Hazafias élelmiszer programmal állt elő a szeparatista kormány

2013 május 19 8:59 du.19 hozzászólás

Pauline Marois miniszterelnök Parti Québécois kormánya azt szeretné elérni, hogy ezentúl mindennapi étkezésünkkel is bizonyítsuk  hazafiságunkat. A patriota fogyasztás érdekében kvótákat hoznának létre Québec baloldali kormánypárti politikusai és ezzel szorítanák ki a külföldi termékeket és a multinacionális beszállítókat a tartomány közintézményeiből. „Legyen akár közértekben, éttermekben,  vagy québeci otthonokban, de a québeci élelmiszer lesz gazdaságunk gyémántja és nemzeti öntudatunk emblémája”–mondta Marois. „A nemzeti önrendelkezés alapvető része, hogy egy nép saját földjéből lássa el önmagát”–tette hozzá a kormányfő.

Fotó: Première ministre du Québec

Fotó: Première ministre du Québec

A PQ nacionalista terve kétségtelenül ambíciózus. Azt szeretnék elérni belátható időn belül, hogy a québeciek által fogyasztott termékek ötven százaléka „hazai” (azaz: tartományi) legyen. François Gendron agrárminiszter szerint jelenleg 33 százalékon áll ez az arány, de minden egy százalékos növekedés 75 millió dollárnyi plusz bevételt jelent a québeci termelőknek. Ráadásul környezetvédelmi szempontból is pozitív hatással bírna a hazai termékek térnyerése.

A kormány bejelentette, hogy 25 százalékos rezsicsökkentéssel kívánja segíteni a melegházak tulajdonosait. A termelők tartományi szubvenciókra is számíthatnak. A PQ továbbá azt is el szeretné érni, hogy nehezebb legyen külföldieknek földet vásárolni a tartományban. A kormány az Union des producteurs agricoles szakszervezettel fog egyeztetni az elkövetkező hónapokban, de azt már sejteni lehet, hogy kórházakban, állami iskolákban és egyéb közintézményben előnyben részesítik a québeci termékeket.

A tavalyi kormányváltás után (amikor a baloldal leváltotta a tíz éve kormányon lévő liberálisokat) erőteljes nacionalista fordulat következett be Kanada második legnépesebb tartományában. Az élelmiszert érintő próbálkozáson kívül ez leginkább a francia nyelv körüli vitában merül ki. Egyre nagyobb a feszültség a kormány angol-ellenes kirohanásai miatt. A legutóbbi vita akkor tört mi, amikor Daniel Breton kormánypárti képviselő azt találta mondani a Nemzetgyűlésben, hogy a liberális ellenzék „gyarmatosított,” mivel időnként egy-egy liberális képviselő angolul is felszólal a tisztelt házban.

19 hozzászólás

  • Remélem, banánt azért még fognak árulni. Nekem mindennap kell egy banán!
    Mivel az Quebecben nem terem, erőseb aggodom most!
    A nyelvcirkusszal az a cél, hogy mnden angolt és nem farnacát kiüldőzzenek innen!

  • Vajda B. Attila

    Azt sugalja a cikk, hogy Qébecben nacionalizmus van. Persze ezt eddig is tudtam/tapasztaltam. Ez persze átcsaphat sovinizmussá, s a végén még Párizshoz fordulnak „francia igazolvány”-ért… DeGaulle valaha jól megkeverte a dolgokat!

  • Nem az a baj, hogy nacionalisták! Az a baj, hogy szeparetisták, ki akarnak válni Kanadából, önálló országot akarnak. Ezért üldözik ki az angolokat és a bevándárlókat, akik nem franciául beszélnek! Bezzeg a haitieket mind idehozzák, hiszen nekik francia a nyelvük…..

  • Mi újság,elvtársak?Baj van a demokráciával Kanadában?Deficit?Tiltakozzatok!Hangosabban!!!

  • Miért nőtt nekem ettől olyan „dézsavú” érzésem ?

  • Egész másról van szó!
    Ha majd Quebec lávilik Kanda-ától, akkor nem tudom milyen érzésed lesz, falusi!

  • leválik-

  • Sokmindenben nem ertek 1et a PQ -val. DE !!!!
    Maskulonben Gyurcsany szavaival elve . Quebecbol el lehet menni mas tartomanyba. Ez 1 francia tartomany meg kell tanulni franciaul .
    1. Miert baj az ha tamogatja a quebeci mezogazdasagot?

  • Figyelő
    2013 május 20
    2:10 du.
    Hm..
    Biztos vagy benne, hogy megértetted, mitől lett dézsavúm?
    Fel vagy háborodva azon, a PQ mond, csinál..
    Hasonlítsad össze azzal, amit most csinál a kormány odahaza.
    Ps. Nem fog leválni. Quebecnek az épolyan öngyilkosság lenne, mint Magyarországnak kilépni az EU-ból..
    Ahogy otthon is, itt is pénzről szól a dolog.

  • akárki, igen el lehet menni. Elmentek a lányaimék és gondolom az unokám is elmegy majd. És az jó szerinted?
    Legmagasabb adó, legkevesebb érte….

  • falusi, semmi hasonlóság nincs a qubeci és a hazai kormány között, ez csak gőzös agyadban van.

  • Érdekes, ha Magyarországon mondja ugyanezt egy politikus, akkor azonnal vége van a demokráciának, és el kell határolódni.

  • Figyelő
    2013 május 21
    9:50 de.
    Tedd hozzá: whisky-gőzös !!
    Mondom ezt úgy, hogy teljesen igazmagyari nemzetszeretettől átitatva, esek egyikből, a másik ámulatba.

  • akarki
    2013 május 20
    7:04 du.

    Semmi gond azzal, hogy a PQ támogatja a mezőgazdaságot.
    A gond az, hogy a nemquebeci termékek ellen meg szankciókat hoz..
    Ps. El tudod képzelni, hogy az ottani időjárásból kifolyólag, az egészt tartományt el tudná látni búzaliszttel az ottani mezőgazdaság? Vagy akárcsak krumplival, zöldséggel, gyümölcsel?
    Itt BC-ben ott vannak a helyi termékek a boltokban, felcédulázva, hogy helyi. De nem büntetik az éttermet, ha mégis a californiai paradicsomot veszi az itteni helyett..

  • Figyelő
    2013 május 21
    9:50 de.
    „falusi, semmi hasonlóság nincs a qubeci és a hazai kormány között, ez csak gőzös agyadban van.”
    😀
    magának, picinyem, melyik a hazai kormány?

  • Tok igazad van Vipera. Aki tenni probal valamit a nemzetert az rogton szeparatista, nacionalista, jobboldali (habar a PQ az baloldali)es hadd ne soroljam.
    A PQ rengeteg szart kavar a politikaba, de ez pont 1 nagyon jo javaslat. Jobb lett volna pl. eromuvek bezarasa, vagy a diakhitelrol cikket irni. Azzal tobb mint valoszinu mindenki 1ett ertett volna.
    Figyelo a hasonlosag a quebeci es fidesz kozott nagyon sok kozos dolog van, annak ellenere hogy az 1 bal a masik jobboldali.
    1.nemzeti erdekek figyelembevetele
    2. multik kiszoritasa (amennyire lehet)
    stb.stb
    Orban es Marois politikaja azert sokban egyezik.

  • @akarki:

    Szerintem a Fidesz nem veszi figyelembe a nemzeti érdekekeket (csak szavakban) és a multikat sem szorítja ki, hanem épp ellenkezőleg. Stratégiai megállapodást köt velük.

    Amúgy igen, nem mindenütt egyforma a baloldal és a jobboldal. Norvégiában pl. pont a baloldal az, amely inkább Izrael-ellenes véleményt hangoztat. A magyarországi baloldal esetében ilyesmi elképzelhetetlen lenne.

  • Vipera

    2013 május 21
    4:32 du.

    „A magyarországi baloldal esetében ilyesmi elképzelhetetlen lenne.”

    Milyen igaz…Magyarországon a baloldal elképzelhetetlen.Nincs.

  • Millen érdekesek ezek a protekcionista hangok az éelmiszerek tekintetében. Níncs új a nap alatt, protekcionizmusban verhetetlen az USA, utána jönnek a többiek, most Kanada is próbálja feltalálni a spanyol viaszt. Globalizmus oh…