Emlékeim a Székházról (2.)

2013 december 4 9:19 du.6 hozzászólás

Ígéretemhez híven folytatom a Hírlapkiadó Vállalat berkeiben lévő Nők Lapja Szerkesztőségében dolgozó munkatársaim felsorolását. A Kanadai Magyar Hírlap kedves Olvasóinak javasolom, szerezzék be az itt, az írásban felsorolt könyveket, nyomozzanak a fotók után. Gyöngyszemei a magyar irodalomnak, a fotóművészetnek, igazi, elavulhatatlan, veretes, szellemi értékek.

Memories / Paul Pulszartti

Memories / Paul Pulszartti

Földes Anna. Életrajza majd művei. Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-angol szakos hallgatója; valamint a Március Tizenötödike és a Szabad Ifjúság munkatársa volt. 1952–1956 között az Irodalmi Újság újságírója volt. 1957–1991 között a Nők Lapjánál  hihetetlen aktivitással dolgozott,  sok-sok évig kulturális rovatvezetője volt a lapnak. 1980–1990 között a Színházi Kritikusok Nemzetközi Szövetségének VB tagja, 1985–1997 között a magyar tagozat elnöke volt. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia Színház-, Film- és Tánctudományi Bizottságának tagja. 1991–2002 között a Bálint György Újságíró Iskola igazgatója, ahol műfaj- és médiaismeretet tanított. 1998 óta címzetes főiskolai tanár. Barátságát, megbecsülését nehéz kiérdemelni, nekem sikerült. Sőt a szeretetét is megnyerni.

Földes Anna munkáiból csak szemezgetni lehet, mindet felsorolni, képtelenség. Cím szerinti felsorolása is kifolyna az újságból. Könyvei közül megemlíteném: A költő felel. Beszélgetések Illyés Gyulával, Az irodalmi újság könyve. Tanulmányok, portrék, dokumentumok, Beszélgetni jó (Anna írja: “Ha regényíró lennék, talán hősömül választanám őket. A költőket, művészeket, tanárokat, tudósokat: azokat a kortársainkat, akik a maguk eszközeivel szebbé, gazdagabbá tették sokunk vagy akár csak néhányunk életét. Akik legyőzték a közönyt, a szürkeséget vagy esetleg – a másodperceket.  Ha szobrász lennék, márványba faragnám a táncost, aki eltáncolja azt, ami fáj és feszíti. Ha tanár lennék – példaképül állítanám Illyés Gyulát, Selye Jánost, Székely Évát és a többieket az osztály elé és szomorú lennék, ha hús-vér emberek helyett csupán frázisokkal koszorúzott hősöknek tekintenék őket. De újságíró vagyok és hőseim megidézésére, megörökítésére leghatásosabb eszközöm a kérdő mondat. Kérdéseimet szegeztem tehát hőseim, beszélgetőpartnereim mellének, hogy megismerjem gondolataikat, véleményüket – megismerjem őket magukat is. Feleleteikből kerekedett ki ez az arcképcsarnok, amelyben talán Önök is szívesen nézelődnek”).

(Részemről no comment. Erre képtelenség bármit is reagálni. Ezt csak követni érdemes. Ez Ő, Anna, Földes Anna. Teljes valóságában, elkötelezettségében. – G.B.)

További művei: Így élt Móra Ferenc, Kaffka Margit-Pályakép, Az interjú, Az Irodalmi Újság könyve. Tanulmányok, portrék, dokumentumok. Besenyei(Nemzeti Színészei sorozatban)  megírt műve. Továbbá: Megismételhetetlen találkozások – Egy nagy nemzedék kortársa voltam, avagy pályám párbeszédes emlékezete. Örkény a színpadon. Törőcsik Mari – film – színház – szerepek.

Földes Anna barátságát, megbecsülését nehéz kiérdemelni, nekem sikerült, sőt a szeretetét is.

Mit is tanultam Annától? Idézem: “Interjút csak az a tollforgató készíthet, aki a világra nyitott értelmiségiként maga is őszintén kíváncsi azokra, akiket megszólít. És kíváncsi a feltett kérdésekre követő válaszokra is. Nagyon jót az írhat, akinek sikerül egyéni kíváncsiságát lapja olvasóiéval, a hallgatókkal összehangolni.”

*

Fenákel Judit. Számos hangjáték, regény, tárca, újságcikk szerzője. Több mint húsz könyves író. Írása az Írószemmel 1984-ben jelent meg. A Kortársban, Köznevelésben, az Eszter könyvek sorozatban az Elmeséletlen történetek című könyvben megjelent írása. Sikerkönyvei: A fénykép hátoldala, Apám felesége e-könyv, Grófnő a répaföldön, Sefüle című novelláskötete hat évvel ezelőtt jelent meg. A K-vonal című elbeszéléskötet az idei könyvhétre. Az elhallgatásról című könyve a nyolcvanas években jelent meg. A Retro ligetben bloggyüjteményben jelent meg Anyu keze. Ebben az írásban, Édesanyjáról írt, szívbemarkolóan. Kimeríthetetlen a sor, itt is.  Aranyos, kedves jelenség. Mindig is kötődtünk egymáshoz. Titkaim tudója.

Fenákel Juditnak ötven éve jelennek meg novellái, felsorolni őket képtelenség.

*

Szász Anna. Ragyogó riporter és író. Felvette a bokszkesztyűt az alkoholizmussal szemben, könyvet is írt az anonim alkoholistákról. A váltó-ház című kötetet szerkesztette. A kötet hajléktalanokról, a azok lelki és egyéb problémáiról szól, valamint az alkoholizmusról. Több publikációja jelent meg ebben a témában. Boldog józanodók című önálló kötete pedig az Anonim Alkoholisták Magyarországon alcímmel hűen tükrözi az életnek eme árnyékos oldalát. A szerző előszavában írja, “…1977-ben riporterként két alkalommal jártam a Nagyfai Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézetben. Megdöbbentettek az ott tapasztalt viszonyok. A munkaterápia elnevezés elfedte azt a tényt, hogy Nagyfa valójában börtön, pontosabban a szegedi Csillag börtön rabgazdasága és az oda “beutalt” alkoholistákat lényegében ugyanúgy kezelték, mint az elítélteket. Ezek a tapasztalatok, valamint az egyéb e témakörről különböző helyszíneket, intézményekben készült riportjaim meggyőztek arról, hogy az alkoholisták hagyományos kezelése az esetek túlnyomó részében eredménytelen és hogy a hazai egészségügyben, amelyben a beteg általában is alávetett, kiszolgáltatott lény, az alkoholisták megbélyegzett, emberi méltóságuktól megfosztott alanyok…”  A könyv erről a szélmalomharcról szól. Megrendítő, megdöbbentő és példa értékű kapaszkodó mindazoknak, akik még csak keresik az alkoholizmus szenvedélyéből kivezető utat.  Több írása jelent meg az Esély című Társadalom és szociálpolitikai folyóiratban, valamint évkönyvekben. Tűhegyes tollú, realista újságíró. Igaz, őszinte ember. Barátsága, véleménye számomra mindig is megkülönböztetően fontos volt.

*

Korniss Péter.

Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter. Több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője. Munkásságának fő fókusza az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása. Emellett ismert A vendégmunkás című albumáról is, amelyen egy Tiszaeszlár és Budapest között ingázó vendégmunkást mutat be, akinek életét egy évtizeden át követte. Az 1990-es évektől kezdve elkezdett beállított fényképekkel is foglalkozni. Elsősorban fekete-fehér fotográfiákat készít. Az első Kossuth-díjas fotóművész. Korniss számos szakmai szervezetben is tevékenykedik: 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között az egyik legjelentősebb sajtófotó-kiállítás, a  World Press Photo zsűrijének volt tagja, majd 1983-tól ennek nemzetközi tanácsadó testülete hívta meg tagjai sorába. 1982-ben az amerikai Eugene W. Smith Alapítvány tanácsadó testületének tagjává választották. Első magyarországi kiállítása 1974-ben nyílt a budapesti Műcsarnokban. Tizenhat országban volt egyéni kiállítása (pl. Helsinki, Párizs, Prága, Koppenhága, Amszterdam, München, Quito, New York). Képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Time és a Forbes magazinokban is megjelentek. Dolgozott az Állami Déryné Színháznak, a Pécsi Balettnek, a Bihari János táncegyüttesnek, a Magyar Állami Népi Együttesnek, a Honvéd Táncszínháznak és évekig Amszterdamban az International Folkloristisch Danstheaternek. Fotóriporteri tevékenységén túl több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort készített (Fotózz velünk! 1965; Telefénykép, 1977; Fotográfia, 1982). 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották, annak köztestületté válása után annak rendes tagja lett, majd Fekete György MMA-elnök elleni tiltakozásból lemondott tagságáról.

Egyik, vele készült interjújának a végén az Őt faggató riporter, így zárta le az írását: “…Akinek megadatik, hogy bő két órát beszélgessen Korniss Péterrel, soha többé nem akar mást, mint egy hátizsákkal a hátán és fényképezőgéppel a kezében bejárni ezt a zegzugos nagyvilágot!”  Tanúsíthatom, ezt sokszor én is így éreztem. Büszke vagyok arra, hogy egy időben közös íróasztalunk volt. Bajomban és örömeimben őszintén osztozott Edittel, a feleségével. Leírhatom, elmondhatom itt is hiába a sok kitüntetés, nekem mindig az emberi, a civil oldalát mutatta, szeretettel kezelte barátságunkat. Őszinte, igaz EMBER.

*

Itt dolgozott még Kormos Vali, Szebelkó Erzsébet, Nagy Ida. Valamint Zsigmondi Mária (már nincs közöttünk) és Zsigmondi Máriának a leánya Török Katalin. Továbbá mindnyájan szeretettel emlékezünk Szilágyi Évára, Szemes Piroskára, Simon Jolira, Rédner Mártára és Bars Sárira. A lap “alaphangját” valamikor Ők adták meg.

*

Simándi Juli jelenleg az Éva Magazin munkatársa, nagyon sok írása jelent meg különböző folyóiratokban. Abban a régi Nők Lapjában főként a gazdasági riportokat készítette. Julinak és Komáromi Zoltánnak (mint Kiadónak) köszönhető a főszerkesztőnk Németi Irén könyvének szerkesztése. A címe Egy milliomos emlékiratai címen jelent meg.

*

Erőss Ágota. Ágota férje a szerkesztőség “Apája” László Endre. Egy magas, hófehér hajú, szakállú, fiatalos gondolkozású szeretetre méltó jelenség volt. Igen, az Ő nevét mondták be keddenként a Szabó Család rádiójáték végén: rendezte László Endre. De Ő álmodta meg a régi Csinn-Bumm Cirkuszt is, ezen kívül könyveit, ifjúsági regényeit is sikerre vitte. Végtelenül szerettem őket.

*

Osvát Katalin. A Nők Lapja írója, riportere, majd olvasó szerkesztője. A mindennapi, elvárható illemről is írt egy emészthető illemkalauzt. Valamint Agatha Christie-ről egy sikerkönyvet, A krimi királynője címen. Mai napig eltéphetetlen baráti szálakkal, “forró” telefonvonallal kötődöm Hozzá. A Férje Kaján Tibor, a Ludas Matyi több díjas, elismert karikatúristája. Nagyon sokszoros kitüntetéssel, díjakkal méltatták munkásságát. Külföldön és hazánkban is több kiállításon megcsodálhattuk munkáit. 2011-ben elnyerte a Prima Primissima díjat is.

*

Bedő István olvasószerkesztőnk. Ő az, Aki mindig mosolyog és mindenkihez volt/van pár jó, kedves szava. Peterdi Pál szerzőtársával és Vitár Róbert szerkesztésében jelent meg egy sportkrimije, A Derékmájer. Ezen kívül is számtalan munkája van. Felhívnám a Kanadai Magyar Hírlap olvasóinak szíves figyelmét a www.olvassbele.hu oldalra, melyet szintén Bedő szerkeszt, gondoz, jelenít meg. Rendkívül érdekes, kulturális cikkek, jelenkori jó írások olvashatóak.

*

Komáromi Zoltán  álmodta meg a Konyhaművészet lapját, gasztrológiai magazint. A Gyermelyi tésztáskönyvnek, többek között egy olasz és más szakácskönyveknek az ízlelő bimbóinkat “felkorbácsoló”, fotómunkáival tette be névjegyét a gasztrológia nyomtatott birodalmába.  Komáromi Zoltán szintén a Nők Lapja hajóban “evezett”, velünk együtt. Fotósként. De a vele való történésemet meg kell említenem, mert varázslatos!  Lányom születése előtt, sok-sok évvel egyik Nők Lapjá-s karácsonyi bulinkon hozzám lépett és a szobájába hívott. Kérte, mutassam meg a tenyeremet. A lámpa alatt forgatta, én már levegőt sem vettem, beájultam az izgalomtól. Sejtettem, csak mond valamit jövőmet illetően. Nem tudtam, csak reménykedtem.  Mondott is!  Duci! (Így hívtak a szerkesztőségben) meg kell mondanom, hogy lesz még egy gyereked. Egy kislány.

Erre én: ?!

A fiam akkor tizenéves volt, legvadabb álmomban sem terveztem még egy gyereket. Véletlen?! A fiam és a lányom között tizennyolc év korkülönbség van. Ezt előre senki így nem tudta, egyedül Zoltán, hogy lesz egy lányom. Legutolsó találkozásunk alkalmával rákérdeztem: miért nem mélyed el a tenyér- és egyéb jóslásba? Hiszen én vagyok a letagadhatatlan példa, hogy Zoltán a tenyeremből, sikeresen jövendölt.

– Áh, én már nem foglalkozom ezzel. Ebbe a témába, akkor is csak szórakozásképpen olvastam bele! – nevette el kérdésemet, azt, hogy mostanság miért nem mélyed ebbe a tenyérjóslásba. Hiszen bejött a dolog, ebben is tehetséges. (Biztosan – tudom! – másoknak is jókat mondana).

*

Életem legcsodálatosabb főnöke Németi Irén volt. Mondják és igaz is, amilyen a főnök, olyan a munkahely. Úgy éltünk ott, mint egy meleg fészekben. Irénke védelmező szárnyai alatt. Ha valaki egyszer-egyszer olyat írt meg, amiért az akkori párt- meg egyéb vezetőségtől megrovást kapott, Irénke mindig kimosdatta. Megmentő kezeivel messzire nyúlt és mindenben segítette a szerkesztőség dolgozóit. Engem is “mentett” amikor szükséges volt. Irénkének egy önéletrajzi könyve jelent meg: Egy milliomos emlékiratai címen. Írása végigkíséri életútját a gyermekkortól – egészen a Nők Lapja főszerkesztőségéig. Lebilincselően érdekes, nagy sikerrel jelent meg.

*

Ranner Gizi, a főszerkesztő helyettes, Ő volt az, aki rám ragasztotta a Duci nevet. Az elesettek mindenkori pátyolgatója. Több tehetséges, fiatal költő felfedezője, patrónusa. Ezenkívül Gizi tartotta kézben a lap levelezési rovatát, két jogászt is alkalmazott. Zsákolva érkeztek a levelek, melyeket a sajtólevelezők téma és fontossági sorrend szerint válogatták ki. Ahol intézkedni kellett, ott segítettek. De riporttémákat is adtak a munkatársaknak. A lap nagy erőssége volt a levelezés. Okos Katára ki emlékszik? De volt Lelki posta is Tolnai Erzsébet tollából. Azok az olvasók, akik írásban segítséget kértek, mindig számíthattak arra, hogy kapnak is.

Nosza, kérem lehet engem irigyelni!

Miért is?

Ilyen munkatársak között soha nem éreztem a munka nyűgét. Szeretettel, gonddal csináltuk a nőlapot. Olyan sikerrel, amely hétről-hétre, több mint egymillió példányban jelent meg.

*

Péntekenként vendégek jöttek hozzánk, Abody Béla, írók, költők, színészek. Szendvics és egyéb mindig került a szerkesztőségi asztalokra.

Fiam, GézaTamás iskola után sokszor a szerkesztőségben írta a leckéjét, a földszinti büfében ebédelt. A munkatársak rákérdeztek iskolai teljesítményére, mint az egy jó családban megszokott.

Harmincnyolc éves koromig együtt volt a Csapat. Utána rebbent szét. Több okból. Többen nyugdíjba vonultak, más megbízást kaptak, jómagam pedig életet adtam EszterZsuzsannának, a lányomnak.

Georgina Bojana

6 hozzászólás

  • amikor fiatalok voltunk minden szebbnek latszott , aranyos kadar alatt

  • Avi ben Giora

    Kedves Bojana!
    Jó volt olvasni ezeket a visszaemlékezéseket. Anyám volt lelkes olvasója a Nők lapjának még Izraelben is. Én is olvasgattam. Peterdi Pali nagyon jókat irt. Humoros irásai sajnos ma már csak megfakult ujságokban tünnek elő. Nem csodálom, hogy mai napóig nagy nosztalgiával emlékezel ezekre az időkre.

  • 1998 kozott Magyar nok lapja volt , 2002-ben AZONNAL levettek a magyart a cimlaprol , szerencsetlenek

  • Sajnos kiesett életemből a Kádár kori magyar kultúra.
    Ahogy valaki írta, a fiatalkor emlékei mindig szépek!
    Magam részéről, inkább a régebbi magyar írókat olvasom, minusz politikai háttérrel.

  • Georgina Bojana

    Kedves L563u67!
    Fogalmad nincs arról, mi volt itt, akkor, abban az időben. Igen, rövid ideig 2 db lap jelent meg. Mindenféle okból. Később minden a helyére került. Igaz, a törzs, akikről írtam, eljöttünk különféle okból és indokkal.
    *
    De annak a régi Nők Lapjának más volt az íze, a hangulata, no meg a kapcsolata is az olvasóival. Írtam, de ismét megírom, hogy komoly jogi tanácsadói szolgálat volt a szerkesztőségben. Ingyen fordulhattak a bajban lévők az újsághoz. Mindenkor segítséget kaptak! Ez ma már nincs. Most a különféle lapok másként élnek. Ma már nincs is olyan segítő média, mint az a régi Nők Lapja. Igen, van, hogy a tévében mutatnak családokat, embereket akik segítségre szorulnak, s valóban rájuk moccan egy ország. De a hivatalokkal szemben, nem kapnak valódi segítséget, mint akkor, abban a régi Nők Lapjában. Ott szolgáltunk, szívvel és lélekkel. Szeretettel.
    Ma már másként mennek a dolgok.
    Egy újság nem attól jobb, mert rá van írva, hogy “magyar”.
    Lásd a jelenlegi “nemzeti” mániát. Ettől nem élnek jobban az emberek, mert folyamatosan látják maguk előtt a szót, hogy: nemzeti.
    *

  • Georgina Bojana

    Kedves Avi ben Giora!
    Te nagyon eltévedtél. Peterdi Pali “bácsi”, mert én úgy hívtam, soha nem írt a régi Nők Lapjába. Legalábbis nem tudok erről. A régi Ludas Matyi munkatársa volt. Később, amikor a Mai Naphoz kerültem, közvetlenül egymás mellett volt az íróasztalunk. Munkatársak voltunk. De az ismét egy másik újság volt.
    Örülök annak, hogy Édesanyád szerette olvasni azt a régi Nők Lapját, a levelezői rovata mindig eligazította az olvasókat. Az irodalmi része is mindig értékes volt. U.ezt mondhatom, írhatom le a háztartási és egyéb oldalakról is.
    Különösen a negyedévenkénti magazinok is olvasmányosak voltak.
    No, az ünnepi, dupla számokról nem is szólva.
    *
    Peterdi Pali “bácsinak”, mivel így hívtam, a tévében is volt egy nagyon jó rovata, a Tücsök és bogár. Jó ember volt, saját véleménnyel és őszinte szavával, írásaival.
    *

This site is protected by Comment SPAM Wiper.