Dokumentált államtitok sértés!

2014 március 13 8:21 du.18 hozzászólás

Elkövetője Kusza Szem – Páva Táncos dakota főnök jobb keze (tűzbe tennénk), a dokumentálást viszont Wiedermann Helga valósította meg, aki a miniszter kabinetfőnökeként megírta visszaemlékezéseit főnökének dicső tetteiről.

Nem is annyira a maga jókedvében, mivel a könyv bemutatóján Matolcsy arról beszélt, hogy ezt a könyvet Orbán kérésére írták meg, mint az elmúlt évek sikertörténetének bizonyítékát,  és a magyar rögvalóság van benne, amit együtt tettek és éltek meg.

A könyvben leírtak szerint – melynek műfaja azért mégsem fanti, vagy fiction (az Frei Tamás: A bankár c. regénye, ami kísértetiesen pontosan leírja a hazai pénzemberek működését, és amiből érezhetően Matolcsy is meríthetett működése során) – az akkor gazdasági  miniszter  egy ebéd keretében elárulta a Goldman Sachs bankárainak, hogy visszahívják az IMF-et és tárgyalni fognak velük.

2011 őszén, amikor a magyar gazdaság finoman szólva is szarban volt, a 6 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyeket nem lehetett eladni, az euró 316 ft felett volt, az Orbán-Matolcsy tandem úgy döntött, hogy visszahívják az IMF-et. Nov 17-én erről  Matolcsy hivatalosan is tájékoztatta az ittlévő IMF küldöttséget – mármint, hogy tárgyalni kívánnak velük a visszahívásról, ami, mint tudjuk, nem volt más, csak pávatánc – , mi több, elküldtek egy segítségkérő levelet az IMF-nek és az Uniónak is.

Ezek után Kusza Szem elment egy, már korábban megbeszélt üzleti ebédre a Goldman Sachs három bankárával, és az ebéd közti beszélgetés során közölte, hogy tárgyalásokat kezdenek az IMF visszahívásáról. Ettől aztán az ebédpartnereknek keresztbe állt az aranyozott kiskanál a szájukban, és rohamtempóban befejezték az ebédet, mivel sürgős telefonálhatnékjuk támadt, lévén, hogy bennfentes információhoz jutva jó zsíros forintügyleteket tudtak a háttérben lebonyolítani.

Matolcsy György

Matolcsy György

Mit ad isten, a 16 órai hivatalos bejelentés után izibe erősödni kezdett a forint, de addig Goldmanék – és akárhány orbáni csókos – rendes nyereségre tettek szert azzal, hogy délidőben gyenge forintot vettek, és 16 óra után vaskos nyereséggel eladták. Ezt úgy hívják, hogy insider trading, és pl. az USA-ban ezért 180 évi főbelövés jár, és még a golyó árát is kiszámlázzák a családnak, de még Európa boldogabbik felén is az ilyesmi a miniszter páros lábbal történő kirúgásához vezet, kevésbé toleráns nemzet esetében meg kormánybukáshoz. Persze, mindenki megnyugodhat, semmi ilyesmi nem fog történni, Orbanisztán nem arról híres, hogy ügyet csinálna az ilyen csacskaságból, Matolcsy továbbra is űzheti kisded játékait most már a MNB élén – noha teljesen alkalmatlan ott is – legfeljebb szegény Wiedermann Helgára fogják majd rá, hogy hazudott, fantáziált, és különben is.

Persze, az is lehet, hogy Kusza Szem is derékig benne volt a buliban – ahogy anno Kósa és Szijjártó is a forint bedöntésében, azon is jól lehetett keresni – mert semmi nem zárja ki!

Egyetlen mentsége lehet Matolcsynak:  ennek az államtitoknak a kiszolgáltatásakor nem lehetett egészen ép eszénél – amiről már több nyilatkozata során is meg lehetett győződni – és fel sem mérte, milyen következményei lehetnek a hülyeségének. Noch dazu, akkor Matolcsy volt az IMF magyarországi kormányzója!

A mókás az, hogy cáfolat egy se született, csak a szerencsétlen MNB adott ki egy olyan közleményt, amelyben bennfentesként magyarázkodik egy tőle elvileg szigorúan független intézmény, jelesül a kormány korábbi dolgaiban.

Szanyi kapitány persze, most is jól odamondott:  „picit sem csalódtam Matolcsy Györgyben, ugyanis közgazdásznak kezdetektől fogva, majd később állami vezetőnek is pont olyan ütődöttnek és alkalmatlannak tartottam, mint amilyennek sokszorosan mutatja magát”.

Itt tartunk most. Hogy holnap hol fogunk tartani? Mondjuk, 350 huf/€-nál. Addig Matolcsy nem lát semmilyen gazdasági kockázatot. Hogy Matolcsy milyen kockázat a gazdaságnak, azt ítélje meg mindenki maga. 

18 hozzászólás

  • Már megy a hazudozás, hogy a könyv nem a teljes igazság, csak mesekönyv Tündérmeseországnak.
    Bezzeg ha ez Simorról derült volna ki, akkor a fidesz tele pofával hazaárulást ordítana, és azt, hogy alkalmatlan a szerepére, mert a mocskos bankárokat segíti bennfentes információkkal.
    És mi minden lehet, amikről nem is tudunk?

  • Nos…
    Kedves hosszú nyelvű Orbovicsok,Kérjük az orrba-szájba cáfolatokat.1-1-1-1 jobb-jobb-jobb- jobb.Hátra arc…Indulj!

  • Tüske Zsófia

    http://hvg.hu/gazdasag/20140314_Megszolalt_az_IMF_is_a_Matolcsyebed_ugye
    itt van az IMF cáfolata, bár a történet teljesen hihető. Még a szociban, amikor Matolcsy a Pénzügyminisztériumban dolgozott, úgy hívták, hogy a kétkabátos Matolcsy. Volt ugyanis egy kabátja a Titkárságon a fogason, egy meg rajta, amikor lelécelt a munkahelyéről. Aztán, ha véletlenül keresték, a titkárnő csak annyit mondott, házon belül kiszaladt valahova, itt van a kabátja a fogason…. Eltolcsy már akkor is a szakértelméről és a munkamoráljáról, no meg a párthűségéről volt híres.

  • Szinte nincs olyan nap, hogy az ország (természetesen Magyarországról beszélek) életét, és a benne élő emberek jövőjét érintő hatalmas disznóságok ne kerüljenek a napvilágra. Ezzel szemben a média a porszemnyi 200 milliós Simonnal és a pitiáner, looser Zuschlaggal eteti a népet amíg ezek az ország szégyenletes irányítói teljesen inkompetens módon végzik a dolgokat és okozzák a felmérhetetlen nagy károkat. A Paks 2-re nem is térek ki, csak annyira hogy a tegnapi kiderült orosz források cáfolják Lázár korábbi kijelentéseit és megint az emberek szemébe hazudott egy ekkora horderejű dologgal kapcsolatban.

  • „HunCanada
    2014 március 14
    6:08 de.”
    Ellenzék?
    „itt sincs semmi,ott sincs semmi” Kis Mukk filmből, mikor a kincset kereste a holdfénynél.
    Sajnos töketlen,már mint az un. ellenzék.

  • Ezek csak fajszittyáskodni és neonáci szlogenek alatti felvonulásokat tudnak szervezni. Kodály köröndtől a Regnum Marianumig(?)Plusz Izrael államát fenyegetni.Szerencsétlen horpadt agyú horda.Már össze is csináltuk magunkat!Megyünk menedékjogot kérni.

  • Hun Canada :
    Mit érdekli a zemberkéket az amit el sem tudnak képzelni ?
    Ki látott már egyben 5 milliárd Forintot ?
    Naugye !
    Viszont pár tíz milliót el tudnak képzelni , emiatt baromira fel tudnak háborodni rajta.
    EZ a nyitja ennek a rohadt kommunikációs csavarnak.

  • Bokros Lajos azt nyilatkozta hogy ,a kuszaszemű Matolcsy a munkájával nyilvánosan szeret dicsekedni-ez valós is lehet mert a beszédeiből sugárzik az ostobaság és a dicsekvés-,Mivel eredményekről nem tud beszámolót tartani,ezért lotyogja ki dicsekszik a MNB terveiről.Talán túlzásba vitték nála a férfiasságát erősítő , államilag finanszírozott hormonkezelést. ,Annyi esze már nincs, hogy felmérje hogy kiknek mit
    fecseg és ennek következményeit,ezáltal okozott nemzetgazdasági károkat.

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    ott a baj, hogy Kusza Szem (idézem: „Addig Matolcsy nem lát semmilyen gazdasági kockázatot”).
    No ott a hiba, hogy Kusza Szem nemcsak a szemével nem lát (jól), de az agyával is gondok vannak…
    Nemtom, sakkozni tudott valaha is?!
    Okos szülők a gyerekeiket erre megtanították. Jól jött vón’ az ilyen tudás ebben a posztjában, amit – sokunk akarata ellen, sőt tiltakozásunkra fittyet hányva – tölt be. Mivel, ha az ember, vagy annak a jánya, fia, utódja megtanul IDŐBEN sakkozni, jobbá teheti az életét.
    Kusza Szem tuttira nincs ennek a tudásnak a birtokában, akkor nem habratyolna össze is, meg vissznya is. Úgy telibe találja a szerencsétlen forintot, hogy „az” már a szőnyeg alatt kúszik.
    Sokan imádkozunk, hogy még mélyebbre ne süllyedjen. De! Ameddig ilyen Kusza Szemek posztolnak olyan helyen, amit még megugatni sem képesek.
    Akkor?
    Mi a jó fenére számíthatunk?!
    Kereplővel kellene ki űzni a bársony foteljéből, de azonnal, már a tegnap is későn vón’.
    (( 🙂 ))
    A holnapunkat kérdés hogyan éljük meg, amíg ő habratyol és viszi az észt a pénzügyeinkben…
    Észveszejtő!
    Öngyilkosság.
    *
    Pontosítok, azért nem mindenkinek. Aki ugyi a kondér környékén ücsörög, jó időben, ugrik, vásárol, s jól tudja eladni, beseperni a lehető legtöbbet – Kusza Szem jóvoltából.
    A többiek?
    Ugyan, ki a jófene törődik velünk, a többiekkel?
    Mink… De MÉG mindig kevesen vagyunk.
    Reménykedem, nem lesz ez így mindig…
    Nem!

  • Pecor:
    TE csak ne dícsérd a pirospöttyöst.
    Tudja ő jól mit csinál és főleg hogy miért.

  • Geyza -Lehetséges hogy a kuszaszem mégiscsak tudatosan fecsegett??-ne hogy má csalódást okozzon,!

  • Pecor:
    egy ilyen pozícióba felvergődőtt emberről nem tudom feltételezni hogy
    1 nem tudja mit beszél
    2 nem képes felmérni szavainak a következményeit.

  • Georgina Bojana

    Kedves Geyza és Pecor!
    Sajnos Kusza Szemről tudom feltételezni, hogy nem tudja mit beszél és mit cselekszik?! Megy a feje után, meg ami az eszébe jut. Igaz, hogy a rossz időpontban megtett bejelentéseivel emberek százezreit nyomja még mélyebbre, anyagilag, erkölcsileg, mindenképpen.
    De ez nem az Ő hibája!
    Hanem azé az emberé, aki őt kineveztve ilyen posztra. Össze-vissza hablatyol, a forint pedig már a szőnyeg alatt van…
    Hol vannak ilyenkor a tanácsadók?!
    Egyáltalán ha vannak, miért fizetik őket?!
    Néha be szeretném kötni a t. Kusza Szem száját, hogy hallgasson már, ha nincs józan esze, legalább a keserves sóhajtásainkra.
    De nem, ő csak mondja, mondja, kéretlenül is.
    No itt a hiba, Barátaim.
    Itt a hiba. (( 🙁 ))
    S, ki vonja őt felelősségre?!
    No ilyet még nem hallottam. „Félő”, hogy nem is hallok a továbbiakban sem.

  • Bojána:
    Legyen Neked igazad.
    Akkor viszont az illető a
    ” szocialista kontraszelekció ”
    tökéletességre „fejlődött” mintapéldánya.
    Aki (vagy ami, mindegy) vastagon túlélte létrehozóját.

  • Georgina Bojana

    Kedves Geyza!
    Sajnos a megtapasztaltak miatt, képtelen vagyok bármi jót is feltételezni Kusza Szemről.
    Ezek az össze-vissza hablatyok, amit elkövet, azon a poszton abban a székben, melybe beleültették. Egy jól felkészült diplomatának sem szabadna úgy viselkednie, amit ő elég sűrűn, megenged magának.
    Nem törődve mindazokkal, akik nyögnek és vergődnek a hülyeségei miatt.
    Bizony, bizony nem áldom azt, aki erre a posztra emelte.
    Ötletem van, hová kellene az íróasztalát tolni.
    (( 🙁 ))

  • Kedves Bojana nekem is azt sugallja a megérzésem, hogy ez a
    lóti- futi kuszaszem csak a régi formáját adja Önmagának ,és nem tudja felmérni, hogy mit fecseg ki-,és kinek.-
    Csalódnék benne ha tudatos volna a fecsegése,-annyi észt, logikát, nem látok a fizimiskájára írva.-

  • Georgina Bojana

    Kedves Pecor!
    Csúnya és elítélendő dolog bárkit is a külseje után megítélni. De! Gondoljuk át hogy Amerikában, Franciaoszágban, Hollandiában, Angliában milyen kinézetű is egy pénzügyminiszter?!
    No és miket enged meg magának?! Micsoda össze-vissza hablatyolást?!
    Amit ugye Kusza Szem – teljes tudatának birtokában – össze is, meg vissza is eszementen kihirdet, vagy megsúg, vagy „elejt”, mintegy véletlenül.
    Eszement, hidd el, kedves Pecor! De az is, aki őt kinevezte ilyen fontos posztra.
    Ez a mi EGYIK nagy keresztünk, ez a hablatyolós, eszement, Kusza Szem. Egy bábfigura. A saját magának és a főnökének, remélem nem kell itt és most megneveznem.
    Hiszen, akik itt olvasunk, tudjuk kívülről.
    Nevén sem kell megneveznünk. Ő az egyetlen, a legfensőbb, az egyeduralkodó, aki Nyugatra rúg, Keletre nyal. S, közben meri azt mondani önmagáról, hogy jó politikus?!
    Hmmm.
    Ezen azért vitatkoznék.