Egy volt szocialista ország, mely komolyan veszi az EU-s törvényeket

2014 március 15 10:21 de.121 hozzászólás

A  Jobbik, mint ismeretes a határon túli magyarságot is célkeresztjébe vette szerte a világon. Tudjuk, hogyan szerepeltek már le  az Egyesült Királyságban, Kanadába és Amerikában. Most már azok a területek kerültek főleg a listájukra, melyek a valamikori nagy Magyarország területét képezik. Erdély, Szlovákia és a délvidék. Nagy valószínűséggel a Jobbik azért időzítette ezekre a hetekre a harútáron túli demonstrációit, hogy a március 15.-ét is hirdesse. Vona Gábor és társai Brassóban és környékén tartottak megmozdulásokat. Tüntetéseket rendeztek, ahol Erdély autonómiáját és Romániától való leszakadását szorgalmazták.

Fotó: europarl.europa.eu

Fotó: europarl.europa.eu

A román hatóságok megfelelő erőkkel léptek fel. Szorgalmazták azonnali eljárás indítását Vona ellen valamit a Jobbikot mint nem kívánatos felforgató pártot kitiltják Romániából. A Jobbik kiadott nyilatkozatában arra hivatkozik, hogy semmi olyant nem tettek ami törvénybe ütköző cselekedet lenne. Hivatkoztak az Ukrajnában folyó eseményekre és ebben azt hangsólyozták, ha Oroszország igényt tarthat a Krím félszigetre, akkor a magyaroknak is joguk van arra, hogy visszaköveteljék Erdélyt.

Csupán csak egy nagy szépséghibája van a dolognak. Vona úr nagy valószínűséggel vagy nem olvas újságokat vagy nem néz televíziót. Mert ha ezt tenné akkor nem nézte ennyire értetlen szemekkel azokkal szemben akik jogosan megvádolták és revansiszta, sovinista és rasszista megnyilvánulásai miatt kitiltották Romániából és büntető eljárás lefolytatását indítványozták ellene.

Vonáék akármennyire is érthetetlennek tartják az effajta megnyilvánulást teljesen jogos. Románia az UNO határozatok egyikét a gyakorlatban is alkalmazza, mely szerint minden rasszista, ultranacionalista és nemzeti szocialista tevékenység büntethető. Ebbe a kategóriába beletartozik a gyülölet beszéd is természetesen.

Feltenném a kérdést a jelenlegi magyar kormánynak: Ha egy olyan állam mint a lenézett Románia a gyakorlatban is képes az UNO hatályos törvénykezését a gyakorlatba is átvinni, akkor a magyar jogalkotók illetve annak végrehajtói erre miért nem képesek?

Nem akarok sok példát felhozni, csak az esztergomi lakossági fórumot és annak helyszinéül provokatív módon kiszemelt valamikori zsinagógát avagy a „hivatalosan betiltott” de gyakorlatilag félig meddig megtartott március nyolcadikai demonstrációt. Talán jogosan teszem fel újra a kérdést: Ha Magyarország teljes jogú Európai Uniós tagsággal rendelkezik, akkor annak törvényeit miért nem képes a gyakorlatban is megvalósítani. A törvény létezik a magyar jogszabályokban, de mind máig nem hoztak még egy esetben sem olyan ítéletet amely élt volna törvény erejével és tényleges büntetésre ítélte volna az elkövetőket. Hadd ne említsem a többször is jogosan betiltott rasszista pártokat, melyeknek betiltása, megszüntetése pusztán csak papíron nyomtatásban lett meg, de gyakorlatilag ugyan ott folytathatják tevékenységüket ahol abbahagyták. Magyarország példát vehetne a lenézett Romániáról, ahol képesek voltak a jogszabályt a gyakorlatba is átvinni.

121 hozzászólás

  • A Földről kellene kitiltani őket. Örökre.

  • Sajnos, a Jobbik, demokratikus választás alapján került a Parlamentbe, 47 képvisselővel. A Fidesz legelkeseredettebb ellenzéke.
    A nemzetkozi demokratikus törvények szerint, jogában áll mindenféle politikai tevékenységre.
    Ha majd nem lesz a Parlamentbe, akkor már betiltható lesz!

  • Kedves Figyelő igazad van,hogy a Jobbik választás alapján van 47 fővel a parlamentbe,de az ma már nem igazán igaz,hogy a Fidesz legelkeseredettebb ellenzéke,mert a Paks2 szerződést vígan,és vidáman nyomta az igen gombot.Azt viszont már nem tudom,hogy Vona Gábor milyen jog alapján „lázítja”az ott élő magyar nyelvet is beszélő román állampolgárokat,hogy lázadjanak a trianoni határok léte ellen.A velünk határos országok mindegyike” nem kívánatos” vendégnek tartaná Vona Gábor urat,mert a”lázító” ténykedése miatt.Amíg ezek a dolgok,hogy meddig tárovan érvényben a jelenlegi határok sajnos nem ismert,mert akik”megalkották” a mostani határokat”elfeledkeztek” a határidő megjelölést is rögzíteni,ami 6 év múlva már 100 éves lesz.

  • Figyelő megint a szexoldalt figyelte a magyar parlamenti dolgok helyett.
    Méghogy a Jobbik a ” legelkeseredettebb ellensége ” a Kormánynak.
    Had röhögjek mán ekkora ostobaság olvasakor..

  • Figyelő,
    sajnos a törvények nem ismerése még mindig nem mentesít a betartásuktól.Te nem ismered a nemzetközi törvényeket,ezért jogod van úgy értelmezni,ahogy neked jól esik.A békeszerződésben is aláírt törvényeket egy a II. világháborúban vesztes országnak még akkor is kötelező betartani,ha az uralmon lévő,kormány párt összekacsint a neonáci párttal.Gyengébbek kedvéért ez azt jelenti,hogy egy nyilas eszméket valló és külföldön is terjesztő akár parlamenti pártot is ki lehet és ki kell zárni a közéletből.Természetesen más a helyzet ha a regnálók küldetésében ügyeskednek. Ez esetben viszont olyan kinézete van a dolognak,hogy „Magyarország jobban teljesít” a fasizálódás irányába.Lehet hogy rövidesen a kokárda közepét nyilaskereszttel „ékesítik”?
    Kedves Klárika,figyelmedbe ajánlom az utána nézést,miszerint az emberiség legaljasabb szörnyszülötte is demokratikusan került uralomra.A Te törvény fogalmazásod szerint a magyar nácik kevésbé nácik,mint a németek? Szeretném látni az arcodat amikor a horthyista szittya fergeteget úgy repítik ki az Unióból, hogy Iránig meg sem állhatnak.Oda pedig,csak megérkezni lehet katolikusként.Folytatás az iszlám vagy a görbe kard.Ha Te mindezt megértenéd nem is lehetne köztünk vita.

  • Kedves Moderátor,
    Írtam valami szalonképtelent,hogy le vagyok véve?

  • Elnézést!
    Úgy látszik a hiba az én készülékemben volt.

  • Bejártam Budapestet ma MÁRCIUS 15-én. Tanulságos volt. A lengyel szolidaritás pedig direkt megható. (Lehet lapozgatni egyébként a magyar hirportálokon.) Alapmérleg: Százötvenezres fegyelmezett ünneplő és kb. húsz felbérelt ünneprontó (az Orbán beszéd alatt). A vihar miatt(!?) Gyurcsányék a Rádióba menekültek, – ők majd később tartják meg. Nem tudom, hogy Irországban, Bécsben vagy Kanadában voltak-e ünnepségek, s ki vett részt rajtuk? A blog alapfelvetéséhez pediglen: nagy merészség, hogy abszolut igazságokat véljünk kijelenteni (majd tapsoltatni) akár egy Erdélyi, Krimi vagy Palesztin autonómiáról. Minden a mi „alépitményünkön” múlik.

  • Josephine Harkay

    Persze minden magyar álma az, hogy Magyarország visszakapja a Trianonban
    elszakított területeket. De ez már csak egy álom; a realitások világában kell élni.
    Oroszország valószínűleg vissza fogja venni a Krím félszigetet. Ha Magyarországnak is 143 millió lakósa lenne és az atombombával is rendelkezne, akkor talán „rábeszélhetné” Romániát, hogy Erdélyt visszaszármaztassa Magyarországnak.

  • Gyuri, akkor Németország és a skandináv országok parlamentei MIÉRT nem zárják ki a szélsőjobbos pártokat?
    Mert avan mindenhol bőven…..

  • Franci111
    2014 március 15
    12:24 du.
    Válasz kérdésedre, szerintem maga az erdélyi nép akarja az autotnomia kérése, még nem Romáviától való elszakadást jelenti, hanem egyelő jogot, ami sajnos ma sincs meg az erdélyi magyaroknak.
    Nem voltam mot ottt, hogy Vona mit művelt, de az ott élő magyarok NÉLKÜLE is állandóan tüntetnek ezért.
    Sajnos, minden épeszű ember nagyon jól tudja, hogy már nem kapjuk soha vissza az ország tiranoni elvett részét. Esteleg, az ott élő magyarság kiván magának kicsit szabadabb életet.

  • Budafoki, Kanadában, minden városban midnen éveben van ünnepély ezen a napon, Montrealban holnap lesz!
    Mellékelek egy cikket amit írtam, ebből az alkalomból:

    A Márciusi Ifjak
    március 15.

    „Szolgaságunk idejében
    Minden ember csak beszélt,
    Mi valánk a legelsõk, kik
    Tenni mertünk a honért!”
    Petõfi Sándor, Pest 1848

    A világ magyarsága több mint 150 éve ünnepli meg március l5-én az l848-l849-es szabadságharc emlékét. Olyan régre emlékezem vissza, mint elsõ elemista koromra, mikor magyar ruhában szavaltam a „Talpra Magyart”. Az emigrációban 45 éve a nemzeti ünnepélyre mindig elmegyek. Nekünk ez az ünnepély már megszokottá, szinte sablonossá vált az évek folyamán.
    Ahogy múlik az idõ, tágul olvasmányain és tapasztalatain keresztül az ember látóköre.

    Nemrég, II. Rákóczi Ferenc életét olvastam (Köpeczi Béla- R.Várkonyi) és elgondolkoztam a magyar történelmen, fõleg a Rákóczi által vezetett szabadságharcon (l703-l711). A történelem valóban megismétli önmagát. A magyar szabadságharcok eredete, oka és kimenetele nagyon hasonló!

    II. Rákóczi Ferenc l676 március 27-én született a borsi kastélyban, meghalt l735-ben számkivetésben Rodostóban, Törökországban. A Habsburg császárság ellen harcolt, hogy Magyarországot felszabadítsa az elnyomás, kizsákmányolás rabságából. Hûséges harcosai a népbõl származó kurucok voltak. Rákóczi szabadságharca közel 300 évvel ezelõtt történt. Az akkori szabadságharc elvesztése árulásnak köszönhetõ.
    Kossuth Lajos nevéhez fûzõdik az l849-es szabadságharc, melynek kezdete, célja, és kimenetele feltûnõen hasonlít a fenti szabadságharchoz.

    Úgy tûnik, hogy a magyar történelem utolsó 300 évében, minden száz évben volt egy szabadságharc: a XVIII. században Rákóczié, a XIX. században a 1848-as szabadságharc és a XX. században az l956-os, amit sokan átéltünk.
    A szabadságharcok közül az elsõ kettõ a Habsburg uralkodóház hatalma ellen irányult, az utolsó pedig a Szovjet diktatúra megdöntésére.

    Háromszáz év ide, vagy oda, ha a fent említett szabadságharcokat megvizsgáljuk, rájövünk arra, hogy a három között nincs sok különbség. Tudva, hogy milyen korban zajlott le, megdöbbentõ a hasonlóság.
    Mind a három szabadságharcot a magyar nép és ifjúsága kezdeményezte. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát a jobbágyság kurucai, Kossuthét a márciusi ifjak, l956-ost a pesti srácok!
    A szabadságharcok végsõ kimenetelének hasonlósága is döbbenetes: Rákóczi szabadságharca elvesztését olyan árulónak, mint gróf Károlyi tudható be, Kossuth Lajos szabadságharcának elvesztéséért sokan, történelmi tények alapján, Görgey tábornokot okolják, az l956-os szabadságharcé pedig Kádár János árulásához vezethetõ vissza.

    A szabadságharcok vezetõi is hasonló sorsra kerültek: Rákóczi Ferenc számûzetésben Törökországban, Rodostóban fejezte be életét, Kossuth Lajos Olaszországban Torinóban, az 56-osok a bitófán és az emigrációban.
    A szabadságharcok folytonosságát is érdemes megfigyelni: Az l848-49-es forradalom és szabadságharc költõit Rákóczi szabadságharca ihlette és inspirálta: korábban Kölcsey Ferenc, majd Vörösmarty és Arany János emelik a nemzet tudatába. Petõfi Sándor l848-ban , Rákóczit a szabadságharc nagy elõdjének ismeri fel és szép versében a „Rákóczi” címû költeményében fejezi ezt ki:

    „Hazánk szentje, szabadság vezére,
    Sötét éjben fénylõ csillagunk,
    Óh, Rákóczi, kinek emlékére
    Lángolunk és sírva fakadunk.”

    II. Rákóczi Ferenc a kor zeneszerzõit is megihlette: Erkelt, Berliozt, Liszt Ferencet, kinek Rákóczi indúlója hatalmas lelkesedést váltott ki a pest-budai közönségbõl az l848-as szabadságharc kezdetén.
    A folytonosság nem szûnt meg: az l956-os szabadságharcot l848 szelleme inspirálta és annak költõi ihlették meg! Hiszen október 23-án a Petõfi szobornál, Sinkovits Imre szavalta a „Nemzeti Dal”-t és a Bem szobornál, Bessenyei Ferenc a „Szózatot”!

    És a pontok? 1848 március l5-én a Nemzeti Múzeum lépcsõjén mondták el a l2 pontot, l956 október 23-án, a Múzeum körút fáira ragasztották l4 pontban a magyar nép követelményeit.
    Befejezõ gondolatként csak annyit, hogy 300 év távlatából nézve a fent említett szabadságharcokért, a nép és annak ifjúsága adta szellemi erejét és életét, melynek dicsõségét senki nem veheti el!
    Erre emlékezzünk az idei márciusi ünnepélyen és hajtsunk fejet a hõsi kurucok, márciusi ifjak és pesti srácok elõtt!

  • Budafok: Írország Szent Patrick napra készül. Hétfőn tartják a felvonulásokat szigorúan politika mentesen.
    Nem hiszem, hogy politikusokkal kellene nekünk bármit ünnepelni. Ünnepelni otthon is lehet csendben. Mi például virágot ültettünk. Most virágba van borítva a házunk. Jobb volt mint a politikusokat hallgatni!
    Megható a lengyel szolidaritás? Remélem saját pénzükből mentek. De félek sokba került ez az adófizetőknek. De megpróbálhatnának ott élni. Akkor is szolidárisak lennének?

  • Kedves Moderátor, kérem javítsa ki a fenti írást és nevemet vegye ki a vers címe alól. Köszönettel.

  • Budafok: Ez neked megható?
    Azt ugyanakkor a tömött bajszú Andrzej is elismerte, hogy nem ismerik az általuk méltatott alaptörvény teljes szövegét, csak egy rövid összefoglalót olvastak róla. Andrzej nem hallott a magyar médiatörvényről, az egykulcsos adórendszer bevezetéséről, a bírósági reformról és az Orbán-kormány más, Európában sokat kritizált intézkedéséről sem. „Ezeknek otthon utána kell majd olvasnom” – mondta.
    Sok tüntető azt méltatta, hogy a magyar alaptörvénybe bekerült a kereszténységre való utalás, benne van, hogy a magzatot a fogantatástól kezdve védeni kell, és nem teszi lehetővé a melegek házasságát. „Ez friss szél a régi, begyöpösödött, liberális Európában, és nagyon jó, hogy itt Magyarországon ki lehet ezeket mondani – lelkendezett egy idősebb asszony, akinek a hatéves kislánya is teli torokból üvöltötte, hogy „Viktor Orban”.
    Ezek elmebetegek. Azok pedig ritkán meghatóak.

  • Románia biztosan azért veszi komolyan az EU törvényeit , mert fontos neki Európa.
    A magyarországi idiótáknak is csak addig volt fontos , amíg Szlovákiát meg Romániát nem vették be a klubba.
    Mert így már nem lehet oda kijárkálni nagyképűsködni , a kocsin lévő EU országjelzéssel , amit más idióták kezdtek el gyártani nagyhirtelen és megint más trafikosok árulták az amúgy teljesen szabálytalan államjelzést.
    Most ugyanezek Trianonmagyarország matricákat gyártanak közepében a nyilaskeresztre emlékeztető jelképpel és a balhékeresők ezeket ragasztják a roncsaikra.
    Csakhát mostmár ezzel nem javallott kijárkálni hehehehe…

  • Látom Figyelőbencsics megint nem figyel , már önmagára sem.
    Hát mitnemondjak hehe…zsenáns. Roppant zsenáns.

  • Figyelő
    Köszönöm, hogy ennyi időt pazaroltál rám. Illetve, NEM pazaroltál!
    Llanfair
    Neked is köszönöm soraidat. Másként látjuk a világot, de ez nem baj. Ma a magyar birósági reform meg hasonlók nem voltak téma a lengyel csoportokkal, legfeljebb a nosztalgia erejéig az egykori közös határ ! (A pénzügyekben sajnos még nem vagyok érdekelt, legfeljebb jövőre adózom….)

  • Avi!

    Írásod tökéletesen bizonyítja, hogy magyarul író/beszélő is lehet nemzeti alapkérdésekben ellendrukker, vagy, hogy másképpen, egyértelműbben fogalmazzak, a magyar nyelv használata után Téged is símán megillethetne az idegen nyelv használata után méltán járó nyelvpótlék.

  • Kétes a múzeum lépcsőjén a felolvasás. De kétségtelenül jól hangzik. Az is bizonyított, hogy Görgey nem volt áruló.
    Az is köztudott, hogy Kádár nélkül is leverték volna 56-ot.
    Berliozt nem érdekelte Rákóczi. Ő az induló dallamát használta fel teljesen más célra.
    Erkelt „bízták” meg a Nemzeti Opera megteremtésére (Liszt). Neki nem volt választása. Ha elfogadja akkor nem tehet mást mint ilyen operákat írni.
    Tehetsége a világhírhez kevés volt. De tény, hogy megteremtette a Nemzeti Operát. Azért kérdéses ha az udvarban elismerik akkor is ilyen operákat komponál? Lehet.
    Ettől még lehetett hazafias érzelmű.
    Liszt sokat tett a magyar zenéért. De azért karrierjét nem veszélyeztette. Ő világpolgár maradt és eszébe sem jutott ezt feladni Magyarországért. Nem kéne elfeledni, hogy Franz List édesanyja OSZTRÁK volt.
    Semmi sem fekete fehér.
    De tényleg hajtsunk fejet a harcba vonuló forradalmárok előtt. Mert ezeknek az „ünnepségeknek” nem ez a célja.

  • Figyelő,
    amit írsz,én is így tanultam az iskolában. Kettőnk között a különbség,hogy én azt is tudom tiszteletre méltó történészek tollából,amiről Neked halvány lila gőzöd sincs.Nem akarom az ünnepi hangulatodat rontani,ezért meghagylak a hülye kis dajkamesék hívésében.
    A német és a skandináv nácik még nem tartoznak abba a kategóriába ahova a magyar tetvesek. Ugyanis emlékeztetni szeretnélek,hogy a nácizmusnak fellebbezhetetlenül mélyebb gyökerei vannak a még a németektől és hitlertől is szolganépként kezelt és nevezett undorlandi hordában.A németek és a skandinávok nagy ívben leröhögik őket.A ti nosztalgiátok környékén pedig már kusza szeműek lettek a kacsintgatástól a regnálók és a szennycsatorna bűzűek között. Egyszóval nem azért nem rúgják őket fenéken mert demokratikusan megválasztott nácikat nem lehet kirakni a parlamentből,hanem mert a football meccseken nem merik skandálni,hogy „rohadt zsidók”.A meleg felvonulásokon pedig, hogy „buzikat a dunába a zsidókat utána”. Van számotokra egy jó hírem:Amerikában és Kanadában betiltották a kuruc in fost.Ők is kaptak husvéti nyuszit márc 15.-ére. Remélem ezekbe a hírekbe nem remegett bele a kokárdád.
    Te Petőfit(Petrovits)idézted,én Ady Endrét: „Úri véreim,menjünk vissza Ázsiába”.1902 ben még nem írhatta,hogy Kanadába.Kellemes ünnepi szájtépést kívánva üdv:Gyuri.

  • Butafok,
    nem érthető,mit jelent az a szó,hogy”alépítmény” Az sem teljesen érthető,hogy mit jelent a palesztin autonómia.Ha esetleg rezervátumra gondolsz?-Arról talán még lehet szó.-(ha lehet ne válaszolj,mert épp most írok disszertációt a termeszhangyák nemi életéről)

  • llanfair
    2014 március 15
    5:43 du.
    Sajnálom, én így láttam, mikor ezt a cikket írtam 2000-ben.
    De mondanom sem kell, hogy még ma is.
    Szép Szent Petrick ünneplést kivánok!

  • Hát az tény,hogy nem a Jobbik a Fidesz legelkeseredettebb
    ellensége annak ellenére,hogy szélsőjobboldali párt,hanem a hiteltelen,hazug és magát naponta lejárató szélsőbal!Nem az egész baloldal!!!!
    Mesterházy (mint MSZP)a „segítői”,szövetségesei nélkül is
    bejutna a parlamentbe,sőt magasabb %-kal!!!,míg Gyurcsány és Bajnai egylete….
    nem biztos…..!
    Na az ilyenek miatt nem csoda,ha egyre erősödik a Jobbik,akiknek igenis sok igazságuk van,programjuk és nem egyértelműen antiszemiták,rasszisták,ahogy beállítják őket!
    Na ezek után még hangsúlyosabb lesz a jelenlétük.
    Egyébként a német,svéd,dán stb.szélső jobbosokkal szemben
    ők nem gyilkolnak……még nem loptak,csaltak,hazudtak és buktak le a vezető politikusaik,mint a baloldalon!
    Hát ezen a sok okos hőbörgőnek..el kellene gondolkoznia,meg azon is,hogy nem a központi témájuk a vallás,míg sok baloldali a holokauszton kívül más nép irtást nem ismer el,sőt még gyalázza is a keresztényeket,azokat is akik soha nem vétettek a zsidók
    ellen és békében élnek velük.
    Na meg az sem szégyen,hogy a normális család fogalmán,nem
    a melegek házasságát értik.
    Nekem sem a más vallásúakkal,szexuális beállítottságúakkal nincs bajom,toleráns vagyok(mint az emberek többsége!)de azért nem kellene a többséget primitív módon provokálni és akkor béke lenne!
    Akik erre nem képesek azok egyre nagyobb ellenszenvet váltanak ki és jogosan!!!!
    a vezetőik

  • Kedves Budafok: Fogalmuk nincs a lengyeleknek miről van szó Magyarországon. Eljönnek más pénzén „szolidaritást” emlegetve. A hat éves kislányt üvölteti. A gyámhatóság ilyenkor hol van? Neked megható a melegek elleni kiállás?
    Szerinted normális, hogy egy lengyel öregasszony szól bele a gyermekvállalásodba?
    Szerinted nem baj, hogy másképpen látjuk a világot? Szerintem hallatlanul nagy baj, hogy Te ezt meghatónak tartod. Tudom, hogy a lengyelek imádnak felvonulni és sztrájkolni. De ezt esetleg Lengyelországban kellene gyakorolni. Itt eljátsszák a szolidaritást. Miért nem a 4 millió szegénnyel szolidárisak? Nem az illene a katolikusokhoz? Miért a milliárdosokat éltetik? Nem érzel egy kicsi disszonanciát sem?

  • Figyelő: Ne sajnáld. Csak egy lehetőséget írtam. De semmi sem fekete vagy fehér. Most az se baj ha Neked van igazad.

    Köszi! Nagyon várom. Tavaly nagyon jó volt. Kisváros de nagyon lelkesek. Fel akartunk menni Dublinba de azután inkább itt maradunk. Itt szerényebb de családiasabb.
    De már Pesten is van. A bostonit kellene egyszer megnézni. Azt mondják az a legnagyobb. Hiszen Boston a legnagyobb ír város.
    Egyszer talán megérjük, hogy március idusa is ilyen politikamentes lesz. Jó lenne.

  • llanfair
    2014 március 15
    8:53 du.
    Itt is szép a Szent Patrick felvonulás, van itt is elég ír. DE azt már a TV-n nézem-.
    Március 15-ét meg megünneplem a magyarokkal.

  • Fenyvesi Glória

    Vona Gábor és a JOBBIK semmi olyat nem követett el, ami miatt ki kellett volna tiltani Romániából.
    Csak az ott élő őshonos székely-magyarok autonómiája mellett kiállt.Csak felvonult Velük…
    Ez jogos!
    Más népek is kivívták már autonómiájukat.
    Miért éppen a magyarnak tilos?
    Románia pedig betarthatná az Eu-s normákat a kisebbségek esetében…

  • Fenyvesi Glória

    Franci 111!
    Nem tudom, önnek melyik a Hazája.De ha elvennék nagy részét a bitorlók, ön bele tudna nyugodni?
    Magyarul ír, és mégsem fáj ez magának?

  • Fenyvesi Glória

    Magyarországon a szélsőbalt kéne betiltani,és nem engedni, hogy a Parlamentbe jusson, mert már egyszer tönk szélére juttatta hazánkat!A szocikkal együtt…
    A JOBBIK a többség érdekeit nézi,és aszerint akar cselekedni, hogy ki becsületes, és ki becstelen…
    (Nem ám a közösből milliárdokat ellopni!)
    Ez a normális, nem???

  • Glória: Azoktól tanult maga „történelmet”, ahol a Stadionos viktor és a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs. Azok, akiket érdekel és még nem olvasták el az összegzést Trianonról és a határok megrajzolásáról elolvashatják itt:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Trianon
    A határokat az 1910-es népszámlálás szerint állapították meg 1919-20között, ami számba vette a lakosságot a használt nyelv és vallás szerint, de a használt nyelv nem szükségesen egyezett meg a nemzetiséggel. Magyarország, az Osztrák-Magyar Monarchia lelkes tagjaként vett részt az Osztrákok által kirobbantott Első Világháborúban, amit nem csak elvesztett, de a háború végére az országban teljes fejetlenség uralkodott egy működésre képtelen kormánnyal. (Kb. mint a Stadionos viktoré, csak kissé rosszabb) Nem csoda, ha a győztes Entente tagjai a Franciákra és az Angolokra hallgattak a területek felosztásakor. Az emberiség történelmében, amit általában a győztesek írnak, sok vesztes nemzet szenvedett el igazságtalan döntéseket, de legtöbb nem siránkozott 100 évig, hanem azonnal összeszedte magát, nehéz, becsületes munkával újra az élre dolgozta fel magát, mint pl. Németország. Példát kellene venni a sikeres nemzetekről, nem siránkozni, másokra kenni a hibákat, utálni és lenézni a szomszédos nemzeteket és ordibálni morálisan és anyagilag a béka segge alól, hogy „Magyarország Jobban Teljesít!” A tiszteletet és megbecsülést ki kell érdemelni, lehetetlen azt csak követelni!

  • Gyuri 10
    Nem hittem volna, hogy egyedül Ön az, aki nem érti meg a finoman megfogalmazott soraimat. Tudom, hogy idős ember és Izraelben él. Egy zsidó (magyar, orosz, román stb.) ember attól hazafi, hogy a sajátjait futtatná… Az ember származása az „alépitménye”, a „felépitmény” az ebből fakadó viselkedése.
    Trianon természetesen fáj a magyaroknak, miképpen Izraelnek is fájna, ha vissza kellene adnia a második világháború után nem neki itélt területeket. Ennek fényében, már elnézést, embertelen, lenéző , rasszista kijelentés a palesztin rezervátumokról irottak.
    Óvakodnia kellene az egykori „férgezési” kitételeitől is. Ami pedig a termesz hangyák nemi életét illeti, azzal kár hosszan foglalkoznia. Az elég sivár. A him az együttlét után rögvest el fel is dobja a talpát…

  • josephine harkay: tudja mit? kapjuk vissza. aztán majd jól belerokkanunk, mind gazdaságilag, mind belpolitikailag. kétlem, hogy bárki is gondolkozna azok közül, akik trianonoznak.

  • budafok: bejárta. aha. megszámlálta. aha. 150ezren voltak. aha. köztük egyetlen bértapsoló sem volt aha. a lengyelek meg szolidárisak voltak, ami meg könnyekig megható. aha. én meg ráléptem egy eldobott kokárdára, pedig nagyon csinos volt.
    amúgy postról van szó, nem blogról. ha már nálam idézte: „dolgozni csak pontosan bla-bla-bla.”

  • fenyvesi glória: attól tartok, magának teljesen elvette a tisztánlátását ez a jobbikos rögeszméje.
    melyik párt a szélsőbal, maga szerencsétlen? kik azok a székely magyarok? mert olyan nemzet nincs! mijafrancot kezdene most kárpátaljával, maga eszetlen? vagy erdéllyel, az ottani infrastruktúrával?
    mi lenne, ha néha gondolkodna is, mielőtt ide ír marhaságokat?

  • A glóriáját úgy kisuvickolta kedves Glória, hogy vakabban lát már mindent mint valaha. Mondja nagyság, ha magának azt mondanák, nagy Budapest belvárosában, hogy nemzetes asszonyom maga egy hülye oláh aki bérszónokoskodik erre. KUSSS mert elvitetjük. Ez itten Orbanisztán az orbánosok turulban született országa. Ma ne akarjon itten román autonómiát. Szóval Vona testvér ehhez hasonlókat ordibált ami kiverte a biztit. Az erdélyi magyarok Vona nélkül is kitudják vívni majd az autonómiát. De el kell keserítsem magácskát. Eszük ágában sincsen csatlakozni senkihez. Önállóak kívánnak maradni. És a cikkemben fehéren feketén benne van: nem csak azzal volt bajuk a románoknak, hogy nacionalista rizsázás ment. Az EU törvények határozottan tiltják, hogy rasszista antiszemita és ultranacionalista tüntetést szervezzenek. Ráadásul nem saját országán belül. Tudni illik van egy szép régi mondás: Rómában légy római. Ergó tartsad tiszteletben az idegen ország törvényét ha már ott eszik a fene.

    Frivi! nagyon meggazdagodnék ha nyelvtörvény alapján idegen nyelv használati pótlékot kaphatnák. Képzelje el, hogy négy nyelvet beszélek a magyarral együtt. Ha még hozzáteszem a kissé megfakult orosz tudásomat is nem is kellene dolgoznom. De megnyugtatom eléggé jól megvagyok a nyelvpótlék nélkül is. Tudja mi a legnagyobb baj? Amit egy zsidó életében összekuporgat azt nem bírják elvenni tőle csak ha agyon verik. Mert a vagyona a saját esze. Erre aztán lehet irigynek lenni. Mert mindig megtalálja azt az utat a legnehezebb helyzetekben is, hogy biztosítsa a családja és saját megélhetését.

  • Figyelő: Itt is van néhány magyar. Ritkán össze szoktunk járni. De politikáról nem beszélünk. Nem beszéltük meg, így alakult.
    Ha elkezdenének politizálni nem mennénk többet. Eljöttünk és nem akarunk „visszasírni”.
    Bonyolult ez. Nem lehet néhány sorban kifejteni. De nem hiszem azt, hogy elvesztem a magyarságomat ha átveszek ír szokásokat.
    De a „van itt is elég ír” rosszul hangzik. Remélem nem így gondoltad.

  • Bár nem szeretem a Jobbikot, mégis ki kell mondanom, ez a cikk sajnos nem korrekt.
    Egy teljesen szubjektív véleményt ír le bizonyos kérdésekről, s úgy tünteti fel, mintha objektív valóság lenne. Elfelejti, hogy Romániában választás jön, s a nagyon fondorlatos, s rutinos politikusok még minden választásnál felhasználták a „magyar kártyát”. A persona non grata, Wass Albert, Tőkés kitüntetésének visszavonása is ehhez a történethez tartozik. A románok mindig rúgnak egyet lefelé a magyarokon, hogy utána kegyesen lehessen valamit visszaengedni a politikai alkudozások során. Ezt jól megtanulták azalatt az idő alatt, mikor még Vlachiának hívták és az Oszmán birodalom vazallusai voltak.
    Bizonyos dolgokban viszont valóban előre léptek. Romániában a rendszerváltás után volt reprivatizáció (származástól, nemzeti hovatartozástól függetlenül, jelenleg is tart), mert a vezetők felismerték, merre van az előre. Szemben az AVH és foxi-mai ivadék SZDSZ-el szemben, ami ezért ezt Magyarországon elszabotálta.

  • llanfair: de, így gondolta.

  • enterprise: öcsi, magyarországon is választás jön. ez az agyonmagyar vona pont ezért osztotta ott az eszét.
    ha nem tűnt volna fel, leszarja erdély autonómiáját, de igencsak jól riszálja a seggét az ottani kettősök előtt, szavazatszerzés reményében.
    basszus, enterprise, hogy maga mennyire nem érti, mire megy ki a játék! ennél azért többet vártam magától, okostörp!
    az erdélyi fideszes mpp elszállt a levesbe, onnan orbánnak nem jön szavazat. most vona próbál lenyúlni egy párat, de ő se fogja fel – ahhoz túl buta – hogy nacionalizmussal nacionalizmus ellen menni ostobaság.

  • Avi
    5:38

    Gondolataink, a kitérő egyenesek módjára „sikeresen találkoztak”, de sebaj!
    Amúgy, gondolom, hogy a nem zsidó embertől is csak akkor vehetik el azt, ami a fejében van, ha agyonverik.
    Ez nem kimondottan „fajspecifikus”.

  • enterprise: Ne vitatom, hogy Romániában is játszanak a választásokra.
    De Tőkésnél ellenszenvesebb politikai figura még a magyar politikában is kevés van. Én a kitüntetését nem értettem.
    Ha csak a jó bevált asszonyverés nem indokolja. Szépen építette fel a karrierjét más vérén verítékén.
    A szélsőjobboldalba rúgtak nem a magyarokba. Ne keverjük.
    Nem Romániában hanem a Földön nincs helyük. Ha politikából csinálták, ha nem igaza van a románoknak. Úriember nem enged be az országába ilyeneket. Ráébredhetne már minden európai ország.
    Ha ezek képviselik a magyarokat, ne csodálkozzunk ha semmibe vesznek.

  • Fenyvesikém magának nem hazája Magyarország , foglalkozzon csak az ottani narancsos forradalommal meg a Janukovszkival vagy kia fenével.
    Minket meg szépen haggyjon itten kínlódni , elég bajunk van maga nélkül is , köszike !

  • Illepityu:
    Fennti , Okosöcsihöz írt megjegyzésedhez :
    Azt hallom itt dolgozó Erdélyből jött magyaroktól , hogy pár éve megfordult a helyzet :
    A határ innenső oldaláról járogatnak át dolgozni Romániába , továbbá az idetelepült erdélyiek közül egyre többen települnek vissza !
    Mert itt kilátástalannak látják a helyzetet.
    Erre varrjál gombot tudálékos Okosöcsi !

  • Látod Idióta Glóárka:
    Ok nélkül és igazságtalanul kitiltottak ” jómagyarembereket ” azok a román bürokrata plutokrata demokrata liberáldisznók.
    Sakkor mivan ?
    Tuggya mit aranyoskám :
    Üzenjen nekik hadat!
    Hátha összeszarják magukat a tüzes ukrán menyecskétől , amint feltűri szoknyája korcát , vasvillát ragad és vasvilla-tekintettel ( mint valami „egri nők” a festményen , csak azoknál dézsa forró gulyásleves volt benne a disznódarabokkal , mint csodafegyver a rohamozó janicsárság ellen.) szóval eképpen megindul igazságot tenni höhöö..höhö

  • Mindenkinek, aki azt hiszi, hogy Nagy-Magyarország mennyország: lehet, hogy a trianoni béke igazságtalan volt, de Horthy és Szálasi véglegesen elaljaskodták azt a jogot, hogy valaha is elterpeszkedjünk a Kárpát-medencében. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a náci Németország utolsó csatlósa voltunk, ezzel nem nyertük meg sem a háborút, sem a világ rokonszenvét. De Svájc és Luxemburg nagyon jól megvannak a határaikon belül, nagyhatalmi álmok nélkül. Minek nekünk nagyobb ország, ha még a saját 4 és félmillió koldusunkkal sem tudunk mit kezdeni. Még több koldust akartok?

  • A vádhatóság a román büntetőtörvénykönyv 397. cikkelyére hivatkozik, amely az alkotmányos rend megdöntésre irányuló, a nemzetbiztonságot veszélyeztető erőszakos cselekményekért tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést ír elő.

    Ugyanaz a cikkely az alkotmányos rend elleni fegyveres támadásért 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztést irányoz elő. Úgyhogy Vona húzza maga alá a farkát ha megússza.

    Továbbá kitiltott magyar állampolgárokat a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Romániában. Összetűztek a rendőrökkel is.

    Csakhogy az nem Magyarország, ott a fasiszták nem élvezik a kormány védőszárnyát.

  • De sok itten az értetlen ember. Na ja valóban nálunk is választások lesznek és kell ám a szavazat nagyon. De a románok nem ezért akarják Vonát és bandáját Hágába licitáltatni mert nekik nem tetsző nacionalista nagy magyar jelszavakat skandáltak. Nem fogják kitalálni hölgyek urak és megfognak lepődni. Az antiszemita kijelentései és a cigányozása vágta ki a biztit. Tudom kicsit hihetetlenül hangzik. Románék sokkal jobban tudják mint maguk, mi az amivel kilehet ugrasztani a nyuszit a bokorból. Az Európai Unio csak legyinte a nacionalista szólamokra, mert teljesen logikus, hogy romániában nem tűrik el ha Erdélyben valaki románozik, nagy magyarkodik, meg nekik nem tetsző kijelentéseket tesz. Ukrajnára is egyenlőre legyintenek, meg fenyegetőznek, hogy ejnye bejnye orosz medve nem teszel te a zsebedbe és dádá lesz meg hasonlók. Az EU egy nagy papirtigris Amerikával egyetemben. Az, hogy azoknak a fránya gázcsapoknbak nagy jelentőségük van és az orosz kezeiben van az egy más kérdés. Románia feketén fehéren szeretné végre tisztán látni, hogy ha teljesjogú tagságot kap még is mire számíthat. Feladta a leckét, hogy az a bizonyos Európai törvény alkalmazása milyen is gyakorlatban. Az is csak egy papir, ahogy sokan tartják és a gyakorlatban nem is alkalmazzák, mert Magyarhonban még senkit sem csuktak le erre a törvényre hivatkozva.

  • Fenyvesi Glória

    A ronda jelzők minősítik az íróját,nemde?
    Intelligensnek tartják magukat azok, akik lehordják a más nézeteket vallókat? Ezt demokratikusnak tartják?
    Én nem teszem, pedig védekezhetnék én is ilyen módszerekkel…

  • fenyvesi glória: maga nem más nézeteket vall, hanem buta. az, hogy buta, ugye, nem ronda jelző? védekezés? a maga részéről? na, ne nevettessen!
    a demokráciának ehhez semmi köze. az lenne antidemokratikus (de még azt is kétlem,mivel inkább önvédelemnek nevezném) hogy jogos mentális környezetszennyezés okán kivágnánk magát innen a francba, ahol helye van!
    miért nem ott tipródik, ahol megtapsolják érte?

  • Látod idióta Gloárka.
    Ide tolod magadat ahol semmi keresnivalód , aztán meg rinyálsz mikor az itteniek más véleményen vannak.
    Mi sem megyünk a most betiltott Kurucinfóra !
    Akkó maga miért ?
    Jaaa..hogy kevéske apanázst húz a helyi titkos nemzetvezető-testvértől ezért a folyamatos mocskolódásáért?
    ( Vagyishogy a magyar adófizetők pénzéből cserren csuppan magácskának valamicske )
    Hát tuggya aranyoskám:
    EZ MÉG KEVÉS ahhoz hogy a hazájának nevezze a Magyar Köztársaságot !
    Ahhoz nem csak kisíbolni kéne onnan pénzecskéket , hanem előbb befizetni is !
    Jó sokat !!
    Sokáig !!!
    És TENNI valamit az országért , aljas szájtépés helyett !

  • hehehehe Encsőrke ” nem szereti a Jobbikot ”
    Ez kb. úgy hangzott hogy :
    ” Nem szeretem a kaviárt , de hát mit tehetnék ? Ahol lakom ott nem kapni lecsókolbászt „.

  • Budafok
    A termeszhangyákhoz hasonlóan a nácikkal is foglalkozom.Örömmel jelentem,hogy ők nem kellemes nemi érintkezés áldozataiként lengetődnek meg az államii nyakkendővel.Ki előbb,ki utóbb.Rendszerre válogatja.
    Tudom tapsolna,ha Izraelnek bármi is fájna. Ígérem,hogy még az ükunokáinak az ükunokái sem fognak tapsolni.Tudvalevő,hogy amit háborúban vesztenek el azt csak háborúban lehet(?)vissza kapni.Akinek Trianon zokogási hajlamai vannak, megpróbálhatja.Előbb azonban el kell döntenie, hol akarja meghúzni a következő demarkációs vonalat.Ajánlom a Tisza hosszát,mert a Duna a fővárost is ketté szeli.
    Az ön megjegyzése”palesztin”ügyben uram bocsá’ nem is feltételezhető tudatlanságból és mondjuk ki!:zsidógyűlöletből fakad.Nem ártana utána olvasni az iszlámimádata „alépítményének”.Azt pedig,hogy lenéző,rasszista,embertelen vagyok nem csak arab,hanem mindenféle-fajta ellenségünkkel kapcsolatban ez valóban az „alépítményem”.Akinek nem tetszik,nem lesz a barátom!A férgektől és a patkányoktól már réges régen bocsánatot kértem. Kérem tisztelettel utánanézni!

  • Budafok egy szín-náci.
    Mindenki tudhassa ak olvassa a benyögéseit.

  • Glólika,
    Demokratikus nézetek adta törvények és jogok nem vonatkoznak a náci-véleményeket védő senkikre. A hívőik,pedig nagy szeretettel lesznek fogadva a kurvuc in fosban.

  • Geyza!
    Tényleg sok volt a „fröcsi” látszik is …..de nem nekem!
    na nyugi….

  • Budafok!
    Felejtsük el,hogy Gyuri 10 sajnos…valamikor magyar volt,így nem kell miatta szégyenkezni,sajnos nem ő az egyetlen…, aki Izraelből osztja a nem létező eszét…..becsületről meg már ne is beszéljünk!
    Jó,hogy az ilyenek nincsenek itthon!

  • No, miért kiabálnak, füttyögnek?
    Mint a látszat vagányok nagy hangon, akik félnek éjjel egyedül az erdőben, rezgő gatyával?
    Örülök, hogy hozzászólásom második része egyetértéssel találkozott.

  • Geyza
    2014 március 16
    3:04 du.

    Gayza, sokat romlott az állapotod az utóbbi időben, mondhatni exponenciálisan.
    Ezen nem fog segíteni az, ha másokat sértegetsz, te kis te:)

  • Nagyon szép volt a március 15-ki ünnepély.
    A sok cserkész fiú és lány bevonulása és műsoruk után, a montreali magyar iskola is szerepelt remekül szavalt versekkel. Majd a magyar nagykövet és a magyar kultúr- attasé mondott kitünő beszédet. A magyar református templom hallja tele volt magyarokkal.
    Ebédre jó debreceni káposztával és fánk volt.
    Minden nagyon jó volt!

  • Dakonya ne használj nagy szavakat.
    Aztse tudod mit jelent hogy ” exponenciálisan ”
    Akkó meg mit dobálózol vele ?

  • Mijahelyzet Marcsi ?
    Kifogyott a fröcsi ?

  • geyza: boda nem iszik, boda saját magától tudatmódosult 😛

  • Utód
    2014 március 16
    12:33 du.

    Csak egy kis info, rendes iskolai történelem óra helyett, mert még mindig a foxi-maxi nótát fújja. Ha lehet mondani Ausztria volt az utsó csatlós, ráadásul ők önkét, felemelt kézzel százezrével köszöntötték Hitlert az Anschluss idején az utcán…
    S léptek a Wermachtba, SS-be. Nálunk ehhez kellett egy március 18-i megszállás, majd egy Szálasi puccs (német segítséggel). Csak nagy szerencséjük volt, mert nem a „baráti” Szovjet hadsereg szállta csak meg őket, hanem volt szövetséges (USA, UK, Fr) zóna is. Ezért kisétálhattak a csapdából, Így véreskezü Rákosi nyugodtan elindíthatta az isiben a történelem hamisítást, amit Kádár egy az egyben átvett, s a szadesz az un „rendszerváltás” után – az AVH-s gyökerek miatt nem sokat változtatott rajta…

  • marcsa lelkem,
    (mert így neveztük a cselédünket)Becsületről valamelyes fogalmat kaphatsz a volt hűségháza nevű kínzó és gyilokszalonban.Ott is már csak jól elmaszatolva.Szegény kis pária, te azt meg sem értheted,hogy mi voltam és mi lettem. Szégyenkezésből nektek reám nem juthat.Nektek megvan a saját elévülhetetlen priuszotok.Amire büszkék és arrogánsak lehettek önerőből.Többre úgy sem futja sem valósági,sem ész alapon.Ezt a bizonyos”szégyenkezés”szót a te IQ-ddal nem is ismeritek.Azt sem értitek,hogy miért kell állandóan a balsors ellen tátogni,pedig az ok egyszerű:Saját örök gyűlölködésetekkel és lúzerségetekkel alaposan megszolgáltok érte.
    Egyébként,ma különleges világnap van. Szóba álltam nyilas szellemi hulladékokkal.

  • Mindenkinek Szép Szent Patrick (Lá Fhéile Pádraig) napot.
    Azon kívül, hogy keresztény ünnep azért mégis inkább az összetartozásról a kirekesztés ellen szól. Példát vehetnénk róla.
    Kedves Falusi. Nem tennéd be a linkedet? Nekünk nagyon tetszett.

  • enterprise, nem tudom honnan veszi a saját történetét, de a magyar zsidóüldözéshez nem kellett megszállás. Az első zsidótörvényt 1938-ban vezették be és a német csapatokat pont olyan lelkes tömeg fogadta, mint Ausztriában. Eichmann meg volt döbbenve, hogy a magyarok még őt is túlteljesítették zsidóirtásban. A németek és az osztrákok már vállalták a felelősségüket, Magyarország még csak egy gyenge Navracsics-szólamban. A ma élő németek, magyarok nem felelősek a háborúért meg a Holokausztért, csak azok, akik azt tagadják, bagatellizálják. A történelemhamisítás nem faji kérdés, enterprise. Hanem szemlélet.

  • Utód
    2014 március 17
    6:54 de.
    Javasolom a nem foxi-maxi történelem könyvek olvasását.

  • Figyi Encsörke….ezt a baromságot honnan veszed ?
    Hogy nem az oroszok szállták meg Ausztriát ??
    Olyan ruszki megszállás volt ott kisfiam mint a huzat !
    Viszont mind a mai napig gondozzák és óvják az ottani Szovjet Hősi Emlékműveket.
    Eszük ágában sincs lebontani.
    Ezek szerint MINDEN dolog amit a közelmúlt történelmével kapcsolatban eddig ide firkáltál vagy hazugság vagy jóesetben vaskos ferdítés..
    MOSTANTÓL TE EGY HITELTELEN SENKIVÉ VÁLTÁL…a történelemről komám fingásod sincsen de pofázni azt tudsz vég nélkül.

  • Utód :
    A szó szoros érterlmében vett első zsidótörvényt a horthysták valamikor a húszas években hozták , tudomásom szerint.Amikor még híre-hamva nem volt a Hitlerájnak.

  • Utód,
    történelmet nem lehet meghamisitani.Főleg annak aki mindezt átélte. A német bevonulásnál halálos csend volt Budapesten, csak a német csizmák masiroztak és tankjaik.
    A rádió egésznap gyászzenét közvetitett!
    A numerus clausus már megvolt Kanadában, az USA-ban 1938 ELŐTT! Különböző egyetemeken.
    Magyrországon végig működtek a zsidó gyárak,írók Horthy alatt.
    Senki se tagadja, hogy volt egy csoport, a nép alja is akik nácik lettek, és később beléptek a kommunista pártba! Minden nemzetnek vannak ilyen lakói.Románok, franciák túltettek rajtunk is.

  • llanfair
    2014 március 17
    6:40 de.

    Halihó!!
    Péntek óta Jamesonnal ünnepelgetek..
    Hozom a linket is:

  • enterprise: Ha ennek a „maxi” (Karl Marx) agyának az ezredrészével rendelkezne a jobb oldal, már sokkal jobban állnánk.

  • figyelő: ezt egyszer már lezártuk. egyszer már bebizonyítottuk, hogy ha valaki itt történelmet hamisít, az maga. persze, nem szándékosan, hanem csak a sajátos történelemszemlélete és a mókás emlékezete okán.
    a numerus clausus marhaságait meg a működő zsidó gyárakat meg már igazán elhagyhatná, nagyon kínos, hogy egy amúgy értelmes ember miképpen zagyvál össze mindent, csak azért, hogy ellent mondjon mindennek és mindenkinek.

  • Avi!
    A Jobbik nincs kitiltva Romàniàbol”Egy pàrtot nem lehet kitiltani,
    csak személyeket” Ponta miniszterelnök szerint-tehàt 1-es reprezetànsait tiltottàk ki-.
    Lettorszàgban a veteràn ss-ek felvonulàst tartottak SRF Teletext.

  • llanfair: enterprise még ahhoz is buta, hogy utána keressen a tantárgyainak:
    „Általános tagozata hároméves volt, tantárgyai között megtaláljuk a filozófiát, a politikai gazdaságtant, a tudományos szocializmust. Kétéves tagozatának hallgatói kifejezetten a marxizmus-leninizmust tanulmányozták, egyéves továbbképzésein pedig szociológiára, művelődéspolitikára, esztétikára lehetett szakosodni.”
    történelmet nem oktattak.

  • Ille, semmit sem hamisitok és maguk semmit sem zártak le.
    Az igazsághoz ragaszkodom csak.

  • figyelő: az a maga igazsága, amiről tudjuk, hogy köszönő viszonyban sincs a valósággal, de ez legyen a maga baja. ha nem tekinti a lezártnak az egész nap gyászzenét játszó rádióról szóló rögeszméjét megcáfoló kommentjeinkkel a dolgot, az is a maga baja.

  • enterprise
    2014 március 17
    5:25 de.

    Hülye is vagy meg hazudsz is!

  • Geyza: A Bécsi Központi Temetőben gyönyörű szovjet temető van. Azt sem bántja senki. Semmi meggyalázás.

  • Figyelő,
    sajnálom,hogy Ille megírja,igaz nagyon hiányosan,hogy Neked milyen bajaid vannak.Ha az indítékokat is tudná,akkora beírást olvashatnánk Tőle,hogy a végigolvasása után doktorálhatnánk a yale pszichológiai vagy pszichopatológiai fakultásán.Sajnos,hogy minden mantraként ismétlődő tév(esztő)hitedet már álmunkból felébresztve is el tudjuk szavalni.Jobban mint Te a Petrovics Nemzeti Dalát,melyet 1848 március 15.-én a Múzeum lépcsőin szavalt.Komoly történészek szerint ez is meg lett cáfolva.Azt viszont még nem cáfolta meg egyetlen botcsinálta jobber történész sem, hogy pontosan azokban az órákban hajtottak végre halálos kimenetelű pogromot a szittya hordáid,NÉMET SEGÍTSÉG és MEGSZÁLLÁS nélkül a Bródy Sándor utcában.
    Örülök,hogy szépen sikerült március 15. megünneplése és az ebéd:debreceni káposzta és a fánk is biztosan finom volt.Hála Kanadának nem kellet 5 forintért kuglert álmodnotok.Gy.

  • Figyelő, dehogynem lehet a történelmet meghamisítani. Minden diktatúra át akarja írni a történelmet, most Orbán is, a Veritas nevű hazugságirodával. Hogy zsidó írókat még egy-két évig élni hagytak, az nem bizonyíték arra, hogy nem üldözték őket.
    Geyza, én is úgy tudtam, hogy korábban kezdődött, kicsit meg is lepődtem, amikor több internetes oldalon egybehangzóan 1938-ra datálták az első zsidótörvényt. Persze törvények nélkül is lehetséges a zsidóüldözés, de egyelőre csak 1938-at láttam. http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&chapter=3_1_2&type=content

  • Figyelő,
    én is éltem már és azon a szomorú márc 19.-ei napon a d.e.10 óra körüli rádióadásból tanultam meg azt,hogy „édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk,zúg a szittya fergeteg a rohanó sereg.” A váci úti iskolánkban a vasárnapi új-hungarista összejövetel jelszava pedig a szózat átírásával így hangzott:”Hazádnak rendületlenül üsd a zsidót kegyetlenül”.Kedves Klárika,ha ez Neked gyászindulónak hangzott az azért volt,mert az valójában hozzájárult Magyarország és népe egy részének temetéséhez.Természetesen nem a képzelt világod tanúságai szerint.Gy

  • gyuri10: valóban volt gyászinduló, de nem egész nap. „A megszállásig (vasárnap volt) a rádió hírek helyett gyászzenét (Chopin gyászindulóját) adta. A megszálláskor minden mikrofonhoz őrszemet állítottak a németek. Ezután, rövid leállást követően, német és magyar indulók hangzottak el, de a hírekben csak az MTI külföldi híreit adta a rádió.”
    ezt egyszer már megkapta, de úgy tűnik, képtelen felfogni. rá kell hagyni. mint mondottam, az emlékezete mókás, a történelemszemlélete meg egyedi.

  • Ille István: El akartam végezni de az volt a feltétel, hogy lépjek be a pártba. Mondtam nem, előbb elvégzem és akkor majd meglátom érdemes-e. Nem léptem be, nem vettek fel.

  • Ez a Figyelő Bencsics izéke úgy hazudozik itten mint valami állami média.
    Arra hivatkozva hogy ő már akkor is élt.
    Napersze.
    Egy ostoba csirke felmérte a szituációt mert tudta hogy majd hetven év elteltével vitáznia kell ezeken a csak általa ismert dolgokon.
    Merhogy ő már akkor is élt.
    Annyira ostoba ez a spíné hogy képtelen felérni ésszel hogy MINDEN le van írva , fel van dolgozva hozzáférhető módon , ezerszer.
    Azt képzeli azzal a csirke-eszével hogy amit ő előad , azt mások tudomásulveszik mint valóságot.
    Ha meg szembe röhögik , akkor körömszakadtáig védelmezi a hülyeségeit.
    Bencsicsen nem fog az idő , ő a Világ csodája :
    Ugyanolyan ostoba maradt mint süldőlánykorában.

  • Gyuri és Ille, nincs kedvem válaszolni, mert meguntam az itteni szellemi irányzatot. Teljes elvakultság mellett, csak az számít mi történt a zsidókkal! Történt még sok minden más is. Pl. Rákosi Mátyás és társai. De legyenek boldogok az önsíránkozással, ha ez örömöt okoz.
    Enterprise egyedűl az, aki a történelemhez hűséges.
    DE kevesen vagyunk.
    Ez NEM egy demokratikus fórum.

  • Utód
    2014 március 17
    1:20 du.
    Európa első antiszemita törvényét, az 1920. XXV. tc-t, amely (Teleki Pál első miniszterelnöksége idején) 6%-ra korlátozta az egyetemekre felvehető zsidók számát. Ezt a törvényt bővítette ki az 1938:XV. törvénycikk

  • Figyelő: Örülök, hogy végre eltűnik innen! Március 15-én a Stadionos viktor szerint, „Mindenki láthatta, ha egységesek vagyunk, a magyar név megint szép lesz méltó, régi nagy híréhez” és „mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában”. Zsidókról szó sem volt, tehát megnyugodhat, hogy Fidesztánban ezentúl is, zsidó siránkozás mentes, csak Trianon siránkozással teli, örömteljes magyarkodó éveknek nézhet elébe.

  • figyelő: az, hogy magának enterprise az egyedüli, aki a történelemhez hűséges, eleve meghatározza értékrendjét. én nem lennék rá büszke.
    lassan azért magáról is lehámlik a máz, és előbújik az antiszemita.
    amúgy miből gondolja, hogy akkor demokratikus egy fórum, ha a maga teljesen beteg történelemszemléletét elfogadjuk?
    önsajnálat, az egy létező szó, de önsiránkozás? 😛

  • geyza: kérlek, módjával a jelzőkkel. teljesen szükségtelen bencsicset minősíteni.

  • Don Ovuz,
    az adat tökéletes,pontos.Kár hogy Figyelő is el tudja olvasni.Nem tudom miért nem veszi figyelembe,hogy mi nem csak olvasni,de megérteni is tudjuk a tényeket.

  • gyula bognar: látható módon tudatmódosító szer hatása alatt volt, ha ilyesmiről beszélt.erre utalnak azok a hazugságai, minthogy „megvédtük a munkahelyeket”, „százezer-szám teremtettünk újakat” vagy „egy új korszak kapujában állunk, amibe ha belépünk, szabaddá és erőssé válhatunk”.
    mondja ezt a nr.uno ápolt, az orosz hitellel a háta mögött.

  • gyuri10: elolvasni el tudja, csak felfogni nem. ez az adat már régebben is felkerült ide, csak más témával kapcsolatban. mintha figyelő akkor is bizonykodott volna…különben is az adatokkal alátámasztott történelmi tények – de még egy pontosan idézett törvény sem – neki nem számítanak semmit. ő jobban tudja.

  • Figyelő,
    amit nekem és Illének írsz zsidó ügyből kifolyólag,számomra teljesen érthetetlen,Számodra pedig szégyenteljes.Azt, hogy nincs „kedved”válaszolni megértem és helyeslem is.Kár,hogy a kuruc in fos varga békát betiltották.Ott keblükre ölelnének.Eleinte a szegedi 3.14csa nád is szalonképes volt náluk. Te is felvághatsz Werbőczy vérvonaladdal.Ez az Ille mindenre rátapint. Erre hogyan jött rá? REJTÉLY.

  • gyuri10: jó a fantáziám. mégis, mit gondolsz, mitől tudok olyan jó lektűröket kiötleni? 🙂

  • Ille István: Ma is, mint szinte minden nap beszéltem barátokkal Budapesten. Kérdésem, amire nehéz válaszolni, hogy Magyarországon miért süllyedt le a Stadionos viktor hallgatóságának értelmi színvonala a populizmus legalsó határára? Hol vannak az értelmes emberek? A rajongók banális, végtelenül primitív, hazug hülyeségeket hallgatnak, hisznek el, tapsolnak meg, amiknek a valósághoz semmi köze és analizálva értelmük is ritkán van.
    „Munkaalapú társadalom” – vastaps! Nevezzen meg bárki egy társadalmat, ami NEM munka alapú volt, vagy van. Létezik társadalom, amiben senkinek nem kell dolgozni, csak saját szükségleteit és élvezeteit elégíti ki? Science Fiction könyvekben van csak ilyen, gépek dolgoznak, emberek élvezik az életet, eszébe sem jut senkinek, hogy a gépeket ki tervezte, kik és hogyan gyártották és honnan van a nyersanyag, energia hozzá. Van-e elég hosszú figyelme a hallgatóknak, hogy párosítsanak állításokat? „Mindenki láthatta, ha egységesek vagyunk, a magyar név megint szép lesz méltó, régi nagy híréhez”…. „mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában”… „ma az egység neve pedig április 6.” Aki nem fideszgyík, aki ellenzék, aki nem rá szavaz, az nincs az „egységben”, tehát nem is magyar, nem is számít. A Stadionos viktor nem Magyarország MINIszterelnöke (megszegte hivatali esküjét), hanem csak azok MINIszterelnöke, akik az egységbe vele vannak, akik rá szavaznak akik fideszgyíkok.
    A vége ugyanaz lesz, mint minden diktatúrának. Ahol a szegénység növekszik, eléri azt a fokot, amikor túlnyomó többségnek nincs mit vesztenie, ott a nincstelenek fellázadnak és kiirtják a simicskázó milliárdos gázszerelőket, rezsicsökkentésből milliárdokat lefölöző focicsapat tulajdonosokat, a sok, aljas, korrupt, parazita barmokat! Sokan kivándorolnak civilizált országokba, mert nem akarják ezt Magyarországon (újra) átélni.

  • István,
    Te vagy a kis felvágós.Fantáziád van,de a valóság túltesz a fantáziádon.

  • gyula bognar: a magyar nép jó része – ezek a fideszesek – már réges-rég leszokott az önálló gondolkodásról. nekik mindig kell egy vezér, aki leveszi a vállukról a gondolkodás terhét, aki megmondja, nekik mi a jó, és merre az előre. bethlen bizonyos – most úgy mondanánk, IQ – szinthez kötötte volna a szavazójogot, mondván, egy ország sorsát nem tanulatlan, buta emberek döntsék el.
    a megosztás volt orbán eddigi fegyvere, most is az lesz, azért nem is értem, honnan ez a hagymázos szövege az egységről – hacsak úgy nem, ahogy te mondod.
    az egységet ápr. 6 alá rendelni, na, az mindent elmond a totális uralomra törekvéséről. ha megtehetné, ki is zárná a népből azokat, akik nem az ő hívei.

  • Ille István: Nincs vitám. Egy azonban biztos. Az emberek jogait nem lehet parcellázni, miszerint, aki okosabb, tanultabb, gazdagabb, szebb, erő sebb, stb., annak valami révén több joga lehetne, mint egy féllábú, vak koldusnak. Aki meg gazdagabb, az vagy többet tanul, vagy több doktorátust, több jogot vesz. Eszerint a Semlyén (Vadölő) Zsolt Fidesztánban két szavazatot érne?

  • Nna..
    Tisztára lesírtam a zakóm hajtókáját,
    Többé nem olvasom a Bencsics mondókáját.

    /Ez egy mikró-ballada volt , de mély tartalommal , roppant kifejező-erővel/

  • gyula bognar: bethlennek se sikerült átvernie a parlamenten. de gondoljunk bele: van, ahol a jogosítvány megszerzését is egy iskolázottsági szinthez kötik. akkor a szavazati jogot miért nem? mert mintha egy hangyányit komolyabb dolog lenne egy ország sorsáról dönteni, mint a jobbkéz szabályról.
    ez, persze, csak egy gondolatkísérlet, ráadásul ugyanolyan kirekesztő lenne, mint orbánék egységszemlélete.

  • ille: A jogosítvány nem emberi jog, a szavazás igen.

  • Tüske Zsófia

    Bencsiccs kolléganő, még hogy nem lehet a történelmet meghamisítani…. dehogynem, nagyonis!
    a mohácsi fideszes képviselő igen komoly lépéseket tett az 1848-as forradalom leverése okainak feltárása terén:
    http://magyarinfo.blog.hu/2014/03/17/a_fideszes_kepviselo_szerint_a_zsido_bankarok_vertek_le_a_48-as_forradalmat?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

  • Tüske Zsófia

    Gyuri, ne aggódj, Marcsa csak megrémült, hogy a gaz liberáncsak kötelezővé teszik az egyneműek szerelmét, és akkor már nem nézheti epekedve az asztalán a naponta friss virágcsokorral díszített a nagyvezírének a képét. Mert abban reménykedik, hogy nem marad előtte titokban, hogy milyen érdemeket is szerez itt, a KHM-n a mocskos burzsoá fertő elleni harcban és egyszer, majd egyszer ő is jutalmul kezet csókolhat Orbánnak, mint anno az elhíresült képen az a szerencsétlen, örökre cseléd idős néni.

  • Tüske Zsófia

    Ille, azt azért elmondanám, hogy az erdélyi infrastruktúrával az égegyvilágon semmi baj nincs, ugyanis ott – velünk ellentétben – az erre szánt pénzeket valóban erre használták. Az ország EU-csatlakozása után a katasztrofális Bukarestből Erdélybe vezető autópályát (félméteres felfagyások voltak rajta, a kocsiknak egyik sávból a másikba kellett szlalomozniuk, hogy ne kockáztassanak tengelytörés) három hét alatt építették újjá, és az erdélyi szakasz is elkészült azóta. Ott a korrupt Szász Jenő, miután nyilvánosságra hozták az előző választások előtt a vagyonát, szembeállítva a jövedelmével, olyat bukott, hogy Orbánnak itt, Magyarországon kellett neki zsíros állást biztosítani, mert Székelyudvarhelyről szurokba és tollba hempergetve kellett menekülnie. Mellesleg nem hinném, hogy az erdélyiek nagy része olyan nagyon Magyarországhoz szeretne tartozni, egyrészt, mert sokkal jobb adószabályaik vannak, másrészt éltek Ceausescu alatt eleget diktatúráában, és ők nem félázsiaiak akarnak lenni, hanem európaiak. Az Orbán- és Jobbikimádó EMNP olyan alacsony támogatottságú az erdélyi magyarok között, hogy még Tőkés Lászlót is Magyarországgal akarja jelöltetni EP parlamenti képviselőnek.

  • tüske zsófia: remélem, nem járt autóval az erdélyi utakon – azt az EGY autópályát meg nyugodtan felejtse el, az nem infrastruktúra – nem vette igénybe a távolsági buszközlekedést, nem kellett a poliklinikán kezelésre várakoznia és nincs iskoláskorú gyermeke, valamint áttekintette a víz- és csatornahálózat állapotát.
    persze, minden attól függ, hogy maga mit tekint infrastruktúrának. én még az ügyintézést is annak tekintem,ami, ugyebár, arrafelé katasztrofális.

  • Geyza
    2014 március 17
    9:27 de., meg a többiek…
    – A tények makacs dolgok. Kicsit nézzen utána, mit jelentett Ausztriában az „orosz zóna”, s hol voltak aszövetségesek… (töri 1)
    – 1955-ben A. az állaszerződésbe tette bele a szovjet emlékmű gondozását, ellentétele volt a „szovjet felszabadítók” kivonulásának… Ha tőlünk 55-ben kivonultak volna – és is ápolnám :-), s maguk sem írnának ennyi sületlenséget
    – a foxi-maxi hivatkozásaimban nem konkrétan a marxista „egyetemre” vonatkozik, egy szellemiséget és nszintet jelől csak… — igen a történelem szemlélete(is) valóban egy 0.

  • Tüske Zsófia
    A kezet csókoló nénit én nem láttam,de a plagi palit láttam képen,ahogy lesmalázta a nagyvezír mancsát.Köszönetül a kinevezésért.

  • Búcsú Figyelőtől:
    Ez egy borzalmas helyzet.Úgy jártunk,mint
    Kanada a plébános lajossal. Figyelő itt hagyott minket.Sajnálom,mert írásai kiértékelése után, olyasmiket is megtudtam,amiről mélyen hallgatok és hallgatni fogok.Számomra érdekes tanulmány volt.Igyekszünk majd Kanadához hasonlóan túlélni.Kedves Klárika elnézésedet kérem,ha én is rátettem egy lapáttal.Igyekeztem,nem megsérteni Téged,még ha sokszor igyekeztél is kiérdemelni.Az indítékaidat vettem figyelembe. Nem is álmodtam volna,hogy ilyen sértődős vagy.
    Szerettem Veled a különböző témákat.Ennek ellenére megígérem,hogy nem foglak követni a kuruc in foson.Nézeteidnek béke poraira!Gyuri.

  • gyuri10: ne hullass könnyeket, mert ez csak pávatánc. meglásd, olvasunk mi még itt bencsics-féle történelemértelmezést! amúgy dehogy sértődős ő, inkább az igazság bajnoka! igaz, a maga igazságáé (ami azért meglehetősen sajátos), de hát, ki szálljon sorompóba azért, ha nem ő?

  • Én sajnálnám ha elmenne Figyelő. Inkább ezt az Erőst utáljuk ki ha nem változik.

  • llanfair: erőst nem lehet kiutálni. annyira buta, hogy teljesen érzéketlen az ilyesmire. megsérteni is csak úgy lehet, mint bodát: flex, korundkővel.

  • Tüske Zsófia

    Ille, a „mikor” a kérdés. Autóval sokat jártam ott, jó és kevésbé jó utakon. Valószínűleg tíz éve valóban ez volt a helyzet, mára viszont attól tartok, egyes magyar utakon rosszabb állapotok vannak, mint Erdélyben, bár a téli fagyok nyilván újratermelik a problémát.
    Ügyeket is intéztünk, igaz, Bukarestben, de ott kiválóan és gyorsan, a ROMÁNOK teljes segítőkészsége mellett. Nem éltem ott, így nyilván nem mondhatom azt, hogy ez mindig és mindenütt így van, de a helyzet ma sem rossz és egyre javul.

  • tüske zsófia: attól tartok, még mindig nem látja teljes egészében a kérdést. de, ha magának jól esik, húzza magára erdélyt.

  • http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20140318-magyarorszag-nemet-megszallasanak-elso-orai-1944-marcius-19.html
    uppsz…se tankok, se masírozó német csizmák, se egész napos gyászzene a rádióban.
    szegény keisz ágoston, szegény origó…hát nem tudják, hogy az nem úgy volt? mert, ahogy volt, arról a frankót bencsics tudja!

  • Tüske Zsófia
    2014 március 17
    6:00 du.

    Ejj zsófika, alulmúltad önmagad.

  • Tüske Zsófia,
    nem kell komolyan venned ezt a barom pipert.Ez beleköt az élő fába is.Olyan mint a vice házmesterünk volt minden hó 10.-én és 26.-án.

  • Erdélyi Jani

    Csoda, hogy lelki szegény ez a világ? Amikor a gyarmatosító románról dicshimnuszokat zengedez a világ?
    Hol vannak rabságban megkínzott őseim? Odafent semmit sem tudnak intézni?
    Ide lent a farizeusok „Jobbikként” balhéznak úgymond értünk, és ugyancsak az ilyen AVIBEN farizeusok gyarmatosítóinkat éltetik. Egy tőről fakadtok, egy a pénzelőtök!
    A jobikot kiátkozók ugyanazok, mint a jobbikosok, csak más köntösben, ez a valóság.
    Romániában nincsen olyan román párt, amelyik ne lenne magyarellenes és szélsőséges! Ezt a mindennapi élet mondatja velem, hiszen ismerem a nyelvüket, ismerem a kommunista múltjukat és tudom a rabló népellenes jelenüket ezeknek az önjelólt román vezéreknek, akik egymást szétmarcangolják a koncért ugyan, de rögtön barátok, ha magyart kell gyalázni. És ezeket a gyarmatosítókat éltetitek itt? Szép, nem mondom, dehát 1918 óta ez az erdélyi magyar sors, vagy tűrjük a gyalázatot, vagy elmenekülünk.

  • Hogy Romániában teljesen demokrácia lenne, s hogy teljesen komolyan venné az EU-s törvényeket túlzás. A cikk írója jól írta, hogy ez egy volt szocialista ország…de azt már elfelejtette, hogy ez az ország volt fasiszta ország is. Ha Magyarországon nem állíthatunk szobrot Horhynak, akkor Romániában miért állhat szobor Antonescunak? Az a román demokráciához tartozik, hogy a székely zászló használatát külön törvény tiltja, magyar iskolákat akarnak államosítani. Ha Magyarország kormánya „fasiszta”, mert hagyja, hogy létezzen Jobbik és Magyar Gárda, akkor Románia kormánya is az, mert hagyja, hogy működjön a Nagy-Románia Párt és a Vatra Românească (ami az egyik fő felelőse az 1990-ben Marosvásárhelyen történteknek).

    Tisztelettel,
    S. P. F.