Magyar kormánypénzek és a KMOSz

2013 március 18 10:28 de.30 hozzászólás

A Kanadai Magyar Hírlap-ban megjelent cikkemre, több telefonhívást és emailt kaptam, többek között Dancs Rózsától is, és véleménycikkben foglalkozott az írással Szentmihályi Szabó Péter a Magyar Hírlapban. Bevallom, nem gondoltam volna hogy ilyen visszhangot kap a cikk. Dancs Rózsa például ezt írta:

Kedves Lázár György!

Ha már ilyen barátságos hangon megismerkedtünk egymással, kérem, árulja el, ki ajánlott a figyelmébe? Hosszú cikke arról tanúskodik, hogy alaposan tanulmányozta munkásságomat, olyannyira, hogy azt sejtem, mielőtt válaszoltam volna a levelére, már régen készen volt – közlésre várva. Talán nem követek el semmi szentségtörést, ha megkérem, világosítson fel közös ismerősünk kilétéről – egyfajta bibliográfiát helyettesítendő. Az információk forrása mindig fontos egy újságírónak.

Üdvözlettel,

Dancs Rózsa

Válaszomban azt írtam Dancs asszonynak, hogy felesleges összeesküvés elméleteket gyártania, senki sem ajánlotta őt a figyelmembe. És arra biztattam, hogy cikkemre nyílvánosan válaszoljon, bizonyos hogy a Kanadai Magyar Hírlap leközölné azt.

Fotó: AFP

Mert bizony a nyilvánosságra nagy szükség lenne! Nem átláthatóak a kanadai magyar szervezetek pénzügyi és politikai kapcsolatai, különösen azok nem, amelyeket az Orbán-kormánnyal ápolnak. Félreértés ne essék, nincsen azzal semmi probléma, hogy pénzt kap Dancs Rózsa az Orbán-kormánytól. Miért ne lehetne ő is a magyar kormánypárt lobbistája, ha betartja a kanadai adótörvényeket?

A baj az, hogy nem nyilvánosan teszi ezt, mint ahogy sokan mások is szemérmesen hallgatnak arról, hogy pénzeket kapnak Budapestről. A KMOSz tagjai nem is sejtik, hogy vezetőik  de facto fizetett lobbisták, az Orbán-kormány megfizeti azokat, akik támogatják őket.

Néhány példa. A Bethlen Gábor alap tavaly augusztusi határozatában (48/2012. VIII 21.) bukkan fel a Bessenyei-Somorjai Ágnes nevével fémjelzett Kanadai Magyar Kulturális Tanács, ők 1,5 millió Ft (kb 8 ezer kanadai dollár) készpénzt kaptak az Orbán-kormánytól. A torontói Halász János Könyvtár “katalogizálás” címén 200 ezer forintot (kb. ezer dollár) kapott, amit Szabó Katalin elnöknek utaltak. Ezek csupán „egyedi” átutalások, a jéghegy csúcsai.

Dancs Rózsa is hangsúlyozza, hogy „önkéntes munkát” végez, de videó interjújában elismeri, hogy pénzt kap az Orbán-kormánytól. Jó lenne ha elárulná, hogy mennyit. Feszty Dániel kanadai KMOSz elnök is édestestvére a Szlovákiában élő Feszty Zsolt református lelkésznek, aki az Orbán-kormány által finanszírozott Szövetség a Közös Célokért nevű szervezet lobbistája.

És M. Szabó Imrének is csurran valami, ő a videó médiát szolgáltatja a KMOSz-nak. M. Szabó korábban a Szovjetunióban élt, ott egy gázvezeték építéséről készítette a Kádár-rezsimet dicsőitő riportjait. Manapság a szélsőjobboldali propagandában rejlő üzleteket aknázza ki, és mivel a fia Amerikában él, filmjeivel szorgosan járja Amerikát. A magyar rendezvényeken 20-30 dollárért (szigorúan készpénzért) árulja legújabb nemzeti horror filmet. Készített már videót a „libás Bajnairól”, a „szemkilövetős” 2006 októberi randalirozásról, és a „temerini fiúkról”. Nem hiteles, független filmek ezek, sokkal inkább a magyar szélsőjobb vélt és valós ellenzékét lejárató propagandamunkák. (Ezen sorok írója is vásárolt M. Szabó úrtól egy videót, amelyet egykori kaliforniai portyázása során árusított. Remélem hogy befizette a kötelező kaliforniai forgalmi adót!)

M. Szabó pénzügyi szélhámoskodásait a mellékelt történet is jól illusztrálja. Állítólag Kanadában kétezer dollárt gyűjtött a temerini fiúknak, de azt nem adta át a szülőknek, hanem a pénzt „biztonságos” helyen tartja, amig a fiúk ki nem szabadulnak. A temerini elítéltek összesen 61 év börtönt kaptak!

Az átláthatatlan pénzügyeken túl, fontos kérdés az is, hogy miért ültek tárgyalóasztalhoz a KMOSz és más kanadai szervezetek képviselői az iránbarát jobbikosokkal a budapesti MÁÉRT tanácskozáson? Választ eddig nem kaptam.

Lázár György

30 hozzászólás

  • Tisztelt Lázár György a sor végtelen!Akik a mai rendszerrel egyetértenek mindenki kap.S itthon az emberek éheznek,megfagynak,nem kapnak segitséget,4 millió ember mélyszegénységben él,500 e gyermek éhezik,alultáplált,500 e ember 2010-től elhagyta az országot.ezek az emberek akik külföldön elfogadják a tőlünk elszedett pénzeket,nincs lelkiismeretük?Felháboritó!S ezek beszélnek,magyarságukról,hazaszeretetről szégyeljék magukat!

  • Csak az utolsó mondatra:
    Tartok tőle, hogy nemis fogsz..
    Ha mégis, akkor az maszatolás lesz, hogy minden dokumentálva van, hogy senki nem várhatja, hogy egy könyvtárat valakik szerelemből kategorizáljanak, hogy a filmek készítése pénz és időigényes, az önkéntes munkának is vannak költségei, gáz, hotel, étkezések..
    Egy közepes könyvelő is meg tudja csinálni..
    Érdekes, hogy a magyar házak évtizedekig önellátóak voltak és egész jól elvoltak egy központi irányítás, eszmei és ideológiai tolókocsi nélkül..

  • 1.8millio Forint Dancs Rozsa a magyarnyelv megorzesere kapott.Hiaba palyazott es a felteteleknek megfelelt pl a torontoi magyar haz, Rozsa volt a befuto. Aki a velemenyem szerint semmi masban nem felelt meg,mint,jol betamogatta a nagykovet is.

  • Kopácsi Judith

    Milyen könyvtár? Ha jól tudom, az megszünt, miután a torontói Magyar Ház el lett adva, a könyvek nagy része a szemétre került, mert legtöbbje már penészes volt.

  • melitta…pedig a penzt te akarod….hat pofara estetek

  • falusi….evtizedekig KI fizette a magyar hazak vizet,aramat ? te ? te marha !

  • pont tőlük várjon el bárki is átlátható pénzügyeket, elszámolást?
    amikor az anyapárt is manipulál, csal, lop, hazudik, pénzügyei átláthatatlanok, pályázatai egyoldalúak?
    a mai napig nem számoltak el a vörösiszap károsultjainak gyűjtött 1.2 mrd (!) forinttal, pedig biztosan kanadából is adakoztak, oldaltól függetlenül!
    mégis, mit lehet elvárni tőlük?
    arra külön kíváncsi lennék, dancs milyen módon ápolja ennyiért a magyar nyelvet? főleg, hol, milyen környezetben?

  • kakukk
    2013 március 18
    1:54 du.
    jelentkezz dancsnál. a te nyelvedre ráférne az ápolás.
    de egy code page 852 is segítene rajtad, mindjárt kulturáltabb lenne a megjelenésed 🙂
    bozótlakó jimbo haverodnak már hónapokkal ezelőtt javasoltam, de képtelen installálni.
    mi a véleményed, neked menne?

  • Sajnos, azt fel kell ismerni, hogy Orbán Viktor azt a taktikát választotta, hogy nem otthon próbál segíteni, hanem külföldről szerez erkölcsi támogatást -anyagiért cserében… És jól is döntött, hiszen bármi, amire ráírják, hogy magyar, az sikeres kishazánkban, ha pedig határontóli címkével van elltva, akkor aztán az a non plus ultra.. Láthatjuk, amint népművelőket, meg hasonló embereket küldenek szerte a világba, hogy elvigyék a fényt a szórvány magyarságnak és milliókat költenek országimázsra, mely nem más, mint tömény valótlanság(lásd mai jordániai „tájékoztatóját”). És mivel a középszer üli diadalát Magyarországon, nincs, aki ezzel ellentétets gondolatokat fogalmazzon meg, az ellenzék pedig gyenge és szétforgácsolt ahhoz , hogy hitelesen és erőteljesen képviseljen bármit is.

    J

  • kakukk
    2013 március 18
    1:54 du.
    Bizony, (gyalog)kakukk, én. A marha, aki tag volt. Merthogyám a tagdíjakból, lángossütésből, bálok, előadások, kiállítások bevételeiből, a tagság adományaiból, meg a várostól, a kanadai államtól kapott támogatásból fizették a non-profit egyesületek a költségeket.
    Adót fizetni nem kellett, a telekadóra kedvezmények voltak, (vannak), viszont cafkapontos elszámolást követelt meg az adóhivatal.
    Lehetséges, hogy te nem is kakukk, hanem vakegér vagy?

  • 🙂
    Tévedtem..Nem vakegér.
    A leánykori neve burkus laci volt…
    🙂

  • kakukk

    te agyhalott, ha felfognad, mekkora szarban, elmaradottsagban van a kanadai magyarsag, nem oromkodnel, idejottetek 50 evvel ezelott es 50 ev alatt sikerult a magyar kulturat a legalacsonyabb szintre huznotok es ott is tartanotok…ez nem Melitta szegyene, hanem a tietek! legalabb kussolnal!

  • Journalist

    Asher bacsi nem latja rogton a szofordulatok mogott ki a barat es ki az ellenseg es lassuk be Ille nyers modorabol ez nehezen is veheto ki, mint ahogy mar emlitettem volt, az ujonnan jovoknek illik alkalmazkodni, de bizonyosan nem vele kell itt harcolni…

  • Judit Noszticzius

    Tudjunk,hogy Jobbikosok ez sem-sem rendes emberek,mert nemcsak sem-sem válaszolva írták Lázár Györgynek,még másik magatartással viselkednek,hogy zsídóznak,cigányoznak,gonoszkodnak a melegeket,leszbikusokat,sérülteket(fogyatékosokat)!!!!!!:-(
    🙁 🙁

  • Az ilyesmit egyébként úgy nevezik hogy :
    ” Idegen hatalom által végzett felforgató tevékenység ”
    Csodálkozok a kanadai kormányszerveken , hogy ennek az állapotnak már rég nem vetette végét.

    Kakukk kuss.

  • Nyilas Misi
    2013 március 18
    4:25 du.
    az én modorom csak nyers, de a jobbosoké…
    a barátaimtól ments meg uram, engem, az ellenségeimmel majd csak elbánok 🙂

  • Mindenki, aki Kanadában, vagy akár máshol a világon pénzt fogad el az Orbán rezsimtől, miközben Magyarországon négy millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, naponta ötszázezer gyermek éhezeik, egymillióan vannak állás nélkül; TEHÁT MINDENKI, AKI ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT A MI PÉNZÜNKÖN TÁMOGATJA KÜLFÖLDRŐL AZ ORBÁN-REZSIMET, AZ NEM NEMZETI, AZ NEM HAZAFI, HANEM HAZAÁRULÓ!
    Orbán Viktor nem a saját, hanem az ország pénzét szórja el csak azért, hogy a következő választásokat ezekkel a külföldön élő, fizetett NAGYMAGYAROK szavazatával megnyerhesse. Attól még hogy valaki „nemzeti és jobboldali”, még lehetne azért becsületes is!
    SZÉGYELLJÉTEK MAGATOKAT!!

  • todorral teljes mertekben egyetertek! errol van szo!

  • todor48
    Nem kell mindent kézpénznek venni, ami itt megjelenik. Pl. NEM at Orbán kormány az ami támogatja Dancs Rózsa kétnyelvű magazinját, hanem a Bethlen Gábor egyesület, ami erdélyi és adományt küld Dancsnak,(aki szintén erdélyi) ha igaz egyáltalán.
    Ami meg a KMOSZ szervezetet érinti, tudomásom szerint TAGSÁGI díjból működik, minden nemű „hazai” támogatás
    nélkül. Soha NEM volt a kanadai magyar szervezteknek hazai támogatása.
    Szóval a sok elmarasztaló beírás érvénytelen!

  • todor48
    2013 március 19
    7:17 de.
    Pontosan !!
    Ugyanez a véleményem !

  • ugytűnik FIGYELŐ nem figyelt eléggé.
    Mikor pedig köztudott hogy jelentős összegeket irányoztak elő a diaszpóra úgymond ” támogatására ” .
    Figyelő : Magának azt tanácsolom inkább figyeljen jobban ha itten hazudozni akar.
    Vagy ezt már említettem magácskának ?

  • Tovább olvastam Figyelő iderottyintását.
    A tipikus Jobbikos mentalitás fedezhető fel :
    Majd Ő vagy ŐK megmondják hogy mi az érvényes és mi az érvénytelen.
    Elmész aranyapám ezzel te a jó…

  • Najó tegyük fel nem kap pénzt a magyar államtól se a KMOSZ, se Dancs Rózsa.

    Az viszont tény, hogy:

    „Ötven konzult és ötven népművelőt küld a magyar kormány a nyugati diaszpóra területeire az állampolgársági ügyek segítésére és a magyar identitás erősítésére – közölte Semjén Zsolt, amikor köszöntötték az ezredikként állampolgársági esküt tett sepsiszentgyörgyi férfit és családját.A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar állam legtermészetesebb küldetése, hogy a szétszóratásban lévő magyar nemzetet közjogilag is egyesítse.”

    Ez a Körösi Csoma Sándor pályázat a magyar adófizetöknek csak egy kis 2.4 milliardba kerül: Budapesten a felkészülés alatt havi 200 000 ft kapnak személyenként, külföldön havi 350 000 ft + 150 000 ft lakásra + 2X repülöjegy, mert mivel turistaként jönnek igy csak 3 hónapig tudnak maradni, majd 2 hónapot otthon töltenek ahol majd beszámolnak és tapasztalatot cserélnek, ezért megint havi 200 000 ft kapnak, majd ujra külfödre utaznak. Ja, és ez után nem kell adózniuk…..

    Köszönjük szépen, Semjén Zsolt and company akik majd segitenek nekünk megtalálni a nemzeti identitásunkat! Nem is tudom hogy ez a 70, 80 év önkéntes munka, amit a nagyszüleink, szüleink és barátaink befektettek abba hogy legyen nekünk ittszülött kanadai-magyaroknak mindeféle program és foglalkozás amin keresztül, még ha csak egy picit is, megismerhetjük szüleink országát és kulturáját, miért nem sikerült eddig.

    hálás köszönettel,

    Elveszett Magyarok Szövetsége

  • Kanadai:
    Olyan ez mint amikor a messziről gyött hajósok kikötöttek a bambuszfák lagúnájában és hoztak a bennszülötteknek mindent , amitől ők boldogak lehetnek :
    Üveggyöngyöt , bicskát , bríftasnit. Nomeg persze sok sok cipőpertlit !
    Csak most az Ezüsthajósok szállják meg Kanada bennszülött falvait heheheheheheheheehe

  • Kerestem, de nem találtam a KMOSZ programjában olyat, hogy megakarnának emlékezni a Szégyen Napjáról..
    Pedig ma nem csak a Józsefeket kéne kösöznteni..
    http://hessenwinkel.wordpress.com/2013/03/19/a-szegyen-napja-1944-marcius-19/
    🙁

  • Biztos,hogy betartják a Kanadai és USA törvényeket,és bejelentik a lobby pénzeket,és befizetik az adókat.
    Mert,ha nem könnyen Al-Capone sorsára jutnak.Akit nem bűntetteiért,hanem adócsalásért csuktak börtönbe!

  • Köszönöm, kedves kanadai, én is erről beszélek. Teljesen felesleges dolgokra költenek pénzt. Miért kellenek ezek a fizetett „megmondó emberek”? Kinek van belőle haszna? Ugyanis egy magyar -ha igazán annak érzi magát – tudja, hogy mit tegyen, hol „keressen”. Ha pedig annyira segíteni akar a kormány , akkor adjon egy-két millió Ft-ot könyvekre, filmekre, klubokra -és máris többet tett, jóval kevesebb pénzért, mint amit ezek a jószándékú emberek összességükben tehetnek, ilyen sok pénzért.

    J

  • …. túl azon, hogy Magyarországon ma egyetlen művelődésszervező sem keres nettó 200 ezer ft.-ot.
    Elmondanám, a magyar irodalomhoz könnyedén hozzá lehet jutni online is, a http://www.mek.oszk.hu illetve a http://pim.hu/object.ad433dfc-0a72-4823-98ae-cf85ed6106d3.ivy webhelyeken.Magyar filmeket http://gyujtemenyek.nava.hu/collections/100/80_huszar.html itt le lehet tölteni. (bár ezt nem próbáltam ki a a gyakorlatban) A klubokra nincs tippem 🙂

  • Ismét végig olvastam a fenti beírásokat. Elképesztő, hogy ennyi irigy, hazug magyar él még ma is.
    A rágalmak azért fájnak, mert SEMMI bizonyitékuk nincs az állitásaikról, viszont, kinyomtatva mégis itt megjelenik.
    Sötét sok magyar, sajnos.
    Egyik oka, hogy eljöttem….de nem hittem volna, hogy itt is találkozok velük!

  • Figyelő: akkor felületesen olvasott, ami nem először fordul elő magával.
    Javaslom, lépjen ide vissza: Ille István Hozzászólás: 2015-05-24 – 5:17 de. Finish Hungariae cikkhez.
    Akad ott számos bizonyító erejű forrásmegnevezés a pénzre, amire – ne is kételkedjen benne, a Fidesz seggnyalóinak kéretlenül is jut – biza, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy rágalom.
    Tehát, hogy’ is állunk a sötét magyarokkal? Az okok közé meg, ha javasolhatom, nem sorolja be azokat a bizonyos sötét magyarokat. Maga se volt abban a korában egy világító fárosz 😀