A külképviseleti szavazáson vezet a Kormányváltó Összefogás

2014 április 5 12:10 de.92 hozzászólás

De csak a közös ellenzéki lista által Kanadába és az Egyesült Államokba delegált megfigyelők száma tekintetében. Ugyanis a Kormányváltó Összefogás „küldte” a legtöbb megfigyelőt az Észak-Amerikában működő magyar külképviseletekre (azaz 7 megfigyelőt), miközben a Jobbik ötöt delegált, a Fidesz-KDNP pedig csupán hármat, köztük egyet a torontói főkonzulátusra, Bessenyeiné Somorjai Ágnes helyi lapszerkesztő személyében.  Még esetleg érdekességnek számít a mai külképviseleti szavazáson, hogy mivel Magyarország államhatárain kívüli területekről van szó, ránk nem vonatkozik az a tilalom, mely nem engedi, hogy a szavazóhelységtől kevesebb mint 150 méterre bármelyik párt, aktivista, vagy személy kampányoljon. Ez konkrétan azt jelenti, hogy – mondjuk – Ottawában, bárki gond nélkül plakátolhatja a nagykövetség előtti oszlopot a szavazás napján, sőt – még megafonnal is arra buzdíthatják a követségre érkező voksolókat, hogy egy adott párta szavazzanak, feltéve ha az aktivista a járdán marad és nem lép a nagykövetség területére.

Megfigyelő neveJelölő szervezetKülképviselet
Megfigyelő neveJelölő szervezetKülképviselet
Ádám Christopher MSZP-Együtt-DK-PM-MLPOttawa
Albert Krisztina VeronikaFidesz-KDNPLos Angeles
Bessenyei László ZoltánnéFidesz-KDNPToronto
Cserépy Lajos LászlóFidesz-KDNPWashington
Félegyházy Zsolt GyörgyJobbikOttawa
Gábor GyőzőMSZP-Együtt-DK-PM-MLPWashington
Horváth IstvánJobbikToronto
Kökény Gábor FerencJobbikLos Angeles
Krasznói András Mihály JobbikNew York
Molnár István ZsoltJobbikNew York
Radics Olívia SzilviaMSZP-Együtt-DK-PM-MLPWashington
Révász János GáborMSZP-Együtt-DK-PM-MLPLos Angeles
Róna-Tas ÁkosMSZP-Együtt-DK-PM-MLPLos Angeles
Szöllösi IldikóMSZP-Együtt-DK-PM-MLPNew York
Vásárhelyi-Kondor Judit Zsuzsanna MSZP-Együtt-DK-PM-MLPNew York

Közben az is kiderült, hogy a levélben szavazó külhoni magyarok szavazatainak 20 százaléka érvénytelen. A péntek délutáni adatok szerint 101,331 levélszavazat érkezett az NVI-hez. Ebből 73,452-öt dolgoztak fel, mely számból összesen 58,695 volt érvényes. Tehát vagy arról van szó, hogy így „üzen” minden ötödik határon túli voksoló Orbán Viktornak, vagy egyszerűen túl bonyolultnak találták az NVI által kiküldött instrukciókat. Bár azért jelezném, hogy szerintem azok nem voltak annyira neccesek, hogy egy magyarul olvasó torontói, kolozsvári, vagy éppen szabadkai polgár ne értse a lényeget.

Ma – április 5-én – azok voksolhatnak Ottawában és Torontóban, valamint Los Angelesben, New Yorkban és Washingtonban, akik magyarországi lakhellyel rendelkeznek és így személyesen adhatják le szavazatukat mind pártlistára, mind pedig magyarországi egyéni jelöltjükre. Helyi idő szerint reggel 6-tól est 7-ig szavazhatnak. A választópolgárok a helyi KÜVI előtt kell, hogy igazolják személyazonosságukat, ezt a magyar hatóságok által előállított igazolvánnyal tehetik meg. Azt javasoljuk a külképviseleten szavazóknak, hogy érvényes útlevelükkel, vagy vezetői engedéllyel érkezzenek a szavazókörbe.

Magyarország ottawai nagykövetsége körül olvad a hó.

Magyarország ottawai nagykövetsége körül olvad a hó.

Ottawában a belvárosban, a 299 Waverley Street alatt található Magyarország nagykövetsége, Torontóban pedig a 175 Bloor Street East alatt, a 1109-es irodában. Mind a fővárosi, mind pedig a torontói szavazókör akadálymentes.

Amúgy Ottawában esős időjárásra számíthatunk a nap folyamán – reggel záporokra is – és a nappali csúcs-hőmérséklet plusz 3 fok körül alakul. Torontóban felhős idő lesz és plusz 5 fok.

A külképviseleteken szavazók általában nem csak a magyar diplomatákkal és megfigyelőkkel találkozhatnak, hanem adott esetben a helyi magyar média képviselőivel is. Torontóban például a Kanadai Magyar Televízió (KMTV) forgat a főkonzulátuson.

Szóval aki megteheti (és aki erre jogosult), az még szavazzon a mai nap folyamán.

92 hozzászólás

  • Hát akkor:

    Hajrá FIDESZ-KDNP, hajrá Magyarország!

  • enterprise: hajráf! de mi az a kdnp?

  • érvénytelen a szavazatok 20%-a? csak nem?
    a régieket nem féltem, azok tudják, mit csinálnak – igaz, szavazatuk csak a lekiismeretüket nyugtatja meg, amúgy semmit nem befolyásol.
    no de, a hirtelen magyarrá lett kettősök ennyire buták lennének? mert ezek szerint igen. vagy csak a fidesz-magyart, a bűrónyelvet nem értik. megérte nekik? megérte orbánnak?
    nem hiszem.
    vagy tényleg csak orbánnak üzennek, szándékosan érvénytelen szavazatot leadva, hiszen a nagy testvér figyel?

  • A leragasztatlan borítékok a gond, vagy az egy borítékba tett azonosító adatlap és szavazólap! Ez nem annyira értetlenség, inkább figyelmetlenség, nem olvasták el, a tennivalókat. Avi már fölvetette, hogy ha leadja az adatait és a szavazólapot, akkor azonosítható lesz a pártállása. Ezt elkerülendő kell külün-külön, lezárt borítékba tenni a két „adatot”.

  • jó ez a „küszöbig kampányolok” dolog.
    el tudom képzelni a pórt, aki eddig nem tudta eldönteni, kire is szavazzon, de meglátván a molinót, vagy a táblát, a homlokára csap: ez az! rájuk fogok szavazni!
    bohócok…

  • lélfai: mióta lett választási szakértő? mióta ismeri a kettősök szellemi képességeit?
    egyáltalán, mi köze van hozzá?
    menjen el szavazni, és rajongjon tovább a fideszért. de azután nekem ne sírjon, hogy maga nem ezt akarta!

  • Szeretném elmondani,hogy tisztelem és becsülöm hazánk határain kívül élő magyarokat,főleg azért,hogy megtanulták annak az országnak amelyikben élnek.E mellett még gyerekeiket is megtanítják a magyar,és a befogadó ország nyelvére is.A szavazati jog kérdésében viszont már nem vagyok ennyire elragadtatva,úgy is írhatom,hogy tiltakozom ellene.Ez azért van,mert én élet az Önök őshazájában,és nem tartok igényt arra,hogy az életem attól legyen könnyebb,vagy nehezebb lesz a szavazataik eredményeként.Sem a régi időkben,de ma sem mulasztottam el szavazást,hogy ne vettem volna részt rajta.Ha jó helyre tettem szavazatom akkor jól,ha véletlenül rossz helyre került választásom,akkor rosszabbul éltem.De azt nem veszem jó néven,ha azért élek rosszabbul,mert az önök szavazata az enyémnek pont az ellentéte.

  • Illie Ur!
    Akkor mi a helyzet lelfaival,mert egy masik cikknel On kijelenti, hogy lelfai(ahogy On irta)liberalis!!!
    Ilyen gyorsan nem valtozhat velemeny. Meg az One sem.
    Franci111!
    Kar aggodnia(barmennyire igaza van),itt mar kimutattak(balkezesek), hogy milyen kis jelentoseggel bir a kulfoldi szavazat. Lehet, hogy akkor az volt erdekukben, azert irtak, de latjuk milyen gyorsan valtozik a velemenyuk. En egyeves itthon lakas utan sem megyek szavazni,mert nem erzem,hogy jogom lenne meg(moralisa).

  • Lelfaival kapcsolatos megjegyzesem visszavonom.Kosznom…

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 7:45AM-kor: 19%. Meglepôen sokan jöttek szavazni kora reggel 6 és 7 között.

  • Hajrá Chris!!!! 🙂

  • Eva Ballentine

    „ránk nem vonatkozik az a tilalom, mely nem engedi, hogy a szavazóhelységtől kevesebb mint 150 méterre bármelyik párt, aktivista, vagy személy kampányoljon. Ez konkrétan azt jelenti, hogy – mondjuk – Ottawában, bárki gond nélkül plakátolhatja a nagykövetség előtti oszlopot a szavazás napján, sőt – még megafonnal is arra buzdíthatják a követségre érkező voksolókat, hogy egy adott párta szavazzanak, feltéve ha az aktivista a járdán marad és nem lép a nagykövetség területére.”
    Ez nem egészen így van. Bár nem tudom, hogy konkrétan a magyar vagy a kanadai szabályok vontakoznak-e erre az esetre, de amennyiben a kanadai szabályok, akkor ezt kell figyelembe venni:

    Canada Election Act
    Part 9 Szavazás
    Tiltás – hangosbemondó használata a választás napján
    165. Senki sem használhat hangosbemondó eszközt a szavazóhelység halláskörzetében a szavazás napján arra, bogy egy a szavazólapon feltüntetett jelölt politkai pártját támogassa vagy ellenezze.

  • Christopher Adam

    Most volt Ottawában egy mosolygós, kedves fiatal nô, aki Montrealból utazott le (2 órás út). Munkaruhába jött — szobafestô — mondta, hogy felajánlotta kedvenc pártja honlapján, hogy másokat is hoz szivesen magával Montrealból. Voksolt, aztán mondta hogy már fordul is vissza, mert megy melózni. Négy órát vezetett oda-vissza, hogy leadhassa voksát. Ez aztán az elkötelezettség, egy igazán felelôs állampolgár!

    Hajrá! 🙂

  • Christopher Adam

    Sudburybôl is jöttek Ottawába szavazni. Egy fiatal házaspár 5 órát vezetett, hogy szavazhasson. Oda-vissza 10 órás utazás Sudbury-Ottawa-Sudbury.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány TORONTÓBAN 10:30AM-kor: 20%.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány TORONTÓBAN 11:15AM-kor: 31%.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Tisztelt Kanadai Magyarok !
    ˙
    Csakis a demokráciára és a demokratákra szavazzatok, mert Magyaországon a fid SS hiánygazdálkodásának köszönhetően jelenleg ez a legnagyobb hiánycikk.
    .
    Hajrá magyar demokraták !!!
    .

  • Annak a mosolygós, kedves fiatal nőnek, és még nagyon sokunknak remélem, hogy holnap még több mosolyt hoz a holnapi választási eredmény!:)A kormányváltó erő legyen velünk, veletek! 🙂 🙂 🙂 🙂

  • Nos,
    hogy én is szolgáljak egy kevés információval. Nekem teljes jogom van szavazni(személyre is). Két okom van rá, hogy miért nem szavazok. I.az,hogy nem szeretem ha a barátaim kiröhögnek.II. még kenyérért sem álltam sorba a forradalom alatt,tehát nem elvárható tőlem,hogy a követségen megvárjam amíg kb. 10,12 ember előttem szavaz,mert ennél több nincs a cca. 150.000 magyarul beszélő között.
    Erről már írtam,de kénytelen vagyok ismétlésbe bocsátkozni:Szívesen adok magyar nyelvtanból, fogalmazásból,helyesírásból leckéket. Ellenértéket kizárólag NIS-ben fogadok el.A forint nem lévén konvertibilis.Ajánlatomat fenntartom elsősorban Jimbó és Franci111 részére. Persze még vannak néhányan. Jelentkezésüket várom.Mindenkinek kellemes szavazási élvezetet kívánok: Gyuri10.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 11:45AM-kor: 31%

    Részvételi arány TORONTÓBAN 11:45AM-kor: 40%

  • Sajnálom, olyan gyengüs vagyok, de nem értem a 20-30 %-kokat? Minek a százaléka, ezek szavaztak ellenzékre?

  • Christopher Adam

    Figyelô, ez az arány azok számát tükrözi, akik jogosultak szavazni és meg is jelentek, leadták voksukat.

  • Annyit jelent, hogy a szavazásra jogosultak közül arányosan ennyien mentek el szavazni. PL Száz jogosult van, ebből harmincegy, illetve negyven már szavazott.

  • Eva Ballentine

    Kedves Christopher,

    Megkérdezném, hogy jelen vannak-e nemzetközi megfigyelők bármelyik helyszinen?

  • Christopher Adam

    Kedves Eva,

    Ottawában nincsen, csak két párt által delegált megfigyelo – A Kormányváltó Összefogás és a Jobbik. TO-ban sincsen nemzetközi. Ott egy fideszes és egy jobbikos van.

  • Én csak holnap megyek az asszonnyal az utolsó pillanatban. Na nem azért, mert akkor már lehet sejteni, hogy ki az esélyesebb és akkor az ellenpártra szavazunk. Nem, ez tőlem távol áll. Csupán én amolyan késön betérő szavazó voltam mindig.Meg a nagy haccacáré már valószin véget fog érni Akik szintén holnap mennének azoknak ajánlom ezt a filmet megtekintésre. Ami azt illeti én nem is tudom, de nagyjából hasonló a mostani is.
    https://www.youtube.com/watch?v=qRCrlomkRd4
    Kellemes szórakozást és jó szavazást azoknak akik még nem voltak

  • Honnan tudják, hogy hányan jogosultak szavazni?
    T.i. CSAK az megy Ottawába, Torontóba akinek lakása van Magyarországon.
    Erről falusinak, Christophernek tudása van a számarányról?

  • Christopher Adam

    Állnak sorban a fiatalok Ottawában. Jelenleg 8-an várakoznak. Egyetemista koruak fôleg. Az ottawai szavazók túlnyomó többsége Montreálból érkezik.

  • Jó,jó, de nem kaptam választ.

  • Christopher Adam

    Megfigyelôként rákérdezhetek a statisztikákra, nem titok hogy OTT és TO-ban hányan jogosultak szavazni.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 1:00PM-kor: 54%.

  • Tehát tudod a szavazati jogosultak számát. Innen veszed az arány százalékát. Erre gondoltam.

  • A csillagok állásai a kuruzslóim sámánjaim varázslóim azt súgták a fülembe, hogy holnap Orbán bukni fog,– de ha nem –,holnap éjfélig feloszlatom ezt a kontár bandát.

  • jimbo: nincs magánál, kicsi cipőpucolóm! én lélfairól max. azt jelentettem ki, hogy egy seggfej 🙂

  • figyelő: és? mit érne vele? felfogná? ugyan, kérem…

  • pecor: nem fog bukni (ahhoz túl sok birka béget mögötte), de nem lesz 2/3-a. innentől neki annyi.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 1:35PM-kor: 60%.

  • Kedves Figyelő! A szavazásra jogosultak száma a következő. Kanadában:

    Torontóban 289-en Ottawában 93-an jogosultak.

    Ennek tükrében tudja Christopher meghatározni, hogy hány százalék az eddig leadott voksok száma.

  • huncanada: figyelőnek mind1. neki az a lényeg, hogy beszólhasson. félelmetesen lepusztult mentálisan.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 2:00PM-kor: 65%.

  • Figyelő barátunk figyel, és mindig jelen van a hatalmas eszével! Többnyire nem lát nem hall semmit és senkit, csak érzi, hogy valami van, figyelni kell/kellene!

    De az is lehet, hogy csak kényszeres klaviatúra gombnyomogatóóóóóóóóóóóóóóóóóó! ÓÓÓÓÓÓÓÓ! 🙂

  • Márt 65% EZ REMEK! Ott most 14,15 óra van, meddig lehet leadni a voksot nálatok?

  • HunCanada, köszönöm!

  • Christopher Adam

    Eszter, egészen 19 óráig lehet szavazni, itteni idô szerint! 🙂

  • Figyelő
    2014 április 5
    2:32 du.

    Szívesen!

  • Köszi Chris,
    Ez így már nagyon ígéretesnek tűnik! Azt jósolták itt a közvélemény kutatók, hogyha 70% fölé emelkedik a részvételi arány, akkor akármi is lehet! 🙂 Ott nálatok ez már jóval több lesz!

  • István tisztában vagyok a nyerési esélyekkel,az átlag választó szellemi szintjével, de érzem valami azt sugallja,hogy Orbán bukni fog A környezetem nagyon bizakodó.–de ha mégse,??j–öjjön -DAVID HUMME
    -Amennyiben polgári elöljáróink addig fokozzák az elnyomást,hogy uralmuk teljesen tűrhetetlené válik,úgy többé
    nem vagyunk kötelesek engedelmeskedni nekik,-megszűnt az OK,
    meg kell szüntetni az OKOZATOT is.

  • Fiuk,lányok,
    már borzasztóan fel vagyok izgulva.Mi lesz a dura dórával? Mindenki a felcsútit kívánja? A gálájuk menjen ki.Ennyi buzeráns egy rakáson!?

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 3:30PM-kor: 68%.

  • Christopher Adam

    Ottawában szinte turisztikai látnivaló a voks, az urna meg a szavazóhelység. A szavazók többsége fotókat készít magáról és barátairól az urna elôtt. Egész nap jó hangulat jellemezte a szavazókat.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 4:00PM-kor: 72%.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány TORONTÓBAN 4:15PM-kor: 66%.

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 5:00PM-kor: 76%.

  • Dobos István

    Ne örüljetek rajtatok semmi sem múlik, senkiháziak. 😀 Ille, te különösen húzd be a füled-farkad, mert te itt élsz.
    Elárulom nektek, hogy a fidesz fog győzni, de hozzáteszem, sajnos. Szóval hülyeséget félretéve, ne örömködjetek itt, semmi értelme.

  • Dobos István

    Szemetek, miért nem teljes terjedelemben hagyjátok megjelenni a beírásom? milyen munka ez, demokraták, liberális elvtársak?

  • Christopher Adam

    Részvételi arány OTTAWÁBAN 7:00PM-kor: 80%.

  • Elképesztő….
    Érdekes lesz ennek tükrében meglátni majd a hazai részvételi arányt.
    Hacsak meg nem hamisítják ( azt is.)

  • Geyza!…………………Összemostátok eddig a fideszt a jobbikkal,igaz?A kettőnek együtt lessz 72%-a az összefogott dilettánsok meg örülhetnek,ha a 25%.ot elérik.

  • Akiket megkérdeztem zömmel az Orbánt leváltják.Ez jó hír.

  • Ne reménykedjenek.
    Lejárt a szadesz és a maszop ideje.

  • dobos istván: hát, komám, ezzel nem megy sokra. ahhoz kevés, hogy megijedjek a fenyegetésétől, és azt se vitatja senki, hogy a fidesz nem fog győzni.
    már régóta ismert, hogy a külhoni szavazatok – beleértve az újmagyar kettősöket is – csak érzelmi szavazatok, semmi nem múlik rajtuk.
    de az, hogy maga becsületes, nem hirtelen, régi jó magyarokat lesenkiháziz, az nem másra utal, mint hogy egy tetű alak. miért is vár bármiféle toleranciát? örüljön, hogy nem rovarírtót használunk maga ellen.

  • csáthy pál
    2014 április 6
    6:00 de.

    Régi magyar betegség, hogy megkérdezi valaki 3 haverját, s utána úgy érzi, közvélemény kutatást végzett.
    Erre ott vannak az erre szolgáló intézetek, amelyek réteg kutatásokat végeznek (korok, foglalkozások stb. szerint). De még így is tévednek sokat:-)

  • Troppauerkám :
    Miért nem mingyá 101 % ?
    Ahogy az jobb diktatúrákban szokás ?
    Ja hogy azt majd csak kétezertizennyolcban ?
    Annyi lesz az bárki megláthattya ! Ha magukon múlik…

  • Dobos István
    2014 április 5
    5:54 du.

    Ritka szemtelen egy kis szardarab vagy Dobos! Persze, értem én, hogy frusztrált és megkeseredett vagy de ne a világot hibáztasd azért mert anyád a disznóól homályában tévedésből a gyereket dobta ki és a placentát nevelte fel!

  • Dobos István
    2014 április 5
    6:02 du.

    Ne hisztizzél hülyegyerek! Légy férfi! Ja, hogy az nem a te világod! Az szar ügy bugyis!

  • csáthy pál
    2014 április 6
    6:00 de
    Ki váltja le? Remélem NEM a Jobbik!?
    Az „Összefogás” meg olyan labilis, hogy szinte fáj.

  • figyelő: mégis, mi a franc köze van hozzá?
    ami fáj, anyóka, az a maga léte, miután kevélyen kijelenti, hogy magának azután semmi szégyenleni valója nincs!
    magánál ártalmasabb mentális környezetszennyezőt még nem hordott magán az INTERNET!
    maga, beteges baloldal gyűlöletében – mely baloldal egy cseppet azért változott az óta, mikor maga az akasztófa alá álmodta magát – olyan mélyre süllyedt, hogy nemzete és országa pocsékolására képes, gátlástalan történelem hamisítással egybekötve!
    maga, bencsics, egy szánalmas elmeroggyant. egyetlen jó van a létében: ahogy korábban írta, van, amit már nem fog megélni!

  • Ille István
    2014 április 6
    12:58 du.
    Ille, mit írtam rosszúl, ami nem tetszik?
    Hogy engem mi érdekel és mi nem, ahhoz magának semmi köze!
    Azzal, hogy engem mindennek elnevez nem segít a mai választáson sem. Sőt, a magyarok többségének érzelmén sem. Ez a blog balos, de mivel annyira liberálisak és nagy demokraták írni merek ide. És néhány bátor ember.
    Amit itt írt rólam, az nem rám vet rossz fényt, hanem magára.

  • figyelő: baj van a megvilágítással. bár a maga sötétségéhez egy légelhárító reflektor bevetése is kevés lenne.
    nem fogja fel, hogy nem a választásról van szó, se arról, hogy a maga mentális környezet szennyezése mire hat ki, és mire nem?
    nem a merszéről van szó – olyan minden buta embernek van – hanem arról a végtelen rosszindulatáról, amit valamilyen okból, úgy véli, ide kell okádnia, vastag történelem hamisításokkal együtt!
    bencsics, javaslom, hagyjon fel az engem illető pimaszkodással – lásd 1:10-es kommentjét, mert olyan könnyedén elküldöm a jó édes anyja búsongó valagába, hogy észre sem veszi!
    maga, amióta beképzelte magának, hogy az AVH üldözöttje, és elhitette magával, hogy kanadában igét hirdethet, nagyon mélyre süllyedt nemzete pocsékolásában.
    ugyanis, ha maga megengedheti magának, hogy külön válassza nemzetét magának szimpatikusokra és ellenérzetűekre – hagyjuk az oldalt, mert ahhoz jellem kell, az meg magának nincs – én is megengedhetem magamnak, hogy egy testidegen csírának nevezzem!

  • Ille, elküldöm a fenti írását olyan helyre, amit esetleg nem szívesen fogadna.
    Persze, Christotohernek is, aki régől ismer. Én magát soha nem bántottam, semmi olyat nem írtam a múltban, ami erre késztetné-Azt kell hinnem, hogy a választások nem jöttek be úgy ahogy szerette volna és rajtam éli ki a mérgét.

  • figyelő:leszarom, hova küldi. igen kicsi porszem ahhoz, hogy nekem ártson. de a haverjai is.

  • Téved, ha azt hiszi még a jó szovjet szisztémában él! Ébredjen fel, mert a gyülőlködés rákot okoz.

  • figyelő: megértem. érthető, hogy mondja, hiszen az utolsó stádiumban van.
    változatlanul javaslom magának, adja fel. maga már rég kihalt, csak még nem vette észre.

  • Ille, hál Isten jó egészségnek örvendek és most írom az emlékíratomat.
    Ne reménykedjen.

  • Na én figyeltem több dologra….például saját tollal x-eltem
    megnéztem,hogy le van -e pecsételve a szavazó-ív,meg le is ragasztottam a borítékot!!!!
    A várható csalásokról jó pár nappal ezelőtt kaptam értesítést szerencsére….
    Figyelő jól tetted!
    Újabb 4 évig kuss a hazaárulóknak,meg a hiteltelen gyűlölködőknek!
    még a kinti megtévesztetteket csak sajnálni lehet(persze nem minden esetben…)addig az itthoni sz …. keverő és jellemtelen
    alakokat teljes joggal megvetni!!!!

  • Ja a kinti „összefogás”nagyon nem jött be,de az itthoni sem
    „rém kellemetlen” ilyen az élet illetve az igazság!!!…
    Bár Gyurcsány azt mondta,ha győz az ellenzék(az övéi…)akkor holnaptól sütni fog a nap…(röhej!)hát ez egyáltalán nem biztos és bár én is napimádó vagyok,de szívesen elviselek pár borús napot…..

  • Kedves Dobos!
    ne is reménykedjen abban,hogy teljes terjedelemben jelenik meg az írása,ugyanis is kemény cenzúra működik (nem tévesztendő össze a moderálással….ők így hívják!)
    Ez nem egy demokratikus fórum,minden ellenkező híreszteléssel ellentétben!
    Maga még új ezen a fórumon,így nem ismerheti az igazságot…

  • boda: hajráf, boda, csak így tovább! most élhet csak igazán 😀
    értesítést kapott, személyesen maga 😛
    orvos mit mond?
    négy évig kuss a hazaárulóknak? gyűlölködőknek? ezt azért figyelembe veszik a legközelebbi kúrájánál.
    nekem úgy tűnik, vagy az adagot kell emelni, vagy a gyógyszerét lecserélni.

  • figyelő: nos, lehet, hogy az egészsége jó, de az elmeállapota…

  • Ille(tlen) Pistike:
    Nem illik röhögni a verességeteken,de „köl” 😀 😀 😀

  • Köszönet a KMH.szerkesztőségének kiemelve Ille István áldásos tevékenységét,hogy hozzásegitette a Fideszt újabb 2/3-os többségéhez és a jobbik 21%-os eredményéhez.További jó és eredményes munkát kivánok.

  • gadzso: valamit nagyon rosszul tud, fiam? én nem vesztettem.
    egyébként örülök, hogy jól szórakozik. sírni ráér később is.

  • Geyza!…………………….Ne csüggedj! Igyál!Könyebb elviselned.

  • topapó: köszönjük szépen az elismerést. jár vele valami díjazás is? megkérem, szóljon a pártbizottságban is az érdekemben, elvégre megdolgoztam érte!

  • Pistike:
    Ilyenek vagytok ti:
    belvárosi szálloda recepciósa:”Miért tartotta fontosnak éppen ma Budapestre érkezni?” kérdezte alig leplezetten provokatív módon,az újságírói munkára való hivatkozás azonban megtette hatását.Később valakinek a telefonba sírta el bánatát,miszerint a románok Pestig is képesek eljönni szavazni „ezekre”
    Gyönyörűek vagytok Pistike.

  • gadzso: én tényleg gyönyörű vagyok. amúgy kizárt dolog, hogy a román szállodában szállt volna meg 😀

  • Veled nem vitatkozok az illető a Vásárhelyi hírlap újságírója volt és olyan román amilyen cigány vagy te.És képzeld el ,hogy szállodában lakott.

  • gadzso: nem vitatkozik? pedig ez egy szabad ország! maga idézte románnak, fiacskám 😀
    ettől függetlenül a vásárhelyi újság tudósítójának se telik egy belvárosi szállodára.
    amúgy meg, honnan tudja, hogy nem vagyok cigány? jimbo (h)arcostársa annak tart, méghozzá románnak 😀
    maga ezt hogy’ látja ott, szebenben? amúgy mi köze itthon bármihez?
    persze, éntőlem verheti itt a nyálát, se nem oszt, se nem szoroz.
    romániából, kisfiam, maga itt semmit nem játszik.
    még outsidert se.

  • Ille!………………..Azt fogom tenni.

  • Pistike:
    😀 😀 😀

  • Topapó
    2014 április 7
    2:22 de.

    Szép munka volt ille, köszönet érte:)

  • dakota: én is büszke vagyok rá. tudja, egyetlen kommentelővel se találkoztam itt, aki ilyen történelemformáló személyiség lenne, mint én!