Akiknek mindent lehet

2013 október 19 8:16 du.56 hozzászólás

Jelezni szeretném a turulba születetteknek, hogy Orbán Viktor ugyanazokat mondja róluk, mint amiket Kertész Ákos írt két éve. Ugyanazokat állítja róluk kis idő elteltével, mint amiket Kertész állított, amiért őt támadták fizikailag és verbálisan, elvették a budapesti díszpolgári címét, amiért el kellett menekülnie 80 évesen Kanadába Magyarországról.

Idézzük fel miket mondott Felcsút géniusza a magyarokról: „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai származék, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van.”

„A remény fontosabb a magyar választópolgár számára, mint a tény; ez egy döntő eleme a magyar népléleknek” Ezt is a felcsúti harcművész mondta kb. 3 hete.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Vegyük elő újra Kertész Ákos nagy vihart kavart mondatait: „a magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.”

A magyar genetikusan alattvaló az azt jelenti, hogy a magyar egy félázsiai származék, amelyet erővel lehet csak vezetni, mert akkor van csak összefogás, ha azt rájuk kényszeríti valaki. József Attila szerint „parancsot követ”, Orbán szerint erővel kell irányítani, mint valami csordát. Tehát parancsolni kell nekik, mert az ész érvek nem hatnak rájuk. Csak a parancsból és a korbácsból értenek.

A diktatúra pocsolyájában való dagonyázás és a moslék zabálása azt jelenti, hogy a remények (és így az ígérgetések, hazugságok) fontosabbak a magyarnak, mint a tények, vagyis az igazság. A magyar ember Orbán szerint habzsolja a hamis ígéreteket, vagyis a moslékot, a tények nem zavarják. Nem szabad gyöngyöt (vagyis az igazságot) eléjük vetni, nem értékelik csak a moslékot. Ebben igaza is van, hiszen még mindig boldogok azok a kretének, akik megették a 10millió új munkahelyet, a megvédjük a magánnyugdíj pénztárakat, a rendbe tesszük az egészségügyet meg a focit, az ingyenessé tesszük az oktatást, a megvédjük a demokráciát, meg a többi átverést. A disznó azért örül a mosléknak, mert nem tudja, hogy létezik másféle táplálék is. A buta félázsiai megharapja a hazugságokat, mert nem ismeri a tényeket. Ez a fideszfanokra szintén igaz, azok még annak is örültek, hogy elvették tőlük az Alkotmányt, és így az alkotmányos rendet. Dagonyáznak a diktatúra pocsolyájában. De rajtuk kívül élnek itt más magyarok is jelentem, akik ugyanolyan magyarok, mint a többiek. Attól, hogy valaki buta, attól még nem lesz különb magyar másoknál. Az, hogy „nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”, az azt jelenti, hogy nem akarnak tudni arról, hogy átverik őket, mert csak reménykednek a hazugságokban. Ha valaki kiáll eléjük, és elmondja az igazságot, azt megvetik. Lásd Gyurcsányt.

Kertész Ákosnak a mondataiért kénytelen volt elhagynia hazáját, Budapest díszpolgári címét is elvették tőle a fidesznyikek. Úton útfélen inzultálták 80 éves létére a turulba született keresztény félázsiaiak. De ha ugyanezeket más szavakkal Orbán mondja, azt észre sem veszik a Szentkorona kiművelt fanjai. Ő magát Budapestet egy istállószerű valamihez hasonlította, holott ő volt az, aki disznóólakat pucolt fiatalon egy faluban az Isten háta mögött. Mára az egész országot Isten háta mögé tolta. Ő az ország fővárosát leistállózhatja. Mert neki lehet. Neki mindent lehet.

Orbán bármit mondhat, bármit hazudhat, bármit tehet, neki elnéznek bármit a hívek. A tények nem zavarják őket, csak a hamis reményt csillantsák fel előttük, és mindjárt oda szavaz a magyar választópolgár. Vagyis egy kretén a magyar, de főleg a Fidesz szavazó. Ezt mondja burkoltan a kedves vezető, szerinte a magyart reménnyel kell hülyíteni a konkrétumok helyett. Hiába a triplabóvli, a rekord államadósság, a negatív növekedés, a 4millió létminimum alatt élő, a jogállam lebontása, az Alkotmány kidobása, a fél világ megvetése, Magyarország jobban teljesít! Ez utóbbit érti meg a buta magyar, a tények csak útban vannak neki.

Ez van a focival is. A tények azt mutatják, hogy a magyar futball helye a béka segge alatt van, a hollandoktól történelmi vereséget szenvedtünk. 8-1-re még sosem kaptunk ki az elmúlt száz évben, de ez egy szerethető csapat (muhaha), és látszik a fejlődés. A magyar csapatok meccseire pár ezren járnak ki maximum, Andorra ellen 1500-2000 néző ment ki, annak is nagy része gyerekek voltak ingyen jeggyel. A szánalmas teljesítmény és a teljes érdektelenség ellenére tízmilliárdokat ölnek a fociba, minden nagyvárosban és Felcsúton stadion épül. Még Tállai államtitkár elvtárs mezőkövesdi csapatára is jutott 400millió adóforint. Az, hogy olyan csapatok juthatnak fel az NBI-be, mint a ZS-ligás Felcsút és a Mezőkövesd, az jól tükrözi a hazai futball soha nem látott süllyedését. Mégis ez a legfontosabb sportág ma Magyarországon, hiszen a kedves vezetőnek ez a hobbija. Hiába vannak olimpia és világbajnok sportágaink, a legtöbb pénzt a legrosszabbul teljesítő foci kapja. Ha más lenne a géniusz hobbija, mondjuk a Forma-1, akkor mindenütt ring épülne ország szerte, Felcsútot egy versenypálya venné körül. Persze a pálya alatti földterület mind az övé lehetne. Megalakítaná a Forma-1 Autósport Akadémia Alapítványát, amelybe szintén ömlene a közpénz. A boxutca lenne az ő utcája, a pole position a háza kapujában lenne, onnan rajtolnának a legjobbak. A kockás zászlót Mészáros Lőrinc lobogtathatná a végén, mint a kuratórium elnöke.

A félamatőr andorrai csapat, amely munka mellett focizik, na ellenük sikerült győzni 2-0-ra. Abból egy öngól volt. Magyarország jobban teljesít! Amíg egy Videoton meccs miatt anno faképnél hagyta az IMF-et a kedves vezető, a 8-1-es történelmi zakó után nem nyilatkozott. Andorra ellen ki se ment a budapesti meccsre, pedig külföldre is követi a csapatot máskor. Biztos megint térdműtétje volt.

Nevetséges az is, hogy a párttitkárt 100%-kal választották meg újra a Fidesz elnökének. 1241 szavazatból 1240-et kapott. Szerényen nem szavazott saját magára. De akkor kire adta a voksát, ha nem volt más? Ez történik már 23 éve, sosincs kihívó e demokratikus pártban. Még Fidel Castrot se szokták 100%-kal megválasztani, ott legalább adnak a látszatra. Nálunk már a látszatra sem adnak, hiába az ország leggyengébb sportja a foci, abba ölik a legtöbb pénzt soha nem látott mértékben. Mert ugye a tények nem számítanak, csak a remény. És a remény hal meg utoljára. A tények meg már régen megdöglöttek.

A tények sosem számítottak a fideszfanoknak, szó nélkül vették tudomásul azt is, hogy 2010-ben csalással nyert a Fidesz. Ezt a pártigazgató mesélte el nekünk egy hangfelvételen. Hogy csaltak, nem kicsit, nagyon. És mivel az ember a jó szokásait nem adja fel, teszik ezt továbbra is folyamatosan.

A jövő évi választások eredménye előre borítékolható. Mint Azerbajdzsánban, ahol egy nappal előbb kikerültek a netre a választási eredmények. Orbán baltás barátja Aliev, akinél az első kereskedőházat megnyitották, 85%-kal nyerte a választásokat. Ott a kétharmad sem elég. Ez lesz majd jövőre nálunk is, mint ott, és mint most Baján az időközi választáson. Hiába derül majd ki, hogy csaltak, mint most kétszer is egymás után, megnyernek minden körzetet. A törvény ugyanis nem szankcionálja a csalást, maximum újra kell választaniuk a polgároknak. Tehát azok szopnak csak, akik semmiről nem tehetnek, mehetnek újra voksolni. Újra simán elindulhat az a párt, amelyik bizonyítottan csalt. Jobb helyeken az ilyen alakulatokat kivágnák a részvétel lehetőségéből, hiszen aki csalással akar nyerni, az menjen az anyjába. Az a párt köszönje meg az aktivistáinak és politikusainak, hogy miattuk ki lettek zárva a választásokból. Mondjuk ki nyugodtan, hogy aki csalással akar nyerni, aki csalással akar hatalomhoz, befolyáshoz, adóforintokhoz jutni, az takarodjon a jó kurva anyjába, takarodjon örökre a politikai közéletből! De nálunk újra nekifuthat a csaló párt, aztán kiderülhet róla, hogy megint csaltak. Először a láncszavazás és a szállítás derült ki, majd a második körben a tűzifaosztás mobiltelefon sorsolással. Tudják jól a fidesznyikek, hogy a jogászok majd megvédik őket, oszt jónapot! A jogászbűnözés a mai Magyarországon a legjobban kifizetődő tevékenység.

A Fidesz bármit megtehet, még az ellenkezőjét is. Mert ők a magyarok.

A.G. / a KMH Ellenszék rovata

56 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    „A Fidesz bármit megtehet, még az ellenkezőjét is. Mert ők a magyarok”.

    Elnézést kérek, hogy idézek.
    De!
    Itt jön a „de” szócska, azért a Fidesz, NEM mindent tehet, mert erős ellenszélbe ütközik.
    De vannak olyan sokan, bármennyire is sajnálatos, hogy lesöprik az ellenvéleményt és csinálják tovább rablógazdálkodásukat.
    A legjobban ez a skandálás idegesít, miszerint „Magyarország jobban teljesít”!(?-G.B.)
    No ez is hazugság, no de MIHEZ KÉPEST? Arról már nem szól a fáma. Ez a sulykolás, ami az értelmes embereknek a „szó szerint” az agyára megy. Ez hallható a rádióból és a tévéből, mármint azon csatornákból, melyek a jelenlévő kormányt kiszolgálják.
    Akik pedig megvezethető birkaként a massza, a tömeg „alkotóelemei”ként élnek, dolgoznak és véleményeznek.
    Óh, vélemény? A „masszának” sajátja nincs, csak a skandálások után az ismétlés, amire jobb esetben telik tőlük. A rosszabb esetben csak a bólogatás. Már véleményük sincs, csak a mutogatásuk, „ha ezt mondják és sokszor, akkor biztosan így is van”.
    Igen, ezt a tévedést nem ismerik fel, még akkor sem, ha szembesítik őket ezzel, nap, mint nap. Ezt nevezik népbutításnak.
    De azért engedtessék megjegyeznem, NEM MINDENKI SOROLHATÓ ezek közé a „megvezetett” szerencsétlenek közé. Mert azok, agymosott, buta, önálló véleménnyel nem rendelkező, megvezethető baromként viselkedő magyar állampolgárok. De sok ember NEM tartozik közéjük.
    Sajnos egyre többen megundorodtak az egész katyvasztól, a politikától, a félreérthetetlen hazugságoktól és a háttérbe húzódnak.
    Azt mondják, nyugalmat szeretnének. Otthonaikban tilos a politika bármilyen módon való felemlegetése.
    No, de ettől MÉG nem lesz jobbá az életük, de a miénk sem.
    Mi, sajnos fel kell ismerni, hogy akik kevesebben vagyunk, eleve az uralmat, a leigázást utáljuk, a megvezetést pedig felismerjük.
    *
    Azért azt megvétóznám, nem a cikkírónak, szó sincs róla! De oszlatni szeretném orbán atyusnak a véleményét, miszerint „Orbán szerint erővel kell irányítani, mint valami csordát. Tehát parancsolni kell nekik, mert az ész érvek nem hatnak rájuk. Csak a parancsból és a korbácsból értenek”.
    A megfogalmazás is sért. Milyen dolog az, hogy a „nekik”, a „rájuk” meg az, hogy parancsból és a korbácsból „értenek”.
    Mármint kik?
    Magyarország egész népe, akit rabszolgának tekint az ilyet nyilatkozó! Ha ez a véleménye, KÖVETELEM, hogy NE ÁLTALÁNOSÍTSON!
    Engem ne soroljon senki a rabszolgáknak tekintett buta, megvezetett emberek közé! Ez a réteg NEM az EGÉSZ NÉPET jelenti! Vannak ellenlábasok is, magamat is közéjük sorolom.
    Felszisszenek és tiltakozom!
    Azért csak ellent mondanék!
    Jómagam és a közvetlen barátaim NEM irányíthatóak. Van véleményünk, méghozzá sajátunk. Befolyásolni csak az események tud(ná)nak. De sajna semmi olyat nem tapasztaltam, hogy saját véleményemnek ellent mondjak. Sem én, sem közvetlen barátaim.

    Óva intek mindenkit attól, hogy egy kalap alá vegyenek minket, csak azért, mert magyaroknak születtünk. 🙁 ))

    Bocs’ ezt képtelen vagyok NEM leírni.

  • Nem kell ezen keseregni. Tessenek csak egész bátran és nyiltan a Fideszre voksolni. Itt van nektek az egész ország most aztán mutassátok meg tovább mit akartok. Mert ha elcsesztétek akkor hozzátok is legalább olyan szintre ismét, hogy másnak is élni lehessen ne csak a kiváltságosoknak a csókosoknak, hanem az egyszeri embernek is. Bele kell őket tenni ugyan abba a szaros vederbe amibe ők tettek minket. Mutasság meg kitudnak belőle kapaszkodni. Utána majd jelenthetik, hogy Magyarország jobban teljesített

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Kertész (Ákos, vagy Imre) is írhatta volna a mai magyar valóságról:
    .

    …”Láttam a boldogságot én,
    lágy volt, szőke és másfél mázsa.
    Az udvar szigorú gyöpén
    imbolygott göndör mosolygása.
    Ledőlt a puha, langy tócsába,
    Hunyorgott, röffent még felém –
    ma is látom, mily tétovázva
    babrál pihéi közt a fény.”…
    .
    (József Attila: Eszmélet – 11.szakasz)

  • Nem 10millió új munkahely, hanem csak egymillió.
    De az is elég nagy hazugság volt.
    Nem a jogászok védik meg őket, hanem ők védik meg a csaló jogászokat. Akinek nem kell a védelem, és nem csal, az kereshet magának más foglalkozást, vagy esetleg más hazát, esetleg éppen őt vádolják majd csalással.

  • Kedves propagandista!
    Ugye a propagandistàk enyhén szolva a kicsi igazsàgot, nagy hazugsàggal köritik.
    Mindent megtehettek”szakértösködhettek”,2006-ban bevallotta
    Gyurcsàny a szerencsétlenkedését,de a nagy demokratàk: Kertészek,Bartus,Konràd,Fischer..hagytàk még 2 évig szàjhösködni.
    Milyen „magyarok”,milyen pàrt az,amelyik hagyja az orszàgot a lejtön tovàbb haladni a VÉSZKÖLCSÖN felé?
    Most ujbol jelölik magukat ezek a SZÀJAKROBATÀK.
    Magyarorszàg lakosai,nem ismertétek még ki öket,a régi segitöikkel
    Mesterhàzyval,Vadaival,Szekeressel….együtt?
    1 millio munkahely 10 év alatt,lehetséges,illetve szükségszerü. A”moslékos”Kertész 80 évesen öntötte ki a régota érlelt moslékàt.
    Ki üldözte Kertészt,ki üldözi Szemenyeit,Illét,Geyzàt…?
    Melyik europai nép csinàlt több forradalmat,mint a miénk?
    Kertészek,Bartus,Konràd,Szemenyei,Ille,Geyza,Antifülke,Falusi,…
    melyik földrészröl szàrmaznak,honnét kerültek ide? Félàzsiaiak,
    vagy teljesen azok?
    Mi magyarok utoljàra jöttünk el-a mostani,talàn régi-Europa széléröl-,igy jobban keveredtünk màsokkal,mint a többi europaiak
    nagyrésze.
    Hogy néz ki ez nàlatok? Félarabok,félàzsiaiak vagy milyenek vagytok?

  • marcus aurelius

    A.G.
    „kurva anyjába takarodás”-sal és más hasonlókkal fűszerez. Ilyen, ő tudja miért… Pedig inkább a helyesírást tanulgatná (sulykol…) Persze jönnek mindjárt a hozzászólók, akik minden egyes szavával egyet értenek. Ami pedig Kertész Ádámot illeti, nagy szerencséje kedvenc irónknak , hogy a birka-türelmű Magyarországon él/élt! Román viszonylatban már egy év után is sóval hintették volna be a háza helyét…

  • hvg.hu/itthon/20131018_baja_valasztasi_csalas_vesztegetes
    Közben újabb csalás derült ki, a harmadik.
    A fidesz csalásban jobban teljesít!

  • rosinante
    Igazad van, de ígérhettek volna 100milliót, azt is ugyanúgy tartották volna be mint bármi más ígéretüket.
    Sehogy.

  • marcus aurelius

    ELNÉZÉST….!
    Természetesen Kertész ÁKOS-t akartam írni !!!

  • Lélfai Szilárd

    Az MSZP rendelte meg a bajai lejárató videót – írja a Blikk a készítőkre hivatkozva.

  • Lélfai Szilárd

    A felvétellel kapcsolatban rendőrségi nyomozás indult. Lapunk úgy tudja, a videó egyik készítője, K. G. vallomást tett a rendőrségen, ő solti roma kisebbségi önkormányzati képviselő. K. állítása szerint hatan készítették a videót, közülük hárman – G. R., P. J. és B. J. – játszották el megvesztegetést, míg ő és két társa, J. B. és A. Z. filmeztek.

    A Blikk úgy tudja, K. G. állítása szerint ő és két társa a budapesti MSZP-székházban a bajai időközi választás két fordulója között a szocialista párt sporttagozatának egyik tagjával találkozott. Ekkor kért tőlük a megrendelő MSZP-s egy olyan „oktatófilmet”, amely azt mutatná be: a Fidesz hogyan vásárolna szavazatokat, hogy megnyerjék a voksolást. Vagyis szerintük színészkedés volt, hogy egy szobába belépő férfi tűzifát ígér, s 200 ezer forintot ad át a helyiségben tartózkodóknak azzal a kéréssel, hogy ők és családtagjaik menjenek el szavazni, s válasszák Kovács Csaba fideszes jelöltet Teket Melinda ellenzéki indulóval szemben.

    Az ismeretlen vesztegető elmondta a felvételen, hogy a pénzt „a Csabi küldte, meg a Róbert küldte”, amivel a jelölt Kovácsra és Zsigó Róbertre, a bajai polgármesterre és a Fidesz szóvivőjére célozhatott. A csapatnak az első és a megismételt választás között kellett volna leszállítania a filmet, ezt azonban nem tudták vállalni. Úgy tudjuk, K. G. azt vallotta a rendőröknek, hogy akkor, amikor átadták az elkészült felvételt, egy MSZP-s országgyűlési képviselő is jelen volt.

    – Ez teljes badarság, ráadásul, aki mindezt kitalálta, annak nincs sok logikai érzéke – reagált a fentiekre Török Zsolt, az MSZP szóvivője.

  • http://www.origo.hu/itthon/20131020-a-blikk-szerint-az-mszp-partirodajaban-egyeztettek-a-video-keszitoi.html?sec-1
    A baja saga folytatódik:
    „A felvétel egyik készítője szerint a szavazatvásárlást bemutató videó oktatófilmnek készült, és nem tudta, hogy nyilvánosságra fogják hozni.”
    És pont élesben a bajai választás idején csinálták az oktatófilmet.
    Olyan gagyi ez a hazugság, mint a fidesz többi átverése.
    Az idióták ezt is megharapják.

  • antifülke
    2013 október 20
    4:41 du.
    Azt hiszem valahol lemaradtál.Miért csinált volna saját maga ellen FILMET a Fidesz leközlésre?
    Mindenki tudja, hogy ki csinálta, bizonyitékul a válassztási csalásra.

  • Szép riposzt volt, A. Göllner.
    El is hiszed, amit leírtál?
    Kertészről jut eszembe, mi van a Demagóg kabaréddal?
    Már a cikket is törölted, amit anno írtál róla, nem mehet túl jól:)

  • Ujabb adatok szerint az MSZP az „0ktatofilm” megrendelöje,nyomozàs folytatodik.

  • Christopher Adam

    Erös úr,

    nem kéne propagandistának nevezni mindenkit, aki önnel ellentétes politikai álláspontot képvisel. Önt sem nevezzük propagandistának és ellenben sok-sok lappal, itt szabadon elmondhatja véleményét

  • Figyelő és a többi Normális!

    Ezek még mindig le vannak maradva,de erősen….
    A rendőrség megállapította (sajtótájékoztató volt a TV-ben
    egyenes adásban),hogy a videó kezdetleges,hamis,mobiltelefonnal készült a baloddal által
    lefizetett cigány lakásán…..Ő is bevallotta, nyilatkozott,természetesen „arc”nélkül,bővebb információért
    újabb pénzt akart kérni……Röhej!
    Nos a csalás a baloldaliak gyenge,sötét próbálkozása,tetézve
    azzal,hogy a filmet ők készítették és előre megfontoltan
    FIDESZ csalásnak állították be!Duplán szálhámosok,persze
    sötétek is……….!
    Na ennyit a KMH hitelességéről,persze a HVG-t is jól átverték.
    Na minél tovább ragozzák a dolgot annál szánalmasabb!
    Csak így tovább a „biztos”győzelem felé……

  • Figyelő
    2013 október 20
    8:25 du.
    Bizony. Annyira tudják, hogy vagy ötféle változatot, lehetőséget nyomoz a rendőrség..
    Mert annyira egyértelmű..

  • Ja a LÉNYEG kimaradt!!!!
    A videót 1 nappal a választás napja után készítették,
    hát nagy ész kellett hozzá!Gratulálok!!!!

  • Dénes ERÖS
    2013 október 21
    4:41 de.
    Fogalmazz pontosan, Déneske.
    Nem adatok szerint, hanem hírek szerint.
    Mert a kettő murvára nem azonos.
    Az adat, tény. A hírnek többféle változata van.
    Köztük olyan is, amelyik hápog.

  • Lélfai Szilárd

    C. A.

    Nem védeni akarom Dénes ERÖS-t, de ez még mindig finomabb. elegánsabb kifejezés mint amiket az Önnel azonos politikai álláspontot képviselők (uraknak nem nevezhetők) használnak!
    Csak néhány példa, vagy ezt nem olvasta?

    A parittyás hangja
    2013 október 18
    2:45 du.
    almos?
    2013 október 18
    10:13 de.

    Hülye burkus! … csak egy szaros kis csótány vagy. Aztán … egyre pofátlanabb idióta leszel…a valós lényed a beteg állat …
    … igazi keresztény nagypapi módjára te senkiházi!

    Ille István
    2013 október 18
    4:10 de.
    Lélfai Szilárd
    2013 október 17
    11:38 de.
    …ekkora barmok, mint maga, simán átvitték, és most itt kószálnak, szabadon

    Ille István
    2013 október 18
    4:08 de.
    álmos?
    2013 október 17
    3:47 du.
    … maga is csak max. egy állatorvost idegesít, hogy még mindigbnem tudta beadni magának a veszettség elleni oltást 😀

    e-migrans
    2013 október 17
    5:56 du.
    Kedves orbánista bérkommentelők!

    És ezek csak egy viszonylag egyszerű „vitatéma” keretein belül hangzottak el

  • Kedves Georgina Bojana!

    Azért ugye nem mindenki megvezetett,szerencsétlen,buta,barom
    ahogy írtad?(csodálkozom,hogy ilyen hamar asszimilálódsz és
    ennyire…a lap szelleméhez!)csak azért,mert esetleg nem
    bal,hanem jobboldaliakat bírálsz,ugyanis legalább annyi értelmes és
    tárgyilagos,de egyben a mostani kormánnyal szemben is kritikus emberrel találkozom a jobb oldalon,a stílusról és
    intelligenciáról már nem is beszélve…..
    Megvezetni,becsapni mindkét oldalon,de az eddigi tények alapján főleg a baloldalon lehetett,az egyszerű iskolázatlan
    embereket,nyugdíjasokat (mint azt eddig a szocik több cikluson át is tették, választási ígéretekkel,azok
    be nem tartásával,vagy a juttatások visszavonásával)
    Tőled nem vártam ezt a stílust,ami bizony nem vezet sehová,csak még nagyobb ellentéthez.
    A megvezetés és csalás élő példája a bajai választás is!
    Tehát mind gazdasági,mind politikai értelemben a balliberálisoknak elöszőr a saját házuk táján kellene
    alaposan söpörgetniük,nem öngólt rúgva még a tisztességes
    baloldaliakat is elriasztani.
    De Te tudod,illetve Ti!
    Mint többször írtam egy pártnak sem voltam tagja és most sem vagyok,valamint önállóan tudom elemezni a múltat és a
    jelent is,mint sokan mások!Sem a szélsőséges és hiteltelen baloldalnak sem a jobboldalnak nincs jövője illetőleg számottevő támogatottsága!!!!

  • figyelő
    Szerinted mi a ráknak kell valakinek egy olyan oktatófilm?
    Ha már mégis csináltat,miért nem a pártszékház egyik szobájában, miért kellenének neki a bajai statiszták?
    Ha engem kérdezel, akkor szerintem annyi történt, hogy felvették azt ami megtörtént (csak úgy), az valahogy kikerült a nyilvánosságra, majd a fidesz megzsarolta, vagy megfenyegette őket, hogy mondják azt a gagyi sztorit, hogy az mszp csinálta.
    Ez jellemző lenne a fideszre, az ellenfelére fogja azt, amit ő csinál. Ezt teszi 15 éve. Emlékezz pl. a megfigyelési botrányra, amiről kiderült, hogy orbán hazudott, mert nem figyeltek meg senkit. Viszont a fidesznek volt saját titkosszolgálata (UD Zrt).
    Vagy 2002-ben csalt az mszp. 2010-ben kubatov elmondja hogy csaltak.
    Vagy hogy tönkreteszik, csődbe viszi az mszp az országot. Most van triplabóvli.
    Sorolhatnám.

  • Aztán azt IS… SZERETNÉM megtudni, hol olvastad azt a „szintén” hiteles …Orbán beszédet,hogy csak paranccsal és
    „korbáccsal”lehet ezt a népet irányítani?

  • Dénes ERÖS
    2013 október 20
    10:41 de.
    1.Pont te vagy az aki propagandát folytat, mindig ugyanazt az 5-6 lózungot hányod ide, bármilyen témájú legyen is a cikk.
    2.Továbbra is szövegértési problémákkal küzdesz a demencia mellett. Ugyanis rátok mondta orbán, hogy félázsiaiak vagytok, erről szól a cikk. El kellett volna olvasnod, mielőtt ideböffentesz.
    Kertészt pedig az uszodában vízbe akarták folytani, az utcán rendszeresen inzultálták azért, amiért ugyanazt mondta, mint a kedves vezetőtök. Neki el kellett mennie Mo-ról, mert nem mehetett ki az utcára se. De ha ugyanazt orbán mondja, akkor csorgó nyállal tapsoltok. Súlyosan primitívek vagytok!

  • marcus aurelius
    2013 október 20
    11:44 de.
    Te elolvastad a cikket egyáltalán?
    Mert arról szól, hogy orbánod ugyanazt mondja, mint Kertész.
    Orbánnal mi lenne Romániában?

  • Ja azon nem is csodálkoztam,hogy Kertész Ákosnak elvették a
    díszpolgári kitüntetését……aki így beszél a magyar nép-
    ről az örüljön,hogy ennyivel megúszta….
    Aztán Kertész Imrét is piszkosul üldözték….és érdekes a
    Nobel-díjból sem futotta arra,hogy kint gyógyíttassa magát
    hazajött ebbe a szörnyű,fasiszta,rasszista stb.országba
    ingyen betegeskedni,hogy is van ez?
    Na kész hányinger ha jól belegondolunk!

  • Kedves Lélfai!

    Köszönet az „összefoglalóért”mármint „ellenszél” kulturált
    megnyilvánulásainak felidézéséért!
    Hát ez van…..

  • Majd elfelejtettem,a moderátor az” ellenszél” mocskolódásaira nem érzékeny,hát érdekes szelektálás….!!!!

  • Marcsi
    2013 október 21
    2:40 du.
    Szarcsi
    Neked is szövegértési gondjaid vannak.
    A fűrered ugyanazokat mondja csak más szavakkal, mint Kertész Ákos.
    Hogy magatoktól nem veszitek észre, az ostobaság.
    Ha felhívják rá a figyelmeteket, és még akkor sem, az súlyos sötétség.
    És ne kérdezz hülyeségeket, olvasd el a cikket, és próbáld értelmezni, még ha nehezedre is esik.

  • Georgina Bojana

    Kedves Marcsi!
    Amit leírtam, az igaz! Legalábbis az én tapasztalataim szerint – igaz.
    Csak a buta, NEM iskolázott embereket lehet megvezetni. Akik tanultak, azokat soha.

    Akiknek olyan családi hátterük volt/van, ahol kimondhatják, sőt el is várják az önálló véleményüket, már kiskorban, azok ki is mondják, felnőttként is.
    Tudnak dönteni. Erre nevelték őket, hogy az ocsu közül ki tudják válogatni a búzát! Még akkor is, ha „fárasztó”.

    Mint ahogyan megírtam, a megvezetettek SAJNOS a buta, „baromként” hajszolt emberek, akik alkotják a „masszát”.
    *
    Engem is felháborított, hogy az iskolában az osztályok létszámát felemelték, több gyerekre – kevesebb pedagógus ügyel.
    Engem is felháborított, már ebben a „ciklusban”, hogy a pedagógusok főként dolgozatot íratnak, tehát elszámoltatnak és feladják a leckéket. Tehát nem adják le normálisan az anyagot! Sajnos a legtöbb iskolában. Tény, hogy a pedagógusok között is széthúzás van. Aminek nem szabadna! Tény, hogy nem az kap több fizetést, akinek magasabb a képzettsége.
    Tény az is, hogy pártok szerinti szétszakadások vannak, már a tanári szobákban is.
    Ezek tények.

    Nap, mint nap szembesülök azzal, hogy milyen sok a buta ember. No, nem tartom magamat okosnak, nem. Minél több könyvet, folyóiratot forgatok, minél több előadást nézek, jegyzetelek, képezem magamat, – annál inkább rádöbbenek, hogy MÉG MINDIG MENNYI az ÁLTALAM NEM ISMERT TÉNY! Legyen az történeem, irodalom, filozófia, pszichológia, képzőművészet.
    Minél nagyobb az ismeretanyagom, annál szegényebbnek érzem magamat. De törekszem, mint ahogyan a gyerekeim is. Erre lettünk nevelve és én is ezt adtam tovább.
    *
    De figyeld meg, kedves Marcsi!
    A legtöbben, már a középkorúak is, a nyugdíjasokról nem is szólva! Bámulják a tévében a mexikói idétlen szerelmi sorozatokat. Sőt! Itt, ahol élek, némelyik családhoz délutánonként nem illő telefonálni sem, mert azt NÉZIK.

    Azt nézik, bámulják ahol a 23. részben derül csak ki, Esmeraldának nem Huanító az apja, de Paoló a testvére vagy a nem tudom kicsodája?! Hogy honnét „tudom”, mert elmondják. Kéretlenül is, hogy mit láttak. Ha nem akarok haragot, udvariasan (mégha feszengve is) meg kell hallgatnom azt, ami nem érdekel.

    Amikor a tévében több olyan csatorna van, ahol nemcsak látni, bámulni lehet, de okulni, tanulni, szépet nézni, felismerni dolgokat, vagy azok következményeit, kimondom azt, hogy tanulni.
    De nem. Arra nincs igény, csak a butító hülyeségekre. Ez engem nemcsak elkeserít, de taszít is.
    *
    Igenis, akik ezt nézik, véleményük sincs. Miért is legyen. Skandálnak.
    Azt amit hallanak, hiszen ezt látták, ezt tapasztalják, nincs semmi igényük arra, hogy önállóan gondolkozzanak. Becsukott szemmel tátják a szájukat a butaságra. No őket lehet ám beetetni! Gond nélkül.
    *
    Kedves Marcsi!
    Tudom, fene nagy hibám, hogy ezeket meglátom, még nagyobb hibám az, hogy szóvá is teszem.
    De képtelen vagyok sem meg NEM LÁTNI, sem pedig ELHALLGATNI.
    *
    Van önálló véleményem és ez nem pártfüggő! Pláne nem lehet terelni.
    Mindig megmondom azt, amire gondoltam, ami a saját véleményem. Nem rejtem el, ebből sokszor volt gondom, de mégsem hallgathatok.
    Ez természetesen nem mindig azt jelenti, hogy az a tutti!
    Ezt be is ismerem.
    De, hogy az enyém -mármint a véleményem- , azt is.
    No és megvezetni sem lehet, sem bedarálni. Hiszen erre hívatkoztam anno’ a kínai horoszkópom szerint, tigris vagyok.
    …és nem hiéna, aki a többiekkel „nevet”, csak a koncz reményében.

  • Milyen érzékeny lett mostanra ez a Létfai.
    Akkor lettél volna érzékeny kisöreg , amikor megfosztották a Köztársaságot az Alkotmánytól !

    Csak halkan mondom : mostanra már napi gyakorlattá vált az új Alaptörvény szerinti rendelet-alkotás és bírói itélkezés.Csaképp a hülyemagyarok ezt ( sem ) veszik észre.
    A régebben totális Fidesz-fan pedagóg társadalom prominensei pl. ott gügyögek és sóhajtoznak a Klubrádióba , hogy velük mennyire ki lett cseszve.
    Holott az ilyen értelmiségiektől ( értelmiségiektől..?? ) elvárható lett volna hogy ÉRTELMEZNI legyenek képesek ezt a kétharmados akciót. Most meg azt hajtogatják a mikrofonnak hogy -idézem-
    ” Érthetetle eljárás Államtitkárasszony részéről ” meghogy ” így hosszútávra nem fenntartható „….satöbbi satöbbi..ahelyett hogy végre a mélyére néznének a dolgoknak.
    Általában , akkor szoktam idegbajt kapni mikor ilyen ” értelmiségi ” széplelkek elkezdik hajtogatni hogy : ” Dehát ez az eljárás az Állam részéről érthetetlen és értelmetlen..”
    Dehogy az.
    Mindennek megvan a maga logikája.
    Tessék alaposan tanulmányozni az Alaptörvényt !
    AZ mindenre magyarázatot ad.
    ( Az Alaptörvény viszont nem más mint Mosthatalmonlévők házi-szabály gyűjteménye arra nézve , miként képzelik a szépúj világot.)

  • Adam :
    Had nevezzen csak mindenkit az idióta Dénes ” propagandistának ”
    Ezzel ugyanis mindösszesen annyit ér el hogy már az első sorának első felében hányingert kap tőle az ember és emiatt továbblapoz.

    Ha legalább látszólag valami értelmeset írna az ipse , talán több hasznot hajthatna Pártjának , igy viszont sak olyan ő itt mint valami sorminta:
    Abban sem keresi az ember az értelmet.

  • antifülke
    2013 október 21
    2:18 d
    Itt van a tévedés nálad.
    1, Miért csinált volna bár milyen filmet a Fidesz a saját bajai választása csalásáról?
    2, Én úgy képzelem, hogy a második fordulónál jött létre ez a film , igenis mobilon, hamarjában összecsapva az MSZP által.
    3, Kiknek volt fontos a csalás? Az Fidesznek vagy az ellenzéknek?
    Gondolkodj már egy keveset……

  • Kedves Christopher!
    Càfoljàk meg az érintettek az adataimat!
    Én megirtam,hogy mittartok-De Gaulle utàn-propagandànak.
    Propaganda,ha vénig-5-10-20%-valosàgtartalmat àltalànosit valaki,illetve igazsàgként tàlal.
    Mitszolsz hozzà,ebben egyetértünk?
    Üdvözlettel Erös Dénes

  • Figyelő
    2013 október 22
    12:09 du.
    Most akkor oktatófilm, vagy az MSZP csinálta.
    Ugye a reakciósorrend sem mindegy. Mivel az első reakció a terelés, majd átfordul támadásba.

    Viszont amit szomorúnak tartok az egészben a cikkel kapcsolatban, az a következő:
    A kommenteket olvasgatva a fideszhívőknek nem a ténnyel, nem a szolgasággal van bajuk, hanem azzal, ha valaki ezt ki is mondja. És ez a legszomorúbb a magyar társadalomban.
    Ebben most nem az a kérdés, hogy ki van a kormánynál. Hanem az a tendencia, ahogy a szolgasághoz, a jogok elvételéhez viszonyulnak. Ujjonganak neki, csak mert a vezér mondja. Noha csak fel kellett volna nekik háborodni, és már nem merték volna a jogokat csorbítani, nem mertek volna pofátlanul rabolni.

    Amit meg kellene érteni, nem az ellenzék jogait csorbítják kizárólagosan, hanem mindenkiét! A tapsolókét is! Nem az ellenzéktől lopnak, hanem mindenkitől! A tapsolókat ugyanúgy kirabolják, mint a nem tapsolókat!

    Annyira bonyolult ez a dolog, hogy a fideSS fanok képtelenek ezt a két mondatot átfogni?

  • Kedves Georgina Bojana!
    Köszönöm a válaszod,de azért én óvatosabban és elfogadhatóbb
    érvekkel…….írtam volna a helyedben!
    Az utolsó sorozat a Dallas volt,amit néztem és több diplomás
    (jobboldali!)barátnőm sem nézi őket,ellenben vannak erősen
    baloldali ismerőseim,akik egyfolytában……meg esetleg a
    Népszabadságot olvassák,ami ugye szintén nem hiteles forrás,
    ez a lap meg pláne nem…..Szóval nagyon gyenge érvek!
    Én a fogatlan egyszerű,primitív (bár nem vetem meg őket!)nyugdíjasokra gondoltam, akiket pontosan a baloldal tévesztett meg és teszi most is,amikor az átverésről írtam,akik ugye többnyire semmit sem olvasnak!
    Különben több csatornát,újságot, internetes fórumot nézek és olvasok,meg képzeld önállóan gondolkozom(a szüleim sem
    befolyásoltak!)és saját „szép” régi….(és újabb)tapasztalatom alapján vagyok jobboldali beállítottságú(erről sokat tudnék mesélni,megtörtént események alapján… már gyerekkoromból…ami ugye régen volt!)
    Aztán a baloldal szégyenteljes szobordöntögetésével(vuduzásával)hazug és uszító (lebukott…)bajai manőverével,csak a mai kormány malmára hajtják a vizet!Se jellem,se ész együtt ez több mint sok.
    Szeretnék még kitérni az itteni szélsőséges baloldali
    szerzők szánalmas „irkalmányaira”stílusára(Ille,Falusi és még jó páran!) valamint a vakon bólogató primitív stílusú balos hozzászólók „intelligencia”szintjére (pld.parittyás,Geyza,…)ami magáért beszél,különösen ha összehasonlítod a jobboldali hozzászólók „kissé”kulturáltabb….reagálására,miután bunkó módon sértegették őket!
    Na ha ezt mind figyelembe veszed,akkor beláthatod,hogy az
    „alsó”szint ugye ennek a fórumnak a sajátja…..
    A novellát,meg a régebbi hozzászólásod szívesen olvastam,de sajnos azt tapasztalom,hogy egyre inkább besorolsz és megalapozatlanul,felelőtlenül ítélkezel és
    sértegetsz olyanokat akik netán magasabb szinten vannak,
    mint itt a többség!Azután ugye több pártra lehet majd jövőre szavazni,így majd az emberek többsége fogja eldönteni az eredményt!(Nincs kényszer,erőszak de választási lehetőség szerencsére több is)
    Na ennyit!

  • Don Ovuz
    Tökéletesen érted a lényeget.
    Sajnos ezeknek magyarázhatod, hogy kék az ég, ha a vezér szerint narancs, akkor hiába minden.
    Az ilyen D.Erősöknek hiába szórod a gyöngyöt, csak röffent egyet. És majszol tovább.
    Szerinte max.20%-nyi a cikkek igazságtartalma,de még soha nem cáfolt meg egyetlen %-ot sem. Soha.
    Idetolja non-stop ugyanazokat az adatokat,és most is azt követeli, hogy cáfolják meg neki.
    Tegyük fel, hogy jók a számai, igaza van. És? Akkor mi van? Tekintsünk el még az olyan apróságoktól is, mint a gazdasági világválság.És akkor mi van, ha igaza van? Akkor ezt kell csinálni az országgal? Ha az mszp elbaltázott valamit, akkor le kell bontani a demokráciát? Ki kell dobni a szemétbe az Alkotmányt, amire felesküdtek? Akkor össze kell veszni az egész civilizált világgal? Harcolni kell az EU ellen? Lopni kell , hazudni, egypártrendszert kiépíteni? Trafikozni, földmutyizni, simicskázni? Akkor ezt kell csinálni? Ez a megoldás?
    Jelzem, hogy csak az idiótáknak! Mert csak azok örülnek ezeknek.
    Meg a bűnözők.

  • Figyelő
    2013 október 22
    12:09 du.
    „Miért csinált volna bár milyen filmet a Fidesz a saját bajai választása csalásáról?”
    Manapság mindenki fényképezik és kamerázik az okos telefonjával. Tehát csak úgy is csinálhatták játszásiból. De bizonyítékként is csinálhatták, mert mint a filmen hallható, a múltkor is átverte őket a fidesz, kevesebb pénz adtak, mint amennyit ígértek a szavazatokért. Az mszp-nek biztosan lenne egy normális kamerája, ha csalni akarna. Az előző lebukás is spontán mobilos felvétel volt, amikor hallható, hogy ötvenszer is fordulhatsz a szavazókkal.
    ” Kiknek volt fontos a csalás? Az Fidesznek vagy az ellenzéknek?”
    Figyu: a fidesz már előtte kétszer csalt bizonyítottan. Szerinted az mszp-nek volt szüksége 3. felvonásra?
    Ugye nem gondolod?

  • antifülke
    2013 október 22
    4:53 du.
    Déneske úgy néz ki, ténylegesen beteg.
    Kétszer tételesen cáfoltam, egyszer pluszban abból kiindulva számadatsorral úgy másfél ciklust dokumentáltam neki.
    Tulajdonképpen nem is érti sem azt amit leír, sem a kapott válaszokat. Így viszont „közösségben” érzi önmagát. Lényegében ennyit Dénesről.

    Én megállapítottam, hogy vitaképtelen, nem érdeklik a leírt adatok, megnyilvánulásai a betegségéből adódnak. A magam részéről már el sem olvasom a bejegyzését. Átugrok rajta, mintha üres rész lenne ott. (Mivel vitaképtelen, lényegileg üres lap a kommentje.)

  • antifülke
    2013 október 23
    3:21 de.

    Azért valszeg az is közrejátszhatott, hogy a DK a két választás között százezer forintos jutalmat igért annak, aki bizonyítani tudja, hogy csalás történt,
    Az DK-s szimpatizáns, aki a filmet kitalálta és készítette, már ki lett ebrudálva a DK-ból.
    Viszont eleddig csak kevesen beszéltek a felajánlott százezerről, ami szerintem az egésznek az elindítója volt.
    Félreértések elkerülése végett hadd tegyem hozzá, hogy nem a DK ajánlatát ekézem, hanem a megvásárolhatóságot, a pénzért bármit, attitűdöt..

  • antifülke
    2013 október 23
    3:21 de.
    Rajtad kívül még vagy öten próbálták elmagyarázni Déneskének, viszont a magyarázatok úgy pattannak le róla, mint a kecskesqar a deszkáról..

  • Bocs..Az előző Don Ovuz-nak szólt..
    (Vakulok, mondta a pincébezárt szingaléz..)

  • falusi
    2013 október 23
    11:34 de.
    Még ez is lehet, hogy a jutalomért tették, nálunk már bármi megtörténhet.
    Részemről mindegy ki tette, aki csal, az elmehet a jó QA-ba.
    Bármelyik oldal is teszi.

  • Christopher!
    Mit szolsz hozzà? Aẑ örökölt TULDEFICIT ELJÀRÀS eltörölve,az INFLÀCIO 1,5 % körüli a SZÀJHÖSÖK 2008-as VÉSZKÖLCSÖNE vissza fizetve és mégis a mostaniakrol irjàk,hogy lopnak.
    A SZÀJAKROBATÀK mit csinàltak, eredménytelenségük miatt,csak kölcsönnel menekültünk meg a fizetésképtelenségtöl-csak mi kértünk
    VÉSZKÖLCSÖNT-?
    Miért csak mi szorultunk rà az IMF VÉSZKÖLCSÖNÉRE,amivel minusz 6,8 %-ot csinàlt az ügyeletes SZÀJHÖS-szintén gyengébbet,mint az elözö
    szakértöi SZÀJHÖS a környezö konkurenseinknél-,pedig a vissza fizetést csak 2012-töl kellett elkezdeni.
    Megoldottak valamit a régota huzodo problémàkbol 8 évük alatt?
    OKTATÀSÜGY,EGÉSZSÉGÜGY,BKV,MALÉV,VOLÀN,MÀV,3-as METRO,2004-07
    közötti tulorài a TÜZOLTOKNAK,DEVIZAHITELESEK,BUDAPEST és a többi
    ÖNKORMÀNYZATOK ELADOSODÀSA,HILLER 5 Milliàrd Ft minusza.
    Pedig privatizàltak,hogy a gyengeségüket-kissé-takargassàk:
    Dunaferr,Malév nyereséges részei,Mol…
    Üdvözlettel
    Erös Dénes

  • Dénes Erős,

    Nem csak mi kértünk IMF hitelt, és nézze meg azt az időszakot tételesen a világban, hogy miképpen alakult az egyes országok államadóssága.

    A másik kérdés, hogy mivel jobb a kötvénykibocsájtással drágábban pénzhez jutnia egy országnak? Azon kívül, hogy óránként bemondják a TV-ben, rádióban, hogy:” Tudta azt, hogy az IMF felé Magyarországnak nulla az adóssága” című populista, demagóg, marhaságot amivel Önt megfogják érzelmileg és birkasorba vonszolják?

    Oktatásügyet, egészségügyet pedig elkezdték megoldani, de ez a jelenlegi marha kormány akkor ellenzékben is csak rombolni tudott, hogy véletlenül se’ haladjunk előre.

  • HunCanada
    2013 október 23
    6:58 du.
    Kicsit járjuk körbe ezt az IMF hitelt.
    Talán kezdjük ott, hogy IMF hitelt egy állam akkor vesz fel, ha a nemzetközi pénzpiacon nem kap hitelt. Viszont ha IMF hitelt vesz fel, üzeni a világnak, nem fizetőképes. A gazdaságnak meg valahogy működni kell. Ráadásul, az IMF hitelnek is vannak szabályai.
    Jelenleg az ország a fizetőképtelenség határán táncol. A gazdaság romokban, az ország nem tudta volna a következő évben lejáró hitelt a bevételeiből kifizetni.
    Egy újabb IMF hitelnek amivel fele annyi összegből áthidalta volna az ország a problémát, annyi lenne az ára, hogy nem építhetne diktatúrát. Hitelt nem kap, valamit el kellett adnia ha pénzt akart. Valahol számol is Orbán a vereséggel, mivel minden az elkövetkező négy évben csapódik le. Valahol utánam a vízözön alapon politizál. Az elkövetkező négy év szörnyű lesz, teljesen mindegy ki kormányoz majd.

  • Lélfai Szilárd

    Minden évben elkészíti a Wells Fargo Amerikában a nyugdíjfelmérését, a napokban publikált anyagból az derül ki, hogy az amerikai középosztály is nagyon borúsan látja a jövőt. A válaszadók közel 60%-ának a számlák kifizetése is gondot jelent, ilyen formában pedig nincs lehetőség arra, hogy nyugdíjcélra takarékoskodjanak. A legtöbben úgy látják, hogy hagyományos értelemben nem is lehetnek nyugdíjasok, az életszínvonal fenntartása érdekében 65 év feletti is dolgozniuk kell. Szakértők szerint sosincs késő, érdemes minél hamarabb elkezdeni a takarékoskodást, a nagy baj az, hogy nagyon sok embernek nincs terve a nyugdíjra, így marad a nyugdíjkorhatár feletti munkavégzés utolsó menedéknek – írja a cnbc.com.

  • A parittyás hangja

    Déneske évek óta ugyanazt a tíz mondatot írja ide némi szórendi változtatásokkal. Totálisan zakkant az ürge. Valszeg magáénak tudhatja azt a kétes értékű dicsőséget, hogy ő az a kommentelő akinek a bejegyzéseit reflexből átugorja mindenki aki rendszeresen olvassa a fórumot. Van itt sok „érdekes” lény de Déneske az aki biztos, hogy szó szerint klinikai eset.

  • Lélfai Szilárd

    Az ATV-t lefizette O.V. és a FIDESZ!

    “Aljas, mocskos, gerinctelen módon csőbe húzott minket az MSZP” – mondta az ATV-ben Kőrös Gusztáv volt DK-s, solti roma önkormányzati elnök, a bajai videó egyik készítője, akivel Kálmán Olga készített interjút. A 444.hu írása szerint Kőrös elmondta, arra kaptak megbízást, hogy készítsenek egy oktatóvideót arról, hogyan vásárolják meg a politikusok a romák szavazatait. A mondanivaló valós. Mindig is befolyásolták a romákat – mondta Kőrösi. A megbízást szerinte Király Györgytől, az MSZP sporttagozatának tagjától kapták, de szerinte ez nem magánakció volt, mindenről tudott az MSZP. Király megbízható embernek tűnt, “olyan, akinek a mája sem keserű.” Úgy tudták, hogy egy konferencián mutatják majd be a videót borsodi romák előtt, hogy így tanítsák meg őket arra, ne hagyják magukat befolyásolni. Kőrösi szerint azért kellett a bajai ügyben sokat szerepelt neveket használni a jelenetben, például Zsigó Róbertét vagy Kovács Csabáét, mert ezek a nevek váltak ismertté, így könnyen érthető az üzenet. Miután a videó elkészült, Dunaharasztin adta át azt Károlyi Attilának (a szocialisták Fejér megyei sporttagozatának vezetője), aki Király Györggyel, az MSZP sporttagozatának alelnökével együtt bevitte az MSZP székházába, miután értesítette Mesterházy Attilát. Szerinte ez két nappal azelőtt történt, hogy a hvg.hu nyilvánosságra hozta volna a videót. Kőrösi szerint mindazt, amit elmondott, térfigyelő kamerák és mobiltelefon-cellainformációk igazolják. A rendőrség őt tanúként hallgatta meg. A felvétel elmondása szerint mobiltelefonnal készült, ő a memóriakártyáról írta ki DVD-re, és ezt adta át. Szerinte a felvétel minden résztvevője fel van most háborodva, mert úgy tudták, csak szűk körben mutatják be azt, szó sem volt széles nyilvánosságról. Az MSZP hasba szúrta magát ezzel az akcióval – mondta Kőrös, aki szerint ő is le akarja váltani Orbánt, de nem ilyen módszerekkel. A DK-ból ki kellett lépnie, miután Varju László pártigazgató felszólította erre közvetlenül a botrány kirobbanása után.

  • Lélfai Szilárd

    Geyza

    „Akkor lettél volna érzékeny kisöreg , amikor megfosztották a Köztársaságot az Alkotmánytól !”

    Tudomásom szerint most is van Alkotmánya hazánknak! Hogy nem olyan mint amilyet szeretnétek? – Hála Istennek!
    És bölcsnek sem kell lenni ahhoz, hogy ez jó darabig így is marad! 🙂

  • A parittyás hangja
    2013 október 25
    4:00 du.

    „ő az a kommentelő akinek a bejegyzéseit reflexből átugorja mindenki aki rendszeresen olvassa a fórumot”

    Ne fogadj erre magas összeggel, parittyás.

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 29
    4:41 du.
    Akkor áruld már el, neked hol van a hazád?
    Merthogy Magyarországnak nincs Alkot,ánya. Alaptörvénye van. Illetve egy tákolmánya, amit kineveztek alaptörvénynek.
    Nem ugyanaz..

  • A parittyás hangja

    dakota
    2013 október 29
    10:09 du.

    Óóó daki hát persze tudom! Vagytok itt néhányan akik imádjátok a semmi szellemi erőfeszítésre nem késztető, hitvány és silány orbáni propagandát ezért lelkesen dobáljátok a coin-okat a déneskének nevezett hazugság automatába. Régóta figyellek titeket ezért azt is tudom, ez is függőséghez vezet mint bármelyik más félkarú rabló használata bár ez inkább féleszű. Ha egyszer majd sikerül kigyógyulnotok ebből a szenvedély betegségből fel fog tűnni, hogy ez bizony nem más mint hazaárulás! Kapis?

  • Létfai,
    minek kellhet az mszp-nek egy ilyen „oktatófilm”?
    Ráadásul 2 nappal a választás után?
    Tényleg elhiszed, hogy a romáknak akarták mutogatni azt, hogy hogyan szokták őket megvesztegetni 4 évente? Hát azt ők nagyon jól tudják, nem kell nekik levetíteni!
    A cigány hazudik, mint a fogságba esett partizán, az mszp-ben nincs is olyan nevű személy (Károlyi), aki megrendelte szerinte a filmet.
    És feljelentést tesz az mszp ellene.
    Alkotmányunk pedig már nincsen, mert miután felesküdtek rá a keresztény hazafiak, kibaszták a szemétbe.
    Taknyolmány van, amit minden alkotmányjogász sírva vesz a kezébe.

  • Orbán nem 1/2, hanem 1/1-ed ázsiai. (Na és itt van még a parittyás is.) Úgy is intézi a dolgainkat. Pont.