Történészek tiltakozása a „Magyarország német megszállása 1944. március 19.” emlékmű ellen

2014 január 22 8:21 de.59 hozzászólás

Tiltakozunk a német megszállás emlékművének nyilvánosságra jutott terve ellen! Az emlékmű meghamisítja történelmünk egy fontos időszakát és relativizálja a holokauszt történéseit.

A leírás szerint az emlékmű „minden áldozat emlékére” készülne. Mivel azonban az emlékmű történelemhamisításon alapul, a küldetését nem töltheti be. Azzal, hogy az emlékmű a holokauszt áldozatait és a holokauszt kollaboráns elkövetőit egyetlen áldozatként jeleníti meg, meggyalázza az áldozatok emlékét.

A magyar holokauszt a magyar hatóságok aktív közreműködésével zajlott le. Az emlékmű azonban a felelősséget kizárólag a németekre és a német hadsereg „nyilaskeresztes fiókáira” hárítja. A valóságban a nyilasok az 1944 nyarán lezajlott deportálásokban semmilyen szerephez nem jutottak. Alulírott történészek felszólítjuk a kormányt, hogy hagyjon fel közelmúltunk meghamisításával, a holokauszt történetének relativizálásával, és tegyen le a Szabadság téri emlékmű megvalósításáról.

A német megszállás emlékmű tervezete

A német megszállás emlékmű tervezete

Bencsik Péter történész

Deák Ágnes történész

Eörsi László történész

Fazekas Csaba történész

Frojimovics Kinga történész

Gecsényi Lajos történész

Gyáni Gábor történész

Hajdu Tibor történész

Hosszú Gyula történelemtanár

Karády Viktor szociológus

Karsai László történész

Kenedi János történész

Klaniczay Gábor történész

Kovács M. Mária történész

Kövér György történész

Majsai Tamás történész

Mink András történész

Molnár Judit történész

Ormos Mária történész

Paksy Zoltán történész

Pihurik Judit történész

Rainer M. János történész

Sipos Péter történész

Toronyi Zsuzsanna muzeológus

Ungváry Krisztián történész

Vonyó József történész

***

The protest of Hungarian historians against the planned German Occupation Memorial

We hereby protest against the plan to erect a memorial in central Budapest to the German occupation of 1944. The memorial falsifies an important period of our history, and relativizes the Holocaust in Hungary.

According to the description of the memorial, which has recently been made public, the memorial will be built „in the memory of all the victims.” Since, however, this memorial is based on a falsified version of history, it cannot fulfill its purpose. By presenting both the victims and perpetrators of the Holocaust together as the sole victim of the Germans, the planned memorial dishonours the memory of those half a million victims who were killed in the Holocaust in Hungary.

The Hungarian Holocaust took place with the active participation of the Hungarian authorities. But the planned memorial places all responsibility solely with the Germans and the German army’s „Arrow Cross subordinates.” In truth, the Arrow Cross had nothing to do with the mass deportations which took place in the summer of 1944.

We, the undersigned historians, call upon the government to stop falsifying our recent past, to stop relativizing the history of the Holocaust in Hungary, and to abandon the plan to erect a memorial to the German occupation on Freedom Square in Budapest.

Bencsik Péter historian
Deák Ágnes historian
Eörsi László historian
Fazekas Csaba historian
Frojimovics Kinga historian
Gecsényi Lajos historian
Gyáni Gábor historian
Hajdu Tibor historian
Hosszú Gyula historian
Karády Viktor sociologist
Karsai László historian
Kenedi János historian
Klaniczay Gábor historian
Kovács M. Mária historian
Kövér György historian
Majsai Tamás historian
Mink András historian
Molnár Judit historian
Ormos Mária historian
Paksy Zoltán történész historian
Pihurik Judit történész historian
Rainer M. János történész historian
Sipos Péter történész historian
Toronyi Zsuzsanna museum expert
Ungváry Krisztián történész historian
Vonyó József történész historian

59 hozzászólás

  • Hú, de sok történésze van a magyaroknak! Nagyobb országok is irigyelhetnék!
    S persze nem igaz az állitásuk.
    T.i. a német bevonulással NEM csak zsidók élete veszett el, hanem Budapest rommá lővése, a németek által erőszakkal tartva hetekig és sok NEM náci halála, pusztulása. Na meg a szovjet hatalom 45 éves rabsága.

  • The denying of Hungarians’ responsibility for murdering over 500 thousand of their fellow citizens is being systematically built and encouraged by the current Orban regime to gain votes among the numerous neo-nazis living in Hungary.

  • ELőször is ne írjon ide angolul, ha valami hülyeséget akar írni John csillag.
    Másodszor is, kicsit fura, MI KÖZE A MAI ORBÁN rezsimnek, az 1944-es holocauszthoz? Legyünk azért magunknál, please!

  • upppsz, figyelő, látom, kezd tisztulni a kép: már maga is rezsimnek nevezi 🙂

  • Avi ben Giora

    Azzal semmi gond, hogy nagolul méltoztatott ide irni és amit ir az sajnos tetszik nem tetszik igaz is. De kifejthetné bővebben is. Egy kint élő szemszögéből is jó tudni, hogy mi a véleménye, és több szem többet lát. Ha egy tucat hasonló beirás lesz csokorba gyüjtve ellehet esetleg küldeni a Parlamentbe hátha megfontolás tárgyává teszik. Ámbár sok esély nincsen rá mert előfordulhat félreértelmezik

  • john csillagot forditottam le magyarra…..

  • Gyula Bognar, Jr.

    Ahol a „történelmet” 4-8-12, etc., évenként újra költik, mert a tényekkel, bizonyítékokkal és a valósággal nem mernek és nem akarnak szembenézni és azokból tanulni, a hibákat kijavítani a polgárok, ott sokszor annyi „történész” kell, mint a múltját meg nem tagadó nemzeteknél.
    Következménye, hogy a magyar emberek nagy részének nem alakulhatott ki következetes és a megkülönböztetéseket, rasszizmust elvető, az általános emberi jogokon és a demokratikus gondolkodáson alapuló egész életre szóló értékrendszere . A kormányok agymosással sikeresen megakadályozták és megakadályozzák ma is egy jobb értékrendszer kialakítását, sok sok embernél és nagy tisztelet a kivételnek, ami bőven van, de meg van félemlítve.
    A hazug demagógia széles tömeget érintő terjesztése ma már újra az óvodától a sírig tart. Kormány által kiadásra kerülő, egy párt szabványa szerint írt tankönyvekkel, újságokkal, magazinokkal, TV hírekkel, műsorokkal nevelik az új Nemzeti Magyar Polgárt. Ne aggódjon kedves Figyelő, magának nem kell már sok újdonságot megtanulnia és nem kell már sok igazságot letagadnia, magánál az agymosás sikert hozott.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Figyelő: Mi itt megértjük mit írt John Cillag, de te akkor sem értenéd meg, ha magyarul lett volna írva.

  • Figyelő
    2014 január 22
    10:29 de.

    Persze-persze nem igaz az állításuk! Karsai, Gyáni, Eörsi Ungváry, csak hogy a legismertebbeket, pontosabban legelismertebbeket emeljem ki. A világ minden jelentősebb történelem tudományi karán adnak a szavukra. Egy picit olvasgasson utánuk, mert gyanítom lövése nincs kikről nyilatkozik ilyen flegmán! Egy laza mozdulattal elintézi őket. Elképesztő! Mégis kinek érzi magát?!

  • Kedves történészek és internacionalistàk!
    Legalàbb 40-45 évig hamisitottàk a történelmünket.
    Ugye szükségünk lenne-van- a „Magyar Kronikàra”?

  • Fuser,
    Ez egy nagyon nem reális kérdés a nemzetes asszonytól.Nincs identitása!Most aztán gyere találgassunk,minek érzi magát.Világ megváltó, Jean D’Arc vagy egyszerűen dekkoló.

  • Figyelő Bencsics Klára :
    Mit tud maga a ” szovjet rabságról” ?
    Csak járatja itt a bagólesőjét.
    Sok vonatkozásban sokkal jobb élet volt akkor mint most.
    Én szovjet katonát alig alig láttam :
    1 : ötvenhatban fegyvereseket kerestek a házban ahol laktam.
    A lépcsőházban jópofáskodtak a muterommal aki nagyon szép és fiatal nő volt akkortájt én meg kicsi gyerek. Be sem jöttek a lakásba csak elmentek viháncolva.
    2 : Alsótagozatos koromban a töltésen csibészkedtünk páran mikor megállt ott a nyílt pályán egy orosz szerelvény tele tankokkal. PErsze hogy odamentünk bámészkodni. A ruszki katonák invitáltak minket hogy másszunk csak fel. Fel is másztunk. Megmutatták a teknikát. Mikor a vonat nyikorogva megindult , gyorsan leraktak minket és még utokljára kedvesen mindenféle jelvényeket adtak nekünk az egyenruháikról.
    3 : A pályaudvaron láttam egy szovjet tisztet akit három lépésnyire követett a csicskása , a bőröndjével a kezében.
    4 : Láttam négy szovjet katonát , akik fegyveresen és kimenő ruhában utaztak a vonaton. A Kalasnyikovok vászon huzatban voltak.
    5: Katonakoromban Gödöllőn az óvoda kerítését javítottuk , amikor elment ottan kettő orosz kiskatona gyakorlóruhábnan. Mondtik nekik ” Drasztvujtye ” . Nagyon félénken vigyorogtak vissza.
    6: Szintén Gödöllőn az oroszok átüzentek a mi laktanyánkba,hogy valami nemzeti ünnepük van , Áprilisnégy vagy talán novemberhét és mennyünk át mert lesz jó kaja , meg sör.
    Így hát átmentünk jó sokan és valóban : Volt ritka szar rizseshús ! Meg sör !
    Hát ennyi volt…mindez 33 év alatt. Borzasztó ugye ?
    Jaaa.. egyet kifelejettem : Már a kivonulásuk előtt jöttek az Egyetemre orosz tisztek , hogy jöjjűnk a Rákosvárosi laktanyába mert ott jó műszerek vannak eladóak.
    Hát jöttünk. Volt pl. egy hatméteres parabólaantenna , kettő utánfutón , egy 20 méteres rácsos antenna torony meg néhány kéziműszer. Nomeg egy másfélméteres rakéta is. Azt végül megvette valaki.

  • Szimon József

    Köszönet a budapesti német nagykövetség azonnali és korrekt közleményéért! Saját felelősségük elismerése mellett ők csak sajnálatukat fejezhetik ki a nagyon gyorsan és széles vita nélkül meghozott döntésért. Nekünk viszont egyértelműen rá kell mutatnunk: a viktopuszi (octopus victoris) szótárból már régen törölték a „vita” és az „egyeztetés” szavakat. Másként működnek. l. még az alábbi linken található videót: https://www.youtube.com/watch?v=3jfOpNP-Frs

  • Óvasnivaló a büdösszájju nyilaspatkányokmak…

    http://hadtorteneti.blog.hu/2012/01/16/a_budapesti_getto_megmentoje

  • Geyza
    2014 január 22
    8:07 du.
    Nem szoktam magának válaszolni, de ki akarom fejezni örömömet, hogy ilyen kedves fiatalkori emlékei vannak az orosz megszállásról és a 45 éves uralmukról! Nekem MÁSOK az emlékeim, volt benne ÁVÓ, meg börtön, meg minden.
    Így vállnak ketté a magyar emlékek erről az időről.

  • Börtönben volt kicsi Bencsics ?
    Ezt eddig nem említette.
    Milyen volt odabent?
    Lopott valamit?

  • Akkó megértem Kicsibencsics nosztalgiáját a nyilasuralom meg az azt megelőző fehér-terror illetve Horthy-fasizmus iránt.
    Igaz hogy azokban az évtizedekben kb 1 millió magyart kinyírtak az imádottjai , de neki jó élete volt.
    Utána meg egy senki lett.
    Így már érthető a dolog.

  • Az előző levelem sajnos elszállt,röviden ismét megírom a
    véleményem!
    A történészek egy része…csak hadd tiltakozzon,ugyanis
    itthon volt és van holokauszt emléknap(Orbán vezette be!),több megemlékezés,
    kárpótlás…emlékév stb. most a német megszállás áldozatainak állít a
    kormány emléket,akik között nagyon sok ártatlan
    magyar,kiskatona,civil volt, akiknek a
    családja,leszármazottai
    ugyanúgy gyászolnak a veszteség miatt,mint a zsidóké és nem tehetnek arról,hogy keresztények,vagy más vallásúak meg ugye az egy beteg elmélet…hogy aki nem zsidó az persze mint nyilas,náci,fasiszta gyilkos (a szokott szöveg…)nem a gyilkosoknak hanem a vétlen áldozatoknak
    állítanak emléket,mert ez Magyarország és nem Izrael…
    meg ugye mégis csak a németek(Hitler)találta….ki az
    üldözést és a sok szemétséget,nem a magyarok.
    Persze nem is az itthoni náciknak akarnak ezzel emléket állítani(olyanok is voltak),ezt minden normális ember tudja!
    Na meg egy nem magyar és angolul minek pofázik bele ebbe?
    Na csak nyugodjanak meg a háborgók,mert a másik oldalon legalább annyi embernek van oka ezen a lelketlen,megosztó és provokáló támadáson felháborodni!
    A többség a szovjet emlékmű kapcsán régen nem háboroghatott ugye,pedig joga lett volna, mert az a felszabadító …..csapatoknak állított emléket na nem mindenkinek volt az, mégis nézni kellett évtizedekig.
    Joga van a magyaroknak minden áldozatra emlékezni!!!!!

  • A német nagykövetségnek meg aztán különösen nincs joga tiltakozni,beleszólni mert ez magyar ügy.
    Ahhoz van joga,hogy a sötét múlt miatt megkövesse az országot(akkor is ha a bűnökért a mostani kormányok nem felelhetnek)ezt többször is korrekt módon megtették,de hadd
    döntsék el már a magyarok (különösen a túlélő hozzátartozói!!!!hogy kinek állít az ország emléket!!!!

  • Egy lényeges dolog kimaradt!!!

    Azok a magyarok(igazi keresztények!!! akik zsidókat bujtattak és mentettek meg…
    (sokan voltak!!!)és a németek lelőtték őket, legalább annyi
    tiszteletet érdemelnek,mint a zsidó áldozatok!
    A rendes (túlélők,vagy a családtagok) zsidók ezt el is ismerik,és hálával emlékeznek rájuk!!!!Na ezen is el kellene
    itt egyeseknek gondolkozni ha becsületesek!!!Ítélkezni meg
    a bíróságon kell,de mindkét oldal bűnösei felett!!!!

  • A szerbek emlekmuvet allitanak Gavrilo Principnek.
    Sokan(gondolom)itt helyeselni fogjak.

  • jimbo: maga, ha jól tudom, ide vonult vissza, élvezni a nyugdíját. túlzott elvárás lenne magával szemben, hogy ne csak a bocskaijával hivalkodva legyen magyar, hanem a karakterkészletével is? ingyen letölthető a net-ről. ha nem képes rá, kérjen meg egy alsó tagozatost a szomszédságból. a billentyűzet hozzá kb. 1800 huf. három gomb kerül annyiba a bocskaiján. vagy egy tisztíttatás, ami gondolom, már rá fér. tényfeltáró útjain párszor már beleizzadhatott.
    vérciki, hogy még minidg a bozótlakó jelrendszerével osztja itt az észt 😀

  • nos, tekintsük át boda egyedfejlődését a mai napig.
    először csak sima baloldalt gyűlölő volt, pedig egész létét a szocializmusnak köszönheti (tekintsünk el attól, hogy boda nem tud különbséget tenni a lét és a létezés fogalma közt), így hát indokai meglehetősen ködösek.

    azután lett belőle kontroll nélkül minden orbáni szellentést elfogadó fidesz fan.

    végül eljutott a zsidógyűlöletig:
    „“Tőle még az 50%-os nyugdíj kiegészítést sem sajnálom,bár én csak 2.4-et kaptam,de tőled a levegőt kellene megvonni…”
    ez ugyanaz a gondolatmenet, amit a nácik követtek, és megvalósításként a ziklon-b-t (hidrogéncianid)alkalmazták. jellemző a nácik „humorérzékére”, hogy eredetileg a tetvek és patkányok kiirtására tervezték, de igen jó hasznát vették a haláltáborok gázkamráiban. a ziklon-b a sejtlégzést akadályozza meg, tehát csak áttételes a fulladásos halál: oxigén van elég a környező térben, sőt, az áldozat tüdejében is, csak a sejtek nem képesek azt felvenni.

    boda ugyan a levegő megvonásával büntetné (illetve, ne finomkodjunk, gyilkolná meg) ashert – nem, mint nyugdíjast, hanem mint zsidót -, és biztos vagyok benne, hogy nem a vákuumkamrára gondolt.

    kérdezem én ezek után, bodát, aki egy zsidó – áttételesen egy embercsoport (bár boda állítja, hogy eichmannhoz hasonlóan képes szelektálni, hiszen vannak zsidók akikkel semmi baja nincs) – elpusztításáról értekezik ezen a fórumon, miért is ne lehetne a MODEM értelmében innen kizárni?
    csak azért, mert orbanisztánban szabad a véleménynyilvánítás, még az olyanoké is, mint a tőle itt idézett?

    a kérdés, persze, költői. boda jó úton van ahhoz, hogy saját magát zárja ki a normális emberek közösségéből.

  • Ille István: Akárkit kizárhatsz. Ember attól nem lesz!

  • Llanfair: nem én zárom ki, hanem ő zárja ki saját magát a normális közösségből. mert lehet egyet nem érteni a másikkal – aminek jómagam is nem egyszer nem éppen rózsaszín papírmasni módján adok hangot – de ezen a szinten megnyilvánulni, ahogy boda teszi, ráadásul alattomosan a keresztényiesség leplével takarózni, nem tűr több toleranciát!

  • Marcsi
    5:32

    Talán elmondhatom, hogy az eddigi szerény ismereteim alapján tiszetlője vagyok a németek kulturájának, tudományban elért páratlan eredményeiknek, de a követségük eme szóban forgó, legutóbbi produktuma értelmileg alulsikeredett. Hiányolják a szélesebb társadalmi egyeztetést. Nofene! Hitlernek ’44. március 19-re vonatkozóan miféle szélesebb körű társadalmi egyeztetése volt? Talán ezt kellett volna válaszolni a képviseletnek!

  • Hát itt bizony sokan nem lesznek emberek…eddig sem voltak,(de nem is erőlködnek)pontosan értik amit írok,csak félremagyarázzák,próbálnak fölényeskedni…
    Már egyszer megírtam Ille zseninek…,hogy én a létemet az
    Apámnak és az Anyámnak köszönhetem,de lehet,hogy őt nem anya
    szülte…,mert akkor nem tudna minden emberi érzést mellőzni,őt a szocik gyártották… lombikban!(a munkaverseny selejtje..)…..
    Aztán eddig sem a zsidókkal volt a bajom(pontosan tudja!!!)
    hanem egy itteni hazug,gyűlölködő,szenilis
    vénemberrel…….
    Aki másokkal nem szolidáris az nem érdemel semmilyen együttérzést és vegyék tudomásul,hogy nekem a saját családom és ismerőseim áldozatai vannak annyira fontosak
    mint itt sok elvakult „tisztességtől mentes” ember sérelme.
    Azért ugye az érdekes,hogy a holokauszt tagadást (Gyurcsány…)büntetik,holott a normális többség ezt nem
    tagadja,míg a „kommunizmus” (ruszkik és magyarok szemétségei..)áldozatainak tagadását nem???Hát az ilyenekre h……ni kell!!!
    Na így „erősödnek” a bal liberálisok ……Röhej!!!!

  • boda, mielőtt még jobban beég, javaslom, olvasson utána a lét és a létezés közti különbségnek. a létezését köszönheti a szüleinek – akik, gondolom, ezt már rég megbánták – a létét meg a szocializmusnak.
    attól tartok, ha nem változtat a hangnemén, meg kell, hogy váljunk magától.
    mint említettem, a választás a magáé.

  • Frivi!
    Hát nagyon igazad van,meg ugye az is érdekes,hogy a magyarok
    által elkövetett gyilkosságokért a bocsánatkérést,megkövetést…nem ennek a kormánynak,hanem
    az előzőeknek(sokkal régebbieknek..) kellett volna megtenni(akik közül akkor már sokan éltek),meg ugye a holokauszt emléknapot sem a tuskó szocik vezették be,hanem még az első kormányzásakor az általuk fasisztának tartott Orbán.!!!Ez nem s….nyalás (hanem
    tény!!!)viszont itt többeknek egyre többet s….t kell ny……mert
    már annyian vannak a szövetségben,netán valaki
    kimaradna..

  • Én igazi Keresztény vagyok és a normális többséghez tartozom,mint az igazi, becsületes és kulturált zsidók,és van egy kisebbség, akik a vallásuk szégyenei és kártevői,de csak
    ezen a fórumon találkoztam szerencsére az utóbbiakkal!Itthon nem,mert még pár ateista ismerősöm is több erénnyel rendelkezik!nem én égek…..
    Na le lehet állni……

  • Marcsi
    2014 január 24
    2:01 du.

    „nekem a saját családom és ismerőseim áldozatai vannak annyira fontosak”
    „míg a “kommunizmus” (ruszkik és magyarok szemétségei..)áldozatainak tagadását nem?”

    Boda megpróbálom kibogozni az összekuszálódott szálakat, hogy a végén fény derüljön rá, szocializáltsági problémáid vannak, vagy tudatosan csúsztatsz! Kérlek javíts ki ha valamit nem jól gondolok, véletlenül sem szeretném az emlékeid megbántani! Azt írtad korábban a te családodban is volt világháborús áldozat aki a magyar hadsereg tagjaként az orosz fronton esett el. Ez így igaz? Ezt a családi veszteséget, egyenlőség jelet téve állítod szembe mindig a holokauszt áldozataival, mondván a ruszkik szemétségének áldozata ugyanaz. Zárójelben jegyzem meg, nyilvánvaló, hogy mindenkinek a saját vesztesége a legfájdalmasabb, eszembe sem jutna ezt vitatni. Ami viszont igazán érdekel, hogy mint igazi keresztény, és mint elvileg épp elméjű felnőtt ember, fel tudod e fogni a következő objektív erkölcsi különbséget? A magyar hadsereg a fasiszta Németországgal szövetségben hadüzenet nélkül megtámadta a honvédő háborúra kényszerített SZU-t, és mint támadó fél behatolt annak területére. A harci cselekményeknek mint minden háborúnak voltak áldozatai köztük a te rokonod. Megmagyaráznád milyen erkölcsi alapon érzed úgy, hogy az a „ruszkik szemétsége”, hogy védeni merték a hazájukat, felvették a harcot, visszalőttek, hangsúlyozom VISSZA-lőttek és sajnos de természetesen volt aki ebbe belehalt! És megmagyaráznád milyen erkölcsi alapon érzed úgy, hogy a katonai áldozatok erkölcsi igazsága (nem a tragédia fájdalma!!!) egyenlő a holokauszt áldozatainak erkölcsi igazságával akik nem katonák voltak, nem támadtak, nem védekeztek, nem háborúztak, egyszerűen csak éltek mint minden más civil, aztán meg nem éltek mert valakik úgy gondolták nekik nincs joguk az élethez!

  • Lemaradt a konklúzió! Szóval tudod Boda, már az áltiban is csak a leokoplasztal félig leragasztatott szemüvegű, enyhén sérült Józsikától fogadták el szánalommal vegyes sajnálattal a taninénik azt a magyarázatot, hogy az úgy kezdődött hogy visszaütött! Mond csak, ugye neked is volt ilyen szemcsid? És meg van még…?

  • OFF

    Hol és hogyan lehet leiratkozni a hozzászólások százának küldéséről? A postafiók folyton megtelik miattuk.

    Komment küldést kérni duplán lehet, leiratkozni pedig egyáltalán nem?
    Ez a két variáció szerepel a kommentírás kerete alatt:

    „Értesítést kérek a további hozzászólásokról e-mailben.

    Értesítés új hozzászólások alkalmával e-mailben.”

    Hogyan lehet leiratkozni, hogy ne érkezzen naponta több tucat e-mail a KMH-tól????

    Kösz!

    ON

  • utas : kérését továbbítom a webmesternek.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Ille:
    Go to world press.com click on your own avatar
    on My Account, check out the „Instant Post Feedback”

  • gyula: megyek. azaz mennék, de fogalmam sincs, mi a user nevem és a passwordom, így nem tudok bejelentkezni 😀

  • Fuser!

    Hiába rőlködsz Te vagy nagyon értetlen elfogult és képtelen
    bármilyen tárgyilagosságra,jóérzésre.
    Magyarázd meg már Te nagyokos,hogy egy magyar kiskatona önként ment a frontra,vagy esetleg a német megszállás miatt
    kötelező „gyakorlatként”,meg ugye a ruszkik itt önvédelemből fosztogattak,erőszakolták meg a nőket???Na ne!
    Ti képtelenek vagytok bármilyen toleranciára,ellentétben
    a keresztényekkel!!!Akik elismerik a holokausztot,de
    azért ne várd ezen túlmenően,hogy csak
    zsidó áldozatokra emlékezzünk a családunkban vagy az ismerőseink körében történt tragédiák miatt,mert az nem normális!!!
    Na ezért és az elvakult gyűlöletetekért,önzésetekért
    terjed egyre inkább az antiszemitizmus!!!!
    Egy rendes túlélő zsidó nem gyűlölködik azokkal szemben,akik akkor nem is éltek,vagy ha igen akkor is vétlenek!!!!
    Undorító ha valaki másokkal szemben érzéketlen és csak a
    saját sebeit nyalogatja,de különösen az akinek nincsenek is sebei……na itt bizony sokan vannak!

  • Horthy kormányának 1944. március 23-án kiadott kommünikéjében ez áll:

    „Abból a célból, hogy Magyarország a háromhatalmi egyezményben szövetkezett európai nemzeteknek a közös ellenség ellen közösen viselt háborújában, különösen pedig a bolsevizmus hatásos leküzdésében minden erő mozgósításával és átfogó biztosítékok megteremtésével támogatást kapjon, kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra. /…/ A két szövetséges kormány egyetért abban, hogy a megtett intézkedések hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a magyar és német nép közötti régi barátság és fegyveres együttműködés szellemében Magyarországnak mindig segítő eszköze a közös ügy végső győzelme érdekében latba vettessék.”

    Nem megszállás volt, nem is volt semmilyen ellenállás, két szövetséges hatalom együttműködéséről volt szó!

    Minden elő volt készítve a deportáláshoz, a zsidó honfitársak összeírva, a magyar csendőrség 55 nap alatt 650.000 magyar állampolgárt deportált.

    van még kérdés?

  • Szimon József

    Saját múltunkkal szembenézni, megkövetni az áldozatokat sosem volt könnyű. Viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy megbékélhessünk a világgal és önmagunkkal. (Meg ahhoz is, hogy mások megbékélhessenek velünk.) Az alábbi e-mailt 01.27-én küldtem el:
    Dear Mr. Randolph L. Braham!
    Feeling desperately ashamed by the efforts of the present Hungarian government to whitewash Hungary’s crimes against our Hungarian-Jewish compatriots between 1920-1945, let me express to you my deepest respect and thanks for having now returned the Hungarian state award.
    I am convinced that your consequent action has not been aimed at all against the huge majority of Hungarian people, not wanting to let the “ancient rat spreading disease among us”!
    I do hope that you may derive some solace by my short video, which is meant to be an appeal for replacing the Orbán regime at the elections in April 2014:
    https://www.youtube.com/watch?v=3jfOpNP-Frs
    Sincerely Yours
    József Szimon

  • Szimon József: ha lesz válasz, kérjük közölni azt is!

  • Szimon József

    Volt egy rövid válasz. Megkérem Braham úr hozzájárulását a közléshez.

  • Marcsi. „akinek nincsenek is sebei……” Mindenkinek vannak sebei. Csak nem mondja el minden hozzászólásában.

  • Szimon József

    Randolph L. Braham úr válasza 01.27-én:

    „Dear Mr. Szimon. No, I believe that guilt is individual. Best wishes for success in all your endeavors. Best, R. Braham”

  • Ille Pityu:
    Mostmár jó lenne leszokni erről a megfogalmazásról :
    ” A zsidók deportálása ” vagy a ” Zsidó származású magyar állampolgárok deportálása ”
    Legalább mi fogalmazzunk normálisan :
    ” A magyarok hóhérkézre adása ” vagy a ” Magyar államplgárok megsemmisítése ”
    Ezek a megfogalmazások a helyesek !!

    Horthy és bandája uralkodás alatt közvetlenül és közvetve legyilkolt vagy legyilkoltatott cirka egymillió ( 1 000 000 ) magyarembert.

  • „De ha már állampolgári kötelesség a tiltakozás, akkor a Páholy szerkesztősége ezúton tiltakozik Gulyás Márton és tettestársai azon félrevezető megközelítése ellen, miszerint a német megszállás tervezett emlékműve le akarná tagadni a felelősséget, amely a korabeli magyar államot terheli a holokausztért. Tiltakozunk azon neves történészek történelemhamisítása ellen is, akik az emlékmű kapcsán löttyös indulatukat szétfröcsögve már-már úgy beszélnek erről a felelősségről, mintha megszállás nem is lett volna, mintha minden magyar ember kollektíven bűnös lenne, mintha a múlttal szembenézni csak lesunyt fejjel, becsukott szemmel lehetne. Pedig éppen így nem lehet. Ha fontosabb az emlékezésnél a gyűlölt rezsim elzavarása, az alaptörvény dehonesztálása, a hatalom visszaszerzéséért indított durva lejárató kampány, akkor ne csodálkozzon az acsarkodó társulat, ha egyre kevesebben figyelnek oda rájuk. Tudomásul kellene venni, hogy a legtöbb ma élő magyar már nem tehet arról a borzalomról, ami a második világháború idején történt.”

    Hányingerük van?Küzdjék le és olvassák el akkor is.

    http://mno.hu/paholyblog/balliberalis-rendzavaras-1209099

  • küszküllő: még mindig itt tart? MNO-ból szemezget? és független igazmondónak mázolja magát? ejnye!
    én valahogy a hányinger ellen nem mno cikkeket szoktam bevenni, bár tényleg hányingert keltők.

  • Ille István

    2014 február 5
    9:58 de.
    Miböl szemezgessek,Ille István:a KMH-ból,az Amarikai Népszavából,a Népszabadságból,a Népszavából,a HVG-böl vagy a Právdából( Pravda oroszul: Правда)?
    Ébresztööö!!!A kommunizmus véget ért,áltárs!!!Konyec!Nem tér vissza!Meneküljön Amerikába!

  • küszküllő: na végre. a máz rendesen lerepedt magáról is 😀
    ami azt illeti: inkább az izveszttyijából. (Известия) a pravda ugyanis 1991-ben megszűnt 😀
    amatőr 😛
    amúgy ha én magának menekülési útvonalat javasolhatok: ürgelyuk.

  • Pravda!Amatőrbe csaltam,ön olvassa az orosz sajtót.

  • küszküllő: nem olvasom, csak tisztában vagyok a helyzettel. tudja, az internet csodákra képes. magán még a csoda sem segít. a helyett, hogy elismerné, bocsika, tévedtem, pimaszkodik.
    az orosz tudásom pedig eléggé megkopott ahhoz, hogy olvassam. tudja, ahogy a rovásírásra, a ciril betűkre se áll már rá az agyam.

  • Dehogy tévedtem,egy régi vicc kapcsán írtam pravdát.Nem dereng?

  • küszküllő: nem vagyok vicces kedvemben. magyarázkodása pedig elég béna.
    mint tudjuk: a pravda írta, moszkvában, vörös téren, zsigulikat osztogatnak.
    az amatőrről primitívre minősítem vissza.

  • Fenyvesi Glória

    Más történészeket is meg kell hallgatni,nemcsak azokat, akiknek a véleménye tetszik. Az igazság, ki tudja, kinek az oldalán áll?
    És egyenlő mércét, jobb és baloldal között…

  • Én csak halkan azt kérdem a kedves történészektől, hogy ha nem volt német megszállás, akkor orosz felszabadítás se volt? Újra kell értelmeznem a Citadellát.

  • „Az emlékmű azonban a felelősséget kizárólag a németekre és a német hadsereg „nyilaskeresztes fiókáira” hárítja.”

    Hát kié a megszállás felelőssége? Persze, tudom, ez is a magyaroké. Mi szálltuk meg magunkat.

  • mindegyls: valóban nem volt felszabadítás. könnyed áttiprás volt egy gyülevészhaddal magyarországon. az elit erő ugyanis berlint támadta, kis kerülővel.
    javaslom, keresse meg az értelmező szótárban a „megszállás” c. alatti magyarázatot.

  • mindegyls: valahogy úgy. méghozzá agyilag is. tkp. mit akar mentegetni? vagy csak jópofizik? vagy sajátosan értelmezi a történteket? az más.

  • Ezek a történészek, mind az elmúlt 60 év oktatásának termékei.