Képzelt riport

2013 augusztus 19 7:42 de.52 hozzászólás

Az asszony olyan kis semminek látszó. Kora meghatározhatatlan, szeme fénytelen, időnként a semmibe révedő, tétova pillantású. Ruházata, mint annyi másé, se ilyen, se olyan. Egyszerű. Látszik, hogy össze nem illő darabok, de nem zavarja. Ahogy semmi más sem. Ül az ágy szélén. Lábánál egy berlinerkendőbe kötött csomag. Nem nagy, épp annyi, amennyit egy asszony kilométereken keresztül el tud cipelni. Mert neki cipelnie kellett. Ül az ágy szélén. Amikor valahol becsapódik egy ajtó, összerezzen, kicsire húzza magát, tekintete rebben. Nem szól senkihez, őhozzá se szólnak. Mintha nem is lenne.

Bihać

Bihać

Nevét kérdezem. Válaszát alig hallani, mintha azt akarná közölni a világgal: minek már a név?

Biljana Boskovics, mondja mégis. Honnan? Messziről, Boszniából. Egyedül? Csak bólint. Ülünk egymás mellett, szótlanul. Egyszer csak megered a szava:

Su došli cetniki. Sat je dobio za pakiranje. Trebao sam zamotan pedeset godina, pod satom. Ispostavilo se toliko. Ovdje moj zivot.

Magamban fordítom: jöttek a csetnikek. Egy órát adtak csomagolásra. Nekem ötven évet kellett volna becsomagolnom egy óra alatt. Ennyit tudtam. Itt van az egész életem.

Keze a berliner kendőre rebben. Kibontja. Egy szentkép. Holmi felső, meg alsó ruhák, egy doboz, ki tudja, milyen kincsekkel, egy vekker, két pár cipő, fazék, párját vesztett porcelán csésze, fésű, hajcsavaró, tisztítószerek (tán még vimes dobozt is láttam), zsebkendő, harisnyák, fotóalbum, egy imakönyv, rózsafüzér, vagy valami ilyesmi, kis zacskóban só, gondosan celofánba csomagolva doboz gyufa, gumival átkötött nejlonzacskóban iratok, igazolvány, keresztelő levél, csupa értéktelen semmiség.

Szeme most a távolba réved, szinte suttogja:

Su hodali od kuce do kuceoni su vikali: vi svi umiru, bosna pse!

Agyamban a kép: házról házra jártak, ordítva, megdöglötök, bosnyák kutyák!

Sóhajt. Holmiját rendezgeti, mintha érintésük egy másik világba vinné, amikor még mindennek értéke volt. Emlékezik.

Tko bi mogao pobjeci. Vukicu on je pucao, samo zato što je htio da se vrati u svoju majku fotografiju.

Bennem égnek a szavak: aki tudott, elszökött. Vukicsot lelőtték, mert vissza akart menni a szülei fényképéért.

Lassan, óvatosan visszaköti a berliner kendőt. Nem öleli magához, csak a kezét tartja rajta. Birtokolja, amije még van.

Toliko je preostao, i moj zivot. Ali ja ne znam, što cu raditi s njim. Nikola, moj muz, on je otišao. Potisak na kamionu, to jedan i pol okrenuo, od našeg.

Olyan véglegesen cseng minden szava, a megmásíthatatlan hangján: ennyim maradt, és az életem. De nem tudom, mit kezdjek vele. Nikola, a férjem, eltűnt. Feltuszkolták egy teherautóra, az másfele fordult, mint a mienk.

Aztán csak ül tovább, szótlanul. Nincs mit mondania, nincs kinek mondania.

Nagyatádi menekülttábor, 1993. Az év, amikor az elhalt menekültek temetésén a pap a költségekbe harangkopási díjat is elszámolt.

Ille István

52 hozzászólás

  • ezt az írást sárdi janinak ajánlom.
    a délszláv háborúban nem csak verbális agresszió volt…

  • asher alexander

    Echte hungaricum!!
    tessek levedeni meg mielott………………”harangkopasi dij”!
    az esz megall!!
    es ez PAP???

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    tehat 1993-ban nagyatadon harangkopasi dij volt elszamolva ? es ezt az Ille honnan tudja 20 evvel kesobb ? persze a cikk cime kepzelt riport , tehat CSAK KEPZELEG ! kampanyol ? de kinek ?

  • marcus aurelius

    Harunalrasid
    előkaparta két éve irt blogját. Uborkaszezon van, ezt lehet nyújtani… Hogy miért pont ezt közöltette le a kollekciójából, csak találgatni lehet ! Orbán az utóbbi napokban nem volt arra felé, sem Vukováron, sem Nagyatádon…. de elközelgett a Szent Istvánhoz köthető ünnepkör, – s a katolikus Egyházon lehet rugni egy nagyot : HARANGKOPÁSI DIJAT számoltak fel!!! (Teljesen mindegy, hogy ez egy bődületes ökörség… Nem resteltem, letelefonáltam Budapestről Nagyatádra. Az Önkormányzat tesz egy kört. Az akkori plébánossal nem tudtam beszélni, nagyon öreg ember, most augusztus elsejével kellett bevonulnia egy öreg papi otthonba. De megkeresem.)
    Harunalrasid magyar állampolgárnak kivánok sok sikert, demokráciát, – és várom a megszokott válaszát, a „hehehe”-t.

  • Rövid, ütős, célzatos.
    Határozottan tetszik az írás.

  • Itt volt tőlünk alig két órányira. Mindenki leszarta, hogy emberek gyilkolják egymást és a barbarizmusuk vetekedett a nácik rémtetteivel. És most mi van? Fogalmam nincsen létezik e még egyáltalán menekült kérdés Boszniából. Érkeznek ide is de menekült státuszt nem csak ők nem kapnak hanem mások sem. Pedig az ilyeneknek megkéne adni. De nem kapják meg nincs bennük fantázia sokba kerülnének.

  • A parittyás hangja

    István! Nagyon nagy gratulációm ehhez az íráshoz! Megrendítően tükrözi azokat az embertelen délszláv éveket!

  • marcus aurelius
    2013 augusztus 19
    10:00 de.
    nem telefonált maga sehová, de ez legyen a maga baja.
    hogy nem hiszi el, az is a maga baja.

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot
    2013 augusztus 19
    8:55 de.
    tudja, fiam, ismerek valakit, aki abban az időben egészségügyi szolgálatos volt a menekülttáborban.
    az a valaki pedig szavahihető ember.
    ez a kampány dolog meg kezd rögeszméjévé válni.
    kezeltesse magát.

  • Avi ben Giora
    2013 augusztus 19
    2:35 du.
    a tábor még sok évig működött.
    az utolsó menekülteket – egyébként gondozásra szoruló elmeápoltakat – 17 év után vitték vissza eredeti otthonukba, a bosznia-hercegovinai modricába:(

  • Ezért volt az , hogy jöttek az amerikai bácsik és szarrá verték Milosevicséket.
    Amint az illik és kell is.
    Hogy a nácik megérthessék, hol a helyük.

  • Mérnökúr maga egy eléggé alávaló szellemiségű emb…na ez azért túlzás.
    Méghogy ember…

  • hát ez tényleg egy képzelt riport 1993-ból,most mégis milyen
    apropóból?
    Marcus tényleg jó lenne,ha utána járna az említett akkori
    eseményeknek és megírná az eredményt,bár ismeretlenül senkit
    sem akarok védeni,vagy elítélni,mivel a papok sem egyformák
    és ők is emberek,de jó lenne tudni mi az igazság!
    Aztán így augusztus 20 , Szent István ünnepe előtt természetes,hogy az anti-magyarok és a zsidók igyekeznek
    jó nagyot rúgni a keresztényekbe,csak mert annyira „emberségesek”,vagy mert nem bírják elviselni,hogy itthon
    (de a világban is!!!)azért mi vagyunk többen?…..
    Aztán szenilis Alexander jól megírta,hogy Izrael nem fogad (fogadott!)be sem boszniai sem más menekülteket
    (minő humánum…)de miért is mentek volna egy olyan országba ahol csak a zsidókat szeretik és a rendszeres
    konfliktusok miatt fegyverrel rohangásznak!

  • A délszláv háború valóban nem csak verbális agresszió volt, de úgy indult. Bizarr, hogy gyakorlatilag azonos nyelvű, csak eltérő vallású emberek nyírták egymást.(ortodox, katolikus, muszlim)

    Megjegyzem, „kicsit korábban” az én őseim egy része is a Balkánról települt (menekült) Magyarországra.

  • Ja igen! A harangozás csak egy részét képezi a temetési szertartásnak, illetve költségeinek. (sírásás, gyászbeszéd, kántor, stb.) Nem tudom elképzelni, hogy a harangozás külön tétel lett volna. Már csak azért sem, mert az igényel a legkevesebb szakértelmet. Gyerekkoromban versengtünk, hogy ki harangoz. Kaptunk érte fagyira aprópénzt. Bármelyik menekült harangozhatott volna.

  • Christopher Adam

    1994-ben Szlovéniába mentünk osztálykirándulásra egy hosszú hétvégén. Valahogy csak utólag gondolkoztam el azon, hogy miközben mi Ljubljana éttermeiben vacsoráztunk és a Bleden csónakáztunk, pár száz kilométerrel odébb ártatlan nőket, gyerekeket és férfiakat mészároltak le…Európa pedig bénán és tehetetlenül figyelte a tragédiát.

  • múlt idő, kedves boda, múlt idő!
    a mi nagyszerű aureliusunk már utána is járt, méghozzá az írásom megjelenését követő három óra múlva. amikor magyarországon munkaszüneti nap volt. hiába, no, ez az aurelius igencsak fontos ember lehet, ha miatta telefonügyeletet tartottak a községházán 😀 vagy személyes jó barátja az alispán – izé, a polgármester.
    mihelyt újból beindul a hivatal, utána is fognak nézni.
    a plébános úrnak meg éppen augusztus elsején kellett bevonulnia egy egyházi szeretetotthonba. mert hát – aurelius ezt is tudja – olyan öreg már szegény. de majd megkeresi.
    és, ha aurelius mond valamit, akkor az úgy is van/lesz!
    (minden esetre, ha nekem ilyen fantáziám lenne, mint a jó aureliusnak…)

    az á’propos pedig az volt, hogy megírom sárdi janinak, milyen is volt ennek a mocskos testvérháborúnak a nem verbális agressziójú arca.

    egyet áruljon el nekem, boda, mert nem látom egészen tisztán: a maga értelmezésében kik is azok a „mi”? mert már annyi félét képviselt itt…
    azért nem gondoltam von, boda, hogy maga még hisz a mesékben 😀

  • sárdi jani
    2013 augusztus 19
    9:32 du.
    a katolikus egyház mohóságához a maga fantáziája kevés! bizony, a számlában külön tétel volt a harangkopási díj!
    szakértelem tárgyában pedig ugyancsak téved. tudja, másképpen harangoznak, ha misére szólítanak, másképpen, ha egy elhunyt lelki üdvéért, másképpen, angelusra, megint másképpen, ha a böjt kezdetét jelzi, stb.
    bővebben itt olvashat róla: http://www.magyarharangok.hu/szokasok.html

  • Adam:
    Ezen én is elgondolkoztam anno.
    De aztán szerencsére jöttek az amerikai bácsik és rendet tettek a gonosz délszláv gyermetegek között.( Majdnem ” szörnyeteget ” írtam…)

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    Christopher….1994-ben kqnada is csak tatotta a szajat ahelyett hogy hanyatt homlok rohant volna segiteni

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    1994-ben KANADA is felrenezett ahelyett hogy rohant volna segiteni , amugy te szemelyesen szinten nem futottal szloveniabol onkenteskedni es segiteni pedig mutathattal volna peldat a szomszedos bosniaban onkenteskedve,ejnye bejnye fiatalember

  • .
    A csikeknél már csak a horvát usztasák voltak a jobbak..: Jobban céloztak. (Nomeg, a 60-as, 70-es években vonatokat robbantgattak > nyugaton)
    .

  • helyesbítés:
    a csetnikeknél

  • Boda Marcsi avagy Szartkeverő Nagyboldogtalanasszony. Mondja már meg végre mi öröme van abból, ha olyanokat vés ide le, aminek egyszer nincsen megbizható alapja, kettő az állítása öt perc alatt úgy dől össze mint a szarral tapasztott kártyavár. Honnan a kutya seggiből szedi az infóit? Reggel már mikor kiteszi a lábát az ágyból merem állítani azon töri a kicsi fejecskéjét, hogy hol merre zsidózzon cigányozzon. Mondja? Ekkora erővel miért nem lett magából parlamenti képviselő. 1993-ban Izrael kétezer bosnyák menekültet fogadott be. Sőt! Közölte az UNO-n keresztül, hogy kész további menekültek befogadására. Izrael soha sem zárkozott el azelől hogy aki menedéket keres az ott találhat. Darfuri menekülteket fogadott hol ott a legnagyobb ellenségeink ezek a muszlimok. Még is befogadtuk őket. Szudánból mai napig áramlik a menekült hullám a Szinájon keresztül. Anno amikor senki sem akarta befogadni a vietnami menekülteket egyedül Izrael fogadta be őket. Maga egy akkora ökör, hogy csak zeng. De az ökör egy hasznos állat maga meg egy káros. Még hogy maguk vannak többen? Ekkora seggséget. Tudja maga mennyivel többen vannak a muszlimok? És azok a maga seggit is rojtosra fogják rugdalni ha arra van kedvük mert az ő szemükben maga is egy hitetlen kutya. De még áttérhet és lehet egy arab sejk kitudja hanyadik ágyasa. Nem késő még, hátha akad valami gazdag sejk akinek pont magácska kell.

  • sárdi jani: Te Jani. Tényleg ilyen naiv vagy? Édesanyám fizette az egyházadót! Én azt hittem ez ideje múlt. Mikor csekély nyugdíját mindig mi pótoljuk ki, az adószedők egyre arcátlanabbul követeltek olyan összeget, amire ők gondoltak.
    A múltkor volt egy botrány, mert nem akarta a pap megkeresztelni a gyermeket, mert adóhátralékuk volt.
    Gyászbeszéd: X éve ugyan azt mondja, csak a név más. Miért kell mindig újra kifizetni? Nem kap a pap fizetést? Ez a munkája. A harangkopási díj nem a harangozóé, hanem az egyházé. Azt a sok csillogást (természetesen a szegénység jegyében), valakinek fizetnie kell!
    Tudod hallottam egy „buta” viccet. Melyik országban nincsenek papok? Hát a mennyországban! (bocs)

  • AVI:
    Asztán tudod e ki volt az az egyetlen ország , aki a délszláv háború idején , ez ENSZ álszent fegyeverembargója ellenére egy kamionnyi kalasnyikovot küldött szerencsétlen , vérző bosnyákoknak ? ( MErthogy a helyi szerb vadállatoknak természetesen volt több mint elegendő fegyverük, Milosevicséktól )
    Hát IZRÁEL volt az egyetle ország , aki megsegítette azokat a ( valóban ) szerencsétlen boszniaiakat muszlimokat !
    MErt nem tudta nézni hogy gyilkolják őket és a tehetetlen ENSZ tétlen tűri !
    ( Később megjöttek az amerikai bácsik és rendet tettek ottan.)

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot
    2013 augusztus 20
    3:45 de.
    Megint marhaságot beszélsz, Lacika..
    A kanadai katonaság is ott volt az amerikaiakkal együtt.. (Pl. a lányom)
    Mégegy infó, csak neked, hogy vidd magaddal csócsálásra, Floridába: pontosan a délszláv háborúnak köszönhetően alapították a megszüntetett kanadai Airborn egységek helyett a JFK2-t 2OOO-ben. Csak, hogy tudd, az első Öböl-háborúban is ott voltak. (A másodikban nem.)
    Óvasni, Lacika tezsvér, óvasni!!

  • Avinak nem tetszik az igazság hát ez várható volt…..!
    A „választékos”(bunkó) stílusával megsérteni ugyan nem tud,
    csak olyan szintre süllyedni mint szegény….Asher.
    A különbség csak annyi,hogy az öreg egy leépült hozzászóló,
    míg Avi egy „tehetséges”munkatársa ennek a „színvonalas”
    fórumnak,válaszával magát és a lapot minősíti,no meg akiket
    képvisel…….
    Ennyi telik tőle!

  • Csönd legyen Boda !
    Aludni akarok !

  • Jók teszed,legalább kijózanodsz…..
    Szép álmokat!

  • Llanfair

    Amit a hívektől kap az Egyház, az az éves egyházi adó (kb. 10 ezer forint.) Ezen kívül van a persely-pénz és az éves adóbevallásnál leírható egy százalék.

    Az egyházi szociális és karitatív munka erősen személyfüggő. Ha a pap, illetve a lelkész karizmatikus személyiség, az mindenre pozitívan hat. Ugyanez igaz fordítva is.

  • Ille István
    2013 augusztus 20
    1:30 de.

    Én a harangozás technikájáról beszéltem (írtam).
    Az elhunytak lelki üdvéért csak egyféleképp harangoznak.

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 20
    2:19 du.
    magát, megsérteni? affrancba…ahhoz le kellene cserélni a flexben a vágókorongot 😀

  • sárdi jani: A lényeget kihagytad. Kikövetelik az adót! Ez aljas, és megbocsájthatatlan. Újból leírom, a segítségünk nélkül nem tudna megélni 40 év becsületes munka után. Ezek a hiénák pedig még abból a kevésből is szakítanának.
    Jézus nem ezért halt meg. Hidd el!

  • hehehehehe ILLE…. 😀 😀 😀
    Vagy pedig hattonás lépegető exkavátornak kéne átvonulnia rajta.

  • sárdi jani
    2013 augusztus 20
    6:53 du.
    pontosan erről írtam. a technikáról. az elhunytak lelki üdvéért valóban csak egyféle módon harangoznak. ahogy az angelusra, a reggeli misére és a többire is.
    de attól tartok, az írásomban nem ez volt a lényeg.

    ami pedig az egyház híveitől kapott bevételeit illeti, bizony, ott van még a stólapénz is, ami minden lelkészi tevékenységnél – keresztelő, házszentelés, utolsó kenet stb. – kifizetésre kerül. az állami támogatásról nem is beszélve, ami ugyancsak vaskos.

  • Llanfair

    Nem cáfolom, amit írtál. Nálunk a feleségem a rendszeres templomba járó, ő intézi az ilyen jellegű ügyeket. Rendszerint, le vagyunk maradva a befizetésekkel, de sosem volt ebből gond. Ja, igen! Az évi 10 ezer Ft a családra vonatkozik.

    A Egyház ad is. Anyósom évtizedekig részt vett a karitatív munkában. Időseket látogatnak, ezt-azt elintéznek nekik, ajándék csomagokat veszek, van akinél kitakarítanak stb.. Anyósom egy hajléktalant is támogatott, amihez kisebb összegekkel az Egyház is hozzájárult. Vannak ruhaosztások stb. A legismertebb szervezetük a Máltai Szeretetszolgálat Kozma Imre Atya irányításával. Óriási raktáruk van Budán. Onnan osztogatnak. Támogatják a dévai árvákat stb.

  • Avi!
    Azt hiszem boszniai és nem vietnami menekültekről irt,akiket
    senki nem fogadott be mint írta,Kanadára vagy Ausztriára gondolt,persze
    ki tudja hol él,össze vissza zagyvál a lényeg,hogy rajtunk kívül sok más nálunk gazdagabb ország sem lépett semmit,akkor most miről dumál már megint? nagyokos …….

  • Avi!
    Augusztus 19-én írta,hogy fogalma sincs létezik -e egyáltalán most boszniai menekült probléma,és sajnos
    „2 órányira”sem fogadják be őket,mégis mire,melyik országra
    gondolt.?
    össze vissza hablatyol…….
    nem kell válaszolnia!

  • Ille István

    Ha a Katolikus Egyházat a pénz érdekelné, nem ragaszkodna a válás tilalmához. Pedig, ha engedné, gyakrabban lehetne esketni. Keresztelő egy átlag családban kevesebb, mint kettő van egy életben. Meghalni is csak egyszer lehet. Szerinted, ebből meg lehet gazdagodni?

    Tudod melyik a világ leggazdagabb egyháza? A mormon.

  • Jani, megint rátapintott a lényegre!
    Tudom, az egyházadó fáj sokaknak. De nem a katolikus, hanem protestáns keresztények 10 % -ot adnak keresetükből, hogy egyházukat fenntartsák.
    Ja, a leggazdagabb egyház ma, a Szcientológia Egyház! Láttam a székházukat Bostonban,elképesztő!

  • sárdi jani
    2013 augusztus 21
    7:48 du.
    „Pedig, ha engedné, gyakrabban lehetne esketni.”
    hát, ez elég csacska érv.
    ha komolyan venném érveit, el kellene csodálkoznom, mégis, mitől olyan gazdag a kat. egyház?
    mert az.
    különben hogy’ a bánatban lehet, hogy egy hatezres lélekszámú faluban – mogyoród – ahol még három hitközösség működik, miből telik a don bosco rend apácáinak három évente (két) új középkategóriás autóra?
    de mondok valamit: amiből meg lehet gazdagodni, az az adóelkerülés. márpedig, a kat. egyház nem adózik semmilyen bevétele után, sőt, a számviteléhez sincs senkinek semmi köze!

    a mormon egyház gazdagsága meg hidegen hagy.

  • sárdi jani: Ez rendben is lenne. Ha nem szegény nyugdíjastól akarnák kiszedni a pénzt rá (egyedül van, Ő a család). Még egy érdekesség. Az 1%-ot a zsidó egyháznak adományoztuk. Az utolsó három évben valami formai okra hivatkozva, nem utalták át. Fellebbezés nincs, a pénz az államé.
    Nem érdekli a keresztényeket a pénz? Voltál már a Vatikánban?

  • sárdi jani
    2013 augusztus 21
    7:48 du.

    Ille István

    Ha a Katolikus Egyházat a pénz érdekelné, nem ragaszkodna a válás tilalmához. Pedig, ha engedné, gyakrabban lehetne esketni. Keresztelő egy átlag családban kevesebb, mint kettő van egy életben. Meghalni is csak egyszer lehet. Szerinted, ebből meg lehet gazdagodni?”

    Nem, jani, nem ebből gazdagszik meg az egyház. A válás a kánonjog része, azt egyetemesen tiltja az egyház – a magyar katolikusok önkényesen nem bírálhatják felül. A kérdés feltevés is értelmetlen és nem idevaló.
    Az egyház abból gazdagszik, hogy az állam az adófizetők pénzéből horribilis összegeket juttat a számukra. Természetesen a nem katolikus és nem vallásos adófizetőkéből is.
    A katolikusok azt állítják, hogy 6 millió hívük van – holott templomba nem jár már jóformán csak pár öregasszony meg a Semjén Zsolt. Ékes bizonyíték erre az, hogy kb 300 ezren utalják az egyház részére adójuk 1%-át.

    Többeknek: a temetéseken a harangozásért külön kell fizetni.

    „…Ha valaki életében csak a harangozási díjat fizette, annak egyházi temetésekor a szokásos harangszó térítésmentesen szól (a harangozónak ebben az esetben is kell harangszónként fizetni), betemetkezésért fizetni kell érte.” (RENDELET A KONDÓI TEMETŐ RENDJÉRŐL)

    Harangszóként…

    Mindegy, hogy harangkopásért, vagy kongásként fizettetnek.

    Aurélius: „Nem resteltem, letelefonáltam Budapestről Nagyatádra. Az Önkormányzat tesz egy kört. Az akkori plébánossal nem tudtam beszélni…”

    Nos, ha tud beszélni, ugyanezt a választ fogja kapni. Igen, külön kell a harangozásért fizetni.

  • Osszián

    A válás tilalmának feloldását iróniának szántam.

    Hogy hányan vagyunk ateisták, vallásosak, hívők vagy csak szimpatizánsok – nehezen meghatározható. Legtöbben átmegyünk mindenféle fázison. Az 1 százalék leadása azért nem mérvadó, mert sem a diákok, sem a nyugdíjasok nem adóznak. Az alkalmazottak pedig nem maguk töltik ki a bevallásuk.

  • Llanfair

    A papok és szerzetesek sose arról voltak híresek, hogy fényűzésben éltek. Menj el egy falusi plébániára és látni fogod.

    A Vatikánban nem voltam, de amit ott láttál, nem eladásra vagy befektetésre szánt ingatlanok, illetve művészeti alkotások. Forgalmi értékük nincs. Állítólag szereted a komoly zenét. A zene vajon mennyivel nyújt hasznosabb vagy művészibb élményt, mint a építészet vagy a képzőművészeti alkotások?

  • sárdi jani
    2013 augusztus 22
    9:18 de.
    mintha egy kissé leragadt volna ennél a témánál, pedig nem ez a lényeg.
    persze, magának lehet, hogy ez.
    legyen úgy.

  • Osszián
    2013 augusztus 22
    4:13 de.
    hát persze. aurelius munkaszüneti napon is képes bárki hivatalos személlyel beszélni.
    szerintem hangokat is hall 😀

  • sárdi jani: Nem értem. „Állítólag szereted a komoly zenét”.
    Milyen alapon vonod kétségbe a szavaimat? Értél hazugságon? Még egyszer nem akartam többnek látszani, mint ami vagyok! Olyan hülye vagyok, hogy sznobizmusból naponta 6-7 órát hallgatok klasszikus zenét.
    Én nem azért nem sértegetek, mert nem tudok. Nem akarok.
    Bizony minden műtárgynak ára van. A Vatikán milliárdokon ül, és hirdeti a szegénységet. De ez az ő dolguk meg a híveiké. Voltam vidéki plébánián. Mint írtam „állítólag” ministráltam. Szerettem volna gyerekkoromban úgy élni, ahogy a pap bácsi. De nem volt rá esélyünk, mert anyukám csak 16 órát dolgozott naponta. Arról pedig, hogy melyik művészet mit ad, felesleges vitatkozni. De míg a zene otthon megismételhető eufóriát tud okozni, addig sajnos Mona Lisához el kell menni. Szerencsére a hanghordozók sokkal jobb hatást keltenek, mint a reprók.

  • Figyelő
    2013 augusztus 21
    9:48 du.
    Torzítasz. Mindenki fizessen amennyit akar, vagy tud. De NE követeljenek, fenyegetőzzenek. Nem hiszem, hogy gond ennek a megértése.

  • Llanfair

    Bocsánat! Miért ne hinném el, hogy kedveled a komoly zenét? Te nem hiszed el, hogy naivul azt gondoltam, hogy hasonló fontos számodra a képzőművészetet. Kérdezz meg másokat, és meglátod, hogy hozzám hasonló sztereotípiákban gondolkodnak.

    Tudod, ha luxussal kecsegtető lenne az egyházi pálya, akkor szerintem nem volna probléma az utánpótlás. És akkor sem, ha valóban erkölcstelenek volnának. Hogy közeli példát mondjak, 1997-ben halt meg Teréz Anya. Róla mi a véleményed?

    Az én édesapám gyerekkoromban meghalt. Az én édesanyám is az irodai munka után másodállásban takarított. 10 -17 éves korom között négyen laktunk egy rokonnál egy 12 négyzetméteres ablaktalan „lakásban”. Mégsem ez volt életem legrosszabb időszaka.

  • Lélfai Szilárd

    ille

    Tudathasadásos állpotának tudható be, hogy harun al rasid-ként homo literátor, illeként pedig habán kerámiaként viselkedik?