Kérdések Viktorhoz

2014 január 29 10:22 de.69 hozzászólás

VIKTOR,

amikor kormányra kerültetek, adócsökkentést ígértél. Egykulcsos adót kaptunk az adójóváírás megszüntetésével, az emberek kétharmada járt ezzel rosszul. A béren kívüli juttatások csökkentek, a cafeteria adózik, nőtt viszont a munkavállalói- és eü járulék. Több százezer ember kényszerül külföldön dolgozni, mert munkahelyeket ugyan nem tudtatok teremteni, nem hogy egymilliót, ahogy ígértétek, de százezret sem, de megszüntettétek a foglalkoztatást támogató adókedvezményt is. A szürke-foglalkoztatás miatt tömegek kényszerülnek „vállalkozni”, ti felemeltétek az EVA-t 30-ról 37%-ra. A stagnáló munkanélküliséget csak úgy tudjátok fenntartani, hogy beleszámoljátok a külföldön dolgozókat, a közmunkásokat, akiknek bérét 61 ezerről 49 ezerre csökkentettétek (ahogy a munkanélküli ellátást 270 napról 90 napra).

Annyira csökkentek az adóink, hogy már a telefonálás, a készpénzfelvétel, a sárga csekk befizetése, a pénzátutalás és a pénzváltás is adózik. Az utóbbiakat meg is dupláztátok, 1 éven belül, azt meg a Jóisten se tudja, hogy a bankbetétek kamatai után vajon miért kell eü. hozzájárulást fizetni? A legnagyobb érvágás persze az ÁFA 27%-ra történő emelése volt.

Orbán Viktor Donald Tusk-kal

Orbán Viktor Donald Tusk-kal

Az igaz, az egészségünket próbáljátok védeni, felemeltétek a chipsek, de még a levesporok adóját is, a dohánytermékekét  úgyszintén. Igaz, a kórházi várólisták inkább nőttek, mint csökkentek, a betegek táppénzét 70-ről 60%, a kórháziakét 60-ról 50%-ra csökkentettétek, 30 napon túl pedig a szabadsága is csökken annak, aki ennyi „lógásra” kényszerül. Le a lógósokkal: csökkentettétek a rokkantak ellátását, a kétmankós sclerosis multiplexest is munkaképesnek nyilvánítjátok.

A rokkantaktól, kisgyerekesektől elvettétek a trafikokat, és odaadtátok a haveroknak, rögtön nagyobb hasznot biztosítva törvénykezésetekkel, de mindezt olyan pancser módon, hogy a dohányforgalom egyharmada ma már a feketepiacon bonyolódik le. Okos rendelkezéssel sikerült többszörösére emelnetek a trafikrablások számát (átlátszatlan kirakatok).

Mi szüksége lehet egy bp-i műkörmösnek állami földbérletre, 120 km-re, hacsak nem az EU-s földalapú támogatás bezsebelése a cél? A rászorulókat nem hagyjátok az út szélén – belelökitek az árokba: az asztmás és autista gyerekek emelt családi pótléka csökkent, ahogy a mozgássérültek közlekedési támogatása is.

Csökkentitek a rezsit, szép. Csak az nem szép hogy ezt a céges fogyasztókra terhelitek – tavaly rekordszámú vállalkozás szűnt meg. A szolgáltatóknál pedig elmaradnak a beruházások, karbantartások. Vajon miért is van a metrón hetente –akár többször- üzemszünet? Mit ér a csökkent rezsi, ha megszűnik a munkahelyem?

Vigyáztok ránk, tudom. Nem hagytok kaszinóba járni, a pénzemet el játékgépezni, bár most fordult a kocka, igaz? Már nem kell félteni a magyar családokat. Andy Vajna biznisze például egy tollvonással kapott 1,5 milliárd adókedvezményt. Ja, adó. Országos méretű ÁFA-csalásról kaptok információt, és rá sem mozdultok. A cukoripar prominense szerint az ország fogyasztásának 90%-a után nem folyik be adó az államkasszába, pedig a vevő kifizeti. Ti pedig hallgattok – hova tűnik el ez a sok milliárd Forint? Ki gazdagodik belőle? Ez csak a cukoriparban évente tizmilliárdos nagyságrendű!

Úgy megvédtétek a nyugdíjakat, hogy 2700 milliárd Ft magánnyugdíj vagyon szétporladt a semmibe. Nem került a nyugdíjalapba, és nem került a munkavállalók egyéni számláira, mint hogy azokat –ígéretek ellenére- létre sem hoztátok.

Persze, tudjuk, az igazság és az emberek szabadsága a legfontosabb. Kiheréltétek az Alkotmányt (a nyugdíj pld. már nem jog, viszont az eltartás a gyerekek kötelezettsége), az Alkotmánybíróságot, a Munka Törvénykönyvét, a sztrájkjogot.

Pedagógus nem nyilatkozhat, mert állását vesztheti, a Médiahatóság vezetője rendszeres bírósági elmarasztalás után, bírósági határozatok végre nem hajtását követően kiemelt prémiumot kapott. A köztévén a kritikák nem, csak a válaszok jelennek meg, a kiretusálás és a riportok megvágása szokásos eszköz (Lomniczi, Werner Hoyer-Szíjjártó affér, Cohn-Bendit riport, stb.)

Igen, értjük, az ország helyzete a legfontosabb, az áll mindenek felett. Az államadósság 22.728 milliárd Ft-ra „csökkent” (2013 december) a kormányváltás kori 21.749-ről… Az EUR árfolyama 300 Ft felett, a CHF-é 250 körül jár, kormányváltáskor az EUR 265-270 között, a CHF 185 Ft körül volt. Ez nem csak a devizahiteleseket sújtja, hanem az egész országot, hiszen az adósságainkat ennyiért kell megfizetnünk. Az adósságainkat, amit az IMF-nek nagy mellénnyel visszafizettünk (3,4% kamat) és felvettünk helyette 6-7 % kamatozású szabadpiaci hiteleket (vagy bocsájtottunk ki államkötvényt, ha éppen volt rá vevő).

A kritikáknál összeesküvésről beszéltek, függetlenül attól, hogy belföldről vagy külföldről érkeznek, kormányok, EU-parlamenti pártok, polgári, liberális, konzervatív vagy szocialista sajtóorgánumok vagy nemzetközi szervezetek fogalmazzák meg. „Aki nincs velünk, az ellenünk van”! Tudod, Kádárék már 1962-ben túlléptek ezen…

VIKTOR, MONDD MEG, AKI NEM SIMICSKA LAJOS VAGY MÉSZÁROS LŐRINC, AZ MIÉRT SZAVAZZON RÁTOK?

Thomas Gravely

69 hozzászólás

  • Kedves internacionalista kérdezö!
    Kifizettük a baràtaid àltal felvett 2008-as IMF kölcsönt-amit még rànkirattatok-2012-töl kezdve-,a megnövelt adossàgok utàni kamatokkal,törlesztésekkel,a tüzoltok 2004-07 közötti tuloràit,
    Hiller 5 Mrd.Ft-os tulköltekezését,100000 Ft nettot a rezidenseknek,megszüntették ellenünk-az àtkos tevékenységetek következményét-az EU Tuldeficiteljàràst,mert betartsuk – évek ota- a 3 %-os elöirt ujadossàg szintet,megfékeztük az inflàciot.
    Hosszutàvu ösztönzésre bevezettük a 16 %-os adot,hogy ha lehetséges,megérje
    aki tud csinàljon többet,jobbat és értékesebbet.Nem kell félniük,nem kerül senki emiatt magasabb adokategoriàba,
    kiszàmithatobb lesz a netto jövedelme.
    Ugye nem mindent tudtunk megoldai? De miért hagytatok ennyi és még màs megoldàsra vàrot örökül? Miért nem kormànyoztatok….?

  • dénes et: biztos, hogy elolvasta a cikket? mert nekem úgy tűnik, ha el is olvasta, értelmezni nem tudta 😀
    a többes számot meg végleg nem értem. magára, erős et ugyan semmit nem írattak, ráadásul maga semmit se vezetett be, hacsak nem egy csinos holsten-fríz tehénkét az istállóba, noch dazu semmit nem fékezett meg, max. a mosószer habzását 😀
    minden írásnál – a témától függetlenül – előadja a rögeszméit 😛

  • Thomas Gravely, remekül tudja a mai magyar helyzetet!
    Csak nem emigrált Kanadából Magyarországra, hogy megtapasztalja?

  • Figyelő
    2014 január 29
    11:58 de.
    Ha a valóságot írja, mindegy honnan ír!
    Az a szomorú, hogy már a földgolyó másik felén is látszik a magyar valóság. Persze annak, aki nem fehér bottal jár.

  • Don Ovuz
    2014 január 29
    1:51 du.
    Nem hiszem, hogy ezt a beírást komolyan gondolta.
    Az én valóságom, miért nem tetszik? Én is távolról írok.

  • Dénes ERÖS
    2014 január 29
    11:39 de.

    Drága Déneseltárs..
    Ne szenvedj aranyló ereiddel az enlevedben főtt őszödi szőrösvirslin kuporogva! Se. Sőt!

  • Dénes ERÖS
    2014 január 29
    11:39 de.

    „Hosszutàvu ösztönzésre bevezettük a 16 %-os adot,hogy ha lehetséges,megérje”

    Döncike te most tényleg ennyire korlátolt vagy, netán objektív tény, hogy egy mocsok és arcátlan bértollnok?!

    Ehhez böfögjél már valamit Svájcból hazátáruló fideszpincsi!:

    „Bár megszűnt a kétkulcsos személyi jövedelemadó (szja), helyette bevezették az egykulcsos, 16 százalékos verziót, az adóbevételek súlyát pedig a jövedelemadóktól a fogyasztási adók felé terelték az elmúlt négy évben. A 2009-es és a 2013-as költségvetési bevételeket megvizsgálva kiderül: a cégek befizetései stagnáltak, a lakossági jövedelemadók csökkentek, ám ennél jóval nagyobb mértékben emelkedettek a lakosság által megfizettet fogyasztáshoz kapcsolt adók. A kormány gazdaságpolitikájának fő tézise volt 2010-ben, hogy a felső jövedelemkategóriákban csökkenteni kell az adóterhelést, mondván: az elit az így felszabaduló jövedelem jelentős részét fogyasztásra fordítja, amely lökést adhat a gazdasági növekedésnek. A felső kulcs eltörlése nyomán látványosan csökkentek a szja-bevételek: 2013-ban 366 milliárd forinttal kevesebbet fizetett e címen a lakosság, pontosabban annak felső rétege.A szja felső 36 százalékos kulcsának eltörlésével párhuzamosan megszüntették az adójóváírást, ami az alsóbb jövedelmeket érintette – itt nőtt az adóterhelés. A családi adókedvezmény kiterjesztése sem az alacsonyabb jövedelműeknél csökkentette az adóterhelést – a statisztikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a családi adókedvezmény jelentős része a magasabb jövedelmű családoknál csapódott le. Ám amit az egyik kezével adott az állam, a másikkal többszörösen visszaszedte: ugyanezen időszak alatt 1216 milliárd forinttal nőttek fogyasztáshoz kapcsolat adóbevételek. Az áfabevételek 36 százalékkal emelkedtek, ez jelentős részben a ciklus eleji 2 százalékpontos adóemelés következmények. A jelenleg 27 százalékos áfa-kulcs világrekordnak számít – ennél magasabb általános hozzáadott értékadó kulcsot nem alkalmaznak sehol. (Többek között ez az okozója a nagy összegű határon átívelő áfa-csalásoknak.) A fogyasztási adókhoz köthető ugyanakkor a különadók egy része, mint a távközlési vagy a biztosítási adó, ám mindezek közül kiemelkedik a pénzügyi tranzakciós illeték. Elvileg a „sárgacsekkadót” a bankok, pénzintézetek nem háríthatnák át a lakosságra, ám a KSH adatai egészen mást tükröznek. Amennyiben a lakosság által fizetett jövedelmi és fogyasztási adókat tekintjük, az NGM adataiból is világosan kitetszik, hogy a lakosság adóterhelése 2009 és 2014 között 16,7 százalékkal, mintegy 850 milliárd forinttal nőtt.”
    Napi.hu

    De biztos ők is hazudnak ugye? Ahogy a konkrét számokat tartalmazó fizetési papírom, meg adóbevallásom, meg a számláim, meg a napi kiadásaim, is hazudnak mint mindenkinek ugye te IDIÓTA!!!

  • Magyar névvel hatásosabb lenne a cikke, de ha meg akarja játszani magát, az csak ront az eredményen.
    Nincs hitele!Paszta.

  • most fejeztem be frei tamás trilógiáját: a bankár, a megmentő, 2015 – a káosz éve.
    2011-ben adták ki, ami azt jelenti, 2010-ben fogant meg. elképesztő, hogy milyen jövőbelátása van – vagy éppen tudott valamit a kulisszák mögüli játékból.
    mert puszta fantáziával lemodellezni olyasmiket, amik aztán megvalósultak, ahhoz azért frei is kevés.
    persze, lehet, hogy az ő könyvét használták orbánék forgatókönyvnek 🙂

  • figyelő: azért, mert ismeri a cikk szerzőjének művésznevét, nincs joga inkognitóját leleplezni. ez még magától is etikátlan lenne.
    szíve joga mindenkinek olyan néven írnia, ami neki megfelelő. mintha diurnus se a polgári nevén írt volna.
    ami a hitelességet illeti: az azért elég kevés, hogy maga azt mondja.

  • Figyelő
    2014 január 29
    3:02 du.

    Kis kiigazítás és értelmezési korrekció: A nem magyar névvel író szerző nem a saját valóságát írta le, hanem az országét. Tehát irreleváns összehasonlítani Thomas és az Ön valóságát, mert a történet nem erről szól.
    Két valóság nincs is, kedves Figyelő. Ha az Ön által képviselt nézetek nem egyeznek a fenti cikk igazolt valóságával, akkor valószínűleg itt a probléma és ezért van az, hogy másoknak esetleg nem tetszik az Ön „valósága”.

  • Bocsi, de fogalmam sincs az író nevéről. Sem művészi, sem polgári. Magasröptű cikke sem utalt rá.
    Nekem nem ér sokat, de biztos van akinek tetszik.

  • Na, a Thomas már sejtett valamit……

  • Szőkenő mindent jobban tud.
    Csakúgy mint agyatlan Dénes.
    Ők egy pár.
    A mindentjobbantudók.

  • ” Az IMF kölcsőn nem azért van hogy visszafizessék , hanemhogy számontartsák ”
    / Többi ország politikusainak véleménye /

  • Ezektől a fennt felsorolt dolgoktól visszhangos Árvalányhajland , egész Euópa és még a Nagyvilág azon része is ahol kultúrermberek élnek.
    ( Mert pl. Szíriát ugyan mit érdeklik ezek a dolgok.)
    De a Mindentjobbantudó Páros símán letagadja ezeket a tényeket. Szent meggyőződéssel !

  • De kedves Figyelő, melyik része nem ér sokat? Nekem is problémát okoz a cikk, de azért mert a szerzőnek volt miből merítenie. Ezek a jelenlegi kormány tevékenységei, amik nagyon nem tetszenek, hogy egyáltalán megtörténtek. Kár, hogy ilyen cikket kell írni, valóban :S Megjegyzem, hogy még igencsak keveset is írt le az elmúlt négy évről.

  • geyza, ellent kell, hogy mondjak. figyelő nem jobban tud mindent, hanem csak másként. erről korábban már beszéltünk, felesleges ezen vetyengeni.
    erős elvti más eset. ő nem tud mindent jobban – mert a mindent tudás terhével nem verte meg a sors, sőt! – de önálló gondolkodás helyett szívesen ismétel fideszes propagandamantrákat.

  • Gyengécskék,Fuserek,falusiak!
    Nem ismerik az ösztönzést? Ja azt nem tanitottàk,hiszen a Pàrt mindenhez értett,a pàrttagokon keresztül,meg a pàrttitkàr mindent ellenörzött.Igy jutottunk el a Trabantig,Moszkvicsik,
    Zaporozsecig……,még mindig ezekkel autoznak?
    A nàlunk kényszerböl sokàig tarto feudalizmus-a vesztes hàboruink,
    forradalmaink utàn-helyenként uj feudàluraknak kellett a gyöztes szàmàra megszerzett-esetleg
    visszaszerzett-hatalmat a legyengült orszàgban eröskézzel megtartani.
    A legutolso vesztes hàborunk utàn,egy ujabb vesztes stratégiàt
    eröltettek rànk. Ebböl is hiànyzott az egyén ösztönzése,az
    egyéni szabadsàgjogok teljessége,de a vàlaszok mindenre naprakészen voltak.Hiszen a Pàrt mindent tudott és ellenörzött,a
    Pärttitkàron és a tagokon keresztül. Ezért érthetöen szokatlan,hogy most végre kitalàltàk az ösztönzés modjàt.
    Most nem mondanak olyat,hogy”Aki nem dolgozik,neis egyék”.
    Azt mondjàk,hogy”Aki többet dolgozik,vagy nagyobb értéket àllit elö,többre jut,és ezzel sajàt magànak és a közösségnek is segit”.
    Ugye furcsa dolgokat irok?
    Kennedy elnök mondta:”Ne azt vàrd-nézd-,hogy a közösség mit ad neked,hanem azt,hogy Te mit tudsz adni a közösségnek,mert igy fog gyarapodni a közösség,az orszàg”.
    A csodavàroknak,a csodàkat magunknak kell megcsinàlni,mint màs
    orszàgok is megtették!

  • Dénes ERÖS
    2014 január 29
    4:55 du.

    Ezaz, drága Déneseltárs!! Odacsapni a szögeskiscsizmát a fővonulási tírenn, hagyremeggyen a komenyista eltársak gyomortya a főkészűccsíget láttánn!!
    moncsak nekik bátrann, hogy nempofáznyi eltársak, mer mostann a fasisztaeltársak, meg a nácieltársak pofáznak!!
    oszt megám drága Déneseltárs, asztatis megaszonhatod nekik, hogy itten a stadijonokka, meg a fődekke, deméga trafikokka is öztönzönk! Mink! mer’mostann nema komenyista eltársak zsebibe vana kasszakulcs!
    Arrúviszont nebeszíjjé drága Déneseltárs, hogy ösztökéni csak asztat lehet aki dógozik, merakkó arrú is köll, hogy hun? mer’ teistod, drága Déneseltárs, hogy munka az nincsenn. van, decsaka minketszerető eltársaknak! A zellenzéki eltársaknak meg coki!!
    mer mink tuggyuk, hogyankő ösztökényi!! Mostanis üsztökéjjük a bótosokat, kereskedőket, válalkozókat, hogy ollan píztárgíptyük legyen, amillent miárulunk!! Asztha a harmadik varijációjuse dógozik, mer a gyártómarha nemakarta kifizetnyi a husszázalíkot a haszonbú, akkó majdmink jól leelenőrizzük, aszt mingyárost kiderű, hogy ettű nemjó. A pénztárgíp. A programmse, de arrúse beszíllünk drága Déneseltárs, merasztatmeg micsinyátuk. oszt nemkő mindent a zorrára kötni a komenyista eltársaknak.
    mer ezek mindenenn főháborodnak!! A mi Viktorunk megajándíkuzza üket tízszázalík rizsacsökkentísse, aszt aszongyák níhányann, hogy há’iszen tik emetítek illen magasra!! Nemtuggyák, hogy minkmá kétéve husszázalíkka kevesebbér kaptyuk a gázot, meraz gáz lenne-nekünk, drága Déneseltárs,- ha megtunnák. Mit háborognak ezek néhány Audi nyócas mijatt? meghogy brazillijába, vagy hunafrancba tartottak köszgyülíset a zonkormányzat pízibű. Hát hun tarcsák? Szibérijába? Eisa rizsacsökkentís eredmínye!! Mer brazilijába nemköllött fűttenyi, szibérijába meg köllött vóna, merottan ollan hideg van, hogy még a kurvák is fagyállót hasznának sikosíttónak!!
    Eszt köll belecsapkodni a komenyista eltársak pofájjába!!Meg asztat, hogy nemleszünk gyirmót!! mer itta keleti nyitás!! A napis ottan kel! Meg minkisonnan gyüttünk! Aszt akinek nemteccik ammeg bekaphassa!
    Aszt haja nyugati imperiálista eltársak Brüsszállbú beleakarnának pofázni itten, hogy kibű csinálla mi ministránselnökünk milliárdost, akkormajda mi Putyinkánk jól odacsesz a rohatt kapitalista eltársaknak!!
    Eszta nemdógozik, neisegyék dógot nenagyonn erőtesd, drága Déneseltárs, mer ittemmég esetleg valaki emlíxik rá, hogy hunnan erett..Tod, aza Pál nevü sok gondot okoz nekem, drága Déneseltárs. mer mérkő illesmiket írni egy levíl víginn? Tod, a második levíl víginn, ahún a Terhesszolnokijaknak firkáll!! (3:1O) Mongyuk, a komenyista eltársak nemóvassák a bibliját, aszt ussetuggyák, deazér óvatossann az illesmikke. mera zördög, mega Gyurcsány nemalszik!!
    ezeketa zajutómárkákat meg felejcsed e drága Déneseltárs.. Mer a Rönóttú a Pözsgőig, a Falavágentú a Fijattig vótottan mindenféle bűzgíp!! Máa hatvanas évektű. Amillen ravasszak ezek a komenyista eltársak, ezek kípesek, aszt emlíkeznek rá!! meg támmég arrais, hogy dógozni tuttak. Meg haja bányásznak megrepett a csigijájja,vagy leesett a zeggyik lába, mera csillevót a zerősebb, akkó nemaszonták, hogy kípezze át magát kompjutár progragadozónak, hanem ekütték nyugdíjjba. ja, ja, olyan rokkantósba. A többi dógozó eltársaknak meg muszájvót!! meraki nemdógozott, asztatis etették, csakasztata börtömbe, kájemkájér.
    Ez Pártmindenttudott dógot se nyomassad drága Déneseltárs, meritten murvasokan vannak akik egyrézbű emlíkeznek arra, hogy mongyuka márijaszeplőtleni téeszcsé pártitkárgya még asse tutta, hogya féfalu duggya a felesígit, nemhogy asztat, hogy a disznóneveldíbe hány extra disznót nevetek fő a zelnök mega zagronómus eltársaknak. Iga, a másik tizet meg elatták a falubelijeknek, deja pártitkáreltárs errűsetudott, mer egísz nap azza vót efoglava, hogy óvassa a brossurákat, mega zötéves tervet. iga, asztat szítta is!
    Ezsta kenády dógot má annyiszor meg annyiféle formába emontad, hogy lassan má a kapcavásárláskoris esztetet mondoma zeladónak..
    Mégannyit drága Déneseltárs, hogy csodák nincsenek!! Illetve vannak, deazok nemcsodák, hanem a mi szeretvetisztűtt ministránselnök eltársuk tudattya, hozájaértése, mega teheccsége!
    Szal, csak óvatossan ezekke a rohattimperialista eltársak álta mondottakka, mind szabaccságjog, mega mindenrekísz válaszok..
    merhamostann kiderű, hogy a mostani igazmagyar eltársak már a komenyista korukbais ugyanesztetet monták, akkó minket, drága Déneseltárs, áprilisba ezavarnaka robogó magyar kismangalicamalac lobogó farkincájára..
    oszt nézhetünk, mind a ministránselnök ur a Puskásdíjj átadásakor a távozó imperijalista focistaeltársak utánn!!
    Oszt mi is csak állunk majd itten megzavarodva.
    Esztetmeg namakargyuk. Ugye drága Déneseltárs?

  • Figyelő
    2014 január 29
    3:02 du.
    Tegyünk már különbséget az álmok és a valóság között! A tények és félinformáción alapuló vádaskodás között.

    Igaz, most tökéletesen fogalmazta meg. Az ön valósága! De az ön valósága nem a magyar valóság! Ami azért lényegi különbség! Az ön jobboldaliságával az a baj, hogy egy kifejezést gyűlöl mint gyűjtő fogalmat, nem azokat, akik tettek is valamit ön ellen. Noha az életrajzi adatai zavarosak, így inkább a családjáról beszéljünk ami elfogadhatóbb lenne.
    Az én családom is nagyon sokat veszített, így soha nem szavaznék a Munkáspártra. Lassan viszont egyenlőségjelet kell tenni a rákosi féle államosítások és az orbáni államosítások között. Annyi a különbség, hogy a Rákosi-féle államosítás haszonélvezői a nincstelen cselédek lettek, amíg az orbáni államosítás haszonélvezője egy körülbelül ezer fős csoport.
    Erre mondjuk azt, hogy maffia kormány!

  • Kedves gyengék oldala!
    A pénztàrgépekröl,online pénztàrgépek bekötve a hivatalokhoz,igy minden szàmla-a pénz-utja mindenhol nyomonkövethetö.
    Erre mondhato,hogy a maffiàzàs megszüntetésére irànyulo lépés.

  • Dénes ERÖS
    2014 január 29
    4:55 du.

    „Azt mondjàk,hogy”Aki többet dolgozik,vagy nagyobb értéket àllit elö,többre jut,és ezzel sajàt magànak és a közösségnek is segit”.”

    Na látod te szarházi, az ilyen fidesz kommunikációból bemagolt rákosista agiprop mondatokkal bizonyítod mekkora hazaáruló patkány vagy, persze csak ha feltételezzük nem vagy borzalmasan betépve mikor ezeket írod! Te nyomorult hát mindenki aki itthon él, politikai hovatartozástól függetlenül mára már tudja, hogy csak és kizárólag az számít amit te is művelsz, a takonygerincű seggnyalás! Nincs értéke a munkának, a tehetségnek, a szorgalomnak semminek ami előbbre vitte az embert a civilizáció során csak az alázattal láb mellé kuporodó, üresfejű elvtelenség amire igény van. Ugorj már Fehér megyébe az „előre a munka frontján” tábláddal és add elő ugyanezt a kisemmizett parasztcsaládoknak, hogy csak az ő hibájuk ha nem tudnak előbbre jutni! És ne csodálkozz te gazember ha elevenen széttépnek! Itt van egy részlet egy Ángyán interjúból a „lehetőségekről”:

    „-Ahhoz képest amit a miniszterelnök úr mondogat, hogy ennyi és ennyi hektárt nyertek a „kérges tenyerű magyar gazdák” van sok tíz hektár alatti „kis győztes” miközben Mészáros -döbrögi- polgármester-gazda Felcsúton 1324 hektárnál tart. Ez már a Csák Máték világa, amelyben az országot felosztják a helyi tartományurak, attól kezdve minden az övék a pallosjogtól az első éjszaka jogáig.”
    ….
    A pályázat rendszerről:
    „Vannak olyanok mint Mészáros gazda akik előre tudják „annyira jók”, hogy úgyis nyerni fognak, különben nem kezdenének előkészítő beruházásokba. … Ha ez a folyamat nem áll meg a magyar falunak befellegzett!”

    Szóval dénes erös! Az ilyen emberek mint te akik ilyen szintű cinizmussal és alávalósággal agitálnak a saját nemzetük ellen, nem kötelet érdemelnének mint Mészáros, de téged eleven kellene megnyúzni!

  • erős et. már egyszer jeleztem, hagyjon fel a debil megszólításaival, ha nem, hát magára vessen. az internet szar, lassú, megszakad, az adat menet közben elvész. azon felül csak azt közvetíti, ami bebillentyűznek. elvtikém, miről is beszél?

  • fuser, megnyúzni? minek? belülről már így is rothad! az agyánál már látványosan elkezdődött. rothad a narancs!

  • Ez igaz, csak rohadtul tud bosszantani mikor valaki a jóléti demokrácia csúcsának biztonságából beleugatja a magyar emberek arcába, több gyermeket nevelő, ötvenévesen is minimálbérért, nyolc órás munkaidőben tíz órákat gürcölő emberek millióinak az arcába, hogy ez így van jól és csak azért nem élsz európai körülmények között mára egyedüliként itt Közép-Európában mert lusta vagy. Hát milyen ember az ilyen? Semmilyen! Nem ember!

  • Horváth György

    Kedves Erős Dénes,
    legyen szíves válaszolni. Egy adóellenőr, koordinátor levelet ír súlyos visszaélésekről a kormánypárt második emberének, a Parlament Gazdasági Bizottság elnökének. Levelét több ezer oldal anyaggal tudja alátámasztani. Nem történik semmi. A cukoripar prominense szerint az ÁFA kb. 90 %-a ebben az iparágban nem folyik be a költségvetésbe. Nem történik semmi. Csak egy mai hír: http://nepszava.hu/cikk/1009404-orban-fogorvosa-elintezte. (Én Budapestről írok.)
    Uram, mi lenne Kanadában, ha ezek a dolgok ott történnének meg?

  • Fuser
    2014 január 30
    9:01 de.
    Ezt az idióta erőst el kellene hurcolni Magyarországra, hogy élvezni tudja az általa istenített kormány áldásait. Azt hiszem, ezzel a megoldással mindannyian elégedettek lennénk, és még nem is vagyunk rosszindulatúak! 🙂

  • horváth györgy: erős et azt nem tudja. ő svájcból propagálja a fidesz ortodox gazdaságpolitikáját. igaz, ettől függetlenül nem fog válaszolni. előbb megkérdezi a lendvay utcai pártközpontot, hogy mi is a véleménye.

  • Horváth György
    2014 január 30
    11:18 de.
    Itt már cső-csövön nem maradt volna..

  • Don Ovuz
    2014 január 30
    11:23 de.

    Igen! Ez egy célravezető megoldás lenne, bár humánusnak aligha nevezhetnénk, lévén egész társadalmi rétegek élnek ma Magyarországon olyan körülmények között ami európai, XXI. századi mércével mérve nem nevezhető emberinek!

  • Ille István
    2014 január 30
    11:29 de.
    Azért ez az IP cím egy kicsit csalóka. Rákerestem az általam használt gép IP címére. Kiderült, hogy nyuszi vagyok, és egy barázdában lakok. Nem találta el a régiót, hanem valahol Szeged környékén egy pusztára helyezett ki. A műhold képet bekapcsolva kiderült, hogy egy szántóföld! Igaz, nem messzire láttam egy fa képét, valószínű az a téli szállásom. 🙂
    Rákerestem egy másik keresővel, ami legalább a régiót eltalálta, mivel csak a szolgáltató címéig jutott, a gép IP címe viszont nem stimmelt, vagyis valószínű csak a szolgáltató címe.
    A települést egyik sem találta meg. Eddigi kutatásom alapján négy helyen tartózkodok.

  • Horváth György

    Erős Dénes úrnak, sok szeretettel. Svájcban mi lenne másnap a Parlamentben? http://magnes.blog.hu/2014/01/28/ki_a_partpolitikat_az_iskolakbol

  • kedves donom, az attól van, hogy amit te látsz (ha megtisztelnél azzal, hogy tegeződünk), az egy átjátszó állomás. az ip-cím keresés – legalábbis, az amatőr – valóban megáll a szolgáltatónál, a tényleges előfizetőt lakcím szerint csak hatósági megkeresésre adják ki.
    azon kívül az én ip-címem pl. – ami „légből kapott”, nem vonalas -, attól függően változik, hogy melyik átjátszó állomás teríti be nagyobb hatásfokkal a vételi szektort. ráadásul, mivel mobil stick, bárhol változik az ország területén.
    a hegedűs-hívő ténsasszony is tiszamenti átjátszó állomásról kapja a jelet, de azért nem barázdalakó 😀

  • Kérdések Thomashoz

    THOMAS,téged ki vagy mi kényszerített külföldre?
    Miért siratod a kommunista tákolmányt?Szeretted?
    Hol tanultál meg ilyen otrombán hazudni?Kampányolunk,kampányolunk?

    THOMAS,MONDD MEG!

  • küszküllö
    2014 január 30
    1:22 du.

    „THOMAS,MONDD MEG!”
    🙂 🙂 🙂 ))))
    Hát mi a baj mütyűr? Nem cserélték ki időben a pelusod azért vagy ilyen nyűgös! 🙂

  • fuser: ne neheztelj rá, változó korban van 😀

  • Ille István
    2014 január 30
    1:21 du.
    Számomra a megtiszteltetés!
    Itt kábel-net van, azt használom. Ezért lepődtem meg, amikor nem tudtak beazonosítani.
    Én inkább a címkiosztás változására gondoltam, hogy az előző cím lehetett azon a környéken. Titoknak éppen nem titok a hely, mivel címmel is tudom vállalni a véleményem.

  • Kuszulu be rinyálj.
    Szedd ösze magad.
    Légy férfi , akkor is ha nő vagy.
    Vagy fordítva hehehe

  • Appardon..nem ” be ” , hanem ” ne „….így a háles

  • Nincs hová beírni. Meghalt Jancsó Miklós.

    „A Még kér a nép megszületéséről ezt mondta: „a Még kér a nép idején én már Olaszországban éltem, és ott jöttem rá, hogy rohadtabb dolgot, mint a korai, gyilkos kapitalizmus, a föld nem hord a hátán. Pontosan fedi a valóságot az a mondás, hogy a tulajdon lopás. A politika pedig nem más, mint az a lehetőség, hogy belekerülj abba a körbe, amelyiknek módja van lopni. A Még kér a nép ebből a felismerésből született.” Jancsó Miklós
    R.I.P.

  • küszküllö
    2014 január 30
    1:22 du. Ezt az ostobaságot, hogy aki nem szereti az Orbán kormányt az a kommunista tákolmányt sírja vissza, el kellene felejteni. Ez komoly elmebajt feltételez. Vagy csak a látótér ilyen keskeny? A csőlátás szörnyű betegség.
    Thomas hazudott? Cáfolat nélkül? Ilyen otrombán vádaskodni….. Nem pirul, mikor hazugsággal vádol valakit azért mert nem tetszik az igaz szó? Ha lenne következménye a rágalmának akkor is merné?

  • Llanfair
    2014 január 31
    5:13 de.

    Jaj! Hát ez nagyon szomorú hír! Nem vagyok oda a Jancsó filmekért de ez semmit nem számít! A magyar filmművészet örök ikonja volt, és marad is szívünkben! Isten nyugosztalja!

  • Igy igaz ,egyetértek a kérdésekkel.A szegény emberek jártak legrosszabbul,ezért van 4,6 millió mélyszegény,ezért éhezik 500 e gyermek,ezért hagyta el az országot 500 e ember!Szégyen,gyalázat amit ez a kormány tesz!Mikor mondjuk hogy már elég volt!!!!!

  • küszküllö
    2014 január 30
    1:22 du.
    Drága Kiszküllö eltárs..
    Thomas eltársat valszeg ugyanaz kényszerítette külföldre, mint azt a másik kétszázövenezret a Forradalom után, vagy az 57 és 89 közötti időszakban külföldre menekült hetvenötzret, vagy az elmúlt három és fél évben az országot elhagyó félmilliót: a demokrácia hiánya, az elnyomás, az alapvető emberi jogok lábbaltiprása.
    Második kérdésed formállogikailag értelmezhetetlen, következetlen, mert amiket felsorolt, azok pontosan egy kommunista diktatúra jellemzői (is), így a kérdésekkel nem „sirat”, -bár szó, ami szó, síralmas, hogy ezeket a kérdéseket még mais aktuális feltenni. Sőt, Továbbmegyek, aktuálisabb, mint valaha.
    Hogy Thomas hazudna, az kizárt. Legalább is azok számára, akik legalább nagy vonalakban követik a hazai eseményeket, van némi elképzelésük a demokráciáról, és meg tudják különböztetni a diktatórikus intézkedéseket a demokratikusaktól. Bizonyítékokat találhatsz a napi sajtóban, a tévében, a parlamenti közvetítésekben, a Magyar Közlönyben, de leginkább a városokat, falvakat járva, az emberekkel beszélgetve. Hogy te nem tartozol azok közé, akik követik az eseményeket, érdeklődnek, utánanéznek dolgoknak, gondolkodnak és összehasonlítanak, értelmeznek és véleményt alkotnak, az egyrészt sajnálatos, másrészt szégyenletes.
    Narancsszínű szemüvegen át a legszürkébb napokon is napsütést vizionálhat valaki, de ettől még szürke és hűvös marad az idő. Talán cáfolni kéne, együtt, vagy tételesen a Thomas által leírtakat. Mert az, hogy hazudik, az kevés, mint molylepkében a mágneses erőtér.Hogy nem megy? Van ilyen. A lónak is négy lába van, mégsem asztal.
    Oszt énis hadd kérdezzem meg tőled: butáskodunk, butáskodunk?

  • Christopher,illécske!
    Szabad olyanokat ide irni,mint fuser,ille…irnak?

  • erős et: mióta zavarja egy ténymegállapítás?

  • A gyurcsànyizmusrol és bajnaisàgrol irt rész nem tetszik a cenzornak? Csak az ellenem irtak jelenhetnek meg?

  • Szivesen én is ide irnàm a véleményemet,de nem jelenne meg.

  • erős et: csak óvom attól, hogy mások is rögeszmésnek nevezzék. egyszer még hálás lesz nekem érte.

  • Dénes ERÖS
    2014 január 31
    3:14 du.

    Nem ellened döncike, nem ellened! Rólad! És ha már Svájcban élsz megtanulhatnád, hogy a világ civilizált része már csak ilyen, az igazságot meg lehet írni akkor is ha valakinek ez fájó! Sőt sokszor a hazugságokat is meg lehet írni, lásd a féreg, agiprop firkálmányaidat!

  • küszködő,erős dns
    Legalább egyetlen konkrétumát cáfolnátok meg a cikknek (pedig van benne bőven), de ti annyira szánalmasan mocskos patkányok vagytok, hogy még külföldről is a magyar hazát áruljátok.
    Ritka egy féreg az, aki az ordító tények ellenére is a cikk íróját amortizálja, mert a konkrétumokat képtelen megcáfolni.
    Az ilyen szarmagyarok miatt tartunk itt, a triplabóvlis, demokráciafelszámoló, bolsevik tipusú központosított országrombolásnál.
    Ti aztán éltek az állampolgári jogaitokkal, és hülyék vagytok, mint a segg.

  • Fenyvesi Glória

    Az nem tetszik valakiknek, ha az egyszerű magyar emberek és a középosztály érdekeit is képviseli Valaki?
    Nem csak az idegen érdekeket?(Bankok,multik)…stb…

  • Fenyvesi Glória

    Kedves Kovács Éva!
    Az éhező 500 gyermekért nem felelősek egy kicsit sem a szülei is?
    Aki lusta tanulni, dolgozni, és be sem akar illeszkedni a többségi társadalomba, annak következményei is vannak…

  • fenyvesi glória : 500.000 az az ötszáz. a következtetése tipikus. lusta dolgozni? hol is? tanulni? egy szegregált iskolában, ahova bejárni tán még cipője sincs? beilleszkedni nem akarás? üljön már fel fordítva a lóra, és rá fog jönni (már, ha) hogy kirekesztésről van szó!

  • Fenyvesi Glória: Ez szép volt. A munkahelyüktől megfosztott emberek nem akarnak dolgozni? Arra a bányászra vagy járművezetőre stb gondol akik alól kihúzták az állását? Lehet várni egy 45-55 éves embertől, hogy átképezze magát? Mit tanuljon? Mondja a megoldás ne gyalázza azokat akik vesztesei Magyarország hasításának. Belegondol annak a helyzetében ki magas fokon műveli szakmáját de 20-30 év után levelet kap, hogy le is út fel is út? Mert kell Széles úrnak a BKV? Menje celebnek vagy az X faktorba? Mert a munkaereje nem kell senkinek. Ha csak nem ingyen. Szép a világ fekete-fehérben? Még azt is megkérdezném, ha a szülók nem tudják etetni a gyermeküket a társadalom miért van? A szülök hibája miatt dögöljön éhen a gyermek? Gondolom Glóriácska sok munkájába került oda születni ahova született? Vagy csak mázlija volt, hogy kinek a x@xxából sikerült kikeveredni?

  • llanfair
    2014 február 1
    6:51 de.
    Megnyugtatom, hogy az USA-ban főleg, de Kanadában is nagy a munkanélküliség a gyárak, üzemek megszüntetése óta. A global gazdasági átok miatt. A multik megjelenésével, melyeken kinai, és más ázsiai gyártműányokat árulnk, megszünt a hazai ipar.
    Persze Magyarországnak kis lehetősége van ezen túljutni, de NEM most kezdőödött el ez a szituáció.

  • Figyelő: Kedves Figyelő! Itten nem ez volt a lényeg. Itt is nehezebb lett az élet. Igaz itt nem harsogják az emberek arcába az ellenkezőjét. Pedig itt tényleg sokkal jobban megy. Itt arról van szó, hogy a kuruclány „lelustázta” a munkanélkülieket. Ez elég somás és gőgös ítélet. Sok rosszat lehet rám mondani, de én az egész 24 évvel elégedetlen vagyok nemcsak a Fidesszel. Csak az utolsó hárommal a legjobban.

  • Kedves Figyelő: Valahol dicsekedtél, hogy nem vagy 100 éves. Türelem, mindennek eljön az ideje.

  • Kedves Figyelő. Jut eszembe Mi tegeződtünk. Haragban vagyunk? (worry)

  • Figyelő.
    Én is megnyugtatlak. Nem magasabb. De még mindíg csak 7.2 %. Ezzel a számmal odahaza boldogok lennének a munkakeresők. Ott ugyanis 25%-os a munkanélküliség. Statisztikákban nem, mert azik között nem szerepel a félmillió külföldön dolgozó, a közmunkások, és a járulékosok..Nézz be ide. (Előtte kellett volna, mielőtt megint tettél egy kategórikus, megfellebbezhetetlen kijelentés..)

    http://www.huffingtonpost.ca/2014/01/10/unemployment-rate-canada_n_4574735.html

  • Bocsi, de már nehéz eldöntenem, kivel tegeződöm, kivel nem! Elnézést.
    Ja, amit a kuruc mond azt nem szoktam elolvasni, csak átugrom.

  • fuserok
    Abbol az igazsàgbol kell kiindulni,hogy 2004-ben eladtàk a DUNAFERR-t, utàna a MALÉV CARGO-t,a REPÜLÖTERET,MOL részvényeket….
    és mégis:ADOSSÀGNÖVEKEDÉS,TULDEFICITELJÀRÀS-2004 ota-,2008-ban IMF kölcsön…,INFLÀCIO,EGÉSZSÉGÜGY,OKTATÀSÜGY,MÀV,VOLÀN,3-as METRO,BKV,
    BUDAPEST és a többi ÖNKORMÀNYZATOK ADOSSÀGA,problémàkat is örökbe
    hagytàk.
    A TULDEFICITELJÀRÀS megszüntetve,az INFLÀCIO megfékezve,az IMF hitel
    -2012-töl visszafizetve,az önkormànyzatok adossàga àtvàllalva.

  • „FUSEROK”: Az első Fidesz kormány alatt kérte a BKV a neki járó pénzt a kormánytól. A válasz az volt, hogy dolgozzanak jobban majd lesz pénzük. Mert akkor nem rohad a busz? Négy évig nem adták oda a pénzt ami jár, A Metrót pedig leállították. De kegyesen megengedték, hogy hitelt vehessenek fel. Most azért nem tudott indulni a busztenderen mert adóssága van. Így Széles nyerhetett. Ez csak a BKV elleni bűnük.

  • „…A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”(Szolzsenyicin)

  • Egyik kutya,másik eb.

    „Polányi derűlátása azonban nem vált valóra – a neoliberalizmus lényege az, hogy az emberek sorsát a piaci törvények határozzák meg. Az embereknek kell a gazdaság parancsait követni, és nem ellenkezőleg. És amint azt Polányi előrelátta, ennek az eszmerendszernek a megvalósulása közvetlenül a „társadalom lerombolásához” vezet. Mi történt tehát? Hogyan lehetséges, hogy fél évszázaddal a második világháború befejezése után ide jutottunk? ”

    http://paradoomer.blogspot.se/2010/02/neoliberalizmus-rovid-tortenete.html

    „A rendszerváltás idejére az ország gazdasági irányítása már régen a neoliberális közgazdászok kezébe került. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a magyar kormányok négy év leforgása alatt megnyitották az ország piacait a sokkal tőkeerősebb, fejlettebb technikával rendelkező nyugati vállalatok előtt. A külkereskedelem liberalizálása során, négy év alatt – a hazai ipar legcsekélyebb védelme nélkül –, minden importkorlátozást megszüntettek. Emellett olyan törvényeket hoztak, amelyek a még esetleg életképes vállalatoknak is megadták a kegyelemdöfést (csődtörvény, számviteli törvény, pénzintézeti törvény).”

    http://www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article430

    „Kérdés, hogy ha ez így van, akkor mitől omlott össze a jóléti állam?

    Pogátsa szerint valójában nem omlott össze, hanem a 70-es évek végén kibontakozó neoliberális forradalom tudatosan leépítette azt. Öt nagy sokk rázta meg ebben az időben a világot: a két olajválság, a Nixon botrány, az aranystandard feladása, illetve az amerikai eredetű kamatválság. Ez az öt válság szétzilálta a nyugati államok háztartását, és erre hivatkozva lépett színre a neoliberális politikai elit. Privatizáltak, dereguláltak, leépítették a jóléti vívmányokat, arra hivatkozva, hogy a megelőző évtizedek társadalmi berendezkedése fenntarthatatlan.”

    http://hvg.hu/gazdasag/20130114_A_joleti_allam_vege

  • „A Metrot leàllitottàk…”
    A 3-as Metron 40 évnél idösebb tüzveszélyes kocsik közlekednek,a legfiatalabb 27 éves.

  • erős et: ne aggódjon, tarlós et. felújíttatja. tudja, csatolt melléküzlet a paks2 – höz.

  • Szimon József

    Kiváló, terjesztésre méltó összeállítás! Csak azt kell helyesen megítélni, hogy kihez szól, szólhat?
    Az agyhalott zombikat (itt is jól láthatóan) persze ez sem győzi meg, de ez amúgy is lehetetlenség: a megmaradt vakhitűek tábora ugyanis kizárólag narancsba csomagolt tényeken él, tehát immunis a valóságra és az is marad. A Simicska-Mészáros párost azonban csak frappáns jelképként szabad értelmezni: a maguk alá hizlalt jéghegy már valós tömeggel bír, és több-százezres, pereputtyos klientúrát foglal magába! Az ő érdekvezérelt szavazatuk pedig szintén megingathatatlan.
    Azért viszont tényleg érdemes küzdeni (köszönet a szerzőnek is!), hogy a fennmaradó és nyilvánvaló többség szemét minél tágabbra nyissuk, hogy „látva lássanak”. + az alábbi linken elérhető vizuális kiegészítés – https://www.youtube.com/watch?v=3jfOpNP-Frs