Bajai választás: csalás, Fidesz-módra?

2013 szeptember 23 12:32 du.69 hozzászólás

Ajánlom mindenki figyelmébe a konzervatív Mandiner blog mai bejegyzését a vasárnapi időközi önkormányzati választásról Baján, ahol egy inkább jobboldali körzetben összesen 61 szavazattal nyert a Fidesz. Azaz: 15 százalékkal szavaztak kevesebben a kormánypártra, és  21 ponttal többen a baloldali ellenzékre mint 2010-ben. De nem is ez az érdekes a Mandiner kimutatásából. Bajnai Gordon Együtt-PM szövetsége azt állítja, hogy a Fidesz csalás révén (láncszavazással, a szavazók urnákhoz való szállítással) tudtak csak nyerni. Bizonyítékként rámutatnak arra a tényre, hogy az öt választókörből háromban az ellenzéki jelölt (Teket Melinda) győzött a fideszes Kovács Csaba felett. A Fidesz kizárólag azért győzhetett Baján, mert a jelentős roma lakossággal bíró 32-ik választókörben valahogy abszolút kiütő győzelmet aratott a jobboldali jelölt az MSZP-Együtt-DK politikusa felett. Itt 97 szavazatot kapott a kormánypárti Kovács, miközben Teketre csupán 29-en szavaztak.

Illusztráció: politico.com

Illusztráció: politico.com

Elméletileg elképzelhető, hogy öt választókörből egyben ennyire szembe mennek a szavazók az általános trenddel. De az mindenképpen elgondolkoztató, hogy miközben 2010-hez képest a Fidesz mindenhol támogatást veszített, a 32-ik szavazókörben idén még többen szavaztak a kormánypárti jelöltre mint a fülkeforradalom idején. Ugyanis itt három évvel ezelőtt 88-an szavaztak a Fideszre, most pedig 97-en támogatták a kormánypártot. Tehát ezek szerint a 32-ik választókör esetében párhuzamos valóságban, vagy más dimenzióban élhetnek a helyiek.

De a kép még ennél is furcsább, ha a 2006-os választási eredményeket nézzük: ekkor az MSZP 72, a Fidesz pedig 28 szavazatot kapott, a jelentős részben romák által lakta városrészben.

Bajnaiék megóvták a végeredményt, szerintük  „videofelvételek bizonyítják, (…) hogy az egyik szavazókörben megsértették a választási szabályokat, hiszen szervezett módon vitték az állampolgárokat szavazni.”

És ez lenne az a bizonyos 32-ik szavazókör, ahol a trendet megfordítva aratott masszív győzelmet a jobboldal.

Ezek szerint nem sok jóra számíthatnak mindazok, akik abban bíznak, hogy jövőre tiszta, szabad és demokratikus választásokra kerül sor Magyarországon. Ha most rajtakapták a Fideszt egy választókörben, vajon elég éber lesz az ellenzék ahhoz, hogy sasszemekkel figyelje azt a 10 ezer kört, ahol jövőre szavazhatnak? És akkor még nem is beszéltünk a külhoni listás szavazatok rejtélyeiről…

69 hozzászólás

  • Egyszer fenn, másszor lenn.
    Lenn már nagyon unják a hatalom volt birtokosai. Jól látható, nem kérik az emberek a levitézlett reformkommunistákat, liberókat ismét. Ezért a a folyamatos leszavazottságben élő „baloldal” mindent kitalál vereségének megmagyarázására.
    2002-ben a Fidesz országos szinten nagyon kevés, kb. 50.000 szavazattal veszített. Több, mint 400 választási csalásra érkezett bejelentés, panasz az egyes választókörzetekből, többnyire az MSZP ellen.
    Gulyásos etetés, szavazó szállítás, Lendvai féle csekkek – minden volt, sajnos az érdemi panaszok, kirívó szabálytalanságok – nagyon sok volt – sem kerültek megfelelő kivizsgálásra, pedig lett volna mit. És miért. Az eredmény 8 év MSZP-SZDSZ kormányzás, s majdnem államcsőd.
    A kék cédulás választásokról se feledkezzünk el, mellyel a kommunisták 1947-ben magukhoz szerették volna ragadni a hatalmat. Más kérdés, tudjuk, hogy a választók akarata akkor már nem számított. Nyugat eladott bennünket a szovjeteknek, a kommunizmusnak.
    Tehát a baloldalnak történelmi hagyományai vannak a választási csalásokban, most pedig a tolvaj rendőrért kiált?

  • Teljesen nyilvánvaló a választási csalás, ilyen véletlenek nincsenek.
    És Enterprise érvelése kissé nevetséges: épp most szerettek bele a város roma lakosai a fideszbe? Vajon miért? És miért ábrándultak ki a többiek, azokban a szavazóhelyiségekben, ahol az összefogás jelölje kapott több szavazatot?

    Az egyébként, hogy 10 vagy 9 maffiózó ül az önkormányzatban indifferens, magyarán tökmindegy: viszont ízelítőt kaptunk abból, mekkora aljasságokra képes a fidesz akkor, amikor nincs tét: képzeljük el, ha nagy, óriási a tét.
    Micsoda ocsmány lejárató kampányt vitt végbe a fidesz, megsértve a jelöltet tisztességében, nőiségében, a szó szoros értelmében lekurvázták és a legalantasabb módon mocskolták.
    De ez nem volt elég: a város legelesettebb rétegét lefizették, szállították, láncszavaztatták.

    Ahol ilyesmit nem tehettek meg, ott NEM a fidesz jelöltje kapta a több szavazatot.

    És senki nem adott magyarázatot, min vacakoltak 3 óra hosszáig: este 10-re jött ki az eredmény, pár száz szavazatot ennyi időbe került összeszámolni.

    Reméljük, lesz rendőrségi vizsgálat – ha nem, akkor is jó tanulság, sajnos a legrosszabbra kell felkészülni: a maffiafidesz minden aljasságra képes.

  • 2013 szeptember 23
    1:50 du.

    Egyszer fenn, másszor lenn.”

    Okos megállapítás.

    A fideszmaffia előbb utóbb nagyon lentre kerül. Ebben biztos lehetsz.

  • —A Political Capital új mandátumszámlálója alapján a közvélemény-kutatások eredményei átválthatóak parlamenti mandátumokra.
    Az Ipsos friss, szeptemberi kutatási eredményei alapján a 2014-es, kisebb – 200 fős – parlamentben a Fidesznek 145 fős frakciója mellett az MSZP-nek 33, a Jobbiknak 13, az Együtt-PM-nek 8 képviselője lenne. A kalkulátor szerint a választókörzeti térkép jobbra lejt. Ezt jelzi, hogy hiába írunk választási eredményként 50-50 százalékot a kalkulátorba, a Fidesz 58 egyéni mandátumot nyerne, az MSZP és az E14 viszont csak összesen 48-at – írta az atv.hu.—-

    És ez csak a körzetfelosztások manipulálásának következménye. Érdekes, nem? Hogy hiába lenne azonos a szavazat, mégsem egyenlő.

  • Enterprise: Elég erőltetett a 47-es választásokat a mai baloldal nyakába varrni. Vagy csak viccelni tetszett? Vagy mert akkor csaltak, akkor a Fidesznek is lehet?

  • Enterke..
    Nem meg mondták már hogy halucinogén anyagokra ne igyál rá?!

  • Enterprise
    2013 szeptember 23
    1:50 du.
    Há’ üdvözűleg meginn jókomám üzenetátadásilagg.
    aszongyaja tannitóur,- a plébánosuris rábólintott,- hogy te valszeg törtínelembű se vagy büfé.
    A korcsmáros szerint te valami rézelejit ihattá, mer máskíppen nemmondaná illen baromságot, hogya háboru utánn minget eladott a nyugatt a komenyistáknak..
    Montakmég mindenfílíket a haddüzenetrű, meg csatoslórú Hidlerilegg, de francsetud megjegyőzni annyi beszídet, megmá cseppecskét kásássanis monták a szavakat..
    A kántor vót a legértelmesebb, meraz rövidre fokta, aszonta hogy te eccerüjen csak marha vagyó,- má megne garaguggyá rá mijatta. Mozstanába kicsinyég ekeseredett, mermája kóbor macskákis messzire kerülik a házát attú féve, hogy eveszi tülük a zegeret..
    Na, mozst ebucsuzok baráccságilag, meg örülökk, hogy meginnjó ebeszígettünk.
    Egissígedre!!
    (A rézelejit kiköll öntenyi, de teníked asztajállom, hogya többive is óvatossann, mer látom teneked hamar megárt.. Majd látogassá neg bennünket ha edzísbe akaró kezdeni.!!)

  • Szerencsére nem sikerült a bajaiakkal a 3 felvonulo SZÀJHÖSNEK
    sem a 8 évi szerencsétlenkedésüket elfelejtetni.
    Ki van adossàg csapdàban és ezàltal nehézségben? Mert az ADOSSÀGUKAT ,2008-as VÉSZKÖLCSÖNÜKET 2012-töl vissza kellett fizetni.
    Akik tulköltekeztek,nem kormànyoztak,
    elkurtàk-nemis kicsit,hazudoztak vannak a legrosszabb helyzetben: MAGYARORSZÀG,GÖRÖGORSZÀG,CYPRUS,
    SPANYOLORSZÀG,PORTUGÀLIA,OLASZORSZÀG,SZLOVÉNIA,IRORSZÀG.
    SZAVAZOK! NE LEGYETEK 3-4 ÉV UTÀN FELEDÉKENYEK!

  • 20 év.
    Ennyi idejük van.
    De honnan vesznek majd másik lakosságot ?

  • Lélfai Szilárd

    C.A.

    Remélem nem vagy rasszista, mert egy választási csalást a cigányok nyakába varrni nem szép dolog!
    Kicsit vicces az a felvétel, ahol odamegy a pont kamerácókhoz egy „szavazó őógár” és megkérdezi: nem törvényellenes, hogy már ötször vagy hatször voltam itt?
    A válasz: jöhetsz akár ötvenszer is !
    – sic. „De a kép még ennél is furcsább, ha a 2006-os választási eredményeket nézzük: ekkor az MSZP 72, a Fidesz pedig 28 szavazatot kapott, a jelentős részben romák által lakta városrészben.”
    – Ez mind hagyján, az 1992-es szavazáson a FIDESZ jelöltje egyetlen szavazatot sem kapott, és az 1984-es választáson a szavazatok 100%-át az MSZMP kapta! Az MSZMP vagyon jogfolytonossága alpján most az MSZP-nek járna a szavazatok 100%-a!

  • Lélfai Szilárd

    Ideje lenne másik szemüvegen keresztül nézni!

  • Dénes ERÖS: Ha annyit értesz a magyar valósághoz, mint az írhez, hallgass el. Az írek egyszeri bankmentés miatt szálltak el. De jól kezelik, és nem növelik az adósságot. Ellenben többet törlesztenek, mint kell.
    Ráadásul gazdaság is van, a GDP a duplája a magyarnak.
    És működik, ragyog az ország. Nem az ország ellopása a cél, hanem az emberek jóléte. Ne vedd egy kalap alá a két országot. Itt a Fidesz és a jobbik a Parlamentben sem lenne.

  • 2010 es Országgyűlési választásból. (Dénes dugulj el.. hülye vagy… nem kicsit.. nagyon…)

    Az indexes Spirk József azonnal előkerítette, hogy az Együtt–PM videóján szereplő úr, a Lungo-Drom-os Ajtai Tibor korábban már választási csalás gyanújába keveredett. Egy rögzített hangfelvételen (!), saját hangján (!!) mondja el, hogy a legutóbbi általános önkormányzati választáson miként segítették győzelemhez „mesteri láncszavazással” Kapusi Krisztián kiskunfélegyházi fideszes polgármesterjelöltet. Vizsgálat? Eljárás? Semmi.

    És ha már Lungo Drom. Időközben a Szily László kiposztolta a Cinkre munkatársunk 2010-ből (!!!) való cikkének egy részletét, amely az országgyűlési választás eredményét elemezve állapít meg igen különös dolgokat a romatelepek és a Fidesz támogatottságának kapcsolatáról. A részlet:

    „Érdekes jelenségre lettem figyelmes a szavazási eredményeket böngészve. Észak- és Kelet-Magyarország számos településén, a falu nagyobbik részében győzött a Jobbik, viszont mindegyikben volt egy szavazókör, amelyikben a Fidesz elképesztő méretű győzelmet aratott. Borsodnádasd, Bőcs, Farkaslyuk, Hangony, Hejőbába, Putnok, Sajókaza vezetőivel, jegyzőjével vagy a hivatal más munkatársaival beszélve beigazolódott sejtésem: mindenütt a Fidesz által elsöprő fölénnyel megnyert szavazókörben található a cigánysor. Ezt alapul véve nagyobb települések eredményeit is tüzetesebben szemügyre vettem. Ózdon például a volt Ózd faluban, a régebbi bányásztelepüléseken, a hivatalnokok vagy az egykori munkásarisztokrácia által lakott területeken, vagy ott, ahol a főmérnöki lakások találhatóak, a Jobbik diadalmaskodott, vagy az MSZP tudta befolyását valamennyire megőrizni, ellenben a híres-hírhedt Hétes-telepen nyolcvan százalékot szerzett a Fidesz. Az egyik első zárt romaközösséget alkotó Bánszállás telepen, ahol négy éve tizennyolc százalékos volt a részvétel, és ennek hatvan százalékát a szocialisták kapták meg, most közel ötvenszázalékos részvétel mellett kereken kilencven százalékot ért el a Fidesz. Mindez még magyarázható lenne a Jobbiktól való félelemmel, azonban a jelenség az ország más régióiban is létezik, ott is, ahol a Jobbik-veszély nem volt kézzelfogható. Tatabánya Mésztelepen a Fidesz eredménye hetvenhat százalék volt, míg Budapesten a kőbányai Pongrácz-telepen vagy a külső-ferencvárosi Gubacsi úti, Illatos úti, Hentes utcai, Tagló utcai vidékeken hat-tíz százalékkal kapott többet a párt jelöltje a körzeti átlagánál.”

    (Hont András: Orbántól Orbánig. Élet és Irodalom, 2010. június 11.)

  • Dénes ERÖS
    2013 szeptember 24
    7:54 de.
    déneske: kettő!

  • Lélfai Szilárd

    Ovuz

    „Kiváló ötlet a Political Capital mandátumkalkulátora, azonban komoly hiányosságok maradtak benne, amikről további szakmai egyeztetéseket javasolnék.
    Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

    Közvélemény-kutatóként megértő vagyok, amikor szakmánk problémáit hosszasan ecsetelik – az ennek forrását jelentő tájékozatlanság ellen igyekszem minél több fórumon megszólalni. Megértő maradok akkor is, amikor a közvélemény-kutatási adatokat nem értő kezek használják – ezért is ajánlom mindenkinek a kutatásokat rendszeresen publikáló intézetek adatait és módszereit bemutató oldalt.

    Ugyanakkor szakmai igényességből sem hagyhatom szótlanul az alaposnak ismert kollégák hibáit. A Political Capital kiváló ötlettel állt elő, mandátumbecslő módszerét az érdeklődők kezébe adta – sajnos annak használhatósága laikus kezekben azonban nyilvános homokozó szintjén marad.

    Ilyen komoly munka nem szolgálhatja kizárólag azt a célt, hogy a kollégák nehezen bizonyítható hipotéziseit támassza alá.

    Molnár Csaba Gábor”

  • Szerintem a rágalomért ma már perelni szoktak. Megalapozatlan állításoknak nincsen hitele, még a mellékelt videó sem mond semmit.
    Örüljetek, hogy ennyit tudott összeszedni 3 ellenzéki párt!

  • Nü, akkor lássunk egy megbízható szervezőt a bajai választáson..

    http://444.hu/2013/09/24/ajtai-tibor-fidesz/

  • Figyelő.. Ha a Bajai beszéd elhangzana neked az sem mondana semmit.. Bezzeg az öszödi beszéd sokkal többet mondott mint ami… ugyebár… Rólatok ennyit… Fekély vagytok az országnak.

  • falusi
    2013 szeptember 24
    12:14 du.
    A különbség kettönk között, hogy mindig megnézem ki írta és hol?!

  • Bali80
    2013 szeptember 24
    12:44 du.
    kérlek, ez a hangot hagyd el.
    annál is inkább, mivel bencsicsnek semmi köze az országhoz.
    messzimagyar, outsider. csak hangja van, befolyása semmi.
    hát hadd mondja el a véleményét!

  • Bali80
    2013 szeptember 24
    12:44 du.
    Az öszödi beszéd, kész bukés volt Gyurcsánynak. Ha azután lemond, a magyarság becsülte volna!
    De igy?
    Kire szélzolsz a „fekéllyel”? T.i. én nem élek otthon.

  • Lélfai

    1- Az MSZMP jogutódja a Munkáspárt. Ennyit alapból illene tudni.
    2- A Political Capital mandátumkalkulátora a regnáló kormány által létrehozott, érvényes választási szabályok figyelembevételével működik.
    3- A bemutatás során használták a közvélemény-kutatók adatait.
    4- Nem szeretném feltételezni, hogy a munkájában is ennyire felületesen kezeli az információkat. Túl sok a csúsztatás a hozzászólásában.

  • Bali80………………….Alakul az MSZP-Jobbik összefogás.Azért ez nem semmi.

  • Bocsánat, hogy a „Csapos közbeszól”, de azért ne vegyük már orákulumnak a „mandiner.hu”-t! Többször és elég nyílvánvalóan bizonyította már be a „bizonyosoldali” elkötelezettségét, melyet „függetlenséggel” igyekszik álcázni!
    Ámde tény: FideSS csalt a bajai választásokon, s tette mindezt egy kicsiny városka nyomronc, helyi képviselői mandátumáért!

    Mi lesz itt jövőre?! Amikor arról köll dönteni, hogy Orbánsimicska lészen-e a Kondér Tulajdonosa, s hogy az Após Veje (Tiborcz István) és Családja „jogosult”-e tovább fosztogatni a … „Natura 2000” alapján védett erdőt, a Felcsúti Juhász lucernáját, az állami földterületeket (2,700 Ha) és támogatásokat (60 ezer Ft./Ha), meg a Bazinagy Kormánylagzihoz vezető magánút felújítását pfujj!!!), meg … szóval etc.!
    Szégyen és gyalázat szeretett Hazámra, hogy ennyi „etc” van a JELENÉBEN!
    … és ezt …
    … szendamondja!

  • Nocsak az előző cikk folytatása,hát lehet feljelenteni,
    megfelelő fórumhoz(nem ide…)bírósághoz stb.fordulni,
    aztán majd kiderül az igazság!
    Ha így izgulnak sokan egy ilyen kis választáson,akkor mi
    lesz majd 2014-ben amikor majd nagyobb lesz a tét,csak óvatosan,vigyázzanak az egészségükre!
    Megjegyzés:Hol volt a moderátor amikor Bali80 ezt írta?
    „Dénes dugulj el…hülye vagy…nem kicsit…nagyon”
    Gyurcsányt „szellemesen”…. átültetve!(csak őt képes idézni…?)
    Figyelő „Fekély vagytok…”
    Nocsak nem gennyes,tályogos ……ez egy kicsit?!

  • falusi
    2013 szeptember 24
    12:14 de.

    „A korcsmáros szerint te valami rézelejit ihattá, mer máskíppen nemmondaná illen baromságot, hogya háboru utánn minget eladott a nyugatt a komenyistáknak..”

    Falusi, túl sokat vedelt a kocsmában: az eladás már a háború alatt megtörtént (Jalta, Churchill/Sztalin), a háború után csak manifesztálódott. De ha ez vigasztalja, nem csak a veszteseket, a „nyerteseket” is eladta:
    – Lengyelek / eladva
    – Cshek / eladva
    – Románok / eladva
    akik legalább ekkorát szívtak, a románok mondjuk a lopott országot megtarthatták, de körülmetélték űket besszarábiailag…
    (Ne csak a kocsmába ténferegjen, néha a bibliotékába is…)

  • Nos ha ez a hozzászólásom is…eltűnik,mint 2 előző
    egyik a moderálási cikkhez,a másik pedig az előző bajai választási cikkhez,akkor azt is túl fogom élni,csak legfeljebb levonom a megfelelő konzekvenciát!….
    Már csak azért is,mert a mostani kifogásom az új moderálási
    szabályzat életbelépése után tettem.Ez enyhén szólva …
    a tárgyilagosság és a korrektség teljes hiányára utalna,ami
    azért szomorú lenne!

  • Figyelő.
    Ha fordított esetben történt volna ez, már az utcaköveket dobálnátok.
    Pont mint a Fidesz lapja.. amit a Magyar nemzetttt, vereségkor „ez nem jelent semmit”, viszont amikor győzelem van.. Hijj hajj… Mekkora győzelem a bukott bal oldal fölött…:D Kilóg a ló.

  • Enterprise
    2013 szeptember 24
    3:37 du.
    Idezsdrága jótezsvírem .
    Há’ örülögg, hogy esmeg meg1Otűté a zirássa!
    montamis a tanittóurnak, hogytre egy uriembervagyó, tökmindeggy, hogy mija szomszídok vílemínye!!
    naszóva, hogy a szavamat egymásbane őccsem..
    Gyalta.
    Tod ottan mindenfíle ministránsok, meg álomfők snapszliszták le a dógokat. Avvót a zalap, hogy amellik ellensíg, asztat nemölegessük. oszt téllegnemölegettík.
    A plébánosur asztatat kírdezi, hogy millen fundamentiumbú vótunkmija Zántant kártyájja kijárusíttásilag, migor a zasztal másik szöglettyin kibickedésileg lestük, hogy mekfoktákeja betlinket, vagy se?
    mer’ negyvenötbe, annagisa februárgyába, mikor a Gyalta megestemagát, minekünk má annyivót. Csigaeltárs a Formaeggyen többesíjje indú. Tod, mink buktunk. a zellensíg meg aszonta, szíjjatok.
    mozsmongyaja kántor, hotyteitten kevercülöd párbajba vérzést a vérbajba párzássa..
    mer’ aszongya, mijüzentük a haddat! A Rúzsa váltéknakis, a csörcsilléknekis, megméga zsugásvillijéknekis..Osztazok mindottvótak!! Mink meg nem.
    namostakkor, hogyajófrancbaárútak minget nemzetttezstilegg nyugotték, akig összefodásilagfősztéka kruplidvodgát?
    Redurkmarsodat várva könnytárilag,- ahun a tannittóur sokat aluszik- meradék a kivülálló tisztület tenekedileg, mind fönnt.
    Bucsuzásilag mommá, hogy mibűfőződ, mer’ nemtol alunnya!!

  • Figyelő
    2013 szeptember 24
    1:50 du.
    A különbség ennél sokkal másabb..
    Legalább is remélem…

  • Noszticzius Judit

    Tudjunk,hogy Fidesz-KDNP + Jobbik csalás a szavazásért !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁

  • Marcsi
    2013 szeptember 24
    4:24 du.
    látom, kezdi már kapiskálni, hogy’ is megy ez 😀
    mivel hozzászólása nem a cikk tartalmához szólt, biza, moderálásra került.
    értelmezze a modem-et, és akkor nem fog felesleges energiát elpocsékolni.
    bali véleménye, mi szerint dénes hülye – amivel azért sokan 1et értenek – csak egy vélemény. sértés lenne? ugyan…mindenki hülye, csak én vagyok villamos…csiling, csiling.
    a fekéllyel kapcsolatban megkapta az első figyelmeztetést.
    javaslom, jobban figyeljen oda, boda. ha majd oszlik az elfogultság köde a szeme elől, biztosan értelmesebb kommenteket fog írni.

  • Felháboritó hogyí csaltak!ezért mon dják hogy a nagy választáskor külső szakértőket,megfigyelőket kérnek!Akkor mit fognak müvelni?Sajnos ezek az emberek eladják magukat pár száz forintér!

  • Hát azért ez nagyon érdekes,hogy ha valakire azt mondják
    hülye az nem sértés?Na jó,akkor a másik oldal is kipróbálhatja???többször oka lenne rá!
    Aztán én mindig a cikkhez szólók először hozzá vagy ha mások
    már megelőztek a véleményemmel,akkor őket szólítom meg,
    ilyen egyszerű!Mások is élnek ezzel az ellenkező oldalon.
    Aztán a moderálásnak ugye semmi köze egy véleménynyilvánításhoz,ha az nem trágár,szitkozódó!
    Meg kéne nézni a szó értelmét,meg a moderálási cikkhez
    fűzött hozzászólásom természetesen pontosan a cikkről
    szól,ha nem tévedek!
    Én figyelek és olvasni is tudok és mások is,ezt javaslom magának meg
    a többi hozzászólónak és tárgyilagosságot,nem kettős mércét!

  • Nos hozzászólás szigorúan a cikkhez!!!

    A google hírekben olvasható,hogy a megyei választási bizott-
    ság megvizsgálta és helybenhagyta a bajai választási bizottság döntését,melynek értelmében a választás szabályos
    volt,nem történt visszaélés,csalás!
    Ezek után az ellenzékiek,ha akarnak még fellebbezhetnek
    a kecskeméti illetékes szervhez,illetve bírósághoz,ha van
    értelme.
    Ennyi,majd meglátjuk!

  • Marcsi
    2013 szeptember 25
    4:15 du.
    megyei választási bizottság…aha. hát, az nyilván abszolute semleges…ha az összetételét is mellékelné hozzá valaki, sokkal tárgyilagosabb lenne a dolog.mert így, ugyebár, csak a majré süt át.
    a választók fuvarozása, a személyes felügyelet, a nyilván valóan nyomásgyakorló jelenlét, áh, dehogy választási csalás!

  • Lélfai Szilárd

    Ovuz
    – Ön: „1- Az MSZMP jogutódja a Munkáspárt. Ennyit alapból illene tudni.”
    Alapból tudom, de én ezt írtam!
    „Az MSZMP vagyon jogfolytonossága alpján most az MSZP-nek járna a szavazatok 100%-a!”
    A vagyont nem a Munkáspárt kapta, és a szellemi örökség egy jelentős részét is felvállalja az MSZP!
    – A hozzászólásomban egy szakembert idéztem, ergo én mit csúsztattam?
    -Ezt Ön írta: „4- Nem szeretném feltételezni, hogy a munkájában is ennyire felületesen kezeli az információkat. Túl sok a csúsztatás a hozzászólásában.”
    – Most írjam azt, hogy Ön a túl felületes, vagy csak nem ismeri az idézőjelek jelentését? Vagy mivel nem illik az Önök ideológiájába, azért csúsztatás egy szakember véleménye?

  • Bencsics klára ?
    Hááát…
    FIGYEL Ő mint sz…r a fűben , de semmit nem lát.

  • hehehe
    szeretem mikor valakinek ANNYIRA fontos a saját véleménye , hogy azzal tölti az idejét hogy nézegeti , megvan e még.
    ÉS örömmel tölti el hogy láthatja itten.
    Hát … kedves Marcsi , vannak akiknek egyáltalán nem fontos a véleménye.
    De azért csak írogassál , ha magát az kielégíti.

  • Mindenféle forumon megtàmadhato a szavazàs eredménye- ez màr megtörtént-.Elmehettek az
    EU-ig,ott szavaznànak-és ujbol gyöznétek-,még arrol is,hogy melyik oldal a jobboldal,a baloldal vagy a jobboldal.

  • Geyza
    2013 szeptember 26
    5:56 de.
    lécci mellőzd az ilyen támadásokat. felnőtt ember vagy, a modem meg ott olvasható fentebb.
    bencsicsnek megvan a maga világnézete, a szerint látja.
    azért az több, mint a semmi.

  • Lélfai

    A vagyont felosztották az összes pártra. A szellemi jogutód a munkáspárt, ha megnézi a honlapot, a szocializmus ideológiája egy az egyben ott van. A volt pártvezetők, funkcionáriusok meg a fideSS-ben. Ön az idézettel, és az azt megelőző bevezetésében összemosta a mandátum számlálót a statisztikával. Vagyis az összemosás csúsztatás.
    Ennyi.

  • Nos azt olvastam internetes fórumon,hogy egy uzsorás,és
    büntetett előéletű cigány híresztelte azt,hogy a szintén
    cigány szavazókat…. autóval szállították oda és többször is
    szavaztak…….Hát egy bűnöző lenne a „hiteles” forrás?….
    Aztán mind a helyi, mind a megyei választási bizottságban
    természetesen a többi párt jelöltje is ténykedik,a bíróságon
    (ha oda fordulnak)pedig nem pártok hoznak ítéletet!
    Aki ennek az ellenkezőjét állítja az természetesen hazudik,
    vagy netán a vereséget nem tudja elviselni.

  • Ejnye Géza!

    Neked valóban nem fontos a véleményem,de ki nem……..
    aztán nekem se a tied,nem is neked írtam és van akinek
    fontos,mint nekem több más emberé akik itt hozzászólnak!
    Világos?…..ha nem az sem baj!
    Aztán ha „nehezen” is fogod fel itt nem a vélemény a lényeg
    hanem a „cenzúra”ténykedése…..természetesen demokrata
    szellemben!
    Na pá és vigyázz a jó modorra,ha nehéz is…..

  • Geyza!

    Egy mondaton belül tegezel és magázol,már megint sok volt
    a folyadék?……bár nem ittunk (és nem is fogunk)pertut,
    mert szerencsére nem egy helyre járunk….azért figyelmeztet
    lek a cikkre koncentrálj én ugyanis ahhoz szóltam hozzá!!!,mert esetleg téged is moderálnak,de lehet,hogy tévedek?….

  • Enterpriének mondom:
    Ön,barátocskám azok közé tartozik,akik konzerválni akarják a mai állapotokat.Ön a csalokat védi és a tisztakezüeket támadja.Szégyelem magamat ön miartt.

  • Csakhogy engem nem zavar ha egy két elméncségemet kigyomlálnak innen.
    Tudod marcsi van egy Murfi-féle mondás , ami inkább figyelmeztető-jellegű , idézem :
    ” Már megint túl komolyan veszed önmagadat… „

  • Ejnye Geyza!

    Már megint túl sok folyadékot vettél magadhoz?……..
    Azon kívül,hogy a cikkhez egyáltalán nem csak hozzám szóltál
    (de minek,ilyen zavarosan….)közlöm,hogy csak a murci és
    más …jutott el az agyadig és nem MURPHY!
    Én nem veszem komolyan magam,de téged semmibe sem……
    na ennyi!
    Aztán „Elképzelhetetlen,hogy mennyi elmésség kell ahhoz,hogy
    sohase váljunk nevetségessé”(mint te!)!Chamfort.

  • Legfrisseb hírek!
    Baján az öt szavazókörzetből egyben (3-as)meg kell ismételni a szavazást, kampánycsend megsértése miatt,így döntött a kecskeméti törvényszék!
    Lám mégis van független bíróság a rosszindulatú híresztelésekkel ellentétben……!!!!!!!
    Gyurcsány külön Mesterházy és Bajnai együtt örül,persze
    a csalás nem bizonyított az ítélettel,majd az új szavazás
    dönt az eredményről!
    Ennyi!

  • Geyza!

    A süket próbálkozások,sértések részedről és másoktól is
    akik hasonló szinten……. vannak mint te nem érdekelnek!
    De te és Figyelő olyan messze vagytok (minden szinten!!!)
    egymástól mint Makó Jeruzsálemtől…….
    A te szót nem véletlenül írtam kis betűvel……

  • Jobboskáim! Egyet magyarázzatok meg nekem, ha szabad kérnem: ha igazatok van midenben, ahogy ti hiszitek, akkor miért van szükség választási csalásra? Miért van szükség Baján olyan mocskos, lejárató kampányra, amit a fityisz folytatott? Miért van szükség erre az új választási törvényre, amelyben automatice beépitésre került a csalás lehetősége? Miért van szükség a határon kivüli magyar állampolgárok levélben történő szavazataira, amit még csak ellenőrizni sem lehet? Miért nem szavazhat levélben az én németországban élő, de magyar álampolgár fiam? Azért, mert
    ő „régi”, belföldi magyar állampolgár? Vagy azért mert őt nem tudja a mai kormánypárti proaganda megtéveszteni? És mondjátok csak: ha csaltok a válaszáskor -mint Baján is tettétek-, akkor nem lesz lekiismeretfurdalásotok?! Tényleg?!

  • Kedves Marcsi!Az elfogultsága már elképesztő!birósság elismerte a csalást,de ön szerint ez nem csalás csak a biróság végezte a munkáját.Videó is bizonyított hogy csaltak.Aki Makó a Jeruzselemtől messze van az éppen ön az.Mi lesz még a nagy választáskor?Rágondolni sem merek!ezért irom hogy nemzetközi megfigyelő kell,aki felügyeli a választás tisztasságát!ezek mindent elkövetnek hogy nyerjenek!Kedves Marcsi a kérésem csak egy hogy mielőtt másoknak az észt osztogatjuk,keressük meg a sajátjunkat ha lehet.
    !

  • todor48
    2013 szeptember 28
    10:17 du.
    Láétom mindent elhisz amit a balos média terjeszt. Kérdéseire nincs válasz,mert egyszerűen nem igaz a csalás.

  • todor 48: Magának CSAK A FIDESZ! Sok sikert és boldogságot.

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 szeptember 28
    3:10 du.

    „a csalás nem bizonyított az ítélettel”

    Aha! Elmesélnéd kérlek, hogy te mitől érzed magad ekkora igazságosztónak?! Minden második bejegyzésedben a tárgyilagosságról, tényszerűségről ömlengsz, majd a következő mondatodban szemrebbenés nélkül állítod, hogy a fekete az fehér, az ég zöld, a fű kék, egy jogerős bírósági ítélet meg nem bizonyított. Meséld már el mire alapozod a „tárgyilagos” véleményed! Egész komolyan kérdezem, te állsz valami gyógyszeres kezelés alatt? Csak mert ordítóan kirívó milyen skizofrén módon írogatsz! Mert ha a baloldalt ítélték volna el most bejegyzések sorában fröcsögnél a csalás szégyenéről, így viszont ez nem is bizonyított. De te a tárgyilagosság szobra vagy ugye? Tényleg vedd már észre magad néha! Ennyire senki nem átlátszó…!

  • Salamon Péter

    Miután a KH-t jelentős számú kinti magyar is olvassa, gondolom – a félreértések elkerülése végett – az eredeti bírósági határozat is megérdemel néhány sort:
    „A Kecskeméti Törvényszék a mai napon meghozott határozatában megsemmisítette Baja Város Helyi Választási Bizottsága 17/2013(IX.22.) HVB. számú, Baja város 03. számú egyéni választókerületében a 2013. szeptember 22. napján tartott időközi önkormányzati választás eredményét megállapító határozatát,és Baja város 03. számú egyéni választókerületében, a 32. számú szavazókörben a szavazást megismétlését rendelte el.

    A bíróság határozatának indokolásában megállapította a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a szavazás helyszínére szervezetten szállítottak választópolgárokat, ami a vonatkozó jogszabály szerint kampánycsend-sértésnek minősül. Nem került megállapításra, hogy a szervezett szállítás bármely politikai párthoz, jelölthöz, vagy jelölő szervezethez köthetően valósult meg, azonban ennek a megállapítása nem feltétele a kampánycsendsértés megvalósulásának, mint ahogy arra több bírósági döntés is rámutatott a korábbi választások kapcsán. Ilyen tartalmú iránymutató döntésre a törvényszék határozata is hivatkozott. A törvényszék a 2010. évi választások idején hatályban lévő jogszabályok alapján döntött.” (2014-ben már hurcolgathat bárki, bárkit – megjegyzem a láncszavazás baloldali ötlet volt)
    Tehát mindenféle újjal mutogatást mindkét fél megtehetné, ezért kár erőlködnie a balliberális oldalnak, mert másfelől nézve ugyanolyan hunyó az ügyben, mint a jobboldal. Tekintve, hogy mindkét fél feljelentést tett, még az is lehetséges, hogy maga az MSZP-EGYÜTT szervezte a szállítást, majd feljelentést tett, ezzel megakadályozva a közvetlen vereségét, remélve, hogy legközelebb nyer!
    A vasárnapi gusztustalan szobordöntés egyébiránt a baloldal szokásos erőszakos, nagyhangú, gyűlöletkeltő viselkedését bizonyítja.

  • Marcsi
    2013 szeptember 28
    3:17 du.
    megmondaná, milyen messze van dubrovnik jeruzsálemtől?
    nem kell pontosan, csak sacc per kábé.
    csak, hogy fogalmunk legyen geyza és bencsics közti távolságról.

  • Salamon Péter
    2013 október 2
    10:13 de.
    „A vasárnapi gusztustalan szobordöntés egyébiránt a baloldal szokásos erőszakos, nagyhangú, gyűlöletkeltő viselkedését bizonyítja.”
    aha.
    a MNO, bayer és a CÖF meg ministránsgyerekek viselkedése a szagos misén 😀

  • Salamon Péter

    lle István
    2013 október 2
    11:45 de.
    Mi a baj a CÖF-el? Nem emlékszem fejek rugdosására!

  • Ille István
    2013 október 2
    11:43 de.: 3015 km

  • A parittyás hangja

    Salamon Péter
    2013 október 2
    10:13 de.

    „A vasárnapi gusztustalan szobordöntés egyébiránt a baloldal szokásos erőszakos, nagyhangú, gyűlöletkeltő viselkedését bizonyítja.”

    Salamon szokott lenni saját gondolata is vagy mindig csak azt szajkózza amit Bayertől hall mikor az sétáltatni viszi magát a többi házállatkájával együtt?
    És mondja csontot kapott ma már? 🙂

  • Hát Geyza és Bencsics között tényleg olyan nagy a távolság,
    mint az öszödi és a bajai beszéd között,ugyanis az előbbi
    beismert(Gyurcsány) igazolt,míg az utóbbi kétes,a (uzsorás és „szavahihető”cigány…)fontosságáról a tétről……már nem is beszélve!
    Na nyugi Baja miatt nem lesz kormányváltás,meg mások…
    miatt sem biztos,de fel a fejjel!

  • Salamon Péter
    2013 október 2
    12:16 du.
    „Nem emlékszem fejek rugdosására!”
    itt aztán meg is rekedt 😀

  • Marcsi
    2013 október 2
    3:36 du.
    egy baj van csak ezzel a távolsággal: nem makó és jeruzsálem közti távolságról szól a mondás, hanem a szentföldre indult makó vitézről, aki dubrovnikig eljutván, ott egy rendes verekedésbe keveredett – gondolom, már akkor is dúlt a szittya gőg – és miután rendesen helyben hagyták, úgy döntött, több verést neki nem ér meg a szentföld, és visszafordult 😀

  • Salamon Péter
    2013 október 2
    10:13 de.
    Há üdvözűleg jókomám, szobordöntögetésügyi, mega nemzettestbű eredő főháborodásodbú kifojólaggossan.
    Itten a plébásosurra reménykedüng, hogy akkoris ennyire erkőszcsőszileg igaszmagyarvótá, amiggor a többi gizgazmagyar koporsót tákút a Gyurcsányinakk a Kossuttéren, meg agasztófáta bajnajinakk, kereszténységbő meg demográciásibú kifolyólaggossann.
    A kántormeg aszongya, hogya zeggyik kanpánycsöndér ágyékonnrugássa nemteszi kötelezővé a zösszes ágyék spiccrevevésit..
    Cserejjé szemügét. Vagy neigyá metillesett..
    Majd gyüvök mázsgoris kieggyeggetnija cséléságodat.

  • Marcsa kisnagysád:
    Há most nagyon kétségbe estem..
    Megyek is , megkeresem a zsebkendőmet hogy tele ríhassam.

  • Salamonkám magának elment az esze.
    Méghogy az MSZP szállította a null-hármasba a szavazókat azért , hogy abban a körzetbe -csodák csodájára- magasan győzzön a Fidesz.
    Néha azt az érzésem maguk élből hülyének néznek maguk körül mindenkit.

  • Geyza
    2013 október 2
    5:55 du.
    ez a salamon gyerek eddig ugyan sokat járt ide olvasgatni, de most egyszerre megvilágosodott: majd ő megmondja a tutit!
    vagy csak most kapott engedélyt a párttól, hogy felvilágosítsa a kmh olvasóit, mi is az igazság.
    hiába, közelednek a választások, minden szavazatra szükség van! 😀

  • Salamon Péter
    2013 október 2
    10:13 de.
    Ez a beírása számomra kitisztázta a homályt, miért történt a második választás , amit ismét elveszett a baloldal.
    Kérem, írjon máskor is, szükség van itt tiszta és világos tárgyközlésre is!