Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, a Vezér
Mert ismeretes, hogy Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon majdnem mindent tud. Avagy: majdnem tud mindent. Esetleg: mindent majdnem tud. És majdnem mindig igazat mond! Avagy majdnem igazat mond mindig… A Négyszögletű Kerek Erdő lakói felnéztek rá, még Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl is biztos volt benne, hogy Zordonbordont választanák meg vezérnek, ha kellene vezért választani.
Illusztráció: Skottie Young
– De miért kellene vezért választani? Itt köztársaság van! – húzta ki magát Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán.
– Aha, köztársaság – mondta Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, de látszott, hogy egész máson jár az esze. – Vedd tudomásul, hogy hadiállapot van, és parancsot csak a vezér adhat!
– Hadiállapot van? – kérdezte rémülten Ló Szerafin, a kék paripa. – Megtámadtak minket? Kik?
– Hát nem tudod, hogy elszaporodtak az erdőben a pomogácsok, – sötétült el Zordonbordon tekintete – és hamarosan megindítják ellenünk a döntő támadást?!
– Minket döntőtámadnak meg? – nézett körül értetlen szemmel Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót. – De kik azok a pomogácsok? És miért támadnának meg minket?
Aromó szigorú tekintetet villantott rá: – Hallgass Lajos, ne szólj az okosabbak dolgába!
Na, erre a többiek is nekiestek:
– Csend!
– Hagyd abba!
– Fogd be a szád!
Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon szemügyre vette Szörnyeteg Lajost: – A pomogácsok az ellenségeink. Másképp gondolkodnak, mint én… khm… akarom mondani: mi. És el akarnak minket pusztítani. Sőt, széttépnek, kinyírnak, átpasszíroznak, kerékbe törnek, felnyársalnak, elemésztenek, miszlikbe vágnak, porrá zúznak.
– Jaj istenem! – sírt fel Vacskamati. Na de a többiek se különbül. Sápadoztak, szepegtek, reszkettek.
A nagy zajongásból Vacskamati hangja sivított elő: – Akkor most mit csináljunk?
Bruckner Szigfrid csillapította: – Ugyan Vacskamati, mit siránkozol? Majd beszélünk azokkal a pomogácsokkal. Csak nem fognak ok nélkül öldökölni. Egy csöpp eszük biztos van.
Zordonbordon felnevetett. Akárha egy rekedt sziréna szólalt volna meg.
– Haha! Beszélni a pomogácsokkal! Még mit nem! Akkor aztán százszorosan végetek. Még ennek a tisztásnak a helyét is sóval hintik fel. Egy dolog segíthet csak: a harc!
– A harc? – rebegte Bruckner Szigfrid.
– Az üsd vágd nem apád? – hebegte Vacskamati.
– A csihipuhi? – habogta Szörnyeteg Lajos.
– Az – mondta Kisfejű. – Csak a harc segíthet.
Erre lett aztán igazi haddelhadd! Futkostak, ugráltak, jajgattak, meneteltek, siránkoztak. Csak az egy Dömdödöm, aki, mint köztudott, csak annyit tudott mondani, hogy „Dömdödöm”, támaszkodott zsebre tett kézzel egy fának: Dömdödöm!
Odavágtattak Dömdödömhöz, körülállták.
– Hogy mered azt állítani, hogy pomogácsok egyáltalán nincsenek? Vedd tudomásul, hogy megtámadtak minket és hadiállapot van! – rikoltotta Aromó.
Zordonbordon Dömdödöm felé nyújtotta mutatóujját.
– Én téged ezennel regenátnak nyilvánítalak.
– Talán generátornak – javította Vacskamati.
– Renegátnak – mondta Aromó, immár helyesen.
Kisfejű Nagyfejű hadonászott.
– Büntetésből idekötözünk a fához. Itt aztán renegáthatsz! Mi meg fölkészülünk a pomogácsok elleni harcra. Nem adjuk ingyen a bőrünket!
Nosza, gyorsan kerítettek egy kötelet, és mirniksz-dirniksz, odakötözték szegény Dömdödömöt a fához.
– Így – mondta elégedetten Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon -, és ha még egyszer meg mersz szólalni, még a szádat is betömjük. Értve? A belső ellenség a legveszélyesebb.
Visszakocogtak folytatni a haditanácsot.
– A harchoz fegyver kell – dörögte Kisfejű -, gyerünk Szörnyeteg Lajos! Törjél bunkókat! Kiállsz az útra, és addig bunkózod őket, amíg meg nem adják magukat.
Szörnyeteg Lajos már futott is a bunkókért, hallották, ahogy recsegve törnek az ágak, Szörnyeteg Lajos nagyon igyekezett, erős is volt, hát jókora bunkókat tudott törni.
Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon úgy tett, mint aki nagyon gondolkodik.
– A harchoz pénz is kell – szeméből pattogtak a kapzsiság szikrái -, adjátok ide a kincseiteket!
Értetlenül néztek rá.
– A micsodáinkat? – kérdezte Ló Szerafin.
– A kincseiteket. Az aranyat, az ezüstöt, a gyémántokat, a tallérokat, a jáspisokat, a karbunkulusokat, az obulusokat, és a fabatkákat is adjátok ide. Mindent. Akkor megmentelek benneteket.
És akkor valami nesz az erdő mélyéből. Halk könnyed. Léptek zaja. Füleltek.
– A pomogácsok – suttogta rémülten Vacskamati.
– Segítség!
– Meneküljünk!
Szörnyeteg Lajos meg szélesen elvigyorodott, kivillant mind a harminckét foga.
– De hiszen ez Mikkamakka – mondta boldogan.
Hej, elkomorult ám Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon ábrázata.
– Mikkamakka. Mi az ördög! – suttogta mérgesen.
Úgy volt, nem másképp. Mikkamakka lépett a tisztásra. Volt ám nagy öröm, egyszeriben elpárolgott a félelmük. Csak Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon szívta csalódottan a fogát.
– Szervusztok – köszönt nekik Mikkamakka, majd Zordonbordon felé fordult. – Á, mély tiszteletem Zordonbordon Úr. Ön itt?
– Én… ugyanis – dadogott Zordonbordon, de közben Mikkamakka észrevette a megkötözött Dömdödömöt, és odaszaladt hozzá.
– Hát ez meg micsoda?! Ki kötözte meg Dömdödömöt?
– Dömdödöm – mesélte Dömdödöm.
– Nahát! – csodálkozott Mikkamakka, és eloldozta a csomókat. – És ezek mind beugrottak?
Hej, nagyon szégyellték magukat! Még hogy pomogácsok! Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon behúzta a nyakát. és a fák felé sompolygott. De Bruckner Szigfrid se volt rest. Odarontott a bunkókhoz.
– Te akartál minket becsapni – ordította.
– Te senkiházi!
– Te köcsögfejű!
– Te hordóhasú!
– Te lepényfülű!
– Te melencemellű!
– Te kemenceszájú!
– Te hígvelejű, széllelbélelt!
Mondták, mint egy litániát, és piff-puff utánahajigálták az összes bunkót. Csak úgy döngött Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon háta.
– Ezt jól megkapta – örült Vacskamati.
Mikkamakka csóválta a fejét.
– Hát majdnem sikerült neki rászednie benneteket.
– Dömdödöm – mondta Dömdödöm.
– Persze, Dömdödöm. Igazad van, ne beszéljünk róla – mondta Mikkamakka.
– De azért ne felejtsük el!
Vendégszöveg: Lázár Ervin – Gyere haza Mikkamakka!
Éry Balázs
Author: Éry Balázs
1961 augusztus 29-én született Budapesten. Zenészként, zeneszerzőként, producerként száznál több popzenei- és dzsesszlemez elkészítésében vett részt, komponált filmzenét, dolgozott reklámzeneszerzőként, részt vett zenés színházi előadásokban.
2003-ban Artisjus díjat kapott. Zenekritikai, zeneszociológiai írásai jelentek meg a Médiakönyvben, a Zenészmagazinban, a Pesti Műsorban.
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
3:12 de.
A dolog lényegéhez tartozik, hogy mindez nem egy erdei tisztáson, hanem a pomogátsok álltal fenn- és karban-tartott kert fővenyén, a kert fái ágainak letördelsével és a magokat, csutkákat szerte szét dobálva a gyümölcsöket lelopva, hangos böfögés és ordítozás mellett folyik!
4:06 de.
Nagyon…
7:35 de.
Adnátok nekem is egy bunkót?
Tudnám ki ellen használni…
4:01 de.
zsenike ez a balazs,ironak,zenelni tud e ?
2:32 du.
corneliu
„Adnátok nekem is egy bunkót?”
– Jó lesz mondjuk a Szukits, vagy valamelyik G.A., esetleg ragaszkodsz a G.G.-hez? Van választék ezeken kívül is!
2:33 du.
Éry Balázs
Ez a legnagyobb bajotok! Mesevilágban éltek és azt hiszitek ez a valóság is!
2:31 de.
Ha magyarnak érzitek magatokat, miért nem ilyenekről írtok? Szégyelitek a Turulos Ősöket?
A németek a kor legerősebb hadseregével indultak a magyarok kiirtására. Árpád vitézei viszont úgy törték le a bajorok kevélységét, hogy 120 évig felénk sem mertek nézni. Ha van a Mohácsi tragédiának pozitív megfelelője, az a 907-es pozsonyi csata.
Ha a magyar állam Kárpát-medencébe költözésének dátumaként, de legalábbis záróakkordjaként a 895-896-os évet tekintjük, őseink nem ültek sokáig a babérjaikon. 899-ben már az itáliai király háromszoros túlerőben lévő seregét verték el saját országában. Ráadásul olyan fölénnyel, hogy a telet is ott töltötték, csak a következő évben indultak haza. Gyors egymásutánban még öt hadjáratban gyűrték le a nyugatiakat, de hamarosan védekezésre kényszerültek.
A magyarok kiirtassanak
A Svábföld, Frankföld, Szászföld és Bajorország alkotta Keleti Frank Királyság, az akkori Európa egyik legnagyobb hatalma nem nyugodhatott bele Pannónia „elvesztésébe” és nem tűrhette egy erős állam megszilárdulását közvetlen szomszédságában. A nagy összecsapás ideje 907-ben jött el, amikor is IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király kiadta a parancsot: „elrendeljük… hogy a magyarok kiirtassanak”.
Az ellenünk küldött had pontos méreteit nem ismerjük, de a források alapján a történészek egyetértenek abban, hogy a kor egyik legnagyobb és legjobban felszerelt serege indult a Duna mentén kelet felé 907 nyarán. „A hadvezérek a csapatokat három részre tagolják. Luitpold, az osztrák határ parancsnoka az északi parton, Theotmar salzburgi érsek a délin halad, a Dunán pedig hajókon a király rokona Sighard” – írja az azóta elveszett, korabeli forrásokból dolgozó XVI. századi bajor történetíró.
A pozsonyi csata (forrás: oszk)
A király is alig menekült
A magyarok hagyták előrenyomulni a páncélba öltözött nehézkes hadat a mai Poszony környékéig, majd július első napjaiban – a csatát valamikor július 3-7. közé tehetjük – villámgyorsan megsemmisítették a déli hadoszlopot. Felgyújtották a hajókon érkező hadtápot, majd még éjjel átúszattak a folyón és másnap a déli seregtestre is döntő csapást mértek.
„Mintha fürge lovaikkal akarnák áttörni a harcvonalat, nagy erővel támadnak, hatalmas nyílfelhőt bocsátanak ki. …elsöprő rohammal ott teremnek, ugyanolyan hirtelen eltűnnek, először menekülést színlelnek, majd lovaikat megfordítva támadnak, nyilaznak, és dárdát vetnek, jobbról, balról, szemből vagy éppen hátulról körbe száguldoznak, kifárasztják a mieinket, majd minden oldalról ránk rontanak, a megfáradt bajorokat letiporják, legyilkolják…” – tudósít a krónikás.
Valóban, a csatatérről kevés német menekült élve. Odalettek a vezérek és a tartalékcsapatokkal hajón érkező Lajos király is hajszál híján tudott csak elmenekülni. A Sváb Évkönyv szerint: „A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. A bajorok teljes hadseregét megsemmisítették a magyarok.”
A mi szempontunkból viszont ez volt a magyarság legnagyobb, sorsdöntő győzelme az „új hazában”. Magyarország itt bizonyította be végérvényesen Kárpát-medencei létjogosultságát. Két nap elég volt ahhoz, hogy Európa egyik nagyhatalmát, a világ akkori legmodernebb hadseregét tönkreverjük. Ezután bő 120 évig ellenség nem lépett a magyarok földjére.
Árpád nagyfejedelem a Feszty-körképen (forrás: wikipedia)
Árpád halála
A pozsonyi csata kapcsán szoktak megemlékezni Árpád nagyfejedelem haláláról, sokak szerint ő és három fia is a csatatéren esett el. Árpád halálát egyedül Anonymus jelölte meg dátum szerint: „az Úr megtestesülésének 907. esztendejében elköltözött erről a világról”. A két dátum egybeesése pedig találgatásokra ad okot. Az igazság az, hogy semmi nem támasztja alá a nagyfejedelem és fiai hősi halálát a pozsonyi csatatéren. Sőt, igencsak valószínűtlen, hogy a szinte félistenként tisztelt uralkodó, az államhatalom letéteményesének számító „Turul nemzetség” zöme az életét kockáztatta volna egy csatában.
Meglehet az is, hogy Árpád valóban 907-ben, de még a pozsonyi összecsapás előtt hunyt el. Ez indokolná a német támadás időzítését is, akik a nagyfejedelem halála okozta esetleges zűrzavart akarták volna kihasználni. Nem tudjuk, mi történt. Anonymus még arról tudósít, hogy Árpádot „tisztességgel temették el egy folyócska forrása felett, ahonnan az kőmederben folyik Attila király városába. A magyarok megtérése után azon a helyen egy Fehérnek nevezett templomot emeltek Szűz Mária tiszteletére.”
7:13 de.
Lelfai….ezek NEM magyarok…magyarul uszitanak a magyarok ellen…olyan BAJNAI felek…lopnanak…..barmit..ingyen libat….de leginkabb penzt lopnak…..karteritesnek hazudjak a lopast
9:27 de.
Lélfai Szilárd
2013 július 8
2:31 de.
Szó, ami szó, lehet nagyvonalúan „kalandozások korának” nevezni azt is, hogy végigraboltuk Európát, viszont büszkének lenni rá, tán még nem kötelező..
3:01 du.
Falusi!
Szomorú, hogy Te is csak ezzel az elcsépelt sztereotipiával jössz?
Ha a középkori „kultúr”-nak nevezett államok rablóhadjáratait nem számolom, Napoleon Egyiptom, a Vatikán, és Európa kirablásával, 1000 évvel később sokkal inkább beírta nevét a világtörténelembe!
A „végigraboltuk Európát” költői túlzás, de erről most ne nyissunk vitát!
5:23 du.
Lélfai Szilárd
2013 július 20
3:01 du.
Vagy nyocszáz évvel későbbről beszélsz.
Mitől sztereotípia az, ha rablásnak nevezem a rablást?
Mennyivel voltunk különbek a tatároknál akik háromszáz évvel később ugyanazt tették, mint a Magyarok? (Oksi, ők nem maradtak..)