A Gripen-ügy

2014 március 20 12:34 de.29 hozzászólás

Miközben hazánkban pitiáner korrupciós ügyekről folyik a vita, feledésbe merült Magyarország történelmének talán legjelentősebb panamája: a Gripen-ügy.

Íme egy kis emlékeztető:

Zöld utat kaptak mindenhová, sorra keresték fel a képviselőket, katonákat azok a lobbisták, akik a több kormánycikluson keresztül húzódó vadászrepülőgép-beszerzés idején Magyarországon tevékenykedtek – ahogy az ügyet közelről ismerő egyik politikus fogalmazott: hihetetlenül nyomultak. Kideríthetetlen, munkájuknak mennyi köze van a legnagyobb hadi tender meglepő fordulataihoz: az Orbán-kormány döntéséhez a közös NATO-műveletekre alkalmatlan Gripenek bérléséről vagy ahhoz, hogy a Medgyessy-kormány – miután nem tudott kifarolni a szerződésből – milliárdokkal növelte a megrendelés értékét. Az biztos, hogy egész világon csak négy ország hadseregének kellett a Gripen.

Orbán Viktor miniszterelnök általában a fontosabb döntések alkalmával jelent meg a nemzetbiztonsági kabinet ülésén, 2001. szeptember 10-én eljött. „Sorra hangzottak el a vélemények a különféle vadászrepülőgépekről, a honvédelmi tárca – ahogy azt mindenki várta – az amerikai F-16-os vásárlása felé hajlott. Azután a kormányfő szünetet kért, és a kisgazdapárti honvédelmi minisztert, Szabó Jánost hátrahagyva, félrevonult Varga Mihály pénzügy-, Matolcsy György gazdasági és Pintér Sándor belügyminiszterrel” – így emlékezett vissza az ülés több résztvevője arra, mi történt a kabinet szeptember 10-i ülésén.

Simicskó István, a Fidesz akkori nemzetbiztonsági államtitkára szerint Orbán ezután elment, az ülés folytatódott, majd Pintér Sándor belügyminiszter, a kabinet elnöke bejelentette: a Gripenek bérlésére vonatkozó svéd ajánlatot fogadja el a kormány. „Óriási csönd lett, amikor kimondták a győztes nevét” – emlékezett egy jelenlegi kormánypárti politikus, aki állította, szintén jelen volt. Az ülésről – természetesen – nem készült jegyzőkönyv, mindössze a határozatokat rögzítették egy összefoglalóba, amelybe viszont hiába szerettünk volna belenézni, mert – természetesen – titkosították…

Csak hogy tudjátok, milyen nagyságrendű üzlet volt ez: kb. 220 milliárd forint, mai értékben legalább 500 milliárd. Az osztrák közvetítő állítólag 8 millió dollárt tett zsebre.

Ezzel senki sem foglalkozik? Vagy talán mindenkinek vaj van a fején?

Ez a bizonyos osztrák közvetítő, Mensdorff-Pouilly gróf és társasága elleni megkeresésre a magyar ügyészség a svéd ügyészségnek azt válaszolta, hogy Magyarországon nincs Gripen-ügy és Magyarország nem kíván részt venni a Stockholmban folyó vizsgálatban.

A Gripen-gyártó cég svéd-angol tulajdonban áll, ezért folyt a nyomozás párhuzamosan a megvesztegetői oldalt vizsgálva, ahol rövidesen a nyomozók eljutottak a grófhoz és cégéhez. A BSA konzorcium horribilis (teljesen szokatlan mennyiségű) jutalékot fizetett ki a grófnak, aki Prágában és Budapesten eredményesen lobbizott. A kereskedelmi gyakorlat szerint jutalék a hatékony közreműködésért jár, vagyis a gróf győzte meg a prágai és budapesti vezetést.

Ez a meggyőzés szinte semmiféle szakmai háttérhez nem kapcsolódik. A Gripenek nem NATO-kompatiblisek. (Ezért számos kiegészítést és átalakítást kellett elvégezni, hogy hadrendbe lehessen állítani, ami plusz költség volt.)

Az biztos, hogy a gróf a túl magas jutalékból könnyedén fizethetett a kormányzati tisztviselőknek. Prágában már az előterjesztés is a Gripenekre szólt (úgy tűnik, a gróf olajozottan olajozott), míg Budapesten Orbán Viktor szanzsén megpuccsolva a kormányülést, s azt hátrahagyva a belügyminiszterén keresztül kinyilvánította a döntését: mégis a Gripeneket veszik meg a HM szakemberei által tett előterjesztéssel szemben. Ez a forgatókönyv azt sejteti, hogy ez Orbán egyéni akciója volt, mert már akkor is egy személyben döntött mindenről, legfeljebb a kétharmad híján jobban meg volt kötve a keze.

A Gripen-ügy elkenése eredményezte, hogy a későbbi, szocialista kormány adottságként fogta fel a Gripenek kiválasztását (nem felbontották a szerződést, hanem bebetonozták), és „ha már lúd, legyen kövér”, ő is beszállt a szerződés bővítésébe, vélhetően hasonló megfontolásból, mint elődje.

Amire kíváncsi volnék, hány millió dollár kerülhetett Orbán zsebébe? Mert így már – a zsíros állami megbízásokat szűk körben megkapó haverok visszacsurgatásaival megtetézve – érthetővé válik Orbán gyarapodása – nem csak hasi körméretben…

29 hozzászólás

  • nem ártana megkérdezni a szőke szenátorinyát is az ügyről, mert mintha élettársa is derékig benne lett volna az ügyben, mint hadiipari lobbista.

  • És lassan eltelik aznnyi idő, hogy már nem lesz büntethető…

  • falusi: EZ soha nem lesz büntethető.

  • No,
    néhány dolog:
    – Az F-16-os elavul, bár bevált vadászgép.
    – A Gripen 4. generációs(akkor a legmodernebb), abszolút modern. Részben SAAB, VOLVO, Ericsson részben angol technológia.
    Közép európábam ezért nekünk és a cseheknek vannak a legmodernebb gépeink. Braziliában is előrelépett a Gripen.
    – Az amerikaiak fegyver lobbi erejét nagyon nehéz lenyomni…, ezért nincs elterjedve jobban…
    – 100%-os ellentételezésselvettük, ez is egy komoly érv volt
    – A légi utántöltés nekünk felesleges, de „bér vadászgépként” még az is jól jöhet (lett, észt, szlovén, horvát üzemmódban) bár nagyon drága volt az utólagos beépítés…
    – olcsó az üzemeltetése
    – kevés fegyvert vettünk hozzá (hiba)
    – sokáig jó és modern lesz
    Az USA a vén F-16-os-ait adja el a fejlődő országoknak!
    Európa használjon európai gépeket. Ez alap.

    Korrupció: minden erőlkődés ellenére eddig magyar vonalról semmit sem tudtak bizonyítani.

  • P.S.
    Már sokszor elmondtam, a legnagyobb magyar korrupciós ügy a Kecskemét-Szeged autópálya volt 1000 milliárd, 80km!!!, Csillag Pityu-Kóka páros…, ebbe bukott Megyó…mert szóvá merte tenni. Még Pityu idején.

  • enterprise:
    no, néhány dolog: egyetlen nato-ország légi ereje nem kizárólag honi légvédelmi célú, ezért a légi utántöltés, mint olyan, nato-követelmény.
    amúgy nem lenne értelme a honiaknak, mivel egy svungos harcfordulóban az egyik szárnyvége már kilóg a határon kívülre 🙂
    a gripen – csak, hogy tudja – már akkor is 14 évvel ezelőtti fejlesztés volt, ugyanis ennyi idő kell az első csavartól a hadrendbe állításig. ennél fogva a vezérlő- és harci szoftver – hardverestől – is min. 10 éves, mivel nem úgy megy, hogy egy éve kigurult a hangárból, és akkor töltötték rá a szoftvert.
    a szervizt nem vettük meg, az a valódi cumi az ügyben.
    európa megteheti, hogy európai gépeket használ, csakhogy mi nem vagyunk európa – pénzügyileg.
    minden erőlködés ellenére a magyar ügyészség és a kormány teljes elzárkózása okán nem lehetett semmit bizonyítani. de, ha akarja, adok néhány linket az akkori időkből, nálam csöppet tájékozottabb újságírók, politikusok cikkeihez.
    enterprise, nem kell ám magának mindenbe beleszólni, és akkor nincs gond.

  • Vajon miért van az, hogy nekem is rögtön a szép szőke szenátorné jutott az eszembe? :-O

  • Enteröcsi:
    Nedumálj bele abba amihez fingod sincs.
    A pilóták ezt jobbantudják mint egy tudálékos kis senki mint amilyen te is vagy.

    Illepityu :
    Mégegy adalék ehhez a témához :
    Az akkori USA kormány ennek a hírnek a hallatán sírdogálni kezdett Orbánnál , hogy leengednének 30 százalékot a vadászgépek átalakítási költségéből.
    ( Ugyanis a gépeket ingyen adták volna , ezek VADONAT ÚJ SOHASEM HASZNÁLT gépek voltak , amelyek akkor már több mint tíz éve lezsírozva álltak az USA Nemzetőrség raktárában , vészhelyzetre tartalékolva.Ellenben el kellett volna látni a gépeket naprakészen korszerű elektronikával és modernebb fegyverfelfüggesztésekkel . EZ lett volna benne a drága dolog.)
    Azt mondták az akkori Orbán-kormánynak :
    .Tudják jól hogy már lezárult a pályázat , dehát az USA és a Magyar köztársaság közötti ( akkori ) igen jó bareátság okán úgyérzik mégis arra kérhetik a döntéshozókat hogy válasszák mégiscsak az ő ajánlatukat. 30 százalékkal olcsóbbért.
    A PÖKHENDI VÁLASZ ERRE a szinte megalázkodó kérésre( benne volt akkor a közmédiában. Akor még volt KÖZ média) :
    – Nagyon sajnáljuk uraim , de ezt hamarább kellett volna önöknek meggondolni.Mostmár késő.

    Ennyi.
    Az USA.-nak !
    Mer mi nem leszünk gyarmat.

    Talán emiatt ( is ) volt az , hogy soha többé nem álltak szóba Amerikában velük érdemben .
    Viszont Mr. Bush AZONNAL meghívta Meggyessyt mikor győzőtt az MSZP.
    Azért sok kell ám ahoz hogy a balosnak egyáltalán nem nevezhető USA igy járjon el !

  • Figyi Encsörke te idióta :
    Magyarországnak az izraeli ajánlatot kellett volna elfogadni.
    ( a világ második legjobb , leghatékonyabb légierejét tartják fenn , tehát nem a levegőbe beszéltek )

    1 Mi kell a kicsiny Magyarországnak ? Magassági elfogóvadász.
    ( Felmegy nagymagosra , körbenéz , pusztít és lejön. Mindezt kb. fél óra alatt , mert utána kiszárad a tank )

    2 Mije van Magyarországnak ? Elavult , ám jól karbantartott MIG-21 esei vannak neki , teljesen elavult elektronikával , NATO-képtelen fegyverfelfüggesztésekkel.Viszont a világ egyik leggyorsabb repülője , magassági elfogóvadásznak ideális.

    3 Mije nincs Magyarországnak ? : Pénze. Az nincs neki.,

    Megoldás :
    Izrael kettő F16.-os árából 20 darab MIG21.-est TELJESEN felújít,
    új vagy keveset használt amerikai hajtóműveket építenek beléjük , MADE IN IZRAEL tüzvezérlő rendszereket és más elektronikát tesznek beléjük és általában NATO kompatibilis gépeket faragnak belőlük.
    Tudhatták mit beszélnek , mert van pár MIG21.-ese az IAR .-nak , na nem harci repülésre tartják őket hanem hogy a pilóták kipróbálhassák milyen érzés velük repülni.
    Ez is benne volt akkoriban a Hiradóban.
    Persze még válaszra sem méltatták őket.
    Egy ilyen -relatíve nem nagy, viszont szoros pénzügyi módszerekkel lebonyolított üzletből ugyebár nem nagyon lehet capparázni ,
    A Haza érdeke meg le van szarva..a hülyék ellesznek valahogyan akkor is ha mindenki belegebed a szép új csoda-izékbe , ami korszerűsége ellenére sem kell a francnak sem.

  • Hallottam olyan feltételezést, hogy a 2002 májusi móri 8-as gyilkosságnak (az Erste Bank ottani fiókjában) köze lehetett a Gripen-korrupcióhoz………..

  • A GRIPEN ÜGY
    „Ezzel senki sem foglalkozik?Mindenkinek van vaj a fején?
    Bizonyára van.Erről hallgat a FIDESZ.nem ugy mint a kisebb SZOCIK „huzásaiból?”Ha ezt „megpiszkálnák”bizony magyarázkodhatna,aki e kérdésben meghozta a döntést.Jó lenne most a választások elótt tudni,hogy kiknek,mennyi
    ” manézs” került ez ügyben a zsebbe?Attól tartok-mivel valoszinü mind a két „oldalnak”van mit takargatni valoja_,ezért van az a bizonyos „nagy hallgatás.”

  • istvnán berecz: haloványan céloztam rá, hogy bizony, a „rádolgozás” a baloldali kormány részéről nem csak költséges, de minden bizonnyal kifizetődő is volt.
    ez az ügy ugyanúgy 7 lakat alatt van, mint az ólajos ügy.

  • Amíg a Legfőbb Ügyészség a mai felállásban – élén Polt Péterrel – működik, addig ne is számítsatok rá, hogy valaha is megkérik az angol nyomozati anyagot. A felajánlásra eddig mindig kitértek, és most már felajánlás sincs.

    A helyzet hasonló a paksi szerződéssel is. A választás előtt a kormány (?) gyorsan meghúzta. A különbség annyi, hogy itt nyomozati anyagot sem kérhetünk, mert nem lesz nyomozás.

    Az elévülés azért még jóval odébb van a Gripen-ügyben is.

  • Gyengébbeknek:

    Négy és feledik generációs vadászgép pl. (igen fejlett fedélzeti elektronikával, tűzvezetéssel:
    – JAS 39: Gripen
    – Eurofighter Typhoon (UK, FR, ESP,IT)
    – Rafale (FR)
    – Szu–34 (RUS)
    – valamint az F–16AM/BM/E/F/I(USA, nem az amit nekünk kínáltak a „lezsírozott”, vén készletből…)
    – Az 1951-es MIG21-et meghagyjuk Izraelnek meg a románoknak gyakorló gépnek, ez tényleg gyengén fordul, elavult aerodinamikával (de ennek sem „lóg ki a szárnya egy kanyarban”, ez sima marhaság, a hozzá nem értők etetésére)
    – A Gripen multifunkciós elfogó vadásznak ugyan úgy alkalmas, mint földi páncélos támadás hárítására, légi fölény kivívására. Pont a fejlett elektronikája miatt.
    Akinek kevés, elavult páncélosa van legyen korszerű légiereje.m
    Jó döntés volt, magyar(az ellentételes szállítás miatt is) és európai érdeknek megfelelő!

    ((Geyza, maga otthon is így beszél? Vagy egyedül él? Az más. Emberek közé ne nagyon menjen.))

  • enterprise: gyengébbeknek: melyik szót nem értette az előző hozzászólásokból, okostörp?

  • Tudósöcsi egyre csak erősködik.
    Mert ő mindent mindenkinél jobban tud.
    Akárcsak imádottja és munkaadója , akinek kilóg a fe….

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Enterprice !
    Ha a kecskeméti autópálya nem épül meg, még ma sincs Kecskeméten a Mercedes gyár, amellyel Orbanisztán magát fényezi…

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    A sztráda megépülése feltétele volt a szerződésnek…

  • Ez az idióta azt képzeli hogy a Hungaróérforsz valaha is abban a helyzetben lesz , hogy pl. harckocsikra hajtson végre rácsapásokat a négyésfél generációjú csodagépeivel.
    Ugyan–ugyan..
    Arra megvannak az arra specializálódot, Magyarország számára megfizethetelen- USA gyártmányú NATO illetőségű Varacskosdisznók.
    Ezek a bizarr alakú repülőgépek Gatling GAU-8 elnevezésű gépágyúja másodpercenként 65 lövedéket lő ki a különlegesen nehéz és kemény uránfém-fejű 30 mm kaliberű lövedékekből.Állítólag valami 200 USA dollár egy ilyen lövedék ! Pedig nem is robban fel.Csak a nagydarab szar ruszki tankot kisebb darab szarokká szaggatja széjjel. Volt rá szép példa a Jugoszlávia elleni háborúban.
    Láttam róla videót : A Varacskos rácsapott a T72.-re , elengedett egy rövid , másfél másodperces sorozatot és a tank egyszerűen belesűllyedt a talajba, mintha egy óriási ököl beleverte volna ! Az extranehéz 30 mm.-es lövedékek pörölycsapásai nyomán. A sorozat más lövedékei pedig , extrakeménységük folytán átütötték a páncélt , és a páncélzat belső oldalán szanaszéjjel törve, az izzó ide-oda röpködő repeszdarabok gyakorlatilag kibelezték a tankot, a kezelőkkel együtt !
    Isszonyatos volt.
    Ha esetleg jönnének az oroszok , akkor amerikai barátaink idetelepítenének egy wing ilyen tank-killert , Taszárra.
    ( Feltéve ha még akkor tagjai leszünk a NATO.-nak.)

  • Naaa!
    Hát ez az !!
    De mindegy mert a tudóska úgyis jobban tuggya.

    A filmben javarészt gyakorló-lőszerrel lövöldöztek , mert minek csinálnának aprófát a deszkából készült ” dummy ” .-ból , nemiga?..:)) Elég ha utólag a lyukakat számolgatják rajta , már amúgyis úgy nézett ki mint egy méretes ementháli sajt.
    Meg kár lenne a kiszuperált tankért is.
    Csak a végén volt egy élesgyakorlat , de akkor szépen felrobbant a céltárgy.
    Egyébként szoktak használni robbanó lövedékeket is mert egy nyamvadt teherautónak nem kell a méregdrága keményfém-magú páncéltörő lőszer.
    A délszláv háború után , utólag. a júgók megpróbálták beperelni az USA.-t tömeggyilkossági kísérlet miatt , merthogy súlyos sugárszennyeződést okoztak a támadásaikkal.
    Aztán kiderült a talaj-minták elemzéseiből hogy
    1. : a sugárszennyeződést okozó izotópok (!) hazai, jugoszláv készítmények voltak , amiket elástak itt-ott.
    2. : a naplózott támadási területek utólagos szennyeződésmérései a szokásos sugárzásnál ugyan magasabb értékeket mutattak , de még mindig alatta volt jócskán a megengedett egészségügyi határnak.

  • No, akkor pontosítsunk ismét.
    – „Kemény uránfém-fej” helyes neve: szegényített uránmagvas(U238) lőszer, aluminium tokban van a belső, kemény uránmag – wolfram helyett(mert az nagyon drága.
    – Megyo(D-209) megvette a már elkészült addig is botrányos autópályát, majd a Raiffeisen BANK tulajdonába került… (Kókadt ebben szépen benne volt), ő átjátszotta a Strabagnak… És így épült embertelen pénzért a Kecskemét-Szeged-határ szakasz, melynek nem sok köze volt a Mercedeshez, leszámítva a nyúlfarknyi behajtót a gyárig…

  • enterprise: na, akkor pontosítsunk ismét.
    hozzászólásának semmi köze a lényeghez, de rendesen bizonyítja, hogy tud keresni a guglin. a nyúlfarknyi behajtó meg, kisfiam, ha nem készül el, nincs logisztikai hozzáférés a gyárhoz.
    mondja, maga gyárilag ilyen, vagy keményen tréningezik rá?
    a kókadtsággal meg, ha szabad javasolnom, ne terheljen minket. az a maga nemi gondja 😀

  • enterprise: Csak technikailag kérdezem. Azt a nyúlfarknyi behajtót hogyan építették volna meg ha nincs ott az autópálya?

  • llanfair
    2014 március 23
    7:22 de.

    Kedves llanfair, az az autópálya, melyhez a nyúlfarknyi behajtót építették, már jóval korábban megépült(AKA Zrt) Bp és K. között, szintén drágán, de nem ennyire ordenáré drágán.

  • enterprise: Ebben nem tudok vitatkozni mert számtalan dolgon múlik egy autópálya ára és én nem vagyok ebben naprakész.
    Azt tudom, hogy a horváton „nettóban” számolják a magyarok bruttóban. Most a Fidesz pedig „szuperbruttósította”.
    Úgy tudom az a szakasz nagyon rossz talajviszonyok alatt épült. De nem vagyok ebben vitaképes.

  • Namitmondtam.
    Encsörke-tudóska szószerint másolgat a NET.-ről itt-ott felcsippentett információkból.
    Ejj de kár hogy képzettebb emberek ( pl mint én is ) cirka 25-30 évvel ezelőtt olvastunk ilyesmiről az akkoriban még hivatalosan nem behozható fantasztikus kiállítású Salamander-könyvekből.
    ( Modern Air-combat , etc..etc..)
    A francot sem érdekli igazából hogy miféle kohászati szabvány szerint gyártják azokat az istenverte lövedékeket.
    De ennek a seggfejnek itten EBBE is bele kellett szólnia , hogy mindenki láthassa mennyire okos is ő !
    Dehát ez nem okosság csak okoskodás..mindenlében kanálkodás…mindentjobbantudás…mindenkitleugatás…EZ a mai trend a mi országunkban.
    Van egy új réteg aki mindent sokkal jobban tud mint az egész világ és ennek szellemében teszik tönkre az egész országot.
    ENCSÖRKE ennek az új emberfajnak az eklatáns megtestesítője itten.

  • llanfair: szükségtelen is vitatkozni enterprise-al, mivel érve teljesen illogikus. ha korábban megépült az autópálya, nyilván azért települt oda – az amúgy szocialista kormányzás által akvirált – beruházás. még az „ordenáré” kifejezést se képes oldalhelyesen alkalmazni.
    budafokot meg eszemben sincs kiutálni. nekem még annyit sem ér. ha van közös témátok, beszélgess vele. én kihagyom.

  • Illepityu:
    Tudósöcsi tanult valamit a legsilányabb hollivúdi filmek szóhasználatából és azt most és itt akalmazza is rendesen , ellenünkben.
    Merthogy aztképzeli mi olyannyira műveletlen tuskók vogmuk , hogy nemláttunk még ilyen fércműveket.
    ( Na jó…hát régen láttunk ilyeneket , mert az ember gyomra nemsokáig bírja hehehe de azért nem felejtjük azokat a modoros szófordulatokat , közhelyeket , amik miatt -többek között- nem nézzük ezeket.)
    Ez az undorító , tanító-bácsis mondateleji ” No ” szócska pont ezek közé tartozik !
    Mindig mondom :
    A szóhasználat mutatja a lelkületet.
    Én pl. egy vérbunkó vagyok , de még mindig jobb vérbunkónak lenni mint valami hülye tudálékos nyálgépnek.