A mi sasmadarunk

2014 január 23 11:23 de.109 hozzászólás

Hát – csóválta meg bánatos fejét a Vezér – sok jövőnk már nincsen, úgy tűnik.

Amit lehetett, azt már elloptuk, a számlákat feltöltöttük, a vazallusokat kifizettük, már minden kommunikációs baromságot feltálaltunk, mégsincs könnyű helyzetünk.
Már hiába Gyurcsányozunk, semmi hatása nincs, legjobbjaink elhulltanak a csatatéren, Schiffer, a titkos csodafegyver ötletei is bedöglöttek, éppen most ment világgá tőle Osztolykán is – a fene tudja, merre tart a világ. Lehet, ezeknek a cigányoknak sem lesz elég a szavlejárt száraztészta, ha így folytatódik a dolog – telhetetlen fajta, nem vitás… Hát – csóválta meg bánatos fejét a Vezér – sok jövőnk már nincsen, úgy tűnik.
Amit lehetett, azt már elloptuk, a számlákat feltöltöttük, a vazallusokat kifizettük, már minden kommunikációs baromságot feltálaltunk, még sincs könnyű helyzetünk.

Már hiába Gyurcsányozunk, semmi hatása nincs, legjobbjaink elhulltanak a csatatéren, Schiffer, a titkos csodafegyver ötletei is bedöglöttek, éppen most ment világgá tőle Osztolykán is – a fene tudja, merre tart a világ. Lehet, ezeknek a cigányoknak sem lesz elég a szavlejárt száraztészta, ha így folytatódik a dolog – telhetetlen fajta, nem vitás…

Mondd, hű szolgám – fordult bánatos tekintetű, mopszlikutya jellegű spindoktora felé – hogyan tovább, merre van az előre?

Mert az azért lássuk be, mégiscsak méltánytalan lenne, hogy most, amikor ilyen szépen összeraktuk ezt a paksi ügyet is, hagyni kellene, hogy esetleg mások belepiszkáljanak?
Arról nem is szólva, hogy ki tudja, nem kerül-e a hatalom közelébe valami genetikailag sérült demokrata, aki komolyan veszi a korrupció és az állami vagyon fosztogatása elleni harcot és nem csak taknyolgat vagy mutyizik, ki a franc szeretne pórázon sétálgatni?

Ez még akkor is kínos, ha bekalkuláljuk, hogy ha minden nap húszezresekkel fűtöm a kályhát, akkor is hosszabb ideig lesz nálam meleg, mint a paksi új blokkok reaktoraiban.

Ne kockáztassuk a jövőt!

A Főtanácsadó nem tétovázott – jelzem, azért a pénzért én sem tétováznék – összevonta szemöldökét s szólt: Akié a múlt – azé a jövő!
Tegyük magunkévá a múltat s ölünkbe hullik a jövő!
És ami a legfőbb, a dolog költséghatékony, pár száz millió ráfordítással ki tudjuk simogatni természetes szövetségesünk, mondhatnánk jobbszélünk képviselőinek lelki ráncait.

Meg talán az sem lenne baj, ha a már teljesen elszemtelenedett zsidókat is kissé helyreraknánk, nehogy azt higgyék, hogy az új holokauszt – emlékhely, a Józsefvárosi pályaudvar rámpái véletlenül épültek strapabíróra, valósághűre, nézegessék legalábbis gyanakodva, kis szorongás se ártana!

És építsünk emlékműveket, – itt egy Horthy–szobor, ott egy Tiszapista, és akkor még ott van a Szabadság tér ügye!
A Vezér arca felderült, újonnan megszerzett szavazók ezreit látta lelki szemei előtt, nyert választást, Gyurcsányt a Sándor-palota pincéjében, a falhoz láncolva, még hívei nyelve által jólkarbantartott ánusza is belebizsergett a gondolatba…

Így aztán most lesz emlékművünk, mégsem egy Tigris-tank, mint hírlett, sokkal méltóságteljesebb, szebb: a Birodalmi Sas lecsapni készül Gábriel arkangyalra, kinek kezéből már a Fidesz régebben kilopta az apostoli kettőskeresztet.

Az emlékmű szimbolikája egyértelmű: a Horthy-rendszert megtestesítő angyalt éppen meggyakni készül a sas, miként Emesét a turul, vagy Lédát a hatty, ezzel biztosítva a nemes és büszke magyar faj fennmaradását a vesztett háború után.

Az angyal – modellje állítólag Selmeczi Gabriella lesz – két karját a könyörgés ősi mozdulatával emeli Istene felé, kit a Birodalmi Sas testesít meg.

Nemzeti-érzelmű angyal.

Nemzeti-érzelmű angyal.

Eredetileg az emlékmű timpanonján – merthogy az is lesz neki – ülő Hitler szart volna az arkangyalra, de ezt az ideológusok egyelőre még korainak tartották,
Lesznek oszlopok is.

A tizenhárom fallikus szimbólum a kormánypárt vezérkarát jelképezi, akik aggodalmasan figyelik a nász beteljesülését.

Orbánék szerint kissé mások a hangsúlyok.
Mint az Origo írja Orbán nyílt levele szerint „hazánk német megszállásának 70. évfordulója jó alkalom arra, hogy a közösség veszteségeit elismerő, fájdalmukban osztozó, jóakaratú emberek fontos és közös lépést tegyenek a tisztelet kultúrájának irányába”. Azt is írta, hogy „alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel. Ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése.”

Ez persze értelmetlen baromság, sunyi szarmaszatolás, de hát a cél tulajdonképpen ez is lenne: áldozatoknak mutatni a tetteseket és egybemosni őket az általuk halálba hajszoltakkal.
Nem csak a zsidókkal, még mielőtt valaki tévedésbe esne, de a háború többi katonai és polgári áldozatával is, akik szintúgy annak a rendszernek voltak áldozatai, melynek vezetőjének ugyancsak a Szabadság téren van faragott képe a protestáns templomban, a reformátusok nagyobb dicsőségére.

Azt kellene ennek az emlékműnek bizonyítania, hogy Magyarország nem tettes volt saját állampolgárainak halálba küldése során, hanem áldozat – a gaz nácik áldozata.
Meg azt, hogy leigázottak voltunk, mindenféle mozgástér nélkül, de tulajdonképpen nem is tudtunk semmiről, naivak és gyanútlanok voltunk.
Pedig nagy szívességet tett Szakály Sándor, a kurzus történésze, aki minap idegenrendészeti eljárásnak nyilvánította Kamenyec-Podolszkíj majd húszezer áldozatának legyilkolását, hiszen ennek kapcsán egyértelműen kiderült, hogy Horthy és emberei (?) tudtak a sorsukról, ennek utána rakták vagonba és adták át a németeknek a vidéki zsidóságot.

Kigondolói azt is szeretnék ezzel az emlékművel közölni a világgal, hogy a német megszállással Magyarország elveszített szuverenitását, amit majd csak az első szabadon választott országgyűlés megalakulásával nyert vissza.
Marhaság, ócska szerecsenmosdatás.
Horthy meg tudta akadályozni a pesti zsidóság deportálását, meg tudta volna akadályozni a vidéki zsidóságét is, de akkor még nem üzenték meg neki a nyugati hatalmak, hogy ha nem állítja meg a deportálásokat, akkor kötelet kap – ettől aztán hipp-hopp, vissza is tért a szuverenitás.

Amikor a Szovjetuniót megtámadtuk, akkor még érvényben volt Sztálin ajánlata, hogy amennyiben kimaradunk a háborúból, úgy annak befejezése után támogatni fogják területi igényeinket Erdélyre.
Jó szándékuk bizonyítása képpen visszaadták az 1848-ban Világosnál zsákmányolt zászlókat.
Horthy elfelejtette megnézni a térképet…

Szóval, nemigen mondhatjuk el, hogy bűntelenek lennénk, és ezer emlékmű sem fogja elfedni az ostoba magyar politikát, a vesztett háborúért viselt felelősséget, az ukrajnai megszállás alatt elkövetett rémtetteinket, a magyar zsidóság halálba küldésének szégyenét.

Ha már német megszállás, akkor talán arról is beszélhetne Orbán, hogy ha ez nemzeti tragédiánk, akkor hogyan hagyhatják a megszállás ellen harcoló Ságvári Endre emlékének meggyalázását, Pataki István és Pesti Barnabás emlékének elsorvasztását, hogyan tűrhetik el a nyilasok mozgolódását, az újjáéledő antiszemitizmust, rasszizmust.
Jövőnk csak akkor lesz, ha múltunk is lesz, és annak a múltnak tisztának és hitelesnek kell lenni, olyannak, amelyből tanulhatnak a minket követő nemzedékek.

Attól tartok, az emlékművön tollászkodó birodalmi sas szarik a fejünkre, az emlékmű meg csak a bajt csinálja.

Magyarország első számú történésze sztálini allűrökkel intézi az ország dolgait. Jobb helyeken az ilyeneket párnás cellákban tárolják.

Fényes István

109 hozzászólás

  • Jobb helyeken!

  • Fenyes Istvan!
    Csak az elejet olvastam a firkalmanynak, (mert nem erdemes olvasara), de ne csuggedjen, mert van ITT aki szivesen olvassa as On formedvenyeit. Csak igy tovabb.
    Egy kerdesem azert lenne: mit fog irni a valasztasok utan???Ja… igen: a csalasokrol… Hiszen ez termeszetes. Nem is tudom miert kerdezem???

  • Rendkivül egyoldalú és hamis a múltról írt szövege Fényes úrnak.
    Pl. teljesen elfelejette, hogy Horthy ki akart lépni a háborúból 1944 okt.15-én tartott rádióbeszédéből ez nilvánvaló volt. Mi történt? Ettől a németek megijedtek és megtörtént a SZálasi puccs, mikor is Horthyt házőrizet alá vették, fiát deportálták a németek.
    Ilyen „apró” történelmi tények gyakran hiányoznak a fenti cikkből. Horthy semmit sem tudott ezekután megakadályozni! Helyesbben 1944 március 19 után, mikor a németek megszállták Magyarországot.
    Viszont, egy mondatával egyetértek a cikkel:
    ..” szeretnék ezzel az emlékművel közölni a világgal, hogy a német megszállással Magyarország elveszített szuverenitását, amit majd csak az első szabadon választott országgyűlés megalakulásával nyert vissza.”
    Ez így igaz!

  • Kedves internacionalista!
    1.Össze téveszti a szezont a fazonnal.Akik eladositottàk,kiàrultàk az
    orszàgot, garàzdàlkodtak. Akiknek vissza kellett fizetni a kölcsönüket,kamatokkal-2008-es IMF kölcsönt 2012-es kezdet dàtumàval-,nem volt mit ellopniuk,mert ök vissza vàsàroltak,és kifizették az IMF-t.
    2.”A szovjetek megigérték,ha nem lépünk be a vilàghàboruba,vissza-
    kaphatunk területeket….”,az 1938-as „Bécsi Döntés”alapjàn, a
    németektöl,olaszoktol megkaptuk Észak Erdélyt,a Felvidéket,igy sajnos feléjük voltunk elkötelezve.
    3.Esther Bejaràno Auschwitz tulélöje,az Auschwitz Komitee/de elnöknöje nyilatkozta az eins/plus 1 tv-ben 2013.12.27.-én:Mi nem tudtuk,hogy hova kerülünk-milesz velünk-…,a làgerban szerencsére bekerültem a zenekarba,igy éltem tul a borzalmakat,
    elöször csak a nàciknak muzsikàltunk,késöbb mindenkinek….,
    amikor jöttek a vonatok-amelyek màr egyenesen a halàlba szàllitottàk az àldozatokat-integettek nekünk a -valoszinüleg- semmitsem sejtö halàlraszàntak”.

  • 1.A mostani kormànynak nincs lehetösége egy kiàrusitott és eladositott orszàgban,olyan felelötlen és kàrtékony politikàra,mint elödeinek. Hiszen vissza fizette a 2008-as IMF kölcsönüket,a megnövekedett adossàgok kamatait-igy haza küldhette az IMF-t,
    vissza vàsàrolta a MOL részvényeket.
    2.”A szovjetek felajànlottàk,ha nem lépünk be ellenük a hàboruba,területi engedményt kapunk”.A Bécsi Döntés-1938-ban német-
    olasz nyomàsra-,màr vissza adta Észak Erdélyt és a Felvidéket,igy
    -sajnos- màr elköteleztük magunkat.

  • Jimbo.. Az jobban érdekel hogy te mit fogsz irni a választások után? Vagy neved sem vállalod majd fel? Gondolom új névvel jössz hogy mindig is bennünket támogattál és hogy mekkora győzelem volt:) Ahogy ez fideszéknél már csak lenni szokott az alsóbb körökben.

  • Bali80!
    Ezt te nem ered meg!!! Es ezt tobb oknal fogva sem. Dolgozd ki magadnak az okokat. Tudasd velem, ha sikerul…

  • Es nem vagyok fideszektol se alsobb, se felsobb korbol.
    Te viszont, akar honnan vagy, csak is a legalsobb korokbol lehetsz. Ott is a helyed.

  • Puchert János

    A cikk minden szavával egyet tudok érteni nem értem a Figyelőt tudtommal közel egy idősek vagyunk tehát ő is megélte azt a kort amiről itt ír, igen Horthynak volt egy nagyon pancser módon megszervezett kiugrási kísérlete amit a személyére felesküdött katonái elszabotáltak, nagyon érdekes a románoknak sikerült a kiugrás. Szálasi puccs, hogy is van ez a kormányzó kinevezi Szálasit miniszterelnöké akkor ez miért is lenne puccs. Horthy szó nélkül tűrte, hogy a német megszálláskor , hogy legtöbb híveit üldözzék a németek. Hogy is van Magyarország elvesztette a szuverenitását, érdekes amikor Horthynak megüzenték, hogyha tovább folytatja állampolgárainak meggyilkolását akkor a háború után nem kerülheti el a felelöségre vonást,mindjárt le tudta állítania budapesti zsidók deportálását, hirtelenjében ujra szuverén állam lett az ország

  • Puchert János
    2014 január 24
    1:13 de.
    Kedves Puchert úr, itt valóban más az információnk.
    T.i. német puccs volt igazából a Szálasi miniszeterelnök ráerőszakolása a németekenek. Ha nem lett volna, miért vitték fiát el Dauchaba és őt házőrizet alá tették, azaz szabadságát megvonták.
    Senki sem üzent Horthynak, hogy álljon meg a zsidó deportálással. A vidék deportálása nyáron indult meg, mikor már a németek ott voltak, és a budapesti meg azért lett „rövidéletű” mert Wallenberg fantasztikus munkájával rengeteg ember megmenekült.
    Az ország nem lett szuverén állam csak az első szabadvállasztáskor.
    A németek nyakunkon voltak , míg az oroszok be nem jöttek..az orosz meg 45 évig ült rajtunk.

  • 1., Minden kormánynak jogában áll emlékművet felállíttatnia.
    2., Ha csak olyan emlékműveket állíttatak volna fel világszerte, amelyek mindenkinek tetszettek volna, akkor most egyben sem lenne lehetőségünk gyönyörködni.
    2., Lassan már azt is meg kell kérdezni bizonyos globalista köröket magyuk mögött tudóktól, hogy el szabad-e menni a legkisebb helyiségbe. Vélhetően ezt úgy hívják a politika szakszótárában, hogy „kisebbségi demokrácia”.
    3., Örömmel olvasnék egy írást a fényes elméjű szerzőtől Kóka János kakaóbiztos számítógép-beszerzésének, és a magyar oktatás felívelésének kapcsolatáról, Hungarovalentin (csúfnevén Magyar Bálint) kollaborálásának ecseteltetésével. Megelőlegezem, hogy tengernyi hasznos információval gyarapodnánk, meg élvezhetnénk a tárgyszerű objektivitás 2×2 jozanságának a mértéktartását.
    Nosza! Tollra, Magyar!

  • …állíttattak..

  • János!
    Lelőtted a poénomat de jól tetted.Mert pontosan ezt akartam megkérdezni Frau. Professor. Kutyafasza de doktor Figyelő kémet.Mert ha szuverén állam maradt Magyarország akkor Horthy Misi németek id németek oda szépen fegyverbe szólítja még azokat akik fegyverforgatók és tényelegesen neki megy a németeknek és a nyilasoknak. Meg ha a még megmaradt Voronyezst és franc se tudja hol szétvert magyar honvédség még megmaradt alakulatait is felfegyverzi ujra illetve nem csak homályosan körvanalazott parancsokat ad ha nem azt hogy tessék felvenni a harcot a németek illetve a nyilasok ellen, akkor azt mondom megérdemli a szobrot is. Oda tudott volna sózni Szép Adolf alakulatainak és legfőbbképpen Szálassy pajtásnak. Mert hol a kutya fenekiben volt ez pucs? Őt nem zárták börtönbe nem kinozták meg és nem is kényszerítették hogy ugyan már kormányzó ur most választhat: vagy szépen lemond és átadaja a hatalmat vagy ejnye bejnye lesz. A fiáért semmit sem tudott volna tenni. Azt a nácik igy is ugy is kinyirták volna. Megjegyzem ez egy átok beteljesülése volt. Annó Horthy az egyik kiskatonát kegyetlenül megkínoztatta mert elaludt az örhelyén. A kiskatona anyja megátkozta, hogy öljék meg a fiadat ahogy te megöletted az enyémét. Hát a fene sem tudja de ugylátszik fogott. Horthy ha nem egy gyáva szarjancsi lett volna (mint az utódja Viktor mert ő sem különbb és merem állítani ha veszit majd azt fogja mondani kérem ez pucs volt. Még majd képes lesz Putyintól segítséget kérni hogy ha akarja vissza azt a kicsi kis kölcsönt amit Paksra adott akkor jó lesz ha bevonul vagy visszahelyezi őt első és utolsó Orbánt a miniszterelnöki székbe. Ne tessenek vigyorogni mert nagy az esélye kezüket csókolom. Szóval maradjunk abban, hogy Horthy Misi hazaáruló gyáva patkány volt. Nagy szerencséje volt, hogy nem Sztalin elvtárs vendégszeretetét élvezhette a tajgákon ahol Zár Atyuskával kvaterkázhatott volna.

  • Ávi,
    Először is léci kérj bocsánatot a patkányoktól!
    Ezen túlmenően van egy olyan történet is,hogy Ő Fő Méltatlansága jó hazafffyyy volt,normál nyelvtudás és rovásírás tudatlanságában is.Azt azonban elmagyarázták a tocheszlekkerei,hogy a szövetséges bombázó gépekről röpcédulákat is dobtak le,a következő szöveggel:
    „Budapest zsidók nélkül=Magyarország Budapest nélkül”.Erre azonnal felhívatta Pestre a maradék magyar páncélos hadtestet a csendőrök eltanácsolása ügyében.A két biztonsági gárda között csak azért nem került sor egyetlen asszóra sem,mert a csend dicső őrei a fegyvertelen zsidó asszonyok és gyerekek elleni harcra voltak kiképezve.Ettől függetlenül Ő fő horthysága a háborús bűnei jutalmaként beigért akasztófától is összecsinálta vitézi gatyáját.

  • Figyelő!
    Úgy tűnik már megint mellé beszél.Persze ezt tudatlanságának rovom fel.A németek 1944 márc 19 én szállták meg magyar országot.A vidékiek(nem a vidék!)deportálása 1943 ban már majdnem teljesen befejeződött.A maga és társai által hipermangánban mosogatott szittya gyilkosoknak nem volt szükségük a németek ösztökélésére. Mint 1920 ban a numerus clausus és a 30 as években a numerus nullus sem igényelte a függetlenség elvesztését. Kedves Nagyikám,ne haragudjon,hogy némelykor kijavítom a hibás történelemtudását.Tessék szíves lenni néha utána lapozni mielőtt írni szottyan kedve.

  • Bali80 irigylésre méltóan optimista….,ami a másik feltételezését illeti,hát lehet,hogy magából és társaiból
    indul ki a jellemábrázolása….Itt a többség általában
    stabil politikai nézeteket vall és nem megélhetési politikus
    én régen sem voltam baloldali(ma meg már a múlt ismeretében
    pláne nem lennék!) és munkával kerestem a kenyerem!
    Most per pillanat tényleg demokrácia van,azt sugallja ha
    „netán” a baloldal győzne akkor ennek vége……na biztató!
    na meg ettől a fórumtól…? meg másoktól sem kell senkinek sem félni,persze ha nem önkényuralom vagy anarchia lesz..
    Na azt már tényleg nem viselnék szó és tett nélkül az emberek!!!!Változott a helyzet,nem az 50-es években élünk!

  • Nem baj.
    Majd ez a torzó is kekerül valami emlék-telepre.

  • hehe hogy hörögnek a deklasszáltak

  • Gyuri10
    2014 január 24
    4:33 du.
    Mennyre „mellé beszélek” erről van egy könyvem, montreali zsidó származású ismerősömtől, aki évekig volt a helyi Gazette c.napilap újságírója, majd több könyv írója. 1997-ben kiadott könyve angol nyelven nagy siker volt, címe angolul: Journey to Vaja, az író neve:Elaine Kalmán Naves. Útazás Vajnára.
    A könyv arról szól, hogy családja nagy részét hogyan ölték meg a nácik 1944-ben. Személyesen elutazott Vajára, ahonnan pontos tárgyi ismeretekkel gazdagítva írta meg a könyvét. Az első oldalon a következő áll:
    1944 februárjáig a vidéki magyar zsidók aránylag védett életet éltek. 1944 március 19 után kezdődött a szisztematikus deportálásuk!
    Ezek a sorok, NEM jobbos történelmi könyvből származnak, hanem egy túlélőnek nagy kiterjedésű családja pusztulásáról szól.

  • Gyuri10
    2014 január 24
    6:27 du.
    Hát Horthy fia kiszabadult és családja is volt utána.
    Horthy azért nem volt Sztalin börtönében, mert NEM tartották háborús bűnösnek.
    A kiskatonai mesét meg nem hiszem el.
    A budai várban székelt Horthy, mint egy király, testőrség és egyebek. Nem hiszem, hogy a katonákhoz sok köze volt.
    Ami meg a katonai behívásokat érinti, véletlenül elfelejtette, hogy Horthy 1944-ben ki akart úgrani a háborúból.Nemhogy még többet küldött volna oda.

  • Avi ben Giora
    2014 január 24
    11:48 de.
    Bocsi, az utolsó beírásom, Avinak szólt!

  • „Magyarország első számú történésze sztálini allűrökkel intézi az ország dolgait.”

    Te beszélsz sztálini allürökröl?Röhögnöm köll.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Gyuri10, illetve Figyelő!
    Csak kiegészíteném az 1941-es Kamenyec-Podolszkíjban végződött mintegy 20’000 ember deportálásával, azaz expressz lemészárlásával, amelyet a magyar hatóságok példás gyorsasággal hajtottak végre 3 hét(!) alatt, annak minden „logisztikai” nehézségével együtt is…
    Csak úgy mellesleg – a gyengébbek kedvéért – jegyezném meg, hogy ennek az időpontnak az ország vezetői által történt kiválasztása és lebonyolítása 3, azaz Három esztendővel előzte meg a német megszállást.
    Csak úgy megkérdezném Figyelő urat, v Hölgyet (nemtudhatom), hogy miért volt oly sürgős az ő példakép őseinek ez tömeggyilkosság ? Csak nem az ősi ösztön hajtotta őket, gyerekekre, asszonyokra és öregekre szabadítani az Ördög csendőrségét ?

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Amire ebből rámutatni szándékoztam az az, hogy mennyire szemenszedett történelemhamisítás, vagyis . a r c á t l a n . h a z u g s á g . Antall József[történész!] néhai miniszterelnök, és az őt példaképének tekintő mai magyar Vezér és Kancellár azon allítása, hogy a magyar holokauszt oka a német megszállásban keresendő*.
    .
    .
    *Legföljebb annyiban, hogy Németország a szövetségesünk pár héttel korábban szállta meg a Szovjetúniót, amiből a magyar vezetés arra következtethetett, hogy végre „szabad a gazda” – lehet kezdeni a gyilkolást…
    .

  • Figyelő
    2014 január 25
    10:54 de.
    A felelősségre vonástól Sztálin mentette meg Horthyt, de egyetértett ezzel Rákosi is, ugyanis nem kívántak mártírt faragni a több mint két évtizeden keresztül nemzeti szimbólumnak számító kormányzóból.124 A felelősségre vonás elmaradásáról szóló döntés Washington számára is elfogadható volt. Nürnbergben, mint láthattuk, így végül csak tanúként hallgatták meg. Jugoszláviának sem adták ki. A volt kormányzó ellen Magyarországon sem indult eljárás.
    1945. január 25–26-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány ülésén Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter felvetette Horthy felelősségének kérdését. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök erre azt válaszolta, hogy „a Kormányzó a háborút mindig meggátolni törekedett, azonban félrevezették és becsapták”.125 Február 16-án készült el a kormány a háborús bűnösök listájával: a volt kormányzó neve nem szerepelt rajta.126 Amikor 1945. április 9. és 15. között a magyar kormány küldöttsége Moszkvában tárgyalt, Sztálin – és ez volt a döntő ebben a kérdésben – nem tekintette a volt kormányzót háborús bűnösnek, mert „öregember már”, és „mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén”.127 Frank Roberts brit diplomata jelentése is megerősíti Sztálin álláspontját („Sztálin úgy véli, hogy Horthy nem tekintendő háborús bűnösnek, és nem kell őt perbe fogni”). Roberts még hozzátette, hogy a forrása szerint „az oroszok megállapodtak a magyar kormánnyal, hogy jobb lenne, ha Horthy nem térne vissza Magyarországra”

  • Figyelő
    2014 január 25
    10:54 de.
    A teljes elemzés linkje
    http://www.betekinto.hu/2012_4_gellert_turbucz

  • kedves donom: lehet, hogy mellékes, és lehet, valaki itt már megírta, de, ha jók az ismereteim, sztálin felajánlotta erdélyt horthynak, ha kilép a háborúból. nem lépett ki.
    antonescu kilépett. mit ad isten, övé lett erdély.
    hogy mik vannak! most meg trianon miatt kesereg a magyar…

  • Ille István
    2014 január 25
    1:43 du.
    A szélsőjobb mindig és minden korszakban tudathasadásos ideológiát képviselt. Miért most, és ebben a kérdésben lennének mások?

  • Figyelő,
    Először is nincs olyan,hogy „zsidó származás”. Vagy zsidó vagy nem.Ezenkívül az a bizonyos montreali újság vagy regényíró nem tudni honnan veszi az értesüléseit.Azidőtájt Rákospalota még nem tartozott a Fővároshoz.Sokakról tudok azon kívül is,hogy a családom egy részét R. palotáról és Filatorigátról 1943 közepén szállították auschwitzba.A Haza dicsőségére!Szeretném tudomására hozni,hogy állandó tévedései közé felvehető az is,hogy az örmény gyilkos-szenny nem volt miniszterelnök, hanem „nemzetvezető”.

  • Kedves Nagyanyám!
    Nem akarnám kioktatni,mert nem illik,de azt vegye figyelembe,hogy akire azt írják vagy önön- maga is mondja,hogy „zsidó származású” már bevezetésként sem fogadható el szavahihetősége. A részletekről legyen kedves érdeklődni szavahihető történészeknél.A kuruc in fos értesülései nem az én iskolámból vannak.Ne tessék nekem eladni a romlott árút! Én példának okáért nem vagyok sem zs.származású,sem kizárólag zs.vallású.A zsidó NÉP fia vagyok.Aki nem így gondolkozik,annak mindenféle szellemi erősítőkre van szüksége zsidóügyben. Önnek újfent ajánlhatom Zarbaezort Legutóbbi beszélgetésünkkor mondta,hogy valóban tud gyógyítani interneten keresztül is.ALKALOM!

  • Don Ovuz
    2014 január 25
    1:38 du.
    kedves Don!
    Ne nevetesse ki magát a sztálini Horthy bocsánattal! Sztálin, aki a legtöbb tömeggyilkosságot végeztetett a 20. században, majd elnézi bűnösségét Horthynak, mert „öreg ember”?
    Ezt nem hiszi el senki Európában, aki ismerte tevékenységét..
    Horthy nem volt olyan öreg, csak a 70-es éveiben volt.

  • Ille István
    2014 január 25
    1:43 du.

    István, az eset pontosan úgy esett, hogy 1941. június 23,-án Molotov bekérette Kristóffy József magyar nagykövetet, és Kristóffy későbbi jelentése alapján (levéltári anyag) kifejezetten barátságos hangnemben elmondta neki, minden információ szerint Németország órákon belül megtámadja őket. Molotov ezután kifejtette, hogy a SZU.-nak semmiféle követelése nincs Magyarországgal szemben. Tisztában vannak a Magyarországra nehezedő német nyomással, de a formaságoknak ilyen komoly helyzetben nincs jelentőségük csak a tényeknek, ezért ha megszakadnak a diplomáciai kapcsolatok nem számít, de ha ezt nem követi hadüzenet, és tényleges harci cselekmény, a háború után tárgyalni fognak a második bécsi döntéssel visszacsatolt Észak-erdélyi területek megtartásáról. A nagykövet még aznap megtáviratozta a szovjet semlegességi ajánlatot a kormánynak, de nem érkezett rá válasz! Magyarország hadba lépése után, mikor Kristóffyt hazarendelték személyesen érdeklődött Bárdossynál, megkapták e a táviratot, aki szemrebbenés nélkül azt válaszolta nem…

    És, hogy miért voltak a szovjetek már a kezdetek kezdetén olyan biztosak benne, hogy megnyerik a háborút? Nos, lévén, hogy abszolút materialista ideológia talaján álltak, csak a számokban hittek, s így nem csináltak mást mint ránéztek a statisztikai adatra, mi szerint Oroszország egész történelme folyamán hányszor vesztett honvédő háborúban. A szám amit láttak, egy hatalmas nulla volt…

  • falusi
    2014 január 25
    6:44 du.

    No fucking pasaran! 🙂

  • Puchert János

    http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/26/visszadobta-allami-kitunteteset-a-holokausztkutato/#a3.
    Mégis a turultól fogantak, hogy gondolták ezt a dolgot 1944-töl 1990-ig nem volt független az ország és a köztes idő vezetői nem felelősek az akkor történtekért és a csendőrség bűneit is megpróbálják bagatellizálni vagy egyenesen letagadni esetenként feldicsérni hát arra nem gondoltak kis butácskáim, hogy ilyen alapon a Rákosit és Kádárt is felmentik bűneik alól sőt az ÁVO-t is ugye nem ez volt a cél hanem csak a szélső jobbos szavazok megnyerése.

  • Puchert János

    Be kell kattintani a Google keresőbe Horthy levele Sztálinhoz és ott néhány kérdésre választ kapunk Horthyval kapcsolatban

  • nos, kedves János, ez már elég súlyos következmény, de attól tartok, negligálni fogják, mi több,agyon hallgatják.
    a zsidó szervezetek részéről bojkottálni az egész holokauszt évet, na, az lenne igazán ütős.

  • Ille István
    5:01

    Borítékolom, hogy nem fogják bojkottálni, mert akkor ez által elesnének a megemlékezések szervezésre rendelkezésükre bocsájtani kívánt másfél milliárdtól.

  • frivi, nem csak ezért. az új vezetés – hogy finom legyek – nem éppen érdekérvényesítő. használhatnék más kifejezést is, mert az érdek nem csak a 1,5mrdból áll ki.
    bár annyiért már korpásodhat a hajuk.
    „Megértem, hogy különböző politikai és gazdasági okok miatt a Holokauszt Emlékközpontot működtető vezetők nem akarnak, vagy nem tudnak szót emelni ez ellen az arcátlan történelemhamisító kurzus ellen.” Randolph L. Braham írta nyílt levelében.

  • Hiába keresztapja Prohászka Ottó, hiába a római katolikus hite, a „közigazgatási eljárási szabályok” alapján mégis zsidónak minősül és munkaszolgálatra hívják be először 1943-ban, majd utoljára 1944. június 5-én, ahonnan élve már nem szabadul. 1945. január vége felé szervezete annyira legyengül, hogy járni nem tud. A nyilasokra lecserélt őrség két tagja megparancsolja a rabtársainak, hogy támasszák meg egy ásó nyelével, majd puskáik tusával agyonverik, ezzel bevégezve a közigazgatási eljárás folyamatát. Szerb Antal élt 43 évet…

  • Gyuri10
    2014 január 25
    4:56 du.
    Valóban, nem érdemes ide írni.
    Gyuri, annyi fáradságot nem vett magának, hogy beütötte volna az általam idézett írónő nevét a Googleba, hogy leellenőrizze az értesülésemet.
    Senki sem írt Rákospalótáról, hanem Vaja nevű falúról, ami valahol a Nyírségben van.
    Az egész idézetett a vidéki deportálások kapcsán hoztam szóba!

  • A Pesten született világhírű írónak, Arthur Koestlernek mégis igaza lehet: új genetikai vizsgálatok alapján a ma élő zsidóság 90 százaléka csak kis részben közel-keleti, azaz szemita eredetű. A kelet- és közép-európai zsidók inkább kaukázusi népekkel rokoníthatók. Ezzel gyakorlatilag megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja.
    Az európai zsidóság – amely a világ 13 milliós zsidóságának 90 százalékát jelenti – eredetéről régóta vitatkoznak a szaktudósok. Sokáig megmosolyogták az 1905-ben Budapesten született író, Arthur Koestler „fantasztikus elméletét”. Eszerint a volgai, doni pusztákról és az elő-kaukázusi térségből érkezett az európai zsidók őseinek zöme, az egykori kazár birodalom területéről – és nem Palesztinából. Koestler – aki a Sötétség délben című antisztálinista művével vált világhírűvé – ezt az elméletet egy 1976-os könyvében, A tizenharmadik törzsben fejtette ki, amely 1990-ben jelent meg magyarul.
    http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20130116-genetikai-kutatas-az-europai-zsidosag-eredete-es-a-kaukazusi-nepek.html

  • küszküllő: „Ezzel gyakorlatilag megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja.”
    aha.
    csak tudnám, hogy ezzel mit akart bizonyítani? nomeg, kiken is végeztek ilyen genetikai genetikai vizsgálatokat? és kik is? csak nem mengeléék? mert hát, az is újnak számít ám!
    meg hát, akkor maga, mégis mitől anti?

  • Figyelő
    2014 január 25
    5:30 du.
    Elküldtem a linket is, és arra sem vette a fáradtságot, hogy megnyissa! Nos! Az információ, és a link alatt a teljes leírás olvasható, a Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóirata oldaláról van. Ha megnyitotta volna a linket, a fejlécen olvasható. Vagyis ön nem engem, hanem így a történészeket nevezte nevetségesnek, és a levéltári dokumentumokat.
    Ezzel viszont önmagát is, vagy még inkább csak önmagát teszi nevetségessé, és hitelteleníti el. Már amennyiben a saját életrajzi adatainak zavaros dokumentálása után még lehetséges. 🙂

  • Ille István,ez nem összeesküvés.Legalább olvassa el a cikket.

    „Így az európai zsidóság eredetének megfejtéséhez más módszert kellett alkalmaznia az amerikai Johns Hopkins egyetem orvosi fakultásán dolgozó kutatónak, Eran Elhaiknak, aki a Genome Biology and Evolution című kiadványban publikálta eredményeit.”

    „csak tudnám, hogy ezzel mit akart bizonyítani?”Azt,hogy a turulozók maguk is turulosok.Azt,hogy elfogultak tetszenek lenni.

    „akkor maga, mégis mitől anti?”

    Attól,hogy maga kinevezett antinak.Mert anti nem ez,anti nem az,hanem az,akit önök annak tartanak.Látja,milyen a gyülölet?

  • küszküllő: a fene se beszélt összeesküvés elméletről. én csak kérdeztem, mitől anti? az. ha nem az, hát nem az. egy baj van a logikájával: a turulosok kezdtek el turulozni. no meg, piros pöttyözni 😀
    ami a gyakorlatot illeti: amíg mások megmondhatják, hogy én mennyire vagyok magyar, és egyáltalán, magyar vagyok-e, akkor mi a gondja?

  • Ille István

    2014 január 26
    1:22 du.
    „küszküllő: a fene se beszélt összeesküvés elméletről”

    Hát ez mi?

    „nomeg, kiken is végeztek ilyen genetikai genetikai vizsgálatokat? és kik is? csak nem mengeléék?”

    Van tovább is.Gondolom,tud angolul…

    however, our best estimate is to assign ~81% of Ashkenazi lineages to a European source, ~8% to the Near East and ~1% further to the east in Asia, with ~10% remaining ambiguous (Fig. 10; Supplementary Table S9). Thus at least two-thirds and most likely more than four-fifths of Ashkenazi maternal lineages have a European ancestry.
    http://dienekes.blogspot.se/2013/10/ashkenazi-jewish-matrilineages-mainly.html

  • Don Ovuz
    2014 január 25
    1:40 du.
    Kinyitottam az emlitett linket, és egy darabig olvastam is.
    Igaz, Sztálinig nem menteme el.!
    Amit Hitler tanúvallomásaiból a levéltár kimentett, nagyjából így volt.Horthy állandó konfliktusban volt Hitlerrel.
    A munkaszolgálatra emlékszem édeasapámat is elvitték, bár már keresztény volt 1938-tól, és felesége keresztény.
    Más zsidó „üldözésre” nem emlékszem, mert egészen 1944- március 19-ig, a magyar zsidó újságírók, újségok, könyvek, gyárak mind működtek.

  • Bocsi, Hitler tanúvallomása helyett, Horthyt akartam írni!

  • küszküllö
    2014 január 26
    11:45 d
    Így van, nagyonn híres elmélet, de sokan nem akarnak ma sem tudni róla.

  • „Az emlékmű szimbolikája egyértelmű: a Horthy-rendszert megtestesítő angyalt éppen meggyakni készül a sas, miként Emesét a turul, vagy Lédát a hatty, ezzel biztosítva a nemes és büszke magyar faj fennmaradását a vesztett háború után.”
    Így ír egy fajveréb.

  • küszküllő, az askenázik nekem nem mérvadók, mivel eredetileg is a német-római birodalom területén éltek. de mindez nem érdekes, hogy nekem mi vadó. de, ha már: mi van a szefárdokkal? a lévitákkal? a sivatagi zsidó törzsekkel?
    én is idézek: http://csakhogyeztistudd.blog.hu/2011/05/11/a_zsidok_tortenete
    kicsivel autentikusabb, mint egy origo-idézet (ott is akad 2011-ből egy hasonló hivatkozás 😀 )

  • Ille István

    2014 január 26
    1:58 du.
    Ha piszkálódás helyett vita folyna ezen a helyen,sokkal érdekesebb lenne.Úgy van,nagyon fontos a német-római dolog.A szefárdok és mások esete is rendkívül izgalmas,összetett kérdés.Az askenázi zsidóság azért bír mégis nagyobb jelentöséggel,mert többségben és fölényben van.Izraelben is.A csatolmányom kommentjeit is érdemes elolvasni,ott többen kitérnek ezekre a kérdésekre.Nem ártana megismerni mindenkinek legalább a saját történelmét,még mielött vagdalkozni kezd.

  • küszküllö: 1et értek. az askenázi többség, mint olyan, véleményes, lévén, hogy az orosz, litván, lengyel és egyéb területekről már nem askenáziként kerültek át izrael földjére.
    szó sincs vagdalkozásról, azt talán az érzékeny lelke látja annak.
    szívesen megismerném a saját történelmünket – mármint azt, amit nem ismerek – , de attól tartok, újra kellene tanulnom egészen árpád vezértől, mert NAT egy hangyányit másképpen tanítja, mint nekem anno nándorfy tanár úr…de akkor is kimaradna egy gap, amit orbánék töröltek ki a múltból, pedig isten látja lelkemet, nekem is a múltam volt.
    mi lett volna, ha turulban születek?
    a zsidók történelmét nem ismerem – eltekintve flaviustól és más, tartalmas történetírási könyvekből szedett ismereteimtől -, ami korántsem elégséges, de igyekszem minél többet megtanulni róluk.
    lesz mit olvasnom az általam beidézett blogban is (csak belekaptam).

  • Figyelő
    2014 január 26
    1:31 du.
    Horthy kiugrási kísérlete nem volt eléggé karakán. Ez személyéből adódik, és itt jön ki az, hogy nem volt eléggé művelt ahhoz, hogy távlatokban gondolkozzon. Ha enged Sztálinnak, és ténylegesen kiugrik a háborúból, avagy szembefordul a németekkel, most sokkal vitatottabb lenne a szerepe a magyar történelemben. Így viszont egyértelműen egy vérszívó gazember marad a tiszti különítményeivel, európa első zsidótörvényével, a deportálásokkal, ártatlan emberek halálba hajszolásával a fronton, és gyávaságával, amivel még menthette volna a menthetőt.
    Ja, és azért lett ő a kormányzó, mivel kijelentette, hogy akárhol húzzák meg a trianoni határokat, alá fogja írni! Ezt azért még oda kellene vésni a szobor talpazatába!

  • Ille István

    2014 január 26
    2:54 du.

    Hét évvel ezelött figyeltem fel arra a nemzetközi projektre,amely azt a nemes célt tüzte ki maga elé,hogy a genetika segítségével feltárja az emberiség vándorlásának történetét és a népek közötti rokonság fokát,mértékét.Azóta figyelemmel kísérem.Bizton állítom:sokmindent átírtak azóta,és mégtöbbet átírnak ezután.
    https://genographic.nationalgeographic.com/

    Az MTA sem tétlenkedik.Szerényebb körülmények között ugyan,de teszi a dolgát és vannak izgalmas eredményei.Érdekes,interdiszciplináris konferencia a tavalyról:

    http://videotorium.hu/en/events/details/1098,Magyar_ostortenet

  • Nagyikám,
    Nézzen utána,hogy csak másodszorra írt vajáról. Elsőre vajnát írt.Nem kellett utána néznem,mert nekem megvan az a film ahol vajnát felrántották az örménnyel és bakyval együtt.Úgy gondoltam,hogy már megint matek krízisben van. A kedves írónőre sem vagyok rálobbanva. Sokkal inkább megkérdezendőnek tartom Karsai Lászlót vagy a vele egyenértékű történészeket.Magának is ajánlom,ha már hallotta a nevét.Magam pedig átéltem a rokonaim deportálását 1943 ban. Ettől függetlenül nem értem miért ragaszkodik a szittya bűnök legalizálásához 1944 márc 19 előtt. Kamenyec Podolszkhoz,kunpáterekhez, Don kanyari munkaszolgálatosok levadászásához és a kórház rájuk gyújtásához,a dunaparti tömeggyilkossághoz igazándiból nem volt szükség a németek segítségére vagy a függetlenség elvesztésére.A Maga kegyeltjei ügyesen csinálták csak úgy szittya virtusból,úri hajlamból.Mindezt függetlenül a Kegyed „zsidó származású”író és barátnőjének láttamozása nélkül.Azt már előzőleg megírtam,hogy a numerus clausust és a numerus nullust sem a németek találták ki.Tessék csak továbbra is érdekeseket pötyögtetni.

  • Nagyikám,
    A végén kilökte a szöget a zsákból. Ez az amire én megesküdtem,hogy”pofa be”.De ha már idáig jutottunk általam nem fog tovább „süllyedni”. (Nem is értem mi a baj azzal a szerencsétlen szegedi csanáddal.)Kézcsók. Unokája:Gyuri.

  • Figyelő
    2014 január 26
    1:33 du.

    Semmi baj, a Freud-i elszólalások (elírások) nem véletlenek.

  • Itten az a baj ütötte fel a fejét hogy már lassan mindenki ezzel a turbó nénikével foglakozik , ezzel a hazudós Bencsicssel.
    LAssan ez az oldal őróla szól és nem a cikkekről , amiknek a kedvéért itt vagyunk.
    Vele és a felháborító baromságaival kell foglalkozni únos úntalan.

  • Gyuri10
    2014 január 26
    5:56 du.
    Gyurikám, még soha nem írtál el egy betűt? Sajnos, velem gyakran előfordul. De az még nem lenne olyan nagy baj, de nem olvasom sokszor el mielőtt elküldöm a szövegem!
    Ezért csinálok gyakran hibákat, amin többen szórakoznak itt.
    Vaja, ahogy írtam egy nyirségi telepűlés, vagy kisváros (Nem Vajna)
    Másodszor aki írta, családja deportálásáról írta a könyvét, statisztikával, fényképekkel és az egész családfával.
    Azt hittem a zsidók szenvedései érdekel, de legalább is együttérzel a személlyel..
    De nem azért ajánlottam, hanem fent egy vitánk volt, hogy mikor kezdődtek igazán a deportálások 1943 ban vagy 1844 nyarán. A vita kedvéért írtam a könyvről, mert a deportált családot vidékről vitték el.

  • Hm..Nácikoknak, védelmezőiknek kötelező olvasmány..:

    „Nos Fischer Ivánnak köszönhetően, itt van a Life magazin Eichmann nyilatkozata magyarul. Azért rakom fel ide is, mert ez egyértelműen bizonyítja a jelenleg folyó összes (emlékmű stb) megalapozatlanságát. Kérek mindenkit adja tovább. Tények és nem hagymázos képzelgések, s ez a legfontosabb.”
    Ferber Katalin fordítása

    Life magazin, Eichmann nyilatkozata elfogatása előtt

    Nem sokkal Budapestre érkezésünk után találkoztam dr. Endre Lászlóval, egy fővárosi közigazgatási tisztviselővel, aki égett a vágytól, hogy megszabadítsa Magyarországot a zsidó “járványtól” ahogy ő fogalmazott. Az egyik este kisebb vacsorára hívott kollégámmal Deiter Wisliceny kapitánnyal együtt. Rajtunk kívül két vagy három magyar hivatalos személy, valamint egy másik aki Dr Endre mellett ült voltak még kelen. Ezen az estén a magyar zsidók sorsa megpecsételődött.
    Lassan megismertem Endre Lászlót aki energiáját nem kímélve szolgálta hazáját. Világos volt azonban az is hogy az akkori beosztása nem tette lehetővé a zsidókérdés pozitív megoldását. Így javaslatot tettem Winkelmann tábornoknak aki az SS megbízottja volt Magyarországon, hogy helyeztesse át Endrét a Belügyminisztéiumba. Ez hetekig tartott. Ezalatt találkoztam néhány zsidó képviselővel, és tanulmányoztam a zsidók magyarországi életét. Végül Endre a belügyi tárca másodtitkára lett, s természetesen Baky László volt az első titkár.
    Hosszú évek rutinjának köszönhetően megtanultam a gyakorlatban melyik halat melyik horoggal kell kifogni. Igy az egész művelettel nem maradt sok dolgom. Számomra világos volt hogy én, mint német, nem kérhetem hogy a magyarok adják ki nekünk a zsidókat. Ezt tettük ugyanis Dániában, s rengeteg bajunk lett ebből. Vagyis az egész ügyet a magyar hatóságokra bíztam. Dr. Endre, akiaz egyik legjobb barátom lett, megírta a szükséges rendeleteket, és Bakay (helyesen Baky) valamint csapatai ennek megfelelően mindezt végrehajtották. Amint e két vezető beosztású tisztviselő (Endre és Baky) kiadta utasításait, a bbelügyminisztériumnak ezeket alá kellett írnia. Azaz, nem valamiféle csoda volt, hogy az első vonatok hamarosan elindultak Auschwitzba.
    A magyar rendőrség elfogta a zsidókat, összegyűjtötte őket, és Ferency László közvetlen utasítására vagonba terelték őket. Hadd tegyek itt egy kis kitérőt: Ferency egy régi földbirtokos család sarja, aki egyszer meghívott birtokára, ahol tábortűznél szalonnát és hagymát sütöttünk. Mindehhez saját borát ittuk. Azóta olvastam hogy 1945 után felakasztották.
    Sohasem láttam személyesen amint a zsidókat bevagonírozzák. Ez számomra egy apróság volt, erre nekem sohasem volt időm. A munka s az ezzel járó felelősség teljes egészében a magyar csnedőrséget terhelte, ha én ennél jelen vagyok az a magyarországi ügyekbe való beavatkozásnak minősült volna. Végülis Magyarország még ekkor is önálló állam volt, bár voltak bizonyos megállapodásai a Német Birodalommal.

    Himmler javaslata az volt, hogy Magyarország keleti részét “fésüljem át” (a zsidók szempontjából) először. Ezt továbbítottam Endrének és Bakynak, akik erre utasították a magyar rendőrséget. Otthonról azt az tasítást kaptam, hogy minden magyar vagonnak az auscwitzi pályaudvarra kell érkeznie, igy utasítottam Novak kapitányt hogy állítsa össze a deportáló vagonok menetrendjét és kérjen ehhez a birodalmi közlekedésügyi minisztériumtól elegendő vonatot.Mindegyik vonathoz egy egy ORPOS (német egyenruhás rendőri egység) egységet rendeltem: több száz tartozott hozzám.
    Az embereimmegkapták az utasítást, hogy minden kegyetlenséget el kell kerülni. Ezt az alapelvet a magyar hivatalnokok is elfogadták. Az persze lehetséges, hogy nem száz százalékosan közvetítették ezt beosztottjaiknak. Ez azonban engem nem érdekelt, nem is érdekelhetett, hisz mindez nem az én hatáskörömbe tartozott, vagyis nem én voltam mindezért felelős.

  • Szép szöveg, egy hibája van, ellenmondás van itt-ott benne.
    Egyelőre KÉT magyar név szerepel csupán a „végrehajtó” címen, ami NEM lehet az általános magyar nácizásra fognai.
    Igen, voltak nácik, és voltak zsidó ellenesek.
    A nagy ellenmondás ott van, ha figyelmesen olvassuk a szöveget, hogy Eichman hangsulyozta, az elején, hogy NEM lehet a németeket a helyi problémákba bevonni, mert rossz emlék van a dán esettel.
    Mégis, a szöveg többi részében arra hívatkozik többször is, hogy „hazulról” vagy otthonról ezt a parancsot kapta.
    Ha Eichman volt megbizva a magyr zsidók deportálásával, akkor ő PARANCSÁRA hajtótták végre a deportálást.
    Végül is EZÉRT végezték ki Izraelben.
    Szálasit, aki hű alattvalója volt a németeknek, ezért akasztották fel Budapesten!

  • figyelő: a magáé is szép szöveg, csak még mindig nem derül ki, hogy miért védi foggal-körömmel horthyékat, miért ragaszkodik ahhoz a téveszméjéhez, hogy eichmann adott parancsot a deportálásra? úgy véli, volt rá hatalma? arra, biza, horthyéktól jött a parancs, amit farok csóválva végre is hajtottak. se a csendőrségnek, se az államapparátusnak eichmann nem parancsolt.
    „A főhatalom Veesenmayer birodalmi megbízott kezébe került, a gettósítás és deportálás Eichmann irányításával és a magyar csendőrség aktív közreműködésével kezdődött.” „Eichmann helyettese, Hermann Krumey és másik közvetlen munkatársa, Dieter Wisliceny a német hadsereggel együtt érkeztek Magyarországra 1944. március 19-én. Eichmann néhány nappal később érkezett az országba. Innen kívánta megszervezni a több százezer magyar zsidó deportálását. Sonderkommandója körülbelül 200-300 emberből állt. A deportálások lebonyolításához ez nem lett volna elég: a csendőrség és a vidéki államapparátus együttműködésére is szükségük volt.”
    eichmannt nem ezért végezték ki izraelben, mert magyar zsidókat deportált: „Eichmannt, akit az Endlösung fő végrehajtójaként népirtással, hatmillió zsidó megölésével vádoltak, a bíróság bűnösnek találta a zsidó nép és emberiség elleni, továbbá háborús bűnökben s bűnös szervezetek tagságában…”

  • Fénye úr sötét cikkének margójára!

    Fényes úr javára lehet írni, hogy „A mi sasmadarunk”-ban alig van több történelmi tévedés, mint szalmaboglyában a szalmaszál. Azt viszont már kevésbé, hogy a strapabíró rámpák víziójával túllépte az írói szabadság határait. Ez már messze túlmegy a mindenáron megfelelni akarás limitjén! Ez egyszerűen csak szánalmas!
    A fenti bődlit csak azzal kompenzálhatja némileg, ha kifejti, hogy az akkori Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottsága, és persze a Nemzetközi Zsidó Kongresszus a közismert hozzáállásával miért áldozta fel a 460 ezer magyar zsidót. Segíthetek! Mert magyarok voltak, vesztükre a cionista vezető szervek ezt tudták is róluk, és így nem is kellettek Palesztinába, mert csak másod osztályú zsidónak számítottak. Erről írjon, ha van mersze, tudása, és ne riogasson aljas módon.
    És még valamit: az elemi szintű festékanyag-ismerettől még nem válik valaki Leonardová.

  • frivi: ne strapálja magát. bármilyen magasröptű is a kritikája – ami azért nem nélkülöz a maga részéről némi arcbéli nagyobbodást és megrögzött, mondhatnám kényszeres lenézését mások, mást, másképpen tudásának, valamint az egyedüli igazság hordozójának kényszerképzetét – fényes szerzőtársunk – ahogy azt már régebben közöltem – nem foglalkozik a kommentekkel. még a magáéval sem, bár belátom, ez komoly morális veszteség a számára.
    azért az üdvözlendő, hogy maga is növeli a szánakozók táborát 😀
    az meg egyenesen élvezetes, amint küszküllővel homokba pipiskét játszanak 😛 mondja, melyiküké a kis piros vödör, és melyiküké a sárga homokozó lapátocska?
    össze ne vesszenek rajta!

  • Ille István
    2014 február 9
    11:10 de
    Köszi Ille, én erről is beszéltem. Ha figyelmesen olvassa az idézetet,amit ide betett.,
    Eichman NEM ölhetett meg 6 millió zsidót egyedűl.
    Minden országban melyet a németek elfoglaltak, kellett hozzá helyi segítség is. Tudjuk.Csak nem egy egész nemzet, mint ahogy a magyar nemzetet vádolják.
    Ez hasonló Kádár apánk szerepéhez. A másik blogban erről vitázunk. „Kádár nem volt bűnős,örüljünk, hogy ő végezte ki a forradalmárokat és elvtársait.” A szovjet éppen olyan nyomást gyakorolt a magyarokra, mint a németek 1944-45-ben!
    Két szó van mindkét uralomra: diktatura és terror!

  • Ille István
    2:37

    Ezek szerint tényleg akkora arcom lenne, fene a pofámat, hogy midig fennakad benne?
    Amúgy a lapát alkalmassabbnak látszik a sok hamis adalék kilapátolása.

  • figyelő: dehogynem. biza, az egész nemzet bűnös. nincs olyan, hogy ebben a tekintetben kiemelnek egy társadalmi csoportot, vagy egy hatalmi szervezetet. ráadásul orbán = a nemzet (legalábbis azt hiszi) – így orbán bűne = a nemzet bűnével. + külföldön nem azt mondják, hogy orbán (vagy fidesz) hanem azt: magyarok.

  • frivi: ezt beszélje meg a tükrével. de azért, amit lát benne, ne a tükrére haragudjon.
    ami a hazugságok kilapátolását illeti, javasolnám, nézzen be egy kicsit a jobboldali médiákhoz is, ott milyen lapátot használnak?

  • hoppá van!
    „felül kell vizsgálni egy olyan ország részvételének jogát az UEFA rendezvényein, amelynek kormánya a második világháborús német megszállóknak állít emlékművet” M. Platini hozzátette: ” a magyar ügyet a szövetség következő ülésén vizsgálják meg. orbánnak választania kell: az emlékműhöz ragaszkodik, vagy az UEFA-tagsághoz?”
    upppsz. most elő lehet adni, hogy who the fuck is platini”.
    ha komolyra fordul a helyzet, orbán simán le fog mondani az uefa-tagságról. úgyis csak folyamatosan leégünk.

  • Figyelő

    Teljesen igazad van. Csak elfeledkezel arról, hogy ebben a lapban sok Holokauszt érintett van, akik érzelmi alapon látják a történteket.

    Nincs abban logika, hogy a háború kezdetén – mikor még esély volt Hitler győzelmére – Horthy védte a zsidókat. Aztán mikor már látszott a németek veresége, ahelyett, hogy a háború utáni számonkérésre gondolva még inkább menteni próbálta volna őket, „asszisztált a deportálásukhoz”. Ez ellent mond a józan észnek.

    Amit Horthy-n számon lehetne kérni, az a galíciai menekültek Kamenec Podolszki tragédiája, illetve, hogy ’44-ben mindent megtett-e, hogy mérsékelje az áldozatok számát. Mert hát, azzal, hogy megszálltak minket, teljesen nem szűnt meg a felelősségünk. Mindazonáltal az a véleményem – hogy bár voltak gazemberek a magyarok közt – német megszállás nélkül Magyarországon nem lett volna holokauszt.

    Ami viszont rendre kimarad az elemzésekből és a vitákból, az a nagyhatalmak felelőssége. Gyanús, hogy Sztálin és a szövetségesek valami okból magukat akarták menteni azzal, hogy nem feszegették Horthy háborús szerepét. Ugyanis az is tény marad, hogy megtámadtuk Jugoszláviát és a Szovjetuniót is.

  • jani
    2014 február 10
    9:19 de.
    Kedves Jani!
    Előre bocsájtom, hogy bár fiatal teeni (12 éves)voltam, természetes a poltikához fogalmam se volt. De valahogy én nem kedveltem soha Horthyt családjával együtt. Számomra, már akkor a személyi kultúsz visszataszitó volt. Minden film-híradóban, rádióban csurgott Horthy és családja körüli események. A királyi várban ült, mint egy király, testőr őrségváltás volt minden délben,amit mint látványosságot megnéztünk.
    Szóval, nem kedveltem.
    De kifelejtesz 3 nagyon fontos pontot Horthy politikájából, a német időkben.
    1, A németek megigérték Horthynak, hogy visszakapjuk az 1920-ban elcsatolt országrészeket. Akkor kaptuk vissza Erdély és Felvidék egy részét.
    2, 1941ben Kassát bombázták. Horthyék szerint az oroszok vagy szlovákok.
    DE a legnagyobb gyanú , hogy német repűlő
    volt, ezzel adtak egy inditást, hogy Horthy hadatüzenjen a szovjetnek.
    3,
    A zsidó deportálások Magyarországon indultak el legkésőbb, 1944-ben, mikor már a németek megszállták az országot. 1944 okt.15 a háború kiugrási kisérlet után, a németek Szálasival puccsot intéztek Horthy ellen, fiát elrabolták és deportálták, őt házőrizet alá vették, ezzel MINDEN poltikai ténykedése, hatalma megszünt!
    Szálasit tették az ország élére és Eichmannal együtt végezték el piszkos mukájukat.

  • jani
    2014 február 10
    9:19 de.
    Idézetek egy cikkből

    A Nürnbergi Statútum kimondja, hogy a Nemzetközi Katonai Törvényszék csak olyan főbűnösök ügyében ítélkezik, akiknek bűnös tevékenysége számos országra kiterjedt, bűntetteik általános befolyással voltak a háború menetére. Azokat a háborús bűnösöket, akiknek bűnös cselekedetei nem kiterjedtek, nem egész Európát érintik, a Statútum elvei alapján az egyes országok joghatóságasi elé utalják.

    Vagyis ez az az alapelv, amelynek alapján Horthy Miklós eleve nem tartozott a nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság hatáskörébe, ahol így érhetően csak tanúként hallgatták ki. Viszont a Statútum vádpontjai szerint felelősséggel tartozott Magyarország Népügyészségének és Népbíróságának.

    Hogy Horthy Miklóst miért nem állították bíróság elé, az Sztálin cinikus számításán múlott. Nagy Ferenc miniszterelnök emlékirataiból közismert, hogy a magyar delegáció 1946 áprilisi moszkvai látogatása alkalmából Sztálin Nagy Ferenc elképedésére vacsora közben odavetette: ne ítéljék el Horthyt. Először is Horthy már öregember, azután nem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén.

    Valószínűleg úgy kalkulált, hogy ha eljátssza a „kegyelmes nagyúr” szerepét, akkor legalább egyelőre elfogadhatóbb lesz a háború utáni Magyarország számára. Mindenesetre Sztálin közbelépésére állnak el Titóék is attól, hogy a volt kormányzót Belgrádban bíróság elé állítsák. A nyugati hatalmak – mivel sem a szovjetek, sem a magyar hatóságok nem léptek fel – beérték azzal, hogy Horthyt lényegében száműzik Portugáliába.

  • kedves donom, már sok mindent leírtak – leírtunk – e témában, de horthy mosdatóinak mindez falra hányt borsó.
    amit meg végképpen nem értek: ha valaki – mint figyelő – 12 éves volt akkor, mijafranc vezeti MOST a felmentésére?

  • Én Figyelő esetében már azon sem csodálkoznék, ha kiderülne róla, hogy már akkor is pont olyan öreg volt, mint most.
    Ez a kor kérdés nála eléggé zavaros.
    Igaz, azt mondják, hogy a hölgyek egy idő után már nem öregszenek. Így azért van rá némi magyarázat, csak kicsit korán állt meg a fejlődésben.

  • Don Ovuz
    2014 február 10
    1:22 du.
    Remélem, lesz olyan öreg mint most én!
    Ha gunyolódás helyett megprobálná megcáfolni az általam íróttakat, nagyobb intelligenciára vallana!

  • Figyelő

    Visszaolvasva hozzászólásom, olyan bonyolultan fogalmaztam, hogy nem csodálkozom, hogy félreértettél.
    Szóval, azt akartam mondani, ha Horthy likvidálni akarta volna a zsidóságot, akkor már a háború elején megtette volna, és nem várja ki, hogy küszöbön álljon a vereség , illetve, hogy megszálljanak minket a németek. Mint leendő vesztes, a számonkérés miatt ’44-ben már a saját érdeke is azt kívánta, hogy kiugorjon, illetve, hogy megakadályozza a deportálásokat.

    Van egy sanda érzésem, hogy maga Sztálin „dobta fel” Horthy kiugrási kísérletét a németeknek. Egyszer már írtam, (kérdezted a forrást)hogy Sztálinnak nem állt érdekében a magyarok kiugrása, mert addigra megkívánta Kárpátalját, a románokat pedig Erdéllyel akarta kárpótolni Moldováért. Ezeket pedig csak „felszabadító háborúban” szerezhette meg.

    Nem logikus az, amit Don Ovuz idézett egy cikkből, hogy Sztálin a magyarok rokonszenvét kereste azzal, hogy futni hagyta az idős Horthyt. Ugyanis, ezalatt magyarok százezrei dolgoztak és haltak meg a Gulágokon. Ha Sztálin tényleg népszerűséget keresett volna, őket kellett volna elengedni.

  • Figyelő
    2014 február 10
    3:59 du.
    Intelligenciára inkább az vallana, ha a személyes gyűlöletet nem keverné a tényekkel. Nem azonos a kettő.

  • jani
    2014 február 10
    6:16 du.
    Ok! Sztálin hátsó szándéka valóban csak feltételezés. Ez a történet szempontjából sokad rangú kérdés. Ami tény a történetben:
    1- Horthy igenis háborús bűnös volt.
    2- A Nürnbergi Statútum alapján Horthy ügye a Magyar, a Jugoszláv, avagy az Orosz bíróságra tartozott.
    3- Sztálin homályos hátsó szándékának köszönhetően kerülte el a háborús bűnösnek kijáró büntetést.

  • hoppá van! már megint!
    a magyarországi németek – úgyis, mint nemzetalkotó közösség – hogy finoman fogalmazzak, rosszallásukat fejezték ki a tervezett emlékmű felállításával kapcsolatban, és finoman javasolták orbánnak, mondjon le a rögeszméjéről.
    orbán megteheti, hogy lesz..ja a mazsihiszt – gondolja, és joggal, eddig is megalkuvók voltak, most se lesz másként – de attól tartok, a magyarországi németek még neki is nagy falat. túl jó a kapcsolatrendszerük merkelékkel. persze, a köpcöst az ilyesmi se hatja meg.
    de hát, a turulban született kevélysége javítja az emésztését.

  • Bizony-bizony! Annyiban árnyalnám, hogy a Mazsihisz bár valóban szégyenteljes idióták gyülekezete nagyrészt, de most ők is visszaléptek az emlékévben való hivatalos részvételtől, bár tény, ismerve őket, lehet csak emelték a tétet… viszont ha betartják, annak megint csak komoly nemzetközi visszhangja lesz, a kapcsolatrendszerük azért nekik sem olyan szar!
    A német közösség racionális és európai vélemény nyilvánítása viszont valóban felér egy fejbe rúgással, pláne mert Merkel valóban szívből figyel a rokonokra!
    Rá fog baszni ez az őrült rohadék figyeld meg, csak idő kérdése!

  • fuser: most hallgatom a klubrádión a történészek és más autentikus személyek véleményét az emlékműről.
    a mazsihisz valami katasztrofális katyvaszt adott be orbánnak kompromisszumos ajánlatként, amivel orbán – turulban született jellemétől függetlenül – nem tud mit kezdeni, egyszerűen nem tudja beépíteni a portfóliójába (magyar-zsidó együttélés háza, micsoda baromság ez?)!
    a többség azt javasolja neki, hogy ha józan eszére hallgat, akkor dobja az egész tervet a kukában, de egyrészt orbán a józan eszét már rég elvesztette, másrészt szittya büszkesége nem engedi meghátrálni – micsoda? hogy ő, a nagy harcos, csatát veszítsen? olyan isten nincs! – harmadrészt választási hadjárat van, szüksége van minden turulban született voksára, csak nem fog zsidóbérencként harcolni tovább?

  • A reagálásokból ítélve, több mint valószínű, hogy ők is érzik, el lett ez az emlékmű kicsit kapkodva, de az biztos, hogy nem fognak visszakozni, Orbán ilyen presztis veszteséget valóban nem tud elviselni, egyszerűen nincs azon a szinten emberileg ahol a a belátás akár csak opcióként is felmerülhetne. Viszont az is nagyon valószínű, hogy ezzel az egész emlékmű agyrémmel végül többet fognak veszíteni mint nyerni. Tényleg érthetetlen hogy mi volt ezzel az elképzelésük! Biztosnak látszik hogy nyerni fognak minden erőlködés nélkül, de akkor miért érezték szükségét, hogy tegyenek gyorsan még egy gesztust a szélsőjobb felé?? Valszeg Orbán, a diktátorokra oly jellemző paranoiája és önbizalomhiánya lehet az oka. Túl akarja biztosítani magát, és nem érdekli, hogy ezzel végképp átlépi az egyetemes emberi erkölcsön nyugvó civilizáltság határait. Abszolút pszichopata a csávó, ez kétségtelen!

  • Én is olvastam erről, állítólag a héten dönt erről a csuti. Viszont így, hogy a németek összefognak a zsidókkal, már csak vereség lehet a dologból.
    A dolog pikantériája, hogy ha létrejön, történelmi kézfogásnak lehetünk tanúi! Az agitprop meg majd ezt fogja alapcélként feltüntetni, hogy mégse legyen annyira megalázó a dolog.

  • jani
    2014 február 10
    6:16 du.
    Kedves Jani,
    Sztálin cselekedetéről bizonyitékom van, hogy tévedtek.
    T.i. véletlen folytán, családi jó barát volt Nemes József festőművész, aki az I. Világháború után Oroszországban élt hosszú ideig és tökéletes volt az orosz nyelvtudása.
    Őt bízták meg, hogy Sztálinhoz menő magyar békeküldöttség TOLMÁCSA legyen! Ő mesélte el, hogy a békeküldöttség 1944 őszén nem kapott meghallgatást, Sztálin nem fogadta őket és minden lehetőséget kimerítve, küldetésük hiába való volt.

  • figyelő:

    „Haranglábi Nemes József Hollósy Simon müncheni festőiskolájában folytatott tanulmányai során a mester orosz növendékeitől tanulgatta a nyelvet, amit aztán tökéletesített is az idők folyamán, és ez a nyelvtudás meg a korábbi katonai szolgálat hozta számára a legkülönfélébb kalandokat. Élvezetes olvasmány a könyv első részében a visszaemlékezés a tizennégyes háborús frontszolgálatra, sebesülésére és fogságba esésére, amikor bejárta a cár, azután a szovjet birodalmat egészen Szibériáig.A második világháborúban reaktiválták, a vezérkarnál szolgált a tolmácsosztályon, amikor elérkezett 1944 októbere, Horthy Miklós kiugrási kísérlete. A fegyverszünetről Moszkvában tárgyaló küldöttségről kiderült, hogy nem vitték magukkal a kormányzó megbízólevelét Sztálin címére. És ekkor következett immáron őrnagyi rangban szolgáló festőnk újabb kalandja. Őt bízták meg azzal, hogy konspiratív módon, személyesen vigye Moszkvába az iratot. Elképesztő történet, ahogy a Várból eljut a frontvonalba, ahogy a partizánok ellepte kárpáti erdőkön át az orosz csapatokhoz ér, ahogy a magas rangú tisztek fogadják, juttatják el járatlan utakon terepjárókon a hadi repülőtérig, ahol várja a Moszkvába szállító repülőgép. És még fantasztikusabb az, ahogy eljut a társaihoz, akik között tudja meg végül, hogy a kiugrási kísérlet meghiúsult, s marad az oroszoknál, segítve a majdani debreceni kormánynak. Kevés embernek lett volna bátorsága megtenni azt, amit ez a mindig is a szépségért rajongó művész megtett.”

    eddig a valóság. a többi a maga képzeletének szüleménye.
    ráadásul visszaemlékezéseiben egyetlen szó sem esik küldöttségről, se a küldöttség tolmácsaként való szerepléséről. de, ha maga így emlékszik vissza, akkor biztosan így történt. vagy nem.
    legalább lapozná fel emlékiratát – Küldetésben Horthy futáraként : Haranglábi…ND522.5 .H37 A3 2012 must be paged/requested SAL3 (off-campus storage), de a hungarovox is kiadta 2012-ben – mielőtt ilyesmit leírna!

  • Kedves Ille!
    Maga által betett szöveget idézem. Én egy félmondatot mondtam erről, de látom, hogy a könyvrészletet alaposan olvasta, ha ide hozta.

    .A második világháborúban reaktiválták, a vezérkarnál szolgált a tolmácsosztályon, amikor elérkezett 1944 októbere, Horthy Miklós kiugrási kísérlete. A fegyverszünetről Moszkvában tárgyaló küldöttségről kiderült, hogy nem vitték magukkal a kormányzó megbízólevelét Sztálin címére. És ekkor következett immáron őrnagyi rangban szolgáló festőnk újabb kalandja. Őt bízták meg azzal, hogy konspiratív módon, személyesen vigye Moszkvába az iratot. Elképesztő történet, ahogy a Várból eljut a frontvonalba, ahogy a partizánok ellepte kárpáti erdőkön át az orosz csapatokhoz ér, ahogy a magas rangú tisztek fogadják, juttatják el járatlan utakon terepjárókon a hadi repülőtérig, ahol várja a Moszkvába szállító repülőgép. És még fantasztikusabb az, ahogy eljut a társaihoz, akik között tudja meg végül, hogy a kiugrási kísérlet meghiúsult, s ”

    Fenti szövegből látható, hogy Nemesnek VOLT köze az egészhez. Pl. tolmácsosztályon dolgozott, ez is benne van az elején.
    Nekünk nem mondta el ilyen érdekfeszítően.A magyar történelmi írásokban, természetes, hogy nem írják le, hogy a küldöttség otthon hagyta a megbízólevelet.Nemes nekünk se mondta, csak hogy tolmácsként küldték.
    Különben van tőle egy festményem a nappaliban. A Duna Buadakalászinál. De legtöbb képe Oroszországban készült fiatal korában.
    Sajnos, idős korára nehezen élt meg, oroszból fordított a lótenyésztésről tanulmányokat. Egy időben én gépeltem neki.

    Legközelebb, ne hozzon olyan anyagot, amivel alátámassza az én állitásomat, ha cáfolni akar.
    Sem nem szoktam hazudni, sem fantáziálni.

  • Ja, de köszönöm az információt. T.i. fogalmam sem volt, hogy mikor halt meg és kiadta az emlékeit könyv formában. Valahogy csak sikerül megvenni, vagy meghozatni.

  • figyelő:
    ha a beidézett szöveget alátámasztásnak veszi, akkor komoly értelmezési gondjai vannak!
    mit is írt?
    „Őt bízták meg, hogy Sztálinhoz menő magyar békeküldöttség TOLMÁCSA legyen! Ő mesélte el, hogy a békeküldöttség 1944 őszén nem kapott meghallgatást, Sztálin nem fogadta őket és minden lehetőséget kimerítve, küldetésük hiába való volt.”
    ez, ugyebár, tényszerűen nem igaz, mert hát, nem bízták meg a tolmácsolással. az, hogy a tolmácsosztályon dolgozott, egy helyzet, de futárként kerül bele az egész tárgyalási folyamatba.
    ha kellett a megbízólevél, akkor honnan veszi, hogy sztálin nem fogadta őket? valamiért csak kockáztatta az életét haranglábi?
    miért nem ismeri be, hogy annyi az egész, hogy megcsalja az emlékezete és MOST rossz következtetéseket von le? nem akkora baj ez, mint sorozatosan beleszaladni abba, hogy biza, rendszeresen állításai ellenkezőjét bizonyítjuk be!
    amúgy hol gépelt neki idős korában? kanadában? mert hát, haranglábi ki nem tette a lábát magyarországról, mi több, a hálás utókor – az oroszokhoz történt átállásának és a debreceni kormány mellett végzett munkájának köszönhetően – meg is becsülte. oroszból fordított lótenyésztésről tanulmányokat? hát, gondolom, piszok nagy keletje lehetett az ilyesminek, tekintettel arra, hogy a szovjet-oroszok kimondottan híresek voltak lótenyésztésükről 😀

    de legyen, azt tette. maga meg legépelte azokat. visszatérő kérdés: hol? pesten nem tehette, hiszen maga már régen kanadában tűrte a kapitalizmust, amikor haranglábi idős lett. ha haranglábi kanadában volt, és csak halni jött haza, akkor meg az a gond, hogy kizárt, hogy kanadában oroszból fordított lótenyésztési tanulmányokra igény lett volna.

    javaslom, gondolja át +1x zárómondatát, mi szerint nem szokott fantáziálni. a hazugsággal nem foglalkozom, mivel az a maga esetében nem szándékos. egyszerűen másképpen emlékszik dolgokra, amit aztán igazként tüntet fel.

  • Látom hosszú szövege változatlanul kötődik a rosszindulathoz irányomban.
    1, Lehet, hogy Nemes József szüleimnek elmesélte részletesen az eseményeket. Amit én két mondatban leírtam, az volt nekem a konkluzió. Nemes volt az aki JÓL tudott oroszul (mellesleg, 9 nyelvet beszélt)azért ment Ő el hősiesen a levéllel.
    Ő a szüleim barátja és korosztálya volt.
    2, 1950-ben míg vártam a tárgyalásra (Áprilisban volt az első, decemberben volt a Legfelső bírosági) addig szüleim gép és gyorsíró tanfolymot végezetettek el velem, előbbi télen, mikor már az iskolából kicsaptak és otthon ültem.
    Tehát nyáron gépeltem neki a gellérthyegi villájában.
    Igen, oroszból fordított magyarra a lótenyésztésről, amit leközöltek szakmabeli lapoknak.
    Ha szabad kédeznem, mi ÉRDEKEM lenne itt magának kitalálni eseményeket, melyek nem igazak?
    Gondolja, hogy fontos nekem a véleménye? Nem. Csak igyekszem az igazsához ragaszkodni.
    3, Fent megköszöntem magának amit a Googleból idehozott könyvismertetést, mert fogalmam sem volt róla, hogy 2012-ben kiadták emlékaírtait, mikor a 70-es években halt meg. Majd valami formában megszerzem a könyvet, ha még kapható, nagyon érdekel.Ezért viszont, hálás vagyok.

  • figyelő: ne értékelje túl magát. rosszindulat? magával szemben? ugyan, minek?
    de azért már javít a képleten: már maga szerint se tolmács volt a küldöttség mellett.
    azért még akad némi homály: azt írta, idős korában fordította magyarra, mivel megélhetési gondjai voltak. ha jól sejtem, 1950-ben korántsem volt még idős (64 éves volt), nomeg, ha gellérthegyi villájában élt, kicsi a valószínüsége, hogy szűkösködött.
    ugyan, 1950-ben hány – főleg orosz – lótenyésztéssel foglalkozó szaklap volt magyarországon?
    figyelő: nem érdekből teszi, csak éppen már összemossa a valóságot a fantáziájával. nem a maga hibája.

  • Don Ovuz
    2014 február 10
    11:26 du.

    Én oda lyukadtam ki, ha Horthyn múlik, akkor nem lett volna Magyarországon holokauszt. Viszont, amiért vádolhatják, hogy nem védte meg állampolgárait, komolyabb ellenállás nélkül behódolt a németeknek (náciknak).

  • Figyelő

    Szomorú volnék, ha Horthy csak ’44 őszén próbálkozott volna először békeküldöttséggel Sztálinnál.

  • jani
    2014 február 12
    1:14 du.
    Az első zsidótörvény (1938) ez Európában is az első!

    A május 29-én hatályba lépett törvény kimondta: a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb 20 százalékát foglalhatják el zsidók. A végrehajtást az orvosi és az ügyvédi kamara mintájára létrehozott szakmai tömörüléseknek kell felügyelniük. A törvény szintén 20 százalékban maximálta a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál a zsidók létszámát.

    Bár a törvény indokolása és szövege is vallási alapon definiálta a „zsidó” fogalmát, a szöveg a kikeresztelkedetteket is zsidónak minősítette. Ezzel már az első zsidótörvényben megjelent a faji alapú meghatározás.

  • kedves donom: ugyan 2014-et írunk, de akad egy hasonló meghatározás ma is: magyar csapat. ki más is hozta volna létre azokat, mint orbánék? elnevezésük azt sugallja, hogy aki nem a magyar csapat tagja, az nem is magyar. igaz, hogy nem látni se oláh, se tót, se ruszin, se sváb, se rác, se piréz, se cigány, se zsidó csapatokat, de gondolom, ezek után csak az a magyar, aki csapatban van!

  • Fuser
    5:33

    Ezt az emlékmű-kérdést nyugodtan elnevezhetjük „gumicsont-2”-nek. Még hogy a történelem nem ismétli önmagát: homoussion contra homoiussion? Csak ez esetben az „i” az „áldozatai”-nak felel meg. A kezdeményező kormány ezt úgy értelmezi, hogy az emlékmű a megszállás áldozataira kíván emlékezni, az azt ellenzők meg úgy akarják vélni, hogy az emlékmű a megszállásra kíván emlékeztetni. Az azért minden szimpátiától, antipátiától függetlenül is belátható, hogy ez utóbbi „érvelés” némileg erőltetett. Az meg egy más kérdés, hogy a MAZSIHISZ véleménye mennyiben fedi le a hazai zsidóság véleményét. Sokak szerint ez inkább egy szellemi nonprofit társaság, amelyik minden évben ügyesen behajtja a 2-3 milliárd forintos állami támogatást.

  • István! Pontosan ezeket a párhuzamokat feszegetjük. Ezekre az azonosságokra akarjuk felhívni a figyelmet.

  • Don Ovuz
    2014 február 12
    1:35 du.

    Amit válaszoltál, nem mond ellent a megállapításomnak. Szerintem az 1938-as zsidó törvény már a behódolás első fejezete volt. Dátuma egybeesik az Anschluss-szal, mikor közvetlen szomszédunk lett a birodalom. Sajnos „jó szomszédok” akartunk lenni. Szégyen.

    Anschluss = 1938. március 12
    Első zsidótörvény = 1938 május 29.

  • frivi
    2014 február 12
    2:06 du.

    frivi, megőrjítesz a latin mondásaiddal! Bár két felsőoktatási műintézményben is tanultam, egyikben sem volt tananyagunk a latin, így mindig rá kell keresnem mire is akarsz célozni! 🙂
    A mazsihisz valóban a megalkuvó pénzlesők zártkörű klubja, de jelen esetben, az emlékművel kapcsolatban osztom véleményüket! frivi, ez az emlékmű szerintem vállalhatatlan egy civilizált értékrenddel, egyszerűen mert senkinek nem az jut eszébe róla amit a kommunikált szimbolikája céloz, hanem pont az ellenkezője, ráadásul egy olyan emlékezet kultusz megteremtését célozza ami egész egyszerűen nem igaz! Nem elhárítani kellene a felelősségünket hanem elismerni, tisztába tenni, és egyenes gerinccel, egymással megbékélve a jövőre fókuszálni, egy hamis heroikus múltba révedés helyett!

  • Csak halkan írom, de Canadában is VOLT numerus clasus bizonyos években. Majd utána nézek, hogy melyik évben.-

  • Kedves Fuser!
    3:01
    Eszem ágában sincs megőríteni Téged, de az „i” vitát (azonos v. csak hasonló)ha megszakadok sem tudom, másként értelmeztetni. Azért találtam jónak a párhuzamot, Madách után szabadon, mert ott is csak egy „i”-ről szólt a vita, persze, alapvetően jóval többre vonatkozott.
    Amúgy ez az egész story kezd hasonlítani egy félresikerült nagybani verselemzéshez, amihez persze mindenki hozzáfűzheti a saját egyéni gondolatait. Aztán mindenki, keresztbe-kasul harsogja a magáét, és a végén csak egy fene nagy zűrzavar keletkezik. Most a zűrzavar kellős közepében vagyunk.
    Bár nem szoktam nagy feneket keríteni annak, ha szókimondóan kell vélekednem, most mégis az a véleményem, hogy nem az örökös szembenállás lehetőségét kellen keresni, egyrészt azért, mert bolond ember az, aki az örökös feszültséget keresi, másrészt azért, mert a dolgoknak mégis csak arról kellene szólnia, miként lehetne a létezésből valamilyen módon életet varázsolni, holott, hála a 23 év nagy eredményeinek, gyakorta a lét feltételei is hiányoznak.
    Szerintem ez az egész emlékmű-kérdés már régen túl lett politizálva, és abban is biztos vagyok, hogy ebből már senki sem jöhet ki jól, legfeljebb csak kevésbé rosszul.
    Egy családon belül, hosszú távon csak egy alternatíva lehetséges, a megegyezés alternatívája, és úgy, hogy a felekben minél kevesebb tüske maradjon. Tulajdonképpen a nemzet is egy család. Nem jó, ha a felek tüskét hagynak a másikban. Lehet, hogy nagyon vidéki vagyok, de ezt én akkor is így látom.

  • Megnéztem, csak angol nyelven találtam erről adatokat, sőt az USA-ban is volt a 20-30 as években, numerus claudus. Canadában a McGill egyetemen, Amerikában a Harwardon.

  • jani
    2014 február 12
    2:17 du.
    Ez hasonlóan homályos feltételezés, mint az, hogy Sztálin miért állt ki mellette. Nincs még utalás sem arra, hogy így lenne. A behódolásról akkor beszélhetnénk, ha akkor már bejöttek volna a németek, avagy ultimátumot adnak. Az adott korszakban erről még szó sincs, sokkal inkább belpolitika.
    Külpolitikai vonatkozásban inkább törleszkedés.

    Horthy mindenáron hatalomra akart kerülni, ezért trianont mint mondotta, bárhol lesznek a határok, aláírta volna. Viszont revíziós politikát is akart folytatni, vagyis valamennyi területet visszaszerezni. Úgy vélte, ha hű csatlós lesz, odadobnak neki némi koncot. A zsidótörvényre senki nem kényszerítette, mint ahogy arra sem, hogy belépjünk a háborúba. A deportálásokat is mint tudjuk túllihegte, önszorgalomból túlteljesítette, illetve olyan deportálások is voltak, amikor maguk a németek is meglepődtek a „szállítmányon”. Akkor lenne igazad, ha a németeknek folyamatosan reklamálni kellett volna a dolgok állása miatt. De mint tudjuk, nem így történt.
    A történelemben a tettek alapján sehol nem látok igazolást, avagy ráutaló magatartást az állításodra. Teóriának nem lenne rossz, csak nem támasztható alá.

  • frivi
    2014 február 12
    4:03 du.

    Azt kell mondjam hogy egy olyan alapvetést fogalmaztál meg mely egyetlen kivezető út lehet a társadalmunkban tapasztalható szellemi züllésből és drasztikus marginalizálódásból illetve odavezető útja lehet az egységes nemzet megteremtésének ami alapvető fontosságú, ha mint nemzet talpon akarunk maradni. A vidéki lét szerintem ehhez pontosan a pozitív alapokat szolgáltatja, lévén a magyar társadalom kulturális forrása a vidék, fogalmazhatok úgy is, a falu az erkölcs bölcsője, aminek számomra egyik legszerethetőbb példája a népi írók munkássága. Úgy hiszem hogy nekünk magyaroknak azért (is) vannak bajaink a jelenben, mert a múltunkkal vannak nagy gondjaink, és rendbe kell rakni a tudást ami bennünk van erről, amihez viszont el kell fogadnunk a platóni gondolatot, hogy a magunkban hordozott, letisztult, valós tudás az ami adja az identitást, az emberit és a nemzetit egyaránt. De ez a tudás először is és szükségszerűen egyetemes és a jelleg ahogy kimondjuk, ahogy élünk vele, az árnyaltság teszi nemzetivé, mert ahol emberi nincsen ott nemzeti sincsen. A nemzeti az emberrel kezdődik!

  • Don Ovuz
    2014 február 13
    12:37 de.

    Nem is szeretném, ha véleményemet másnak vennéd, mint teória, hisz nincs akkora történelmi tudásom, hogy erről a korról bármit határozottan állítsak. Viszont bármire nyitott vagyok, ami logikus és tényszerű.

    „Teóriámat” csak az időbeli egybeesésekkel és azzal tudom alátámasztani, hogy hasonló folyamtok zajlottak más németektől függő országokban is.
    Én is úgy látom, hogy Horthy kezdettől mindent a revizionizmusnak rendelt alá, és a behódolás nem csupán az agressziótól való félelem volt, hanem abban bízott – ahogy írtad – „ha hű csatlós lesz, odadobnak neki némi koncot”. Viszont a háború második felére megfordult a helyzet. Horthy a vesztésre álló németektől már nem remélhetett revíziós támogatást, és ha konzekvens revíziós politikájában, akkor innentől Sztálinnak és a szövetségeseknek a kegyeit kellett volna keresnie. Bevallom, ettől kezdve nem értem a logikáját annak, ami Magyarországon történt. Nehéz megemészteni, hogy mikor már látható közelségben volt a háború vége, nálunk akkor kezdték civilek százezreit deportálni és nem volt, aki megakadályozza.

  • jani
    2014 február 13
    4:53 de.
    Kedves Jani,
    Sokkal előbb, mint a háború végeffelé volt renmgeteg ellenállás a deportálások ellen.
    Kezdem Mindszenty Józseffel, akkor még csak kardinális volt, de hatalmas ellen munkát végzett. Le is tartoztatták és Sopronkőhídára vitték, ott tárgyalták az ügyét a nácik.
    Más egyházak vezetői is tiltakoztak ellene, sőt egy apácát deportaáltak is a nácik, túl sok embert bújtatott, az illető meghalt ott,II.János PÁl pápa boldoggá avatta őt.
    Budapesti, XII. kerület volt polgármestere egy emléktáblát tett ki azoknak a nevével, akik zsidót bújtattak vagy a deportálás ellen tettek valamit. Elég sok név van a táblán, pedig csak egy kerületről szól.
    Teljesen hívatalos, mert mikor észrevettem én is Anyám nevét oda akartam tenni, de okmánnyal kellett volna bizonyitanom. Anyám már elhunyt akkorra és a lány meg Tel Avivban él…
    Tudomásom szerint, Homonnay Tivadar, aki Budapest volt főpolgármestere volt a Horthy érában, villájában 30 egynéhány zsidót bújtatott. Kitüntetést is kapott Izraelből, ami ma a villája falán ékeskedik.
    Röviden, igenis sokan probáltak ellenállni, képességeik szerint. De ahogy a magyar kormány tehetetlené vállt a német fennhtóágokkal szemben, így a maga a nép nem tudott sokkal többet tenni.