A Nagy Paksi Átverés

2014 március 17 8:21 de.32 hozzászólás

Az évszázad üzlete – mondja róla a hivatalos kormánypropaganda. Ennek ellenére minden részletéről hazudnak a Fidesz vezetői. A legfrissebb leleplezést épp egy orosz honlap szolgáltatta, amelyre kikerült az aláírt pénzügyi megállapodás. A magyar polgároknak nem volt lehetőségük ezt itthon olvasni.

A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban az első, talán legnagyobb kormányzati átverés éppen a kivitelezési szerződés aláírása volt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és a Roszatommal. Amikor Orbán Viktor január tizedikén kiutazott Moszkvába, még a hivatalos tájékoztatás szerint is csupán a „rendszeres kormányfői találkozók” egyikére került sor. Az utolsó pillanatig titkolta, takargatta a kormány, hogy közel egy éve tárgyal már az orosz féllel a szerződés megkötéséről. (Arról már nem is beszélve, hogy 2012 végén még Martonyi János külügyminiszter egyértelművé tette: amennyiben bővítik is a paksi reaktort, kizárólag nemzetközi tenderen választják ki a kivitelezőt.)

Szovjet zászló a Fidesz székházán (Fotó: parameter.sk)

Szovjet zászló a Fidesz székházán (Fotó: parameter.sk)

A kormány azon állítását, miszerint az országnak elengedhetetlenül szüksége van új paksi blokkokra, sajnos nem tudjuk elhelyezni az igaz-hamis skálán. Bár készült az előkészítés során hatástanulmány, az abban foglaltakat Orbán Viktor kormánya tíz évre titkosította. A miértre nincs válasz, csak annyi biztos: a magyar polgárok nem ismerhetik meg azokat az adatokat, amelyek alapján a kormány titokban és önhatalmúan döntött az ügyben.A következő hazugság a parlamenti felhatalmazásra való hivatkozás volt. A kormányoldal kijelentette: 2009-ben született egy országgyűlési határozat, amely arra kötelezte a kormányt, hogy tegyen lépéseket Paks II. ügyében. A valóság ezzel szemben az, hogy a hivatkozott határozat arra hatalmazta fel a mindenkori kabinetet, hogy vizsgálja meg az élettartam hosszabbítás vagy a bővítés lehetőségét és készítse elő ennek parlamenti megtárgyalását.

„Paks bővítése az évszázad üzlete” – harsogja a mai napig a kormánymédia. Ugyanis – szól a magyarázat – a lehető legkedvezőbb feltételekkel kapott Magyarország 10 milliárd eurónyi, hosszú távú hitelt a beruházásra. Varga Mihály gazdasági miniszter roppant büszkén többször is elmondta: mindez nem terheli meg a magyar államkincstárt, mivel csak a két új blokk beindítása után kell elkezdenünk törleszteni a hitelt. (Orbitális hazugság 1.) Hozzátette sokszor: a 20 százalékos magyar önrészt is csupán a tíz évre tervezett építkezés végső fázisában kell majd előteremteni. (Orbitális hazugság 2.)

Míg a magyar Országgyűlés és a lakosság csupán egy általános tartalmú keretszerződést ismerhetett meg az ügyről, amelyet a kétharmad szolgaian megszavazott az idei, kurta tavaszi ülésszakon, tegnap a Roszatom portáljára kikerült a Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő által aláírt pénzügyi megállapodás szövege is. Ebből derült ki, hogy Varga állításaiból lényegében semmi nem igaz. Az oroszok ugyanis minden elköltött eurócentről kettébontott számlát állítanak ki, amelynek 80 százalékát a hitelből, 20 százalékát pedig saját zsebből fizeti a magyar állam. Vagyis a beruházás első pillanatától kezdve finanszíroznunk kell a bővítést. De ha ez nem lenne elég a hazugságból, az is kiderült, hogy már idén, 2014-ben el kell kezdenie Magyarországnak a hitelkamatok törlesztését – vagyis nem tíz év múlva jelent először terhet a költségvetésnek, hanem azonnal.

Még mindig az évszázad üzlete: a kormánytagok szerint hihetetlenül kedvező kamatozású hitelt kapott Budapest Moszkvától. A valóságban azonban a 3,95 százalékos kamatszint csak az első tíz évre érvényes – ugye ekkor állítólag semmit nem is kell a Fidesz szerint fizetnünk -, utána viszont 5 százalék közelébe pattan a kamat. A sokat átkozott IMF ezzel szemben 2,5 százalékos kamatszinten hitelezte korábban Magyarországot, emellett az orosz hitelnél a régiós versenytársaink mindegyike olcsóbban képes a pénzpiacról hosszú távú finanszírozási forráshoz jutni.

Bár rengeteg apró, rész-hazugság tarkítja a történetet, a legnagyobbak közül való a paksi bővítés oksági összekapcsolása a rezsicsökkentéssel. Orbán Viktor és Rogán Antal egymást túllicitálva harsogta a parlamentben, miként lesz majd Paks II. miatt 13 százalékos áramár-csökkenés tíz év múlva. (Ezzel együtt szokták emlegetni: az orosz hitel nem növeli az államadósságot.) Az már most, az első kapavágások előtt látszik, hogy a kormányzat elképzelését, miszerint a Magyar Villamos Művek ajándékba megkapja a beruházást, amelyet az adófizetők állnak, vagyis a cégnek nem kell kigazdálkodnia, Brüsszel nem fogja jóvá hagyni. Korábban is próbálkozott a magyar állam ilyen bújtatott támogatásokkal, de mindig lebukott. Vagyis a hozzávetőleg 4-5000 milliárdos beruházásnak valamilyen formában meg kell térülnie. A fejlesztések megtérülését garantáló plusz bevételeket a szolgáltatók a termék árába szokták beépíteni, vagyis Paks II-től (mint mindenhol a világon, ahol ilyen fejlesztések történtek) emelkedni fog az áram ára. Amennyiben ez mégsem így történik, akkor új adók formájában szedi be az állam a polgároktól a pénzt.

A végeredmény ugyanaz: a lakosság fizeti meg a Fidesz paksi hazugságait. (A STOP nyomán)

A mai helyzet szerint az Országgyűlés elé kerülhet a megállapodás, de csak azután, hogy az orosz kormány a hitelszerződést elfogadta. A képviselők alaposan meg tudják majd vitatni a megállapodást. Értitek, ugye? Majd. Azután. Megvitathatják. Csak minek? Változni fog tőle valami? Semmi. Akkor nem jobb a boldog tudatlanság, amiben eddig is leledztek?

Ossian

32 hozzászólás

  • Az IMF szivesen adna kölcsönt mindenkinek-nekünk 3-3,5 %-ért 3-4 évre,többért mint a környezö orszàgoknak,mert mi jobban elvagyunk adosodva-,de a kormànyok a pénzpiacokrol akarnak kölcsönözni:
    Olaszorszàg 10 évre 4,8 % Monti akkori miniszterelnök-aki bankàr volt-,Portugàl 5 évre 4,75 % SRF Teletext,Maria Luis Alburguergue
    pénzügyminiszter szerint,ORF Teletext szerint 4,657 %,3,25 Mrd EU-t.
    Az öregedö paksi blokkokat pedig kikell vàltani!

  • Dénes, akkor adósodjunk el az oroszoknak 50 évre – mi az nekünk?
    Szoktál gondolkodni?
    Mondjuk 73 éve vagy. Van jó esetben 10 éved. Plusz minusz 5 év.

    Neked az egész ennél fogva smafu.

    De ezek sírját a későbbi generáció fogja megbotozni – az a generáció, akinek a nyugdíját is bedarálta ez a maffia.

    Se ez – se az nem lesz. Nekem igen, mert maradtam a manyupomnál – képzeld, prímán duzzad a megtakarításom, így is, ilyen körülmények közt – viszont 3 millió hülyének nem lesz nyugdíja.

    Ezek – l.m. f. akkora országrontást követtek el, amiért Kínában kötél, demokráciákban életfogytiglan jár – hazaárulásért, elképesztő mértékű korrupcióért!!!

  • Dénes ERÖS

    Akkor a legjobb az oroszktól kérni és tőlük függeni…-)))

    Te kis komcsi.

  • Nem tudom minek ez a pánok! Mesterházy már tárgyalt/tárgyal a franciákkal! Áprilisban leváltják a kormányt, májusban lemondják a Rossz-atomot és Putyint, júniusban megbízzák a franciákat, (ők vállalják legolcsóbban), aztán 15-20 év múlva elkezdik építeni, 40-50 év múlva elkészül, akkor meg már ki emlékszik az eredeti árakra, fel sem fog tűnni a 2-3-szoros ár! Bajnai elsivatagosítja a libalegelőket, oda meg telepítenek naprőműveket, és …… 🙂

  • Ossziánkám :
    De a legundorítóbb részlet kimaradt a jegyzetedből :
    Ha bármi oknál fogva meghíusul az erőmű új blokkjainak az építése , nekünk AKKOR IS törlesztenünk kell !!!!!
    Tehát nincs ” vismajor ” ami azért minden ilyen beruházásban szerepelni szokott.
    És hát ugyi…a ruszkik szállítják majd a legfontosabb gépeket a beruházáshoz.
    Késedelmek mindig előfordulnak ekkora munkánál.
    De ez jelen esetben nem fog számítani , nekünk minden év március 15-ikén egy irdatlan nagy summát át kell utalnunk az oroszoknak.
    Ha sikerül a reaktort beindítani , ha nem….
    Elég szép ???!!

  • Persze biztosan jó a szerződés,csak mi látunk mindent rosszul:
    Az érettségizett Németh Lászlóné írt alá a pappírnak!
    Ő pedig nem véletlenül van a pozíciójában.

    „Akinek Isten hivatalt adott,annak észt is adott hozzá”
    Továbbá
    „Akinek Isten tányérsapkát rakott a fejére,annak észt is rakott alája”
    /Régi orosz közmondások/

    (Napersze a hazai állami tisztségviselők nem járnak passzomántos egyenruhában, mint régen a cári Oroszországban. Egyenlőre !)

  • Megint a tipikus orbáni aljasság. Menjünk bele valami gázos ügybe, ha nyerünk, majd megoldjuk valahogy (adóötleteink vannak bőven), ha meg nem, akkor a következő kormány kínlódjon vele, majd mi torkaszakadtából ordítunk ellenzékből.

    Ugyanez az aljasság működött, amikor direkt eladósították az önkormányzatokat. Hogy hogy nem, a legeladósodottabb városok MIND fideszes vezetés alatt álltak. Aztán ahogy hatalomra jutottak, a néppel kifizettették az összes adósságot.

    Erős Dénes, az IMF mantrát meg abba lehetne már hagyni. Néphülyítés volt, vastagon.

  • lelszi, te se szoktál gondolkodni naponta 2 percnél többet.

    ez a téma nem fér bele.

  • Geyza erről majd sokezer oldalas bűnügyi dosszié lesz – most nem fér minden csavar bele.

  • Cornelius, nagyon korpásodik Ovi haja, meg a sleppé is. Így nekik megérte. Az ország meg ráült a szopórollerre.

  • Pénz nélkül beruhàzni nehéz,30 évre kölcsönnel munkahelyeket teremteni,energia ellàtàst biztositani rizikos,de szükséges.
    Mert az öregedö blokkjait Paksnak kikell vàltani.
    Kitöl kaptunk volna ilyen feltételekkel,ekkora kölcsönt?
    A gàzellàtàsunk rizikosabb,mert csak pàr honapra tudunk megfelelö mennyiséget tàrolni! Ezért volt helyes az EON megvàsàrlàsam és most van folyamatban a szlovàkokkali össze
    kapcsolàsa a magyar gàzvezeték rendszernek.
    A fütöelemeket 5 évre is lehet tàrolni.

  • Cornelius:
    Dénessske nem hagyja abba az IMF mantrát.
    Ha azt mondod neki :
    ” De jó volt ma ebédre a sárga bableves ”
    akkor abból is egy negyedórás eszmefuttatást fog kreálni , hogy miért és hogyan árusították ki a Gyurcsányiak a hazát az IMF .-nek , de szerencsére ” Orbán-Matolcsy párosunk ” mindent helyrehozott.

    /Ebben a szösszenetemben idéztem Fricibá Mr. Karinthytól ,továbbá Erősske Dénesskétől és az egészet Karinthy után szabadon fogalmaztam meg./

  • Ha a Gyurcsány-Bajnai páros csinálta volna ezt, a magyar emberek tudta és beleegyezése nélkül, elhazudva az alapvető tényeket, 30 évre orosz adósrabszolgaságba döntve az országot, akkor az ilyen seggfejek, mint DNS GYenge habzó szájjal fröcsögnének és komcsiznának. De ha a felcsúti fűrere bassza át a fejét, akkor annak tapsol.
    A szervilizmusnak és az ostobaságnak nincs határa.

  • erős et: ha ide számolná annak a max. 700 munkahelynek a mibenlétét, ami olyan kurvára nagyon megéri a 30 éves eladósodottságot?
    mondja, mikor nyílik fel már végre a szeme? vagy ahhoz narancshályog eltávolító műtétre van szüksége? szóljon, ha nincs rá pénze, összedobjuk!

  • Pénz nélkül beruhàzni nehéz,30 évre kölcsönnel munkahelyeket teremteni,energia ellàtàst biztositani rizikos,de szükséges.
    Mert az öregedö blokkjait Paksnak kikell vàltani.
    Kitöl kaptunk volna ilyen feltételekkel,ekkora kölcsönt?”

    Honnan tudod, hogy nem kaptunk volna? Eredetileg ugyanis PÁLYÁZTATÁSRÓL” lett volna szó. Bajnaiék még így képzelték – európai módon, nem csúszópénzért, mutyiban, 10 évre titkosítva… hatástanulmnányok nélkül, szakemberek véleménye nélkül, normálisan.

    Ez így csak a szolgalelkeknek felel meg: a Padrone azt mondta, jó- akkor nekem is jó, de bakker Dénes, hány éves vagy?

    Mert ez 50 évre eladósítja az országot, és sokkal drágább lesz a villamosenergia.

  • Geyza, Karinthy is sokat tudott volna profitálni ennek a bagázsnak a viselt dolgaival – hát még HOFI! …-D

  • Antifülke, magam sem írhattam volna pontosabban.

    Mint ahogy a Padrone 2008-ben habzó szájjal üvöltözte:

    „Orbán Viktor 2008. február 28.-án, Losoncon:
    …”anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre saját népe ellen. A kormány ugyanis titkosított, hosszútávra szóló szerződést köt Oroszországgal. A XXI. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó energiakérdésben”…(A déli áramlatról volt sz, amit most hatalmas vigyorral aláírt).

    Pedig csak szándéknyilatkozat volt és szigorúan benne az, hogy pályáztatás lesz!

    Seggszáj, errefelé ezt így nevezik – Erős meg egy száj, nyelv, amelyik szeret egyfajta seggben fickándozni.

  • ossi, nem az az érdekes, hogy hány éves, hanem, hogy semmi köze az egészhez, mert svájcból osztja az eszét. egy nyamvadt kis provokátor, aki a mi nemiszervünkkel veri a csalánt – ill., csak szeretné – és baromira meg van lepve, ha ezért elküldik a jó kurva anyjába.

  • Átverés? De még mekkora!
    Tavaly Széles Gábor úr még energiacellákról beszélt, és úgy áradozott azokról, mint a Fidesz új csodafegyveréről, amit ha bevetnek, a Fidesz-kormány újra elsöprő győzelmet arat.
    Erre tessék, jól átvertek minket. Energiacella helyett lett egy kétes kimenetelű, elemzők szerint is egy kockázatos orosz üzlet, és Paks.

  • ille úr
    Miért maradsz ilyen primitiv? nem tudsz változtatni?

  • erős et: mégis, mire gondol? mégiscsak jobb, ha én primitív vagyok – már, akihez képest – mint egy orvosi eset, egy ócska, rögeszmés provokátor.
    de nem kell elviselni, elhúzhat innen a …csába, ahol a helye van. nem kötelező ide járnia, hülyeségeket írogatnia és naponta többször bizonyítani önálló gondolkodásra teljesen képtelen mivoltát.

  • Bogdán Géza
    2014 március 18
    11:22 de.

    Kedvenc Gézám.
    Széleseltársis megkaphassaja zenergiját, csak
    ű majdeggy másik cellába..

  • A Paksi beruházás az évszázad üzlete??-ez igaz, de kinek vagy kiknek??
    mely családoknak, vagy cégcsoportnak??–Remélem egyszer lefolytatják azoknak a honatyáinknak is az évszázad büntetőperét akik megszavazzák az unokáink eladósodását.–

  • lelszi!

    Hát nagyon élveztem a hozzászólását,végre egy kis humor…
    (ha már ez a sokadik értelmetlen, kötekedő cikk ebben a témában)Persze a véleményében szerencsére sok igazság is van!!!

  • Stratégiai előrelátásra mindig szükség van. Ma a Grippenek a térség legmodernebb vadászgépei védik Szlovéniát, Magyarországot, Lett(és egyéb balti)országot majd, ha letisztul…, Horvátországot (Nem kétséges, jó döntés volt).
    Paks.
    Az éghajlat tolódik mediterrán irányba – rengeteg klíma fog működni, jönnek az elektromos autók (éjszakai áramról jól tölthetőek. Az erőmű nem termel káros gázt, a megtakarított kvóta (széndioxid) értékesíthető. Üzemanyagából évekre lehet tartalékolni… A mecseki uránbánya újra indítható… És nincs tengerpartunk off-shore szélerőművekhez, állandóan fújó széllel, nincsenek hegyeink viz/energia tározónak…
    A kölcsönszerződés nem tűnik rossznak. Mindössze arra kell ügyelni, hogy az oroszoknak ne legyen nagyobb befolyása a történetere a kelleténél. Mi itt Közép-Európában, Kelet és Nyugat ütközőzónájában akkor járunk jól, ha mindkét oldal a kedvünket keresi. Csak akkor keresik a kedvünket, ha elég erősek, bátrak és önállóak vagyunk – csak a saját érdekeinket nézzük. Mint a románok (külpolitikát lehet tanulni tőlük).

  • enterprise: jó, hogy említette a gripeneket. hamarosan lesz egy kis emlékeztető róluk. kíváncsi vagyok a véleményére.

  • Osszián

    Ma volt két percem a gondolkodásra, és megint rájöttem, hogy vannak akik egész nap gondolkodnak, és finoman kifejezve: „Parturiunt montes, nascetur ridiculus mus”.
    Ez ugyan már a 3. perc, de egy régi Fábri film jut eszembe a hozzászólásaidról: a „Nappali sötétség”!

  • Ille!
    Aki Kanadából vagy Izraelből osztja a „nem létező eszét”csak
    a tájékozatlan és hazug,uszító hülyeségeit az rendben van,meg a maga alpári stílusa „jó kurva anyjába”?
    Na a maga és a balliberális banda szerint igen…….
    És még maga moderál?Hát kész röhej!Én a sértett helyében feljelenteném!!!

  • boda: ami a tájékozatlanságot illeti, arról inkább ne beszéljen. amikor a hülyeséget osztották, maga kétszer állt sorba.
    azért érdemes volt magát provokálni, csak kibújt magából az antiszemita.
    köszi, aranybogár, most már van miért kivágni magát a francba!

  • Végigolvasva még egy adalék,amit csak egyszer hallottam valamelyik tv-ben,azóta sehol,hogy még minimum 5 évünk van (lett volna!)eldönteni hogy mi legyen Paks sorsa.
    Nekem ez azt mondja,hogy azért kellett ilyen gyorsan aláírni,hogy ha nem Orbán és csókosai maradnának,akkor is nekik jusson ami egy ekkora üzletnél leesik. Hogy az mennyi,azt mindenkinek a fantáziájára bízom.

  • Tudósöcsi:
    Beszéjjen érthetőbben:

    Mlyen Grippen ?
    Milyen időjárás ??
    Ém mivan a világ legmodernebb gépeivel ???

    Csakúgy halkan mondanám okoska :
    A Grippenek , amiket a huszadik század legnagyobb vadászgépüzletének gondoltak a svédek , nem kellettek a kutyának sem , a Svéd Légierőn kívül.
    Alig pár darabot tudtak eladni valami afrikai államoknak , nomeg ide , a hülyék országaibe , csúszópénzek fejében.
    A Grippenek még nem szagoltak lőporfüsöt , ahogyan mondaniszokás , szemben pl. az USA ezer csatát megjárt és azokban fényesen bizonyító harcigépeivel , amik nem voltak jók imádottjaidnak, első országlásuk idején.

    Szaal Encsörcsi : húzzál a francba az okosságaiddal. Meséld ezeket a fajtársaknak sör meg virsli mellett. Azok majd aszongyák rá vizenyős szemekkel :
    Ahhát komám..ja jahh…blőőőő..bff…

  • Nyizo:
    Saccra olyan 10 százalék csurran belőle tisztán , illetve a normális munka után járó extraprofit is az övék mert csak kebelbeliek nyerhetnek ebben a rendszerben efféle pályázatokon.