Irány Esztergom! A zsinagógát védő antifasiszták a Jobbiknak és a Fidesznek is üzennek

2014 február 13 12:02 de.25 hozzászólás

Miközben a Mazsihisz meglehetősen ambivalens kommunikációt gyakorol a Fidesz-KDNP kormány történelemhamisító tevékenységével szemben (a kétértelmű üzenetekhez az is hozzátartozik, hogy a Mazsihisz lájkolta Orbán Viktor Facebook oldalát), szerencsére egyre erősebb a magyar társadalomban egy olyan független civil mag, mely nem tiszteleg az évtizedek óta bebetonozott vezetők és az államtól függő szervezetek előtt, mely nem vár engedélyükre, elveti a műüdvariasságot és megalkuvás nélkül képviseli elveit. Ilyen csoportnak számít az a több mint 200 civil aktivistából álló közösség, mely a Facebookon keresztül tervez egy kisebb „kirándulást” Esztergomba, ahol az 1888-ban épült zsinagógát (mely a helyi zsidó közösség második világhaború alatti lemészárlása óta konferenciaközpontként, aztán kultúrházként üzemel) védenék meg az oda, február 14-ére kampányrendezvényt tervező neonáci Jobbiktól. Az élőlánc egyik főszervezője és kezdeményezője Garai-Édler Eszter, a Kanadai Magyar Hírlap munkatársa.

Nem törnek át!

Nem törnek át!

Eddig 202 civil aktivista jelezte, hogy február 14-én, 17 órakor Esztergomban, az Imaház utca 2/a előtt találkoznak. A Jobbik lakossági fóruma – melyen Vona Gábor, a neonáci párt miniszterelnök-jelöltje és Nunkovics Tibor képviselő-jelölt is résztvesz – 19.30-kor kezdődik, úgyhogy a 17 órára érkező antifasisztáknak bő két órájuk lesz arra, hogy a neonácik érkezése előtt körbevegyék a meggyilkolt zsidó közösségre emlékeztető zsinagógát, mindazok ellen akik ma is szemrebbenés nélkül fogadnának egy újabb Soát.

A Jobbik rendezvénye az egykori imaházban, illetve zsinagógaban nagy nyilvánosság előtt történő meggyalázással, az áldozatok leköpésével, a több mint 7,000 magyarországi Holokauszt túlélő megfélemlítésével ér fel. Elég nagy szégyen, hogy a hitközségek képviseletével megbízott Mazsihisz nem képes hatékonyan fellépni ez ellen. Ez ugyanakkor lehetőséget nyújt a demokratikus érzelmű, az inklúzív társadalmat támogató civilek számára, hogy saját kezükbe vegyék közösségük és országuk sorsát.

Miközben a Mazsihisz fontosnak tartja belinkelni Orbán Viktor rajongói oldalát, a Jobbikmentes zsinagóga nevű Facebook csoport éppen külön autóbuszt indít a budapesti Rózsák teréről február 14-én, 15 órakor. Az irány Esztergom. A cél már ismert. Az is biztos, hogy amikor bezáródik az ajtó és rányomnak a gázra, másodperceken belül lehagyják a Mazsihiszt. Ez pedig a német megszállási emlékműt építő, a Holokauszt-tagadó történészt alkalmazó Fidesznek is kristálytiszta üzenet, hiszen vannak az időnként hízelgő, állami pénzből élő szervezeteken kívül olyanok is, akik nem függnek az ő támogatásuktól és akiket nem lehet elnémítani.

Vagyunk azért jónéhányan akik csak Kanadából és az Egyesült Államok tudjuk majd követni a pénteki megmozdulást, pedig ha lenne rá lehetőségünk, mi is az élőláncot bővítenénk. De ezzel szemben csak annyit tehetünk, hogy rátok gondolunk és a pár hete elhúnyt Pete Seeger amerikai zeneszerző, illetve polgárjogi aktivista dalával,  a We Shall Overcome-mal erősítünk benneteket.

25 hozzászólás

  • a fene se érti a mazsihisz pálfordulását! mégis csak a pénzről van szó?
    van annyi, amennyiért még az ő tisztességben megőszült – bár köves slomo esetében ez véleményes – hajuk is korpásodhat?
    avagy – ahogy ezt már orbánéknál megszoktuk – kulisszák mögötti alkuról van szó? vagy csak simán a régi módszerről: ha legyőzni nem tudom, hát megveszem?
    mind1, ez legyen az ő szégyenük.
    hanem eszterlánc,lesz ám ott rendesen provokáció! különösen így, hogy még időpontot is közöltetek!
    vona tarkóagyú gárdistái nem éppen toleranciájukról híresek!

  • Nem jó ötlet, de ez csak egy magánvélemény…

  • Normális országban cca 15000 nácigyűlölő sorakozna fel a feketébe parádézó barnaingesekkel szemben.

  • Fenyvesi Glória

    Ha jól emlékszem, volt egy FIDESZ-es hozzászóló Hölgy, ehhez a cikkhez.
    Az törölve lett?

  • Fenyvesi Glória

    Ja, bocs, már felfedeztem, de az olvasói levelek között…

  • Rákattintottam a facebook linkre, de nem jön be semmi.

    Amúgy a dal címe, a „We shall overcome” azt jelenti, hogy békülnünk kéne. Ehhez képest ti meg éppen harcra szólítotok fel…

    Ironikus, mint ahogy az is, hogy a szólásszabadság nevében akartok megakadályozni nektek nem tetsző rendezvényeket… Tudjátok minden relatív. Sokaknak meg ti vagytok a szélsőségesek, akiket be kéne tiltani.

  • Christopher Adam

    Kedves Vipera,

    A „We Shall Overcome” aligha jelenti azt, hogy „békülnünk kéne”. Azt jelenti, hogy „Le fogjuk győzni.” Az afrikai amerikai polgárjogi mozgalom indulója volt és éppen az igazságtalanság elleni lázadást szorgalmazta.

  • Kedves Christopher!
    Szerintem sem szerencsés a helyszin kivàlasztàsa,de most az egy önkormànyzati tulajdon-lehet,hogy tévedek?-.

  • Christopher Adam

    Igazad van, én tudtam rosszul.

    Ettől függetlenül továbbra is visszatetszést keltő, hogy egyszerre féltitek a szólásszabadságot, és akartok betiltani egy nektek nem szimpatikus rendezvényt.

  • Fenyvesi ékesszólása undorítóbb mint egy jóízű káromkodás.
    Cinikus és aljas.
    Akárcsak Dénes patkány stílusa.

  • Kis módosítás. a Mazsihisz 27 nem szavazattal két tartozkodás és pár igen mellett elutasította és bojkottálta az állami holakouszt megemlékezéseken való részvételt. Hogy a holnapi nap folyamán hányan fognak odamenni tüntetni az is rejtélyes, de hogy a Jobbik nem fogja kihasználni az utolsó lehetőséget, hogy megálljt fuj az biztos. Sőt, nagyon gyanítom elfognak szabadulni az indulatok rendesen. Ezen még majd a kivonuló vagy kirendelt rendőrség sem fog tudni urrá lenni. Esztergom polgármesterasszonya egy utolsó felszólítást irt Vonáéknak melyben kérte tartsák tiszteletben a helyet és másutt gyülekezzenek. Vona és társai erre mit tettek: vonyitottak, hogy nem nem soha. Más demokratikus országban a rendőrség akadályozná meg, hogy ilyen helyre bemenjenek még ha az már magántulajdonban van. Mert sajnos itt az is döntő szempont, hogy az épület tulajdonosa annak adja ki az épületet akinek akarja. Az egy más kérdés, hogy a hatóság rendvédelmi szervei letilthatják, és akkor Vonáék mehetnek vonítani a bíróságra. Mert mindig ezt teszik és a biróság eddig még soha nem intett be nekik, hogy ilyen megmozdulás törvényellenes. O draga Justizius mi a rosebbért van bekötve a szeme? Mert állítólag van paragrafus a gyülöletbeszéd büntethetőségére mint ahogy a felbujtásra is, csupán eddig egyszer sem alkalmazták senki ellen sem. Valamikor a héten láttam a Duna tévében Lomnici Zoltán juniort aki elmondta, hogy az alkotmánybíróság hozott jópár törvényt a gyülöletbeszéd és a felbujtás ellen, de mind a mai napig nem alkalmazzák. Példát is mondott. Nevezetesen a gyilkosságra vagy megfélemlítésre való bujtogatás éppen ugyan úgy büntethető mint a gyilkosság. Sőt! Az itélet súlyossága esetén a felbujtót ugyan annyira sulyosan lehet büntetni mint a közvetlen elkövetőt. Na de a tények magukért beszélnek. Jogszabály van de a végrehajtás az más tészta vagy gyakorlati alkalmazása.

  • fenyvesi glória: miből gondolja, hogy fideszes volt? nyilvántartása van a hozzászólók pártállásáról?

  • Göllner András

    Vipera ! Itt nem a szimpátiáról vagy az ön tudatlanságáról van szó (az utóbbi alatt most csupán a Pete Seeger világszerte jól ismert dalával kapcsolatos buta, kioktató szavaira utalok) Itt arról beszélünk, hogy hol a helye a magyar újfasizmusnak. Christopher Adam főszerkesztő úr, Garai Édler Eszter polgárjogi harcostársunk és jómagam is azt gondoljuk, hogy az új fasizmusnak, akár a réginek, nem a zsinagógában hanem a történelem szemérdombján a helye. Érti amit mondok, vagy lerajzoljam ? És ezt nem csak gondoljuk, hanem kimondjuk, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy tegyunk ezért valamit – ne cak járassuk a szájunkat, hanem tegyünk is valamit mindezért. Ezt csinálják a magyar antifasziszták amikor kivonulnak Esztergomba. Gratulálok Garai Édler Eszternek és a magyar antifasisztáknak bátor fellépésükhöz !!! Velük vagyunk, és hálásak vagyunk hogy őrzik, védik a szabadság lángját, az ártatlanul meghurcoltak, meggyílkoltak méltóságát, emlékét, és testükkel is gátat emelnek azok ellen, akik hazánkat hátrafelé a zsarnokság irányába meneteltetik. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza !!!!

  • Ugyanazt érzem és gondolom mint Gölner Bandi !!!

  • Göllner András

    Ezt jó tudni Geyza fiú !!! :-)Csak vigyázz, két „L”-el írom a nevemet. Mint Ella Fitzgerald. Dupla vagy semmi. Érted, ugye ? 🙂 Különben mindíg akarrtam mondani, hogy tök jó az a pikcsör a neved mellett. Kicsit fasisztagerjesztő, de lehet hogy csak kecsöpös ? Honnan szerezted ? Felcsúti ?

  • hehehehehe … szóval aszondod hogy így kell írni a híresség nevét is , kétellel : ” Fitzgeralld ” ?

  • Göllner Bandi :
    Attól veres a fejem hogy balodali elhajló vok. A nemzetközi Munkásmozgalom színe könyökölt ki a képemre.
    Nomeg attól is vörös hogy rézbőrű lettem : az utolsó mohikán a kerületben , a sok náci közt.

  • Göllner András

    Kétel vagy kétely ? Antifasiszta vagy antifaszista ? Mi az ha feldobod kő, ha leesik, nemkő ? Ezek az igazi nagy kérdések nem Géyza ? Mit mondanak a rosszmájú helybéliek ? Bélyegeznek vagy boritékolnak ? Remélem nem Téged. Na jó, ennyi hülyeség elég egy napra. Megyek megnézni micsináltak a kanadai hokisták a norvégokkal. Legjobbakat. Vigyázz a viperákkal, évi-olgákkal.

  • Felvinczy Károly

    Nekem csak annyi a halk hozzászólásom, hogy legalább legyetek politikailag korrektek: ez már NEM zsinagóga. Ha az épületet emlegetitek: VOLT zsinagóga, ma önkormányzati kultúrális szolgáltató intézmény. Egyébként úgy tünik, kissé megint túlérzékenykedésröl van szó.

  • Nagyon nagyon vigyázok velük.
    Veszek fel védőkesztyűt !
    Kesztyűskézzel bánok velük.

  • everybody together „We Shall Overcome”

  • Több mint százan tüntettek Esztergomban a Jobbik gyűlése ellen, amelyet a művelődési háznak használt egykori zsinagógában tartanak péntek este. A rendőrség lezárta az oda vezető utakat, az eseményeket az épülettel szemközti tér villanyoszlopaira frissen felszerelt kamerákkal és mozgó megfigyelőponttal is rögzíti. A teret kordonokkal szektorokra osztották és csak az egyik oldalán hagytak bejutási lehetőséget a Jobbik fórumára érkezőknek. (Origo)

  • örülök és köszönet nekik!

  • Fenyvesi Glória

    A tüntetők állítólag voltak vagy százan…

  • fenyvesi glória: már egyszer említettem, a moderálás ugyan lehetőleg folyamatos, de nem real time. hogy mennyien voltak a tüntetők, azt maga sem tudja, az pedig, hogy ki állítja, érdektelen.