Néhány hete fedeztem fel az Illinois államban élő Nick Gombash geneológiai kutatásait és az eredetkutatáshoz fűződő különböző honlapjait, online adatbázisait és blogját. Egy 26 éves, magyar származású amerikai fiatalember és történész önkéntes és döbbenetesen elszánt munkájáról van szó, aki önerőből hozott létre egy több mint 46 ezer házasságkötési és anyakönyvi kivonatot tartalmazó internetes adatbázist, melyet HungaryExchange-nek hívnak.   A lap célja egyszerű: felkelteni az elsősorban magyar  származású emberek érdeklődését a családfakutatás iránt és segítséget nyújtani az adatok beszerzésében, illetve tippekkel szolgálni azok számára akik magyarországi és romániai levéltári kutatásokra készülnek. Nick Gombash felmenői 1909-ben hagyták el Magyarországot és indultak útra Amerika felé. Ritkaság, hogy egy negyedik generációs amerikai magyar ilyen aktivan érdeklődik családja magyar gyökerei iránt.

Fotó: Hungary Exchange

Az adatbázis beszkennelt, illetve másképpen feltöltött levéltári anyagokból és anyakönyvi iratokból áll, melyekbből az derülhet ki, hogy kik voltak, hol születtek, hogyan éltek és milyen vallásuak voltak felmenőink. A házassági anyakönyvi kivonatok különösen gazdag információval szolgálnak.

Borsai Áron (1866-1943) dédnagypapám volt, Borsai Mária (1906-1990) pedig nagymamám.

Levelezéseink során Nick saját felmenőimről is érdeklődött és miután egészen minimális információt nyújtottam apai nagyszüleimről, néhány óra alatt egy kisebb lavinaként emailezte át mindazt amit családomról talált. Van amit már tudtam, de sok új részletre is fény derült. Dédnagyapám – Borsai Áron – egy, a tizenkilencedik században is túlnyomó többségben román nemzetiségű faluban – Kolozsborsán – született. 1850-ben Borșa lakossága 1741 háztartásból állt, melyből 1396 román, 254 magyar, 61 roma és 12 zsidó származású volt. Később Bánffyhunyadra (Huedin) került át és járási körorvosként dolgozott Hunyad megyében. A diftériában szenvedő lánya életét viszont nem tudta megmenteni és ő fiatal gyerekként halt meg. Nagymamám – Borsai Mária – 1927-ben megjelent Varázskorona cimű könyve elhunyt testvére emlékére iródótt. Amit  eddig tudtam a családról, az nagy részt Szántó György Fekete éveim cimű emlékirataiból derült ki. A kötetben a következőként írja a Borsai és Ádám családokról:

„Amikor megérkeztünk a Borsai házba, vagy tizenöt személyre terített asztal várt, mint e ház szimbóluma. Pillanatok alatt összemelegedtünk a drága Laura nénivel és Áron bácsival. Bárd Oszkár sebbel-lobbal töltögetett a poharakba a pompás érmellékiből és szilágyságiból, amig mindnyájunkat el nem áztatott. Adél bajadértáncokat lejtett, Huszár Bandiné Borsai Piri szilajul zongorázott, én kirohanásokat végeztem az ellenszenves muzsafiak ellen, Ernő igyekezett kibékíteni, sikertelenül, Luigi pedig akrobatatáncokat produkált olyan balvégzetűen, hogy véresre verte a fejét valami lámpában, és végigzuhant a padlón. Oszkár részesítette első segélyben, miután eszébe juttattuk, hogy őneki van mellékfoglalkozása is, nevezetesen az orvosi. (…)

Vasárnap reggel odaállott a Borsai ház elé Bánffyhunyad két legszebb félvére, Albrecht Duckó lovai. Hatalmas parasztszekér előtt ficánkoltak, csak Duckó tudta fogni őket. Eszembe jutott a pompás négyesfogat, amelyet Duckó egy éve fogott össze, amikor Ádám Béla barátom esküdött Borsai Micivel. Úgy beszéltek akkor erről a négyesfogatról mint valami nagy szenzációról és mialatt én Misi bácsival ott kocogtam valami fiákeren utána, tanúi minőségemben, keserű szájizzel gondoltam arra, hogy ez a négyesfogat egy elsülyedt világ utolsó mohikánja.” (Szántó György, Fekete éveim, Gondolat Kiadó, Budapest – 1973.)

Egy biztos: amikor az ember elkezd családfa-kutatásba, eléggé nehéz csakúgy abbahagyni. Egy irat, vagy anyakönyvi kivonat újabb és újabb kérdéseket vett fel, újabb és újabb kapukat nyít ki előttünk.