Vesztesek: Hunnia legyőzte Pannóniát

2014 április 10 8:43 de.53 hozzászólás

Magyarországi választások 2014: Hunnia legyőzte Pannóniát.*

Akkor most vegyünk egy mély levegőt, számoljunk háromig – vagy akár tízig – és próbáljuk meg végiggondolni düh, szégyen, diadalmámor nélkül, hogy ki, mi vesztett Magyarországon április 6-án.

Hunnia legyőzte Pannóniát. Röviden ennyi történt.

A választások legnagyobb vesztese a polgári, konzervatív, demokratikus Magyarország – amire a most győztes Párt még csak 12 évvel ezelőtt is oly szívesen hivatkozott, és amelyet látványosan hagyott cserben, amint kedves vezetője 2002-ben úgy látta, hogy ez az idea nem hoz elegendő voksot hatalmához. Túlságosan nagy volt a szakadék már akkor is, 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány intézkedései és a polgári ethosz elvei között. A 2006-ban ismét bekövetkező MSZP többség előrevetítette már a szocialista vezetésű oldal vereségét is – hiszen a politikai verseny legfőbb terepévé végképp a düh, az erőszak utcai megjelenése vált egyfelől. Másfelől pedig a színes-selymes ábrándos – és velejéig hazug – ígérgetések vitték tévútra a választók többségét.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Nem szeretem a nemzetkarakteológiai fejtegetéseket, úgy vélem, ha van is különbség a különböző országokban élő népesség habitusa között, azt inkább a történelmi, gazdasági meghatározottságok alakítják, mint valamilyen titokzatos őserő, amely egy, és csakis egy nemzet tagjaira jellemző. Úgy gondolom, egy kanadai, szlovák, német, bármilyen polgárt éppúgy könnyen fel lehet dühíteni, ha egy gazdasági válság súlyát kell elviselnie, mint egy magyart, elég hozzá megtalálni azt a jelképes 300 forintot – amit a Párt 2008-ban az orvosi vizitdíjban talált meg. És ha mindezt még a „külső és belső ellenségek” ártó szándékának is tulajdonítják, akkor végképp megnyerhető az egyszerű választói lélek. Nem csak Magyarországon.

A tegnapi voksolást egyértelműen azok nyerték, – már nem először Magyarország történelmében –, akik a politikában, a pártokban, politikusokban ellenséget, nem pedig eszközt látnak. Például az értelmetlen és életveszélyes bojkottra biztatók, de erről bővebben már írtam itt.  Eszközt arra, hogy bár sokfélék vagyunk, és sokféleképpen gondolkozunk, tudjunk egymás mellett és ne egymás ellenére élni. Érzékeny, és szinte beláthatatlan veszteséget szenvedtek azok, akik azt remélték, hogy megszabadulhatnak az állami túlhatalomtól, a feudális kiszolgáltatottságtól.

Van egy magyar mondás, aminek az igazsága ismét bebizonyosodott: a harag rossz tanácsadó. És bár megértem minden, a kormányváltásra szavazó – vagy azzal csak szimpatizáló – dühös, szégyenkező érzelmeit, mégis arra kérem őket: ne gondolják, hogy itt a világvége. És ne reménykedjenek abban, hogy majd valahol, valakik – az EU vagy a demokratikus világ – helyettünk megoldják a gondjainkat. Mert azokból számosak lesznek most, hogy bebizonyosodott: a magyarok szavazni hajlandó, és a politikával aktívan foglalkozó többsége úgy véli, hogy csak akarni kell, és erővel válasz adható minden kérdésre. E többség egyelőre túlnyomó, sőt nyomasztó, hiszen a kormányzásra ismét felhatalmazást szerző Párt mellett jelentős erővé fejlődött az az álságos nevű Jobbik, amelyik csak abban tér el a bolseviktorok pártjától, hogy nyíltan és szégyenkezés nélkül köpi szembe a polgári demokráciát. (Egyik parlamenti képviselőjük egyenesen az országgyűlés plenáris ülésén jelentette ki, hogy pártja nem demokratikus párt, nem hisz a demokráciában, vezető eszménye a Rend.)

A kormányváltást akarók sokszínű sokaságára nehéz idők jönnek, sok-sok, szinte megoldhatatlannak látszó feladattal. Például azzal, hogy egymás között is tisztázzák, ki mit ért demokrácián, mit szeretne elérni és hogyan. De még nagyobb falat lesz a többségi támogatást megszerezni ehhez, és lehet, hogy még négy év sem lesz elegendő hozzá. Főként úgy nem, hogy egynémely megszólalói – megengedem, nem a legtekintélyesebbek, de azért hangot kapók – ordenáré butaságokat képesek mondani még a legegyszerűbb demokratikus eljárásról is, mintha csak a Párt tagjai lennének, csak más színben.

A dühöseknek, meg szégyenkezőknek azt ajánlom: nyugi! Könnyű azt szeretni, aki, ami tökéletes, és megvetéssel elfordulni attól, aki nem egészen olyan, amilyennek mi megfelelőnek tartanánk. Könnyű elérzékenyedni egy balatoni naplemente érzéki szépségén. De megbecsülni csak az tudja a hazát igazán, aki látja a szép tájakban élő, gazdag és nélkülöző, dühös és megfontolt, bölcs és ostoba, szorgalmas és lusta magyarokat is, és nem válogat közülük saját ízlése szerint – ahogyan a Párt teszi – ez magyar, ez meg nem az.

Magyarország, én így szeretlek! – ez volt a szlogenje egyik legnagyobb társadalom tudósunk, Hankiss Elemér mintegy tíz éve elindított, és igen gyorsan hamvába holt civil kezdeményezésének. Szerintem a kudarc oka elsősorban az volt, hogy az „így”-en mindenki a saját ízlését értette. Bizonyára sokan ismernek olyanokat, akik „szeretik a virágot” – ám a gazt a szomszéd kertjébe dobják. Szeretik az állatokat, ám nem gondoskodnak arról, hogy kedvencük megkapja azt az orvosi védelmet, amitől veszélytelenné válik a vele együtt élőkre. Szeretik a gyerekeket, ám korlátlan erőszakkal uralkodnak a saját csemetéiken.

A választások eredményét látva mondhatnám: ez van, ezt kell szeretni. Ez van – ez igaz. De nem kell szeretni.

Viszont csak utálni is könnyebb, mint tenni ellene. De mit és hogyan? Nincs recept, és nem lehet a felírt panaceát bevéve már másnap reggel láztalanul ébredni. Együtt, mindannyiunknak kell megtalálnunk azt a gyógyszert, ami csillapítja düheinket, és megfékezi kárörömünket. Nem lesz sem könnyű, sem látványosan gyors. De sikerülnie kell, ezt remélem hazám és minden honfitársam érdekében.

(*A magyar közgondolkodásban „Hunnia” a keleties, despotikus uralmat szorgalmazók jelképe, míg „Pannóniát” a nyugatos, szabadelvű érzelműek tartják magukénak.)

Rátesi Margit

53 hozzászólás

  • „És ne reménykedjenek abban, hogy majd valahol, valakik – az EU vagy a demokratikus világ – helyettünk megoldják a gondjainkat.”

    Nem abban reménykednek, hanem abban, hogy Orbán már akkora pusztítást végez itthon, és olyan károkozást az EU-nak, hogy a végén lecsapnak rá. Megint az előbb tönkre kell mindennek menni ahhoz, hogy valami újat lehessen építeni szemlélet. Mert azt is tudják, hogy a legbiztosabb lenne ha magunk oldanánk meg, valamint, hogy sem az EU sem a demokratikus közösség nem fog áldozatot hozni azért, hogy nekünk jobb legyen. Akkor valamivel ki lehetne provokálni, hogy mégis. Tehát, jön a szemlélet, sokszor hallottam, hogy jobb is így, maradjon Orbán, mert hadd pusztuljon bele a saját csődjébe. Nem ő fog belepusztulni, hanem a magyar nép.

    „Például az értelmetlen és életveszélyes bojkottra biztatók, de erről bővebben már írtam itt.”

    Az egy jó írás volt engem az hozott ide azóta kommentelek itt. Milyen kár, hogy kevesen olvasták, vagy nem értették. Bár előbb jelent volna meg és minden helyen. Sokan kerültek a bojkottot igencsak technikásan agitálók hatása alá, becsületesnek hitték magukat ezért, és a végén már túlkiabálták azokat akik kezdték. De ahogy olvastam a biztatásokat, az agitálást, az elragadtatott hozzászólásokat és a büszke kiállást, hogy lám „én nem voltam szavazni” sajnos én ezekből főleg a politikusok elleni haragot, gyűlöletet és elégtételt véltem kicsengeni a józan mérlegelés és megfontolás helyett.

    Én feltettem a kérdést, miért buzdítanak bojkottra, pontosan bojkottnak elkeresztelt passzív távolmaradásra. Kinek jó ez kinek az érdekét szolgálja a Fideszen kívül. Soha nem kaptam rá valós választ. Pusztán csak érzelmi befolyásolási szándékot.

    Eredmény? Még 700 000 kiábrándult fideszes szavazó és ugyanennyi szavazatvesztés mellett is megkapta Orbán a kétharmadot.

    És azok akik a távolmaradásra biztattak most szemérmetlenül azt bizonygatják, hogy lám lám ők megmondták, ennyi tartalék volt az Orbán rendszerben és ennyire elcsalt volt a választás, hogy még így is kétharmaddal győztek.

    Holott az igazság nem ez, hanem az, hogy azért győztek, mert az emberek hittek az értelmetlen bojkott felhívásban és azokban akik ezt tették velük és otthon maradtak ahelyett, hogy éltek volna a lehetőséggel és elmentek volna Orbán ellen szavazni. Nem volt erős, nem volt tartaléka csak 700 000-res vesztesége.

    Persze, hogy meglett neki a kétharmad de nem ezért, hanem azért mert pont ti beszéltétek le az embereket a szavazásról és ők hittek nektek még akkor is akkor amikor látható volt, hogy semmilyen valós, hatásos bojkottot nem tud szervezni senki. Mert nem is lehetett.

    Azért a bojkottra felhívóknak, akik többen voltak, bőven voltak, mégis csak el kell számolniuk vele kiknek az érdekeit tartják szem előtt. A távolmaradóknak és általában mindenkinek meg egyszer már komolyan el kell gondolkozni, hogy mikkel etetik őket.

  • Soha többet szabdrablásos piacgazdaságot,”köztársaságotJobbik a jövö?Majd meglátjuk.
    „.

  • Richárd, a bojkottról ITT és az Amerikai Népszavában olvastam először. Egyik lap sem a Fideszt szolgálja.

  • Tanulságos a Schiffer-interju az ATV-ben. Egy sikeresen szerepelt baloldali párt társelnöke beszél…
    ( google keresőbe beirandó: schiffer atv olga egyenes )

  • „Akkor valamivel ki lehetne provokálni, hogy mégis.”
    Ez magaert beszel. Nem kell kommentar!!!

  • jimbo: ennyi jött le magának az egészből? na, ehhez se kell kommentár!

  • Iván, láttam a videót!
    Változatlanul az a véleményem, hogy Kálmán Olga „kommunista csökevény”!
    Valamikor, Rákosi azt mondta egyesekre, hogy „polgári csökevény”!

  • figyelő: nem is tudom, magáról nekem miért a paleontológia jut eszembe?
    bájos, ahogy kommunista csökevényezik 😛

  • figyelő: mi ugye? az, hogy nincs jobb dolga, mint hogy itt kommentáljon és hülyeségeket hordjon össze a 2/3-ról?
    most már természetes, mi, de arról nem ejt szót, hogy előző kommentjében milyen 2/3-ról beszélt?
    én a maga helyében etetném a madarakat, sétáltatnám a kutyámat, játszanék az unokámmal, megfőzném az ebédet, egy kicsit pletykálnék a szomszédasszonnyal, de nem, maga itt lebzsel, és osztja – amúgy elég zavarosan – az eszét.
    de tudja mit? hogy legyen értelmes elfoglaltsága, megküldöm magának a próbanáci mail címét. akár chat-elhet is vele, mégiscsak értelmesebb elfoglaltság lesz magának, mint a KMH.
    egyet kérek cserébe: küldjön magáról egy fotót!
    majd elviszem egy vudu varázslóhoz 😀

  • Ille István
    2014 április 10
    12:55 du.

    István igazad volt! Revidiálom a figyelővel kapcsolatos véleményem! Ez a nő sötétebb mint hittem! Sokkal! Nagyon sokkal!

  • fuser: nem sötét, sőt, igencsak tudatos. mármint akkor, amikor a demenciája engedi 🙂

  • élek boda nemzetesasszony kommersz szövegével: akad jobb elfoglaltságom is, ezért elbúcsúzom mára.
    ugyanis llanfair és párja társaságában fogok elkölteni egy könnyű színházi vacsorát.
    chris-é a pálya.

  • Az orbánista hozzászólás alapján „fasiszta csökevény” és „erkölcsi nyomorék” a rezsim vezetésén kívül a rájukszavazók jórésze?

    Az elcsalt választások eredményét számszerűsítve nem lehet összevetni a korábbiakkal, mert a jelenlegi paraméterei megváltoztak – szinte mindegyik.

    Egy elcsalt küzdelmen különben is alapjában sincs értelme a csalással eredményt elérőt számbavenni, hanem azt alapból ki kellett volna zárni!

    Nem is értem, mit sz@rozunk itt a rezsimmel!? Kukába velük! Vagy a konyhamalac bedarálja és megy a csatornába!

  • Kanadában mi történik azzal, aki csal a választásokon, vagy csak okiratot hamisít a jobb eredménye érdekében?

    Mi lenne, ha a franciakanadaiak (békák) szavazati jogot adnának a franciáknak? És még mondjuk a belgáknak? És ha még ez sem elég , akkor Reunionnak, Gvadlupe-nak, Martiniká-nak, meg Francia-Gíneának? Lousiana?

    Biztos, hogy a figyelő nem tévedésből ment Kanadába É-Korea helyett? Rossz vonatra szált, mert félreértették a kiejtése miatt?

  • emigráns, mindenki fasiszta tudom, aki a kormányra szavazott.
    A kanadai franciák nem adnak jogot csak úgy. A franciák hál Isten most kitünő vezetőt kaptak, szintén többséggel nyert a Liberális párt.
    De majd megkérdek valakit, hogy mi van a jogokkal, t.i. azt tudom, hogy minden nemzetiségű, román, szlovák, olasz, angol szavazhat az anyaországi választskor.

  • kikérem a francia kanadaiak nevében is, ne hivják öket békáknak.
    Köszönöm.

  • Figyelő
    2014 április 10
    11:28 de.

    Te ott olvastál először, de sokkal több helyen is szóba kerültek, a PEM is agitált és egyéb online orgánumok is többféle állásponttal szóba hozták. Nem tudom, hogy ki kit szolgál, nem is mondanék semmit bizonyítékok nélkül, ezét én ilyet sosem mondtam. Én azt mondtam:

    ” mégis csak el kell számolniuk vele kiknek az érdekeit tartják szem előtt.”

    Valakinek az érdekeit szem előtt tartani, akár a szavazókét, akár a pártokét, vagy a Fidesz vagy bármely más párt szolgálatában állni az nem egy és ugyanaz. Azért mert valaki nem megfelelően tartja szem előtt a szavazók érdekeit még nem jelenti és nem bizonyíték arra, hogy a Fidesznek dolgozik, de lehetne elővigyázatosabb mielőtt kivitelezhetetlen dolgokra agitál pusztán a saját erkölcsi és érzelmi indíttatását követve.

    Jelenleg 6O% os volt a részvételi arány, ez nagyon alacsony.
    Ha bojkott a felhívások hatására csak százezer is maradt távol de azok inkább elmentek volna Orbán ellen szavazni már nem lenne kétharmada. Egy alacsony de elfogadható 70-73% os részvétel már komoly átrendeződést hozhatott volna.

    Ugyancsak körültekintés nélküli és öncélú az az indoklás, hogy mindegy mert a Fidesz a kétharmad hiányában is ugyanúgy folytatja. Nem mindegy, mert a 700 000-res szavazatvesztés és a kétharmad elvesztése együtt, egy súlyos morális ütés lett volna a Fidesznek házon belül, esetleg első hatalmi harcokhoz vezethetett volna főleg, hogy Orbán testi és mentális ereje láthatóan megroggyant és megkongathatta volna a vészharangot a Fideszen belül, hogy hamarosan újra vereségbe viszi Fideszt a kedves vezető, amit már kétszer megtett de ennek ellenére mégis sikerült pártvezér és Fidesz ZRT. fő részvénytulajdonos maradnia. Ugyancsak a kétharmad látványos elvesztése esetleg ébresztően hathatott volna a szavazókra is.

    Tehát akik a távolmaradást bojkottnak hitették el, akik részleges távolmaradást is bojkottnak és sikernek ígérték, -nemcsak az AN a PEM de többen mások-, azok valójában nem tartották felelősséggel szem előtt a választók valós érdekeit és végül is tényszerűen a Fidesz profitált belőlük.

  • Richard!
    Meg tiz sor es kiderul, hogy nem nyert a fidesz.Amugy, szep ez a szamszeru magyarazkodas, csak santit mind a ket labra.Persze ez a „balga” nep kepes ennek ellenere is elhinni, hogy gyozott a fidesz es maradt a kormany a helyen. Pedig, Richard, nagyon ugyes a magyarazat.

  • Drága Margit!
    Nagyon leegyszerűsítetted a veszteség miatt a felelősség áthárítását a bojkott pártiakra.
    Nem ez volt az ok.
    Az emberek bármennyire is immúnissá váltak a politikusok napraforgó voltára, azért van amire odafigyelnek.
    Bénán vették tudomásul, amikor a NER-t bevezették,és ezzel az ALKOTMÁNYT hagyták kidobni az ablakon.Azt az ALKOTMÁNYT, ami záloga volt a jogaink megvédésének.
    Azóta mi történik?
    Minden területen az amortizáció, hovatovább jogunk van csak hallgatni, és kussba lenni!
    Az ellenzéki politikusok meg némán tűrték.
    Mi lett volna a feladatuk pont akkor, amikor a kormány ezt meg merte lépni?
    Mire esküdtek fel?Ebből mit teljesítettek?
    Ne egyszerűsítsd már le Te is Hunnia, és Pannónia harcára!
    A Hunniába menetelni akarókra azért szavaztak annyian, mert a demokratikus oldal sosem lépett akkor, amikor azt kellett volna! Így beszippantották az elégedetlenek nagy számát.
    A demokratikus ellenzék merte azokat a hiányosságokat emlegetni, amik ezt előidézték?
    A bűnözést, a korrupciót hogy csak ezeket említsem.
    Nem! Mindig akkor voltak a legnagyobb csendben, amikor hallatni kellett volna a hangjukat.
    Pannónia nem győzhet addig, amíg a magukat demokratáknak vallók nem állnak ki a jogaink mellett!
    Nem egy cikkre gondolok a legnagyobb ellenzékinek mondott párt elnökétől a Népszavában,és nem is arra, amikor a DK elnöke diktatúrát emleget, majd elfelejt ez ellen tenni, hanem őszinte megnyilvánulásokra, ami következetesen kiáll a demokrata értékek mellett.
    Az valahogy nem megy, hogy benn maradnak a parlamentben olyan eget verő gyalázat után, mint az ALKOTMÁNY félresöprése!
    Most jönnek rá, hogy a parlamenten kívül kell megvívni a „csatát”?
    Nem egyszerűbb lett volna azonnal, és az ALKOTMÁNY visszaállításáig negálni a parlamenti munkát?
    .
    Bár a politikusok kicsit bárgyúnak gondolják a szavazókat,és azok ha nem is tudják,de érzik a demokrácia deficitjét a saját hétköznapi életükben, ami napról napra nyomasztóbb.
    Ezt használta ki a Hunnia tábor, és ezért tehetetlen a Pannónia oldal.
    Szerintem, majd ha érzik az emberek hogy értük, és nem egyéni érdekek mentén politizálnak a képviselőik, akkor egy emberként sorakoznak fel mögöttük.
    Addig amíg ez nem kristályosodik ki,és csak a választások előtt tekintik egyenrangúnak az őket megbízókat,addig ne várjon senki változást.
    Hogy ez mikor lesz?
    Ha majd felvállalja az ellenzék a gyávaságát,és megpróbálja helyrehozni a demokrácia ellen elkövetett nyúlbélaságát.

  • Bosszús vagyok e??-de még mennyire,és nem azért mert a baloldal elveszítette a választásokat,hanem egyéb okok véget.Pl:A tisztességtelen jogsértő egyoldalú Fidesz választási törvények , átrajzolt körzetek , a töredék szavazatok elszámolása,és még sorolhatnám,- szóval a választási törvényt átmanipulálni
    erőből egyenlőtlen feltételeket teremteni–.Mi ez ha nem előre megfontolt közönséges csalás.-Miért hoztak létre a Fidesz segédlettel kamu pártokat??A kényszer fektetett egy ágyba olyan pártokat ,pártvezetőket,aki a hátuk közepére sem kívánták egymást. Ha tisztességes egyenlő esélyekkel versengő pátok között a baloldal alulmarad,azt elfogadom.( -de ezt nem-figyelemmel kísérem európai sajtóvízhangot,az az én véleményemet erősíti.
    Ahol tisztességes verseny -versengés van, és egyenlőek az esélyek ott a Fidesz alulmarad-Legyen ez miniszterelnöki vita,államtitkári,vagy bármilyen szintű.-Akár nemzetközi szinten is–.Mert a Fidesz , csak az erő politikáját ismeri vagy CSAL.

  • JIMBO

    Meguntattál.

  • A bojkottot szorgalmazó . p a n n o n o k . jelentősen hozzájárultak az alacsony részvételhez.
    Azt, hogy egy választás bojkottját hogyan s miként kell a demokrácia szabályai szerint lebonyolítani, ahhoz nem volt konkrét szavuk e hamis prófétáknak. Magas lóról, csak gúnnyal és leszólással válaszolták meg az ilyen és erre vonatkozó, bátortalan kérdéseket…
    Most aztán elégedettek lehetnek a bomlasztó munkájukkal.

  • bumburi
    2014 április 11
    2:08 de.
    .
    „Szerintem, majd ha érzik az emberek hogy értük, és nem egyéni érdekek mentén politizálnak a képviselőik, akkor egy emberként sorakoznak fel mögöttük.”
    Ki van csukva. Te nem én vagyok és fordítva. És ez csak kettő az „emberekből”. Számomra ez ugyanaz pepitában, mint a FIDESZ „nép” meg „nemzet” mantrája.
    .
    Halálosan unom mindkettőt, sarkosabban fogalmazva utálom. Nem a „színe” miatt undorodom a többség erőszakosságától és mindent uralni akaró vágyától.

  • Mint ötlet,nem is rossz!
    De hol lesz a demarkációs vonal?

  • Kedves bumburi,

    Igen nagyra értékelem az őszinte agilitásodat, de azt hiszem nem fogunk tudni választ találni az általad felvetett kérdésekre amíg a Fideszt, az egyesülést, az egész magyar politikai és társadalmi helyzetet a szabvány politikai és társadalmi fogalmi meghatározások segítségével próbáljuk kiértékelni a nemezközileg elfogadott normák alapján.

    Itt nincs sem kormányzópárt sem ellenzék csak vetélytársak akik évek óta idegesen tülekednek a húsosfazék körül, taszigálják egymást és felváltva merítenek a rohamosan fogyó készletből.

    Nyolc évig az MSZP nem kormányozott de hazudott. Ebből semmi baja nem lett az emberek normálisnak tartották, amíg Gyurcsány szóvá nem tette és el nem akarta kezdeni a tényleges kormányzást ami nagy vihart kavart mert ezt már nem értették az emberek és nem tudták mire vélni ezt a „renitens” viselkedést. Ez az ország egy pillanatig nem maradna működőképes, ha felszámolnák a korrupciót.

    De legalább az MSZP nem kísérelt meg kisajátítani nemzeti szimbólumokat, nem verte szét Fideszt még Horn kétharmada alatt sem, és nem hirdetett szabadságharcot a saját szövetségeseink ellen.

    Ellenzék akkor sem volt, Orbán be sem járt a parlamentbe, kint kordont bontott és a puccs, valamint a hatalomátvétel megkonstruálásával volt elfoglalva amely az egyetlen valós programját képezte. Most sem kormányoz csak tarol és egy újabb puccs megkonstruálásával van elfoglalva ezúttal nagyobb léptékben, az EU szövetség ellen.

    Orbán sikerének EGYIK (csak az egyik) titka, hogy az EU és nemzetközi közösség ugyanazt a hibát véti mint te, nemzetközi politikai és társadalmi normák alapján próbálja értelmezni és kezelni a helyzetet amivel Orbán maximálisan visszaél. A mostani összefogással szemben támasztott minden elvárás irreális, más az is csoda, ha túlélik. Most önmagukkal és a túlélésükkel vannak elfoglalva.

    Az egész jelenlegi helyzet nem olyan és a résztvevők sem olyanok, hogy bármilyen reális, normális politikai és társadalmi helyzetre alkalmazható megítélések, szempontok, és elvárások érvényesülhetnének.

  • Fenyvesi Glória

    Már kértem,hogy ne küldjenek több cikket…
    Mert sok Önöknél a magyarellenes.

    köszönöm…

  • Kedves Richard!
    Azt írod „őszinte agitálásodat”?
    Nem agitáltam, csak a saját külön bejáratú véleményemet írtam le.

    Amiket leírtál, az mind igaz a társadalomra, és az mszp-re.
    Én azonban hozzá tenném a következőt.
    Volt egy kordonbontás Orbánék részéről, és a hatalom nem védte meg saját magát ettől az agresszív cselekedettől.Orbánék pofátlan,és cinikus arroganciája onnan datálható.
    Jöttek persze a fideszes performance-ok, de az mszp akkor csak a belső egymásnak feszüléssel volt elfoglalva, így válasz sem volt soha, de ha mégis, az olyan haloványra sikeredett,hogy nem volt benne köszönet.
    A Gyurcsány őszödi beszéde nagyon kellett abban a pártban,csak sajnos nem értették (vagy egyéni érdekek alapján nem akarták érteni) miről szól.Elindulhatott volna a párt egy megtisztulás felé vezető úton,de nem ezt választották.Könnyebb volt testületileg Gyurcsányt okolni mindenért,és kiállni mögüle.A bélyeg viszont amit ez a beszéd okozott, rajtuk maradt. Mert abban a beszédben minden igaz volt!
    Ennek ellenére hagytak minden nemzeti szimbólumot kisajátítani (de legalább nem sajátították ki?)és ennek ellenére, nem tudták elmagyarázni az embereknek, hogy hova vezet az az út, ami felé a fidesz viszi az országot.Pedig látható volt.
    Hagyták a jobb oldalt tobzódni a hatalommal szemben.
    Ennek lett aztán a következménye a Balsai által indított vizsgálat, aminek az eredményeként a csőcseléket felmentették minden vád alól, ezzel szemben a rendőröket elítélték.Mint testületet hiteltelenné is tették egyúttal.
    Orbán az utcai politizálásban jeleskedett közben, de az mszp még ekkor sem ébredt fel Csipkerózsika álmából.
    Az emberek meg álltak báván, és mivel köztudottan elég tanulatlan nép vagyunk,várták a magyarázatokat, amik nem érkeztek meg.
    El kellett volna magyarázni nem egyszer, és nem egy embernek az okokat, és okozatokat, és nem Orbánékra hagyni, hogy a hazugságaik által meg legyen tévesztve az ország. Akkor pedig még volt médiája a baloldalnak.Nem éltek vele, mert az mszp-nek a Gyurcsány amortizálása volt az első, és a mosakodás, hogy ők nem hibásak.
    Soha ki nem álltak senki és semmi mellett.
    Közös erővel tapostak el a fidesszel együtt minden megkezdett reformintézkedést,csak Gyurcsánynak ártani tudjanak, ami megmagyarázza teljes erkölcsi, és morális züllését a pártnak.
    „Orbán sikerének EGYIK (csak az egyik) titka, hogy az EU és nemzetközi közösség ugyanazt a hibát véti mint te, nemzetközi politikai és társadalmi normák alapján próbálja értelmezni és kezelni a helyzetet amivel Orbán maximálisan visszaél” -írod, és ez a mi országunkra nézve hamis állítás.
    Orbán sikerének titka, hogy a butaságra épít, a tudatlan tömegek megvezethetőségére, és teszi ezt mind úgy,hogy felrúgott mindent, úgy az Alkotmányt, mint a demokráciát, és nyomja a demagóg dumát bízva abban, hogy „Kádár népe” mögé sorakozik fel.
    Az EU meg abban hibázott, hogy megalakulásakor nem hoztak törvényeket a renitensek megrendszabályozására.
    .
    Hogy a mostani társadalmi és politikai rendszer milyen, azt érezzük. A politikusok hibája, hogy a készen kapott demokráciát ez a nép, a továbbiakban csak áldozatok árán fogja tudni megvédeni,már ha lesz rá igény egyáltalán. A jelen helyzet nem ezt mutatja.
    Összegezve.
    Nem az én, és a hozzám hasonlóak véleménye vezetett a választási vereséghez,hanem az elmulasztott lehetőségek ki nem aknázása.
    Amikor a politikusok kimondják, hogy diktatúra van, és nem lesz tisztességes a választás, mégis erre biztatják az embereket, az mi szerinted?
    Szerintem ugyanolyan lenézése, és semmibe vétele a választóknak, mint a rendszerváltás óta a politikusoknál megtapasztalt magasabbrendűség fitogtatása.

  • Kedves bumburi,

    Nem agitálást írtam, hanem agilitást 🙂

    A többivel kapcsolatban megértem a nézőpontod.
    Az Összefogás választási vereségének több oka volt, egyik, amit több korábbi hozzászólásomban írtam a bojkottal kapcsolatos melléfogások. Ezek a kommnetjeim ott vannak több korábbi KMH cikknél, egy helyen EGO-val is megvitattam, úgyhogy már nem ismételném meg. A választás törvényes volt de manipulált, a Fidesz számára előkészített. Olyan törvénytelen csalásról nem tudok, hogy ne veszíthetett volna Orbán nagyobbat is, ha magasabb a részvételi arány és az Összefogás nem a saját túlélésre koncentrál, hanem a valós győzelemre.

  • Richard
    Bocsánat, felületesen olvastam el, később én is észrevettem.
    A többivel meg egyet tudok érteni.

  • fenyvesi glória: csak magán múlik. ha tudta beikszelni vona nemzettestvért, akkor dolgozzon egy kicsit azon is, hogy lemondja a hírleveleket. itt van az oldalon a lehetőség. ja, hogy ahhoz túl buta? pech.
    a magyarellenesség szöveggel, meg hagyjon fel. nem áll jól magának.

  • Nahát?! Ez a Lólika már megint ide huppant.A Dreher gyárból jól teljesítési prémium után ide törte a hazafffffyyyyysága?

  • bumburi
    2014 április 12
    2:28 de.
    „Orbán sikerének titka, hogy a butaságra épít, a tudatlan tömegek megvezethetőségére, és teszi ezt mind úgy,hogy felrúgott mindent, úgy az Alkotmányt, mint a demokráciát, és nyomja a demagóg dumát bízva abban, hogy “Kádár népe” mögé sorakozik fel”

    Hát bumburi kicsit melléfogott! Ha nézem a Békemenetet, vagy Orbán beszédeit, akkor átmegy az agyamon a maga meglátása.
    Úgy látszik a magyarság többsége (2/3), butasága határtalan.
    Elszomorító megállapitás.
    Én inkább úgy látom, hogy Orbán politikájában, demagog szövegében és az Alkotmányban, csak lehet valami, ha ennyien követik és szeretik a magyarok, ellentétben a KMH-ba beírók többségével.

  • figyelő: nem az én dolgom helyre igazítani, de kénytelen vagyok az elemi számtan tudásának hiányosságaira figyelmeztetni.
    a magyarság kétharmada nem 2.1 millió, de úgy tetszik, ezt maga képtelen felfogni.
    tudja, jóasszony, ha a maga szóhasználatával kellene élnem, a magyarság, mint olyan, több, mint 12 millió.
    vezesse már fel, mitől is többség ez a csökött – egyébként tényleg buta – birkahányad?
    arról az apróságról nem is beszélve, hogy alkotmányunk nincs. van helyette az alapizé.
    az pedig, hogy ki szereti orbánt és az alapizét, már megbocsásson, arról halovány lila szellentése sincs 😀
    békamenet? az meg mi?

  • figyelő: álljon itt egy reális felvetés (bevallom, nem az enyém)
    „Nem ártana levonni a valódi következtetéseket
    Azok, akik azzal álltatták magukat, hogy valamiféle alternatívát lehet szolgálni a kádári nosztalgiával megáldott mai rögvalóságban a „gondoskodó” új állampárti orbáni világgal, most önvizsgálatra, sőt önmarcangolásra ösztökélik az ön és közámítókat. Nem mintha nem lenne rá szükségük. Azonban a lényeget akkor is észre kellene venni, még akkor is, ha ártunk és qurmányunk valóban egy erősen lejtős pályát hozott össze:

    A választásra alkalmas zemberek több mint 20%-a a nyíltan rasszista, antiszemita, soviniszta fasisztoid, az Európában sajnálatosnak tekintett és szélső-jobbnak nevezetteknél mérföldekkel jobbabbra lévő pártra adta a szavazatát, s a döntő (a játékszabályok jóvoltából hangsúlyozottan) többsége, 45%-a egy ezen az elveket lightosan, kádárosan csippentve hirdető pártra.

    Nem mondom, hogy ezt tudomásul kell venni, de figyelmen kívül hagyni több mint hiba, bűn!”
    róna györgy

  • figyelő
    Nem akarom kiábrándítani,de az Orbán mögött álló „tömeg”, a birkákból, és a haszonlesőkből, bizony csak 2 millió valahány százezerre rúg.
    Mentalitásukból eredően természetes, hogy elvarázsolt kastélyban érzik magukat, körbevéve torzító tükrökkel.
    Majd ha bukik a sohasem hazudtam,meg lehet nézni, hogy pucolnak a világ 4 égtája felé. Már amelyik lopott eleget a koccoláshoz.
    A békamentről készítettek riportot,ami megmutatta, hogy milyen szellemi szinten imádják a FŐISTENT.(táblával demonstrálva). Erről elég is ennyi.
    Ja meg ki ne felejtsem bayerzsocát,a köpönyegforgató múltjával, amit a mellette lévők is bőven prezentáltak.
    Egyébként milyen Alkotmányt merészel emlegetni? Fideszeseknek csak (k)alaptörvényük van, így kisbetűvel.
    Felfogni nem tudják, hogy Orbán mit tett az országgal,ennek eredményeként imádják a pohos 2 ballábas levitézlett focistát.(pedig utálja a pocakosokat)
    Hogy mi lehet Orbán szövegében? Ami a Cipolláéban volt, vagyis a megvezethető tudatlanok bárgyúsága az alázatra,és kétrét görnyedőkre alkalmasoknál.

  • „Bizonyíték a csalásra, avagy lebuktak Ilon-cicáék

    Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a levélben szavazás egyik (de messze nem egyetlen) gyenge pontja, hogy napokig egy az állampárt által kinevezett pártkatonákból álló szervezet kezében vannak a dokumentumok, ráadásul érdemi felügyelet nélkül.

    Nos az NVI saját maga szolgáltatott információt tevékenysége kétes jellegéről.

    Hétfőn reggel valasztas.hu -un közölte:
    A levélben szavazók névjegyzékében szereplő

    választópolgárok száma: 193 793
    Érvényes szavazási iratok száma: 87 972
    Érvényes szavazólapok száma: 62 754
    Érvénytelen szavazólapok száma: 106
    Majd ma este erre módosította:

    A levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgárok száma: 193.793

    Érvényes szavazási iratok száma: 128.712
    Érvényes szavazólapok száma: 128.378
    Érvénytelen szavazólapok száma: 218

    Kérdés hová tűnt el 25ezer beérkezett anyag? „

  • Kedves bumburi,

    Amit írsz az én egyéni meglátásom szerint annál többről van szó. Nem egyszerűen tudatlan buta néptömegek. Tegyünk különbséget; más butának, egyszerűnek, szegénynek, tanulatlannak lenni és megint más az mit úgy hívunk, hogy „frame of reference” azaz vonatkoztatási keret. Ez nem azonos a tanulatlansággal mert ez intelligens és tanult embereknél is hiányos lehet. Ez kifejezetten az ismeretanyagra, vagy mondjuk tájékozottságra vonatkozik. Ha a frame of reference nincs biztos megszilárdult állapotban akkor ezek az emberek a továbbiakban nem képesek ellenállni a tudatmódosításnak. Ez felelős az információk befogadásáért, értelmezéséért és feldolgozásáért. Itt többről van szó mint tudati befolyásolás, ez már gyakorlatilag tudat módosítás amelynek fő eszköze az információ áramlás feletti uralom megszerzése és a teljes irányítás átvétele. És akkor még nem szóltam az érzelmi és indulati befolyásolásról amire kivételesen fogékony és amelynek a természeténél fogva fokozottan kitett a magyar nép. Ezt tette meg az orbáni irányító mechanizmus.

    Én az An-ről jöttem át, és láttam ott vált divattá az emberek lebirkázása, az állandó lekicsinylés.
    Ez azért is baj mert elfedi a lényeget és igen gyanúsan ez a tendencia már önmagában is a tudatmódosítás és befolyásolás kategóriájába kívánkozik. Nem tetszett ami ott ment ezért hagytam ott, és nem azért mert megszüntetik. De ezt hagyjuk, nem az AN-t minősíteni jöttem csak azért említettem, mert ezt a szemléletet most áthoztad ide. Ne haragudj, egy teljesen személyes megjegyzés, ismertelek az AN-ről régről, remek hozzászólásaid voltak de a vége felé teljesen Bartus hatása alatt álltál már.

    Van még egy fontos dolog. A magyar társadalom természetes öntisztulása teljesen megtorpant, mint egy székrekedéses emésztőrendszer egyre több toxikus anyagot termel. Orbán itt is remekelt, átvágta a még meglévő ereket és teljesen leállította a társadalom vérkeringését és önnön tisztulási folyamatát. Teljesen megmérgezte beszennyezte megbetegítette a társadalmat.

    Lenne még egy dolog, például a történéseket beleilleszteni az össz. európai folyamatokba, de ebbe most nem mennék bele, egyébként sem akarok itt könyvet írni így is elég hosszúra sikeredett.

  • Ille István

    Gondolom mindenképpen lehetne újraszámlálást kérni, jogilag fellépni, talán egy hajszállal eredményesebb lenne mint a kivitelezhetetlen bojkott, de közben azt számlálom, hány millió passzív szavazónak kellett volna elmenni és bármelyik más pártra de Orbán ellen szavazni amivel kiegyensúlyozható lett volna a csalás vagy legalább értelmet adott volna az újraszámlálásnak és a jogi procedúrának. Kérdés meddig képes elmenni Orbán és hogyan reagálna egy vereségre. Egyenlőre az ő kezében illetve emberei kezében van mind a hatalom mind a fegyveres erők. Nem tudom , hogyan végződnek az ilyen dolgok.

  • richard: az a duma, hogy a fidesz magára szabta a választási körzeteket és szabályokat, elég fals. a fidesz az ellenzékre szabta, pontosan ismerve annak hibáit és balfaszságát.

  • Richard: Én elutaztam Magyarországra szavazni. Beszélgettem emberekkel és szörnyű dolgokat tapasztaltam. Kevesen szavaztak gondolkodva ebben igazad van. De a legrosszabb mikor valaki egy órán keresztül szidta a Fideszt majd közölte nem megy el szavazni mert úgy is mindegy?! A másik pedig azért szavazott a Jobbikra mert az keresztbe akar tenni a cigányoknak. Nem neki csinál jót hanem a másiknak rosszat. Már az is elég. Gyakorlatilag azt hallottam, mindegy mennyit lop a Fidesz, a „kommunistáknak” ne jusson semmi. Ezért akár éhen is döglik. Hát rajta, eljött az ideje.

  • Ille István
    Nem tudom a részleteket hogyan csinálta, azért erről nem mondok semmit. Tudtam, hogy átírta a dolgokat, illetve olvastam róla. De az valóban látható amit mondasz. Minden téren, nem csak a szavazásban. Bevált a taktika.

  • llanfair

    Szeretnek büntetni. Elég nagy baj ha már a gyűlölet ennyire dominál, mert amit írtál hogy tapasztaltál, az már nem kevesebb, minthogy lassan össznépi szinten önmaguk ellen fordítják a saját agressziójukat. Ez még ráadásul depresszióval is társul, nem is lehet másként, akkor teljesen kiszakadnak a realitásokból és lassan már ésszerű döntésekre képtelenné vállnak mind a politikai mind magánszférában. Ez megmérgezi még individuális szinten is teljesen megszűnik és eltorzul a párbeszéd.
    Ahogy észrevettem gyakorlatilag már most sincs párbeszéd a pártok között Magyarországon, félek már magánember szinten is megszűnik.
    Úgy vettem észre már párbeszéd helyet jobbára csak társas monologizálás folyik. Itt teljesen reménytelen volt a szavazás, kevés is a magyar de teljesen széthúzóak lehetetlen bármit összehozni.

  • richard: tegyük hozzá, hogy ez a nemzet a legegységesebb nemzet egész európában – mármint, orbán szerint.

  • Ille István

    Ja, a gyűlölködésben esetleg. És ő tette azzá vagy legalább is vitte tökélyre. Csak még ezt nem tette még éppen hozzá. Ott vannak barátaim család, csak nézem mi folyik és idegeskedek. huhhh, mély sóhaj.

  • Richard: Most nagyon divatos szó a „magyargyülölet”. Pedig a magyar utál mindenkit. A szomszédokat, Európát, Amerikát és Izraelt. A négereket a cigányokat kínaiakat a bevándorlókat a turistákat és mindenkit aki nem saját maga. Talán nincs még egy olyan ország amelyet így átitat a politika. Azért utálni valakit mert más politikusra szavaz vagy más ország szülötte? Értelmes? Ha valaki békét akar az „ballibsi” hülye. Magyarországnak Fidesz típusú pártra van szüksége. Miért választana mást? Magyarországi honlapok kommentjei, a közlekedés a munkahelyek és a családok tele vannak az egymás iránti lenézéssel, gyűlölettel. Nem párbeszéd van hanem kioktatás. Aki pedig kritikát fogalmaz meg az idegenszívű hazaáruló. A Fidesz jó példával jár elő és ezzel erősíti az állampolgárokat abban, hogy úgy helyes ahogy Ő érez. Nem értem mit várt az ellenzék a választáskor? Magyarország népe úgy érzi, hogy maguk közül választott. Én is úgy érzem.
    De nem gondolom, hogy ezt Orbán tette. Nem hiszem, hogy intelligens kedves népet így el lehet torzítani. Ahhoz alapanyag kell.

  • llanfair

    Megvolt az alap nem vitás. Él itt egy magyar, elég közismert, egyetemen tanít, prof., sokszor szerepelt a TV-ben. Visszament Magyarországra egy TV stábbal dokumentum filmet forgatni, ez volt majdnem 17 éve. Kb.
    Ugyanaz ment le amit írtál, óbégattak vele az utcán amikor interjúvolt, hogy végre elmentek az oroszok de nem visszük semmire mert most megszállták az országot megint. Kérdezi kik?
    Mondja hát a cigányok azért nem boldogulunk.
    A pasi zsidó és kiment a végén a temetőbe az elhunyt rokonait megemlékezni. Ott is filmezni kezdtek, de az ott lévő magyarok nem tudták, vagy nem vették észre hogy zsidó és nagyon súlyosan verbálisan inzultálták a pasit, illetve a zsidókat. Nem csak ott. A pasi a végén ott a helyszínen elsírta magát, lezárta a filmezést és visszajött. Itt levetítette helyi TV kétszer, fő műsoridőben. Az volt az utolsó komolyabb tudósítás Magyarországról. Pedig előtte sok volt. Kádár interjúk, Németh Horn interjúk (archív). Stb. Azóta alig valami. Rosszul vagyok néha az egésztől. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Most kommentelek, hátha valaki olvassa talán ha csak egy két ember is hasznát veszi ezeknek a gondolatoknak visszajelzésnek.
    Na ez van.
    Üdv Richard

  • A mai MO-n itt ott 1,2 barátom van.Ezeken kívül”Se rokona sem ismerőse nem vagyok senkinek,”mert a barátok kihaltak,a rokonok, pedig nem sokan élték túl a „lakosságrendezést”.Mi,a kevesek megmaradtunk élő vádiratként.Manapság újra illik ide József Attila:”Talán dünnyögj egy(régi)új mesét,fasiszta kommunizmusét”
    Persze ma nagyobb”irodalmárokat”tanítanak.wass,nyírő meg a franc tudja még melyik nyilas háborús bűnös firkálmányait.Reméljük eljön az idő amikor József Attilát és Ady Endrét is rehabilitál- ják,szellemiségükkel együtt.Mert ha nem akkor”Úri véreim menjünk vissza Ázsiába”.

  • Kedves Richard!
    Vettem a kritikát, nem hozom át a birkázást. Sokáig nem használtam ezt a jelzőt, de amióta a településünk értelmisége is átváltott narancssárgára, és ész nélkül építették a fidesz ellen az utálatot, azóta ezt a jelzőt érzem a legtalálóbbnak.
    Nem szeretek senkit sértegetni, de ez az évek óta tartó másik oldalra való köpködés már kivesz minden jó modort az emberből.
    Fentebb írtam hogy az értelmiség. Ha nekik nincs ismeretanyaguk, akkor kinek van?
    Nem inkább arról van szó, hogy annyira el vannak varázsolva Orbán által, hogy már a tények sem számítanak, csak a hit a vezetőben? Nem lehet hogy a hitük a saját egójukat rombolja már?
    Amikor látom, hogy kárörvendően mosolyognak, amikor aláznak valakit zsidóként(nem az)és bár tudják hogy nem az az illető, a káröröm kiül az arcukra.
    Ezt látva egy hozzá képest tanulatlan ember mit csinál szerinted? Ha akire felnéz így viselkedik?
    Én elég mazochista vagyok ebből a szempontból, és gyakran vitázok fideszesekkel, vagy éppen jobbikosokkal.
    Mindig kulturált hangnemben, tényekkel alátámasztva.
    A vége mindig az, hogy én vagyok a csökkent értelmű, mert nem értem sem Orbánt, sem Vonát.
    Nem arról van szó, hogy a vezérük által használt stílust veszik át,hiszen gondolom nem kell Orbán kommunistázását, meg Vona szélsőséges kijelentéseit példákkal alátámasztani,ezért a jobb oldal kényszert érez a hasonló kommunikációra?
    Ezzel fejezve ki együvé tartozását a közösségükkel?
    Amit meg Bartus L. hatásáról írsz, az nevetséges. Sokkal visszafogottabbá tett,és nagyon sok esetben gondolkodásra késztetett inkább,mint a hatása alá vont volna.

  • bumburi: nekem több fideszes ismerősöm van,akiknek időnként küldök linkeket amikben a fürer és csapata lelepleződik, egyszerűen csak logikusan átgondolva a leírtakat. Amikor találkozunk és rákérdezek,az a válasz,hogy „minek olvassam el,úgyis hazugság vagy rágalom”. Na itt van az eb elhantolva.
    Hogy lehet meggyőzni egy ennyire elvakult (elhatároztam,hogy én sem „birkázom”) fanatizált,és hozzátenném, más témákban nem buta embert?

  • Kedves bumburi,

    Nem kritika volt csak észrevétel. A birkázás nem hazugság tényleg azok mint az is igaz, hogy az összefogás béna. De ez csak egy pici szelete egy nagy tortának. Te régebben szélesebb látókörű voltál, a mostani kommentjeid megkeseredett vádiratok. Jó lenne visszakapni a régi bumburit.

    Amit írtam, az embereket a Fidesz a média felhasználásával egy információs, kommunikációs és érzelmi keretbe foglalta. Ezen a kereten belül minden állítás igaz, mindaddig amíg az illető a kerethez viszonyít.

    A hazugság is igaz, ezért működik.

    Erre utal @nyizo is kommentjében. Lehet birkázni, csak azt is meg kell nézni, mitől birka. Született birka, született szolga, vagy azzá tették? És hogyan, mi módon? Mert ha ezt nem látjuk akkor mi leszünk a következő birka.

    A vonatkoztatási keret közhasználatú kifejezés,

    http://dictionary.reference.com/browse/frame+of+reference+?r=75&src=ref&ch=dic

    de a fizikában is használatos. A torontói egyetem professzora Donald Ivey mutatta ezt be egy ragyogó filmben amelyből nem csak a fizikai de a hétköznapi vonatkozásait is meg lehet érteni. Igen szemléletes.
    Kérlek nézd meg és megérted mitől állnak a dolgok a fejük tetejére és miért hiszik el az emberek a hazugságot.

    Mivel te nem beszélsz angolul lefordítom neked. Elég ha az első 2-3 percet megnézed. Arról beszél, hogy bizonyos helyzetben bizonyos szemszögből nézzük a dolgokat, ez az ami vonatkoztatási keretet képez. Így a körülményektől függően másnak tűnnek a dolgok. Majd egymással kezdenek vitatkozni ki állt a feje tetejére.

    Kinek van igaza?

    Egymás győzködik mind a kettő, hogy neki van igaza. Végül a kísérlet dönti el melyikük állítása helyes és valójában ki is állt a feje tetejére. Ekkor a talpán álló megkéri a másikat, hogy váltson és jöjjön át az ő vonatkoztatási keretébe, ha valósan akarja érzékelni a világot.

    https://archive.org/details/frames_of_reference

    🙂

    Üdv
    Richard

  • Kedves Richard!
    Megkeseredett vádiratnak gondolod a megnyilvánulásaimat?
    Sokáig próbáltam tárgyilagos lenni, aztán az évek múlásával ez kezdett eltűnni.Nem titok, hogy nem tartozom a fiatalabb korosztályhoz.A hosszú évek, évtizedek alatt mindig azt ígérték a politikusok (választások előtt természetesen) hogy még ezt a 4 évet, és aztán ha nem is lesz Kánaán, de javulni fog a helyzetünk.
    Minden ígéret elszállt,én meg kezdtem nem hinni.
    Odáig jutottam, hogy már nem hiszek. Legalábbis ennek a garnitúrának már nem. Másik meg nincs a láthatáron.
    Orbánt is, ugyanúgy mint Gyurcsányt kritizáltam. Adtam magamban esélyt mindkettőnek, amikor megnyerték a választást.
    Nem kellett volna. Abban az időben, (fiatalabb lévén) inkább anarchistának kellett volna lennem,elutasítva a szépen becsomagolt hazugságokat,vállalva mindent, ami ezzel járt volna.
    Erről már lekéstem. Maradt a felháborodásom,és a remény,(ennek ellenére) hogy talán a fiatalok tesznek az igazságért (nem a vélt igazságért) meghatározó lépéseket.
    Megnéztem a linket amit ajánlottál, de nem változtat a megélt tapasztalataim által kialakított véleményemen.
    Nézőpont kérdése.
    Ami ebben az országban van, azt már nem lehet nézőpont kérdésére redukálni, mert abba bele fogunk pusztulni.
    A megosztottság, a másik el nem fogadása mindent felülír.
    Sajnos vannak akik táplálják ezeket,és így szép lassan körbe bástyázzuk magunkat a még megmaradt józan ésszel.
    És így észrevétlenül kialakul bennünk pusztán önvédelemből a saját elveinken alapuló magatartásformánk.
    Jó lenne visszakapni a régi bumburit?
    Hogyan? Hiszen mindkét oldalról csak a pofonokat kapjuk úgy a közéletben, mint ismeretségi körünkben!
    Azért próbálok ezzel együtt is ember maradni.
    Amikor egy országot oda züllesztenek a politikusok, ahol ma Magyarország tántorog, akkor nincs lehetőség méricskélni, hogy ki mitől, és miért lett birka.
    Értelmes párbeszédre lenne szükség. Én próbálkozom.
    Hiszen a kutyát nem érdekelné, hogy ki kormányoz, ha élhető életet élnénk, és nem akarnának minden jogtól megfosztani bennünket,és nem azt látnánk napi rendszerességgel, hogy melyik barát mennyit kapott, vagy nyúlt le a közösből.
    Ez a téma egy mókuskerékre emlékeztet.
    Azért kösz hogy figyelmeztettél egykori önmagamra.
    Üdvözöllek.

  • bumburi: „Hiszen a kutyát nem érdekelné, hogy ki kormányoz, ha élhető életet élnénk, és nem akarnának minden jogtól megfosztani bennünket,és nem azt látnánk napi rendszerességgel, hogy melyik barát mennyit kapott, vagy nyúlt le a közösből”.
    Lájk.