Elcsalt választás április 6-án, amiért egyedül a Fidesz felel

2014 március 27 10:52 de.135 hozzászólás

Bebizonyosodni látszik, hogy a pártlistás szavazólapon feltüntetett jelölőszervezetek többsége szisztematikus csalás révén állított országos listát. Először Marek Bertram, a Magyarországi Cigány Párt egykori aktivistája mondta el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában,  hogy szerinte öt párt – köztük maga az MCP, a JESZ, Szili Katalin KTI pártja, a SZAVA és a Zöldek Pártja – gyakran egymást segítve másolta a jelöltállításhoz szükséges 500 aláírást. Egy nappal később egy másik MCP-s kampányaktivista – Hermann György – ezt megerősítette Kálmán Olga kérdéseire válaszolva. A Hermann interjúnak olyan hangulata volt, mint ha az igazgatónő behívta irodájába a játszótéren rossz társaságba keveredő diákot. Az interjúalany tudhatott a visszaélésekről, mégsem tett semmit egészen mostanáig. Ez az eddig hallgató Marek Bertramra is igaz. Ma reggelre pedig tíz pártra nőt a választási csalásban esetleg érintett alakulatok száma, miután aktacsomagban juttatott el valaki – névtelenül – kb. tízezer lemásolt és hamisított aláírást  az MSZP egyik jelöltjéhez, Helmeczy Lászlóhoz. Mindenkiben  – pártállástól függetlenül – fel kéne,  hogy vetődjön a kérdés: hogyan lehet legitim az április 6-ai választás, ha már a szavazás előtt kiderült,  hogy a szavazólapon feltüntetett pártok abszolút többsége csalás révén került fel és ennek köszönhetően fejenként minimum 150 millió forintnyi támogatást vett fel jogtalanul az adófizetők pénzéből?

Pártlistás szavazólap

Pártlistás szavazólap

Konkrétan arról van szó, hogy  a fenti szavalólapon minimum az 1-es, 5-ös, 7-es, 9-es, 10-es, 13-as, 15-ös és 16-os listák csalás révén jöhettek létre, amennyiben bebizonyul Marek Bertram, Hermann György, illetve az MSZP-nél névtelenül bizonyítékkal szolgáló illető állítása. Tehát a 18 pártlistából minimum 8 esetében konkréten felmerült a csalás vádja és úgy tűnik, hogy még bizonyíték is lehet. Ezen kívül, nehéz elképzelni, hogy az Együtt 2014 nevű ismeretlen alakulat a semmiből gond nélkül összegyűjtötte – és meg is haladta – az induláshoz szükséges 13 ezer 500 aláírást, mindössze két hét leforgása alatt.

Egyik magyarországi történész barátom írta némi keserűséggel, hogy idén nyugodtan nyomtathatták volna kék színű papírra a szavazólapokat. Az abszurditás netovábbja, hogy a magyar választó olyan szavazólapot kap, melyen a felsorolt lehetőségek többsége kamu. És ezért a szégyenteljes helyzetért – mely inkább egy banánköztársaságra jellemző – egyedül az a párt felel, mely konzultáció nélkül, az ellenzéki pártok aggodalmait meg sem hallgatva fogadott el egy olyan választási eljárást, mely nem csak a Fidesz nyerési potenciálját hivatott maximalizálni, hanem valóságos bonanzát teremt mindazok számára, akik szavazólapokkal szeretnének kereskedni és akik kizárólag üzleti megfontolásból indulnak a választáson. A Fidesz-KDNP olyan választási eljárást fogadott el, mely egyszerre könnyítette meg az indulást, miközben drámai mértékben növelte az indulással járó, nem auditált állami támogatást. Az előző választási eljárásról szóló törvény konzultáció révén született meg és húsz éven keresztül aránylag jól szolgálta Magyarországot, jól testesítette meg a magyar többpárti demokráciát.

Az április 6-ai választás azonban egy szánalmas cirkusszá züllött a Fidesz-KDNP silány és korrupt törvényhozási gyakorlata miatt. Éppen ezért számíthat pyrrhusi győzelemre a regnáló hatalom, illetve annak haszonélvezői és kiszolgálói.

135 hozzászólás

  • mindehhez hozzájárul még, hogy a „szavazócédula” nem olyan formátumú lesz, mint a minta – mivel azon gyakorlatilag csak a pártok nevét lehet elolvasni nagyító nélkül – hanem egy kb. 100 cm hosszú leporello, függőlegesen nyomtatva.
    na, azt kezeld a fülke magányában, ahol a pult erre teljesen alkalmatlan!

  • Orbán csak pártokat kreált, pedig felhatalmazási törvényt is hozathatott volna.

  • Sajnos az elmúlt közel 4év tapasztalata szerint, a mai teljes”vezérkar”elszokott a felelősség vállalástól.Leginkább 1 ember döntött fontos kérdésekben,a parlamenti ülések inkább színház terem volt a ház elnök Úr vezetésével,és minden elképzelés a szavazással jogerőre is emelkedett.Olyan törvények is ami inkább az országnak is,és a lakosságnak is hátrányos volt.Még nem említettem meg olyan dolgokat, mint pár ember hirtelen meggazdagodásának történetét aki polgármesterként közel 7milliárdos vagyont”kapart”össze magának.Ezt a szót,hogy felelősség,még hírből sem ismerik.

  • Nem volt szándékomban többé itt jelentkezni, de olvasva Christ aggodalamait, harsány nevetésbe kezdtem.
    T.i. minél több a párt annál szétdaraboltabb a választók SZÁMA!
    A PQ is így jött be először anno…….
    A feltételezés, hogy a kis ismeretlen pártok ha csaltak, ha igaz, akkor NEM kapnak csak néhány szavazatot, viszont elveszik a nagy párttól azt.
    Talán ezért aggodik Christ?
    Mindentől függetlenül, ha NEM is létesültek volna ezek a pártok, akkor is bejött volna a Fidesz, csalás nélkül. Az idén nincs erre szükség, mint 1947-48 -ban!

  • Kedves CA !
    Talán 8-10 év korkülönbség lehet közöttünk, biztos tegeződhetünk. Előrebocsájtva, jobboldali beállitódású vagyok, de minden párttal kapcsolatban megvan a maszek véleményem (és tapasztalatom). Nem elegáns eleve elcsalt választásról beszélni, több önkritika szükségeltetne az az un. baloldalon. Nem az Együtt 2014 alakulatnál elbotló pár ember viszi le lassan már 20 százalék alá a baloldali összefogás eredményét, hanem a pénzmosások, az afriki utlevelek, a Simon által vezetett Éhségmenet emléke, meg a teljes szerencsétlénkedés. Az újbudai meg a budafoki Skála piacon kampányoló balos haverok pironkodva mesélik, hogy már a kofák is beolvasnak nekik. Aki pedig erre a lapra téved, merő véletlenségből, és Ille úr és baráti köre „irásait” elolvassa, – az lehet, hogy meg se áll a szélsőjobbig…
    Hidd el CA, benne vagyok két kuratóriumban is, ahol egy normális egyszerű szoci kurátorral könnyebben értek szót, mint egy sebeit nyalogató ál-jobbossal…! Valamit igen gyorsan kellene tennetek, mert a JOBBIK 22 százalékkal a második párt lesz !

  • CA!
    S elfelejtettem az előbb: Szlovákiában 26 párt indult két éve,s listájuk másfél méter volt, Romániában csak 14. Ezt az aláirósdit pedig nem a Fidesz találta ki….

  • budafok: úgy vélem, az önkritikát sikeresen gyakorolhatná a jobboldal is, de eszükbe se jut. akik meg miattunk meg sem állnak a széljobbig, azoknak jó utat kívánok!
    amúgy miből gondolja, hogy a KMH bármilyen befolyással is van a választásokra? és mi van akkor, ha a jobbik 2. lesz? kormányerő lesz? nem. marad szépen ellenzékben. és? a fidesz 2/3-át akadályozza meg. annyit megér, nem?
    maguknál kuratóriumnak hívják a lenyúlást? mert mintha manapság az is a pénzmosoda és mutyi szinonimája lenne…

  • Christopher Adam

    Kedves Budafok,

    nem azzal van a gond, hogy valamennyi előző választáshoz képest több párt állitott országos listát, hanem azzal, hogy ezt csalással tették. A szisztematikus visszaélést pedig éppen a Fidesz törvénygyártási gyakorlata tette lehetővé, sőt: a nagy összegű támogatás igérete erre is ösztönözte a listaállitásból üzletet csináló embereket. Azzal szerintem nem intézhejtük el azt, hogy több kamú párt került fel a szavazólapra mint valódi, hogy majd úgysem szavaznak ezekre a választók. Milyen választás az, amikor a szavazófülkében a választónak szemét között kell turkálnia, hogy megtalálja a sok nem létező párt közül a számára szimpatikus valódit? Mert ha ez igy rendben van, annyiból az NVI zsirós McDonald’s szalvétékra – rovásirásban – is nyomtathatná a szavazólapot, a választó pedig majdcsak addig hajtogatja meg nézegeti, mig megtalálja rajta kedvenc (vagy legkevésbé gyűlölt) pártját.

  • Figyelő

    Én is hasonló gondolatokkal foglalkoztam, azzal a különbséggel, hogy sose teszek olyan fogadalmat vagy elhatározást, amivel a későbbiekben a saját mozgásterem szűkítem.

    Már korában is felmerült bennem, hogy időnként privát is megosztanám a véleményem, de most aktuálissá vált, hogy mielőtt bármelyikünk eltűnne – ha gondolod – cseréljünk címet.

    Ille István, Christopher Ádám!

    Megkérem, illetve meghatalmazom Ille István vagy Chistopher Ádám szerző moderátort, hogy legyen kedves adja meg Figyelő számára az e-mail címem. Köszönöm!

  • jani: megadtam. gondolom, együtt akarnak harsányan nevetni. maga tudja…

  • Sittre kell vágni ezt a hazug jogtipró Orbánt bandát,az ügyvédek meg utána elintézik a sorsukat– oszt jó napot.
    Ráz a hideg,fel áll a ször a—-ha erre a választási jogrendszerre gondolok amit ez a banda össze söpört magának.
    Csalás??–ugyan kérem-már a gagyi pártok is a Fidesz segédlettel fogant,ilyen szédítő sebességgel, Orbántól ilyesmi nem áll távol-nem olyan fajta , a tisztességes megmérettetésre küzdelemre pedig köztudottan gyáva és képtelen,- ezért ockódik,miniszterelnöki vita ellen is.
    Kíváncsi leszek ha elveszíti a választásokat,mekkora lesz az arca,- Remélem megnyúlik mint a papírsárkány .

  • Figyelő
    2014 március 27
    12:48 du.

    Kedves Figyelő! A legőszintébben írom, nagyon bánnám ha elmaradna! Szegényebb lenne Ön nélkül a fórum egy értékes emberrel! Nekem is feltűnt, hogy mostanában sokszor durván és illetlenül bántották, de kérem ne vegye magára! Ez csak az eszmék egy virtuális arénája ahol néha túlbuzognak az indulatok. Szarni rá!
    Na írok mindjárt valamelyik cikknél egy marxista véleményt, és nagyon el leszek szontyolodva ha nem fog lecseszni! 🙂

  • fuser: mennyit ittál ma? mert nekem úgy tűnik, az ital beszél belőled!

  • Figyelőnek igaza van,minél több párt annál többfelé oszlik
    a szavazat,a kis pártokra főleg azok szavaznak akik a baloldalból(főleg a jelenlegi „gittegylet”-böl kiábrándultak)a fanatikus ész nélküli baloldaliak persze kitartanak!
    A gondolkozó emberek többsége a Fideszre szavaz,vagy esetleg
    a még pár hiteles!!!ellenzékiekre!
    Különben maga Mesterházy mondta,hogy nem kell erőltetni a
    nemzetközi megfigyelők jelenlétét,mert még „véletlenül”
    pechjükre….legálisnak tartanák a választásokat,hát röhej…(ennek ellenére lesznek megfigyelők!)
    Persze ha netán….győznének,akkor minden rendben lenne…
    Na nem kell sokáig várni,de azt tanácsolom addig is kerüljék a botrányokat és vigyázzanak nehogy már megint
    kiderüljön róluk valami terhelő dolog,már az eddigiek is
    bőven elegendők…..amit egyébként nem lehet tagadni,tények!a baloldali újságok is megírták,TV csatorna is közvetítette meg a „volt övéik”is teregettek,tehát nem
    jobboldali propaganda,csak égő,nem kicsit hanem nagyon!!!!

  • Ja az egy valóban igaz megállapítás,hogy a KMH-nak tényleg
    nincs hatása a választásokra,ezzel maximálisan egyet lehet érteni!
    Az is igaz,hogy sokan nem politizálnak,el sem mennek szavazni,sok a bizonytalan,de az is,hogy egyenlőre a Fidesz vezet,meg a Jobbik valóban erősödik,de főleg a hiteltelen baloldal miatt,amit csak maguknak köszönhetnek!!
    Még jóval a választások előtt régebben megírtam,hogy saját
    ismeretségi körömből többen a régi baloldaliak közül annyira kiábrándultak,hogy meg sem álltak a Jobbik-ig.
    A stabil fideszesek meg ugye maradtak!Hát ez van!
    Pl.Szabó Timea volt már MSZP-és LMP-és per pillanat mnem tudni hol helyezkedik,miközben a férje jobbikos…..

  • Kedves C.A.!

    Az Ön által is „többé-kevésbé” jó választási rendszer miatt lett a Fidesz győzelme 2/3-os! Most a minden párt indulhat a gond, pedig ez a demokrácia alapja! A „kamu pártokon” remélhetőleg számon kérik majd a csalást, okirathamisítást!
    az „Összeborulás 2014” csak saját magát okolhatja, többek közt azért is, mert előre kinyilvánítják azt: ha elzavartuk Orbánt, majd akkor egyeztetjük az elképzaléseinket, hiszen mindenki mást akar! Vicces! Komolyan lehet venni Mesterházyt amikor 2/3-os győzelemről vizionál? Az ős MSZP-sek is csak legyintenek!

  • Ille István
    2014 március 27
    2:43 du.

    Elég sokat, de csak tejet! Miért?

  • Ille Pista,
    hogy lehet az,hogy Te mindent előre be tudsz jósolni?Ilyen sok ezer kilométeres távolságból is felismerted a PÁVATÁNCOT!Jó,hogy nem engedted meg a nekrológ megírását.

  • mária-nostra,
    változatlanul kotyog,mint egy elkopott golyós csapágy.Le a kalappal ez a cselcsi mindenkit ismer és mindenhez ért.

  • fuser: hát, amit figyelőnek írtál…

  • gyuri10: áh, dehogy, nem ér ő semmihez, csak nyomatja a fideszes mantrát. amúgy meg olyan narancshályog van a szemén, hogy azt sem látja, ami majd’ kiveri a szemét: az orbáni hazugságokat, a mutyikat, az ország lerablását, de hát, egy vakon hívőtől mit is lehetne elvárni?

  • Gyuri10 és Ille csak erőlködjenek,bár nincs értelme,de a
    szövegüknek sem!

  • boda, ne komolytalankodjon. ez nekünk csak könnyed ujjgyakorlat. aki itt erőlködik, az maga. csak vigyázzon, mert könnyen kijöhet az aranyere – bár ettől nem lesz értékesebb 😀
    hogy minek van értelme, és minek nincs, remélem, belátja, hogy képességei nem elégségesek ahhoz, hogy megítélje!

  • Te Pista,
    ennek a csajnak teljesen elkopott az is ami az agya helyén volt.Kétségbeejtő az állapota. Hagyjuk rá mert még kárt tesz önmagában ami ugyan már a meglévőt alig überelheti.

  • Csak semmi erőlködés…mert nagyon nevetségesek,na több időm nincs magukra!A képességről meg ne is beszéljünk,felesleges!!

  • Ja aranyerem nem volt és nincs,meg a nyelvem is ép,mert nem
    s…..nyalásból éltem és élek!

  • Fuser bekumiszolása és bodama-riska intellektuális sziporkái után megjegyezném, hogy a választási csalók kő kemény köztörvényes bűncselekményxt követtek el orbán biztatására, bűnsegédletével, hiszen a ráutaló magatartásával terelte azokat a csalásba. Amennyiben csak az eddig szokásos támogatási rendszer élt volna, addig nem is voltak csalás irányába terelve. A BTK szerint is az ötletgazda, a felbujtó nagyobb büntetést kep, mint az elkövető.
    Nyilván, hogy 10millióból találnak olyanokat, akik bevállalják a 150millióért, ill. annak nagyrészéért.
    Az orbáni szervezett választási csalássorozat, amit bűnszervezetben folytatólagosan követtek el felbujtási terve a következőből állt titkos információk szerint.
    150millió ha 13.500 aláírást kell összeszedni, akkor az azt jelenti, hogy ha 10.000,-ért vásárolnak mag minden egyes szavazatot, akkor is megmarad vagy másfél milliójuk!!!!
    Ha csak 100-200 forintot, akkor csak 148millió forintjuk marad fejenként!!!! Na ezzel a csalásra serkentő aljas indokú csábítással, bűncselekményre való felbujtással követte el orbán az eddig kiderült utolsó választási csalását a sok közül.

    Viszont mivel a sorozatos csalások révén érnek el bármilyen eredményt, az illegitim lesz részükről.

    Másoldalról elgondolkodtat az a terjedő vélemény, hogy mivel már törvényen kívüliekké tették magukat, ezért bármilyen joghátrány nélkül a vezérkar megtizedelése is eredményre vezet. A maradék vadmalac vágtában fog rohanni versenyezve a többiekkel a megmaradt demokratikus sajtóhoz, hogy feldobja a rablóbandát. Pontosan meg fogjuk tudni, hogy melyik szigeten , melyik országokban rejtegetik, alapítottak bankot, az illegálisan rabolt pénzeinről a számláikat, ami immár a 10.000milliárdot elérte a 4 év alatt. Azok bármilyen eszközök alkalmazása révén visszaszerzése fellendülést hozhat az országra!
    Szerényebb változat, amkor csak a tolvajok kezét vágják le, de azis hasonlóan eredményes lehet első körben, csak azt ki kell terjeszteni a teljes vezetésükre, ahogy a fidesz-alelnök, pokornyi mondta. Mi fogjuk fel kérésnek!

    A legsúlyosabb köztörvényes bűncselekedete orbánnak a hatalom kizárólagosságára való törekvése, amit orbánék sárbatapostak, az Alkotmányunk is tartalmazott, sőt a helyette levő szutyok kreálmányukban is azt bentfelejtették, tehát bármilyen szankcionális fellépés velük szemben törvényes, az Alkotmányunk kötelező érvényűen ezt kötelezően elő is írta számunkra!!!
    Ezen gyorsan terjedő szimpatikus, bár radikális vélemények meghökkentőek, de eredményesek.
    Látom lelki szemeim előtt a szelelőfogú szenátorasszonyunkat, ahogy félkézzel rohangál sipákolva.
    Orbánék a már előzetes csalási szándékkal elkövetett bűntetteik miatt illegitimmé váltak!
    Az EU-ban és a fejlett világban ezt futótűzként kell terjeszteni!!!

  • boda, a maga esetében valóban teljesen felesleges 😀

  • boda: azért lássuk be, ez a kijelentése erősen véleményes 😛

  • Virágozzék minden virág!
    Nem 1947-ben vagyunk, de nem is 2002-ben.

  • enterprise: valóban. de nem is kínában, és nem is 2010-ben!
    szóval, mind az idézeten, mind a viszonylatokon dolgozzon még egy cseppet, talán akkor jobban összejön valami, mert ez nagyon nem jött össze! 😀

  • Ne virágozzék minden virág….! Csak azok a biznisz pártok virágozzanak, melyek a listán ill. egyéni jelöltek tekintetében vitézkednek ( 1 ill. 2 százalék elérése). Lesz még ezeknek böjtük a visszafizetéskor…
    Szegény baloldalt még az ág is huzza: az S+P éppen most minősitette fel Magyarországot, s javulgat a forint (aminek speciel én örülök…)

  • e-migrans

    – ne zavarjon, hogy eddig az összes választási csalást az Összeborulás követte el!
    – az, hogy demoratikus joga mindenkinek pártot alapítani és elindulni a választáson, gondolom azért zavar mert Te csak egy pártot engednél indulni, a többi már törvénytelen lenne! (mint a régi szép időkben 🙂 )
    – Nektek a szólásszabadság olyan mint Gyurcsánynak, aki nem tetszik – kitiltom! Sajtószabadság hasonló!
    – Neked a legkönnyebb köztörvénye bűnözésről beszélni, hiszen Téged kár lenne beperelni, az orvosszakértői vélemények alapján már a per elején felmentenének! 🙁

  • Budafok: Javulgat a forint? Visszament 250-re? Mit nem mondsz.

  • Kedves diszlexi!

    -Engem minden választási csalás mélységesen felháborít, és elítélem bárki is tette.
    A választási csalásra való biztatót, az azt lehetővé tevőt és támogatót mégjobban elítélem.
    (Ha van egy szegényember, és az ellopja az elé kikötözött tyúkot kevésbé ítélem el, mint azt, aki elveszi a tyúkomat és az éhező szegényember elé csaliként kiköti!

    – Az, hogy a demokratikus ellenzék képes volt összefogni végül, azt tisztelem, bár ezis orbáni választási csalás a maga nemében. Az, hogy a hatalmával és a joggal visszaélve ilyenre kényszerít ellene jelentkező erőket az aktuális választásokon. A rákövetkezőre hozhatott volna ilyen változást, de nem a soronkövetkezőre. Ez is köztörvényes bűncselekmény, amelyért véresen komolyan kell számoljanak!

    – Baromira melléfogtál, amikor engem vádolsz egypárti diktatúravággyal. Elég lenne csak tükörbe nézzél!

    Én rettentő boldog volnék, ha a demokratikus, európai pártok szinte mind lehetőséget kapnának a kormányzásban az idők folyamán. A fidesz és a jobbik önhibájukból nincs ezek között a kategóriák között.

    – Se Gyurcsánynál, se magamnál nem tapasztaltam a szólásszabadság hiányát.
    A médiákat sem mi tartjuk elnyomás és terror alatt! Azt lehet, hogy a baráti körödben kell keresni….

    – Nemcsak nekem könnyű, hanem elvárom, hogy mindenki arról beszéljen, hiszen megnyilatkozásaik között ritkásan lehet olyat találni, amelyik ne merítené ki a BTK valamelyik §-át!
    A legfőbb törvényről, az ideiglenesen eltiport szent Alkotmányunkkal kapcsolatban főleg. Azért is próbálták megsemmisíteni.
    De lényeg az, hogy annak szellemiségét és írott változatát is megsértették, (leglényegesebben azzal, hogy a hatalom kizárólagos birtoklására törnek!), ami miatt minden állampolgárnak joga és kötelessége minden és bármilyen eszközzel ezt megakadályozni!

    Ez alapján a fent leírtak csak halovány füstjei annak, hogy milyen módon kötelez midannyiunkat az eredeti állapot visszaállítására!
    És csak felebaráti tájékoztatásként említem, hogy ennek eddigi elmaradásának oka, csak az emberek tudatlanságban hagyása! Amint széleskörben megismerik az Alkotmány (és a gagyi utángyártását , aminek a nevét már nem is tudom, de abba is véletlenül belekerült!…), a zemberek széles köre fogja véghezvinni és támogatni, amit ilyen esetekben az szükségessé tesz.
    No persze biztos lesznek nemjogkövető magatartásúak is, akik gyávák, vagy sunyik lesznek, és annak legfőbb törvényi kötelezése ellenére sem tesznek a hatalom monopolizálása ellen.
    Merthiszen már demokratikus úton az eredeti alkotmányos állapot reparálása nem lehetséges a gyakorlatban. (De ezt a 2014-es ápr. 6-i választások bizonyítani fogják, és a történelemkönyvekben nemzetközi elrettentő példaként őrzik meg a diktátorok mellett peckesen kiemelt orbánt)Pont orbánnak ez a választási csalássorozata az, ami az Alkotmánnyal szembeállította, és legitimitását elveszítette, törvényen kívülivé tette saját magát a rendszerével!

    És tényleg nem szabad engedni, hogy orbánt és bennfentes vezetőit bármilyen orvosi véleménysegítség felmentéshez segítse! Egymást ismerve, kölcsönösen támogatva követték el Alkotmány- és törvényellenes bűncselekményeiket!

    Lehet őket szeretni, nyilván az anyjuk is szereti őket a tetteik ellenére, de attól még büntetőjogi és elszámolási kötelezettséggel tartoznak minden egyes a 10millióból állampolgárunk felé!
    Magának nem kell rájuk lesújtania. Otthon maradhat.

    Csak azt nemértem, hogy a szabad világ odaszakadt polgárai között is van, aki az orbáni diktatúrájukkal szimpatizál. De a válasz mégis csak egyszerű, hiszen akkor e szerint a diszidálásuk nem is politikai emigrációs menekülés volt, hanem csak gazdasági diszidensek lehettek, akik az országot cserbenhagyva csakis önös érdekek miatt távoztak.

    És a nevem sem véletlen! Én maradtam volna, ha nem diktatúra lenne, ha a szabadság és jogbiztonság szele lengné be a Magyar Köztársaságot!

    De egyenlőre csak a diktatúra bűzös végbélszele gomolyog, terjeng mindent bemocskolva!

  • cselcsi,
    azt,hogy nem s…nyalásból éltél és élsz még bizonyítást igényel.Az itteni brekegésed nem igazol semmit.Az aranyereddel és a szellemi képességeiddel foglalkoztasd orvosodat.Bár az utóbbit nem hiszem,hogy dr. plébános lalán kívül van olyan lódoktor aki vállalná.

  • Na itt többeknek a saját állapotukat…. kellene belátni,de sajnos nincsenek olyan helyzetben(„állapotban”)így nincs is miről vitázni az épelméjűeknek velük….!

  • llanfair: budafokié biztosan javulgat. az enyém meg sem rezzent. hiába, no, budafokinak más forintja van 😀

  • boda: na, ezért nem vitázik magával senki. a helyén kezeljük, és annyi.
    hogy az a hely gumival párnázott, és 24 órán keresztül ég benne a villany? magát nem zavarja.

  • Stabilra javította Magyarország „BB/B” szintű államadós-besorolásának kilátását az eddigi negatívról a Standard & Poor’s. A nemzetközi hitelminősítő ezzel levette napirendről a magyar szuverén osztályzat leminősítését.

  • lélfai: na és? ettől olcsóbb lesz a kenyér? nem. de maga biztosan körbetáncikálja a nagyszobát. csak az egyenletes légzésre figyeljen: ki-be, ki-be, akkor nem lehet baj.

  • Llanfair etc.
    Fiuk, a mai világban mindent meg kell becsülni !!!

  • Lelszi,Enter,Budafok!
    nagyon igazuk van…rájuk kell hagyni kétségbeesésükben már
    nem tudnak mást tenni csak sértegetni,össze vissza dumálni
    Ami a csalást illeti nemrég értesítettek,hogy „hogyan”?próbál megint csalni az ellenzék!!!Nem semmi!Többen tudnak róla (elegen…)
    remélhetőleg nem fog sikerülni nekik!

  • Ha mareszkának igaza lenne,hogy nemcsak orbán csal, hanem az ellenzék közül is,akkor legalább elismeri ő is, hogy a választási eredmény illegitim, hiába is nyerne a zorbán!

  • Ha a választási csalás „sikeres” lesz, azt hiszem követem Antall József példáját, (magán-) illegalitásba vonulok, (lemerülök).
    .
    Azt azonban még nem tudom, hogy az általam utált hatalomtól hogy leszek képes kibulizni valamilyen igazgatói állást.
    .
    Ezen még dolgoznom kell egy kicsit.
    🙂

  • boda, magát értesítették? affrancba! hát nem hagyott fel a hangulatjelentések írásával, meg a besúgással? kétségtelenül valami fideszes postaláda lehet, ha magát értesítették!
    értesítették 😛 😛 😛
    megadták a feladatot is, mit kell tenni?
    boda, maga már megint elszállt! adja meg a dealere telefonszámát, nekem is jól jönne az a cucc, amit maga szed 😀

  • Marcsi
    2014 március 28
    5:20 du.

    A baloldal „kedves” hagyománya a kékcédulás választás.
    De elfelejtik, hogy a kékcédulás választásokhoz kellett egy szovjet megszállás, szépen induló AVH-val.
    Jelen pillanatban még az sem garantált, hogy az „összefogás” bejut a parlamentbe (15%-kell hozzá, kis szerencsével nem jön össze). Bevallom, nem sírnám el magam, ha „nélkülözni” kellene a jól induló, de később impotenssé, erőtlenné váló Mesterházyt, az orrtúró Szigetvárit, a pitiáner Bajnait, a gátlástalan Gyurcsányt, a múmia Lendvai sipikét. Ha ezek most kiesnek, vagy jelentősen veszítenek, tartósan megszabadulunk tőlük. Elidulhat egy nagyobbívü fejlődés.

  • Nem elég a logóra x-elni! Ha nem keresztezi egymást a KARIKÁBAN az x, vagy a kereszt, érvénytelen lesz!

  • Fuser: Mert úgy látom allergiás vagy a kecsketejre és néha eltorzítja a tisztánlátásodat.

  • enterprise
    2014 március 29
    3:57 de.
    Adja Isten, hogy úgy legyen! Amen.,

  • Tényleg ennyi ostoba van a magyarok között akik nem látják, hogy a mai baloldaliak közül egy se élt a „kékcédulás” szavazáskor? A félcédulások még azt sem látják, hogy a „jobboldal” tele van volt „kommunistával”? Komolyan értelmes embereknek tartják magukat? Rendben. De mástól ne várják el könyörgöm!
    Azzal érvelni pedig, hogy szabad a csalás mert 66 éve csaltak a kommunisták tényleg röhejes.
    A „a múmia Lendvai sipikét” elég primitívül hangzott. Utána szidni a bunkó baloldalt elég nevetséges.

  • Ille

    Nem táncikálom körbe a nagyzobát mert az a konyhában van, és ott különben sincs elég hely mert még ott van a radiátor helyett a tehén, nem merem kivinni, lehetnek még fagyok! Gondolom a maga szakszerű hozzászólásához ennyi és ilyen válasz passzöl! 🙂

    Azt hittem, megmagyarázza Valaki, hogy az S&P micsoda gagyi intézet, és különben is az O.V. lefizette Őket is! 🙂

  • Orbán bejön, ha tetszik ha nem!
    Csalára NINCS szüksége! A csalást azok találták ki, akik nem tudnak másképp védekezni.

  • llanfair

    Te is tudod, nem ostobák a magyarok, a kék cédulák emelegetésével csak a”haladó hagyományokra” céloznak!
    Mind a két oldal tele van egykori párttagokkal, ők „belülről bontották” a falakat! 🙂 Nem is ez a gond!
    A gond az amikor valakit többször rajtakapnak lopáson és ő kezdi a másikat tolvajnak titulálni!
    Szerinted normális dolog: leülünk sakkozni és én kijelentem: ha én nyerek az természetes, ha Te akkor csaltál!

  • lelszi: Nekem az a természetes, hogy nem ülök le sakkozni csalóval. Meg az is, hogy négy éve készíti elő a választási csalást a Fidesz profi módon (hiszen megmondta Orbán, hogy még egyszer nem engedik ki a kezükből a hatalmat. Bármi áron)! Amit persze Ti természetesnek láttok mert a Ti kedvetekre van. És nem hiszem azt, hogy a magyarok nem ostobák. Orruknál fogva vezetik őket a parlamenti „közszolgák”. Mindegyik!!!!! Nekem az a jó ha a Fidesz nyer. Két jó okom is van rá. De az országnak nem jó. Persze tévedhetek de nem valószínű. De ha egy ország lenyeli azt, hogy vezetője focipályát, kisvasutat és ki tudja mi mindent csináltat a kertjébe az bizony ostoba.
    Az pedig, hogy szerintem mi természetes azt nem állíthatod csak kérdezheted.

  • Béke menetet ki látta? Millió számra vonultak ki a magyarok, a baloldlnak mi erről a képe? Ja, propaganda, Orbán rendezvény stb.
    Valamikor kivonultunk május1-én, kényszerből. Ha nem mentünk, akkor vagy az állasunkat vesztettük el, vagy rossz pontot kaptunk.Ezért mentünk ki.
    Ma, mindenki, szabad akartából vonul ki, hogy a mai kormányt támogassa. Ez a különbség.
    A magyarok felismerték Orbán Viktorban azt az embert, aki képes a magyar ÉRDEKEKET megvédeni és tenni valamit.
    Sajnos, senki más az ellenzékről NEM kapta meg a magyar nép bizalmát ilyen formában. Ez van.

  • Elég sokáig kellett várni a báboknak, hogy egyáltalán miért is kell most vonulni. Oroszokért vagy az oroszok ellen? Mindegy csak fizessék a önkéntességet.

  • A választókerületek átrajzolása, a kettős állampolgárok levélben szavazása, a külföldön dolgozó magyarok szavazásának megnehezítése és az egyfordulós szavazás tényleg becsületes.
    Fuser ne haragudj bolond vagy.

  • Figyelő
    2014 március 29
    1:18 du.

    Kedves Figyelő! A „millió számra” az erős túlzás. Elég szép szám az a pár százezer is egyébként, vitathatatlan.

    Másik mondata pedig bizonyítottan a mai békemenetre is igaz és sokan eltudnák ezt mondani most is: ” Ha nem mentünk, akkor vagy az állasunkat vesztettük el, vagy rossz pontot kaptunk.Ezért mentünk ki.”

    Például én konkrétan tudok olyan nagyvállalatot, amelynek a vezetői azt kérték dolgozóiktól, hogy 6.-i választáson a fideszre kell, hogy szavazzanak és ezt fotóval is igazolniuk kell. Ha nem így tesznek, akkor széles tárház áll a munkáltatónak a rendelkezésére, hogy megfélemlítse a dolgozóit egészen a lelki terroron át az elbocsájtásig. A Békemenetre is számtalan cég és munkáltató kérte dolgozóit, hogy legyenek ott és alkossák a tömeget. Na, de akkor hol a szabad akarat? Félelemből megy ez most is, mint annak idején május elsején kedves Figyelő!

    A többi mondata ezek tükrében teljesen értelmetlen.

  • llanfair

    Emlékszel arra amikor Gyurcsány azt mondta Orbánnak: ” Ön úriember és nem mondhatja, hogy mi be akarjuk vezetni a „Vizitdíjat”! Ilyen és hasonló retorikával megnyerte a választást. aztán emelték a Vizitdíjat, majd jött Ösződ! Tanult Orbán is és a Nép is! Nem örülnék én sem, ha megint 2/3-al nyerne a FIDESZ, de az Összeborulás győzelme sokkal nagyobb katasztrófa lenne!
    Arról lehet vitázni, hogy az önjelölt polihisztorok, gazdasági szakértők jóslatai ellenére a Nyugat miért kezdi elfogadni Orbán taktikáját, gondolom ez a kisvasút hasonló mint a magán repülőtere!
    Az utolsó mondatodat nem értem! Nem akartalak megsérteni, lehet, hogy kérdőjel kellett volna a mondat végére, de szerintem a kijelentés mindenképpen azt fejezi ki, hogy én lennék unfair!

  • faktor: ha kilóg a körön kívül, akkor is. szóval, ezek szerint mennyi érvénytelen szavazat lesz – ami mind a fidesz malmára hajtja a vizet?

  • 2014-03-27 11:23:26

    A Transparency International Magyarország (TI) és a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFIB) megvizsgálta a parlamenti pártok választási programjait. Kiszámolták, hogy egy-egy program milyen hatással lenne a magyar gazdaságra és a költségvetésre, és azt is górcső alá vették, hogy a különböző pártok mit tennének a korrupció visszaszorításáért. A kormánypártok, ellentétben a demokratikus szokásokkal, március 27-ig nem tették közzé választási programjukat, ezért a Fidesz-KDNP ígéreteit nem tudtuk megvizsgálni.

    Ellenzék: mindent egyszerre!

    A Kormányváltást alkotó pártok, az LMP és a Jobbik választási programjai egyszerre ígérnek adócsökkentést és kiadásnövelést. Vagyis a költségvetésből többet adnának, de kevesebb pénzt szednének be, tehát egyértelműen növelnék a költségvetés hiányát. Ha a DK vagy az Együtt-PM programja valósulna meg, akkor jövőre 4 és 6 százalék között lenne a GDP-arányos költségvetési hiány, az LMP programja 7,6, az MSZP tervei pedig 8,4 százalékra növelnék a deficitet. A csúcsot a Jobbik tartja: a programjuk alapján 2015-ben 12 százalékra nőne a deficit. Ha nem változnának a jogszabályok és a nyugdíjon, családtámogatásokon, munkanélküli segélyen és táppénzen kívül a kiadások csak az inflációval emelkednének – vagyis az úgynevezett alappálya valósulna meg –, akkor a KFIB számításai szerint 2014-ben 3,5, 2015-ben pedig 3,1 százalék lenne a GDP-arányos deficit.

    Érdekes/érdemes végigolvasni az egész cikket! 🙂

  • figyelő: millió számra? szegénykém…magának ez már a vég…
    https://www.facebook.com/tvrain/photos/a.370388038799.155696.324852143799/10152103020978800/?type=1

  • lelszi: mondja, miért röhögteti ki magát ezekkel a marhaságokkal? kiszámolták, mi? 😛

  • Ille, én inkább azt hiszem, hogy a maguk vége.
    Orbán mindenképp bejön!

  • figyelő: ezen még dolgozzon egy kicsit. én megértem, hogy a maguk frontján a legyőzött ellenséget nem kell habozni meg is semmisíteni (ez a köpcös hadiisten alapelve. milyen érdekes, hogy az élő istennek nem ellenfelei vannak, hanem ellenségei – csakhogy, halkan megjegyzem, az, hogy pl. nekem végem legyen, ahhoz ez a kondásivadék meglehetősen kevés.

  • Bocsi, nekem jósolta a véget, én csak viszonoztam a magáét.

  • bencsics: a magáé csak mentális, és már meg is történt.

  • HunCanada
    2014 március 29
    2:26 du.
    Sajnálom, amit itt ír, nem hiszem el!
    Megmagyarázom miért.
    Ami szemmel és füllel látható, hallható, Orbán igen népszerű a magyar népnél. Ezért is jött be utoljára 2/3-al. Természetes, hogy az ellenzék bénulása segíti is egyben.Mert az ellenzék impotens teljesen.
    Nem állítom, hogy újra 2/3 lesz az eredmény, mert egy rangáló kormány SEHOL sem jön be másodszorra ilyen többséggel. DE bejön.

  • figyelő: orbán 2/3-a nem a magyar népnél meglévő népszerűségének volt köszönhető, de szerintem ezt maga is tudja.
    amúgy én is azt mondom, hogy bejön – egyszerű többséggel. ezzel gyakorlatilag már vesztes is, mivel saját 2/3-os törvényeinek a fogja.
    a 2/3-ot csak vonával szövetkezve érheti el. majd meglátjuk, hatalma megtartása érdekében még mennyi gazságra képes.

  • az új fideszes szlogen:
    jobban élünk, mint négy év múlva fogunk.

  • Vona, ma a legnagyobb ellenzéki pártot képviseli. NEM hinném, hogy velük valamit tenne a Fidesz. Valószinű most nem lesz 2/3 többséggel, mint először. DE bejönnek, erősebb ellenzék hián.-

  • lelszi: A nyugat nem fogadja el Orbán taktikáját hanem eltűri. Szerintem nagy különbség. Sajnos van elég bajuk, nem érnek rá velünk foglalkozni.
    Az utolsó mondatomat nem tudtad értelmezni. Nem sértettél meg. Csak annyi, hogy állítottál rólam valamit amit nem tudhatsz. Tehát nem áll jogodban állítani. De nem fontos.
    A fontos, hogy nem emlékszem Gyurcsány-Orbán beszélgetésre. Sosem érdekelt. De azt hallottam véletlenül mikor Orbán kijelentette, hogy ne azt nézzék mit mond és a választási igéretei mind hazugságok. Ennyit a becsületről.
    Ha hiszed ha nem Nekem mindegy ki nyer. Az országnak nem mindegy meg annak a 4 millió szegényembernek.
    A nevem történetét már többször leírtam. Semmi köze a tisztességes szóhoz.
    Miután rém egyszerű e-mail címembe többeknek beletört a bicskája „Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwyllllantysiliogogogoch @”, ezért lerövidítettem a gyengébbek kedvéért.
    Bár úgy gondolom, hogy tisztességes ember vagyok. Ha más másképpen látja az az ő dolga. Sajnos attól még nyugodt lesz az álmom.

  • ezt kapjátok ki, fidesz fanok!:

    http://youtu.be/VEZmFqGb1tI

  • HunCanada

    „Értelmes” hozzászólása jellemzi Önt! Így keletkeznek a hamis legendák, az” azt rebesgetik”, „egyes vélemények szerint” stb. Csak így tovább, előbb-utóbb még maga is elhiszi, hiszen „hiteles hírforrás” írta a KMH-ban! 🙂

  • Ille István

    Ne haragudjon, de nem hittem, hogy valaha is ennek az ökörnek a szintjére süllyed! Ez Önnek példakép? 🙁

  • Ille István: Hehe. „Kevertvérű” árják. Ez jó.

  • lélfai: magának fogalma sincs a szintekről. pl. azt sem veszi észre, mennyire szarban van, pedig már a szája szélét nyaldossa.
    igaz, a szar fideszes. még az is lehet, hogy magának ízlik.

  • Ille István

    Ez egy ragyogó, Önhöz méltó riposzt volt! 🙂

  • lélfai: el is vártam az elismerését. magának ez a lehetőség jutott.

  • llanfair

    „A nyugat nem fogadja el Orbán taktikáját hanem eltűri.”
    – Nekem ezt egyik nyugati politikus sem mondta,viszont már zöbb olyan nyilatkozat elhangzott, melyek az „Orbáni ámokfutást” igazolták,s ennek egyes elemeit átvették!
    – Nem akarok az”utolsó mondatnál” leragadni, de én ezt írtam
    „Szerinted normális dolog: leülünk sakkozni és én kijelentem: ha én nyerek az természetes, ha Te akkor csaltál!” Még a kérdőjel hiányával sem mondtam olyat, hogy Te bármit is állítottál volna!
    Ezért nem értem a mondatodat: „Csak annyi, hogy állítottál rólam valamit amit nem tudhatsz. Tehát nem áll jogodban állítani. De nem fontos.”
    – Különben névválasztásodról egyszer már beszéltünk, de a Lélfai Szilárd nevű hozzászólásokat valaki letiltotta, a lelszi az általános felhasználó nevem, mint Ille már jelezte is :

  • Figyelő
    2014 március 30
    11:39 de.
    Ahol lehet, elmondom, és leírom, hogy a fideSS a csalók, bűnözők, tolvajok, és országellenes csürhe. Mert ez az igazság. Most mégis annak drukkolok, hogy bejöjjenek.

    Ennek egyszerű oka van. Mindössze négyéves ciklusra alapozták a kormányzást, így az egész nagy rakás fekália amit összebarmoltak a most következő ciklusban borul az országra!
    Ebből következik, ha most veszítenek, kimagyarázkodnák, magukat, hazugságokkal tovább hülyíthetnék az embereket.

    Ha most nyernek, az összes összebarmolt dologgal amit hátra akartak hagyni, nekik kell szembenézni. Az összes tartalékot felélték, nincs már honnan lopni, a tényleges kormányzáshoz meg nem értenek.

    Ennek az eredményeképpen végleg összeomlana mint tette azt az MDF anno. Vagyis végleg letörölhető lesz a palettáról. Ehhez viszont az kell, hogy szimpla, minősített többségel nyerjenek.

  • lelszi:
    ne hazudjon. nickneveket nem lehet letiltani, csak spamra tenni. miután lélfaiként rendesen beégett, önként és dalolva vette fel a lelszi-t.
    tegyen ellenpróbát.
    az pedig, hogy magának egyetlen nyugati politikus se mondta, komoly problémát jelenthet a szellemi állapotával kapcsolatban.
    miből gondolja, hogy magát megtisztelik különvéleményükkel?
    azt tudjuk, hogy bodát közvetlenül informálják a fideszből.
    magát az unió informálja?
    aztaaaa!

  • kedves donom, én ezt mondom már régóta. a saját szarukba fognak belefulladni, ráadásul, ha nem lesz 2/3-uk – nem lesz – orbán saját magát kötötte gúzsba a 2/3-os törvényeivel.
    de mondok egy futurisztikusat: átlép a sándor palotába – neki áder simán kifocizható senki – és röhögve néz vissza csicskásaira, küzdjenek meg a szarral ők!
    nézzük csak, ki lesz rá alkalmas? tömjén atya? nagyracsüccs? lézer jankó? ugyan, kérem!
    szarban van a haza, elvtársak!

  • lelszi: A Néppárt elfogadja Orbánt mert kell a szavazata.
    Itt egy vezető lap írt nemrég egy cikket a történelemhamisító magyar kormányról. Ez nem éppen barátságos cikk volt. A Kelet-Európaiak tényleg utánozzák a népük sarcolásában. Ez sem lennék büszke. Az pedig félrevinne ha azt állítanám, hogy nem lehetne kiragadni egy jó dolgot sem Orbánék politikájából. De hiába rúgunk egy gólt ha kapunk nyolcat. Hiába érünk el egy pici jó eredményt ha állampolgárok tömegét tesszük érte tönkre.

  • llanfair

    Senki sem kötelezte Joseph Dault az alábbi nyilatkozatra!

    „Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke a szervezet csúcstalálkozóin soha nem tapasztalta, hogy bárki támadta volna Orbánt Viktor miniszterelnököt. A francia politikus a Hír TV-nek adott, vasárnap sugárzott interjújában élesen bírálta azokat a baloldali nyilatkozatokat, amelyek április 6-ával kapcsolatban választási csalást vélelmeznek.
    „Arra a felvetésre, hogy a Fidesz politikai ellenfelei ma is azt hangsúlyozzák, Orbán Viktor pártjának nincs helye Európában és az Európai Néppártban sem, Joseph Daul kijelentette, ez téves megközelítés. Orbán Viktor a néppárti csúcstalálkozók állandó vendége – mondta, hozzátéve, ezeken a találkozókon soha nem tapasztalta, hogy „a néppárton belül valaki is támadta volna”.”

  • és kibírta röhögés nélkül. a hír tv meg igazán kompetens.

  • Ille István

    – Ne magából induljon ki!
    – A spamba tevés ugyanaz! érdekes módon az Ön moderálását bíráló hozzászólásom már nem jelent meg, utána egyetlen hozzászólásom sem. A bírósági meghallgatásig tartott ez, utána figyelmetlenségből nem a nevemet, hanem a felhasználó nevemet írtam, marad így! A meglepő, véletlen egybeesésekről inkább egy szót sem! 🙂
    – Nem tudom milyen beégésről beszél?

  • Ille István
    2014 március 31
    12:49 du.
    Érdekes elmélet. Én a magam részéről nem igazán hiszek ebben. Bár elméletileg felette állna a kormánynak, de évek munkájával sikerült nevetséges bábbá degradáltatnia a hivatalt. Nem hiszem, hogy szándékosan magára aggatná a csörgősipkát.
    Hacsak nem bővítteti ki a hatáskört előtte.

  • lélfai: fogalma sincs a WP védelmi rendszerének működéséről, így hát, ha javasolhatom, ne fantáziáljon.
    arról sincs fogalma, min alapszik a spamba tétel.
    ami a beégését illeti, olvassa vissza, már, ha egyáltalán képes saját magát értelmezni.
    mint említettem volt, jöjjön vissza a „kitiltott” felhasználói nevével.
    maga, fiam, olyan amatőr ebben a témában, hogy azon csodálkozom, miként tud elbánni a billentyűzettel 😀
    ami a többit illeti, valóban, inkább egy szót sem. ne gyűjtsön több bizonyítékot maga ellen.
    amúgy én magából indulok ki. rohadt süppedős talaj, de el tudok rugaszkodni.

  • lelszi
    Inkább örüljön a spamba tételnek, ugyanis ha a sértések megjelennek, az újabb bizonyíték ön ellen. Ha a spam mappában köt ki, mint meg nem jelent dolog nem tartozik sehová.

  • kedves donom: ki fogja bővíttetni. ő nem az a fajta, aki elfogadja a madzagon rángatást. erős államelnöki hatalmat fog kialakíttatni – akad ilyen bőven – amihez simán gazsulál neki az összes meghatalmazó, az AB-től kezdve az országgyűlésen keresztül.
    ne felejtsd el, formailag az országgyűlésben kövér lacus is felette áll. és? történt valami? ez a tetű banda bármit megszavaz orbánnak, még azon az áron is, hogy fellélegzik: jobb lesz mindannyiuknak, ha a nr. 1 ápolt a sándor-palotában kerül gyógykezelésre!
    arról nem is beszélve, hogy ha sikerül kiebrudalni a galériát, a kupolateremben ez a kis görcs mennyivel jobban érezné magát, amikor azerbajdzsán uralkodóját fogadja baráti látogatáson!

  • kedves donom, lélfainak nincs szerencséje. mivel az engem sértegető, gyalázó – amúgy spamba került, de a bíróságnak továbbított – kommenteket az ő buzizó hozzászólásához lehet időrendileg rendelni, indirekt bizonyítékként szolgálnak.
    pech.
    a katalizátor, biza, hiába kerül ki változatlan állapotban a folyamatból, részt vesz abban. attól katalizátor.
    a bíróság nem csak a konkrét, megjelent hozzászólások alapján dönt, hanem erősen befolyásolja az eredeti szerint indikáltak, bár meg nem jelentek.
    az ilyesmit másodlagos indítéknak nevezik – legalább is jobb helyen.
    lélfai szépen köszönje meg, hogy felkészítem.

  • lelszi: Most a Néppárt tisztségviselőjével bizonyítod az egyik Néppárt tag „jóhírét”. Családtag nem tanúskodhat.
    DE legyen ez a politikus meggyőződése. Akkor most jobb helyzetbe van Magyarország? Akkor nincs 4 millió szegény? Nem mentek csődbe a hitelesek? Nincs az égben az adósság és az euró árfolyama? “Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke nem kockáztatja a pozícióját egy rosszindulatú kormánnyal. Aki idáig kritizálni merte azt sárba taposták igazi demokrata módon.

  • Ille István

    Egyet ne feledjen! A jegenyefák nem nőnek az égig, a gyökerek még addig sem!
    Én bizonyítottam a bíróságnak, hogy maga buzizott engem, csak maga azt sem tudta, hogy miket irkált előzőleg! Csodálkznék, ha a bíróság vevő lenne a maga „humorára”!

  • llanfair

    Nézted a Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy beszédeket?
    És az Orbánét?

  • lelszi: Nem. Több okom van rá. Az egyik, hogy két éve nincs semmilyen TV adásom. Az internetem is gyenge légből kapott mert kint lakom a városból. Filmbevágások nézésére nem igen alkalmas. Csak az írott sajtot olvasom. Azt sem hiszem, hogy néztem volna ha lehet. Orbán elismerte, hogy azt mondja amit az érdeke diktál.
    Mesterházyt nem szeretem. Bajnai szerintem túl szolid Orbán ellen. Csak a Gyurcsányt tudnám elképzelni Miniszterelnöknek. De mindegy mert nem valószínű,hogy tudok választani. Nem lesz időnk elmenni Dublinba.
    Orbán populista beszéde és stílusa amúgy sincs hatással rám. De igazából egyiknek sem hiszek.

  • Egy barátnőnk küldte: Választások! „Hát tudod, Én az angol királynőre fogok szavazni. A négy gyerekemből már kettőt Ő tart el, sőt a harmadik is lassan készülődik hozzá”

  • Nem hallottam a 3 „király” beszédét, de az Orbánét igen!
    Az interjúját is. Kitünő volt!

  • Figyelő
    2014 március 31
    5:10 du.
    megis lepődtem volna, ha igen..
    Pedig érdemes lett volna összehasonlítani őket..
    Tán még te is meglepődtél volna..

  • lélfai, maga nem bizonyított semmit. a bíróság nem vevő semmire, csak a tényeket értékeli.
    kapott egy lehetőséget, még a bíróság előtt is, nem élt vele. most viselni fogja a következményeit.
    ami azt illeti, nem csak a jegenyefák nem nőnek az égig, hanem általában a fák, de, ami a gyökerüket illeti, tényszerűen akkora, mint a lombjuk.
    amúgy nem foglalkozom a gyökerekkel, mivel nem vagyok kertész.

  • llanfair

    Sok szót nem is érdemelnek a beszédek, mindenki hozta Magát. A Facebookon azért meg lehet találni részleteket, kinek-kinek az ízlése szerintit. Tanulságos!
    Ha a Királynőre voksolsz, az azt jelenti, hogy É-Írországban laktok? A legkisebb lányomék otthagyták Dublint és most Londontól 30-40 km-re vettek házat, de a másik két lányom hála Istennek marad.

  • lelszi: Nem, Én a szabad Írországban élek. A Királynős szavazást levélben kaptuk.
    Dublinban nem laktunk. Budapestiek vagyunk, elég volt a nagyvárosból. Soha többet. Dublinban egy kétszobás lakás 600-800 euró havonta. Itt ezért hat szobás házat bérlünk hektáros kerttel és saját erdővel. Csend, madarak, tehenek, négylábú birkák és rengeteg oxigén.
    Angliában magasabb a bér de emberileg sokkal rosszabb. Az angol felsőbbrendűség nehezen viselhető. A tudást nacionalizmussal pótolják.
    Itt a legmagasabb orvosi pozícióban van a feleségem nyugdíjig tartó szerződéssel. Az a plusz 1-2 ezer euró nem érné meg a váltást. Itt sokkal jobb élni (dolgozott a Szent Tamásban Londonban. Ha lehet soha többet, mondta).
    Javítok. Itt nagyon jó élni!

  • llanfair

    A Királynős szavazást nem értettem, tudtommal csak az É-írek tartoznak a Birodalomhoz.
    A lányom férje bankban dolgozik, és miatta mentek át! Szó ami szó, az angolok valóban elég sznob népség, de én eddig csak segítőkész, utcai emberekkel találkoztam ott is.

  • lelszi: Mert Nekem is küldték interneten. Vicc. Vicc? Én csak a postás voltam.
    Igazad van már csak 6 megye tartozik a koronához. De ez is meg fog változni. Az Észak-Ír Miniszterelnök helyettese már Ír. James Martin Pacelli McGuinness ( Irish : Máirtín Mag Aonghusa) a Sinn Féin politikusa az IRA volt vezetője. Idő kérdése. Már csak 2 százalékkal lakik több angol ott mint ír. De az írek nagycsaládosok…….
    Írország 1968-ban még a Brit nemzetközösségből is kilépett. 46 éve semmi közük az angolokhoz. Kétszer vállalták 100 év alatt az anyagi csődöt a szabadságért.

    Az orvostársadalom nem az a segítőkész népség Angliában. Tudása mélyen a magyar orvosok alatt, önteltségükkel viszont kompenzálnak. Mi bejártuk az öt országot. Az angolok a kakukktojás. Az írek a skótok és a walesiek sokkal kedvesebbek és barátságosabbak.

  • Olvasnivaló…

    Megérdemled
    Nem láttalak a Hősök terén, amikor napokig demonstráltak a rettenetes melegben azok, akiktől elvették a rokkant-járandóságukat. Vihettél volna nekik egy palack vizet.
    Nem láttalak azon a tüntetésen, ahol azok tiltakoztak, akiktől elvették a nyugdíj-megtakarításukat. Ezren, ha voltunk a 300 ezerből. Nem láttalak ott, ahol azért pörlekedtünk, mert elkobozták a tűzoltók és a fegyveresek szerzett jogait. Pedig valaha tűzoltónak álmodtad magad. De aztán gyávácskának bizonyultál. Talán ez volt az első jel.
    Nem tiltakoztál, amikor kitalálták, hogy náci szerzők műveivel rontják meg a gyerekeinket. Meg azzal, hogy egy gonosz hatalom erkölcstanát kell majd tanulniuk. Mert a gyerekeidet is odaveted a hatalomnak, annyira gyáva vagy.
    Nem álltál ki a tanárok mellett, akiket úgy államosítottak, mint a birkákat. Otthon hümmögtél, amikor kiderült, hogy senki nem kíváncsi arra, hogy akarsz-e atomerőművet, stadionokat annyi pénzért, amennyit elképzelni se tudsz. Egy szavad se volt, amikor a barátod apját láttad zokogni, mert elvették a földjét, amiről az állatait etette, hogy ezután kevély emberek szipolyozzák róla a hasznot. Kussoltál, amikor sunyi módon vitték az Alkotmányt, és odalett köztársaságod. Magzatpózban kussoltál az ágyadban, amikor kirugdosták a barátaidat.
    És mekkorát hallgattál, amikor bezárt a trafik, amelyikben már gyerekkorodban is sósborszeszes cukorkát és színészképeket vásároltál, aztán meg szálanként, hitelre a cigit! És két nap után besunnyogtál az immár “nemzeti” drogboltba!
    Nem mertél elmenni gyűlésekre, mert attól tartottál, hogy lekameráznak. És még magyaráztad is: nem magadat, hanem a gyerekedet félted. Nem mertél ordítani, amikor a fiad meg az unokád fölszállt a gépre, hogy örökre elmenjen innen. Egy vécében zokogtál a repülőtéren.
    Hogyan lettél ilyen ember?
    Legalább néha eszedbe jutott, hogy megérdemled a sorsodat? Sőt: még négy évet ebből a hatalomból! Bár mi a negyvenig is jól elvagyunk jogfosztottan. Ez a mi hazafiságunk: jól ellenni.
    Megérdemled, ha Orbán Viktor marad. Mert még szavazni is tunya és gyáva vagy. Mert ugye minek az, és különben is: hátha fölírnak.
    Kár érted.
    Andrassew Iván

  • Andressew Iván szövege nem hat meg.
    T.i. vannak gyakran hazug állitásai is.
    Ahol ilyet találok, az nem kosher a számomra.

  • Figyelő: Ez sem neked íródott. Azoknak akiknek rossz de gyávák vagy lusták tenni ellene. Neked miért fájna 4 millió szegény ember? Nem vagy köztük.

  • llanfair
    Ami Írországot illeti én is így tudtam, azért gondoltam, hogy valahol északon laktok.
    Ami Andrassew Iván cikkét illeti, nekem is sok minden fáj!
    – De ha egy betegség 7-10 év alatt fejlüdik ki, azt nem lehet egy nap alatt meggyógyítani. Egy általam okosnak tartott ember azt mondta: a gyógyulás legalább annyi ideig tart, mint a betegség kialakulása! Amikor egy orvos évekig csak kezei a beteget, eredmény nélkül az sarlatán, akármilyen nagy dumája is van. Ha egy orvos, (rossz hasonlat a dr. Haus), akármilyen ellenszenves is, de javulást idéz elő a beteg állapotában, annak segíteni kell és adni némi időt, hogy bizonyíthasson. Ami a paraszolvenciát illeti, ismerjük a magyar orvosok -sajnos – többségét. Attól, hogy az eredményeket negligáljuk, a mellékhatásokat fölnagyítjuk, a beteg még úgy tűnik gyógyulófélben van! (remélhetőleg)! 🙂

  • lelszi: Jól gondoltad. Északon lakunk 20 kilométerre Észak-Írországi Derrytől és 1 kilométerre az Óceántól Donegal megyében az Ír Köztársaságban. Az Írek és szerintünk Írország legszebb megyéjében (most dicsekszem).
    A magyarok betegsége Mátyás király után kezdődött szerintem.
    A szocializmus nem okozta „csak” súlyosbította. De most nem gyógyítják hanem ráolvasnak és tüneti kezelést alkalmaznak.
    Illetve a nem kellő részt amputálni akarják. Még akkor is ha az egészséges gondolkodó rész. Vagy pont azért?
    De a kuruzslók jól megszedték magukat.
    Azt hiszem soha nem fogunk egyetérteni.

  • llanfair

    Csak, hogy ne legyen igazad, „Azt hiszem soha nem fogunk egyetérteni.”, ami az É-Ír tjakat illeti, ebben egyet érthetünk, bár én annyira északon nem jártam, de a többi rész is tetszett.
    Szerintem már Mátyást megelőzte Luxemburgi Zsigmond, de ez kis eltérés, bár jelentős, ha egyre gondolunk.
    A maradékra igaz a véleménykülönbség! 🙂

  • llanfair
    2014 április 1
    2:08 du.
    LEHET, FALUSINAK SEM ÍRÓDOTT, MÉGIS IDEHOZTA.
    Véleményem mindenről lehet, ha megengeded.

  • Figyelő: Én természetesen megengedem. Mint ahogy azt is megengedtem volna, hogy elmond miért nem fáj neked több mint 4 millió szegény ember. Azért mert nem voltak Orbán iskolatársai azért nem kellene éhen dögleniük?

  • Igen,végre lavegöhöz jutnak akis pártok,sokkal igazságosabb ez a választási rendszer,mint a hirhedt kopogtatócédula.

    Nagy baj a ballibeknél,ha már elöre sopánkodnak,amikor elméletileg nyerhetnének is.

    Orbán titka hogy végre nem akar „szemléletet változtatni”,tiszteli a mgyar mentalitást és ö ugy fütyül,ahogy a többség táncolni akar.

    A kutyát nem érdekli a „nyugati értékek” fából vaskarikája,ha holnap elrendelnék,ezután 50 évenete lesz választás,a nép csak vállat vonna.

    „Nem pártok kellenek ide,hanem egy tökös gyerek,aki ráncbe aszedné a sok trógert”-mondá szomszédom,aki hozzátette:
    „1990 óta nem mentem választani,de most elmegyek,a Vonára”
    A Jobbik még sok meglepetést okoz.

  • llanfair
    2014 április 2
    12:28 du.
    A 4 millió szegény éhező ember, NEM 4 (NÉGY) év alatt lett az! Erre nem gondoltál?
    Bizony mindenhol a világban együttérzek az éhezőkkel, így a magyarokéval is.
    Tetszettek volna JOBB gazdasági programot, ötletet és akaratot belevinni a magyar gazdaságba 25 év alatt, talán másképp lenne!

  • llanfair

    Hegedűs Zsuzsa ma reggeli interjújához.

    Ami a fej¬kvótát illeti, néhány jobb módú településtől eltekintve a 47 LHH-s kistérség egészében gyerekenként 150–240 forint jut naponta tízóraira, ebédre és uzsonnára. (2009) Ebből meleg ebédre mindenütt telik, a gyerekek fejlődéséhez szükséges fehérjére, zöldségre, gyümölcsre azonban sehol sem futja. Éhkoppon tehát egyetlen óvodás, kisiskolás sem marad, de a fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges tápanyagot egyik sem kapja meg.
    Nos, így szembesültem azzal a – gondolom, minden felnőtt számára mellbevágó – ténnyel, hogy bár 2002* óta a hátrányos helyzetű 12 év alattiak étkeztetését az állam magára vállalta, ma Magyarországon legalább félmillió olyan kisgyerek van, aki ha nem is éhezik nap mint nap, a fejlődését veszélyeztető mértékben alultáplált. Ami, mint tudjuk, igen súlyos következményekkel jár nemcsak a gyerek egészségére, hanem iskolai teljesítőképességére nézve is. A statisztikai hivatal 2009-es adatai szerint a valamivel kevesebb, mint 2 millió 18 éven aluli fiatal közül 450 ezer hátrányos helyzetű gyerek volt már 2008-ban. Mi több, közülük 200 ezer élt az akkor még csak 33 LHH-s kistérség valamelyikében.
    *2002-ben Medgyesi Péterrel beszélt.
    2012-ben 310-364 Ft/ gyerek,
    2013-ban 464-531 Ft/ gyerek.
    Ma már megkapja minden gyerek a kellő mennyiségű kalóriát, vitamint, stb.

    Ami 4 millió éhező embert illet, jelentős részük nem szomjazik! 🙂

  • lelszi: Nem értem ezt a szomjazást. Azért mert a felnőtt iszik a gyermek nem érdemli meg az éheztetést. Igen az elégtelen étkezés valós, de ebbe beletartoznak a kisnyugdíjasok, munkanélküliek és közmunkások is. Mert a margarinos kenyér teával nem igazán elégséges eledel.
    A statisztika jó dolog. Hofi már nagyon jól kifigurázta egyszer. Te komolyan elhiszed, hogy Magyarországon minden gyermek és felnőtt megkapja a fontos élelmiszereket? Én sajnos nem hiszem.
    De az ital ellen. Nem tudom megvalósítható-e mert nem vagyok közgazdász. A gyermek kapja meg az iskolaszereket és az egyenruhát. Kapjon az iskolában napi négy étkezést és a napköziben tényleg tanulja meg a tananyagot. Ha ezek után nem kap este vacsorát az nem jó, de nem maradandó egészségkárosodás. A családi pótlékot már meg is lehet spórolni nem tudja a szülő elinni. Az egyenruha nem ördögtől való fejlett országokban bevált. Nálunk is nagyon szépek benne a gyerekek. A napközi sem. Ahol a szülő nem tud valami ok miatt segíteni akkor jól jönnének a képzett tanárok. Melegben van a gyermek és felügyelet alatt. És kap reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát. Demagógia elintézni azzal, hogy inni tudnak. Az egyenruha és a napközi nem a demokrácia ellensége. Ez ellen küzdeni a ló másik oldala. Többnek van rá szüksége mint akinek nincs.

  • llanfair: inkább nevezzük formaruhának. az egyenruha, mint olyan, militáns kifejezés. bocs.

  • lelszi: Azt Te is tudod, hogy egy alkoholista, cigarettázó vagy kábítós ember nem beszámítható. A szenvedélye erősebb a kötelezettségnél. Sajnos ez Magyarországon így van. Itt az egyik nagy meglepetésünk az volt, hogy az alkoholisták becsületesen dolgoznak és a viselkedésükön nem látszik. De gondolom ez a más szocializáció miatt van. Persze nem mindegy, hogy jó minőségű whiskytől rúg be vagy fagyállótól. Amíg az orvos nem írhatja le ott, hogy a beteg alkoholista mert beperli (és megnyeri), addig nem is akarnak változást. Titkolni és szégyellni lehet (kell)? Itt bemegy a kórházba a beteg és szól az orvosnak, hogy iszik. Így már nyitottabb az út a gyógyulásra. De ha a megalázott kisemmizett ember az alkoholhoz nyúl és ezért még meg is vetik, tehát még szégyenérzetet is keltenek benne akkor messze kerül a gyógyulástól. Az egész világ iszik. Luxemburgban a legtöbbet pedig nem mondhatók szegénynek. Ezt tudomásul kell venni. Magyarországon rosszul kezeljük a dolgot.
    De azért büntetni a családot mert az egyik tagja átképezte magát gödénynek nem hasznos dolog. Az pedig nem megoldás, hogy az egekig emeljük az árakat. Akinek kell megveszi. Még kevesebb marad a gyermeknek. Mielőtt mondanád tudom, hogy nem csak a Fidesz tehet róla. Erről minden kormány és az emberek nagy százaléka tehet. Nem tudom a megoldást. Erre lennének a szakemberek. De a családon ezt nem szabad leverni.
    Azt Te is érezted, hogy mondanivalóm kiemelés volt a nem kell éhen dögleni. Tudom nem halnak éhen. Csak nem tudnak rezsit fizetni ruhát cipőt venni, illetve az amúgy sem magas életszínvonalat lejjebb adni. Már a sajt is megfizethetetlen nemcsak a hús. Ha idevesszük, hogy a hús nagy része kidobandó akkor még drágább a hús.
    Miközben látják, hogy a vezetőik arcátlanul gazdagodnak és tobzódnak a pénzben.
    Mentős koromban nagyon sok lakásban jártam. Rettenetes állapotok voltak. Azóta pedig drasztikusan szegényedett az ország. Hegedűs statisztikája a tapasztalatom szerint nem igaz.
    Mielőtt valaki gúnyolódni kezdene nincs és nem is volt szenvedélybetegségem. De láttam mennyi szenvedést okoz.
    Bocsánat ha untattalak.

  • Ille István: Ahogy gondolod. Legyen formaruha. Csinosak benne és szépek. Minden iskolának saját színösszeállítása és címere van. Egyéni módon öltözködni ráérnek otthon és mikor a buliba mennek. Rengeteg lelki sérülés is megelőzhető mikor a tehetősebb ki szarházi kigúnyolja a szegényebbet. Az iskola nem a hivalkodás terepe.

  • llanfair: nem én gondolom így. az egyenruha teljesen más fogalmat takar. indiától írországig, kínától burmáig, dél-afrikától angliáig, az USA-ig közösséghez, az alma materhez való tartozásukat fejezi ki öltözködésük. nem egyenruha.
    más: amikor beiratkoztam a petrikbe, volt a technikumnak jelvénye, egyensapkája – amolyan pál utcai fiúk-féle sildes tányérsapka. én voltam az egyetlen, aki megcsináltatta. valamiért nem hordtam.

  • llanfair

    Hegedűs Zsuzsa arról beszélt, hogy milyen eredményt értek el a „Lakjon jól minden gyerek” mozgalommal!
    – 2009-ben 150–240 Ft, 2013-ban 464-531 Ft/ gyerek volt az étkezési normatíva az óvodákban, iskolákban! Itt szó sem volt a felnőttekről!
    Ami az ivást illeti, félreértettél!
    -Munkanélküli nyomdamérnök ismerősöm, panaszkodik a Facebookon, milyen moslék kajákat adnak az „ingyenkonyhákon”, Ő olcsóbban kihozná ezeket az ételeket még primőrböl is!
    Más: Nyomdai találkozó, Ő is beállít, aztalhoz le!
    -Kérsz valamit?
    -Egy felest, meg egy üveg sört! (ennyit az éhségéről!, szerencsére volt több asztal, mindenhol hasonló menüvel)
    – A bevásárlókocsikban, bármikor nézem a szupermarketban, minnél kevesebb az élelmiszer, annál nagyobb az alkoholos italok aránya! Fogy szépen a kannás bor, a műanyag flakonos sör!
    És ez a 4 millió éhező szegény ember mind az utolsó 3,5 évben jutott ide! 🙂

  • Ille István: Uniform-nak hívják. Én ezt pedig egyenruhának fordítom. De elfogadom, nem vagyok egy Higgins professzor.

  • lélfai: magának telik szupermarketes bevásárlásra, amikor nincs egy rendes, bíróság elé való ruhája?

  • llanfair: nem piszkálni akarlak, de az angol „uniform” is csak egyenöltözetet fed – amennyire az én angol tudásom értelmezi – és nem egyenruhát, ami a hazai nyelvezetben egyértelműen az erőszakszervezetek ruházata!
    mi, biztonságiak is formaruhát hordunk, aminek kinézete szigorúan meg van szabva, még csak távolról sem hasonlíthat a rendvédelmi szervezetek ruházatára!

  • Ille István: Piszkálj csak. Otthon nagy különbséget teszünk a formaruha és az egyenruha között. Az iskolai formaruhákat mégis egyenruhának hívják még Magyarországon is. A magyar nyelv gazdag és sok mindent megkülönböztet amit máshol nem.
    A BKV is formaruha és úgy tudom minden nem fegyveres testület formaruhás. De talán van olyan ország ahol az egyenruhának nincs olyan negatív hangzása mint a ott?
    De holnap megkérdezzük a szomszédunkat. Két fia is iskolás. Csak ki ne derüljön, hogy az egyik egyenruhás a másik pedig formaruhás. 😀

  • llanfair: tkp. mind1, az egyik ingét is vasalni kell, meg a másikét is. ne tudd meg, hogy’ utálom!

  • lelszi: Már Figyelőnek is írtam nem mind a Fidesz hibája. De rendesen belehúztak. Ha kiszámolnád mennyi pénzt voltak el az emberektől Te is látnád. Nem tudsz olyan hozzászólást mutatni ahol fényeztem a baloldalt. Csak kisebbik rossznak tartottam őket.
    És igen az alkoholista előbb mond le az ételről mint az italról. Egy idő után könnyen mert a betegségei miatt nem lesz étvágya. De az alkoholt követeli a szervezet.

  • Ille István: Vegyél fel mellényt nyakkendőt és ne vedd le a zakót. Akkor nem látják.

  • llanfair: a mellény csak a gárdánál komilfó, nálunk nem része az öltözetnek. a portán megengedett a zakó nélküliség – nyakkendővel, persze – így mégiscsak látszik, ha gyűrött.
    de az enyém nem! igaz, hogy az ujjában két él is van – hál’istennek, rövid ujjú – de apróságokra nem adunk 🙂

  • Ille István: Tudom piperkőc vagyok de én szeretem a tweed zakóhoz a mellényt. Igaz azok csak gyapjúk és kasmírok, és elégé el nem ítélhető módon színesek. A nyakkendőt pedig mindig szerettem, itt meg nagy haszna is van a hűvösben.
    Nem véletlen, hogy itt találták ki.

  • llanfair
    Na ebben a kisebbik rosszban különbözünk, én a Fideszt tartom a kisebbik rossznak!
    Anno gimnáziumba jártam, egyenköpenyt, egyensapkát Bocskait) hordtunk. A lányok egyenruhája az iskolai ünnepségekre „Matróz blúz” kék szoknya volt! A lányok egyenruhaként fehér pöttyös, kék egyenruhát is hordhattak, de osztályonként azonos fazon volt kötelező! Ha a katonaságnál formaruhát mondtam volna ott is kiröhögnek!
    Idézet a Magyar Chambers-ből „noun (a set of) clothes worn by eg soldiers, children at particular school etc: Full uniform must be worn; The new uniforms will arrive tomorrow.
    (van még mit tanulni az angoloknk is! 🙂 )
    Hasonló, mint amikor azt írtam Neked, hogy llan de nem fair! A professzor kifejtette, hogy nincs érzékem a gael nyelvi finomságokhoz, így nem lehet elválasztani, szótagolni! Utánanéztem, ha két magánhangzó egy betűt jelent, pl. „ll” elválasztáskor mindig együtt kerülnek az egyik, vagy másik szótaghoz, mint magyarban pl. a „cs”!

  • lelszi,
    ha az ll és a cs magánhangzók akkor tök fejedben hány mássalhangzó van?

  • Gyuri10

    Ez a hozzászólásod is ugyanolyan értelmes mint a többi!

  • llanfair
    2014 március 31
    4:54 du.

    Nem tudtam, h az angol királynő ennyire karitatív, de arra sem gondoltam, hogy a barátnő gyerekei közül egyik sem bírja magát eltartani, s ezért a királynőnek kell őket eltartani.
    Javaslom, probálkozzanak munkával, ez már másoknak is sikerült.