A „nemzeti érzelműek” kínos helyzetbe hozták az Orbán-kormány államtitkárát Torontóban

2014 március 20 12:45 de.39 hozzászólás

Torontóban a Nemzeti Együttműködési Rendszer támogatói nem működtek együtt a március 15-ei nemzeti ünnepségen. Halász János, az Orbán-kormány kulturális államtitkára roppant kellemetlen helyzetbe került e heti torontói látogatása során, amikor beszédet mondott a Fidesz-közeli Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) rendezvényén. A KMOSZ szervezői lényegében arra használtak egy magyar nemzeti ünnepet, hogy a fideszes politikus jelenlétében leszidják a Torontóban működő másik, szintén magasrangú fideszes kapcsolatokkal rendelkező szervezetet, a Kanadai Magyar Kulturális Tanácsot (KMKT). A két „nemzeti érzelmű” kanadai magyar szervezet közti személyes ellentét mára oly meghatározóvá vált, hogy idén nem bírtak együtt megemlékezni az 1848-as magyar forradalomra és szabadságharcra, hanem e helyett – csupán egy nap eltéréssel – külön-külön ünnepeltek, ahol mindkettőn más-más fideszes politikus mondta a díszbeszédet.

Halász János kulturális államtitkár Torontóba látogatott.

Halász János kulturális államtitkár Torontóba látogatott. Fotó: Thaler Tamás

Somorjai Ágnes, a Magyar Élet című nyomtatott torontói hetilap főszerkesztője által vezetett KMKT vasárnap, március 16-án tartotta meg rendezvényét, ahol Dr. Mátrai Márta, a Fidesz Országgyűlési képviselője, illetve a magyar parlament háznagya mondott beszédet a torontói Szent Erzsébet Egyházközség nagytermében. A KMKT Kanadában egy súlytalan szervezet, melyet Somorjai Ágnes személyes baráti kapcsolata Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével tart életben. Pordány László, Magyarország ottawai nagykövetének kapcsolata Somorjai Ágnessel az elejétől fogva kimondottan feszült. A Magyar Élet főszerkesztője ugyanis mást látott volna szívesen az ottawai nagykövetség élén és ezt magyar kormánykörökben nem is titkolta, még mielőtt Pordányt Kanadába akkreditálta az Orbán kormány.

A Pordány-Somorjai ellentétből született a KMOSZ, mely a KMKT szerepét vette volna át. De a Kövér Lászlóhoz fűződő kapcsolat lélegeztetőgépen tartotta a KMOSZ riválisát. Ennek pedig az lett a végeredménye, hogy a jobboldali torontói magyarok egymástól elkülönítve emlékeztek meg az 1848-as forradalomra.

Halász János államtitkár Pordány László kíséretében érkezett meg a március 17-én megtartott torontói KMOSZ-os ünnepségre. Halász már előzőleg, még Budapesten tudomást szerezhetett a KMKT és a KMOSZ közötti ellentétekről, de ebben a helyzetben – amikor Halász párttársa mond beszédet a rivális rendezvényen, illetve amikor amögött éppenséggel Kövér László áll – a protokoll természetesen azt diktálná, hogy ezeket a vitákat nem hozzuk fel nyilvánosan az államtitkár jelenlétében. Csakhogy pontosan erre került sor, amikor Szabó Katalin, a KMOSZ tiszteletbeli alelnöke Halász János és a rendezvényen megjelenő néhány tucatnyi résztvevő jelenlétében gyakorlatilag kiteregette a KMOSZ és a KMKT közti szennyest.

Halász végig hallgatta a torontói ellentétek felsorolását, de amikor a rendezvény vége felé, Dancs Rózsa, a KMOSZ aleknöke átadott volna az államtitkárnak egy ajándékot, a fideszes politikus azt letette az egyik asztalra és a közönség előtt deklarálta, hogy itt olyan ellentétek vannak, melyekben ő nem kíván bekapcsolódni. Ezt követően pedig oda szólt Pordánynak és nyomatékosan jelezte, hogy el jött a távozás ideje. Dancs Rózsa ismét át próbálta adni Halásznak az ajándékot, de még mielött erre sor kerülhetett, az államtitkár delegációjával együtt elhagyta a termet.

A KMOSZ botrányba fulladt 1848-as rendezvénye mögött egyáltalán nem politikai, vagy ideológiai ellentétek voltak, hanem egészen pitiáner személyi konfliktusok, melyek miatt a helyi torontói magyar szervezők az elemi protokolláris szabályokat is felrúgták.

A két Fidesz-közeli kanadai magyar szervezet konflikutásról már korábban írtunk a KMH-ban. Azt azonban nem feltételeztük volna, hogy a két „nemzeti érzelmű” szervezet konfliktusa miatt,  a magyar nemzeti ünnepen már külön-külön gyűlnek össze a torontói magyarok és, hogy az egyiket arra használják fel, hogy egy kormánypárti politikus jelenlétében szidhassák a másikat. Úgy tűnik, hogy a kontraszelekció maradéktalanul érvényesül, már ami a kanadai magyarság hangadóit illeti.

39 hozzászólás

  • asher alexander

    lol!!!
    echt hungaricum!!
    lol-lol-lol-lol!!

  • Aki a Fidesznek dolgozik, hozzájuk tartozik, támogatja őket, szimpatizál velük, rájuk szavaz az jó ember nem lehet és teljesen biztos, hogy nem csak tájékozatlan, de enyhén szólva hülye.

  • Szegény hülye Halász János…ha őt nem ismerném, fogalmam sem lenne a fidesznyik apparátcsikokról, amelyek alulról közelítik a Kádár rendszer hasonló szélhámosait.

    Abban a szerencsében volt részem, hogy Halász elvtársat a debreceni Kossuth egyetem esti közgizda képzésen ismertem meg, ugyanis a szeszélyes sors a padtársammá sodorta…majdnem egy szemeszter erejéig bírta…:(.Életemben _ már mint az egyetemeken_ ilyen földbuta hallgatóval soha sem találkoztam, a hallgatók közt, és azóta csak felejtett…
    Ebből a nyaloncból képeztek ÁLLAMTITKÁRT!
    Vajon melyik testrészével vívta ki ezt a posztot?
    p.s.

    Nem lepett meg a kanadai beszéde, egy ávós fegyelmezettségével hajt végre minden parancsot, a józan ész semmilyen szerepet nem játszott életében.

  • Gézám, maga már megint fordítva ült föl a nemzeti lóra: a fideszes államtitkárokat nemhogy képzik, hanem egyenesen óvják attól, hogy túl okosak legyenek.

  • Mi itthon rég tudjuk, hogy az orbán-kormányban és sleppjében nem kritérium a gentleman-ség. Sőt, aki tudja az illemet, csak a kisebbségi érzést erősíti a felkapaszkodottakban, akiknek fogalmuk sincs az alapvető illemszabályokról (honnét is lenne?)tökig zsebre vágott kézzel, nem az üdvözlendő szemébe nézve fognak kezet, protokollról nem is hallottak (japánban kézcsók), rossz nyelvek szerint késsel-villával enni sem tudnak. Még tudnám sorolni. Itt a feltétlen orbánnak való alárendelődés az egyetlen kritérium a stallum elnyeréséhez.

  • Fispán Géza
    Kiegészítés Halász János államtitkár adataihoz:
    Született 1963-ban.
    1987-ben végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (nappali hallgatóként), mint matematikus. (A padtársáról, ha Kanadából visszatért, majd meginterjuvolom.)

  • Gyula Bognar
    Mire jó lehülyézni három millió itthon élő magyart a távoli Manchester sugárútról ?

  • Budafok
    2014 március 20
    9:43 de.
    Hárommillijó?
    Drága Butafogeltárs, te indigóva számuló?
    Foggyá pappirt, ceruzzát, oszt számunyi, eltársam..
    Esőre, leköllirnya, hogy hányszázalíkos vót a husztizes savazás. Aszt’ mingyárost uttánna asztatatis, hogy ebbű hányszázalík szavazott erre a rohattnarancs brigádra.
    Amikor emmindmegvan, akkó indújjáki abbú, hogy nyócmillaja vászatók összessíge. Innendtű -kevíske százalíkszámulássi alapismeretekkeis- egísszen mekközelíttő számot kapo.. Oszt onnandtú meginnlehet beszínyi a dologrú..

  • Öregcsaj
    Huszonötéves korában az ember találkozik fideszesekkel is (meg másokkal is…). Sőt ültem egy asztalnál „stallumos” fiukkal is. Úgy ettem mint mások, késsel, villával, kanállal, mit hogyan kell.
    Rossz nyelvek ide-vagy-oda, a rántott csirkecombot egyik sem kanállal próbálta szét trancsirozni. A „felkapaszkodottak” között pedig végképpen nem jellemző a „kisebbségi érzés” fokozódása, – sőt…. Ha hazajön, szivesen körbevezetem.

  • Budafok:
    A Hordókészitő Gyulus nyilvánvaló,hogy sötét mint az éjszaka és tisztán lát mint Eszmeralda az operáció előtt.
    Ő és a kapaszökevény társai csak nyomják a propagandát,
    mint süket a csengőt.Megint előtört belőle arotációs nagyüzemi híg trágyaszóró-gépefektus.

  • Kedves Budafok: Talán arra jó, hogy körülnézzenek egy kicsit. Hátha még sem jó benyelni a propagandát. De esetleg hívjuk Őket megalkuvónak, nem gondolkodónak, gyávának, ostobának és tudatlannak?
    Melyik a jó kifejezés amikor statisztál valaki az ország tönkretételéhez? Minek hívjuk azt az embert aki megelégszik egy olyan kormánnyal aki semmit nem teljesített a saját meggazdagodásán kívül, négy millió ember szegénysorba taszításával? Tudja, hogy megint több száz milliárdos megszorítás jön a szegény embereknek? Minek hívják azokat akik elbújnak a tények elől még magukat is becsapva. Minek hívjuk azokat akik remélik Ők megússzák a hatalom pénzsóvárgását? Most éppen 240000 devizahitelest löktek végleg a megsemmisítésbe. Tudja ez hány ember? Majd négy év múlva meglátjuk? De nekünk jó akár a 350 forintos euró is. Nekem igen. De a devizahiteleseknek? Minek nevezzem azokat akik szerint megérdemlik a hitelesek? Minek nevezzem azokat akik elítélik azokat akik előrébb akartak lépni és a spekuláció tönkre tette Őket? Minek nevezzük azokat akik rabszolgák de szabadnak érzik magukat? Tudja, hogy összességében már rosszabb mint az elmúlt nyolc év? Egyetlen sikerük a Metró átadása amihez az akadályoztatásán kívül semmit nem tettek! Minek nevezze Gyula magukat? Futball szurkolónak?

  • Kedves Budafok: Az, hogy nem bicskával eszed a fagylaltot még nem jelenti azt, hogy bírod az illemet. Ha bírnád nem védenéd azokat akik egy ország vezetésében vesznek részt de még felöltözni se tudnak.
    Tudod nem a ruha teszi az embert de minősíti.

  • gogu: megérthetné a ténykedést, mivel az ilyen gyökereknek, mint maga, hogy több legyen a tápértékük, kell a híg trágya.
    amúgy a hordót a kádár készíti, a bognár szekeret gyárt.
    magát meg – gondolom -, egy suszter gyártotta 😛

  • De gondolom azért tavázásuk elött jutott idö Pordány Úrnak felolvasnia Orbán Viktor levelét miszerint „számintunk az Önök szavazataira”, amit minden városba küldött, ahol magyar közösség van.

  • kanadai.: lehetséges, csak éppen teljesen felesleges. mint ezt korábban kitárgyaltuk, a diaszpóra szavazatainak csak erkölcsi értékük van, semmit nem befolyásolnak. még a teljes számosságú kettősmagyarok homogén szavazata is 1 azaz egy mandátum sorsáról dönthet.
    ezért tkp. sok értelme nincs a levélben szavazás meghamisításának, bár kétségtelen, hogy meg fogják tenni.

  • Kedves Llanfair !
    Nagyon pontozom korrekt stilusodat s a teljes hőbörgés-mentességet. (Nem gyakori ez itt….). Sokszor még egyet is értek Veled ! Hadd javasoljam (s ha mellém állsz biztosan átmegy): Tippeljünk a magyar választási eredményre! A legpontosabb szavazó egészségére a kommentelők (akár egyidőben!) majd megisznak némi whiskyt, kóser pálinkát vagy egri bikavért, – ki ahogy…. Az én jóslatom:
    A. FIDESZ_KDNP 45 százalék
    B. Baloldali összefogás listája: 24 ”
    C. JOBBIK 20 ”
    D. LMP 5 ”
    E. Összes többi 6 ”

    F. Egyéni körzet– FIDESZ-KDNP 80 győzelem
    G. Baloldali…. 25 ”
    H. JOBBIK 1 ”

    Üdvözlettel, O.B.
    (Elegendő volna csak a betüt leirni, s utána a számot!)

  • budafok: van egy apró bibi. olyan, hogy fidesz-kdnp nincs.
    MINDEN plakáton (is) a kdnp van elől, ami nyilván valóan nem más, mint hogy tudatosítsák: a kdnp még van, és amúgy is, ők az ész, a fidesz az izom (by semjén)

  • „tökig zsebre vágott kézzel, nem az üdvözlendő szemébe nézve fognak kezet”: mert egy percig sem bírják abbahagyni a zsebhokizást.

  • pesti gúnár: a rossebet. csak arról győződnek meg – folyamatosan – hogy tökös gyerekek-e még 🙂

  • Kedves Budafoki: Köszönöm de könnyű nekem. Élek mint Marci hevesen. Már csak lelkileg számít mi van ott.
    Mi már szavaztunk két éve. Becsomagoltunk és megvettük a repülőjegyet. De reménykedem. Reménykedem, hogy csak félnek a szavazók bevallani kire szavaznak majd.
    A Te tipped az ország végét jelenti. De sajnos van benne ráció. És ez a legnagyobb baj.
    Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a szegénységbe és reménytelenségbe taszított ország így ragaszkodik vezetőihez.
    De ha megint nyer a Fidesz és feleségül veszi a jobbikot akkor nem lesz Nektek whiskytek amit megigyatok. Marad az Árpád sávos zászló a hangzatos szavakkal és horthy szobrokkal és a Közgéppel. És nem az egészségetekre iszom hanem a meggyászollak Titeket .
    Kérdésedre pedig, hogy jobb lesz ha a baloldal nyer? A válaszom az, hogy csak jobb lehet, rosszabb nem. De erősen behatároltak a lehetőségek. Nem bízott semmit a Fidesz a véletlenre. Amit lehet tönkretettek és biztosították a javíthatatlanságát.
    Te még fiatal vagy reménykedhetsz. Én már túl vagyok rajta. De nagyjából arra számítok a jelenlegi adatok szerint amire Te. De remélem rosszak az adatok.
    Leányom egyidős veled. Nem látok reményt az emberhez méltó élethez Magyarországon
    Szívem szerint a jobbiknak a kndp-nek és ennek az lmp-nek nincs helye a parlamentben. A választási csalás és ügyeskedés miatt amúgy sem tartom legitimnek a választásokat. Cinkeltek a kártyák, lejt a pálya és a bírókat is megvették.
    De már ma iszom az egészségedre és arra, hogy jobb legyen Neked. A játék jó ötlet, de én itt túl kis pont vagyok, hogy elintézzem Neked. Bár nagyon kíváncsi vagyok barátaim véleményére!
    De akárki nyer már a Te korosztályodnak is lőttek. Olyan rendetlenség és gyűlölet van a fejekben, hogy ebből kikecmeregni 100 év is kevés lenne, ha most visszafordulnátok. De rossz felé rohamoztok még mindig. A béke és kultúra nem Oroszországban és a szélsőjobboldalon van.
    Még egy mondat. Ha nyerne a baloldal akkor még a polgárháború sem lepne meg. A Szabadság téri „forradalmárok” bármikor ugranak, csak kapják meg a pénzüket. Bár azt hiszem elég a büntetlenség. Szórakozásból is megcsinálják. Én közelről láttam a csőcselék tobzódását, lányom a Szemerébe járt iskolába. Remélem tévedek. Tévedek?
    A Fidesz meg folytatná ahol négy éve abbahagyta. Mindenhol keresztbe tenne a kormánynak. Azután mutogatna.
    No ez jó keserűre sikeredett.

  • llanfair: nem keserű, csak realitás. ami pedig a fideszt illeti, valóban egy szóból áll a programjuk: folytatjuk.
    na, ez az, ami végleg padlóra fogja tenni magyarországot.
    azon gondolkodom, hogy átköltözöm ausztriába. a nyugdíjam elég arra, hogy béreljek egy lakást, a kosztért meg majd megdolgozom. fél év életvitel szerinti ott tartózkodást felmutatva kérvényezem az önkormányzatnál a nyugdíjam ausztriai mértékűre történő kiegészítését (a minimálnyugdíj ott most 1500 €), amire az ausztriai törvények uniós állampolgárok esetében lehetőséget adnak. 1 korsó sör 4 €.

  • Ille István: Ausztria gyönyörű. Havonta voltunk kint régen. Bejártuk az egész országot. Felségem is ott szándékozik élni ha nyugdíjas lesz. Csak igazat tudok adni Nektek.

  • Ez a bunkó megint egyszer az adófizetők pénzén utazott, mint nemrég Los Angeles-be, persze anélkül, hogy közben megtanult volna angolul……

  • Göllner András

    Nem kell csűggedni. Semmi sem tart örökké, még a FIDESZ néphülyítő, kultikus, szektás varázslata sem. Előbb utóbb észhez fog térni a nép. A számonkérés, a megtorlás az elvesztett évekért, a fosztogató rablógazdálkodásért, az álszent nép-nemzeti átverésért, az orcátlan hazudozásokért,az emberek becsületébe tiprásáért kemény lesz. A felcsúti handabandázó neve a jövő történelem könyveiben nagyon másként fog kinézni mint ahogy azt a mai hatalom köpenyegforgató talpnyalói festegetik úton. útszélen. We shall overcome !!!!! Fel a fejjel !!! Az oligarchák által fenntartott korrupt zsornokság napajai mag vannak számozva.

  • Kerekes Sandor

    Az a konytraszelekcio remekul ervenyesul az Orban kormanyban is. Kell-e erre jobb bizonyitek mint Halasz Janos maga, a korrupt es zullott politikus, aki annak az allamtitkara, amihez nem ert es csak mint a Fidesz zsoldosa tengeti napjait Balog „miniszterur” vedo szarnyai alatt, biztositva azt, hogy az adofizetok penze szamlalatlanul eljusson a kijelolt zsebekbe. Meghozza ugy, hogy az arra edemesek meg veletlenul se jussanak semmihez.

  • Lesz még olyan idő hamarosan amikor nyíltan a parlamentünkben fognak egymásnak torkának esni,-az lesz a szép látvány-amikor kimondják hogy Magyarországon minden rossznak okozója Orbán Viktor -Mert az ilyen politikus mint ez a kis Halász meg a hasonló műveltségű tud a leggyorsabban színt váltani ,olyan gyors a köpönyeg cserében ,hogy cirkuszi porondon is megállná a helyét. –igaza van Bognár úrnak ,aki még e négy év után is bízik, és ezekre az idiótákra szavaz az nem lehet normális,vagy fanatikus, abban a fejben valami nincs a helyén.

  • Kedves Llanfair és Családod!
    Köszönöm/Toda

  • Szeretném megjegyezni, hogy én ott voltam a rendezvényen.
    Vannak apróbb tévedések a cikkben. Pl:nem Dancs Rózsa akarta a plakettet átadni az államtitkárnak, hanem Szabó Katalin.
    Minden felelősség azt vagy azokat terher, aki vagy akik ezt a helyzetet előidézték.
    Szeretném kihangsúlyozni:Halász János rendkívűl korrekt módon viselkedett. Azt tette, amit ebben a helyzetben egy magára adó politikusnak tennie kellett .
    Semmiféle kritika nem jár neki a viselkedéséért, sőt!
    Nagyon kiváncsi lennék, hogy pl. egy ellenzéki politikus hogyan viselkedett volna hasonló helyzetben.

  • Zoltán Maros
    2014 március 20
    7:06 du.
    Ugyanígy tett volna.
    Ha a magyar politikusokat kicsit jobban ismerné, tudnia kellene, hogy mind a mostani, mind az előző kormányzásuk idején a fidesz politikusokra jellemző a nemzetközi etika ismeretének hiánya.
    De nem ezt tartom lényegesnek a cikkben!
    Sokkal fontosabb dolog, hogy a magyar politikai élet megosztotta a diaszpórát. A politikai hovatartozás addig ameddig nem kívánja korlátozni a másik ember személyiség jogait ugyanolyan magánügy lenne mint a vallás. Mindössze vitatéma lehetne. De amikor a diaszpóra közösségi épületei átalakulnak pártszékházzá, már nem magánügy, és nem szolgálja a diaszpórában élők egészének érdekét.
    A cikk egyébként arról szól, hogy a magyar politika hogyan osztotta meg a kanadai magyarokat, és ez hogyan aprózza tovább a közösségeket. Próbálja újragondolni a dolgot úgy, hogy nem a politikai szimpátiát veszi alapul, hanem elsősorban a teljes etnikum érdekeit. Rá kell jönnie, ez nem jó az irány.

  • zoltán maros: köszönjük a kiegészítő információt. arról mi a véleménye, hogy egy államtitkár utasítja a magyar köztársaság nagykövetét, hogy mit is csináljon – mert azért az utasítás volt, és nem füstjel…
    by side: tegnap a MNB szokásos szakmai klubestjére (bár a szakmaiság, mint olyan, matolcsyéknál egyáltalán szóba sem jöhet, de nem is ez volt a lényeg, hanem 60 perc előadói locsogás után 4 órányi állófogadás, amihez a gundel adta az ételt-italt) bejelentés nélkül megérkezett cséfalvai államtitkár. mivel nem volt leadva a gk. rendszáma a behajtáshoz – akad egy VIP-parkoló a díszburkolatos téren – nem engedtem be. cséfalvai nem hepciáskodott, nem hisztizett, kiszállt, és szépen elgyalogolt kb. 100 métert a főbejáratig. szemlátomást nem halt bele.
    igaz, visszafelé megkérdezte, hogy ugyan, mondanám meg, hol is hagyta a sofőrjét, autóstól, de ez, gondolom, csak annak volt köszönhető, hogy közben telefonált 🙂

  • asher alexander

    -e a sok-sok meshuge itt!!!
    miert nem ugyeltek jobban oda miket igert be az orban a valasztasok alatt??most lehet pofazni ugyan,de az mar keso!!!
    -„orban,;-hosszutavu egyed-(fideSS)-uralomra keszulunk!!nincsen szukseg valasztasokra!visszaallitjuk a foldesuri jobbagyi rendszert…….stb-stb!!”-
    gondoltak hogy csak a levegobe beszelt mi??
    megmùondtam mar akkor elore!!!!
    -‘lehurrogtak,lehujeztek erte)-
    lessz meg ott a fogaknak igen keserves csikorgatasa az orban miatt!!
    lett!!
    lehet obegatni,rinyalni!!keso banat!!

  • A nezeti érzelem azt jelenti hogy utáljuk egymást 🙂

  • Titánok csatája…..helyett , szarvihar a gittegyletben.

    Gogu :
    Hát maga meg mit gagyogott fenntebb ?
    Roppant érdeklődéssel figyelem itteni intelligencia-kitöréseit , de ez már kissé sok volt…mondhatnám SOKKK volt nekem.

    Engedelmével átnevezem magácskát : mostantól GOGYU a neve.

  • Én voltam ám előbb is 😀
    Csak elcsesztem a mélcímemet hehe

  • geyza: mintha abban a meglehetősen archaikus filmben a kimondhatatlan nevű távoli uralkodó egyszerű, ámbár tudatlan közembere, akinek boldogsága és jövőképe kb. a lapos kövön sütött pollentáig terjedt a gyugyu nevet viselte volna…
    amúgy nem a mail címedért szeretünk 🙂

  • Geyza
    2014 március 21
    10:31 de.

    Geyza kollega! Nem gogyu a srác hanem gagyi! 🙂 )))))

  • Naaa ne forgassátok ki szavaimat
    Elég ha én forgatom szemeimet…az ég felé .

  • a magyarok mindenhol egymást rágják??? 🙁

  • Ille-Fuser;

    És mi ez az egész Tomóciusz Katatikihez képest?