Adatgyűjtés magyarokról Kanadában

2013 november 5 1:04 du.58 hozzászólás

Az Egyesült Államokba küldött Körösi Csoma ösztöndíjasokról akartam írni, de az azokkal foglalkozó cikkeket olvasva felbukkant egy érdekes nyilatkozat – éppenséggel Kanadából.

Mint ahogy a KMH olvasói is tudják, a Körösi Csoma program keretében a magyar kormány Kanadába is küldött „kultúrköveteket”, akik állítólag cserkészettel, néptánccal, magyar nyelv-, és énekoktatással foglakoznak. Nemes kezdeményezésnek tűnt ez.

Fehérváry Lilla énekesnőt Montreálba küldték, ahol a Magyar Krónika riportot készített vele. A művésznő elmondta, hogy “Kéz Tóni, a Magyar-Kanadai Kereskedelmi Kamara alelnöke, és a Montreáli Magyar Bizottság tagja, az én mentorom. Ő biztosítja a szállásomat és irodáját is rendelkezésemre bocsátotta. Tájékoztatott engem, az itteni magyar szervezetekről és Molnár Attila kollegájával segítenek felvenni velük a kapcsolatot. Dolgozunk egy magyar adatbázis létrehozásán, ami lehetővé teszi Kanadában a magyar szervezetek közötti napi kommunikációt.”

Wall Piercing / Ron Gilad

Wall Piercing / Ron Gilad

Álljon meg a menet! Dehát Fehérváry Lillának népdalokat kellene oktatnia, nem pedig “egy magyar adatbázis létrehozásán” dolgozni, mert nekem bizony úgy tűnik, hogy kultúrkövetként adatokat gyűjt a magyar származású kanadaiakról. Tevékenységének állítólagos célja, hogy “lehetővé teszi Kanadában a magyar szervezetek közötti napi kommunikációt”, a Krónika riportja szerint munkájában Szabolcs atya, valamint Herédi Marika és Horváth Tóni is segédkeznek.

Én nem tudom mit gondolnak minderről a magyar származású kanadaiak, de engem zavarna, ha személyes adataimat ilyen trükkösen gyűjtené be az Orbán-kormány.

Engedtessék meg egy kis magyarázat.

Én tudom, hogy sokan gondolják úgy, hogy a mostani magyar kormány fáradhatatlanul a szétszakadt magyar nemzet egyesítésén dolgozik, és hogy a magyar külpolitikusok mindnyájan fedhetetlen multu polgárok. Nem egészen.

Vegyük például Martonyi János külügyminiszter urat, aki egykoron az MSZMP tagja volt, és jelentéseket írt a Kádár-rezsim titkosrendőrségének. Az Állambiztonsági Levéltár iratai között található az Mt-1691/1 „Magasdi” fedőnevű dosszié, amiben Martonyi János „útijelentései” találhatóak, azokért dr. Jójárt István rendőrszázados saját kezű feljegyzése szerint 600 forint jutalmat adott az érintettnek! A Fővárosi Bíróság 2008. június 23-án kelt ítélete szerint azt a valós tényt, hogy Martonyi jelentéseket írt, hogy az állambiztonság fedőneveken tartotta nyilván, és hogy Martonyi ezekben 1989-ben mint „élőhálózat” szerepelt, nem szabad olyan hamis színben feltüntetni, mintha ő hálózati személy lett volna.* (Nem vicc, ez volt az indoklás)

Lehet hogy Martonyi nem volt “hálózati személy”, de jelentéseket írt. És engem a legkevésbé sem érdekel hogy technikailag hálózati személynek nevezik-e, vagy sem; a lényeg az, hogy jelentéseket írt Kádár titkosrendőrségének, és azért pénzt kapott! Most ugyanez a Martonyi János, az egykori kommunista besúgó, (már megbocsásson Martonyi úr, de szerintem kijár Önnek ez a titulus), az Orbán-kormány külügyeit intézi, és „kultúrköveteket” küld Kanadába, hogy ott azok adatokat gyűjtsenek.

Az Orbán-kormány olyanokat céloz meg Kanadában, akik Romániából (pl. Dancs Rózsa asszony), vagy Szlovákiából (pl. Feszty Dániel úr) vándoroltak be, ők ugyanis kevéssé értik, hogy Martonyi úr csapata jelentős részben egykori magyarországi kommunista titkosrendőrökből áll, akik jelenleg nemzeti érzelmű politikusok szerepében tetszelegnek. Sokunk, akik a Kádár rezsim idején disszidáltunk, jobban felismerjük őket, hiszen előlük menekültünk egykoron.

A kanadai magyarok helyében elgondolkoznék mindezen, mert állítólag jövőre újra jönnek az „ösztöndíjasok”!

Lázár György

***

*Martonyi János v. Élet és Irodalom peranyagból

(P.23.693/2007/10.) A bíróság megállapítja, hogy az I-II. r. alperesek azzal, hogy a II. r. alperes által kiadott Élet és Irodalom című lap 2007. évi 17. és 23. számában az I. r. alperes által írt „Egy polgár vallomásai”, illetve „Egy polgár vallomásai II.” című cikkekben

· azt a valós tényt, hogy 1967-1968-ban Martonyi János felperes az állambiztonsági szervek képviselőjének zsaroló jellegű felhívására korábbi és akkor bekövetkezett külföldi útjairól megadott instrukciók alapján írásos jelentéseket készített, valamint

· azt a valós tényt, hogy a Belügyminisztérium III/I.-es un. Nyílvántartó könyvében „Magasdi” fedőnévvel Martonyi János felperes szerepelt, továbbá

· azt a valós tényt, hogy az NBA számítógépes nyilvántartásában Martonyi János felperes „Magasdi” fedőnévvel 1989-ben, mint „élő hálózat” szerepelt.

58 hozzászólás

  • ez egyszerű diplomáciai ügy Kanada és a Magyar Köztársaság között, utóbbi kémetket küld a kanadai népesség felmérésére és az adatok azonnali magyar oldali felhasználásására RCMP az a szervezet amely ezzel hivatásszerűen foglalkozik

    nem egy blog
    ha bárki akar lépni akkor az RCMP-t kell megkeresnie ezzel és azonnali intézkedés (kitoloncolás vagy börtön) várható

  • Martonyi János (politikus)
    Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2013. július 19. Sablon- vagy fájlváltoztatások várnak ellenőrzésre.
    Pontosság ellenőrzött

    [bevezető szerkesztése]A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
    Ugrás: navigáció, keresés Ez a szócikk a politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Martonyi János (jogász).
    Martonyi János

    Magyarország külügyminisztere
    Hivatalban
    Hivatalba lépés: 2010. május 29.
    Előd Balázs Péter
    A Magyar Köztársaság külügyminisztere
    Hivatali idő
    1998. július 8. – 2002. május 26.
    Előd Kovács László
    Utód Kovács László

    ——————————————————————————–

    Született Kolozsvár
    1944. április 5. (69 éves)
    Párt Fidesz

    ——————————————————————————–

    Foglalkozás diplomata, ügyvéd

    Martonyi János (Kolozsvár, 1944. április 5.) magyar jogtudós, diplomata, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa. Kutatási területe a nemzetközi magánjog. Az első és második Orbán-kormány külügyminisztere (1998–2002, 2010–). Édesapja id. Martonyi János jogtudós volt.

    Tartalomjegyzék [elrejtés]
    1 Életpályája
    1.1 Politikai pályafutása
    2 Díjai
    3 Források
    Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1962-ben érettségizett, majd felvették a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1967-ben szerzett jogi diplomát („summa cum laude” minősítéssel). Emellett aranygyűrűs doktorrá avatták, mivel tanulmányai során végig kitűnő eredményeket ért el. Ezt követően Budapesten, majd Szegeden volt ügyvédjelölt. 1968-ban a City of London College-ban nemzetközi kereskedelmi jogot tanult. 1969-ben pedig ügyvédi-jogtanácsosi vizsgát tett kitűnő minősítéssel. 1970-ben a hágai Nemzetközi Jogi Akadémián tanult nemzetközi kereskedelmi jogot. 1968-ban a Masped-Mafracht jogtanácsosa lett, majd 1979 és 1984 között kereskedelmi titkár volt Magyarország brüsszeli kereskedelmi kirendeltségen. 1985-ben a Kereskedelmi Minisztérium osztályvezetőjévé nevezték ki. Itt 1989-ig dolgozott. 1989-ben privatizációs kormánybiztossá nevezték ki (ekkor lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba). A rendszerváltás után a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, majd 1991 és 1994 között a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. Emellett 1990–1991-ben az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának alelnöke volt. 1994-ben ügyvédi irodát nyitott.

    1979-ben védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi értekezését. 1997-ben kinevezték a József Attila Tudományegyetem nemzetközi magánjogi tanszékének vezetőjévé, egyetemi docensi beosztásban. 2000-ben vehette át egyetemi tanári kinevezését. Emellett több éven át tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán mint tanszékvezető docens, majd egyetemi tanár. Nemzetközi választott bíró.

    George W. Bush, Orbán Viktor és Martonyi János a Fehér HázbanPolitikai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1998-ban Orbán Viktor kinevezte külügyminiszterévé. Minisztersége alatt előrehaladtak az európai uniós tárgyalások és az ország belépett a NATO-ba. 1996-ban alapítója a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, 2002-ben elnökévé választották. Tisztségét 2008-ig töltötte be. 2003-ban a Fidesz átalakulása során belépett a pártba, a Szabad Európa szakcsoport vezetője lett. 2004-től a Fidesz Szabad Európa Központjának elnöke volt. 2009-ben megszüntette ügyvédi tevékenységét. 2010-ben újra külügyminiszterré nevezték ki.

    Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Francia Köztársaság Becsületrendje (2000)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2003)

  • A cikk olvasása utáán megnéztem a Wikipédiát ezt találtam Mártonyiról.

    Ügynökügyben első fokon személyiségi jogi pert nyert Martonyi János volt külügyminiszter Kende Péter újságíró és az Élet és Irodalom (ÉS) ellen a Fővárosi Bíróságon (FB) hétfőn.

    Az Élet és Irodalom (ÉS) című hetilapban Kende Péter még tavaly áprilisban közölte azt a cikket, amelyben felvetette: kétség merült fel, hogy a politikus hitelessége és szavahihetősége „ellentmondás nélkül fedi-e egymást Martonyi János közszerepléseiben”.

    A felmerülő „kétségeket” megfogalmazó cikk emlékeztetett arra, hogy a Medgyessy-kormány első évében, a D-209-es botrányt követően felállított Mécs-bizottság Martonyi Jánost is „érintettnek találta”. Kende Péter felidézte, hogy az Orbán-kormány volt külügyminisztere akkor kiadott közleményében azt írta, hogy „az állítólag érintett személyek nevének kiszivárogtatása elfogadhatatlan és jogellenes (…). Ismételten leszögezem, hogy beszervezési nyilatkozatot nem írtam alá, jelentést nem adtam, ellenszolgáltatásban nem részesültem”.

    Az ÉS-ben tavaly áprilisban közölt Kende-cikk – mint kifejtette – abból indult ki, hogy hitelesség „azt is megkívánja, hogy Martonyi szavait összevessük a saját állambiztonsági dossziéjában található dokumentumokkal”.

    A Martonyi János állambiztonsági dossziéjára tett utalást pontosítandó, a cikk meghatározta, melyik dossziét veszik alapul a kérdés vizsgálatakor. A cikk ezt a dossziét egy „1970. április 16-án megnyitott és 1986. október 15-én lezárt” ügydossziéval azonosítja, amelynek „M fedőlapján ‘Magasdi’ fedőnév szerepel, száma: H-50354 (…) a dosszié ‘Marosvásárhelyi’ fn. informátor 1968 januárja és decembere közötti hálózati jelentéseit és operatív tisztjének, dr. Jójárt István r. szds. értékelő jelentéseit tartalmazza, ötven számozott oldalon”.

    A cikk végén az ÉS keretes anyagban számol be arról, hogy a cikk elkészülte után Kende Péter „személyes találkozót kért Martonyi Jánostól a ‘Magasdi-Marosvásárhelyi’ dossziéban található iratok miatt”. Mint írták, a 2007. április 16-án folytatott beszélgetést a szerző magnószalagon rögzítette, majd letétbe helyezte az ÉS szerkesztőségében. A keretes anyag állítása szerint „Dr. Martonyi János előtt ismeretesek voltak a fedőnevek és – a magnófelvétel tanúsága szerint – elismerte, hogy a személye azonos az ‘úti jelentések’ készítőjével. Elmondta, hogy külföldi utazásairól ‘felsőbb utasításra’ készítette a beszámolókat, és azokat rendőröknek adta át. Mai véleménye szerint e nélkül nem utazhatott volna.”

    Az ÉS szerkesztősége a tavaly áprilisban közölt cikk végén azt is megjegyezte: Kende Péter és Martonyi János találkozóján Martonyi János kijelentette: „amennyiben olyan állítások jelennek meg, amelyeket nem tud elfogadni, az hosszú jogvitát eredményezhet”. Martonyi János a cikk megjelenésekor határozottan cáfolta Kende Péter állításait. „Nem voltam hálózati személy, nem végeztem hálózati tevékenységet, nem működtem együtt az állambiztonsági szervekkel, nem voltam informátor. Ezzel szemben 25 éven keresztül ellenséges személyként tartottak nyilván (…) Amiről ez a támadás szól, feltehetően azok a beszámolók, amelyeket a hatvanas évek második felében a tanulmányutamról írtam, az akkor hatályos rendelkezések szerint” – hangsúlyozta Martonyi János.

    A távirati iroda kérdésére reagálva a volt miniszter kiemelte: „soha olyasmit nem írtam ezekben a beszámolókban, ami bárkire nézve a legcsekélyebb mértékben is hátrányos lehetett volna, vagy kárt okozhatott volna”. Martonyi János elmondta: a beszámolókat a rendőrség számára készítette. Kiemelte: nem volt tudomása arról, hogy a beszámolókból valaki dossziét csinál és fedőnévvel látja el, és „hogy ezután ezeken milyen hamisításokat végeztek, milyen kiegészítéseket végeztek, kommentárokat kapcsoltak ezekhez, azt én már nem tudom megmondani”. Hozzátette: a dokumentumok hitelességét semmi esetre sem tudja elfogadni.

    Az ügyben Martonyi János polgári pert indított Kende Péter és az ÉS kiadója ellen személyiségi jogának megsértése miatt. A Fővárosi Bíróságon tartott első tárgyaláson február 5-én Kende Péter elismerte ugyan, hogy „nyilvánvalóan nem ügynöki munka volt”, amit Martonyi János még szegedi egyetemistaként végzett, ám úgy vélte: az általa a lapban „szikáran” leírtak mégis tényszerűek. Martonyi János ezzel szemben azt hangoztatta: egyáltalán nem mindegy, miként nevezik az általa írt „útijelentéseket”. Elmondta, azt követően kért tőle egy rendőrtiszt „beszámolót” még a 1960-as években, hogy egy külföldi útja után „ellenséges propagandával” vádolták meg és szigorú büntetéssel fenyegették.

    Martonyi János szerint azzal, hogy Kende Péter cikkében vele kapcsolatban „ügynöki tevékenységre utaló” kifejezéseket használt, azt a látszatot keltette, hogy ügynök volt. Mint mondta, ezt támasztja alá az is, hogy a lap megjelenését követően a magyar és a külföldi sajtóban már hálózati személyként, míg az említett útijelentéseket „ügynöki jelentésekként” említették.

    Az Orbán-kormány volt külügyminisztere a tárgyaláson azt mondta: nyilvános elégtételt kér a jó hírnevét sértő híresztelés miatt. Megjegyezte ugyanakkor: azt, hogy Kende Péter elismerte, nem végzett ügynöki munkát, „elmozdulásként” értékeli. Kende Péter reagálásában a „szóhasználattal” összefüggésben azt hangoztatta, hogy akkor követett volna el hamisítást, ha a cikkében nem az iratokon szereplő, az ügynöki tevékenységre utaló kifejezéseket használja. A tárgyalás után Kende Péter elmondta: valamennyi, az Élet és Irodalomban megjelent cikkében írt állítását fenntartotta, annál is inkább – tette hozzá – mert „maga a kereset is mindazokat újólag megerősítette”. Mint akkor közölte, a tények értelmezésének lehetséges módjairól a bíróság dönt majd.

  • Végül, hadd írjak pár sort a cikkhez is. Úram, az ügynökösdi divat lejárta magát. A mai kormánynak nincs szüksége „adatgyűjtésre” senkiről. Ne féljen. Mi kanadai, montreali magyarok nagyon szeretjük Fehérváry Lillát! Tehetséges kellemes valaki.Jót tesz a tánccsoportnak és a montreali magyar társadalomnak, hogy itt van. „Tevékenységének állítólagos célja, hogy “lehetővé teszi Kanadában a magyar szervezetek közötti napi kommunikációt” Mi baj van a szervezetek kommunikációjával? Milyen „jelentésektől” fél?
    Ami meg Mártonyi Jánost érinti, csak annyit szólnék hozzá, hogy őt küföldi útjai miatt 1968-ban, mikor NEM nagyon tudtak emberek külföldön utazgatni, csak akkor, ha „beszámolókat ” írtakk útjairól. Ez volt a „jelentés” amiről Kende Péter írt az ÉS-ben, és amit a cikk írója idehozott.
    Kende Péter nevét régről ismerjük. Ő írt egy csomó rágalmat Orbánról is könyvében.
    A hazug emberek véleményét kell itt olvasni, akkor a rágalmi per jogosnak tűnik.
    Hál Isten, Mártonyi meg is nyerte ezt a pert!
    De egy kanadai blogon terjeszteni, kicsit fárasztó!

  • reménykedhetünk benne, hogy végül? ha pedig magának fárasztó, hát ne olvassa a KMH-t!
    figyelmébe ajánlom, hogy nem képviseli a kanadai magyarokat, tehát, ha javasolhatom, ne nyilatkozzon a nevükben.
    orbánról rágalmat írt volna kende?
    tudja, magának egészen jó íráskészsége volt a múltban. kérem, közölje, tételesen cáfolva, mik is voltak azok a rágalmak? nyugodtan eltérhet a komment szűk kereteiről. garantálom, közölni fogjuk, méghozzá saját neve alatt, mint a KMH vendégszerzőjéét.
    vagy ez a titulus derogál magának, hiszen elveivel ellenkezik ide írni?

  • igazán megható ez a küzdelme 😀

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 5
    1:52 du.

    „Kende Péter nevét régről ismerjük. Ő írt egy csomó rágalmat Orbánról is könyvében.”

    Érdeklődve megtekinteném ha konkrétan és tételesen idézné azokat a „rágalmakat” kedves Figyelő! Sőt! Szükséges is lenne, mert így, egyenlőre csak maga rágalmazza Kende Pétert, ami finoman szólva is etikátlan!

  • Figyelő
    2013 november 5
    1:52 du.
    ” az ügynökösdi divat lejárta magát. A mai kormánynak nincs szüksége “adatgyűjtésre” senkiről.”
    Egyszerűen imádnivaló a naivitásod..
    A világon egyetlen olyan ország sincs, amelyiknek a követségén ne lenne hírszerző.. Ez igaz Kanadától elkezdve Burungiföldig..
    🙂

  • Kende Péter Viktor című könyvében hihetetlen valótlanságot írogatott,pl. hogy Orbán veri a feleségét stb.
    Ezekután, minden szava hitel képtelen.
    Remélem, Mártonyihoz a fenti cikk nem jut el és nem lesz a blog perbefogva, hamis hírek terjesztéséért.
    Sajnos, it nemm tudok cikket írni….

  • Ja, mivel más kanadai NEM nagyon ír ide, merészeltem többesszámban írni

  • ne terheld túl. elvtársai közül mások is megelégedtek a karaktergyilkossággal.
    ami az „elvtárs” szó értelmezését jelenti: akinek a társa azonos elvet vall, az, biza, elvtársa 😀

  • lesz e valaki aki felhívja az RCMP figyelmét erre az ügyre…azok komolyan veszik…még várok és ha más nem akkor én magam…egy helyi telefonhívás…Kanada nagyon érzékenyen szokott reagálni autonimájának megsértésére

    lesz még nagykövetek kirúgása persona non grata

  • már hogy, miért ne tudna? elküldi a címünkre.

  • nem kellene. a saját véleménye sokkal mérvadóbb.

  • figyelőke, te mitől és hogyan vagy kanadai…kémkedsz és a kanadai állam érdekei ellen tevékenykedsz?
    majd adunk neked kis börtön 4000 év no parole…hazaárulásért ez jár

  • te leskelődő, hallottad Mr harper-t a congresszuson? tegnap előtt?
    az állampolgár védelmet élvez de a bűnöző leüli és ez a törvény…
    rettegj
    hazaáruló beépített kém

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 november 5
    2:36 du.

    „A világon egyetlen olyan ország sincs, amelyiknek a követségén ne lenne hírszerző.”

    Elnézést ez ki kell egészítenem! A világon egyetlen olyan ország sincs amelyiknek a követségén ne lenne minimum két hálózattartó hírszerző tiszt, egy polgári, és egy katonai.

  • te egy rohadt áruló vagy befogadnak és utána elárulod őket

  • rodeo36
    2013 november 5
    2:54 du.

    rodeo36
    2013 november 5
    2:54 du.
    3:07 du.
    Nem tudni mi a baja, de talán a klima ártott.
    T.i. m majd jól kinevetik az RCMP- a magyar kultúr kiküldött feljelentése miatt.
    Ami meg engem illet, hál Isten az ÁVH már megszünt és Kanadában sose volt.
    Több mint 50 éve kanadai állampolgár vagyok. Adót fizetek és nyugdíj jár nekem.
    Maga kicsoda?

  • Idézem:

    A mai kormánynak nincs szüksége “adatgyűjtésre” senkiről.

    Kedves Figyelő! Ezt komolyan gondolja, és kommolyan el hiszi?
    A mai magyar kormány az aki aláírásokat gyűjt a rezsicsökkentés miatt is. Tudja milyen adatokat kell megadni az aláíróknak?:

    1 Név
    2 Lakcím
    3.anyja neve
    4.elektronikus cím /ha van/ Tudja ha hírtelen együtt kell mozdulnunk indokolással/

    És ez csak a legkevesebb adatszolgáltatási anyag!
    A Kubatov listák ennél lényegesen több infókat tartalmaznak. Ha tájékozodna is /elfogulatlanul/ akkor szembetűnővé válna az Ön számára is a jelenlegi kormány azaz a Fidesz és a Kommunista rezsim testvéri kapcsolata.

  • Figyelő!
    Gratulálok az összes hozzászólásodhoz!
    Megint „nagyon alaposak és hitelesek” voltak a fórum részéről…..
    Erőlködnek ,de minek? kinek? Csak rajta,oda se nekik!!!!!
    rodeo36! meg véletlenül az amerikai kémkedésről, illetőleg
    a lehallgatási botrányról akart írni,csak elfelejtette
    közölni….,helyette fenyeget……(röhej) és hazaárulásról beszél?Itt sokan már nem is tudják hol van (illetve volt..)
    a hazájuk,meg elfelejtik,hogy nincsenek abban a helyzetben(pontosabban semmilyen helyzetben),hogy bárkit is megfenyegessenek!csak azért mert „demokraták”….

  • abryzoli
    2013 november 5
    4:02 du.
    Van még az országban hivatalos bejelntés?
    Ha van, akkor mindenkiről mindent tudnak. Külföldön, vagy nálunk sincs, de akkor is mindent tud mindenki.
    Hogyan lehet?
    Mindenkinek van bankszámlája, internetje stb. Példul igy.
    Rezssicsökkentésre aláírás, ám miért ne?
    (Örülnék ha itt is lenne rezsicsökkentés)

  • Kedves Figyelö,
    én is kérném, hogy irjon egy cikket ide: Ille Istvàn ajànlatàt fogadja el, mint KMHvendégszerzö:érdeklödéssel olvasnàm!

  • Figyelő
    2013 november 5
    5:05 du.
    Egy újabb gyönyörűséges..
    Kanadában, és a demokratikus országknam ismerik a fogalmat, hogy banktitok. Azt is, ha az interneten illegális dolgokat művel valaki. Viszont a szolgáltatód csak akkor adhat információt a kilétedről, ha bírósági végzés bizonyítja bűnösségedet..
    Elárulok neked valamit.. Kanadában a SIN számod, és az adóbevallásod, valamint a jogosítványod-ha van-azok a dolgok, amik után rólad még azt is tudják, hogy melyik este szoktál bridzselni, és kikkel..
    Mégegy apróság: az internetes szövegeket, a telefonodat, egy satelit program hallgatja állandóan, amibe kb négyszáz szó van beütve, amikre a program reagál..
    Most ideírom azt, hogy Amerika, meg azt, hogy bomba, és kb kér hétig a második, fejlettebb technológiával ellátott program figyelni fogja az én gépemről kimenő, vagy érkező szövegeket. És ezen az sem segít, ha változtatod az IP címedet…
    Csak mondom.

  • falusi
    2013 november 5
    8:24 du.
    Tudod mit, mikor idejöttem még nem volt „terror mánia”, csak az Emigrációs hivatl ismerte a nevünket, de férjemmel nem tudtunk eleget csodálkozni, hogy itt nincs bejelnetés, rendőri nyilvántartás, mégis mindenhol ismernek minket…

  • Na, igen, „Mutyi-Orbán” külföldi MAGYAROK ADATAIT GYŰJTOGETTETI…. minden áron….

    aztán mindenütt, ahol magyarjaink élnek, lehet ellentétet szítani, ellenségképeket kreálni, befolyásolni…. ISZONYAT ez az orbáni diktatura, amelyet már szeretne nevezett a „világ” értelmiségére is kiterjeszteni. Isten ments, mert akkor nagyot süllyedne az emberek értelmi képessége…. „Felolvasó-Orbán”

  • Figyelő jobban tudja…
    Figyelő mindent jobban tud…
    Figyelő eme műfelháborodása nekem kissé gyanús..
    Csak nem hogy ez a Figyelő is jelentéseket írt annó ???!!…

  • Falusinak teljesen igaza van.
    Ha valaki beírja -csak úgy viccből- a nemrég megnyúvasztott legfőbb terorista-görényláda nevét a NET.-re , akkor Langley.-ben , valami koszos iroda mélyén egy irat képződik…ez már csak így megy.

    Úgy látszik magyarnak lenni a Nagyvilágban kb. olyan mint cigánynak lenni Árvalányhajlandban.
    Aki ki akar ugrani a sürejéből , azt a ” rokonság ” ezerféle módon húzza vissza a maga ócska színvonalára.

  • Figyelő
    2013 november 5
    9:49 du.
    Lehet. Azóta viszont megszünt a Lóvasút, a KGST, meg az Osztrák-Magyar Monarchia, és már a leveleket sem lovasküldönc, vagy postagalamb hurcolássza.

  • Kanadai állampolgárokról való adatgyűjtéshez már a kanadai hatóságoknak is kellene hogy legyen egy-két szavuk. Tévednék..?

  • Figyelő
    2013 november 5
    3:28 du.
    Csak most olvasom idörendben visszafelé a hozzàszólàsokat.
    Figyelô: 50 éve fagyoskodsz Kanadàban? Igaz, nem az éghajlat miatt jöttünk ide, de lehet, hogy az éghajlat miatt megyünk majd el innen,nem?
    Szoval 50 év, az nem semmi, gratulàlok.
    Ez sokkal több,mint ahàny évet a sajàt szülöhazàdban töltöttél el szerintem.
    –Amugy pedig:nyugdij minden kanadainak jàr, adót is mindenkinek kell fizetnie – de ez màs lapra tartozik.

  • Annamaria
    2013 november 6
    3:03 du.
    Kedves Annamária!
    Kicsit lekerekitettem, végsőkon, 1957 február 3-án értem partra Halifaxban.
    Igen, elég hideg van itt, de a nyár meg túlmeleg! Valóban, nem a klímáért jöttünk ide. Valóban kétszer annyi időt éltem itt, mint magyar földön.
    De ha tudok, télen megszököm Floridába.
    Írtama erről egyszer egy cikket, a KMH lehozta az utazásnál. (megkérdezés nélkül)

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 6
    4:59 du.

    „1957 február 3-án értem partra Halifaxban.”

    Azért mennyire igaz, hogy az élet mindig egyensúlyra törekszik!… 🙂 Valószínűleg ezért hozta úgy a sors, hogy később egy másik de igazán szeretetreméltó, tiszta szívű hölgy is oda költözött, aki viszont haláláig megőrizte szellemi frissességét… hiszen még nyolcvan évesen is szemináriumokat tartott tengerjogból. Úgy hívták, Elisabeth Mann Borgese, vagy ahogy sokan nevezték First Lady of the Oceans
    Asszem ő nagyon távol állt attól, hogy rühellje a világ felét… De az ő nevére emlékezni is fognak a világ végezetéig!

  • Sajnos ez megy mindenütt határon belül,határon kívül is adatbázist hoznak létre!Felháborító hogy a mi pénzünkön teszik mindez,az emberek pedig éheznek!

  • A parittyás hangja
    2013 november 7
    11:12 de.
    Sajnos az emlitett hölgy nevét nem ismerem, ilyen műveletlen vagyok!
    Valószinű, őt nem vitték az ÁVÓ-ra 17 éves korában, és nem huzott le egy évet a fiatakoruak fogházában.

  • Kovács Éva
    2013 november 7
    12:00 du.
    Adatbázisról itt senki sem tud, valószinű nálunknál jobban informált!

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 7
    12:13 du.

    Óóó! Pedig ő Halifax egyik XX. századi híressége! Akkor írok róla néhány szót. Elisabeth Mann Borgese (1918-2002) Thomas Mann lánya!!! és csak mint érdekesség írom ő volt a Papa kedvence!:) Férje G.A.Borgese antifasiszta olasz író. Amellett, hogy elismert zongorista volt, szépirodalommal is foglalkozott, több novellája, kisregénye, drámája is megjelent. A politika tudományok, és a tengerjog professzora. 1972-ben ő alapította Máltán a Nemzetközi Oceanográfiai Intézetet, és a Halifaxi Oceanográfiai Intézet elnöknője is volt.

  • A parittyás hangja

    Ja! Valóban őt nem üldözte az ÁVÓ! Őt és családját a nácik üldözték!…

  • Kedves Figyelő! Ha ötven éve Kanadában élsz, honnét tudhatod, hogy Kende Orbánról Rágalmakat irt? Mégis honnét tudhatod, hogy mi történik idehaza Magyarországon?! Honnét tudhatnád, hogy ma Magyarország lakosságának negyven /negyven!/ százaléka a hivatali szegénységi küszöb alatt él?!Honn ét tudhatnád, hogy ma Magyarországon ötvenezer /!/ gyerek rendszeresen éhezik?! Honnét tudhatnád, hogy miközben minden a rezsicsökkentés nevezetű hazugságról szól, aközben az élelmiszerek ÁFÁ-ja /ami ugye a szegények adója/ 27 százalék?! Honnét tudhatnád, hogy én Ausztriában olcsóbban veszem a húst /meg még sok mindent!/, mint itthon?! Honnét tudhatnál Te – már megbocsáss – a Kubatov listákról?! Honnét udhatnál Te arról, hogy ma Magyarországon óvatosabban kell beszélni, mint a Kádár rendszerben?!
    Egyáltalán, hogyan képzeled azt ott Kanadában, hogy reális véleményt alkothatsz a mai Orbán rezsimről?! Talán azt gondolod, elég ehhez a kommunista utálatod?! Ki kell, hogy ábránditsalak: az általad tömjénezett pártban sokkal több a volt MSZMP tag, mint a baloldalon! Úgy godolod talán, hogy a Bibó kollégiumba -ahol a vezéred, meg Kövér is végezte a jogot, és ami akkor az MSZMP-elit képzőhelye volt, az egyszerű párttag gyereke is bekerülhetett?! Úgy gondolod talán, hogy Orbán mögött a Pozsgai és a Szűrös jelenléte normális dolog?!
    Az az ember, az a magyar, aki nem a mai szegény magyarokkal, hanem a most uralkodó elittel szolidáris, az egyszerűen nem hogy nem „nemzeti” hanem egyszerűen nemzetáruló, és szégyellje magát!!

  • A parittyás hangja
    2013 november 7
    12:52 du.
    Köszönöm, nagyon érdekes élet és karrier egy nőnek.
    Hálás vagyok az információért!
    Hiába, a jó pap is holtig tanul.

  • A parittyás hangja
    2013 november 7
    12:56 du.
    Hogy hogy? Úgy tudtam Thomas Mann emigrált Amerikába.Gondolom a lánya is vele volt….

  • todor48
    2013 november 7
    4:33 du.
    Olvastál valamit is tőlem a mai kormányról? A mai magyar életről?
    Úgye nem sokat.
    Tudod, ma már nincsenek határok. Mióta internet van azóta az információk milliói vannak a világban.
    Igen, jobb és baloldalról.
    Az már az egyén dolga, hogyan szortirozza az információit.
    Ezen a blogon is tisztán látható!

  • Kedves Lázár György,

    ismerek jó pár embert, akik az USAban és Kanadában aktivak a magyar közösségekben és nem politizálnak, akik nem nézték jó szemmel ezt az egész programot, de gondolták hogy ha így is, úgy is jönnek a kultúrkövetek, jobb lesz ha ök itt átszevszik ennek az irányitását és nem hagyják olyanokra mint pld a torontói mentor, Dancs Rózsa (mert minden városban vannak ilyenek is), ÉS, éppen ugyanúgy figyelik ezeket a kulturköveteket, mint ök minket.

  • Figyelő valójában 50 éves alig múlt. Rádió (független) főszerkesztő. Győrben volt színházi alkalmazott és a rendszerváltás előtti évben jött ki.
    Hosszú, primitív monológokban ekézi az itt ìrok egy részét.
    Valószínűleg III/3-as emberke volt otthon.

  • zabhegyező, ezt azért kétlem. ha ’45-ben pisztolyt szorítottak a fejéhez, amit egy 4-5 éves gyerekkel azért nem igazán szoktak megtenni – meg tökéletesen értett oroszul, hiszen értette, mit követel a katona – akkor valahogy túl kevés az az ötven 🙂

  • Lányságára is büszke szokott lenni. 🙂

  • Zabhegyezo
    2013 november 10
    12:06 de.

    Tévedsz. Akiről te beszélsz, az Bede Fazekas Zsolt.
    Figyelő pedig egy Montrealban élő, hetvenkét éves hölgy.

  • Zabhegyezo
    2013 november 10
    12:06 de.

    Valakivel összetéveszt, kedves!
    E lap szerkesztője is ismer személyesen, tehát rágalmai kissé félremennek!
    Bár 50 éves lennék! Nagyon jó lenne……

  • Ille István
    2013 november 10
    1:18 de.
    Ille is téved, 11 éves voltam az oroszok bejövetelénél.Közel 12.
    Az oroszoknak remek szókincsük volt, sajnos nem tudom, már hogy nevezték a nőt és az órát, de anyám rögtön neki adta a svájci óráját és nőt is választott a bunkerben. Ja, pisztolyát is eltette. Hogy tiszt volt e, nem tudom. Akkoriban még nem ismertek a katonai rangokat….

  • falusi
    2013 november 10
    10:33 de.
    Köszi, ez igen lovagias cselekdet volt! Sajnos, Te is tévedtél néhány évet.

  • Figyelő
    2013 november 10
    11:01 de.
    „Te is tévedtél néhány évet.”
    Tudatos volt a tévedés, megpróbáltalak fiatalítani..dehamár így „kibeszélted”, akkor közlöm, hogy tudom, 33. jun 2.-án születtél..:)

  • meddig akar még ezzel a témával és önigazolással foglalkozni?

  • Ille, Ha majd zabhegyezők leszállnak rólam, akkor majd befejezem.

  • kétlem. maga nem egy befejező típus 🙂

  • Akkor lehet, hogy tevedek?
    Elnezest asszonyom!

  • Kedves Figyelő!Nem figyel jól.Azt veszi észre amit akar sajnos!

  • Kovács Éva!
    2013 november 11
    10:53 de.
    Kedves Éva, nekem úgy tűnik mint egy robot, amit betanítottak különböző mondatokra és cselkedetekre!
    Őszintén,sajnálom!

  • Noszticzius Judit

    Persze,kell tovább perelni Martonyi János ellen !!!!!!