Magyarország, a fenyegető árnyék

2013 augusztus 14 9:29 du.104 hozzászólás

Érdekes dokumentumfilmet vetített a minap a National Geographic, „Észak-Korea, a fenyegető árnyék” címmel. Bepillantást nyerhettünk a kommunista „paradicsomba”, ahol mindenki boldog, és ha csak meghallja a Nagy Tábornok nevét, azonnal sírva fakad a gyönyörtől és a meghatottságtól. (Nálunk vezénylő tábornoknak nevezik a hű alattvalók a vezért.) Analógiák tömkelege látható a filmben, mely a mai Magyarország szánalmas állapotára hívja fel a figyelmét azoknak, akik még tudnak idehaza gondolkodni, és nem korcsosultak úgy el, mint az észak-koreaiak több generáció alatt, és három röpke év alatt a fidesznyikek.

Yana Rotner - A Threatening Shadow

Yana Rotner – A Threatening Shadow

Persze ha az észak-koreai felszínt kicsit megkapargatjuk, akkor rögtön látni lehet, hogy alatta rothadt minden, az összetartó erő a félelem, a vakhit és a tudatlanság. Akár csak a mai Magyarországon, Abszurdisztánban.

Először is, mindenhol a Nagy Tábornoknak nevezett Kim Dzsong Il-nek és fiának fényképe látható, a magánlakások falát is az díszíti családi fotók helyett. Ők még nem annyira fejlettek, mint mi, mert nálunk a kötelezően falra szerelt NENYI mellett alaptörvény asztala is van. (Mindkettőt egy szélhámos csaló, a fél analfabéta Schmitt Pál jegyzi, aki mára a politikai süllyesztőbe került. Megtette, amiért tartották, adta az arcát és a nevét az alkotmányos puccshoz, a Magyar Köztársaság ledarálásához.) A Nemzeti Együttműködés Rendszere azt jelenti, amit Észak-Koreában: aki nem működik együtt az egypárt rendszerrel, annak annyi, ki van rekesztve a nemzetből. Ott koncentrációs táborba zárják, itt még „csak” anyagilag, ill. egzisztenciálisan lehetetlenítik el, és koncepciós perekkel félemlítik meg az ellenzéki képviselőket, meg különféle félkatonai szervezetekkel, mint pl. a parlamenti őrség. Nálunk, akinek nem tetszik a rendszer, az most még elmehet nyugatra dolgozni. Félmillió magyar már ezt az utat választotta, ennyivel kevesebb közmunkát kell létrehozniuk az elvtársaknak. De ezt csak Uniós tagságunknak köszönhetjük.

A dokumentumfilmben a forgató csoport megérkezik a kiválasztott család lakásába, de előtte felgyalogolnak a hatodikra, mert lift nincs. A család asszonya több éve megvakult, szürke hályog lett a szemén, ami az alultápláltságtól népbetegség náluk. (Nálunk is már 4 millióan élnek a létminimum alatt.) Már 20-30 éves fiataloknál is mindennapos ez a probléma. Az asszony azt mondja, hogy azért szeretné visszakapni a szeme világát, hogy újra láthassa a kedves vezetőjük fényképét, mert az hiányzik neki a legjobban. (Veled vagyunk Viktor! Te értünk, mi érted!) Nem a gyereke, vagy unokája arca, hanem a diktátor arcképe hiányzik neki. A forgatás alatt a veje nagy gonddal tisztogatja a fényképeket a falon, mely egyikén a pár éve elhunyt szeretett vezető, a másikon a fia, a mai diktátor látható. Amint szóba kerül a Nagy Tábornok, azonnal, gombnyomásra sírva fakadnak, és elkezdenek hálálkodni a fényképének, amiért egyáltalán létezhetnek. A jólétet demonstráló kiválasztott család lakásának berendezése a korai ’60-as éveket idézi, azt is a szegényesebb fajtából.

Egy nyugati segélyszervezet orvos csapatot küldött a szürke hályoggal sújtott betegek egy részének megműtésére. Ezer embernek adták vissza részben vagy egészben a látását pár nap alatt. Megdöbbentő volt látni, hogy amint lekerült a kötés a szemükről, azonnal a diktátor fényképe elé vetették magukat, és neki kezdtek hálálkodni. Mindenki, egytől egyig. Az orvosnak, vagy a nyugati segélyszervezetnek senki nem köszönte meg. Egy öregember azt kiabálta, hogy köszöni a Nagy Tábornoknak, hogy visszaadta a szeme világát, és adjon neki azonnal fegyvert, hogy megölhesse az összes amerikait. Egy nő pedig azt mondja, hogy örül annak, hogy újra lát, mert így mehet vissza a sóbányába dolgozni. Ezek az agymosott zombik észre sem veszik, hogy vakságukat az alultápláltságnak, így közvetetten a diktátornak köszönhetik. Annak a diktátornak, amelyik a világ legnagyobb Henessy-konyak felvásárlója, 100 luxusautó tulajdonosa, kétezer darabos filmkollekciója van, és amúgy két pofára habzsolja a nyugati világ dolgait, Dennis Rodman-el együtt. A mi kedves vezetőnk is szereti fényképeztetni magát a nyugati sztárokkal (mint Robert De Niro, Depardieu vagy Platini), miközben szabadságharcol az Unióval meg az USA-val.

A mi kedves tábornokunk saját telkén épül közpénzek segítségével a stadionja, és országszerte is azok épülnek, mert neki az a hobbija. Ha ő nem dohányzik, akkor korlátozza a dohányzást mindenütt, ha ő szereti a pálinkát, akkor azt főzhet magának mindenki. Annak ellenére, hogy sohasem dolgozott, az ellenzék szerint az első öt leggazdagabb ember között van. Csak a felesége nevén vagy negyven ingatlan figyel, de legendák szólnak erdélyi, horvátországi, svájci és egyéb érdekeltségeiről is. Budapesti, frekventált helyen lévő százmilliós ingatlanát tilos fényképezni, most éppen közel százmillió forint közpénzt különítettek el ezen ingatlan további védelmére. Saját testőrének tízmilliárdokért csinált egy önálló hadsereget. Ez a TEK nem köteles elszámolni az elköltött közpénzzel, és olyan különleges jogköröket kapott, ami példátlan és egyedülálló az Unióban. De nem úgy a koreai paradicsomban.

Egy Dél-Koreába disszidált volt katona meséli, hogy ők kiváltságosok a rendszerben, de a legkisebb hibákat is súlyosan megtorolja a rezsim. Ő is ezért szökött meg. Az ott maradt családját ezért ért retorzióról inkább nem akar beszélni. Csak annyit mond, hogy egy alapvető dolog hiányzik országukból: a szabadság. Ő tudja értékelni a szabadságot. A liberalizmus ellenes fidesznyikeknek a szabadság, az önálló szuverén döntés maga a métely, mely csak megfertőzi az embereket. A katolikus egyházon keresztül pedig a szabad gondolkodást is korlátozzák, felrúgva azt a közel kétszáz éve kiharcolt elvet, hogy az állam és az egyház váljon szét, az egyházaknak semmi keresnivalójuk sincs az állami gépezetben. Annak a nulla százalékos pártnak vezetik be a hittant és erkölcstant az iskolákban, akik egy szót sem emeltek a többi egyház betiltásáért (ők szavazták meg) vagy a hajléktalanok kriminalizálásáért. A nőket másodrendű szülőgépeknek tartják és verik őket,de az ózdi szegénytelepek 40fokban való vízkorlátozásához sincs egyetlen szavuk sem. Igaz, a díszcigány Farkas Flóriánnak sincs.

Észak-Koreában az éhségtől ezrével halnak meg a gyerekek, nálunk több százezer gyerek éhezik. Ott a diktátor minden dél-koreait vár szeretettel a kommunista paradicsomba, a propaganda szerint a jólét mérhetetlen. Mi jobban teljesítünk mindenkinél, a haldokló nyugat majd minket követ, a munkaalapú társadalmunk pedig repít miket a fellegekbe. Most még koncentrációs táborok helyett ugyan csak közmunka programmal és ócsai gettóval, de ami késik, nem múlik. Lukasenko is megmondta, hogy Magyarországnak végre elege lett a demokráciából. A keleti nyitás, meg a nyugati szövetségeseinkkel szemben folytatott szabadságharc is Észak-Korea felé tolja az országot a szabad demokratikus államok helyett. A mi kedves vezetőnk meg is mondta a parlamentben: ő nem a kommunista rezsim ellen harcolt fiatalon, hanem csak a vezetői ellen.

A legkisebb állami döntéseket is a diktátor hozza meg Észak-Koreában is, a filmben egy folyón délre átsodródott halott átadása ügyében nem mer állást foglalni a határőrség vezetése. Napokig tart, mire egyáltalában szóba állnak a segíteni akaró ellenséggel, a két méterre lévő déliekkel. Várnak a felsőbb utasításra, önálló döntésre senki sem jogosult. Ezért kell nálunk mindent államosítani, megszüntetni az önkormányzatiságot és központosítani mindent új szervezetek létrehozásával, a régi demokratikusok megszüntetésével. Nálunk ellenzékből is megakadályozta a sukorói beruházást a kedves vezető, mert nélküle ekkora beruházás nem valósulhat meg a népi demokratikus Magyarországon.

A mi fényes tekintetű vezetőnk mellett százezrek békemenetelnek, és hirdetik, hogy nem lesznek gyarmat, miközben az őket vezetők és támogatók nyalják fel az Uniós pénzeket. Ennek a menetelésnek a szánalmasságán az sem segít, hogy a Fidesz pénzeli suttyomban.

Észak-Korea fejlettebb nálunk harcászatilag, nem éppen egy demilitarizált övezet. Atomfegyverrel is rendelkeznek. Nekünk olyan még egyelőre nincsen, de majd a Közgép csinál nekünk olyat is jó pénzért. Paksra már rég betette a lábát egyéb munkák ürügyén.

Ezt a dokumentumfilmet megismétli a National Geographic augusztus 18.-án vasárnap, 17 órakor. Nézzék meg elvtársak, csináljanak egy időutazást a múltba, és előre a várható jövőbe. Nézzék meg mire számíthatunk, ha hagyjuk ezt a rezsimet tovább kibontakozni. Illúzióik ne legyenek…

 A.G / a KMH Ellenszék rovata 

104 hozzászólás

  • Darázsfészekbe nyúlt a szerző, amikor felvázolta a diktatúra, és az egyszemélyi vezetés következményeit.
    A sötétség és a vakhit nem gyógyítható. Észak Koreában is csak a hártyát vették le, a hályog maradt. Itt is a hívők hálálkodva, és a vezért éltetve menetelnek majd a koncentrációs táborokba, mert nézni, és látni nem ugyanaz.

  • „Egyszerű tüzes szavakat kiabálni az elnyomásról. Vékony választóvonal van aközött, hogy mi demokratikus és mi nem.” Balázs Péter volt külügyminiszter nyilatkozta ezt a szlovák Plus 7 Dni hetilapnak. Baloldali politikustól nemigen hallunk ilyen józan gondolatokat mostanában (arrafelé most nagy divatja van a tüzes szavaknak), de mond ennél Balázs még érdekesebbeket is.

    A Bajnai-féle Haza és Haladás Egyesület alapító tagja úgy folytatja gondolatmenetét: – Hadd idézzem Hillary Clinton amerikai külügyminisztert, két évvel ezelőtti látogatása alkalmával a Fidesz-kormányra panaszkodtunk. Azt mondta: „Uraim, ha már egyszer szabad választásaik vannak, ahol minden párt szabadon mutathatja be programját, akkor ne panaszkodjanak, hanem nyerjék meg azokat.”
    / MNO

  • Én már kezdem beszerezni orbán és előre látóan fia fényképét is bőrkötésben.
    És ezt javaslom mindenkinek aki előre látó, és szeretné elkerülni a munkatáborokat!

  • A következő dolog kimaradt a cikkből , engedelmetekkel hozzá fűzném :
    Dél-Korea táplálta sok éven át Északot , tonnaszám küldve át a rizst.
    Tudták jól hogy a java a katonasághoz kerül , de bíztak benne hogy talán egy hajszálnyival jobb lesz az éhhalál szélén lévő déli gyerekeknek.
    Hálából Észak megtámadott és elsűlysztett egy Déli partvédő hadihajót.
    Ebből nagy felháborodás kerekedett Délen és leállították a rizst szállító szerelvényeket.
    Emiatt aztán Észak -“jogos” felháborodásában- ágyútüzet zúdított egy határmenti Déli kisváros gyanútlan lakosságára.
    Továbbá atomháborúval kezdett el fenyegetőzni pár hónapja.

    Namost kéremszépen…kedves jobberek.
    Ugyanmár vonjatok párhuzamot az ottani esemény-sor és Mosthatalmonlévőnk Európa-ellenes kirohanásai között , figyelembe véve azt is hogy 15 EU.-s támogatás-csomagból eddig 13.-at megvont hazánktól Brüsszel.

  • Geyza
    2013 augusztus 15
    6:58 de.
    (Zagyva és csúsztatás)

  • marcus aurelius

    Barna Gergely
    Adva van egy zsidó fiatalember, aki Budapesten még csak-csak elvégez egy zsidó gimnáziumot, de röviden ősei földjére települ. (Új) hazájáért még katonáskodni is rest, ezért most a semleges Ausztria következik. Miután magyarul tud, bértollnoki munkát vállal Bécsben és onnan ócsárolja (eredeti) hazáját. Szidja a katolikus Egyházat de a sajátja se érdekli…. Csak “sukoró” legyen !

  • na ´nehogy már párhuzamot véljetek felfedezni a két ország között. Azt tudom, hogy sokaknak jó lenne, ha az országnak rosszul menne.
    Az elözö “nagy halak” már nem tudnak maguk körül zavaros
    vizet csinálni, ez hiányzik nekik, mert nem tudnak már benne
    halászni.Már mindent lehalásztak.
    Nem az ország állapota szánalmas, hanem akik ilyen rémképeket akarnak terjeszteni. De hála a magyarság sokkal
    öntudatosabb és nem ül fel hasonló megtévesztéseknek már.

    Igaz az, hogy egy anyagilag kifosztott, adósságba taszitott országot, lakosságot könnyebben lehet megvezetni, ezt tették szándékosan az elözö kormányok.
    De az emberek hamarabb felébredtek és nem kérnek már ebböl többet.

  • e-migrans
    2013 augusztus 15
    6:22 de.
    Én is, de én megvárom, míg az ő bőrükbe lesz kötve!

  • Már semmin sem csodálkozom ezen a blogon milyen marhaságok jelennek meg.
    A fenti cikk is ilyen.
    Gyülőletükben, irigységből és hamis félelemből már lassan, sötét fantáziájuk végéhez értek!
    Komolyan nem tudom még hogy nevessek vagy sírjak ekkora baromságon.
    A cikk írója, aki nevét nem hajlandó kiírni, olyan buta és aljas hasonlatokat hoz ide, ami valóban elképesztő!
    Észak Korea ma is kommunistának tartja magát és a hadászat a legfőbb célja. Ezért nem jut élelelm a lakossáágnak sem.Iparuk nagyjából kimerül hadászati célokra gyártott fegyverekre, hatalmas hadsereg fenntartására. Atombomával fenyegti nyugatot, amit valóban létesített.
    A mai uralkodó a régi királyi öröklési módszerrel került hatalomra,NEM demokratikus választással!
    A személyi kultúsz jó komcsi szokás szerint csak Sztálin idejéről tudunk hasonlót….
    Miben hasonlít akkor a mai magyar kormány?
    A cikk címe:” Magyarország, fenyegető árnyék”
    Azt értem, hogy Korea fenyegető a nyugatra az atombombájával, de Magyarország? Kit fenyeget és mivel?
    Szerintem azokra, akik elvesztették hatalmukat 2010-ben és nem úgy néz ki, hogy könnyen visszaszerzik.
    Aztán még sok hasonló butaság van a cikkben a”hasonlitás” folyamán.
    Pl. a szürkehályogos néni, aki azt azért kapta, mert éhezik. Canada gazdag ország, itt nem igen éheznek az emberek, de igen gyakori a szürke hályog.Apámnak is volt, több barátnak és ismerősnek. Amit MA igen könnyen lehet kezelni, mindenféle külföldi segítség nélkül. Egyszerű lézer kezeléssel távolitják ma már el, az orvos rendelőjéban.Nem kell ahhoz külföldi szaktudás. 60 éve, otthon élő nagyanyámnak is levették….pedig az régen volt.
    A fényképek a falon Viktorról szintén “költői tulzás”, mert nem igaz gyakorlatban, NEM tartanak róla fényképeket. Sokat fényképezik? Vajon kik? Úgy látom leginkább az ellentábor újságok, blogok fotósai!
    Majd később még hozok néhány ellen bizonyitékot a cikk abszordumáról, de most elegem van belőle.

  • Szia Drusza!
    Nálunk nem a szürke hályog a népbetegség, hanem a narancsvakság!
    Lehet, h eljön még az az idő, mikor irigyelni fogjuk Észak-Koreát?

  • Figyelö,

    tökéletesen jól látja, igaza van.

  • Geyza,

    “15 EU.-s támogatás-csomagból eddig 13.-at megvont hazánktól Brüsszel.” ez nem a mostani kormány hibája, az MSZP követett
    el hibákat és ezért fontolgatják. Kövesse a hireket

  • Figyelő a szerző valóban kissé túloz, az a célja ezzel. hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az ország rossz irányba halad amikor a vészfékeket felszámolják, egyébként bizony sok háztartásban megvan már Orbán képe hisz minden levélen ott a kép amit Orbán küld az állampolgároknak

  • Figyelő
    2013 augusztus 15
    10:35 de.

    Valóban?
    Csak az “ellentábor fotósai” miatt..
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=413203292118141&set=a.345307598907711.64429.345299515575186&type=1&theater

  • marcus aurelius
    2013 augusztus 15
    8:30 de.
    Hm..
    Biztos vagy benne, hogy a megfelelő cikkhez szóltál hozzá?
    Ezt ugyanis nem Avi írta..

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 augusztus 15
    10:35 de.

    Gestanyó! Ez a hozzászólása is ékes bizonyítéka mennyire leszarja a racionalitást. A cikk természetesen nem a két ország (papíron) politikai berendezkedése közé tesz egyenlőség jelet hanem a hatalom gyakorlók valós szándékai, a tudatos néphülyítés, és okozataként a vallási fanatizmusra hajazó vakhitű tömegek, az aljas politikai manipulációk, és kormányzási technikák között láttatja a valóban feltűnő hasonlóságot! Magát baszki tényleg csak az érdekli, jobbról jöjjön valami és akkor az frankó, még ha gyilkolásznának maga attól is elélvezne gyönyörében. Maga gestanyó iskolapéldája az aljasságig elvakult, párbeszédképtelen, csak két végpontban gondolkodni tudó, a végtelenségig korlátolt agyrémjobbernek! Az meg csak hab a tortán, hogy a kiszámítható, liberálisan polgári jólétből pofázik, és élteti azokat akik szó szerint élhetetlenné teszik lassan ezt az országot. Csak szólok, maga az egyik legrohadtabb szarházi aki itt szennyezi a környezetet! Nem is értem, hogy van képe ilyen arrogánsan ugatni valamiről amitől egy egész óceán választja el, mi viszont a bőrünkön érezzük Dögvész egy striga! Fúj!!!

  • Gere Gábor
    2013 augusztus 15
    10:41 de.
    Ez veszélyesebb betegség, mert nem csak a szemet, hanem az agyat is megtámadja, sőt roncsolja!

  • A parittyás hangja

    Fresz Iren maga meg pont olyan elvakultan segghülye mint figyelő!

    “De az emberek hamarabb felébredtek és nem kérnek már ebböl többet”

    Aha! A kézcsókos, elszivacsosodott agyú nénik, a nyolc áltis fúlprimitív kocsmai csahosok, a nettó náci fajmagyarok, meg a trafik tulajdonosok! Igen, ők valóban nem kérnek többet az európaiságból!

  • Figyelő: Maga nagyon okosnak tartja magát, mégsem látja a hasonlóságot? A szürke hályog bizony lehet éhezés és vitamin hiány következménye. Egyszerű műtét nincs. Mindnek van veszélye. Orbán egy lépést sem tesz saját fotósa nélkül. Persze közpénzből. Nem látja a személyi kultuszt? Előre haladott lehet a hályogképződése. A fényképe még nem kötelező, de úgy tudom, már volt amit ki kellett függeszteni. Kit fenyeget a kormány? Minden gondolkodó magyar állampolgárt. Kedves Figyelő, figyelhetne jobban.
    Komolyan nem tudom még hogy nevessek vagy sírjak a kommentjén!

  • Idióta Enter.
    Mér ?
    A Kurucinfó neked másképpen mondta?

  • Bencsaics Figyelő Klára maga teljesen lemerevedett a hatvanas évek fogalmainál :
    É.Kórea már egyéltalán nem jelent veszélyt a Nyugatra.
    Ha megpróbálkozna valamivel , a saját fejük felett robbantanák rájuk a hülye primitív mag-fegyvereiket , még felszálló-ágon.
    Csak épp a Nyugatnak nem célja a tömeggyilkosság.
    A magafajta nácikkal ellentétben.

  • Aki Észak-Koreát és Magyarországot próbálja összehasonlítani
    az bizony elmebeteg,de legalábbis nagyon terhelt szegény…
    sajnos mint itt sokan!

  • Figyelő
    2013 augusztus 15
    10:35 de.
    Koreában a hadászat miatt nem jut ennivaló a népnek, nálunk a stadionok meg a rablás miatt nem jut a szegényeknek segély, rokkant nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, munkanélküli segély, viszont éhbérért van közmunka.4millió magyar a létminimum alatt!
    A demokratikus választás lehetősége megszűnt, mindent megváltoztattak és államosítottak, ami kontrollál egy választást.
    OV fogorvosa már 4,5milliárdot kapott, abból oszt vissza azoknak, akik belépnek a cégébe 5millióért. Ezt nevezik törvényesnek, amikor a visszaosztásról szól az egész. Törvényesített korrupció.
    A szürke hályog 60 év fölött szokott előfordulni nálunk, Koreában már 20 éveseknél is.
    Ha te nem veszed észre, hogy Gyurcsány apja nem kapott bányákat, földeket hercegi majorsággal, és kollégiumi szobatársai sem kaptak 100milliárdokat, az a te sötétségedet bizonyítja.

  • Az előző komment Fresz Irénnek is szól.
    És az összes birka jobboldalinak hazudott fidesznyiknek, akiket megvezet a vezére, hiszen azt csinálja, amit egy kommunista diktátor. Mindent államosít, központosít, egyszemélyben dönt mindenről, egypárti tákolmányt csinált magának, harcol a nyugattal, köpködi a szabadságot (liberalizmust), stadiont épít magának közpénzen, közben meg a családja és a haverjai szarrá lopják magukat. A nép meg közbe néz ki a fején bután, és éhezik.
    Hogy ezt nem látjátok, az nem az éleseszűségeteket bizonyítja.
    Csak a vakhitet és a tudatlanságot.
    Direkt finom voltam…

  • Figyelő!
    Ez egy szánalmas banda,tényleg az ember egyik szeme sír a másik,meg nevet,hát nevessen annyira szánalmasak….és nem éri meg sírni miattuk,mert semmi esélyük sincs a jövőt
    illetően szegényeknek…..ezt ők is jól tudják,de azért próbálkoznak(tudja Júdás pénzért gondolják érdemes….)

  • Geyza
    Köszönjük a kiegészítést.
    Enterrel meg ne foglalkozz, nem ért semmit az egészből.
    Még annyit, hogy a megmaradt két csomagból az egyik, az az NFÜ működésére adott pénzt tartalmazza, tehát abból nem profitál az ország. A maradék egyre már nem emlékszem, hogy mi volt 🙂

  • Figyelő
    2013 augusztus 15
    10:35 de.
    elege van belőle 😀
    kényszeríti magát valaki, hogy olvassa?
    azon kívül, minek erőlködik egyoldalú nézeteivel?
    gyűlölet? irigység? mégis, kiket gyűlölnénk? miért is?
    vagy talán magát irigyeljük, outsider?

    ami a butaságot illeti, kedves bencsics – aki szintén nem hajlandó a nevét leírni – maga se nagyon megy érte a szomszédba 😀

  • marcus aurelius
    2013 augusztus 15
    8:30 de.
    jól van, picinyem?
    mert mintha ezt a cikket nem barna írta volna, aki amúgy sem gergely 😛

  • Boda
    Valami cáfolat?
    Vagy csak a szokásos okoskodás és terelés?
    A Fresznek írt komment neked is szól.

  • István
    Marcus Aurelius háttal ül a mikrosütőnek, azt hiszi a falra vetít 🙂

  • Dràgalàtos propagandistài egy nem bevàlt rendszernek!
    Megint elkéstetek a biràlattal,2006-tol màr hallhattàtok,vakosdi
    szemetekkel làtni kellett volna a 2008-as csöd közeledtét,és vészkölcsön szükségességét.Mert hallgattatok,jött a 2/3-os
    parlamenti többség.
    2010 ota minden évben 3 % körüli-valamint alatti- az ujadossàg
    àllomàny/amit a szoc-lib 6-7 % ra tudott minden évében”teljesiteni”,2006-ban 9,4 %-ra,pedig eladtàk a MALÉV nyereséges részeit,hogy kozmetikàzzanak,igy megàstàk annak sirjàt.
    Az utobbi 3 év erdményeként megszünik a szoc-lib öröksége àltali
    TULDEFICIT ELJÀRÀS ellenünk,az inflàcio 2 % alatti,ezzel 2 feltétele a 3 közül teljesitett a közös valuta (EU) bevezetésének,a harmadik 60 % adossàg,ami 2002-ben 53 % körül volt-“amikor még volt pénz…..”Lendvai Ildiko.
    2009-ben Bajnai is -màr nem Gyurcsàny alatt-friss pénzével az IMF-nek,megszoritàst és legjobb tanàcsok ellenére 6,8 %-os minusszal szintén alulmulta a segitséget nem igénylö konkurenseinket.
    Valoszinüleg kedvezményezettjei voltatok az orszàgot mélyre vezetö szoc-lib elitnek “nem
    kormànyozoknak,ekkora hibàt nem csinàlt még egyetlen orszàg kormànya sem,hazudozoknak reggel,délben..”(mindig),igy nincs màs hàtra,mint elöre a PROPAGANDÀVAL,hogy ujbol részesedjetek,a pàrtkatonai tetteitekért.

  • Azért a Rákosi-Kádár érában nem loptak a funkcik ilyen példátlan méretekben.
    A maxumum az volt akkoriban amikor egy csúcs-elvtárs vállalati tehergépkocsival vitette a vállalati építkezésről kissé elsíbolt cementet meg sódert a telkére és a cég önként vállalkozó szakijai falazták fel a vityilló oldalát…nomeg olyan honvédek akiket a jó kapcsolat révén sikerült kölcsönkérni.
    Magam is dolgoztam annó ilyen munkán , még katona-koromban.
    Volt sör is !
    Ejj de szép idők voltak azok…:D 😀

  • Előzőhöz:
    Lehet hogy azt a pár láda sört is a vállalati büféből , a reprezentációs ( repi ) alap terhére csaklizták el ?
    Fúúúúúú..mekkora korrumpáció….bazzze….egy lepénzelt disznó vagyok akkó…

  • Kusmár Auréliusz urnak. Voltam katona és egészen 55-ig hivatásos voltam mikor is leszereltem. Maga lehet hogy nagy hadvezér de csak volt multidőben két tével. Nézze. Énnekem az egéegyadta világon semmi bajom sem Izraellel sem Magyarországgal mégkevésbé Ausztriával. Maga viszont egy kötekedős pimasz alak aki imnád ócsárolni meg hasonlókat. Ha valamit nem tud akkor nem értem miért foglalkozik vele. Maguknak itten van egy baromi nagy hibájuk: fogalmuk nincsen mi az nívós vita, ahol nem vagdalkozás megy hanem tényt tényellenében sorolnak a kommentelők. De maguk arra nem veszik a fáradságot, hogy elolvassanak más híranyagot is a fideszén kivűl mert ottan csak az van. De az internett még hál az Istennek nem ellenörzött de ami késik az nem mulik.Használják ki amig lehet. Mert a Nagy Vezir Viktor majd hamarosan ezt is bevezeti.

  • marcus aurelius

    Avi
    Tisztelt Barna úr!Örömmel teszek eleget a helyesbitésnek : Izraelben valóban katonáskodott. (Egy kóbor blogból informálódtam tévesen). Időközben rájöttem, hogy olvastam Öntől novelláskötet is, amit kifejezetten élveztem. Még azt is el tudnám képzelni, hogy jól el tudnánk beszélgetni egy pesti kóser étteremben, normális témákról. Ezek előrebocsátása után azonban értetlenségemnek adok hangot, hogy miként keveredhetett ille-tlen emberek társaságába !? Kár.

  • http://hvg.hu/itthon/20120924_Atlatszohu_negy_Fideszkozeli_erdekcsoport
    Ezt a maffia kormányt védik ezek az ostoba jobberek.

  • Dénes ERÖS
    2013 augusztus 16
    6:04 de.
    ???
    ki is itt a propagandista?
    mert kommentjének még tangenciálisan sincs köze a cikk tartalmához 😛
    jujj, megint egy idegen szó, amit nem ért…:(

  • http://hvg.hu/itthon/20120924_Atlatszohu_negy_Fideszkozeli_erdekcsoport
    Ezeket védik az elvtársak és elvtársnők.
    Miközben maffiabaloldalról huhognak.
    Szánalmasak.

  • Bocs, ezt akartam az előbb belinkelni:
    http://nol.hu/belfold/ot_trafik_is_jutott_egy_szombathelyi_kepviselo_anyjanak?ref=sso
    Már előre előre tudták, hogy nyerni fognak, amikor még ki sem volt írva a pályázat már megcsinálták a dohánykereskedő cégüket.

  • LASPONYA
    Rothadó gyümölcs is lehet finom. Ilyen a naspolya, vagy más néven lasponya is… Az az erénye, amely más gyümölcsnek a hibája. Úgy néz ki, mint egy rohadt körtébe oltott rohadt alma. Ősszel poshad, akarom mondani, érik. Rendkívül finom, édes, de a magját – a növény szempontjából a lényegét – kell kiköpni, mert az vakbélgyulladást okozhat…
    A diktatúra szempontjából a diktátor és libériás inasai, szolgái a magok. Ő is mindent elkövet azért, hogy az ő gyümölcsét édesnek érezzék az alattvalók, ám előbb, utóbb előkerül a többi mag is, melyek könnyen lecsúszhatnak az óvatlan és mohó alattvalók torkán, amit aztán gyulladás és igazi gennyes rothadás vált föl.

  • Figyelő !
    .
    Amúgy a személyi kultusz a katolikus egyház jellemzője, mikor is egy élő embert, a pápát szentként imádnak. Ez alacsonyabb szinteken is működik, hisz a csókgyűrű intézménye tulajdonképp a kézcsókra görnyedő, megalázkodó alattvaló szinte mindennapi példája.
    Egyébként a marxizmus klasszikusainál, a tudományos szocializmus hatalmas irodalmában szó sem esett a vezetők bárminemű, különös tiszteletéről, pláne nem kultuszáról. Azt a buta és műveletlen diktatórikus hatalmi vezetés tette gyakorlattá, de ez idegen a fent említett társadalomtudományi elmélettől. A kóreai szocializmusnak nevezett totális diktatúrának tehát semmi köze Marxhoz és Engelshez…
    .
    Más kérdés az, hogy az orbanizmusnak mi köze van a hitlerizmushoz. Sok jel utal arra, hogy igen sok, bár egyelőre még ki sem teljesedett… A módszereiben és rendszer-gyakorlatában kísértetiesen hasonlít a vezérelvű nemzeti szocializmus metodikájára. Persze nem kell feltétlenül Hitlerre aszociálni ez ügyben, éppúgy, sőt, talán Mussolíni rendpárti, korporatív fasizmusára még inkább hajaz Orbanini rendszere.
    .

  • Avi :
    Aranyeres MArkusz mindig kiprésel valahogy magából ilyen kis bűzöskéket hehehe

  • Ma, az Amerikai Népszava Magyarország meghülyült? cimű cikkéhez fűz kommentárt Kordon Blőd nevezetű kommentátor és többek közt a Görgey dilemmát is érdekes szemszögből – a császárra tett katonai eskü vonatkozásában – elemzi a tábornoki kar fegyelmi helyzetét.

  • Az előbbi füzedékemet egy másik cikk Görgey vitájához szántam segítségül…

  • Fresz Iren
    2013 augusztus 15
    12:00 du.

    Geyza,

    “15 EU.-s támogatás-csomagból eddig 13.-at megvont hazánktól Brüsszel.” ez nem a mostani kormány hibája, az MSZP követett
    el hibákat és ezért fontolgatják. Kövesse a hireket”

    100 %-os hazugság!

    Atyaég, ez már tényleg az idiotizmus csúcsa. Az MSZP követett el hibákat, ezért esik el MOST az ország százmilliárdos eu-s pénzektől… mintha az elmúlt 3 év meg se történt volna…

    Nem, kedves narancsagyú hívek, ez teljességgel ennek a kormánynak a sara!az ország a 2010-es kormányváltásig az első ötben volt az EU-tagállamok között a támogatások lehívásában, ma viszont nincs az első húszban. Ennek oka, hogy az Orbán-kormány 2010-től egy éven át nem írt ki pályázatokat, szétverte az intézményrendszert, szakemberek helyébe pártkatonákat ültetett, és korrupttá tette a döntéshozatalt.

    3 év az 3 év. Miért nem mindjárt a kormányváltás után jelezte a fideszkormány az esetleges kifogásait?

    Mert addig Brüsszel se jelezte.

    Az elmúlt 3 év tette be a kaput – az más kérdés, hogy a maffia a jégesőért is az előző kormányokat vádolja, de attól az még szemen szedett hazugság.

    Az előző kormány idején központosították a végrehajtást, de a támogatási döntésekbe bevonták a civileket, az önkormányzatokat, kistérségeket, minden bírálóbizottság névsora nyilvános volt, a vesztesek megnézhették a bírálatokat és fellebbezhettek.

    A kormány ezt megszüntette, és épp a fordítottját vezette be, a döntéseket centralizálták, a végrehajtást azonban szétszórták a minisztériumok között és természetesen nincs fellebbezés sem.

    Maga Lázár János is beismerte a bajt:

    “Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését augusztus 1-je óta kormánybiztosként látja el, hétfőn elmondta: a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz.”

    Az első 3 év Brüsszel szerint rendben van – lehívva, kifizetve, ott nincs forrásvesztés – az azóta eltelt időszak a necces, ami miatt minimum 5-600 milliárdot veszít az ország akkor miért hibás az ellenzéki MSZP, Irén néni?

    Mert a kb 2000 rágalmazási pert elvesztő Magyar Nemzet ezt írta?

  • Kedves Figyelő!

    Örömmel olvastam intelligens, választékosan megfogalmazott hozzászólását.
    Egy dologra szeretném felhívni figyelmét: a cikk írója és kommentálói abból élnek, hogy ilyen és ehhez hasonló írásokat közölnek a lehető legtöbb hazai és külföldi fórumon. Sokuk blogot ír, mások a Facebook-on terjesztik hitelt nem érdemlő, aljas rágalmakkal átszőtt írásaikat.
    Megértem, hogy egy Önhöz hasonló, értelmes, tájékozott embernek ez mélyen megsérti az igazságérzetét, de nem érdemes velük vitába szállni. Az Ön által felhozandó bizonyítékok sem fogják őket érdekelni, hiszen céljuk nem az igazság kiderítése, hanem éppen az ellenkezője, újabb és újabb hazugságok futószalagon történő szállítása.
    A mögöttük álló politikai erők alávalóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy ilyen undorító, aljas módszereket használnak ahhoz, hogy tájékozatlan embereket próbáljanak maguk mellé állítani. Az ilyen cikkek írói és kommentátorai tartás nélküli, ócska emberek, akik a saját anyjukat eladnák pár forintért, sőt lehet, hogy már el is adták.
    Kívánok Önnek és családjának jó egészséget, ne idegeskedjen, az csak nekik jó!!!

    Üdvözlettel:

    Lukács Anna

  • Lázár János éppen hétfőn jelentette be és ismerte el, hogy drámai állapotban van az uniós források lehívása: a kifizetések nem haladnak a tervezett ütemben, a források jelentős része le sincs kötve, miközben 15 operatív programból 13 esetében felfüggesztette Brüsszel a kifizetéseket ilyen vagy olyan indokok miatt. Lázár pár napja még arról beszélt: minden körülmények között meg kell akadályozni a forrásvesztést. Valós esély van ugyanis arra, hogy idén 500-600 milliárd forintnak búcsút intünk. Az ellenzék a kijelentések miatt napok óta támadja is a kormányt.”

    Lehívás – tetszenek érteni? Ami a jelenlegi, 3 és egynegyed éve kormányzók kötelessége lett volna.

    És erre jön a szterotíp, ostoba duma – amit a síkhülyék be is cumiznak: az elmúltnyolcév a hibás. Na meg a több mint 3 éve ellenzékben lévő MSZP.

  • Lukács Anna
    2013 augusztus 17
    6:43 de.
    “…a cikk írója és kommentálói abból élnek, hogy ilyen és ehhez hasonló írásokat közölnek a lehető legtöbb hazai és külföldi fórumon.”
    😛 😛 😛
    én pl. a nyugdíjamból élek meg, hehehe.
    ja, és személyi edző is vagyok. tudja, lányokat futtatok. az jobban fizet, mint a cikkírás.

    “A mögöttük álló politikai erők alávalóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy ilyen undorító, aljas módszereket használnak ahhoz, hogy tájékozatlan embereket próbáljanak maguk mellé állítani.”
    a fene se gondolta volna, hogy ilyen jól látja a magyar nemzet, a heti válasz és a többi fideszes szennylap módszereit!

    “Az ilyen cikkek írói és kommentátorai tartás nélküli, ócska emberek, akik a saját anyjukat eladnák pár forintért, sőt lehet, hogy már el is adták.”
    kétségtelen, hogy saját tapasztalat áll eme intelligens és választékos szövegű megállapítás mögött.

  • Osszián
    2013 augusztus 17
    4:37 de.
    irénke másik sajtóorgánumokat olvas 😀

  • Két kommentemnek nyoma veszett.
    Vajon hova lett?
    Lukács Annának meg üzenem, hogy tartás nélküli ócska emberek azok, akik ezt a maffiát védik, és a propagandát nyomatják érvek helyett.
    És ne hazudozzon, mert a cikk írója nem ebből él, így ne játssza meg a jól értesült elvtársnőt, különösen ha annyira ostoba,hogy nem veszi észre, hogy kilopják alóla az országot, és kiépült az egypárt rendszer.
    Úgyhogy ne mellébeszéljen hülyeségeket, hanem cáfolja meg a leírtakat.

  • Most meg előkerültek a kommentjeim.
    Hogy van ez, nem értem…

  • Elvtársak!

    Orbán szőlőbányái, meg ilyesmik! 🙂 Röhögnöm kell! Nagyon megy a kettős mérce!
    Kanadába kiszökött hitványok onnan ócsárolnak? Miért van az, hogy a külfödre menekült emberek se itthon se ott sem értek el semmit? Sőt minden náció közül a kinti magyarok azok, akik a befogadó országban gáncsolják egymást, ez köztudott. Na most pont ezek osztják az észt arról, hogy itthon mi folyik. Már az értelmiségiek is elismerik, hogy végre maradt egy (sajnos mocskot is) befogadó keresztény ország igaz értékekkel. Annak örülök, hogy az ostoba kanadaiak befogadják a sok szennyet és abban úsznak 🙂 Mérhetetlen az álszent liberális stupiditás a nyugati országokban, lásd Svédo. Franciao..

    Elkezdett mindenki másolni minket, akik nem akarnak elsüllyedni a nemzetközi nagytőke örvényeben… Ki folytat itt rezsimet és ki rabolta ki az országot? Ferdítsetek, de aki az adatokhoz akar jutni, annak sikerül. Napi tízmilliárd forintot síboltak az elvtársaitok a nyolc év alatt átlagban. Az, hogy minden nomenklatúrában vannak pénzéhes emberek, az nem magyar sajátosság – ez a velejéig rothadt nyugati kultúra minden országára jellemző, különösen az USA-ra. De a keresztény kormány óta ez TÖBB nagyságrenddel csökkent. Gyurcsány(i) puszipajtásotok mondta: nagy a jólét. Hát van is, annak aki dolgozik és nem hülye. Én pl. gazdag vagyok, de USA-ban is annak számítanék. Nekem ott van a jóléti állam, ahol élek: Magyarországon, mert nem vagyok menekülő ostoba lúzer, simán meg tudok élni úgy hogy adót fizetek, és törvényes értelmiségi munkát végzek, munkát adok jó fizetéssel. Negatív emberek erre sosem lehetnek képesek – EZ TÖRVÉNY. Ráadásul minden, ami negatív eléri őket az életben. Más kárán nem nevetek, de búskomorságnak se lenne értelme.. de ha ezt folytatjátok saját életetekben sok jóra ne számítsatok. Bánt, ha nyerészkedik más és sikerül neki? Amíg ők ezalatt brutálisan rabolhatnak nevetve, ti addig legfeljebb megbetegszetek és félremegy minden az életetekben. Higgyétek el, van olyan város Magyarországon, ahol pl. az autók 60% német (Mercedes, BMW, Audi, VW) és nem kell csalni ahhoz, hogy az ember rosszul éljen. Lehet folytatni a mocskolódást, de az én fajtámat megnevetteti, és folytatódik a lúzer életetek, erre mérget vehettek, csak szóltam ! 🙂 Szóval fel a fejjel, a karma dolgozik 🙂

  • Kedves Lukács Anna!
    Köszönöm kedves és intő sorait. Nagyjából tisztában vagyok a helyzettel. Nem szoktam pl. válaszolni senki hozzám intézet bántalmaira, mert már néhányszor bizony megkaptam a durva, obszcén reagálásokat.
    Sok ismerősöm figyelmeztett, hogy ne írjak ide, nem érdemes.
    Mivel az internetet igen sokan olvassák, ezért úgy érzem néha szólni kell, nehogy azt higgye a világ, hogy igaz mindn ami itt megjelenik.
    Általában viszont nem idegeskedem, csak esetleg elbámulok ekkora aljasságon….

  • A parittyás hangja

    Lukács Anna
    2013 augusztus 17
    6:43 de.

    Felhínám a figyelmét a következő már megszokott jelenségre!
    A (most még) ellenzéki oldalról érkezett kommentek lásd például Osszián, vagy antifülke vitathatatlan írásait, konkrét, objektív tényeket tartalmaznak a racionális valóságról. Ezekre szinte mindig egy olyan válasz érkezik mint a maga behányása. Nem tartalmaz tényeket, racionális cáfolatokat, semmit amit gondolatiságnak lehetne nevezni, kizárólag a szokásos “kifinomult” minősítéseket.

    ” ócska emberek, akik a saját anyjukat eladnák pár forintért, sőt lehet, hogy már el is adták”

    Ezt például konkrétan melyik bejegyzésből állapította meg?
    Mindegy mert valszeg el sem olvasta őket, célja nem a vita volt, hanem kizárólag a gyalázkodás. Ami viszont azért céltalan mert kérem ne legyenek olyan csacsi illúziói, hogy egy ilyen szánalmasan primitív, legalja senkiházi mint maga jelentőséggel bírhat.
    De azért biztatom, erőltesse tovább a patkánykodást, előre élvezem, hogy ki fogom csinálni azt nyomorult, két pálcikás szajha lelkét!

  • Osszián:
    Ááá hagyd el…Fresz Irén miatt mindig kitör a frász.
    Ha olvasom a hülyeségeit..
    Méghogy az előző kormányok miatt most vonják meg…merthogy ezt a magvas hazugságot hallotta a Lánchídrádióban , tehát itt is terjeszti ezerrel.

    Lukács Anna : Figyelő Bencsics Klára egy végtelenül rosszindulató buta és hazudozós nőszemély. De Maga tudja. Tekintse nyugodtam példaképének , eggyel több vagy kevesebb narancsagyú már nem oszt nem szoroz.

  • FORTIMBRAS:
    Mindég nagy figyelemmel és élvezettel olvasom olyanoknak a sorait , akik láthatólag akár hússzor is okosabbak nálam.
    Pedig én is zseni vok mint bárkimás.
    ( Ezt a zárómondatot Leonard D. Vince után szabadon alkalmaztam ide )

  • Fresz Irén,Figyelő!

    Antifülke milyen “lázban ég”…hogy még nem szóltam hozzá…Ha-ha
    próbál provokálni és sértegetni,mint magukat,hát jót derültem!(szegény őrűltek!)
    Igazuk van ilyen idétlen összehasonlításra Észak Korea és
    Magyarország között csak az ilyen súlyos elmebetegek képesek.Ja az A.V.szignó gondolom Avi-t jelenti…….
    Falusi (aki még kulturált)mellékletét megnézve kíváncsi lennék vajon milyen bizonyítéka van Orbán fényképezésére?
    de ha igaz lenne is akkor mi van?Az előző kormányfők képe
    is sokszor szerepelt,TV-ben újságban,plakátokon,most meg
    kevesebbet……hát ez van!

  • Lukács Anna!

    Hogy ezek miből élnek?No nem nyugdíjból,meg becsületes munkából(ne legyen ilyen naiv!!!)Bajnai Amerikából is pénzelt alapítványában,meg egyéb ellenzéki fejeseknél is
    van pénz ilyen “nemes” célokra,a “győzelem”… érdekében
    mindenre lépesek,persze könnyen lehet,hogy hiába….

  • Avi “ITTEN…” kívós cikkeket emleget,Antifülke meg “szorosan “a témához kapcsolódva trafikozik……biztos leugrott egy csomag cigiért a pia mellé!!!!
    (a trafik pályázatot ,én is bíráltam régebben mint mások is
    a normális oldalról,de ehhez a cikkhez ugye semmi köze?!!!)

  • Helyesbítés! nívós cikkek!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    miért kell egyből azt feltételezni, hogy ha valaki valami “balos” féle cikket ír az internetre, azt bizonyára a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy trió pénzeli? A kormányoldalon nincsenek meggyőződéssel rendelkező emberek, akik ingyen is képesek dolgozni, írni, aktivistaként tevékenykedni? Szerintem vannak, úgy mint ahogy az ellenzéki oldalon is.

    Ami pedig az állítólagos pénzelést illeti: kicsit gondolkozzon el logikusan egy pillanatra. Ön komolyan azt gondolja, hogy pont a KMH, vagy a KMH szerzői kapnak támogatást a nagy gonosz balliberális pártoktól, amikor a budapesti Népszava, a Klubrádió és a legtöbb baloldali sajtótermék kínlódik?

    Egészen elképesztő az Ön és sok-sok magyar szánalmas, siralmasan rosszindulatú, keserűséggel átítatott gyanakvása azzal szemben aki más véleményt képvisel. Bármennyire is szeretem és ismerem Budapestet és úgy általában Magyarországot, ilyenkor igazán hálás vagyok az égnek, hogy egy kontinenssel arrébb és egy egészen más társadalomban születtem és nevelkedtem. Mert aki egy kicsit is ambiciózus, és aki egy kicsit is optimista, kreatív és szabad légkörben kíván élni, az a magyar kollektív neurózis ellen menekül.

  • Kopácsi Judith

    Christopher, pont a fenti okok miatt én is hálás vagyok a sorsnak, hogy még idejében elüldöztek minket.

  • Christopher Adam
    2013 augusztus 17
    8:54 du.

    Sajnos csak azt és azokat veszed észre, akik ellenzik a cikkeket vagy bizonyos beírók stílusát és néha mérgükben kikelnek magukból, sőt még vissza is sértegetik a sértegetőket…
    Nem láttam még az évek folyamán egyszer se, hogy itt valakire rászóltál volna, aki durva, obscén jelzőkkel illette a jobboldali beírót, vagy ha úgy tetszik egy ellenvéleményt.
    Számtalan alkalomkor neveztek engem a törzstagok olyan nevekkel, jelzőkkel melyeket még a sitten sem mondtak egymásnak a rabok.

    Ami meg a kollektív magyar neurozist illeti, én nem csodálkozom egyáltalán.
    Talán elfeljtetted, hogy az ország amiben születtél és élsz nem ment keresztűl olyan történelmi szenvedéseken, mint a német megszállás, II.Világháború, és 45 éves “szociálizmus” amin minden ott élő magyar és annak szülei átéltek !
    Ajánlott olvasmány:Anne Applebaum: Iron Curtain: The Crushing of Eastern Europe, 1944-1956

  • norman
    2013 augusztus 17
    11:16 de.
    hát, kétségtelen, hogy fajtája, az van 😀 a mosott agyúak fajtája 😛

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 17
    3:03 du
    az A.V. szignó, persze, A.G.
    mondtam, hogy diszlexiás 😛

    amúgy, dehogy derül maga jókat! ahhoz humorérzék kellene. az viszont az intelligencia függvénye.
    hehehe

    amúgy, maga tudta, hogy elég vékony a mezsgye az elmebaj és a zsenialitás közt? dehogy tudja, hiszen onnan, ahol maga áll, csak a zsenialitást látni 😛

  • Én pedig kikapcsoltam magamat a Hungarotársadalomból.
    Általában nem állok szóba magyarorrrokkal , csak ha feltétlenül nuszály.

  • Tisztelt Hölgyeim és uraim.
    VÉGRE…végre ehangzott három napja a Klubrádióban az , amit régen vártam , ráadásul egy volt MDF.-es képviselő szájából :
    Magyarországnak NINCS más kilátása a megújulásra , csak Gyurcsány Feri révén !!!
    Jelenleg ő az egyetlen olyan hazai politikus aki képes feltörölni mosthatalmonlévővel a padlót , mint azt már megtette régebben nyílt TV vitában.
    Lehet a Gyurcsányferit szeretni vagy nem szeretni , ( szerencsére nem is kell szeretni ) de egy biztos : Ma nincs más aki képes lenne leverni a FIDESZ.-t , feltéve ha a hülye-baloldal meg a tisztaszemű-idióta liberálisok végre méltóztatnak mögéje állni.
    Mégis felháborító hogy a sok ál-demokrata úgy akarja leváltani Orbánt hogy azt az egyetlen embert , akire mellesleg Orbánék azért mutogatnak újjal mert jól tudják Ő az igazi ellenfelük , ignorálják , Orbán akarata szerint.
    Akkor lesz Magyarországon változás ha a demokratikus oldal nem hagyja magát Orbánék által ” távvezérelni “.
    Még annyit : Gyurcsány és pártja megérdemelte azt hogy nem választották meg őket 2010-ben , mert roszul kormányoztak.
    De a mostani szabadrabláshoz képest az ő kormányzásuk a mennyei magasságokban trónol.

  • Geyza: “lájk”

  • Llanfair:
    😀 köszönöm , köszönöm…./ géjjza álszerényen elpirul../

  • norman
    Csak hogy tudd, te is a jólértesült elvtársnak képzeled magad, de tévedsz. Ezen rovat szerzői egytől egyig Mo.-on élnek. Sajnos.
    Aki pedig Svéd- és Franciaországot stupid liberálisoknak (hülye szabadság szeretőknek) nevezi, az egy kretén, különösen, ha még azt is hazudja mellé, hogy Mo-ot követi most mindenki. Csak egy példát hozzál fel, ki követi ezt a szánalmas minidúcsét, aki stadiont épít közpénzen a birtokára, az apja bányázhat védett tőzeget kizárólag,egypárti suttyó diktatúrát hozott létre a kollegista társaival, kibaszta a kukába az alkotmányt amire felesküdött, a gazdagokat dotálja, a szegényeket szopatja, és nem sorolom tovább. Én tudok ilyen példát: Lukasenko vagy Aliev, bár ők sem követik, hanem előtte haladnak.
    A többi, amit még idehánytál szintén nélkülözi a konkrét cáfolatokat, csak saját magadat fényezed, ami jobb helyeken büdös.

  • Geyza
    2013 augusztus 18
    8:19 de.
    tedd hozzá, hogy a virágokat az öltöződbe kéred!
    én oda szoktam…

  • ja, és ha valakinek kétsége lenne:

    zorpia
    Hi István,
    Canadahun left you a private message
    Canadahun

    Canadahun has left a private message for you. Click on the button below to view it:
    View Private Message
    Regards,
    The Zorpia Team

    csókoltatom canadahun-t
    nem jött be 😛

  • Figyelő
    2013 augusztus 17
    11:01 du.
    “Számtalan alkalomkor neveztek engem a törzstagok olyan nevekkel, jelzőkkel melyeket még a sitten sem mondtak egymásnak a rabok.”

    még hízelegtek is 😀

    “Anne Applebaum: Iron Curtain: The Crushing of Eastern Europe, 1944-1956”

    hát, wazze, magának orvos kell, de sürgősen…
    bár, a hátra levő időre, mégis, minek?

  • Illepityu honnan veszed hogy öltözködök , arra nekem már rég nem tellik.
    Pravdában járok wázz..egy időben Magyarnemzetben akartam , de odáig azzé nem sűlyednék..

  • Egy ujabb idiotyka ?
    Ez a ” Norman ” ?
    Jó lenne ha ezek a barmok végre felfognák :
    Magyarország GDP .-je az össz EU GDP.-jének az 1,4 TIZED százaléka !!!
    Értitek idióták ? EZ annyira kicsi összeg , hogy nem lehet látni benne !
    Magyarországnak semmi súlya a Világban.
    Lehet pofázni meg Trianont ordibálni meg ellopkodni a nyögdíjjakat , de ez mind smafu a Nagyvilágban.
    Egy nullák vagyunk kérem és csak emberbarátságból állnak ( még ) szóba velünk.
    Egy darabig.
    Aztán kirekesztenek, mint Belarussziát.
    Észre sem fogják venni hogy hiányzik pár millió vérgőzős agyú.
    Méghogy követni akarnának minket…naná..a Holdra mi ?
    Hülyék…

  • Ille, műveletlenségét ne verje dobra! Az emlitett könyv bestseller volt az elmúlt évben. Lehet, hogy magyarul még nem fordították le.

  • Gere Gábor

    2013 augusztus 15
    10:27 de.

    e-migrans
    2013 augusztus 15
    6:22 de.
    Én is, de én megvárom, míg az ő bőrükbe lesz kötve!

    Ez freudi elszólás,vagy csak sértegeted a holokauszt áldozatait és túlélőit?

  • Figyelő
    2013 augusztus 18
    12:55 du.
    nyugi, kicsi bencsics. még a dob is az enyém 😀

  • Soros pénzén működik a hazai közvéleményt befolyásoló több sajtóorgánum, például az Átlátszó.hu „oknyomozó portál” is, a Roma Sajtóközpont pedig százezer eurós támogatást kapott.”

    http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-felmilliardja-a-civil-ellenzeknek-1178526

    Gondolom,a mocskolódásaitokért ti is kaptok egy kis zsebpénzt a papától.

  • Geyza

    2013 augusztus 18
    12:01 du.

    “Egy nullák vagyunk kérem …”

    Jól mondod,gejzirke:egy nullák vagy…királyi egyesben.

  • Geyzával nem állnak szóba a rendes magyarok,na ez a helyzet!
    nagy szégyen,hogy “magyar” volt…..már írni sem tud helyesen,vagy netán nem józan ……talán maradjon csöndben
    vagy feküdjön le…..

  • A parittyás hangja

    Geyza
    2013 augusztus 18
    4:33 de.

    Geyza ez veri lájk!:)
    Vitathatatlan, Gyurcsány az egyetlen kompetens politikus aki le tudná alázni Orbánt! Nagyon komoly gond, hogy a karaktergyilkolászás olyan jól sikerült, hogy a baloldalon is csak kevesen fogadják el. Tényleg rohadt idegesítő, hogy egyébként valóban lenne valaki, pontosabban egy valaki van aki képes lenne ezt az egész abnormális ótvart amit Orbán valósága jelent, megállítani, rendbe tenni, és baszki a társadalom nagyja képtelen ezt felismerni!
    Egyébként meggyőződésem, hogy el fog még jönni Fecó ideje, és egyre többen látják benne azt ami a való. Gyakorlatilag az egyetlen politikus ma Magyarországon aki tiszta szívből akar és képességei szerint tudna is tenni egy európai, jóléti, élhető Magyarországért!
    Hajrá DK!!!

  • Azt ugye kevesen hiszik el,hogy az ország elleni lejárató tevékenységüket “ingyen” csinálnák(?…)az így még szégyenletesebb lenne,mintha pénzért…..
    Norman,Figyelő,Lukács Anna ne adják fel,mert a végén még azt hiszik mindenki olyan szinten van mint ők és igazuk van…!

  • küszküllö
    Tévedsz arany bogaram!
    Nekem ilyen gondolat meg sem fordult a fejemben!
    Ez csak a te beteges agyadban lehetséges, h mindenben a “csomót” keresed!
    Hogyan lehet, h neked ez jut erről eszedbe?

  • http://fsp.nolblog.hu/archives/2013/08/18/Naci_haborus_bunost_eltettek_a_fradistak/
    vajon kik járatják le az országot? Kik engedik meg, hogy ilyesmi ismételten megtörténjék?

  • Boda Szarcsi
    Az országot a kormányod járatja le ha nem vennéd észre, te mélysötét magyarkodó bunkó.
    Az a lejáratás, ha a szövetségeseink ellen harcolnak, és beleszarnak az általuk is deklarált európai jogba, miközben egypártrendszert alakítanak ki az alkotmányos rend helyett, amire felesküdtek 2010-ben.
    De a te suttyó fajtád szerint azok járatják le, akik ezekre felhívják a figyelmet.
    Azért mert te egy nemzeti idióta vagy, attól még vannak olyanok, akik ingyen is tesznek az országukért, bármilyen hihetetlen is ez számodra. Gyurcsány és Bajnai is ingyen volt miniszterelnök.

  • küszküllö
    2013 augusztus 18
    2:18 du.
    hát persze, hogy nem ingyen csináljuk!
    én pl. egész szép pénzt kapok havonta.
    igaz, hogy nyugdíjnak hívják, de hát, az állami alamizsnát is meg kell becsülni 🙂

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 18
    4:44 du.
    bocsika, de mi csak orbán basit és a fidesz huncutságait leplezzük le.
    vagy a fidesz már =ország?

  • Hjuj, ez az oldal olyan nivón aluli,hogy többet bele sem nézek……

  • gyurcsány rulez.
    aki mást mond az hazudik vagy festi magát.

  • Figyejjécsak idióta küküllő
    ha Soros pénzt akarna nyomni a hazai ellenzéki sajtóba, akkor gondolod hogy olyan szennylapok mint a Magyarnemzet , vagy olyan pöcegördök mint a Lánchídrádió , labdába rúgnának ?
    Hülye…

  • A parittyás hangja

    küszhüllő! Le fogom cserélni a gondozóidat mert ez döbbenet, hogy állandóan kirágod magad és idesettenkedsz fajmagyarkodni! Ráadásul megint csupa szar vagy, mert többször kértelek, ha már csendőrkalapként hordod az ágytálad, legalább ne akkor csapd hetykén a fejedre mikor tele van! De semmi baj mütyür, rögvest megérkeznek a zubbonykáddal is, és szépen visszaparádézol a laktanyádba!

  • Antinormális”meg a hasonlók!
    Akik ennyi baromságot tudnak összeírni ,azok olyan szinten vannak,hogy nincs mit cáfolni……és mégis “kiknek”senkiknek???
    Aztán az nagyon jó,hogy Gyurcsány és Bajnai “ingyen” kormá-nyoztak,mint itt ingyen írnak “látszólag” …..a tiszteletdíjuknál sokkal többet kaszáltak és kaszálnak most
    is,persze azt hiszik,hogy ezt a hülye szöveget mindenki beveszi…..!

  • Fresz Iren
    2013 augusztus 19
    10:00 de.
    rég olvastam ilyen jó hírt!
    de azután semmi visszakukucska, semmi bele-bele olvasás!
    legyen gerinces, és tartsa meg a szavát!

  • A parittyás hangja

    Fresz Iren
    2013 augusztus 19
    10:00 de.

    🙂 🙂 🙂

    Hát Irénke! Most többünkben megállt az ütő! Többet ide se nézel??? Baszki, ez volt az év fenyegetése! 🙂 ))))))))))))

  • fresz : hát mitnemongyak.
    Ha nem jöb többé , AZZÉ nem fog rámtrörni a frász.
    Sőt..

  • I L L E ………….Gerinc ? .. Egy narancsagyúban ??

  • Kielemeztem Frász Irén lelkületét :
    Ő a tipikus Orbán-alatvaló.
    Akárcsak vezére , azt képzeli magáról hogy valaki.
    Holott a Frászirén itt, közöttünk , senkik között pont annyira senki , mint imádottja a politikusok társaságában.
    Csakhogy az eltorzult lelkü önimádó agresszív frusztrált senkik ezt képtelenek megérteni ellentétben a jóindulatú , önmagukkal békében élő átlagos állampolgárokkal ( rövödítve normális senkik ) ellentétben.

    Frászkám keressen sürgősen pszichológust , az talán felássa lelki bajainak gyökereit. Mert azokra nem megoldás a Szentkoronarádió mértéktelen fogyasztása.

  • http://www.origo.hu/utazas/hirek/20130820-lesz-e-vegul-sikozpontja-eszak-koreanak.html
    Egy újabb, legfrissebb analógia a két ország között.
    A vágott szemű diktátor Svájcban tanult, ott megszerette a síelést, most így sípályát épít , míg a nép éhezik.
    Itthon 4millióan élnek a létminimum alatt, de mindenütt stadionok épülnek, mert a kedves vezető szereti a focit.
    Ha ezek a Forma-1-et szeretnék, akkor ring épülne minden város körül, és ott lehetnének utolsók a magyarok, meg az észak-koreaiak.

  • Még annyit az előzőhöz, hogy amíg az észak-koreaiakat az ENSZ segélyei tartják életben, addig minket az Uniós források.
    Mindkét helyen elfogadják az adományokat, sőt természetesnek veszik, de köpködik azokat akiktől kapják, és ellenségnek tekintik.
    Igazi idióták!

  • A parittyás hangja

    norman
    2013 augusztus 17
    11:16 de.
    Há majdnem elsiklottam e míves szarkupac mellett!
    Normanka bizony a te fajtád szót érdemlő külön kategória! Mert valóban Orbán jó érzékkel ismerte fel, hogy a társadalmunkban van egy pestisnél is rosszabb típus akinél az elvtelenségnek és becstelenségnek nincs határa és bárkinek eladja a hitvány lelkét. Na, ez a te fajtád normanka! Ez a fajta az amelyikből Orbán bevallottan ki akarja tenyészteni az új elitet, hogy az önmaga túlélésének, folyamatos újraválasztásának záloga legyen. A te fajtád az akinek minden családtagja, de még az aranyhala is trafikot kapott, aki az arcátlanul túlszámlázott állami pályázatokat már a kiírás előtt “megnyeri”, aki köze nincs patkány létére a helyben dolgozó parasztcsaládok földjeit is elmutyizza. A te fajtád az akit megvettek szőröstül-bőröstül, hogy aztán parancsra ugass, acsarkodj, egyébként meg csitulsz. Kulturáltan, lábnál. Igen köcsög, valóban a te fajtád az amelyik van annyira fa..opó, hogy még kérkedik is a gazdagsággal amire kizárólag azért tett szert mert Orbán maffia állama az ilyen minden emberi tartást nélkülöző hazaárulókra építi hatalomgyakorlását!
    És igen tényleg mindenki másolja a módszert amivel nem is lassan szétrohad ez az ország, viccé lett az alkotmánya, csuklóztatható az igazságszolgáltatása. Biza, az egész világ másolja ahogy az Orbán rezsim obskúrus diktatúráknak gazsulál néhány garas reményében, de közben mindenki megveti, még akikhez dörgölőzik, azok is kiröhögik a háta mögött.
    De a te rühes, élősködő fajtád simán belehazudja bárki arcába minden nyilvánvalónak az ellenkezőjét egészen addig amíg egyszer arcon nem lesztek rúgva, mert abban az egyben igazad van kutya! A karma működik!

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 20
    3:24 du.
    lájk 🙂

  • Geyza: Biztos, hogy Pravda és nem Prada? Küldöm az adóhivatalt!