket, latja ebben egyetertünk, de nem tartom az összes könyvet jonak, de Elek (nem Mekk hanem Benedek)nagypapa könyveit jobbnak tartom. Olvastam en Wass Albertet is, egy Coelho egy Wass Albert, egy sima egy forditott…emlekszik meg azokra az idökre, amikor Marai volt divat? Amig csak a kommunistakat ostorozta (joggal…latja, ebben is egyetertünk), OK volt, de amint tovabblapoztak es a következö oldalakon a bögatyas nemzetieskedö nagy magyarokat meg a kommunistaknal is veszelyesebbnek titulalta, ejtve lett…hogy is volt, hogy föbe lötte magat szegenyke? Nem Magat Klara…Marai sajat magat…Kovacs Ur biztos tudja, mert Matatata mar megsugta neki, ök meg aztan tudjak a tutit, hogy Marait a cionista összeesküvök löttek le es nem is sajat maga…vagy lehet, hogy megis…tan ö is zsido volt, akkor tan jobb is?

    Ha nem olvastam Benedek Istvan könyveit, enyem a veszteseg? A gyöztes egyedül sir. Jut is marad is, beszelgessünk Ideges Emberekröl vagy inkabb Adyrol? Mit szolna Szerb Antalhoz, vagy Kosztolanyihoz? Esetleg Mikszath, Moricz? Szabo Lörinc? Jekely Zoltan? Nem minden arany ami fenylik Klara, se a Ketrec, se az Ember…

    Ön szerint mit akartam üzenni a filmmel, amit ajanlottam Önnek? A Tea Mussilinivel egy jo film. Nem akartam es nem is akarok kiszurni Önnel. Nezze meg…ahhoz, hogy valoban tudja, miert ajanlottam Önnek a filmet, erdemes lenne megneznie. Lenne egy jo estelye, higgye el. Mar csak a szenzacios Judy Dench miatt is, vagy San Gimignano miatt is…Chert meg sem merem emliteni.

    Mi a baja a nevemmel? Miert nem jo a Taltos Pite? Jobb a Baba Piskota? Kepviselö Fank azert megsem lehet akarki…
    Arulja el nekem, kit takar a buta nevem?

  • Klara Bencsics

    A „bedőlés” szó onnan eredt, hogy komolyan vettem, amit írt! Azóta megváltozott a véleményem.A név sokat számít, ha valaki NEM a saját nevén ír, azt jelenti, hogy van oka rá. Nekem nincs.
    Nem akartam irodalmi eszmecserét folytatni magával, csak a” Rendületlenűl” c. könyv ami erre vitt, maga által használt szó folytán.
    Márai Sándort, nem engedem kifigurázni, mert beszéltem Vele telefonon és egy nagy sikerű Márai előadást rendzetem 1989-ben, két hónappal halála után. Márai azért lőtte főbe magát, mert egyedűl maradt 89 éves korában és NEM akart öregotthonba vonulni, amit tökéletesen megértek!

  • Klara, örülök, hogy komolyan vette amit irtam. Megtisztel vele, hiszen en komolyan is irtam, amit irtam. En nagyon komolyan vettem az Ön hozzaszolasait is, es valoban az Ön hozzaszolasai miatt regisztraltam, mert valoban tisztelertemelto es lenyügözö az Ön rendithetetlensege. Ezt is egeszen komolyan mondom.
    A nev sokat szamit? Ha nem a sajat neven ir, azt jelenti oka van ra? Klara, ne legyen ebben olyan nagyon biztos. Rendkivüli csalodast okozna Önnek az en nevem, ugyanis az eletben soha nem hallotta, egyetlen szot sem talalna rolam se a wikipediaban se a facebookon, sehol…söt, el se hinne a valodi nevemet, ..akkor meg arrol lenne meggyözödve, hogy nem az az igazi nevem.
    Semmikeppen NEM figurazom ki Marai Sandort, kifejezetten tisztelem es szeretem Marai Sandort…ez a nagybaj, hogy onnantol, hogy Ön ugy gondolja, hogy „bedölt nekem”…s azota „valtozott az ön velemenye”…mondhatok en barmit, meg ha szo szerint is ismetlem Önt, vagy valoban teljesen egyetertek Önnel, akkor is en vagyok az ördög, azaz mindenki, aki…?

    Klara, Marai nagyon jo iro, egeszen különleges iro es nagyon nehez volt a szive…olvassa az irasait JO ALAPOSAN… Latta az Emigrans c. filmet, amelyben Bacs Ferenc alakitotta Marait?

    Azt hiszem, Magyarorszagon ma Ady es Marai, vagy Marai es Ady lennenek a legszomorubbak, ha latnak mi törtenik, mit tesz a nep es haza neveben, jo vastag nemzeti maszlaggal leöntve az a valoban demokratikusan megvalasztott magyar kormany, akik a legtöbb volt kommunistat es MSZMPs kadert igazoltak le, az a magyar kormany, az a kormanyzopart, amelynek elitje kifejezetten az Ön altal IS megvetett partkaderek leszarmazottai, esetleg meg ifju koruk ellenere egykori aktiv KISZ es parttitkarok is, akik alig 20, de lehet, hogy csupan 15 eve meg meggyözödeses ateistak es liberalisok voltak…akik nemhogy nem emelyegnek egy egykori futtatott politikai zsurfiutol, aki meg az MSZP-nek sem kellett, amikor nagyköveti kinevezesei közepette szocialista szinekben ohajtott Demszkyvel szemben Budapest polgarmesteri cimeert a pastra lepni, hanem a egyenesen a Köztarsasagi Elnöki cimet odadobjak neki…lehet, hogy ezert kellett az orszag nevet megvaltoztatni, mert ez azert mar megiscsak tul ciki volt?

    Tudta, hogy Adynak hat ujja volt? Azaz összesen 24?

  • najo de nemcsak taltos volt, hanem buzi is….gondolod az ilyen nemzeti erzelmu kepmutato szentfazek, mint a bencsics kepes lenne toleralni es ezzel egyutt elismerni iroi nagysagat????

  • Akkor ezert volt annyira oda Szent Mihaly Utjaert…nem Klarika,…Ady.

  • 🙂

  • ” Zsúrfiú ”
    Ez jó.
    Ezt elplagizálom és alkalmazni fogom más fórumokon ha szóbajön a gojosttol , persze azzal a kitétellel hogy a kifejezés nem az én szellemi termékem.
    Mert bennem megvan a tisztelet a szellemi vezetők iránt.

  • Nem lesz itt (Magyarországon) semmilyen „4K”, hiszen az első három is illegitim volt. Szándékosan linkelem az egyik szélbliberális oldalról a hírt: Magyarországon 2009. június 13. óta Apostoli Magyar Királyság van: http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/1/8/Az_Apostoli_Kiralysag_betiltja_a_partokat_e_6SQ3NZ
    Ezen az oldalon meg még zömmel Orbán-gyűlöletnél tartanak.

  • Igaz is Eszterke, válasszunk kirájt. (direkt irtam j-val). Most rögtön a Duna jegén. Az az igazi. ja, nincs jég? Nembaj, akkor is, képzeljük oda.

  • Vinch.-nek baromira csípi a szemét a 4K mozgalom…ejj de zsenáns.
    Azért bármikor összetudnak trombitálni 30-60 ezer embert , tüntetésre.
    Csak tudom hisz ott voltam mindegyiken.
    Közben meg ugyanakkor Orbán beszédjéhez fizetett tapsoncokat kellett toborozni. Még ott a helyszínen derült ki a turpisság.
    Gyurcsányt is megnéztük vagy 30-40 ezren.
    Szakszervezeti tüntetésre i kivonultunk vagy 50 000 ( Nepszava.hu náci kommentelője szerint az csak 7000 volt , abból is 5200 a külföldi delegált , Pedig a rendőrségi felmérés mondta hogy 50 000 , akkor az megvolt 70 000 is. )
    Legutóbb meg 100 000 volt a becsült létszám..de ahogy elnéztem a tömeget megvolt az 120 ezer is…és még nincs vége ! A java még hátravan !

    Djága djága kici idegesz Esztikém….hát valahogy így…

  • Geyza, ennyire nem vagy képben a magyarországi sajtóval? Népszava egy szélsőséges liberális, jelenleg szocik által pénzelt szócső. Már ennél a lapnál is „nácikat” vizionálsz? Már bocs, de te beteg vagy, nem kicsit, hanem nagyon. Amúgy a Népszava c. orgánum és főleg az Operaház környékén ricsajozók száma hogy jön ide? Egy kommentemben sem foglalkoztam ezzel, mert nem érdekel.

  • Jujjujjj hatlövetü, ne is erdekeljen a valosag…ücsörögj tovabb a bodito büzü mocsarban együtt a sok simaszörüvel…igy mar sok minden erthetö..