Bajai botrány újratöltve: videófelvétel bizonyíthatja a Fidesz újabb csalását

2013 október 18 10:54 de.95 hozzászólás

Gavra Gábor agilis és tehetséges főszerkesztő hvg.hu-ja továbbra is élen jár, már ami a magyar tényfeltáró újságírást illeti. Pár órával ezelőtt hoztak nyilvánosságra  egy videófelvételt, melyen egy, a Fidesz helyi jelöltjét képviselő férfi 200 ezer forint készpénzt ad át helyi romáknak azért, hogy a jobboldal csalása miatt megismételt időközi választáson ismét Kovács Csaba fideszes jelöltet támogassák.  „Most nem lesztek átbaszva, mert én lettem megbízva a dologgal”–mondja G.R., Zsigó Róbert bajai fideszes polgármester ismerőse, utalva arra, hogy a helyik szerint az első voks után nem kapták meg azt, ami ígérve lett. „A múltkor is megkeresett minket a Szilveszter, megkeresett minket az Ajtai Tibi, megkeresett minket a Kovács Csaba, hogy menjünk el rá szavazni. Felajánlott nekünk ezért ötvenezer forintot per fő. Mi ezért el is mentünk gyönyörű szépen, leadtuk a voksunkat, beikszeltük a Kovács Csabát. Meg is nyerte az emberetek Kijöttünk a szavazásról, és erre mit kaptunk a Szilveszteréktől? Azt mondta, hogy küldött nekünk a Kovács Csaba tíz-tízezer forintot!”–reklamált a videófelvételen látható egyik férfi.

Bajai kampány

Bajai kampány

„Ezt a Csabi küldte nektek, meg a Róbert küldte” – mondja G.R., amikor átadja a 200 ezer forintot. „Csak annyi kérésem volna még, hogy van itt egy pár név, akiknek még kellene szólni, hogy jöjjenek szavazni ugyanígy a négyes körzetből, a Nagy István utcából”–teszi hozzá G.R.

„Megmondom neked őszintén, mi szívünk szerint a Melindára (Teket Melinda az MSZP–Együtt-PM–DK közös jelöltje volt) raknánk a voksunkat” – mondja az egyik férfi. De úgy látszik, hogy a pénz beszél és ez talán különösen igaz, amikor a kereszténykonzervatív oldal éppen mélyszegénységben élő embereket próbál kihasználni és megalázni.

Fontos leszögezni, hogy a videón megjelenő roma szavazóknak semmi okuk szégyelni magukat. Aki nyomorban él, az nyilván nem fog elutasítani 200 ezer forintot, és a jövőbeni anyagi segítség ígéretet sem. Ez Kanadában, az USA-ban és nyugat-Európában is így lenne. Az viszont igazán gyomorforgató, hogy a Fidesz ilyen gátlástalanul használja fel mások nyomorát szavazatszerzésre. Nem csak törvénytelen amit a kormánypárt tett Baján – úgy látszik, hogy immár másodszor! – hanem teljes mértékben embertelen és erkölcstelen.

A Fidesz azt állítja, hogy ez egy kamu videó és ismét a „bukott baloldalt” ostorozza. „Rendkívül lesújtónak tartjuk, hogy a bukott baloldal két választási vereség után sem képes elfogadni a bajaiak döntését és a legaljasabb „technikákat” vetik be a mai napig a bajai választás eredménnyel kapcsolatban. A bajaiak azonban már elmondták a véleményüket a baloldal hazug és aljas technikáiról”–áll Zsigó Róbert közleményében. Tehát most a tagadás stádiumában van a fideszes polgármester.  Amennyiben itt is érvényesül a már ismert magyar politikai modus operandi, a következő napokban a tagadás ellenére előkerülhetnek újabb bizonyítékok a Fidesz  ellen, amire a kormány egy ideig hevesen tagadni fog, aztán majd a bukott baloldal méltatlan támadásairól fog kommunikálni, miközben csendben, diszkréten elhatárolódik a botrányba keveredett politikustól. Amikor ma kinyitottam a hvg.hu-t, igazán déjà vu érzésem támadt és valahogy egy csúfosan lebukott köztársasági elnök jutott eszembe.

95 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Kedves Christopher Adam!
    A cikk találó, ezért is félelmetes.
    Valóban félek a jövő évi választás miatt. Ha elmegyek, leadom a voksom (még mindig nem tudom, ki a jó fenére)?
    🙁 ))
    De az tutti, hogy a „narancsra” NEM, bármennyire is szép a színe, de már sokan és sokat ettünk belőle és irgalmatlanul keserű, no meg savanyú is…
    Tehát elmegyünk. Voksolunk.
    Aztán ki tudja mi lesz a „bűvölésnél”, helyesebben hogyan és mikor bűvölik meg a számítógép-rendszert, csak azért, hogy ők legyenek a nyertes „befutók”.
    Ők már nem is tétre mennek, egyenesen helyre.
    Félelmetes.
    *
    Itt van az a dolog, hogy hiába mondják, hirdetik, hogy a hazug kutyát könnyebben elfogják stb. stb. Van AKIT ez egyáltalán nem érdekel, hogy az sem, hogy mit is „csahol” a nép körülötte, de mondhatnám azt is körülöttük. Ők csak mennek, vonulnak előre, de feltartóztathatatlanul.
    (( 🙁 ))

  • nagyon konnyu videot hamisitani , az usa szazdollarosat sokkal nehezebb megis sikerul sokaknak , ez a video kozonseges hamisitvany

  • Tegyem hozzá:
    „A hvg.hu oldalán megjelent videófelvétel a bajai időközi választás kapcsán egyértelműen fideszes csalásra, bűncselekményre utal. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint az esetet azonnal ki kell vizsgálni, ezért Molnár Csaba, a DK országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője írásbeli kérdést tesz fel Polt Péter legfőbb ügyésznek, a párt bajai elnöke és országgyűlési képviselőjelöltje, Telegdy András, pedig feljelentést tesz.”

  • marcus aurelius

    Georgina Bojana
    Félelmetes….

  • Álmos, az a baj a beírásával, hogy ez a videó nem hamisítvány. Ez Magyarország, a Fidesz nevű által dominált pártállam.

  • álmos?
    2013 október 18
    11:54 de.
    Ennyire gyötör a köszvény?
    Te szegény…

  • Álmos? Csak nem te is egy „rohadt komcsiliberálbolsevik vagy”???

    Honnan tudod, hogy hamisítvány? Vagy te is ott voltál? Te vitted a pénzt, szállítottad a tűzifát?

    A legjobb az lenne, ha újra és újra ismételnék a választásokat, és egyszer csak elfogyna a lopott pénzük.
    Mi? Hogy akkor lopnának többet? Dehogy! Hát ők becsületes keresztény zemberek! Na ezért nem akarok én keresztény zember lenni! A többi keresztény hogy tud velük azonosulni? Az egész keresztény közösséget lejáratják akik ilyen mocskosak!
    (Tényleg ez a módi a kereszténységben?)

    Na látod! Pont ti miattatotk nem akarok én is komcsibolsevik lenni!
    Van egy példaképem. Pokornyi. Azt kéne csinálni, amit ő mondott: ” Aki közülünk a közöshöz nyúl, annak le kell vágni a kezét!”
    ui: te is a pokornyiékhoz tartozol? Hány kezed van?

  • Georgina Bojana

    Kedves E-migráns!
    Bocsáss meg, de nem tudtam fegyelmezni az arcizmaimat. Muszáj volt nevetnem!
    Ez a „duma”, miszerint „komcsiliberálbolsevik”?! Tudod, ki mondott ilyen összetett szavakat? Süvöltötte az Országház széksorából?
    Torgyán Józsi papus!
    Egészen addig ordított, amíg be nem fészkelte az egész bandáját a Fityeszhez. Koalíció, így mondták.
    *
    Bocsáss meg, nem Téged nevettelek ki, meg nem is a véleményedet! Szó sincs róla. De ez az összetett szó, hihetetlen. Azonnal felrémlett előttem Torgyán papus! Egészen belevörösödött, azt hittem ott üti meg a guta őt a Parlament széksorában.
    De nem.
    Túlélte. 🙁 ))
    *
    Ez a dolog valóban engem is mélységesen felháborított. De hiszen már beletanulhattunk volna a „Fityes-módiba” – azt tesznek, amit csak akarnak. Mi muzsikálhatunk, ordíthatunk, írhatunk bármit, ők mennek a maguk útján és építik a saját és a barátaik, rokonyaiknak a birtokait, egyengetik az útakat a pénzes-zsákok felé.
    Semmit nem szégyelnek, minden az övék. Az egész ország! Most nagyon kíváncsi vagyok orbán atyuska IGAZ szavára. Már amennyire el lehet hinni, miszerint MOST november 1-én, ha a bankok nem lépnek devíza-kölcsön ügyében, MEGÍGÉRTE! A kormánynak lépnie kell és ÁLLÍTÓLAG fognak is. De, hogy mit, az még a jövő zenéje.
    MOST már nem teheti bele a „hintába” az egész magyar társadalmat. Most már nem odázhatja el, igaz már hónapok óta ezt művelik, ezzel az egész mocsadékkal.
    Hány és hány hitelesnek kell bizonygatnia, hogy a kölcsönszerződése rossz. Már Varga (volt et.) most már Úr is azt mondta, bele a két szép szemem közé, a tévéből, hogy a deviza kölcsön – HIBÁS TERMÉK!
    Akkor miért nem tesznek ellene?! Miért kell ennyi embernek belegebednie?
    Úgy, hogy mondhatunk mi bármit, még „komcsiliberálbolsevik”-et is, de nem sokat zavarunk az Ő pezsgőjükben.
    Sajnos, ezt tudomásul kell vennünk. Mi csak egy fogpiszkálók vagyunk amit arrébb lehet fújni, mert a mi véleményünk NEKIK NEM SZÁMÍT! 🙁 ))
    Ez ami bánt, ami sért.
    Egyszerűen nem vagyunk emberszámba véve.
    Úgy érzem magam, mint egy hangya, vagy egy dolgozó méh a kaptárban.
    Ott is megvan minden méh-nek, hangyának a „regulája”, miért született és mit kell neki teljesítenie? Megvannak a lépcsők, ki miért van ezen a világon.
    Jobb, ha tőlem tudod meg kedves Barátom, hogy minket azért „tartanak”, mert még mindig lehet tőlünk szipolyozni, mert hőzöngünk, mondjuk, írjuk – de semmi a világon nem történik.
    *
    Hja, hogy tudd! Állítólag, minden e-mailt le tudnak és le is ellenőriznek majd. A módszert már kiagyalták. Úgy, hogy ezek után el lehet ám méláznunk azon, mikor következik a nagy fekete autó?!
    Remélem, hogy SOHA!
    SOHA, de SOHA! Annyit írtam és olyanokat, nem szeretnék eltűnni a Föld színéről. De innét sem… 🙁 ))
    *
    Mindennek ellenére, AZÉRT IS, egy sokkal boldogabb, szebb jövőt kívánnék Neked és magunknak is, sőt mindnyájunknak. Legfőképpen egészséget, mert ha az van, akkor mindenünk van! Valóban ez a legnagyobb kincs.
    Utána pedig biztonságot és békét, biztos megélhetést és jó barátokat. No még mit is? Boldog családi életet, szeressél és szeressenek!
    Csak ennyi?
    Igen. De azt szívből!

  • Georgina Bojana
    2013 október 18
    3:37 du.
    Kedves Georgina Bojana.
    Csak az e-mailekkel kapcsolatos részhez tennék hozzá néhány dolgot.
    Nem állítólag, hanem ténylegesen. Ahogy a telefonjainkat is.
    Hogyan? Ma már szinte minden a sateliteken keresztül történik. Internet, telefon, tévéadás, fityfene.
    A szisztéma úgy műxik, hogy van egy progi, amelyikbe betápláltak néhányszáz olyan kifejezést, amit az szűr.
    Mondok néhányat: bomba, al-qaida, Haszbolla, Moszad, CIA, FBI, amerika, hamis, fegyver, stb. Ezeket a program jelzi. A jelzett szavak átkerülnek egy másik szűrőbe, ahol a honnét, hovát is ellenőrzik. Amennyiben olyan helyekről írják ezeket a szavakat, ahol terrorista csoportok működnek, (és hol nem?) átkerül a személyes ellenőrzésre. Onnéttól egy külön program figyeli ugyanazt a területet. Ha ismétlődés van, ráállnak a telefonvonalra, az internetre. Harminc teljes napig figyelik mindenegyes aktivitását ennek a vonalnak. Ha semmi gyanús, visszateszik az előző programba. Ha igen, onnéttól nem gép, hanem személy hallgatja, olvassa a beszélgetéseket. Szükség esetén akár huszonnégyórás megfigyelést is elrendelhetnek.
    És ez nem is nagyon újdonság, mivel már 2OO3 óta megy a program. Minden államnak megvan a figyelőszolgálata, emelyik reagál. Vannak országok, akiknek nincs meg a technológiájuk erre, nekik egy másik ország szállítja a figyelmeztetéseket, természetesen nem ingyen.
    Szal..ez van.
    Mit gondolsz, miért vezették be az Államokban a külföldiek beléptetésekor a recehártya rögzítéseket? Nos, ez a következő lépés, egy sokkal komolyabb program, mint a lehallgatás. Következő a születéskor beépített chips lesz, mint a kutyáknál. A telefonokat már ma is tudják követni. A következő az ember lesz..
    Szép új világ…
    🙁

  • Azért van abban valami mélységesen szomorú, hogy mindössze egyetlen Fidesznyik hajlandó itt védeni a mundér becsületét … és még az is „álmos”! 😀

  • Ha a fidesz csnalta, miert vettek fel videora.

  • Georgina Bojana

    Kedves Falusi!
    Köszönöm, hogy megszólítottál. Való igaz, a chips már működik a nagyon gazdag és befolyásos családok gyerekeinél. Úgy olvastam, már használják, önvédelemből. Pontosítok, a gyerekeik védelmében.
    *
    Régen azért másképpen volt! 🙁 ))
    Mármint az ellenőrzés.
    Voltak ugye a városi házakban IS, no meg a családi házas övezetekben IS – a háztömb-felügyelők. Emlékszel? Én még élénken. Ha bárki bejelentkezett, költözés miatt, vagy hosszabb ideig az ott lakó bármelyik családnál vendégeskedett, be kellett írni a nagy könyvbe. Az albérlőket is, mindenki-mindenkit figyelt.
    Ha új lakó költözött bármi okból, azonnal eltuszkolta a házmester a háztömb-felügyelőhöz.
    *
    Nem is bánom, hogy a bombára ki vannak hegyezve, világszerte! Ne is legyen értelmetlen halála senkinek ezen a földön. Azért mert X banda megharagudott Y bandára, vagy vallás, de lehet bármi okból, sok szerencsétlen jobb életre érdemes akárkik életüket veszítik. 🙁 ))
    Ezen mindig felháborodom én is, mint mások.
    *
    De AJÁNDÉKUL Neked és a Fórum minden tagjának viszont küldök egy „bitang” jó duettet. Itt megvalósították a régi „dizőz” megformálását.
    Hallatlan!
    Majd leestem a székemről, úgy nevettem! 🙂 ))
    Görbe tükörben énekelték/játszották el ezt a régi dalt, de élvezhető! Megmosolyogtató. Igaz, vannak benne jelenetek, amelyeket kihagytam volna, de nem én voltam a rendező. Ezért szíves elnézéseteket kérem. Azokat törölném, majd rámutattok önkéntelenül Ti is,
    Te is kedves Falusi, hogy melyik képeket hagytam volna ki. ( 🙁 ))
    De a többi, a többi élvezhető! Sőt szórakoztató
    ( 🙂 ))

    Nosza, akkor kattintsatok! Szép napot kívánok Mindannyiótoknak!
    http://youtu.be/pie9cHezchM
    – no igen: szívemben BOMBA van! – mármint ez a dal címe.

  • A video nem titkos felvetel. Megrendezett. Ez egyertelmuen latszik is. Ezen el lehet gondolkozni.
    Ugyan ugy, mint az „oszodi beszeden”.
    Tenyleg piszkossa valik a valasztasi kampany.

  • szendam…ezt koszond christophernek aki kimoderal mindent ami nem illik bele a szemet politikajaba , ez a Christopher egy CSALO , meg a beirasokat is meghamisitja es atirja,dehat teheti mert egy ilyen (MODERÁLVA)

    Álmos nevű hozzászólónak:

    Keressen magának más szórakozást a floridai Kissimmee nevű városban. Önnek itt semmi helye, még akkor sem ha lecseréli nevét, vagy ip címét.

    a szerk.

  • http://www.flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer_zsolt_latogatas_a_lakasunkban

    Már a másik „filmre” is írtam, hogy mobiltelefonon készült előre megrendezett film. Ez is az.
    Csodálom, hogy mindenki bedőlt neki aki itt írogat. Főleg Christopheren csodálkozom, hogy vak gyűlőletében mindennek bedől. A fenti cikk is egyetért véleményemmel, pedig előbb állitottam, mielőtt ezt olvastam.

  • Mindenki, még Ch. Adam is kérheti a bocsánatot, a video, mert ez a mai hír, megrendezett, „létrehozott”…hamisítvány…
    Mai hír az is, hogy Gyurcsány legutolsó agymenése az mszp „finanszírozásáról” már följelentéssel járt….

  • falusi
    2013 október 18
    12:15 du. Látom falusi, te is bedőltél ennek a propagandának! Csak nevetni tudok.

  • Bebizonyosodott,hogy hamis….ócska,telefonnal készített
    megrendezett felvétel,amit a pasi saját lakásán készítettek,jó pénzzért…..
    Na bele kellene nyugodni az eredménybe,meg Bajnaiéknak le
    kellene venni a facebookról a cigányozós, rasszista felvételeket……ez az erőlködés bizony szánalmas,és ellentmond a nagy” demokratikus” kisebbséget „védő” álszent szövegüknek!!!
    Inkább azzal kéne foglalkozni,hogy Gyurcsánynak megint sikerült nagy jellemtelenséget elkövetni és mellesleg öngólt rúgni,
    azzal,hogy kijelentette a az MSZP kampányára sok és kétes
    forrás érkezett a régebbi választásokon,”jobb ha nem tudjuk,honnan és mennyi”…..Hát akkor még ő volt a pártelnök, illett volna tudni róla……ha nem akkor mégis mit csinált?A régi fészkébe is belerondít!(Nem Mesterházynak, hanem neki kellene elszámolnia!)Na ennyit
    a korrekt és „eszes” ellenzékről már kínjukban egymást is
    próbálják nyírni……szánalmasak!Csak így tovább!!!

  • marcus aurelius

    To everybody…..
    Úgy látszik mégis az Ille cenzuráz ! Ismét kimoderáltak…

  • Christopher Adam

    Én moderálok. Nem láttam legutóbbi hozzászólását, de ezek szerint nem jött át.

  • Figyelő
    2013 október 19
    12:22 du.
    Örülök neki. A nevetés egészséges..
    Viszont a két egymásmellé vágott kép, mégcsak nemis hasonlít egymásra. (A falak színe más, ami hasonló, az egy asztal, amiből a családi képen édeskevés dolog látszik.
    Az az első pillanatban tudható volt, hogy telefonnal készítették.
    Hogy Bayerzsóti mit mond, az az eset lényegét tekintve kb annyira autentikus, mint egy eszkimó erdész.

  • Zamardi
    2013 október 19
    4:20 de.
    Fel sem ötlik benned, hogy a cigányok azért vették fel, mert egyszer már át lettek gyakva?

  • A parittyás hangja

    Mielőtt a jobberek örömtüzet gyújtanának, csak szólok, hogy Bayer Zsótika cikke nem tartalmaz semmilyen racionális bizonyítékot csak erőltetett fejtegetéseket. NINCS hivatalos, bizonyított cáfolata a videónak! A legnagyobb köpönyegforgató szarházi Bayer megjelentet egy cikket az ország leghitványabban hazudozó lapjában és ti diadalittasan sikoltoztok??? Szánalmas!
    Figyelő az ATV híradójában bemutatott első videó mobillal??? Ne csacsiskodjon már!

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 október 19
    1:42 du.

    Már megint arcátlanul csúsztatsz és hajmeresztő ostobaságokat beszélsz!
    Gyurcsán nem azt mondta „jobb ha nem tudjuk” hanem azt „jobb ha nem tudják”. És általában a nagy pártok átláthatatlan és kétes eredetű finanszírozásáról beszélt. IDE MÁSOLJAM az interjút???? Érdekes, a felvetésére nem az MSZP hanem a FideSS kezdett levegő után kapkodni…!
    Szóval már megint köszönő viszonyban sincs a firkálmányod a valósággal tárgyilagos Marcsi!

  • marcus aurelius

    CA köszönöm, akkor megismétlem.
    „To whom it may concern!
    Mielőtt a románc tovább fokozódna (a falusi és miskolci emberek között), hozzászólnék az eredeti bloghoz. Kissé vissza kellene magukat fogniuk a feddhetetlen demokratáknak, mert lehet, hogy az eset kissé másképpen történt, esetleg igy: Érkezett egy roma férfiu VENDÉG-ként(!) a SAJÁT lakásába s ott (videofelvétel alatt, tehát provokativ céllal) megkente a jelenlévőket. Utána a megkentek még ki is kisérték a „vendéget”. Közben az a véletlen malőr történt, hogy a „vendég” kislánya besomfordált a szobába (miután megette a konyhában a vacsoráját…) Care should be taken ! Nagyon törékeny itt minden !”

  • Parittyáskám ez azzé van mert Marcsa egy közönséges hazudó-gép.
    Azért csúsztat arcátlanul és állandóan , mert jól tudja : az utóbb jövők nem fogják kikersni a nehezen megtalálható eredeti szövegeket itten és ezzel a módszerrel próbál -virtuálisan nagy hangon- megtéveszteni gyanútlanokat.
    Ez egy tipikus , régóta ismert csettes modszer a közönség megtévesztésére.
    Benne van készülő könyvemben , a ” Chat.-es balhék és ezek elemei „, c. alapműben és egyben kézikönyvben.

  • Parittyás!

    Megint nagyon okos vagy,mint mindig,de ezt már megszoktuk,
    nincs mit szépíteni,nagyot „bőgött”az ellenzék,meg ti is!
    Nem általában a pártokról,hanem konkrétan az MSZP-ről beszélt,te szerencsétlen…..Mesterházy is ledöbbent,de
    nem foglalkozik vele,a FIDESZ meg igen,jogosan!Figyelj egy kicsit ha nehezedre is esik…..
    Hát ennyi,ezt nem kell ragozni……mert csak szánalmasabb
    lesz!.Gyurcsány megtartotta a 2.ősződi beszédet,ti meg alá
    festitek……..!Nagyon jó!Szellemi csökkentek gyülekezete!

  • Ja és ne másolj semmit,láttam a TV-ben beszélni,talán figyelj oda máskor!

  • Kedves Jàtszotàrsaim!
    Minden lehetséges.Ki lehet vizsgàltatni,mint a szocik pàrt
    financirozàsàt is.
    De miért volt lehetséges egy”elismert”demokràciàban,hogy
    „Hazudoztunk,nem kormànyoztunk,elkurtuk nemis kicsit,nincs még egy
    orszàg,amelyik ekkora hibàt követett volna el….”,kormànyon
    maradhatott,melyik joérzésü pàrt engedte volna az ilyen alkalmatlanokat még 2 évig-a VÉSZKÖLCSÖN-ig- szerencsétlenkedni?
    Majd egy ujabb sikerlovag minusz 6,8 %-ot csinàlt,friss kölcsönnel,a legmodernebb pénzügyi tanàcsokkal és a lakossàg megtollasztàsàval.
    Vagy nincsenek jobbak nàlatok? Ezért vezérelnek benneteket ujbol:
    Gyurcsàny,Bajnai a régiekkel:Mesterhàzy,Vadai,Szekeres….?

  • Logikai ellentmondás a történetben, hogy a voksaikat pénzért és fáért áruló cigányok a videofelvételt INGYEN a baloldal rendelkezésére bocsátották!!!!!!
    Egy ilyen felvétellel vagyont kereshettek volna, ha annak a pártnak adják, aki többet fizet érte.

  • A parittyás hangja
    2013 október 19
    4:28 du.
    Úgyvan. Ráadásul, a lefízetésekről szóló első videót amúgysem űbereli..

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=609686332406879&set=a.135312323177618.12073.119056498136534&type=1&theater

  • Természetes, hogy mi tévedünk, ebben a blogban.
    Miért is lenne igaza Bayernek, vagy nekem?
    Higgyenek amit akarnak…..de az egész egy színdarab!
    Szomorú csak az, hogy képtelenek vereséget szenvedni, és balkáni hazug módon akarnak bizonyítani, ami hazugság.
    Ismét csak örülni tudok, hogy Canadában élek.

  • Figyelő
    2013 október 19
    7:59 du.
    A te naívságodat, rosszúl értelmezett ragaszkodásodat az óhazához könnyebben viselem, mint Bayerzsótiti írásait, történjenek azok az MH-ban, vagy a Népszabadságban, vagy a Manemben..
    Zsóti egy megélhetési senkiházi, aki a kedvesmamát is megugraná, ha azért előnyökhöz juthatna.

  • sárdi jani
    2013 október 19
    7:11 du.
    Nü ez az, ami végképpen nem bizonyítható.
    Szvsz, az MSZP- Együttnek akármennyit megért volna. Ha ők szerezték meg, szinte biztos, hogy nem ingyen.
    Bár az anyagot elsőnek a HVG hozta le, így valóban, akárkitől származhatott. Viszont az első két videó utcán készült, kamerával, semmiféle titkolódzás nem volt vele kapcsolatban. Ráadásul nem is cigányok voltak a szereplők..

  • Falusi
    Azt a szot hogy „gyakva” nem ertem. Ilyen magyar szo nincs.
    Ha azt szeretne mondani hogy a video azert keszult hogy a Fidesznek legyen bizonyiteka arrol hogy a penz at let adva ez ertheto, de akkor miert. Kuldtek. el az ujsagnak. Ha a Fideszen kivul allok csinaltak a tobb percitg tarto videot nem vettek eszre? Mind a ketto valtozat furcsa.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Georgina Bojana !
    Az a bizonyos közmondás így szól:
    .
    A HAZUG EMBERT KÖNNYEBB UTÓLÉRNI, MINT A SÁNTA KUTYÁT.
    .
    Üdv thgy

  • Puchert János

    a megelőző csalásnál is ugyanezeket állította a Fidesznyik társaság aztán a bíróság másképp döntött azt még megértem, hogy miért hazudik Zsigó Róbert hisz neki az egzisztenciája a tét hisz mint országgyűlési képviselő polgármester és mellesleg Orbán sahos kutyája (szóvivő) több pénzhez jut mint ha szakmájában dolgozna (cukrász) de, hogy az itt kommentelöknek mi érdekük van abban, hogy ezeket a gyalázatos dolgokat védjék fel nem foghatom

  • „Rendőrségi vizsgálat is igazolja, hogy a „bajai választási csalást” leleplező felvétel hamis, manipulált – hangzott el az M1 déli Híradójában vasárnap. A rendőrség további információkat nem közölt a köztévével. A hírműsorban azt is elmondták, hogy információik szerint a felvételen látható aktatáskás férfi G. Róbert Baja egyik városrészében, Bajaszentistvánon lakik, a másik három férfi Baja 20 kilométeres körzetében lévő két másik településen él.”

    http://mno.hu/belfold/vizsgalat-igazolja-hogy-hamis-a-bajai-felvetel-1191095

  • Ami a legnevettségesebb ebben a bajai történetben, az a „bal”-oldal természetrajza, legyen az Ch.Adam vagy a KMH balfékei, vagy az mszp, vagy akármi, ami nem nemzeti közép..
    Magyarországon, kb. 6.5-7 hónappal az általános parlamenti választtások előtt, egy vidéki településen, Baján, a 32. választókerületében tartanak egy időközi választást…amit elveszt a baloldal…(ez miért nem fér még 2010 után sem a fejükbe?). Óvás, följelentés, új választások, hogy a baloldal még nagyobbat bukjon…és újra kezdhesse a följelentést, óvást…
    A baloldal „Együtt(külön)2014-MP-mszp-DK jelöltje kaput, az LMP-nek nincs egy (1 db.) szavazata sem, és a Jobbik..

    No! Ebben az esetben nem lett volna egyszerűbb és sokkal olcsóbb (bár balfékék közpénzek iránti magatartása mesébe „ille”…hi-hi-hi, vicc), ha a baloldal behúúzza a farkát, lenyeli az eredményeket, és mára már arra sem emlékezne senki, hogy veszítettek egy tökéletesen tét nélküli választáson?
    ÓÓÓ, nem, van „titkosan” (telefonon) gyártott „a fidesz-csalását” bizonyító, egy helyi kisebbségi (de remekül föltáplált) lakásán, a Gyurcsány által fölajánlott „100 000 minden választási csalás bizonyítékért” (Wanted proof of election fraud for 100 000 Ft/piece) egy…olyanok szereplésével, akik 10 000-ért, mobil föltöltésért, tüzifáért, konzervekért, samponért vagy száraztésztáért el is adják a szavazatukat…

    Folytathatnán, de MINEK?

  • „G. Róbert azonban csak pénzért – 300 ezer forintért – lett volna hajlandó elárulni, hogy valójában hogyan készült a felvétel. „Majd aki a jobb ajánlatot teszi, én az őszintét mondom, nem kertelek ezzel kapcsolatban. Mert hogyha így meg leszek ráncigatva, minden nap a híradóba vagyok, hát akkor legyen értelme is” – nyilatkozta G. Róbert.”

    http://mno.hu/belfold/penzert-hajlando-beszelni-a-bajai-videos-1191124

  • Zamardi
    2013 október 20
    2:27 de.
    Zamardi.
    A gyakni ige, a coitus magyar megfelelőjének választékosnak álcázott szlogenje.
    Nem azt írtam, hogy a Fidesznek legyen bizonyítéka, hanem azt, hogy a cigányoknak. Mert amíg a pénz nem került elő, -tanulva az előzőekből,- nem lehettek biztosak abban, hogy azt az összeget kapják-é, amiben megegyeztek.
    Egyébként a felvétel több sebből vérzik, bármelyik oldal szemszögéből vizsgálgatom.

  • Nos bebizonyosodott,hogy” hamis a baba”…vagyis a baloldal
    fizette le a cigányt,aki a saját lakásán rendezte meg a jelenetet(gyatra mobil felvétel…)később ezt be is vallotta
    arc…nélkül(takarva)!!!!!TV-ben!
    a rendőrség felülvizsgálta a felvételt,hamisítvány.!!!
    Na hasznosabb lenne hallgatni és belenyugodni a dolgok
    állásába,mert csak egyre nevetségesebb lesz a dolog!

  • falusi

    Amit írok, természetesen csak logikai következtetés.
    A felsorolt pártokon kívül, a Fidesznek is sokat ért volna a felvétel – ha valódi. Ugyanis, neki volna legnagyobb a vesztenivalója. Egy voksokkal seftelő csapattól az lett volna a logikus lépés, hogy először a „kompromittált” pártnak (Fidesz) kínálja fel a filmet. Aztán, ha nem működik a zsarolás, csak akkor fordul a konkurenciához.
    Szerintem, primitív csalókról van szó, akik a Gyucsány által felkínált jutalomra hajtottak, a HVG pedig árnyékra vetődött. Majd meglátjuk…

  • A bajai „polgárok” jó pénzért bárkire rátolják a csalást! Tudják hogy a néhány öl fa mellett hogyan lehet még több pénzt kiszedni a buliból, lehet licitálni, aki nagyobb pénzt kínál, az a jó párt, a másikra meg rákenjük azt jónapot!

  • Pucher Janos
    Senki nem ved senkit. Mindenki szeretne tudni az igazsagot es aki bunos kapja meg a buntetest erte. Az hogy a polgarmester cukrasz volt vagy nem semmi koze semmihez. Barki belephet barmelyik partba es politizalhat. Akarat es tehetseg kerdese. Az en magan velemenyem a valasztas elotti megvesztegetesrol a kovetkezo.
    Ha nekem valaki az mondja adok neked penzt szavaz a fideszre a valaszom az lenne nagyon szivesen add a penzt maris megyek. A szavazo fulkeben behuzom a keresztett a baloldalnak mert mindeg rajuk akartam szavazni. Ha valaki olyan ostoba hogy egy ellenorizhetelen cslekedert penzt ad megerdemli a sorsat.

  • Falusi
    Ezek az okos emberek honnet fogjak megtudni hogy illeto kire szavazott.

  • „Súlyos szakmai hibát követtünk el, amikor olyan címet és leadet írtunk a videót bemutató anyaghoz, amit önmagában a felvétel nem támaszt alá” – jelentette ki a 444-nek Gavra Gábor. A Hvg.hu főszerkesztőjének elmondása szerint olyan forrásból kapták a videót, aminek hitelességében nem volt okuk kételkedni.”

  • „Georgina Bojana
    2013 október 18
    11:48 de.

    Kedves Christopher Adam!
    A cikk találó, ezért is félelmetes.
    Valóban félek a jövő évi választás miatt. Ha elmegyek, leadom a voksom (még mindig nem tudom, ki a jó fenére)?”

    Mmmm. KMH. Mmmm!

    No.
    Ahol ez a „választásicsalás” HVG-mszp-KMH- álhír most tart, ott ez a pestiesen „pita”, akit „georginabojana”-nak hívnak, aki „találónak” nevezi Ch. Adam tökéletesen ál-és uszító propangandáját…

    Utolsó hír! Már a magyar rendőrség is ott tart, hogy az mszp egyik képviselőjéhez vitték a videót, pénzért, onnan ment a HVG-hez, amit egy gyurcsánypárti-azóta kirúgott tag csináltatott..??? (mert tart a vizsgálat, és az érintett személyek személyiségi jogai…(Hogy a videón szerelők többszöresn elítélt bűnözők…)

    Amit ebből a mőbalhéból is megtanulhanta „georginabojana” (is), hogy a „globalo-bal” oldal mindig a „nemzet”-re tör! Bárhol is legyen a „lokatlitása”!

  • Zamardi
    2013 október 21
    5:51 de.
    Többféleképpen is van rá lehetőség, mint pl a megnövekedett szavazatok darabszáma, de a legkézenfekvőbb megoldás, ha az első szavazó nem dobja be a cédulkéját, hanem kihozza magával. Ott elhelyezik az ikszet a megfelelő helyre, a következő ezt viszi magával, a sajátját pedig kihozza.
    Mint minden egyszerű dolog, ez is zseniális..

  • sárdi jani
    2013 október 20
    5:07 du.
    Kedves Jani.
    Magam is a logika útján bróbálom kibogozni a szálakat.
    Baján már vagy negyven éve nem jártam..:)

  • küszküllö
    2013 október 21
    6:03 de.
    Ezt viszont készséggel aláírom.
    Ennyire érzékeny anyagnál a minimum, hogy széltében-hosszában-keresztben, át és megvizsgálják az anyagot, mielőtt publikálják.

  • Lélfai Szilárd

    falusi – zamardi

    csak a falusi által írt jelentését ismertem a szónak, most ezt találtam!

    GYAK (1)
    (l. GYAK, áth.) elavult fn. tt. gyak-ot. Szuró eszköz, tőr, dákos, gyilk.
    *GYAK (2)
    áth. m. gyak-tam, ~tál, ~ott. Valamit éles, hegyes végü eszközzel szúr, megszúr, döf, bök. Dárdát gyakni az ellenség paizsába. Karót gyakni a földbe. Általgyakni tőrrel valakit. Átv. és aljas beszédben am. nővel közösűl, s ez értelemben ik-es alakban is használtatik. Minthogy ezen értelem miatt országszerte aljas jelentésüvé lett, közelebbi származékaival együtt (kivétetik: gyaka), sem tisztes beszédben, sem irásban nem használható, de távolabbi származékai u. m. gyaksa és gyakor mindenütt helyet foglalhatnak.
    Rokon vele a szanszkrit tag, tig, [érint, szúr], taga (gyilok, dákos), daç (vág), sztak (döf, szúr), hellen dakw, daknw, latin tango, német Stecken, Stock, stechen, Stachel, Degen, franczia dague, olasz és spa nyol daga, holland dagge, persa teg, tig, portugál adaga, angol dagger, izland doggard stb.
    *GYAKA
    (gyak-a) fn. tt. gyakát. Általán, valamit leszuró és megerősitő eszköz, karó, pl. melylyel a ház szalmafödelének tetejét lecsiptetik; vagy szénaboglya, kazal, asztag tetejébe, karimájába szúrt pózna, hogy a szél el ne hordja vagy le ne csuszszék; továbbá, a szekér oldalát tartó s kiálló fa, azaz rakoncza, vagy a lőcs felnyuló vége stb. Székely tájszó.
    *GYAKÁS
    (gyak-ás) fn. tt. gyakás-t, tb. ~ok. Szurás valamely hegyes végü eszköz által. Dárdagyakás. Aljas ért. nővel közösülés.

  • Lélfai Szilárd

    Puchert János és a többi Orbángyűlölő !

    Ha néztétek a rendőrségi tájékoztatót, akkor lehet kezdeni az anyázást!
    – szemét a rendőrség,
    – szemetek, hazugok a filmet készítő cigányok,
    – mindenki szemét és talpnyaló,
    – Karácsony elvtárs a mi emberünk, ő a szemének sem hisz, ő most is a járdán sétál hazafelé!
    – ez már tényleg a jog és a demokrácia halála!

    🙂

  • marcus aurelius

    GB
    Olvasom, hogy a rendőrség beazonosította, kihallgatta a díszes kompániát, s az is kiderült , hogy a szobás felvétel a választások UTÁN KÉT nappal készült. Ez ami tényleg „félelmetes” !!

  • Geyza!
    Nem kell aggódni,általában mindenki elolvassa az eredeti cikket,a normálisokat……nem kell és nem is lehet befolyásolni!Az,hogy egyre több embernek hasonló a véleménye
    az itt felhozott témákról,az nem véletlen………

  • Végül is, engem az érdekelne, hogy a cikk írója belátja e, hogy hírtelenül, gondolkodás nnélkül írt egy olyan cikket, ami csak rá és azokra vet rossz fényt, akik a videókban hittek.
    Arról nem is beszélve, hogy akik csinálták.

  • Georgina Bojana

    Kedves tisztelhölgyeimésuraim!
    Remélem és bízom, hogy nem nekem szántad: „A HAZUG EMBERT KÖNNYEBB UTÓLÉRNI, MINT A SÁNTA KUTYÁT”.
    *
    Én csak kétségbe vagyok esve, hogy ennyire megy az egymás besározása. Mindig is tudtam, hogy a politika mocskos, de, hogy ennyire?!
    Azért még mindig csodálkozom.
    Csak kapkodom a fejemet, hogyan is van ez? Most ki csapott be kit? és valóban becsaptak-e mindnyájunkat? VAgy tán mégis?! Vagy mégsem?!
    *
    Ezt tartom félelmetesnek! Méghozzá nagyon félelmetesnek!

  • Figyelő
    2013 október 21
    1:03 du.
    Kedves Figyelö: a hirt nem a „gonosz” C.A.irta, ö àtvette a HVG-böl; akik közzétették:
    nézd meg a fentebb itt megjelent idézetet:irta:
    „küszküllö
    2013 október 21
    6:03 de.”
    -„Súlyos szakmai hibát követtünk el, amikor olyan címet és leadet írtunk a videót bemutató anyaghoz, amit önmagában a felvétel nem támaszt alá” – jelentette ki a 444-nek Gavra Gábor. A Hvg.hu főszerkesztőjének elmondása szerint olyan forrásból kapták a videót, aminek hitelességében nem volt okuk kételkedni.”-
    Ezen kivül a HVG teljes egészében is olvashato a web-en — öket miért nem vàdolod gonoszsàggal,ott is lehet hozzàszolni.
    Miért kell mindig vàdolnod öt, C.A.-ot, személyesen?ezt nem értem.
    Ez nem a Te stilusod, Te nem szoktàl személyeskedni, mindig a témàhoz szolsz hozzà, most meg igy elragadtattad Magadat!
    Ez egy hamisitott video volt, kész, punktum.Remélhetöleg felelösségre vonjàk azt, aki ki5-lötte és csinàlta, mert ilyen mocskos stilusu ràgalmak ugy hiànyoznak az embereknek, mint az agybacsinàlàs.(bocsànat az erös hasonlatért)

  • Hát bizony ciki, ha a fagyi visszanyal.
    Pláne, ha már sokadszor…
    A ” baloldal” Rákosi idején a kékcédulákkal kezdte, most Ron Werber kampánytanácsadó idején hamis videókkal folytatja…

  • Lélfai Szilárd

    Georgina Bojana

    – Ez az első hozzászólásodból:
    „Aztán ki tudja mi lesz a “bűvölésnél”, helyesebben hogyan és mikor bűvölik meg a számítógép-rendszert, csak azért, hogy ők legyenek a nyertes “befutók”.”

    – Ez a mostaniból:
    „Én csak kétségbe vagyok esve, hogy ennyire megy az egymás besározása.”

    – Tévedésben vagy! Eddig csak az un. baloldal csinálta a fesztivált! Becsapni csak Titeket, „Orbángyűlölőket” csaptak be, mert Ti mindent el akartok hinni, amit a baloldal hazudozik!

    „Csak kapkodom a fejemet, hogyan is van ez?” Vigyázz el ne szédülj! 🙂 Werber szaki talál még ki jobbakat is, csak majd a kivitelezés lesz tökéletesebb! Tempora mutantur est!

  • Lélfai Szilárd

    Figyelő

    Már ne is haragudj, hogy lehetsz ilyen naív! Egyetlen „Orbángyűlölő sem látja be ha „lura futnak”, max. ez is az „ördög” műve!
    Ma reggel már „Szanyi kapitány” vázolta, hogy ez az egész akár egy vádalku eredménye is lehet, különben is az MSZP-t csak a népért való harc érdekli, az ilyen ügyekkel nem foglalkoznak!

  • Lélfai Szilárd

    lukra futnak

  • Különösen az 5. pont illik ide.

    1994-ben Soros kijelentette, hogy „éppen ideje, hogy a szovjet birodalmat immár Soros-birodalomnak nevezzék.” A kétes hírnevű milliárdos befektető a következőképpen határozta meg egy rezsim megdöntésének vagy egy valuta bedöntésének hét lépését:

    1. lépés: Árnyékkormány felállítása valamilyen humanitárius támogatás ürügyén.

    2. lépés: A rádióhullámok feletti hatalom átvétele. Meglévő rádió és televíziós médiumok finanszírozása majd irányításuk átvétele, esetleg újak létrehozása.

    3. lépés: Az állam destabilizálása, a kormány meggyengítése és kormányellenes hangulat megteremtése az országban. Gazdasági válság létrehozása vagy a már létező válság kihasználása. Nyomás gyakorlása fentről és lentről, ami hozzájárul a kormány meggyengítéséhez és a kormányellenes hangulat kialakulásához.

    4. lépés: Elégedetlenség szítása.

    5. lépés: Választási válság kiprovokálása. Várd meg a választásokat és hirdesd hangosan, hogy csalás történt.

    6. lépés: Vedd át a hatalmat. Szervezz hatalmas tüntetéseket, polgári engedetlenséget, ülő- és általános sztrájkokat és támogasd az aktivizmust. Továbbra is hangoztasd, hogy választási csalás történt és saját médiumaidon keresztül mond meg követőidnek, hogy mit tegyenek. Ebben a fázisban indulhatnak a bujtogató és erőszakos megmozdulások.

    7. lépés: Éld túl az ellenfeled.

  • Komolyan, balfékek! Még mindig van egy-kettő, aki itt töri a hülye feját, hogy de mégis! Hát, Hú, a Fidesz…
    Idióták! Ahogy engem a Ch.Adam rendre utasított, hogy egy „magyar” kanadai újságba (Ch.Adam mit keres egy „magyar” bármiben???) ne írjak angolul…
    Most lenne itt az ideje ezt a maszlagot egyszerűen levenni erről a „magyar” hírlapról, mert csdak saját magukat égetik minden elmúló nappal, mint a magyar HVG! Meg a gyurcsánypárt, meg az mszp, meg az összes Ch.Adam-ille…
    Tényleg!
    Hol van az a hypomán ille a „beleírásaival”, mindenkinek a merevedési zavaraival, a viagrázással, a lehülyézéseivel…
    Lehet, bár ha van valami, amire csak ellenbizonyíték lehetséges, ille kussol ebben a „mű”témában, mert mégis van annyi esze, hogy ne lépjen bele egy kilóméterekről Ch.Adam hülyeségbe?

    No, ettől nem kell tartani, mert inkább valószínű, hogy azért nem nyomja mosz (is) a hülyeségeit, mert Baján van „anyagot” gyűjteni…

  • Varga Sándor
    2013 október 22
    7:40 de.
    szabadjon megjegyeznem, a jó édes nemzőjét nevezze balfasznak – lévén, a terméke ugyancsak bizonyítja, hogy az – ugyanis akárhogy finomkodik, suszterkém, a balfék azt jelenti!

    „A klasszikus depresszió szezonális (őszi – tavaszi), általában ciklusos (a mánia is), jellegzetesen hypomán (nincs kreatív kedv, nincs motiváció), lehet unipoláris.”
    nnna. nem gondoltam volna, hogy pszichológiai képzettséggel is rendelkezik 😀

    csak szólok: máshol már megírtam, hogy a mások cikkéhez szólók vitájába a jövőben nem avatkozom bele, nem piszkítom be a billentyűzetem a maga fajtájának lealázásával.

    ami a saját állapotát illeti, javaslom, forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez, azok biztosabb diagnózist fognak felállítani magáról, mint amit én tennék.

    bajára pedig nem igazán van lehetőségem elautózni.
    1. messze van
    2. ha gyorsabban akarok lejutni, autópálya matrica kell, és azt a pénzt tudom másra is költeni
    3. kurvára nem érdekel a fidesz majomcirkusza
    4. minden második nap szolgálatban vagyok, napi 17 óra után arra sincs nagy kedvem, hogy magát, suszterkém, elküldjem a …
    különben is, minek? elmegy, jól érzi ott magát, majd visszajön. jojó 😛

  • ja, és varga, csak merő jóindulatból:
    Moclobemid [Aurorix].
    Reverzibilis MAO-A inhibitor. Antidepresszánsként használatos.
    Affektív zavarokban adják. Reverzibilitása miatt nem okoz sajtreakciót. Valódi depresszióban nem nagyon hat, ellenben kifejezetten jó senilis pszichoszindrómákban.

    Szelektív szerotonin visszavétel gátlók
    bátran ajánlhatom magának, ezek a szerek nem szedálnak.
    Indikációjuk: depresszió, pánikbetegség, kényszerbetegség, szociális fóbia, anorexia nervosa, bulímia nervosa.
    ebből három tünet magánál már jelentkezik. válasszon 😀 a bulémiát és az anorexiát, asszem, kizárhatjuk 😛
    Mellékhatásként étvágytalanság, hányinger, hányás, testsúlycsökkenés jelentkezhet.
    Vegyületek: fluoxetin [Prozac], fluroxamin,paroxetin [Seroxat], citalopram [Seropram], sertralin [Zoloft].

    azt ne mondja, hogy nem vagyok magával jóindulatú!
    első az egészség!
    második a fradi!

  • Annamaria
    2013 október 21
    9:06 du.
    Kedves Annamária, látod mennyire félremgyaráz mindent mindenki?
    T.i. a HVG belátta, hogy „megbizhatatlan helyről” kapta a videót. Nem kér elnézést, de legalább belátta! Ez a cikk már a második a témáról, van olyan is, aminek a címében „horror” szerepelt.
    De Christopher nem vonja vissza egyiket sem.
    Elvakultsága az ami engem zavar.Én egy intelligens, normális fiatalembernek ismertem meg.

  • küszküllö
    2013 október 22
    5:09 de.
    Még az is lehet.
    Viszony mind a hét pont tökéletes megfogalmazás a FIDESZ 2OO2 és 2O1O közötti, ellenzéki időszakára.
    Pontosan ezt csinálták.
    Többnyire sikerrel..

  • Hi-hi-hi!
    „azstabetyárját”! ‘És él az ille!

    Sőt, kapásból az elemében van, aktivizálja magát, meg a kommunikciós szótárát, egy keresetlen „a jó édes nemzőjét nevezze balfasznak”-kal! Mmmm!
    Így nyernék a Lottón!
    Mert, még veszi is a fáradtságot, hogy ne tudja mi az a balfék (tárgy), mert rögtön asszociál egy „balfaszra”. Kinek min nőtt föl, mi jár az eszében…

    Réárek, elolvasom, a stílus, ugye…
    Találomra: „kurvára nem érdekel a fidesz majomcirkusza”-t is beleír at agymenésébe, ami rögtön 2 részes…és rögtön egy újabb hazugság, mert ugyan miért másért tépné itt a lumpen-proliját, ha amúgy a „fidesz” (kis f-el), meg annak a „majomcirkusza, amit most is a ballibek kreáltak, nem is érdekli…

  • Lélfai Szilárd

    Varga Sándor

    Tévedésben vagy:”veszi is a fáradtságot, hogy ne tudja mi az a balfék (tárgy), mert rögtön asszociál egy “balfaszra”. Nem asszociált belenézett a tükörbe!

    A stílusán meg az agymenésén miért csodálkozol? Már az óvödában is egy habán kerámia volt a jele!

  • Figyelő
    2013 október 22
    12:26 du.
    Kedves Figyelö, igazat adok Neked.
    Igy: hogy megmagyaràztad és „kibetűzted”: AZZAL amit mondasz: abszolút egyetértek: csak AHOGY mondtad, azzal nem értek egyet.
    -Egyetértek, valoban le kellett volna hozni a KMH szerkesztöinek egy valamiféle magyaràzatot:ugyanugy,ahogy a HVG tette — de lehet, hogy az eredeti cikk irojànak kellett volna, aki valoban C.A. — nekem csak az tünt fel, hogy „pikkelsz” Christopherre. Személy szerint csak őrà…
    Köszönöm a vàlaszodat és a magyaràzatodat.

  • Georgina Bojana

    Kedves Léfai Szilárd!
    Nem vagyok Orbán gyűlölő.
    Békét szeretnék.
    „Lövésem” sincs, ki lenne a legjobb Kormányunk élére?
    Már Aki valóban a mi, a nép javát akarná?! Nem építget saját birtokot sem a családjának, sem a barátainak, sem azoknak, akik a csettintésre bólogatnak.
    *
    Barátainkkal éppen azt beszéltük, hogy kire is kellene szavaznunk?
    Ez MÁR lopott eleget. Ez MÉG lop eleget. Ha Arra szavazunk, akkor az MÉG nem lopott, de majd Ő is megkártyázza, ami megmaradt a nagybirtokokból. Ráveti magát?!
    No itt a gondunk, nekem és barátaimnak. Ki a cirkalmatosra szavazzunk?!
    *
    De más politikusokat is megnézve, akár Olaszországban, Franciaországban stb. ott sem szebb a helyzet… Miért nem szerényebbek az államfők?!
    Miért nem?!
    Itt a gondom, sehol máshol.

  • falusi

    2013 október 22
    1:59 du.

    küszküllö
    2013 október 22
    5:09 de.
    „Még az is lehet.
    Viszony mind a hét pont tökéletes megfogalmazás a FIDESZ 2OO2 és 2O1O közötti, ellenzéki időszakára.
    Pontosan ezt csinálták.
    Többnyire sikerrel..”

    OK!

  • Figyelő
    2013 október 22
    12:26 du.

    Normális online lapok ilyenkor a címben korrigálni szoktak, ezt pl. még az Index is megteszi.
    Sajnos a szerkesztő nem jutott el a tárgyilagos tájékoztatásnak ehhez a szintjéhez, nincs hozzá felelősség érzete, vagy az elfogultsága teljesen elnyomja azt.
    „Bajai botrány újratöltve: videófelvétel bizonyíthatja a Fidesz újabb csalását” számára úgy tűnik, fontosabb, hogy maradjon a FIDESZ gyalázó hazúg cím, mint az igazság.

  • „Gavra Gábor agilis és tehetséges főszerkesztő hvg.hu-ja továbbra is élen jár, már ami a magyar tényfeltáró újságírást illeti.” / KMH

    „A HVG Kiadó Zrt. vezetése elfogadta Gavra Gábor, a hvg.hu főszerkesztőjének lemondását, mivel a bajai videófelvétel kezelésével, megjelentetésének körülményeivel súlyosan megsértette az 1979 óta megjelenő HVG alapértékeit, különös tekintettel a függetlenségre és a pártatlan tájékoztatásra, veszélyeztetve ezzel a HVG három és fél évtized alatt kivívott jó hírét” – olvasható a hvg.hu-n. / Index

  • Noszticzius Judit

    Orbán és Fideszesek + KDNP mindig csalnak !!!!!!!!!!!!!!!!!!! >:-( >:-(

  • A Kanadai „magyar” Hírlap, mint bal-liberális, globalista-és antimagyar propagandinsta csak saját magát diszkreditálja ennek a „bajai-blunder”-nek a perpetuálásával.
    Már mindenki tudja, a Gyurcsánypárt egy szorgalmas cigány (azóta kirúgott) tagja „csináltatta” ezt a „viccet”, és az mszp „jogáaszaihoz” vitte, „valaki”, ahonnan egy „belső” személy vitte a HVG-hez, ahol megnézették a saját „szakértőikkel”, és belerobbantották a média-levegőbe. Mindezt 1 nap alatt?.., mert a jogászoknak és a szakértőknek semmi sem elég drága.
    Ja, hogy a HVG főszerkesztője már bele is bukott? A KMH-t az miért érdekelné!
    A 2002-es választások óta azt is tudja mindenki, követve a Ron Werber-i mantrát, hogy választáson csalni lehet, „majd kifizetjük a büntetést”, mert, ahogy napokkal ezelőtt Gyurcsány éppen a mszp pénzügyeit, titkos számláit „szellőztette”, (és azok is olyan eredetűek, hogy jobb, ha senki nem tudja honnan származnak!)azt is mindenki tudja, hogy van nekik pénzük bőven. (Ezen miért csodálkozik bárki, évtizedek óta fosztogatnak minket.)
    Természetesen Gyurcsány ismét nem a saját milliárdjainak eredetét szellőztette (se a Bajnaiét..még nem, mert ha Bajnai is kötöszködni kezd vele, hu-hú, lesz pár keresetlen, és tökéletesen meggondolatlan szava arra is), de a KMH-nál még nem volt senki, akinek ez az alak akár egy pillanatra is „furcsa” lett volna.
    Ja, hogy a KMH egy bal-lib-globalo-antimagyar propaganda…
    Silly me!

  • Varga Sándor
    2013 október 22
    3:09 du.
    szóval, maga szerint, létezik balfék, és jobbfék 😀
    nem rossz, szavamra mondom, nem rossz…nem akarna járműtechnikából előadást tartani?

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 22
    5:01 du.
    na, kicsi lélfai, árulja már el, ismeri-e a ráckevei járásbíróságot? még nem?
    ne izguljon, be fogja pótolni 😀

  • Figyelő

    2013 október 21
    1:03 du.

    Lemondott Gavra Gábor, a Hvg.hu főszerkesztője; a portál oldalára szerdán felkerült közlemény szerint a HVG Kiadó Zrt. vezetése elfogadta a lemondását.
    .
    A közlemény szerint azért fogadták el a főszerkesztő lemondását, „mivel a bajai videofelvétel kezelésével, megjelentetésének körülményeivel súlyosan megsértette az 1979 óta megjelenő HVG alapértékeit, különös tekintettel a függetlenségre és a pártatlan tájékoztatásra, veszélyeztetve ezzel a HVG három és fél évtized alatt kivívott jó hírét”.

  • Lélfai Szilárd

    „Ille István

    Lélfai Szilárd
    na, kicsi lélfai, árulja már el, ismeri-e a ráckevei járásbíróságot? még nem?
    ne izguljon, be fogja pótolni :D”

    Na nagy…. ille, nem izgulok! Világ életemben vágytam megismerni a Ráckevei Járásbíróságot, de azt hiszem utána kevésbé lesz boldog! 🙁

  • Lélfai Szilárd

    “Aljas, mocskos, gerinctelen módon csőbe húzott minket az MSZP” – mondta az ATV-ben Kőrös Gusztáv volt DK-s, solti roma önkormányzati elnök, a bajai videó egyik készítője, akivel Kálmán Olga készített interjút. A 444.hu írása szerint Kőrös elmondta, arra kaptak megbízást, hogy készítsenek egy oktatóvideót arról, hogyan vásárolják meg a politikusok a romák szavazatait. A mondanivaló valós. Mindig is befolyásolták a romákat – mondta Kőrösi. A megbízást szerinte Király Györgytől, az MSZP sporttagozatának tagjától kapták, de szerinte ez nem magánakció volt, mindenről tudott az MSZP. Király megbízható embernek tűnt, “olyan, akinek a mája sem keserű.” Úgy tudták, hogy egy konferencián mutatják majd be a videót borsodi romák előtt, hogy így tanítsák meg őket arra, ne hagyják magukat befolyásolni. Kőrösi szerint azért kellett a bajai ügyben sokat szerepelt neveket használni a jelenetben, például Zsigó Róbertét vagy Kovács Csabáét, mert ezek a nevek váltak ismertté, így könnyen érthető az üzenet. Miután a videó elkészült, Dunaharasztin adta át azt Károlyi Attilának (a szocialisták Fejér megyei sporttagozatának vezetője), aki Király Györggyel, az MSZP sporttagozatának alelnökével együtt bevitte az MSZP székházába, miután értesítette Mesterházy Attilát. Szerinte ez két nappal azelőtt történt, hogy a hvg.hu nyilvánosságra hozta volna a videót. Kőrösi szerint mindazt, amit elmondott, térfigyelő kamerák és mobiltelefon-cellainformációk igazolják. A rendőrség őt tanúként hallgatta meg. A felvétel elmondása szerint mobiltelefonnal készült, ő a memóriakártyáról írta ki DVD-re, és ezt adta át. Szerinte a felvétel minden résztvevője fel van most háborodva, mert úgy tudták, csak szűk körben mutatják be azt, szó sem volt széles nyilvánosságról. Az MSZP hasba szúrta magát ezzel az akcióval – mondta Kőrös, aki szerint ő is le akarja váltani Orbánt, de nem ilyen módszerekkel. A DK-ból ki kellett lépnie, miután Varju László pártigazgató felszólította erre közvetlenül a botrány kirobbanása után.

  • Lélfai Szilárd

    A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a Hvg.hu-t, hogy rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntető eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében. A lap ezért a nyilvánosság előtt is elárulta, hogy jutott a felvételhez: Déri Balázstól, az MSZP kommunikációs igazgatójától vette át a volt főszerkesztő. Pedig a szocialisták végig azt állították, hogy ők rögtön a rendőrségre vitték.
    A Hvg.hu szerdán elárulta a rendőrségnek és nyilvánosságra is hozta, hogy jutott a nagy botrányt kiváltó – mint később kiderült, manipulált – bajai videófelvételhez. A HVG kiadó azt írta, hogy az azóta távozott főszerkesztő, Gavra Gábor „egy telefonos megkeresést követően Déri Balázstól, az MSZP frakció kommunikációs igazgatójától vett át október 17-én egy adathordozót. Az ezen lévő videó került fel a Hvg.hu oldalára. Nem volt tudomása arról, hogy a felvétel manipuláció eredménye, annak eredetiségét azonban nem ellenőrizte”.

    Azért döntött a forrás felfedése mellett a kiadó, mert a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében. A főkapitányság bűnügyi osztálya egyben tájékoztatást is kért arról, hogyan, mikor, milyen módon és ki által került a felvétel a szerkesztőség birtokába.

    Török Zsolt, az MSZP szóvivője még kedden is azt mondta az ATV-ben, hogy nem ők adták a felvételt a Hvg.hu-nak, ők rögtön a rendőrségre vitték, amint hozzájuk került. Mesterházy Attila pártelnök korábban szintén úgy nyilatkozott, hogy mivel nem tudtk eldönteni, hogy milyen felvételről van szó, és mennyi a valóságalapja, ezért rögtön a rendőrséghez fordultak.

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 25
    2:31 du.
    „! Világ életemben vágytam megismerni a Ráckevei Járásbíróságot, de azt hiszem utána kevésbé lesz boldog! ”
    tud valamit, kicsi lélfai? vagy esetleg befolyásolni tudja a független magyar bíróság ítéleteit?
    esetleg ez csak egy sima fenyegetés?

  • „ille sem jobb egy vingatív, genetikailag alárendelt bolsi-végterméknél,, aki ” boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”.
    (copyright, Kertesz I., Kertesz Á., Glatz F., Heller…)
    ille buta. Az agymenési lejárt lemezek salakja, amit csak itt (na jó, minden bal-lib-globalo médiában), csak nekünk, idiótáknak, akik ilyen hülyeségekre is ráérnek, újra és újra föltesznek…”

    T. Varga S., a fentiek okán – és a MODEM-ben meghatározottakén – sértegetés és személyeskedés miatt kommentjei – amíg jobb belátásra nem tér – törlésre kerülnek.

  • Varga Sándor
    2013 október 31
    12:57 du.

    Szerintem semmi probléma nincs Varga jobb belátásával. Szerintem kifejezetten éles az ő látása.

  • dakota, úgy tekintem, hogy nem ismeri a „belátás” és „látás” közti jelentésbeli különbséget.

  • Varga Sándor

    „T. Varga S., a fentiek okán – és a MODEM-ben meghatározottakén – sértegetés és személyeskedés miatt kommentjei – amíg jobb belátásra nem tér – törlésre kerülnek.”

    Visszanyal a fagyi? A „kertesz”-től idéztem!!! Szóról-szóra….

    bezzeg az ille…”dakota, úgy tekintem, hogy nem ismeri a “belátás” és “látás” közti jelentésbeli különbséget.”

    Neki szabad másokat sértegetni, hülyézni, faszozni? Nekem sosem volt stílusom…A KMH „szerzői” klasszikusai a provokáló-sértegető-kötöszködő-lenézésnek!

  • varga s.
    „“ille sem jobb egy vingatív, genetikailag alárendelt bolsi-végterméknél,, aki ” boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”.
    (copyright, Kertesz I., Kertesz Á., Glatz F., Heller…)
    ille buta. Az agymenési lejárt lemezek salakja, amit csak itt (na jó, minden bal-lib-globalo médiában), csak nekünk, idiótáknak, akik ilyen hülyeségekre is ráérnek, újra és újra föltesznek…”

    mi a fene? kertész személyesen engem nevezett bolsi végterméknek? butának? agyamentnek?
    amúgy pöszének tetszik lenni: kötöszködő? 😀

  • varga s.
    maga szerint dakota hozzászólása azt igazolja, hogy ismeri a különbséget, vagy azt, hogy egyetért a maga megjegyzésével?
    nos?

  • A parittyás hangja

    Varga Sándor
    2013 november 3
    8:19 de.

    „Neki szabad másokat sértegetni, hülyézni, faszozni? Nekem sosem volt stílusom…”

    Valóban! te csak arrogáns szemtelenséggel komcsizod, ballibsized le azt aki nem a te véleményeden van! Vedd már észre magad pojáca! Bizony nagyon igaza volt Kertésznek! A diktatúrában dagonyázó emberi hulladék a fajtád!

  • Lélfai Szilárd

    Varga Sándor

    Bár gyanítom Te sem vagy orvos, az illéről kiállított kórképed legalább annyira pontos és szabatos, mint amilyeneket ő szokott kiállítani másokról!
    Egyet azonban elfelejtesz: „Quod licet bovi, non licet Jovi”
    Az eredeti közmondás kicsit átdolgozva, de ő a moderálatlan moderátor, ergo: akármilyen bovi…..

  • Lélfai Szilárd

    ille
    -“! Világ életemben vágytam megismerni a Ráckevei Járásbíróságot, de azt hiszem utána kevésbé lesz boldog!tud valamit, kicsi lélfai? ”
    – Mint írtam volt, még soha nem jártam a Ráckevei Bíróságon, megnyugtatom ismeretségem sincs ott! Azért vicces lesz, amikor esetleg megkérdezi magától a biró/bírónő: maga tényleg buzi, vagy csak megjátssza? 🙂
    – „vagy esetleg befolyásolni tudja a független magyar bíróság ítéleteit?” Ezt a Stázis vagy a KGB-s múltja mondatja magával?
    – „esetleg ez csak egy sima fenyegetés?” Ez egy újabb fóbia? 🙂

  • bocsika, kicsi lélfai, a bevezető mondatot maga írta.
    köszönettel vettem kommentjét, az utolsó habán kerámiással, meg a vargához írtakkal együtt csatolom a bizonyítási anyaghoz.
    attól tartok, nem engem fognak kérdezni, mi több, bizonyításra felszólítani.
    ha szívességet akar nekem tenni, még írjon hasonlókat. 😛

  • A parittyás hangja
    2013 november 3
    10:49 de.Hát parittyás ehhez a hozzászólásához, csak annyi megjegyzésem: TE miből vagy?
    Szégyn a stílus, szégyen a tartalom.Ennyi.