Larry Hagman halála – „Jockey” és a vágyakozó tévézés

2012 november 24 10:06 de.32 hozzászólás

Nyolcvanegy évesen meghalt Larry Hagman amerikai színész és producer, akit a posztkommunista világban J.R. Ewing-ként ismertek meg. A Dallas című CBS-szappanopera (1978-1991) főgonoszaként, J.R. (Magyarországon „Jockey”) a legkegyetlenebb kapitalista üzletembereként, az olajvilág texasi oligarchájaként és hírhedt nőcsábászként vált ismertté. Jockey 1978-as Mercedes-e, a cillogó Southfork Ranch (Magyarországon ezt valamiért „Szouszforknak” ejtették ki), a tíz gallonos texasi cowboy kalap és Ewing kedvenc itala – a Bourbon and Branch – fényévnyi távolságra volt a Wartburgoktól és Trabantoktól, a lakótelepektől és szódás szifonoktól. A Dallas képviselte legjobban a vágyakozó tévézés (angolul: aspirational TV) élményét a poszt-kádári Magyarországon.

Pedig aki járt Texasban – és az Egyesült Államokban úgy általában – az már a kilencvenes évek elejétől is tudhatta, hogy milyen méreteket ölt a mélyszegénység, az afrikai-amerikai gettók leszakadása és lepusztultsága, vagy hogy a kilencvenes években csaknem 44 millió amerikai nyomorgott. Aki pedig követte Larry Hagman életét – és nem csak Jockey kalandjait – tudhatta, hogy nem csak a Dallas által felvázolt kép volt illúzió. Hagman remek színész lehetett, hiszen semmiben sem hasonlított az általa alakított főszereplőhöz. Hagman liberális gondolkodású környezetvédő, az alternatív energiaforrások nagy támogatója volt. Az olajipar bírálójaként lépett fel, saját családi otthonát pedig 750 ezer dollárba kerülő napelemekkel világította.

De mindez nem számított, hiszen Magyarországon a rendszerváltás hajnalán megjelenő Dallas a nyugati demokrácia, a szabadpiac, a kapitalizmus és a jólét reményét jelentette a többnyire kényelmes, biztos, ugyanakkor stagnálásban élő népnek. Egyik magyarországi barátomtól – aki épp a rendszerváltás hajnalán vált felnőtté – kérdeztem egyszer, hogy tínédzserként milyen volt a Kádár rendszer utolsó periódusa. „Unalmas”–szólt tömör válasza, pedig Kanadában nevelkedettként abban reménykedtem, hogy lesznek a
Szovjetunió és a hárompervalahányas árnyékában, a vörös kommunista infernóban felnövekvő barátomnak kalandos sztorijai. De nem voltak. És, ahogy én – a stabilitásban nevelkedett nyugatiként – az „egzotikus” keleten kerestem az izgalmas narratívákat, úgy a magyarországiak a tenger túlso partjaitól várták a mindennapi közönyt felváltó csillogó jólét világát.

Pedig ha az MTV sikeres, népszerű nyugati szappanoperát keresett, választhatták volna a britek által 1960 óta gyártott Coronation Street-et, mely a manchesteri munkásosztály, a fiktív weatherfieldi bugyigyár dolgozóinak mindennapi izgalmait, a helyi kocsma pletykázását mutatta be, napról napra. Csakhogy már a nyolcvanas években is felfedezte volna az Gazdagréti lakótelep áltag elvtársa, hogy ő tulajdonképpen jobban, és kényelmesebb körülmények között él mint a manchesteri munkásember.

De hogy mennyire más volt Hagman mint Jockey, az az utóbbi években derült ki. A Timesnak nyilatkozó színész kilejentette, hogy halála után hamvait egy mező felett szórják el, ahová majd marihuánát és búzát ültethetnek, és ebből egy óriási kendermagos-tortát süthetnek. „Mindenki ehetne egy picikét Larryból”–mondta a színész.

Hagman halálával valóban lezárult egy korszak az amerikai tévézésben és kérdésessé vált a 2012 elején beindított Dallas-sorozat folytatása. De aspirational televíziózásból ma sincs hiány.

32 hozzászólás

  • Nyugodj békében fő gonosz.

  • Nyugodjon békében! Mi is néztük a népszerű sorozatot annak idején,de mint szórakoztató szappanoperát. Semmilyen vágyódást nem keltett bennünk az ottani élet iránt. Mindég szerényen éltünk. Arany János Szavaival élve: ” szerény (szegény ) ember kevésse beéri,ha vágyait kicsinyre méri” Nem voltam(voltunK megvehetők, a tisztességet többre becsültük a „tisztességtelen” pénznél.

  • Pici pontosítással élnék,ha szabad.A Dallas vetítésének idején 21 éves egyetemista voltam,az egyetemre úgy kerültem be,hogy sosem voltam az MSZMP tagja. Új lakásunkban már kábeltévén néztem a Dallas-t,ahol akkor már a HBO is fogható volt.Az utcán parkolt egy régi,de ! Alfa Rómeónk. Az útlevelemben pedig több nyugat -európai pecsét is szerepelt. Szóval már akkor sem volt mindenki párttag,szódásszifonnal,Wartburggal. 1990-ben egyetemista csoporttársaim hátizsákkal stoppolták át Franciaországot,Ausztriát. A kép tehát sosem fekete vagy fehér!!! Pet Shop Boys-t hallgattunk és az egyetemen-igaz kezdetleges formában- de lehetett már netezni is. Bankkártyával vetttük fel az ösztöndíjat 1991-ben.Nem volt itt oly sötétség,mint a cikkíró- sajnos- véli! Az a korszak,amiről Ön ír,az a 70-es ,80-as évek Magyarországát jellemezte.

  • „Csakhogy már a nyolcvanas években is felfedezte volna az Gazdagréti lakótelep átlag elvtársa, hogy ő tulajdonképpen jobban, és kényelmesebb körülmények között él mint a manchesteri munkásember.”

    Mint tudjuk a jólét reményében tömegesen disszidáltak a manchesteri munkásemberek Magyarországra. Gazdagrétet azóta Kis Manchesternek hívják, Nagy marhaságot írt kedves CHRISTOPHER ADAM onnan Kanadából.

    Larry Hagman mindezen túl egy kiváló szinész volt.

  • Kamasz lányomnak, megtiltottam, hogy nézze!
    Ami pedig az elhunyt életét érinti, talán ha benéznénk a wikipédiába, sokkal realisább képet kapnánk róla.

  • Nyugodjék békében!
    Talán ez volt az utolsó sorozat,amit néztem (mert nem vagyok függő,és ma már nincs olyan sorozat ami ami
    miatt átszervezném a napom)és nagyon élveztem.Most a pár részes folytatást,ami napjainkban játszódik,is
    megnéztem.
    Kár érte,de sajnos a rák mellett,önpusztító is volt a sok itallal!

  • figyelo

    te valami vonalas ember lehetsz….

  • Szalai József

    Nyugodjék békében!
    Azért a késő kádári időszak nem volt olyan borzalmas és egyhangú, mint ott gondolják. A 80-as években már erősen fellazult a diktatúra. Erős ellenzéki mozgalmak voltak és egyre több nyugati kocsit lehetett látni Budapesten. A mélyszegénységet csak filmeken láttunk és ha az egyhangúság azt jelenti, hogy erős létbiztonság, közbiztonság és nagyon jól működő szociális háló, állampogári jogon járó, magas színvonalú egszségügyi ellátás volt.100 %-os volt a munkalehetőség. Inkább munkaerőhiány volt. Viszont kötelező volt munkát vállalni. A személyi igazolványban be volt írva a munkahelyed. Létezett a KMK (Közveszélyes munkakerülés), mint büntetőjogi kategória. Ha a rendőr nem talált munkahelyet a személyi igazolványodban bevihetett az örsre és eljárást indítottak, ha 10 napot meghaladta a munka nélküliséged.Visszaeső KMK-s fogházbüntetést kapott. Én rengeteget jártam külföldre és nyugata is akkor már gond nélkül el lehetetett jutni. Nekem egy ’63-as Opel record coupém volt,ami akkkoriban öregsége ellenére jó csajozós kocsinak számított. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e8/Opel_Rekord_P1.jpg Ilyen volt, csak bordó színű.Ma sokkal nagyobb a diktatúra és lényegesen rosszabbbak az életfeltételek az országban az átlag számára.. Az a bosszantó, hogy sokan próbálják meghamisítani a történelmet. Nekem megmagyarázni, hogy milyen rossz volt az életem. Nem volt rosszabb, sokkal jobb volt. Biztos munkám volt, biztos fizetéssel és biztosnak tűnő jövőképpel. Volt persze egy csomó baromság, ami miatt bosszankodtunk. Divatos holmikat csak ritkán és drágán lehetett beszerezni, A nyugati divat késve érkezett be hozzánk. A zenék (lemezek) azért elérhetőek voltak akinek fontos volt, de elég húzós áron. A Rádióból vettünk fel magnóval friss külföldi zeneanyagot. Igen csak idealizált képe volt sokaknak volt a nyugati jóléti társadalmakról..Én mint fentebb írtam elég sok helyen jártam, mert mindenem az utazás.

  • Teljesen egyetertek Szalai Jozsef!
    En gyerekkent eltem meg Budapesten a 70-es, 80-as eveket es ugy emlexem nagyon szep gyerekkorom volt, a kozbiztonsag fantasztikus volt, egyedul jartam 7 evesen!!! kispestrol vecsesre a nagyszuleimhez, par evvel kesobb szinten kispestrol budara, az uttorovasutasi szolgalatba, koran mentem, este jottem, sose kellett felnunk semmitol….az iskolakban tiszteletremelto tanarok, ebedszag es rengeteg kirandulas, program….akik azokban az idokben jartak iskolaba es hulyek maradtak, azok bizonyosan betegek voltak….mindenfele iskola, kepzes elerheto volt mindenki szamara, az elelmiszeruzletek ugy, mint a fodraszat, kozmetika dugig voltak,…persze felnottkent latom, hogy mindez szinten hazugsagra epult, de nem tudok a vezetokre haragudni, azok is hasonloan szereny korulmenyek kozott eltek, mint mi, de bekesen….ma meg par buta, de „talpraesett” bugris felismerte a lehetoseget, hogyan lehet ezt a bekeben felnott generaciot kiszipolyozni (mondjuk nem ertem miert, pont ezek a kutyanak se artottak) es nemcsak oket teszik gallyra, de a gyerekeiktol is elveszik a jovot….az az utalat, uszitas, ami folyik az orszagban, azt normalis ember sem elfogadni, sem ebben megtalalni a helyet nem tudja….a rendszervaltas legeselyesebbjei kozul a legutolsokka lettunk…mi is neztuk a sorozatot, irigyellni nem irigyelltuk, ha jol emlexem a sorozatban nem a korites volt a fontos, hanem az emberi kapcsolatok….szerettem Samantha erzekenyseget es erdekesek voltak a karakterek a sorozatban…ennyi maradt meg belole …

  • Csipke!
    Most mar legalabb tudjuk, hogy komcsi ivadek vagy.Mi volt az apad? Partitkar,vagy tanacselnok,vagy valami hasonlo??? Mindenesetre jo KADER. Eddig sem volt ketseg, hogy ki vagy! Mi vagy!
    Igaz, hogy a kozbiztonsag jo volt, hiszen nem tudtal Pesten ket sarkot elmenni, hogy ne talalkozz rendorrel. Meghozza kettessevel jartak. Ha ma ez lenne(bar lenne), akkor azt gajdolnatok, hogy Mo.-n rendorallam van.
    09-ben 3 honapot voltam otthon es nem tudom milyen a redoregyenruha, mert csak autoval lattam oket kozlekedni.
    A joletrol csak annyit, hogy 77-ben meg csak nagyon keves magan kocsi futott, az is 60%-ig a maszek kisiparosok tulajdona volt. Azt meg tudjuk kikbol adodtak. A munkasember fizetestol-fizetesig elt. A vallaltoknal kozep-vezetestol
    folfele mar eleg jol eltek, a felso vezetes meg szinte kiskiralyi eletet tudott maganak teremteni. En nehez fizikai munkaval kerestem (ha jolment) negyezer ft.-ot, egy minszteri tanacsosbaratunk(meg a regebbi idokbol) huszonketezer ft.-ot. Azonkivul a miniszterium fizette a lakberet es a rezsijet.
    Igen: ha jo KADER volt valaki, jol elt, ha nem akkor ep,hogy elt. Viszont(mi tagadas) ezt biztonsagba tehette.

  • Egyebbkent, Larry hagmannek voltak sokkal emlekezetesebb alakitasai is, amiben nagyot nyujtott. A canadai magyarok ismerhettek ot masbol is. A magyaro.-i nezok valoszinu nem ismerik azt a sok filmet amiben jatszott es kellemesebb benyomast keltett mint a Dallasban. Fiatal koraban nem vallalt volna ilyen szerepet.

  • Fantasztikus színész, neki illő szerepben. Isten nyugosztalja.

    Egyáltalán nem értek egyet Szalai József és Csipke Rózsa!
    A hetvenes-nyolcvanas években voltam gyermek. Szüleim értelmiségiek voltak, ezért nem járhattunk templomba. Lopva kereszteltek meg, éjszaka. A hetvenes években az átlag polgár csak szervezetten, felügyelet alatt látogathatott külföldre, minimális valutával. Egy ilyen útra a szüleimmel mi is elmentünk Bécsbe. A 36 fős egy busznyi társaságból visszafelé 12-en maradtunk, a többiek disszidáltak, nem értem miért hagyták itt a jólétet. Emlékszem arra is, hogy az internacionálét kellet énekelnünk a gimnáziumban és arra is, hogy a Magyarországot megszálló Szovjetunió pártfőtitkárának halálakor gyásznap volt a gimnáziumban. Kötelező volt a részvétel, és mert én erre nem voltam hajlandó kirúgtak a gimnáziumból.
    A teljes foglalkoztatottság egy hazugság volt, egyrészt soha nem volt ilyen. Ki ne emlékezne a „háztartásbeli” kifejezésre, ez a munkanélküli elismert változata volt. A hivatalos munkanélküliség tényleg alacsony volt, rengeteg felesleges embert kellett eltartani a vállalatoknak pl. függetlenített párt- és KISZ-titkárt, munkaverseny felelőst stb. Óriási hiba volt elhitetni az emberekkel, hogy rossz és felesleges munkával is hasznot hajtanak.
    Teljes volt a kontraszelekció 6 osztályt végzett elvtársakból lettek vállalatvezetők, bírók. Tömegével hoztak igazságtalan politikai forgatókönyv alapján készült elmarasztaló döntést és akár halálos ítéleteket is.
    A nyugati és a magyar emberek átlagos élethossza közti különbség lényegesen nagyobb volt, mint most. Nyilván ez sem a hazai jólétet bizonyítja.
    A közbiztonság papíron rendkívül jó volt, bár erről abban az időben nem hoztak nyilvánosságra adatokat. Eltitkoltak mindent, úgy, mint a csernobili atomerőmű robbanását. Nem figyelmeztettek minket a sugárszennyezett zöldségek- és a tej fogyasztására, emiatt százezrek lettek rákosak.
    Gondolom abban is egyetérthetünk, hogy szólás-, vallás- és sajtószabadságról abban az időben nem beszélhettünk.

  • Imádom amikor helyettünk tudják illetéktelenek hogy nekünk milyen rossz volt, és mindezt a szódásszifon miatt!!! Esetleg valaki nem szeretné ecsetelni, h. most 2012-ben mennyire elvágyódó a régihez képest az életünk? Mert nem a szappanoperák jelentik az élet szépségét, megelégedettségét egy népnek. Az amerikai nép életét nehogy már bármikor is lehetne hasonlitgatni a magyarokéhoz! Mekkora hülyeség! A film olyan életet mutatott be amit nálunk soha senki nem fog utolérni, bármennyit is fog lopni, mindezt csak azért, mert soha nem lesz annyira szabad ember aki itt élt, nem tud nagy formátumban gondolkodni.

  • Magyarországi Magyar

    Ha már vágyakozó tévézés, érdemes megemlékezni a hazai termésről is.

    Itt vannak pl. a Bujtor-Kern filmek (Hamis a baba, Pogány madonna, stb. – Balaton, hajókázás, nyugati autók, éttermek, szállodák, külföld, deviza, italok) vagy akár a Linda-sorozat („harcművészet”, kultúrális események, zene, nagypolgári lakások, stb.)
    Furcsa mód ezek a filmek ma is nézhetőek, és képesek ugyanannak az életérzésnek az átadására. (kanadai honfitárasinknak lehet ez nem fog sikerülni, de egy próbát azért megér 🙂

    Reality-TV kategóriában nekünk is megvolt a magunk „Manchestere” – kéthetente csütörtökönként a Szomszédok – mára pótolhatatlan kordokumentum.

    A rendszerváltás időszaka roppant vibráló volt kultúrális szempontból (is). Tömegesen érkezett hozzánk a nyugati kultúra legjava. Ekkor jelentek meg nagy mennyiségben a színes magazinok, nyíltak gombamód a videótékák, és hosszú várakozás után a kábelen jött a Music Television, a Sat-1 és a Pro-7…

    Amikor még csak 2 TV csatornánk volt, a figyelmünk irányítva volt (mellesleg kaptunk egy szűrőt, hogy mit érdemes nézni, pl. Oscar-díjas filmek sorozat) – így másnap mindenki arról témázott, hogy mit látott a TV-ben (TV-sorozatok, Friderikusz, Kepes beszéletős műsorai)

    Azóta az ország elfogyasztotta az elmúlt 20-30 év legjobb nyugati filmjeit – és mostmár dömping van B+ kategóriás külföldi TV-filmekből.
    Ma már senki se beszél a TV-ről. Sokaknak nincs is (tudatosan) vagy csak nem nézik.
    Micsoda visszaesés!

  • hulye szarcsimbok

    melyik reszbol olvastad ki, hogy kaderek voltak a szuleim? nem voltak! uttorovasutas az lehetett,aki kituno tanulo volt!:) auto nem is kellett, legalabbis Budapesten, jo volt a tomegkozlekedes! az emberek szerettek egymast, osszetartottak, ebbol ezt sikerult orbannak kihoznia, mocskos fereg, veled egyutt az mar szent! mire orban labdaba rughatott, azok, akik igazan kartekonykodtak az orszagon, megoregedtek es semmi ertelme nem volt a bosszunak, orban azoknak artott a legtobbet, akik teljesen vetlenek voltak! EZT SOSE BOCSAJTOM MEG NEKI! megerdemeltek volna, hogy tehetsegevel az egesz orszagot segitse es jobb helyzetbe hozza, de egyreszt nem tehetseges, masreszt egy aljas termeszetu, kisebbsegi komplexussal kuszkodo barom….verje meg az Isten!

  • Na, Csipke most elárultad milyen ember vagy te valójában. Primitív…

  • Puchert János

    Érdeklődéssel olvasom a kommenteket valahol Szalainak és Krisnek is igazat adok némiképp csak azt nem értem amikor nagyban építik a Horthy kultuszt akkor van- e erkölcsi alapjuk a Kádár rendszert szidni, gyalázni hisz mindkét rendszer vérben gyalázatban született, Horthyék még megtetézték zsidó polgártársaink meggyilkolásával majd egy szerencsétlen háborúba való részvételek, a nyilas uralommal. Kádárék idejében igaz, hogy nem volt demokrácia bár a keresetek nem voltak magasak de meg lehetett élni belőle ha szerényen is és mindenkinek volt fedél a feje fölött, talán maradjunk a realitásoknál bizony volt gyáva ember aki csak lopva ment a templomba de volt olyan is aki vasárnap templomba hétköznap pártgyűlésre ment.

  • Az elnyomottak (az ostobább fajta) egy idő után azonosul az elnyomójával, ezt hívják Stockholm szindrómának. Sajnos sok az ostoba. A szocializmus egy nagy gennyes kelés volt a magyar hazán, sok sunyi liberális politikussal, akik szocialistának hazudták magukat.
    Egy példa a jelenből. A munkahelyemen, ami egy állami vállalat, az igazgató, a helyettes és a gazdasági vezető (mindhárman liberál-szocik) arról beszélgetett, nem adnak fizetésemelést, mert nehogy már az Orbán idejében legyen (a lib. 8 év alatt egyszer sem volt). Próbálták elszabotálni, pedig az elmúlt tíz évünk legjobb éve volt a tavalyi, köszönhetően az adócsökkentésnek és a termelést ösztönző támogatásoknak. Végül felsőbb nyomásra mégis kaptunk valamit, ha nem is fizetésemelést, hanem csak egy egyszeri egyhavi plusz juttatást.

    Szóval ilyenek a liberálisok. A Cristopher Adam-ról az a fiatal lány jut az eszembe akit a 90-es években láttam nyilatkozni egy dokumentumfilmben a Duna tévén. A film a magyarországi zsidó fiatalokról szólt. A lány azt mondta Izraelben jól érzi magát, itthon nem. Azért nem, mert itt nem mindenki olyan mint ő. Ezért neki küldetése van, hogy ezt megváltoztassa. Liberálisok legyetek egy kicsit toleránsabbak! Higgyétek el sosem leszünk olyanok, mint ti. Szerencsére.

  • Kár, hogy így elfajult ez a vita. Odáig jutottunk, hogy képtelenek vagyunk egymással kultúráltan beszélgetni és ez nagy baj. Mintha nem is ugyanabban a világban élnénk. Akinek a másikkal eltérő véleménye, tapasztalata van, azt homokba döngöléssel próbáljuk megoldani. Jó ez így, kedves honfitársaim? Magyarországnak, a magyarságnak talán ez a legnagyobb problémája. Nem az egyet nem értés, hanem az,hogy képtelenek vagyunk szót érteni egymással. Pedig volna egy sergenyi probléma, amit meg kellene tudnunk egymással vitatni és együttesen kellen megoldanunk. Amíg erre nem vagyunk képesek, addig a a magyarság csak kudarcra van ítélve. Van közöttünk jobb és baloldali beállítottságú, különböző értékrendekben gondolkodó ember, de azt feltételezni a másikról, hogy szándékosan rosszat akar a nemzetének, hogy áruló, vagy gonosz lenne, ez nem igazságos és nem is igaz. Legalább a közös elfogadható mininmumot kéne elfogadnunk. Enélkül csak szaprírjuk az egyébként is meglévő bajainkat.

  • adózzon rátok anyátok

    @JIMBO
    „Most mar legalabb tudjuk, hogy komcsi ivadek vagy.Mi volt az apad? Partitkar,vagy tanacselnok,vagy valami hasonlo??? Mindenesetre jo KADER. Eddig sem volt ketseg, hogy ki vagy! Mi vagy!”

    A feka törpevezéred és társai között van a legtöbb komcsi meg a komcsi ivadék. Nézz utána szépen abban a kis idődben amikor nincs a nyelved a seggében..

  • Larry Hagman haláláról kezdtünk beszélgetni és már a másik szüleinek foglalkozását is fehoztuk és bélyegezzük egymást, anélkül, hogy a valóságot, mégcsak csírájában is ismernénk. Én csak saját tapaszatalataimat írtam le arról a korról. Amúgy sohasem voltam káder gyerek. Édesapám ’56-után börtönben volt és ez a múlt rendszerben nem volt jó ajánlólevél. Élesen el kell határolni a múlt rendszer különböző szakaszait. Én azt állítottam, és állítom, hogy a nyolcvanas évekre erősen lazult a kommunkista diktatúra. Igen is (nem látszólagosan) 100%-os munkaellátottság volt. Az újságokban az álláshirdetések egyész oldalakat töltöttek meg. De elég volt az utcán végigmenni, szinte minden cég bejáratánál olvasni lehetett, hogy milyen szakterületre keresnek dolgozót. A segédmunkástól az atomfizikusig mindenki órák alatt el tudott helyezkedni. A HTB (Háztartásbeli), amiről Krisz tesz említést abban az esetben lehetett valaki, ha eltartását valaki hivatalosan vállalta, akinek annyi jövedelme volt és leginkább többgyermekes családanyák lehettek, de ezt kérvényezni kellett és elég bonyolult vizsgálat zajlott le amikor engedélyezték. Tény, hogy a rendszer sok léhűtőt tartott el pártitkárokat, szakaszervezeti titkárokat KISZ titikárokat és ezeknek kiszogáló személyzetét. Ez persze visszás volt és a szovjet megszállás is. Bár élő szovjet katonánával valahogy nem igen találkoztunk. Ők a messzi laktanyákban éltek, ki sem nagyon jöttek onnan, de a tudat, hogy meg voltunk szállva, az elfogadhatatlan volt. A közbiztonság részben a sokkal jobban működő rendőrségnek, részben a teljes foglalkoztatottságnak volt köszönhető. Senkinek nem kellett betörni ahhoz, hogy a megélhetését biztosítsa. Szóval a palettáról hiányzott, vagy elenyészően kicsi volt a „megélhetési bűnözés”. A cigánykérdés nem létezett. A cigányok is dolgoztak és megbecsült tagjai voltak a társadalomnak. Voltam én akkor is kinn nyugaton. A nagyvárosokban csillogó pompa és gazdagság látszott, de ha valaki vállata a fáradtságot és kiment a perifériákra ott olyan szegénységet látott, amilyen nem létezett (akkor még) az akkori Magyarországon.

  • haha adozzon ratok anyatok:)))

  • Hát megáll a ész!
    Larry Hagman halála is politikai csatározást ,kötekedést,közönségességet vált ki a kinti baloldali „értelmiségből”.
    Jó színész volt és most olvastam,nagyon élvezte a forgatás során a „fő gonosz” szerepet,de az életben egész
    más volt.A tehetségét bizonyítja,hogy olyan sikeres volt a sorozat!
    Csipke Rózsa az életben fő gonosz ,tehetség nélkül,bár álmomban sem hasonlítanám össze a híres színésszel.
    Ami nagyon megdöbbentett az az,hogy „kitűnő tanuló” volt……Vajon melyik iskolában,és ki állította ki a bizonyít-
    ványát ? Na erre kíváncsi lennék.?!
    Egyébként nekem volt egy főnököm (aki egyébként nagyon rendes ember volt,Isten nyugosztalja!!!)akinek
    a doktoriját egy igazi doktor írta meg, mivel ő a nyolc általános után -ÉRETTSÉGIT KIHAGYVA!!!-Moszkvában
    szerzett vörös diplomát……Hát ennyit a szocialista felsőoktatásról,ilyen is volt!!!!!
    Hát Rózsával is valami hasonló történhetett az iskolában,de a doktoriig azért szerencsére nem jutott el…….

  • Szalai József

    Kedves Marcsi! Én nem szólnám annyira le az akkori felsőoktatást, Persze voltak párt-aparatcsikok, akik ilyen nemtelen úton jutottak a diplmához, de ez elenyésző eset volt. Meglátásom szerint (szülőként, nagyszülőként) ma sokkal felületesebb és kevesebb tudást ad az iskola. Ne felejtsük el, hogy az mai gazdasági és politikai aktív réteg a mult rendszerben szerzett tudással állja meg a helyét. Szerintem helytelen gyakorlat az, ha minden fehér, vagy fekete alapon gondolkodunk. Attól, hogy nem szándékszunk visszaálltani a a szocializmust, attól még elismerhetjük pozitív és negatív oldalát. Az igazán jó akkor lett volna, ha az előző rendszer néhány pozitív elemét ötvöztük volna kapitalizmus előnyeivel rendszerváltáskor. Példaként. Óriási hiba volt a keleteurópai, leginkább orosz piacot Antalléknak elzavarni . Menthető lett volna a mezőgazdaságunk, az ipar nagy része (buszgyártás, mezőgazdasági gépgyártás, orvosi műszerek gyártása, finommechanikai termékek, Borsodban az acélgyártás, aluminium ipar, élelmiszer ipar, feldolgozó ipar. stb.), jelenleg is jelen lennénk ezen az óriási piacon. Ennek politikai alapon való megszüntetése több volt egyszerű hibánál. Egész másként alakult volna a helyzetünk és súlyunk. Ezt nem tették a Csehek, Szlovákok és Lengyelek. Meg lehet nézni, hogy honnan indultak és hová jutottak hozzánk képest.

  • Boda

    ne irigykedj azzal a hatelemiddel…

  • Puchert János

    Boda Marcsi amit az oktatásról írtál nekem van egy ismerősöm aki politikai tiszt volt a honvédségnél majd 1984-ben végzett a politikai főiskolán 1989 a politikai tudományok doktora 1993 MTA dr. és most a Pázmány Péter egyetem történész professzora ennyit a színvonalról

  • Kedves Szalai és Puchert!
    Igazuk van,valóban volt rendes oktatás is,elnézést,ha elragadtattam magam,de csak példaként említettem
    a „káder” kivételeket,kifejezetten Csipke elvtársnő miatt.!……..aki sokszor hiányozhatott az iskolából!
    Valóban a mai közép és idősebb korosztály akkor tanult és sok képzett és sikeres ember vált belőlük.

  • Azért pár dolog eszembe jutott a régi időkből:
    – az ötvenes években,második elemista voltam,az osztályfőnök megkérdezte:ki hiszi az Istent és ki jár hittanra?
    Én meg másik két gyerek felálltunk(a többieket otthon már kiokították!)Ezek után a névnapjára vitt virágot nem fogadta el és én bőgve mentem haza…….Hozzá kell tennem Apám bement …..az igazgató kommunista létére
    helyre tette a tanárnőt.Na ilyen is van!
    -jóval később történelem órán 1956-ból feleltem és „véletlenül”azt találtam mondani,hogy forradalom volt,
    erre leszidott a tanárnő,na ettől már nem borultam ki,egyrészt mert már idősebb voltam,másrészt pedig
    otthon már felvilágosítottak!
    -Felnőtt koromban csak később kerültem vezető beosztásba annak ellenére,hogy felsőfokú végzettséget
    szereztem,mert nem voltam párttag(70-es évek vége 80-as évek eleje)!
    Szerencsére ez a 80-as évek végén már nem jelentett problémát és 88-tól nyugdíjazásomig gazdasági
    igazgatóként dolgoztam egy iskolában.Kivártam!
    Büszke vagyok arra,hogy nem tagadtam meg a hitem és nem váltogattam a misét és a taggyűlést,mint
    sokan. anyagi előnyök reményében……!
    Ez is hozzátartozik az előző rendszerhez,amikor állítólag még nagy „demokrácia” volt!
    A más politikai nézeteket vallókkal sem volt soha semmi konfliktusom és most sincs,csak a jogtalan elő-
    nyőket élvezőkkel,törtetőkkel,primitívekkel és hazugokkal!

    .

  • Ez így kimondottan hülyeség. Nem is értem.
    Én pl nem néztem ezt sem, mint ahogy szappanoperát sose, de akik nézték azért nézték, amiért a világon milliárdnyian. Amiért Amerikában is.
    Ne mond már, hogy azért csinálták meg a folytatást napjainkban, hogy szegény magyaroknak legyen megint egy kis vágyakozásuk…
    Azért csinálták, mert elsősorban Amerikában volt népszerű, nézettséget akartak, na és sok dollárt.

    A Dallasnak rengeteg országban volt óriási nézettsége, posztkommunistában is, meg nem posztkommunistában is – Kínától Új-Zélandig.

    Na és ezt az újabb sorozatot már alig nézik idehaza.

    Másik hülyeség: ” Kanadában nevelkedettként abban reménykedtem, hogy lesznek a
    Szovjetunió és a hárompervalahányas árnyékában, a vörös kommunista infernóban felnövekvő barátomnak kalandos sztorijai.”

    Nem volt semmiféle vörös kommunista inferno.

    És itt is hátul pisilnek a kutyák (Örkény),itt is nők voltak a nők (ma is) férfiak a férfiak és gyerekek a gyerekek. Olvastunk és színházba jártunk, tanultunk és nem is maradtunk hülyék, Kanada jobb hely lehet, de nem biztos, hogy műveltebbek az emberek. Úgy átlagban. Legfeljebb szerencsésebbek.

  • „Ez is hozzátartozik az előző rendszerhez,amikor állítólag még nagy “demokrácia” volt!”

    Ez megint nem igaz.

    Senki nem mondja, hogy a Kádár rendszerben „nagy demokrácia” volt.

    Hogy lett volna, amikor bevallottan diktatúra volt. Éppen azért akartunk rendszerváltást.

  • Ombre:
    Azért ilyesmik nem fordultak elő az átkos Kádár-rendszerben mint az alábbiak :


    “Tisztelt Szócska Miklós!

    Az általunk átadott petícióval kívánunk tiltakozni az ellen, hogy a Kazincbarcikai kórházban megszűnjön az aktív fekvőbeteg ellátás, a gyermekosztály, a krónikus belgyógyászat, sürgősségi osztály ellátása.
    Ami, mostanság folyik a kórházban, és amik az észrevételek. Kérem, olvassák el figyelmesen:
    – koraszülött Kurityánból vitték Miskolcra, meghalt 34 hetesen
    -16 éves lány otthon meghalt, nem volt mentő
    -47 éves férfi stroke-ban meghalt otthon, nem volt mentő
    -35 éves nőt nem látták el nőgyógyászaton vérzett napok óta
    –82 éves nő elesett járókerettel Kazincbarcikán a mosdóba. Nem volt mentő késő került Miskolcra mentő hiány miatt. CT-re vitték, folyosón hagyták, egész nap nem kapott enni, késő este hozták vissza Kazincbarcikára
    -17 éves Rutabányai srác görcsös vakbéllel nem látta el Kazincbarcika, küldte Miskolcra, ott nem látták el, ügyeletes orvos nem kelt fel éjjel ügyeletbe, elküldte vissza Kazincbarcikára, közben perforált vakbéllel műtötték meg Kazincbarcikán, hasnyálmirigy gyulladást kapott
    53 éves nőt bögöly megcsípte lábán, sebészeten nem látták el küldték
    -53 éves nőt vérző aranyérrel meg se vizsgálták Kazincbarcikán, beutalót kértek tőle, elküldték Miskolcra
    -76 éves nő esett a járdán, nem volt mentő így több mint 1 órás késéssel, saját kocsival vitték Miskolcra Kazincbarcika nem látta el
    -42 éves férfi beteg gyomorvérzéssel került Kazincbarcikai kórházba, nem tudták ellátni, sürgősséggel küldték Miskolca
    De közben egy Bánhorváti 42 éves férfi otthon rosszul lett, nem volt korszerűen felszerelt mentő, sem személyzet, mire kiértek meghalt a férfi
    -70 éves tolókocsis férfit, aki időpontra ment a pszichiátriára, több órás késéssel tudták csak fogadni, Kazincbarcikán, meg se vizsgálták, elküldték haza
    Gasztroenterologia betegek Miskolcra járnak kontrollra, ahol nem tudják ellátni őket, nincs időpont…több hónapos várakozás van
    -35 éves férfi rozsdás szögbe lépett este 6 után, és nem látták el a sebészeten, elküldték Miskolcra
    -42 éves nő elvágta kezét késsel, nagyon mélyen, Kazincbarcikán nem látták el, kapott egy kötést, és Miskolcra küldték, összevarrásra
    -4 éves lázas gyermeket felnőtt ügyeletre vittek, mert nincs egyáltalán gyerek ügyeletünk, meg se vizsgálták, lázcsillapítót sem kapott, ugyanis nem volt az ügyeleten gyógyszer
    -35 éves férfi beteg arcán gennyes tályoggal ment sebészetre, kibírhatatlan fájdalom miatt, nem látták el, elküldték Miskolcra késő este
    -30 éves nőbeteget megcsípte egy darázs, nagyon be volt dagadva, meg se nézték, elküldték Miskolcra,,,és ha belehal a csípésbe???
    -72 éves nőbeteg stroke-ot kapott házi orvos hívott mentőt, nem volt mentő,,,közel 3 órát vártak mire kiért a mentő, Miskolcra vitték, nem volt szabad ágy, így kb 3 órát feküdt a hideg folyóson, a tolókocsin,,mire felszabadult 1 ágy,és arra fektették, de a CT vizsgálat csak késő este történt meg
    -56 éves férfi erős mellkas szorítással hívott mentőt. Nem volt mentő
    Szomszéd hívta be kocsival bel ambulanciára, ahol nem akarták ellátni
    Küldték volna Miskolca saját kocsival, közbe rosszul lett a vizsgálóba
    Így hívtak hozzá csak orvost
    Tulajdonképpen semmilyen ellátást nem végeznek el a sürgősségin.
    Mindenkit elküldenek Miskolcra, mentő sincs bent
    -63 éves nő otthon rosszul lett mentőt hívtak, nem volt mentő, így házi orvost hívtak, házi orvos is mentőt akart hívni, nem volt, így saját kocsival vitték neurológiára fel, ott szintén mentőt hívott a neurológus, nem volt mentő, saját kocsival vitték Miskolca, CT kimutatta agyi trombózis,3 nap múlva meghalt
    -26 éves lány elesett, eltört a karja, nem látták el Kazincbarcikán, küldték saját kocsival Miskolcra, és ha nincs autód???
    -3 éves gyereket vittek ügyeletre, erős hasi görccsel, meg se vizsgálták, küldte kórházba Kazincbarcikára ahol szintén, meg se nézték, küldték Miskolca, de nem volt autójuk, viszont mentőt nem hívtak neki,,,taxival mentek be
    Bélcsavarodása volt, de Miskolc nem akarta megműteni, küldet vissza Kazincbarcikára, szülők nem hozták el,,,így végül is késve……de megműtötték
    -kardiológián nem fogadnak gondozott beteget sem,,,elküldik Miskolcra
    Ez vár ránk, ez vár a Kazincbarcika lakosokra és a vonzás környékére???????
    Hol vannak az ígéretek, hol vannak amiket jegyzőkönyvbe leírtak??????
    Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a szülészeti osztály megszüntetése után Önök továbbra is a rombolás politikáját választották, és gazdasági okokra hivatkozva, pénzügyi – és egyéni érdekek – mögé bújva szeretnék megszüntetni az aktív sebészeti és belgyógyászati ellátást kórházunkban. Az egészségügy nem profit termelő ágazat, soha nem lesz az. Ezt Önök tudják a leginkább.
    Nyomatékosan kérjük az Önkormányzat tagjait, képviselő urat, hogy szakítsanak a nevükkel fémjelzett helyi érdekeket mellőző, önfeladáson alapuló politikájukkal és tegyék azt, amire választói felhatalmazást kaptak:
    Küzdjenek, harcoljanak a városért! Védjék meg alapvető érdekeinket, így a Kazincbarcikai Kórházat is!
    Miért is fontos minden Nemzetben, Hazában és a helyi érdekek védelmében gondolkodó Kazincbarcika számára a kórház?
    A kórház alapítása saját vagyonukból, saját tehetségükből és saját szorgalmukból alapították e gyógyító intézményt immár egy évszázada. Tették mindezt azzal a céllal, hogy a város lakóinak életét megkönnyítsék, sok rászorulón segítsenek, gyámolítsák a beteg helybélieket. Ők ugyanis tudták, hogy a legnagyobb értékünk az egészség. Erős helyi közösséget, pezsgő társadalmi életet, virágzó gazdaságot
    csak a testükben és lelkükben egészséges polgárok tudnak létrehozni és fenntartani. Számunkra a kórház, ugyan úgy, mint elődeink számára is a megtartó erők egyike. Megtartó erőnek nevezzük a társadalom mindazon erőfeszítéseit, melyek a bővülés, a sokasodás, az erősödés, így az állandóság felé befolyásolják Kazincbarcika város társadalmának életét. A megtartó erő alappillérei: az oktatás (iskolák és óvodák), az egészségügyi ellátórendszerünk (kórház, szakrendelések és háziorvosok, védőnők), illetve a munkahelyek.
    2009. március 1. mérföldkő a Kazincbarcikai Városi Kórház történetében és a magyar egészségügy történetében is. Kazincbarcikán, az országban egyedülállóan, egy nem profitorientált cég nyerte el a kórház hosszú távú működtetését. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma vette át 20 esztendőre Kazincbarcika Város Önkormányzatától a Kazincbarcikai Városi Kórház működtetését.
    A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Kazincbarcikai Kórháza 1954. óta, akkor szűkített szakmakörrel, majd 1969. óta az új kórházi épület átadása óta bővített szakmakörrel látja el Kazincbarcika és vonzáskörzete lakosságát, 2007. áprilisától Edelény és vonzáskörzete lakosságát is.
    Az intézményjelentős változásokon ment át az előző évtizedekben. Megszűnt az infektológiai osztálya, helyette ápolási osztály alakult. Kialakításra került az intenzív osztály. A műtétes mátrix kialakításával egy időben rehabilitációs osztály kezdte meg tevékenységét. Bővült a járó beteg szakellátás mivel az intézmény igyekezett az ágyszám csökkentésekkel együtt a betegeket járó beteg szakellátás keretében ellátni, alkalmazkodva a kor igényeihez.
    Az intézmény hotelépülete 2004-2006 között jelentős komfort fokozatot javító rekonstrukción esett át és kialakításra került egy központi sürgősségi befogadó hely, központi műtő egység.
    Ma a Debreceni Egyetem Kazincbarcikai Kórháza térségi kórházként működik és biztosítja a fekvőbeteg ellátást az OEP szerződés szerinti 332 ágyán, melyből 178 aktív és 154 krónikus besorolású. 1013 szakorvosi és 90 nem szakorvosi órában ad szolgáltatást a járó beteg szakellátást igénybe vevő, területi ellátási kötelezettségébe tartozó betegek számára. Sürgősségi befogadó hellyel rendelkezik, amely ügyeleti időben az év minden napján biztosítja az ellátást a rászoruló betegek számára.
    Az elmúlt 20 évben Kazincbarcikán:
    – a Bánya bezárása Kazincbarcikán és környékén,
    – a MÁV-nál megszűnt a fűtőház és a szerelőcsarnok,
    – a 3 általános iskola bezárása,
    – 3 óvoda bezárása,
    Rendőrkapitányság árnyéka valamikori önmagának (így búcsút mondhatunk a valós közbiztonságnak),
    – kiskereskedőink döntő része csődbe ment, vagy vegetál, erről árulkodnak az üresen tátongó főutcai kirakatok,
    – a város köztisztaságáról nem közmunkások foglalkoztatásával, hanem százmilliós költséggel vállalkozásba adással gondoskodnak a FIDESZ kormány szándékaival szemben is,
    – a szemétszállítást, mint jövedelmező ágazatot, külföldiek kezébe adták és tartják jelenleg is,
    – a város több intézményét jelentős költséggel külön-külön üzemeltetik, jóllehet a Városgazdálkodási Kft. erre alkalmas lenne egyedül is.
    Az ésszerűsítések biztosították volna a kórházi osztályok finanszírozását.
    Mindezek eredményeképpen közel 10000 fővel csökkent városunk lélekszáma, óvatos becslések szerint is kb. 10000 kazincbarcikai munkaképes adófizető keres boldogulást és megélhetést külföldön vagy más városokban.
    Ugyanakkor, ha csak az Önök marketing és PR tevékenységét tekintenénk, azt hihetnénk, hogy Kazincbarcika városa virágzik, és soha nem látott gazdagságban élnek a családok.
    Vizsgáljuk meg, Önök mire alapozzák „Hurrá! optimizmusukat”:
    Önök szerint pozitív eredmény az, hogy lassan már nincs olyan multinacionális hipermarket hálózat, melynek helyi áruháza ne sarcolná Kazincbarcika és környéke vásárlóerejét.
    Ha a devizahiteles átverés után még lenne valakinek kedve bankok közelébe menni, 8 bankból választhat a fő utcán. Aki nem ment tönkre, és maradt egy csepp jókedve, az elkerékpározhat a senki által nem kért, ezért kihasználatlan kerékpár-sávon a „Péntek esti porhintésre”
    Tudjuk, hogy Önöknek virágos jókedvük van, attól a rengeteg virágtól! De mi Kazincbarcikai átlagemberek másként érzünk!
    Ha a kórházunk is elvész, elvész az utolsó reménysugár is!
    Éppen ezért, mi együtt, közösen, akik ma e nemes ügy mellett kiállunk, úgy gondoljuk, elérkezett a cselekvés ideje!
    Egyszerre mondunk NEM-et a város folyamatos leépülésére, és egyszerre kiáltjuk: ELÉG VOLT!
    20 éve a város érdekeire és az ország gazdaságának állapotára hivatkozva folyamatosan romlik Kazincbarcika város lakóinak életminősége.
    Kérjük Önöket, szakítsanak a 20 éve, a város nevében zajló, Önök által elkövetett folyamatos önfeladással, és fordítsák meg a tendenciát!
    A város költségvetését, és a tervet figyelmesen áttanulmányozva kijelenthető, hogy igenis üzemeltethető
    a sebészet és a belgyógyászat aktív ágyakkal, gyermekosztály, ami csak akarat és elhatározás kérdése. Éppen úgy, mint, hogy szülőotthon működjön városunkban, ahol újra ifjú magyar emberek születhetnek.
    Véleményünk szerint létezik egy megvalósítható stratégia a városunkban.
    Mégpedig az, ha a kórházak összefognak és megosztják az ellátási feladatokat egymás között! Nem egymás ellen dolgoznak, hanem a betegek érdekeit tartva szem előtt együttműködnek. Az nem nevezhető biztonságos működésnek, ha Kazincbarcika csak egynapos sebészetet működtet és az összes többi szakfeladatot más kórházak látják el! Ebbe a verzióba belerokkannak a megyei kórházak, az egészségügyi személyzet is, de ami a legfontosabb; még megmenthető betegek tucatjait fogjuk elveszíteni! Segítségével – pályázati pénzekből végzett és végez fejlesztéseket. Kazincbarcika „struktúraváltásnak” mondott félrevezetéssel szűnnek meg az osztályok.
    A kormány minden egyes mozdulata vagy intézkedése az egészségüggyel kapcsolatban arról árulkodik, hogy nincsenek tisztában az adott körzetek ellátási igényeivel, vagy ami még rosszabb, ezt előre megtervezett tudatos rombolás, aminek a mi kórházunk a következő áldozata. Nem vették figyelembe azt sem, hogy kórházunknak a nyári időszakban nem csak lakosokat kell ellátni, hanem ennek kétszeresét kell ellátnia. Mindig csak gazdaságosságról, beteg utakról és várólista rövidülésről beszélnek… Nem igaz egyik sem! Szakmailag az egyetlen helyes döntés, ha a kórházunk megtartja jelenlegi státuszát! Önök az önkormányzati választások alkalmával nem arra kaptak és nem is kaphatnak felhatalmazást arra, hogy egy egész évszázadot átélt egészségügyi intézményt elfekvővé alakítsanak.

    Van, egy város Kazincbarcika ahol egy veszélyes gyár üzemel, és Önök egy ilyen várostól veszik el a kórházat és építik le és teszek elfekvővé. Tisztában vannak a helyzet súlyosságával???? Kérem, nézzék meg a képeket, és gondolkozzanak el azon, hogy az emberek életét minek teszik ki.
    Kórházunkban jelenleg, a járó beteg szakellátás felére csökkent, osztályos ellátásunk szinte semmi, üres minden osztály, közel 120 000 ember maradt szakorvosi ellátás nélkül. Városunknak a mentő állománya kevés szinte semmi.!!!!!! Mit akarnak még?????????
    Az Izsófalvai szakkórházat, milyen jogon lehet eladni egy bevándorló orvosnak, hogy saját magát megszedje, míg más beteg életével játszik és játszanak maguk is!! És Dr Csiba Gábor és Dr Daher Pierre lepaktáltak, a mi Kazincbarcikai jó működő kórházunk ellen, amit ők ketten szétrombolnak, egy elfekvő intézménnyé, ahol 120 000 ember élete a tét, és egy veszélyes gyár területen lévő emberek életével játszanak. !!!!! Kérem, szálljanak már Ön magukba, itt ne a politika hova tartozás számítson, hanem a nép szava és a nép egészsége. Mivel Önök erre esküdtek fel, és nem arra, hogy a zsebüket teletömjék, és mi a nép meg pusztuljunk el.!!!! Kérjük Önöket, hogy ne játszanak az emberek életével. Van egy ajánlatunk: költözzenek ide, ugyan annyi bérért ugyan ilyen ellátásért és utána ítélkezzenek, az emberek sorsáról!!!!!!
    Kérjük Önöket; fontolják meg kérésünket, javaslatainkat és cselekedjenek a köznevében, a közösség érdekeivel egyező módon!
    A Kazincbarcika város egészsége mindennél fontosabb.

    Tisztelettel

    Szentesi Szilvia Czipfelné Krisztián Katalin

    Az „Összefogás a Kazincbarcikai kórházért” demonstráció szervezői

    Kazincbarcika, 2012. november 19.”

  • Hollósy Gerti

    Ombre, én is, azaz mi is, a család puszta szórakozásból néztük a Dallast. Igazad van, azért néztük, amit leírtál és azért nézték az amerikaiak is.

    A negatív hős szerep szerintem mindig nagyon jó szerep és engem pl. mindig mulattatott, ahogy a jó öreg Yockey ármánykodott.

    Szegény Larry H., már korábban is hallottuk, hogy beteg volt.