Körkörös védelem, avagy Orbán a szekérvárban

2013 május 2 8:02 de.15 hozzászólás

Tolsztoj szerint egy hadsereg totális bekerítése lehetetlen – mindezt kortárs katonai tapasztalatokra alapozta.

Csakhogy, amíg a bekerítő egységek mozgékonyak, a bekerítettek szinte mozdulatlanságra vannak kárhoztatva: hadtápjuk, logisztikájuk, eü ellátásuk véges, tűzerejük – utánpótlás hiányában – leépülőben. Nincs hátországuk, ahova visszavonuljanak.

Orbán is be van kerítve. Nem hadászatilag, politikailag. Földrajzi környezetében még csak egy baráti segédcsapat sincs – hacsak a Jobbikot nem tekintjük annak – így körkörös védelemre rendezkedett be. Totális stratégiai hiba, már az első perctől kezdve vereségre ítéltetett. Igaz, előbb támadásban volt. Körkörösen, persze, ami, lássuk be, Napoleonnak se nagyon ment, pedig egy hangyányit jobb kvalitású hadvezér volt, mint a Kárpát-medence géniusza.

Escape into life / Lynnette Shelley

Escape into life / Lynnette Shelley

Orbán erőforrásai fogyóban, hátországa – khm – mondjuk úgy, kétes, serege meg fekete (na, nem a Hunyadi-féle). Így hát XXI. sz-i szekérvárba vonult vissza. A védelem kétségtelenül körkörös.

Hanem egy szekérvár fenntartása, hosszú távú üzemeltetése erősen költségigényes. A szekérváron belül a bérbe adható földek, dohánykoncessziók száma véges, egyéb kincsek elkótyavetyélésére egyre kevesebb forrás áll rendelkezésére! Hogy’ is volt áldott emlékű királyaink idején? A kincstár feltöltése érdekében FÖLDBIRTOKOT, egész megyéket osztogattak nemeseiknek, akik amúgy magasról sz@rtak a király, ezáltal az állam törekvéseire. Azon felül – ó, mily borzalom – kölcsönt vettek fel az izmaelitáktól, aminek visszafizetését nem egyszer sajátságos módszerrel oldották meg: kiebrudalták az országból a követelődzőt! Manapság Orbanisztánban ezt bankadónak hívják. Mecsoda finom különbség!

Volt már nekünk egy atamánunk, bizonyos Für, aki a körkörös védelem doktrínáját vélte üdvözítőnek. Fel nem foghatom, kik ellen? Akkor még senki nem akart galád módon Magyarországra támadni. Ez valahogy 2010 óta alakult ki, amióta Orbán a nemzetet, és Magyarországot személyében egyesíti, úgy en bloc az egészet ő maga képviseli. Az orvosi annalesek ezt cezaromániának hívják.

Mint mondottam, egy szekérvár drága mulatság, még akkor is, ha egyes elemeit csókos, sógor, koma, szomszéd, vagy iskolatárs gyártja. A hatékonysága pedig erősen kétes. Romlik, pusztul, pótalkatrész nincs, szerviz szakember nincs – valahogy kimaradt a képzésből – szóval, gajra megy az egész.

A husziták pedig egész jó hatékonysággal alkalmazták. De hát az nekik egyben támadó fegyver is volt: a megfelelő pillanatban azt megbontva, ki-ki csaptak belőle, komoly veszteséget okozva a támadóknak.

Orbán vezér azonban – lássuk be – nem egy Jan Žižka kvalitású szekérharcos, pedig ő még Zsigmond királyt is legyőzte!

Így hát, az orbáni szekérvárnak két gonddal is szembe kell néznie. Kikkel is csapna ki az ellenre? No meg, ha megbontja a szekérvárat, neki annyi. Hát inkább ül a közepén, és harsánykodik: egy lépést se hátra!

Na ja. Mégis, hova hátra?

Ille István

15 hozzászólás

  • gelbergócisztán

    orbannak 2/3-a van , minden kozvelemenykutatast megnyer , minden idokozi valasztast megnyert…….erre a cikkiro azt irja hogy be van keritve……valoszinuleg szinvak is es a feketet fehernek latja ……ha pirosat mutat a lampa elindul es ha zoldet akkor megall……be kene vizsgaltatnia az 53 meter mely kutjanak az ivovizet mert mergezo,tudatmodosito kemikaliakkal lehet tele……imagkozzunk pistaert hogy tisztuljon ki az elmeje…..mi atyank,ki vagy a mennyekben tekints le a kukukk hegyre……

  • Avi ben Giora

    Már bocsánat hogy ideszurom ezt, mert sok köze nincsen a cikkedhez István, de nem találtam neki másmilyen helyet.

    „Magyarország értékei” címmel interaktív és ingyennes magyar nyelvű kurzus indul a magyar nagykövetsségen, Czékmán Balázs pedagógus, minisztériumi öszttöndíjas (KIM) vezetésével. Az első foglalkozás május 7-én, kedden lesz 14.30-15.45-ig, a követségi szalonbban. Ezután minden kedden – ugyanebben az időben – fognak találkozni az érdeklődők – még 7 alkalommal.
    A heti rendszerességű találkozó alkalmat teremt arra, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a magyar kultúra világába. A foglalkozás további kiemelt célja a magyar nyelv ápolása, tanulása.
    Felhívjuk jelentkezőink figyelmét, hogy az aktív részvételhez legalább alapszintű magyar nyelvtudás ajánlott. A korlátozott számú hely miatt kérem, hogy részvételeket előre jelezzétek Czékmán Balázsnak, közvetlenül: [email protected]
    A kurzus lehetőséget nyújt a másod-és harmadgenerrációs, de alapvető nyelvi tudással rendelkező magyar ajkú izraeliek számára, hogy felelevenítsék magyar nyelvi és kulturális tudásukat.
    Mindenkit szeretettel várunk!
    A tematika:
    Május 7. Ismerkedés. Magyarország „dióhéjban”, hírres magyarok
    Május 14. Magyar történelmi időutazás
    Május 21. A magyar irodalom gyöngyszemei
    Május 28. A magyar gasztronómia: ízek, receptek, történetek
    Június 4. A magyar népzene múltja és jelene, Kodályttól Lajkó Félixig
    Június 11. Kortárs magyar zene (a klasszikusoktól a könnyűzenéig)
    Június 18. A magyar filmek világa (a kezdetektől napjainkig)
    Június 25. Képzeletbeli barangolás Magyarország és a Kárpát-medence legszebb tájain

    Egy érdés azért forog a fejemben ezen nemes cselekedet okán. Nevezetsen mi a fészkes fenének dobnak ki milliokat egy olyan fazonra aki valakinek a valakije és állami pénzen sütteti a valagát Tel Avivban és ossza a nagy magyar kultúrát mert azt hiszi ő urassága a zsidók nem tudják ezeket a dolgokat. Mert még a harmadik és negyedik generácio is valamelyest beszéli a magyar nyelvet és jobban ismeri a magyar kultúrát(mert a zsidó származásúakról bizta nem fog beszélni vagy ha igen nagyon dióhéjben)De kivagyon néki adva te is fiam felcsapsz magyar térítőnek és megtéríted az ottani magyarságot, hogy majd ha törvénybe foglaltatom rám szavazzanak. Micsoda elmés fogás nem? Sőt! Vasárnap a JWC(Jewis World Congres) beszédet fog mondani(Van egy fogadásom egy pesti zsidóval, hogy a slepperje fog elmenni ámbár lehet hogy vesztek) Ha ott lennék azért megkérdezném?
    Mondja Orbán ur. Maga miért prédikál itten amikor az erejéből még egy törvényre sem futotta ami kimondja az antiszemita kirohanások büntethetőségét. De ne legyen igazam. Orbán ur ezek után akkora neonáci és antiszemita üldözést fog bevezettetni, hogy a Jobbik zokogva fog könyörögni hogy legalább egy mandátumat hagy tarthasson meg a Parlamentben.

  • Ille István

    gelbergócisztán
    2013 május 2
    8:23 de.
    bocs, öcsi, de a színvakság nem a szélsőséges színek tévesztésében jelentkezik, hanem a komplementer színek esetében.
    ha úgy véli, hogy orbánnak van 2/3-a csak ráerősít a cezaromániás minősítésemre.
    figyelmébe ajánlom, hogy a közvélemény kutatások szart sem érnek, ugyanis erősen célzottak és pártpreferencia függők.
    az imádságát köszönöm. gondolom, pont annyira fog hatni, mint az orbáni nemzeti központba helyezett 😀
    na, dolgozzon még egy kicsit a koncepcióján 😛

  • gelbergócisztán

    folytatom 7:57-et……nos az mno cikkben szereplo 4 db 66 ev koruli nőboszorkany valoban korbekeritette orbant….de meglatjatok hogy artalmatlanok mert „fogatlanok” illetve protkojuk lehet csak es mint a macska kibujik kozottuk orban a legprofibb,legtobbszor sikeres politikusunk…kac kac kacagjunk

  • gelbergócisztán
    2013 május 2
    9:21 du.
    orban a legprofibb,legtobbszor sikeres politikusunk…
    na, ezen tényleg röhögni lehet 🙂
    szegény magyarország 🙁 ha ő a legprofibb, milyen a többi?

  • gelbergócisztán

    Ille … igenis kapitany uram

  • Ille István

    Vaclav Havel nem csak világ hírű író volt, de ismerte az emberi jellemeket – így Orbánét is – , hiszen ettől tudott ember maradni még köztársasági elnökként is!!! jóslatát egyáltalán nem nostradamusinak szánta, hanem már akkor megismerte ennek a hatalommániás embernek a pszichéjét is!

    Vaclav Havel Orbán Viktorról 2002-ben:
    „Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.”

  • És most igazolódik be Havel próféciája. Orbán nagysága a maffiavezér nagysága.
    A körkörös védelemmel az a baj, hogy néhány szakasz „szabadságharcos” tíz millió túszt tart fogva, mit sem törődve az életükkel.

  • Dénes ERÖS

    Szegény magyarorszàgot-Orbànnal-bekeritették a privatizàlok,az elözö kormànyok az adossàg növelésével,a problémàk asztalalà söprésével,a 20 Milliàrd EU vészkölcsön
    2008-as felvételével,a 2009-es év Bajnai minusz 6,8 %-al és a vészkölcsön 2012-es törlesztési kezdetével.
    Ki volt akinek a vészkölcsönt kellett felvennie 2008-ban? Gyurcsàny!
    Ki kérte,intézte a vészkölcsönt? Simor-valoszinüleg Bajnaival-,alàiro,Gyurcsàny.
    Kinek kell kiizzadni a fentebb szereplök szerencsétlenkedését?
    Orbànnak!

  • ” Magukat tönkre fogják tenni, és ki fogják kergetni.Ez a nép nem szereti, ha meghóditják, és nem is fogják meghóditani. Szabad emberek nem értenek a háború meginditásához, de ha már egyszer megindult, a vereségben is tudnak harcolni. Hordaemberek, akik egy vezért követnek, nem értenek ehhez, ezért mindig a hordaemberek azok, akik megnyerik a csatákat, és a szabad emberek azok, akik megnyerik a háborúkat. Meglátja, hogy ez igy van, uram „/John Steinbeck: Lement a hold/.
    Na ezt ajánlom Nektek, kedves Orbán-függő nemzettársaim! Még van egy kis idő, gondolkodjatok el!

  • Dénes ERÖS
    2013 május 5
    7:08 de.
    na, ennek fusson neki +1x. orbánnak aztán nem, mi több – ahogy elnézem a karakterkészletét – magának sem.
    az összes többi közlése meg ostoba, egyoldalú szentkirályi utcai statisztika.
    amúgy köze?

  • Dénes ERÖS

    Ille Istvàn
    Olyan vagy mint elödöd,a leszerepelt Szemenyei K..

  • Dénes ERÖS
    2013 május 6
    8:55 du.
    ezt dicséretnek veszem, köszönet érte!

  • Judit Noszticzius

    Orbán Viktor és Fideszes + jobbik tovább hatalmozik ??? 🙁 🙁