Apró történetek

2013 április 1 12:15 de.17 comments

1944 szeptemberében a magyar kormány elrendelte Észak-Erdély kiürítését, november 14. és 1945. március 13. között a térség szovjet katonai fennhatóság alá került.

Egyházüldözés

A széki református egyházmegye esperesi hivatala, Ördöngösfüzes.

A bukaresti Nagyvezérkar már augusztus végén engedélyt adott félkatonai alakulatok megszervezésére, melyeknek feladata a front mögötti területek pacifikálása és a román közigazgatás visszatérésének előkészítése lett volna. Az azonnali szervezést az “Ardealul” lapszerkesztősége kezdte meg Bukarestben, augusztus 27-i számában közölt felhívással. Az önkéntes osztagok nagyobbrészt a Regátban élő észak-erdélyi menekültekből, “jó románok”-ból, nőkből szerveződtek. Olyanokból, akik nem voltak aktív tagjai a hadseregnek. Pár napon belül hét zászlóaljat sikerült felállitaniuk.

A leghírhedtebb alakulat a bukaresti önkéntesezred, a “Maniu Gárda” (1) volt. Ezt – a hatóságok támogatásával – Brassóban, szeptember 6-ák kedték szervezni, és Olteanu már szeptember 13-án engedélyt kért a brassói orosz katonai parancsnokságtól, hogy bevonulhasson Székelyföldre. A román önkéntes osztagok által elkövetett atrocitások gyorsan ismertté váltak, hírük bejárta a nyugati kabineteket is. Ez viszont már nem illet a “békecsináló” Moszkva terveibe. Az első tiltás október 31-én érkezett Bukareste. Csernyikov tábornok kiutasította a román adminisztrációt Nagyváradról. A rákövetkező héten már Kolozs megye is a szovjet hadsereg közigazgatása alá került. A Csík megyei román prefektus november 10-én kapta meg az oroszok parancsát: 48 óra alatt a román hatóságok hadják el a megye területét. Másnap közölték Sănătescu román miniszterelnökkel, hogy azonnal tegyen lépéseket az önkéntes osztagok felszámolására, “a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése, az államapparátust vissza kell vonni a belvederei határ mögé”, és “a békeszerzõdés aláírásáig, nem lehetséges a román adminisztráció visszaállítása.” [Relations of United States, 1944. vol. IV. Europa. Washington, 1966.]

“Bukarest, 1944 november 12.
Nr.5.150
Sănătescu úrnak
Románia miniszterelnöke
hadtestparancsnok részére.

1944. október 14-én az erdélyi Gyergyószentmiklósra 5–600 fõbõl álló „Iuliu Maniu Gárdának” nevezett román egység érkezett, Olteanu Gavril ezredessel az élén és olyan lépéseket tett, amelyek nem egyeztethetõk össze a német fasizmussal szemben vívott harc általános menetével.
……………
Mivelhogy a fent említett ezred nem a román hadsereg reguláris egységét képviseli, nem az állam tartja fenn, hanem a helybeli lakosság kizsákmányolásából él, túllépvén így a törvény határait, ezért ezt az ezredet azonnali hatállyal fel kell számolni. Az embereket Erdélybõl ki kell vonni.
…………
…………

4.) Amennyiben ezt a kérést 1944. november 17-ig nem teljesítik, úgy abban az esetben a Vörös Hadsereg fegyveres erõvel fogja ezt az ezredet felszámolni.”

[A Román Külügyminisztérium Levéltára, Románia II. világháborús iratai,
71/1939, E. 9. (1939-1947) fond, 189. kötet, 193]

A Maniu Gárdának hatalmas irodalma van, a magyar kisebbség történetének 1945 utáni szakaszáról, és az akkori közállapotokról viszont keveset írtak. A következő dokumentum a térség és a korszak szempontjából is jellemző pillanatokat őrizett meg a vidéki magyar papság és lakosság mindennapjaiból. Ezek az iratok, különböző okokból, eddig jobbára elkerülték a történészek érdeklődését.

“A széki református egyházmegye esperesi hivatala, Ördöngösfüzes.
122/1945. esp. szám.

Főtiszteletű és Méltóságos Püspök Úr!

Az idei május 10-én, amely napon egyházilag áldozócsütörtököt ünnepeltük egyházmegyénkben, a románság nemzeti függetlenségi ünneplésében minden községben tüntetett, és több helyen bántalmazták híveinket, s újból kifejezésre juttatták a védtelenekkel szembeni hatalmaskodó magatartásukat. A búzai szent eklézsiában, ahogyan Szász István nálam járt ottani hívem elbeszélte, a következő történt. A románok tüntető menetben felvonultak a református templom cintermébe, ottan a templom tornyára feltűzték a román nemzeti lobogót, és a cinterem sírhantjai iránti kegyelettel nem törődve horát és sârbát táncoltak a templom előtt. Nemzetgyűlölettől áthatott román nótákat énekeltek, és éneklés közben táncolva kurjongattak. Egyik hívünk megjegyezte és leírta az egyik kurjantás szövegét, amely élénk fényt vet arra, hogy a románság beszédében és tetteiben hogyan értelmezi a demokráciát. A szöveg a következõ:

Sus opincă, jos păpuc,
Până la Tisa mă duc
Să bag ungurii în jug,
Sar cu ei o brazdă, două,
Să-i arăt că-i ţara nouă,
Cu ungurii voi ara,
Cu jidovii voi grapa.(2)

Miután jól kitáncolták magukat, búcsúzóul, hogy nyomaikat is a templomban hagyják, a templom zöldre festett ablakainak zsalugátereit leszedték és összetörték. Szász István atyánkfia előadása szerint búzai híveink megdermedten és fájdalmasan, elrejtőzve nézték végig, és ki amerre tudott rejtőzött el, így ünnepelve az Úr mennybemenetelének szent ünnepét. Jellemző híveink lelkiállapotára az a tény is, hogy mikor azt mondtam, hogy az orosz katonai hatóságok segítségét fogom kérni, arra kértek, hogy semmit se tegyek, mert akkor a románok dühe elől kénytelenek lesznek a faluból elköltözni.

Szörnyű és rettenetes ez a helyzet, melyben e nemzetiségi vidéken híveink és lelkipásztoraink élnek.

Tisztelettel: Ördöngösfüzes, 1945. május hó 12-én.
Cseterky János megbízott esperes

(Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára, Kolozsvár, I. 87/1918, f.9)

……………………….

1. Nagy részben volt legionáriusok alkották. Vezetője, egy Gavrilă Olteanu nevű szászrégeni menekült, a háború előtt szintén a Szent Mihály Arkangyal Légió [a Vasgárda] tagja volt.

2. Fel a bocskort, le a klumpa
Végcélom a Tisza
Magyarokat járomba,
S egy-két barázda,
Hogy lássák, ez új haza
Magyarokkal aratok,
Zsidókkal boronálok.

Rosu Mária

17 Comments

  • Judit Noszticzius

    Ez diktatúra volt !!!! :-(

  • Szép, kidolgozott munka.
    -
    Véleményt formálni róla nagyon nehéz. Talán azért, mivel az írás ahogyan a címe is mutatja, apró történet kategória.
    Általános szemléletként elmondható a második világháború végéig, a – ha nem tudod elérni hogy szeressenek, érd el, hogy rettegjenek tőled – hozzáállás. Ez nem csupán Román szemlélet volt. A kétpólusú világ lazított ezen a szemléleten, a két társadalmi rend versengése miatt mind a két oldal más alapokra helyezte a kormányzást. Talán pont Románia az, ahol csak kevésbé enyhült a helyzet a rendszerváltásig.
    A Vasgárda a magyar nyilaskeresztes párt román megfelelője volt. Mint ilyen, a túltengő, már nem egészséges nacionalizmus elítélendő cselekedetekre ragadtatja az embereket.

    Érdekes aktualitása is van az írásnak, még ha a szerző nem is ezzel a szándékkal írta. Nekem mindenesetre a jelenlegi Magyar szélsőjobb is eszembe jutott. Sajnos, ezeknek az eszméknek az ismételt előretörésével ez a kérdés sem megkerülhető.
    Vannak, és sokan vannak akik mindössze adminisztrációs előnyöket remélnek az antiszemitizmusuktól, de az irányítás mindig a kemény mag kezében van, ami népirtásban gondolkozik.

  • Puchert János

    Kedves Mária amit a román nacionalisták elkövettek 1944-ben Észak-Erdélyben az tragikus és elítélendő de azt is vizsgálni kell, hogy ez minek a következménye vajon amikor a második bécsi döntés után a magyar honvédség bevonult akkor a magyar nacionalisták hogyan viselkedtek. De siránkozunk Trianonon is de, hogy ez miért történhetett meg arról hallgatunk volt e okuk a kisebbségeknek arra, hogy leváljanak a magyar államról (ha egyáltalán még lehetett kisebbségről beszélni hisz az 1910 népszámlálás nem ezt igazolja vissza) nagy valószínűséggel nem így történt volna ha Magyarország kimarad az I. v h-ból amiből aztán vesztesként került ki de Horthy annak idején a románok segítségével foglalhatta el Budapestet majd egy kalandor politika miatt belesodrottunk a II. vh.-ba és tudjuk ennek mi lett a vége. Molotov megmondta a magyar nagykövetnek ha kimaradunk a háborúból akkor a háború végén megtartatjuk Észak-Erdélyt nem hallgatunk rá mindig a másra mutogatunk akkor is ha néha magunkba kéne szállni a mi nacionalistáink se különbek mint a román vagy a szlovák nacionalisták

  • A bécsi döntés utáni Erdély már nem Magyarország, egy csinált ország volt, és persze a honvédek közül se mindnek volt galambepéje. Ez bizony így lenne ma is.

  • Bármilyen udvarias akarok lenni a románokkal, a fenti román versikéhez hasonló, durva szövegű magyar rigmusokat még nem hallottam. Állítólag a szerbek és a regáti románok durvasága azzal magyarázható, hogy tovább éltek török uralom alatt.

    “A történelmet a győztesek írják”. Először is leszögezem, hogy bennem is sokféle náció keveredik. Anyósom pedig erdélyi, akiben román vér is csörgedezik, így a fiamban is. Mégis úgy látom, sok a túlzás a Trianon előtti Magyarországon a nemzetiségek állítólagos rossz helyzetéről. Ugyanis tény, hogy a századok alatt egyre többen lettek, gyarapodtak és csak kis százalékban tanultak meg magyarul. Sok helyen a magyarok olvadtak be közéjük. 1920 után ugyanez nem mondható el a kisebbségben maradt magyarokról.
    Sajnos az is tény, hogy istentelen, bunkó szadisták minden nációban vannak. Mégsem kéne az atrocitások közt egyenlőségjelet tenni, hanem külön-külön kéne kivizsgálni. De sajnos, úgysem teszik. Majd csak a túlvilágon.

  • Sárdi Jani
    2013 április 1
    8:04 du.
    Hadd segítsek…
    “Kiskertemben Román-magot ültettem,
    reggel, este vitriollal öntöztem.
    Ki is nőtt a Román bajsza, szakálla:
    Kötelet büdös oláh nyakára!”
    Vagy:
    “Erdélyországba megyünk, puska lesz a fegyverünk,
    Székely testvér ne várj reánk sokáig.
    Fut az Oláh katona, úgy csattog a bocskora,
    hogy meg sem áll az ezeréves határig!
    Vigyázz, vigyázz kutya Szerbia, lesz még Magyar Hercegovina,
    ha Horthy Miklós parancsára bevonulunk Kolozsvárra…”
    Vagy:
    ” Nincsen pénzem de majd lesz, hogyha Bratislava újra Pozsony lesz,
    fáradt lábam estére haza talál lesz még a magyaroké Kolozsvár..”
    De sok ilyen van.
    Hidd el, a szélsőségesek mindenütt egyformák. Magyarországon, Romániában, Nicaraguában, vagy Colombiában..
    és legkevésbé lehet őket összetéveszteni egy elsőbálos úrilánykával..

  • Sardi Jani!
    A romanokat, azokivul, hogy azzal a cellal szivarogtak be Erdelybe, hogy MAJD birtokoljak egyszer, az osztrak kamarilla hergelte fel oket, olyan igeretekkel, amit eszukagaban sem volt-kesobb-teljesiteni.
    A sogorok a leveltaraikban olyan forrasanyagokat plantaltak be ami a MAGYARTORTENELMET az o szajukize szerint tette kutathatova. Ezek a dolgok azok, amelyek a mai visznyokat eredmenyeztek. Es meg nincs is vege. Szinte biztos, hogy rosz vege lesz.

  • JIMBO
    2013 április 2
    1:46 de.
    Már megbocsáss, jókomám, de ezt a marhaságot honnét veszed?

  • Falus!
    Az igazsag az, hogy ha nem tudod, honnan veszem, akkor nem erdemes,sot nem lehet neked megmagyarazni. Lehet, hogy olvasni kell??? Mast is mint olyat ami tok magyarellenes.
    Ajanlani tudok egyet legalabb(mert tobb is van)kapasbol:
    PADANYI VIKTOR, tortenesz. A viktor nev ne ijesszen el, mert ama masik Viktor,meg sehol sem volt, mikor ez a Viktor az irasait kiadta. Tudom, hogy a viktor nev nektek milyen ilyeszto.
    Hozzam intezett nehany szavad(9) hiven tukrozi tajekozottsagodat.Sebaj. Meg potolhatod.Persze szemellenzo nelkul kell a potlast behozni.

  • JIMBO
    2013 április 2
    10:02 du.
    Figyuzz, öreg..
    Rengeteg hibám van- büszke is vagyok balamennyire-.
    Közéjük tartozik az is, hogy feltárt sírokból származó leleteknek, a helyszinen kutakodó történészeknek valahogy jobban hiszek, mint a szobattudósoknak.
    Més azt sem mondhatom, hogy Padányi esetleg a bécsi levéltárból szerzett tapasztalatai alapján mondhatott olyat, hogy a Habsburgok “műve” a Magyar történelem elferdítése. Melbörnből meg azt írt, amit akart..(Ahogy a Baráth (?) nevű úr is Montreálból..)
    Padányinak egyetlen könyvét kezdtem el, aminek az olvasását kb harminc oldal után abbahagytam.. Abban valami zavaros összefüggést próbált bizonyítani a sumér-magyar azonosságról.
    Hadd másoljak ide egy oldalt a Xantus könyvből. Röviden összefoglalja Erdély történelmét a Honfoglalás előtti ismert időszakról.:
    “Az emberi lét első biztos nyomaival a középső kőkorszak idejéből találkozunk, és attól fogva számos népcsoport jelenlétét sikerült beazonosítania a régészeti kutatásoknak. Általában a Szamos, Maros és Olt völgye volt megszokott útvonala az új szállásterületet kereső népeknek, melyek szinte minden környező irányból érkeztek az Erdélyi-medencében.

    Az első írásos emlékek az Erdélyi-medencéről és az ott élő népekről a görög történetírók tollából fakadtak. Számottevően megsokasodnak a térségre vonatkozó adataink, amikor az itt élő dák lakosság a Római Birodalom figyelmét magára vonta, majd pedig a dák ellenállás és annak leverése nyomán létrejött a Dacia provincia. Caesar uralkodásával majdnem egy időre esik a dákok hatalmának felvirágzása Burebista nevű királyuk (Kr. e. 82-44) vezetésével, amikor Erdély délnyugati részén elhelyezkedő királyságukból kiindulva intézték támadásaikat és hódítottak teret, elsősorban déli irányban meg a Római Birodalom kárára. Hamarosan katonai és politikai szempontból is jól szervezett Dák Királyság jött létre. A főváros, Sarmizegetusa magaslaton fekvő erődjét a Kudzsiri-havasok nyugati oldalán hasonlóan erődített várak sora vette körül, ami biztonságosan védhetővé tette az uralkodói központot. A centrális hatalom erősítését szolgálta az önálló, saját vallás és az önálló kultikus központ a főváros közelében. Ezek igen gazdag régészeti emlékei a románság mindmáig nagy becsben tartott történeti örökségei közé tartoznak.

    A Dák Királyság újabb felvirágzását jelentette Decebal uralma (Kr. e. 87-106), aki folytatta elődje, Róma ellenes politikáját, minek következményei voltak azok a háborúk, melyet Traianus (Kr. u. 98-117) indított Kr. u. 102-ben, majd pedig 105-ben. Ez utóbbi a dákok teljes vereségével végződött, maga az uralkodó is elesett. (A háború eseményeit, a dákok elkeseredett ellenállását mutatja be kőbe vésve a Rómában ma is álló Traianus-oszlop). A dákok hatalmas vérveszteséget szenvedtek, egyes korabeli források egyenesen teljes kiirtásukról beszélnek.

    A győzelem után a Római Birodalom elkezdte a meghódított terület megszervezését. Első alkalom volt, amikor a Birodalom a folyóknál rögzített európai határát átlépte. Ami, minden bizonnyal hozzájárult később a provincia viszonylag gyors elvesztéséhez. Az újonnan meghódított területről szólva azonban érdemes arra is odafigyelnünk, hogy Dacia királysága ellenség volt ugyan, de egyszersmind az ütközőállam szerepét is betöltötte a Római Birodalmat már a Kr. u. 1. századtól mind gyakoribb és egyre jobban fenyegető barbár támadások előtt. Meghódítása tehát római részről akár stratégiai hibának is minősíthető.

    Elkezdődött a 165 esztendős római uralom Daciában, tehát Erdély területén is. Rövid ideig tartott, de a rómaiak tapasztalatának, jó szervezőmunkájának, építőtevékenységének köszönhetően Erdély-szerte számos emléke maradt fenn a római kornak. A szám szerint mintegy 11-12 város (az egykori főváros, Sarmisegetusa mellett felépült az új főváros: Colonia Ulpia Traiana Augusta, északon, a mai Kolozsvár helyén állott Napoca nyert municipium rangot, Gyulafehérvár helyén emelkedett Apulum, Torda területén Potaissa stb.) mellett megközelítően 80 katonai tábor biztosította a provincia nyugalmát, melyeket időtállóan épített hadiutak kötöttek össze (Erdélyben sokfelé ezek nyomvonalát követik a ma is használatos országutak). Kiépült a híres római limes, melynek jelentőségéről és gyöngéiről találóan írja korunk történésze: „Az erdélyi római »limes« egy ereje teljében lévő, magabiztos, offenzív nagyhatalom katonai létesítménye volt. Az Imperium a szorosakat, átjárókat – a Vöröstorony-szorost kivéve nem zárta le, csak védelemre nem alkalmas, a táboroktól többnyire csak látótávolságig előretolt őrállomások láncolatával ellenőrizte. A Lápos-hegység északon, a Kelemen- és Görgényi-havasok, a Hargita keleten, a Fogarasi- és Brassói-havasok, valamint a Berecki-hegység délen senki földje volt; az erdély Dacia olyan volt, mint egy hatalmas ókori teátrum, amelynek kapuit és lelátóját Róma a barbár közösségnek engedte át, önmaga számára csak a színpadot tartva fenn.”

    A rómaiak értékelték, kihasználták Erdély természeti adottságait, mindenekelőtt altalaji kincseinek gazdagságát. A kőbányák, a vasérc- és sólelőhelyek mellett a legnagyobb jelentősége az aranybányáknak volt. A Verespatakon előkerült híres viasztáblák igen fontos forrásai a római kori erdélyi bányászat megismerésének, melynek központjai az Érchegységben Ampelum (Zalatna) és Alburnus Maior (Verespatak) voltak.

    A provincia népessége etnikai szempontból nagyon vegyes volt, de a feliratok tanúsága szerint a hivatalos nyelv a latin volt mindvégig. Kérdés és tudós viták tárgya mindmáig, hogy mennyire, milyen mértékben romanizálódott, romanizálódhatott a provincia népe a római uralom viszonylag rövid fennállása alatt? Mint ahogyan az is vita tárgyát képezi, hogy a dák népességnek mennyiben sikerült túlélni a háborúkat és a hódítást, és ha igen, megtörténhetett-e a megmaradt dák néptöredék romanizálódása, majd pedig sikerült-e túlélnie a népvándorlás elkövetkező századait és tovább élnie a románságban? Olyan kérdések ezek, amelyekre a megnyugtató válaszadás a román történettudomány feladata és kötelessége.

    A Római Birodalom, pontosabban Aurelianus császár 271-ben döntött a provincia feladásáról és kiürítéséről. Az egykorú római történetíró, Eutropius a következőképpen számol be erről az eseményről: Aurelianus „Dacia Provinciát, amit Traianus a Duna túlsó oldalán hozott létre… kiüríttette, lemondván arról, hogy meg lehessen tartani. (Ezért) a Dacia városaiból és földjeiről kitelepített rómaiakat Moesia közepén helyezte el, és az nevezte el Daciának.” Ezzel Dacia véglegesen elveszett a Római Birodalom számára, véget ért a térségben a római uralom.

    Dacia feladása katonai szükségszerűség volt. Róma szándékosan ürítette ki és adta át az általa már védhetetlennek tartott területet a benyomuló gótoknak, akik Erdély történetének a következő, mintegy három évszázados, germán periódusát nyitották meg.

    Két évtizeddel a rómaiak kivonulása után Erdély a vizi (más néven erdőlakó) gótok és a vandálok, valamint gepidák küzdelmének a színhelye volt. A küzdelem vizigót győzelemmel végződött, ami után már nem volt semmi akadálya annak, hogy ez a germán nép berendezkedjék a Küküllők, a Kis-Szamos és a Maros völgyében. Tudománytörténeti szempontból jelentős, hogy a vizigótok régészeti hagyatékát egy erdélyi régészeti feltárás, a marosszentannai temető és leletei segítségével sikerült először meghatározni Posta Béla régészprofesszornak századunk elején.

    A gepidák első jelenléte Erdélyben epizódszerű volt. A gepidák országa a térség északnyugati részén terült el. Legismertebb régészeti hagyatékuk az ún. szilágysomlyói fejedelmi kincs, melyet a hunok elől menekülve rejthettek el egykori tulajdonosai 424-ben.

    A nyomukba lépő hunok erdélyi jelenlétének kevés régészeti emléke ismert. Az viszont tény, hogy Erdély is beletartozott a hunok uralta régióba, s ezáltal a történelemben először vált olyan birodalom részévé, melynek hatalmi központja az Alföldön volt, s amely magába foglalta a Kárpát-medence egészét. Attila hun fejedelem (445-453) halála és a Hun Birodalom felbomlását követően a hunoknak hódolt gepidák, Ardarik fejedelmük vezetésével fordultak szembe egykori uraikkal, s miután legyőzték Attila fiát és utódát, Ellákot, birtokukba vették egykori uraik szállásterületét. Ez idő tájt válhatott az egykori Napoca romladozó falú települése gepida fejedelmi központtá. A településtől távol, a Kis-Szamos teraszán, Apahida és Szamosfalva területéről kerültek elő – több rendbéli ásatás nyomán – azok a gepida fejedelmi kincsek, melyek arra utalnak, hogy ezen uralkodók hatalmasabb, rangosabb fejedelmeknek számítottak, mint a velük kortárs frank uralkodók, a Merovingok eleji. A gepidák ezen második jelenléte az avarok megjelenése után, akiktől 567-568 táján vereséget szenvedtek, lassan visszaszorult.

    A nomád avarok számára kezdetben a Kárpát-medence széles síkságai, szelíd lankái vonzóbb életkörülményeket kínáltak az erdélyi térség hegyektől szabdalt, szűk tereinél. Ezért a kezdeti időkben csak szórványosan tűnnek fel az Erdélyi-medencében, miközben a gepidák jelenléte is adatolható a 600-as évekig.

    A 7. századtól kezdve változott a kép, és az egykori Apulum, a mai Gyulafehérvár környékén, a két Küküllő mentén, de a Mezőség déli részén, a Maros középső és felső folyásának vidékén is megjelentek az avarok. (Kelet-Alföld, az Érmelléke, a Maros-Aranka-szög, a Temesköz már korábban betagolódtak a korai avar településterületbe.) Mindenesetre az avar megszállással Erdély, a hunok után másodízben vált egy olyan államalakulat részévé, melynek súlypontja a magyar Alföldön volt.

    A 7. század utolsó évtizedben a Kazár Birodalom kialakulása nyomán kezdődött meg a bolgárok dunai honfoglalása, akik előtt korábbi szállásterületeikről elűzött más keleti népcsoportok (részben onogur-bolgár, wangar), valamint az avarokkal rokon török népek, köztük talán kazárok is léptek az Avar Birodalom területére. (Ezen a történeti tényen alapszik a kettős-honfoglalás László Gyula által megfogalmazott gondolata.) A történészek egy része elképzelhetőnek tartja, hogy e népmozgás során esetleg már a 7. század végén s a 8. században magyar népelemek is sodródhattak a Kárpát-medencébe.

    Ugyancsak az avar uralom idején indult meg a szlávok betelepedése Erdély területére. Az Európa keleti felének jövendő népi viszonyait megváltoztató nagy szláv népvándorlás a 6. század elején kezdődött el. Jelenlétük – különösen Erdély esetében – igen jelentős volt. A honfoglaló magyarság elsősorban szláv népességre talált ezeken a tájakon. A szláv népesség a régészet és a helynevek bizonysága szerint elsősorban az Erdélyi-medence peremterületein, az összefüggő erdőségek és a Mezőség határán, rejtettebb fekvésű medencékben telepedett meg és élte földművelő, vadászó, halászó életét.

    A 8. század végén Nagy Károly (768-814) hódító hadjáratai nyomán változtak meg a Kárpát-medence és annak keretében Erdély népiségi viszonyai. A Karoling uralkodó 791-ben indított nagyszabású hadjáratot az avarok ellen, amelynek során sikerült megtörnie azok hatalmát a Dunántúlon. A menekülő avarok egy része a medence keleti vidékén húzta meg magát, a Tiszától keletre eső vidékeken. Ennek a keleti avar uralomnak is hamarosan véget vetett azonban Krum bolgár kán (803-814) 803-ban bekövetkezett támadása, melynek következtében Erdély egy része a Dél-Erdélyben lévő sóbányákkal (Vízakna, Marosakna, Kisakna) együtt bolgár uralom alá került és maradt is – úgy tűnik – a magyarok honfoglalásáig. (Egyébként a bolgárok erdélyi jelenlétének kivételesen jó régészeti bizonyítékai vannak.)

    Ezek voltak a magyar honfoglalás történeti és népi előzményei.”
    A fentiek ismeretében nehéz elhinni azt, hogy Habsburg ármány a románok jelenléte Erdélyben..

  • JIMBO
    2013 április 2
    1:46 de.
    Ez a komment butaság.
    A Románok tömeges Erdélybe telepítése, és a Magyarok kitelepítése Erdélyből trianon után történt, pontosan a visszacsatolás elkerülése érdekében. Így hígították fel az etnikai arányokat, túl a természetes keveredésen, belső vándorláson.

  • Még mindig nem tudjuk, hogyan kerültek a románok Erdélybe. Az is kérdés, milyen alapon tartják magukat a dákok leszármazottjainak, amikor a nyelvük különbözik? Mi is tudnánk kitalálni magunknak őslakosokat, akik “elmagyarosodtak”.

    Pl. kitalálhatnánk, hogy mi elmagyarosodott gepidák vagyunk. A gepidák pedig elgepidásodott dákok, és így tovább. Ezzel a módszerrel korlátlanul lehet hivatkozni az ősiségre.

    A rómaiak alapvetően városlakók voltak. Nem világos, hogy a hegyekben élő dák pásztorok miért cseréltek nyelvet? (Később – ezer év alatt – ezt miért nem sikerült elérniük a magyaroknak?) Nehezen képzelhető el az is, hogy a városlakó latinok elmentek volna a hegyekbe pásztorkodni.

  • Sárdi Jani
    2013 április 3
    11:36 de.

    http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/04kotet/04r03f05.htm
    Itt van egy részlet. Talán segít. legalább abban, hogy behatárold Dáciát. nem voltak hegylakók.
    A románok dákokhoz való köthetősége mellett is, ellene is rengeteg érv látott napvilágot az elmúlt ezerötszáz évben.
    A legütősebbek ezek közül a latin nyelvhez való kapcsolódás, de akad olyan elmélet is, ami szerint egy albán(illír)-dák népcsoport ie. negyedik századi betelepedéséről van szó.
    Mindkét esetben őslakosoknak számítanak.
    Igaz, nem egész Erdély területén.

  • falusi

    Hogy a dákok vagy illírek nem számítottak hegylakóknak – indifferens. A magyarok hegylakó pásztoroknak ismerték meg a románokat. Fikcióként vetettem fel, vajon hogyan latinosodtak el a hegyekben? Mert az bizonyos, hogy Erdély belsejébe csak később kerültek. Ugyanis, nem maradtak fenn (romokban sem) templomaik. A legrégibb templomokat szerte Erdélyben magyarok építették.
    Hogy a dákok őslakók voltak-e, akkor számítana, ha bebizonyosodna, hogy Erdély területén romanizálták őket.

  • Avi ben Giora

    Ezen sokat lehetne vitatkozni. Kissé hasonló a helyzet Izraelben is, hogy valóban létezett e Izrael országa. És ezt ugye nem lehet kétségbe vonni. Nos akkor még is hogy mondhatnak olyant hogy a palesztinoktól el lett rabolva a földjük? Nem véletlen fordítva? És Jeruzsalemet zsidók épitették fel és nem arabok, bocsánat palesztinok. A palesztin elnevezés egy nagy marhaság. Nem létezett palesztin állam soha. Mandatárius angol gyarmat volt az angolok aggatták rá ezt a nevet. Hogy annó jobbára arabok lakta terület volt és az angolok görcsösen vigyáztak arra hogy az arab etnikum többségbe legyen a zsidókkal szemben. A második világháboru befejezése után 48ban ki is kiáltották az ENSZ segítségével a független államot. Az arabokat senki sem üldözte, el maguktól mentek el. Viszont akik maradtak és mai napig ott élnek egy kérdésre válaszolva egyértelmű nemet mondtak. Még is mi volt a kérdés? Ha lenne egy palesztin állam és lehetőségük lenne oda átköltözni mennének e? Erre volt a válasz nem. Tudom hogy jön a csizma asztalra és miért irok ide olyant aminek látszólag semmi köze ehhez a témához. Ha valaki elolvassa amiket összehordtam fentebb nagyon sok hasonlóságot találhat. Ugy mellékesen ritkán szokatm igazat adni “nagymagyarkodóknak” de most az egszer kénytelen vagyok. Még is mi mást várhattunk volna a derék Habsburgoktól Erdéllyel kapcsolatban? Nyilván az oszd meg és uralkodj elméletet alkalmazták. De nézzünk egy kicsit vissza. Annó a török időkben mely része is tudta megtartani a függetlenségét a régi Magyarországból? Erdély ugye. Pedig aztán körüs körül törökök ültek. Sőt! Ot voltak a Habsburgok is. És már akkor is volatk arra oláhok vagy nem magyarok akik hátha leesik alapon a Habsburgok fenekét nyalták. De a Habsburgok igazából nem akarták elrománosítani Erdélyt csak nagy politikai macherek voltak. A szarkeveréshez kiválóan értettek és sokszor alkalmazták is.

  • Valóban sokat lehetne vitázni Erdély történelmén. Könyvtárnyi irodalma van. Természetesen én a magyar álláspontot képviselem. Ugyanakkor nem vitatom el, hogy a románok is őslakosoknak számítanak akkor is, ha a magyarok előbb érkeztek és soká többségben voltak. A románok nem háborúval vagy erőszakkal szerezték meg Erdélyt, hanem a nagyhatalmak döntésének következtében. Amit számon lehetne kérni a románokon, az a magyarok jogai. A székelyföld autonómiája – és ha rajtam múlna – Erdély területén a román mellett a magyar nyelv hivatalossá tétele.

  • Kedves Mária!

    Áldja meg a Jó Isten, igazságérzetéért, bátorságáért, és kívánom hogy minden álma úgy valósuljon meg, amilyen odafigyeléssel állította össze munkáját!
    Csak azt sajnálom, hogy csak most találtam rá!

    Őszinte tisztelettel:

    Székely Csaba

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.