Zajlik az élet Magyarországon – Sírjunk vagy nevessünk ?

2014 május 10 9:10 de.28 hozzászólás

Hát kedves olvasóim elmondhatom, hogy nem unatkozik az a tollforgató újságíró – szerkesztő aki ma Magyarországon képben akar lenni úgy az aktuálpolitika kérdéseiben, mint az Európa Parlamenti választások ügyében. Meg kell jegyeznem, hogy néha komolyan elgondolkodok azon, hogy sírni vagy nevetni kellene a kialakult helyzeteken. Egyet azonban leszögezhetek meglepőbbnél meglepőbb, szomorúbbnál szomorúbb sőt gyomorforgató eseményekről kell nap mint nap beszámolnom Önöknek. De lássuk egy kicsit tételesen mi is az ami történt az elmúlt napokban a magyar politikai színtéren!

Kukucska a magyar parlamentben.

Kukucska a magyar parlamentben.

Megalakult a Parlament!

Május 6-n megalakult az Országgyűlés! A képviselők a történelmi zászlók jelenlétében letették az esküt, ezzel megalakult az új Országgyűlés. Első feladatukként a képviselők szavaztak a Nemzeti Választási Bizottság beszámolójáról: 165-en igen, 31-en nem gombot nyomtak. Bejelentették a képviselőcsoportok megalakulását is, a frakcióvezetők: Rogán Antal, Harrach Péter, Mesterházy Attila, Vona Gábor, Schiffer András. A Demokratikus Koalíció képviselői ”kiegészítették az eskü szövegét”, ez így szól: ”Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak”. A titkos szavazás miatti szünetben Molnár Csaba sajtótájékoztatón magyarázta a kiegészítés minden szavának jelentőségét. Titkos szavazással megválasztották Kövér Lászlót, a Fidesz–KDNP jelöltjét az Országgyűlés elnökévé. A házelnök beszédében hangsúlyozta, hogy a képviselőknek az egész nemzet érdekében kell politizálniuk, vagyis a parlament „több, mint Országgyűlés” – mondta. Hozzáfűzte: csak akkor tudnak ezen feladatuknak eleget tenni, ha legalább az alapvető sorskérdésekben megtalálják a közös nevezőt, „amely oly fájdalmasan hiányzott közéletünkből az elmúlt majd negyedszázad alatt” – mondta. Azt mondta, óvatos reményre lát alapot a tekintetben, hogy ebben a négy évben maguk mögött hagyhatják a vitákat eddig folyamatosan kísérő terméketlen küzdelmeket. Alelnökké választották a fideszes Jakab Istvánt 192 igen és 2 nem szavazattal, a szintén fideszes Lezsák Sándor 192 támogató és 2 nem voksot kapott. A KDNP-s Latorcai Jánost 193 igen és 2 nem szavazattal, az MSZP-s Hiller Istvánt 191 igen és 2 nem vokssal, a jobbikos Sneider Tamást pedig 150 igen és 35 nem vokssal, 5 tartózkodás mellett választotta meg ülésvezető alelnöknek a Ház.

És akkor itt álljunk meg egy szóra!

Sokkolta az ellenzéket, valamint a választópolgárok egy nagy rétegét, hogy Sneider Tamás alelnök lehet! De miért is? Sneider a 90-es években volt főszkinhed Roy becenéven. A kilencvenes évek eleji egri cigány-szkinhed háborúban a szkinhedeket vezető férfi 2007-ben gyámság alá akarta helyeztetni szüleit, apját pedig gyilkossági kísérlettel vádolta. Vona Gábor játéktermeket üzemeltető kampányfőnöke védelmében ő mondta, hogy „a maffiózókkal is jóban kell lenni”. Sneider Tamást, a párt alelnökét jelöli a szociális, családügyi és lakhatási bizottság elnökének a Jobbik, nyilatkozta a Jobbik-frakció ülése előtt a párt saját lapjának, a Barikádnak Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető. Sneider jelölése múltja ismeretében sajátosnak nevezhető. Az 1972-ben született Sneider önéletrajzában is említi, hogy „[a] kilencvenes évek elején vezetője voltam az első csonkaországi nemzeti ifjúsági szervezetnek, a Nemzeti Ifjak Egyesületének”. Az egyesület valójában szkinhedcsoport volt. „ A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején az úgynevezett skinhead mozgalom volt a nemzeti radikalizmus külső megnyilvánulási formája. Ebben az egriek mind fizikai, mind szellemi tekintetben az élen jártak” – nyilatkozta erről a korszakról a Barikádnak még tavaly nyáron. Sneider „Roy” néven volt ismert a szkinhedek közt, ő volt a bandavezér a kilencvenes évek eleji egri cigány-szkinhed háború idején. Duró Dóra aki a legfiatalabb képviselője a jelenlegi országgyűlésnek teljes mértékben dicséretesnek nevezte a szkinhed vezér alelnökké választását!

Szkinhedezünk tovább!

Nem is lenne Magyarország Magyarország ha hirtelen nem találna a jobboldal az ellenzékben is egy embert, akiről minő véletlen 1992-es kapucnis képek, archív felvételek kerülnek elő, hogy részt vett egy eseményen, amikor Göncz Árpád egykori miniszterelnököt akkori szélsőségesek kifütyülték! – Igen Molnár Zsoltról beszélünk, egy fiatal útját és akár nézeteit kereső konzervatív emberről, aki rosszkor volt rossz helyen pechére kapucniban! Nos kedves olvasó innentől kezdve már nem a jogerősen elítélt Sneider van a hírek középpontjában, hanem a kapucnis Szocialista Molnár Zsolt.

Engedjenek meg nekem egy kitérőt…. – nem is egy kapucnis pulóverem van, szerintem bárki szétnézhet a saját szekrényében akad egy két kapucnis blúz, sőt bakancsom is van! Sajtósként részt vettem kérem egy két és talén több megmozduláson…ettől még nem gondolom, hogy szkinhed lennék!

Molnár Zsolt elismerte, hogy igen a felvételeken valóban ott van – és ő az! Viszont nem tartja magát szélsőségesnek sőt mi több, szkinhednek! Ez ma Magyarország…. így kell terelni a figyelmet… probléma van egy jobboldali ember előéletével nem elhatárolódunk tőle, hanem hamar-hamar szerzünk egy embert a szocialista pártból, akin el lehet verni a port – jelen esetben rá lehet bizonyítani, hogy netene ki beszél hisz ő is szkinhed!

Nos igen….van Országgyűlés, megvan az alelnök, megvannak az alelnökök is kinek örömére kinek nem ellenzéknek is van alelnöke Sneider Tamás szkinhed vezér szélsőséges nézeteivel együtt! Ez történt a házon belül!

Mindeközben!

No de zajlott az élet a házon kívül is! Nézzük meg, hogy mi is történt kint, valamint ki hogy reagált azokra az eseményekre:

Zajlott az élet a Kossuth téren!

De igazából mi is történt a Kossuth téren? Gaudi-Nagy Tamás elvben a földtörvény ellen tiltakozott – amivel tényleg nagy bajok vannak, meg kell hagyni, a földvásárlás gyakorlatilag lehetetlenné vált, ugyanis nem adtak ki időben egy kormányrendeletet a helyi földbizottságok megalakulásáról, így aztán csak akkor vehet földet bárki is, ha azt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei testületei engedélyezik, azoknak meg maguk felé fog hajlani a kezük. A probléma tehát adott és reális, ez ellen tiltakozik most Gaudi polgártárs, csak éppen szokása szerint rossz megoldást talál. Ugyanis a magyarországi földek problémájára nem válasz az, hogy megkergetnek pár politikust, egyeseket leköpdösnek, Trianonnak meg speciel pont ezekhez a földekhez a világon semmi köze nincs.

Szélsőjobboldali tüntetés a Kossuth téren.

Szélsőjobboldali tüntetés a Kossuth téren.

„A Kossuth téren tüntetők közül többen is megrohanták és szidalmaztak Parlamentből kilépő politikusokat. Hende Csaba honvédelmi és Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert is üldözőbe vették, amikor elhagyta az alakuló ülést. Az éppen szónokló Gaudi-Nagy Tamás előbb a mikrofonon keresztül kezdte Hendét szídni, amikor a miniszter áthaladt téren. Gaudi-Nagy hazaárulónak nevezte, és előbb azt ordibálta, hogy “gyere ide, gyere ide”, majd azt, hogy “takarodj innen”.

Hende csak legyintett egyet, de két nő is üldözőbe vette, akik azt ismételgették neki, hogy szégyellje magát. Hende előbb azt mondta többek között, hogy “egy miniszterrel arcoskodik?”, majd menet közben arról azt kérdezgette, hogy mi a problémájuk vele. Az egyik nő hamar sarkon fordult, a másik az egyik Kossuth térből nyiló utcáig követte. Ezzel lényegében egy időben Fazekast kezdte követni egy nagyobb csoport, ekkor már a rendőröknek kellett megvédeni Fazekast.

Hörcsik Richárd fideszes képviselőt is szidalmazás közepette kísérték végig a téren a tüntetők. A

tüntetést szervező Gaudi-Nagy Tamás a nála lévő megafonnal azt is bejelentette, hogy Kövér Lászlót is megkergették. Az Országgyűlés Hivatala erre reagálva azt közölte: semmilyen incidens nem történt, ami Kövér Lászlót érintette volna, a házelnök a tüntetés közelében sem járt. Közben a helyszínen készenléti rendőrök kezdtek gyülekezni, körülbelül harmincan, a mintegy hetven tüntető ellenében. A demonstrálók a volt jobbikos képviselő, Gaudi-Nagy Tamás vezetésével a földtörvény ellen tiltakoztak egész nap. A tüntetésen részt vett Morvai Krisztina, és telefonon kapcsolták Budaházy Györgyöt is. Ennél viszont sokkal szégyenteljesebb dolog is történt! A tüntetők napközben leköpték Pásztor István vajdasági magyar politikust, és megzavarták Bajnai Gordonék sajtótájékoztatóját is, megdicsérték és megtapsolták viszont Schiffer András LMP-s politikust.”

A demonstrációt, rendben is volna, ha a szélsőjobboldali politikai vélemények kinyilvánítása nem egy szégyenteljes szellemi szinten és könnyed társasági modorban történt volna.

Tulajdonképpen mindegy is, hogy hívják a nénit, alapvetően ő egy embertípus, annak a pesti polgárnak a képviselője, aki mindenbe beleszól, mindent megszakért, amihez nincs köze – a saját ügyeiben a tapasztalatok szerint már nem ilyen szakavatott, de politikai téren majd’ szétveti a hazafiság, néha el is sül. Mint tegnapelőtt is történt, a Kossuth téren, ahol jó pár minisztert, képviselőt lehazaárulózott a Gaudi-Nagy Tamás által összetrombitált tüntető csoport, mind a hetven tagjával, és a néni egyenesen leköpte Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét. Majd ismételten felszólította, hogy hagyja el az országot. Ami azt mutatja, hogy Nevenincs néni nem volt tisztában azzal, kit köpköd: Pásztor István ugyanis nem hazánkban él, előbb vagy utóbb magától is elutazik, lévén hogy a családja társaságát mindenképpen élvezetesebbnek találhatja, mint a Kossuth téri kompániát, legyen szó akár az épületen belüliekről, akár az épületen kívüliekről. Gaudi-Nagy Tamás szerint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hazaáruló, és megérdemelte, hogy leköpték.

„A hazaárulók a lámpavason szoktak lógni!”

Pásztor István örüljön, hogy ennyivel megúszta, mert a hazaárulók a lámpavason szoktak lógni – mondta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési frakciójának volt tagja azzal kapcsolatban, hogy az általa felhergelt emberek kedden Budapesten a Kossuth Lajos téren szidalmazták és leköpdösték a VMSZ elnökét. A volt politikus úgy vélekedett, hogy Pásztor István hazaáruló, mert összeállt a magyar nemzeti érdekeket veszélyeztető szerb radikálisokkal, azokkal, akik kiüldözték a délvidékről a magyarok döntő többségét. Pásztor azért is a délvidéki magyarság árulója, mert nem követeli a területi autonómiát – tette hozzá. Ezért ez a legkevesebb, amit kaphatott Pásztor István és minden hazaáruló meg fogja kapni a jussát – fogalmazott Gaudi-Nagy Tamás.

Semjén Zsolt, KDNP

A támadást több párt is elítélte, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint „a felelőtlen elkövetők tettét – akár őrültek, akár provokátorok – mélységesen elítéljük. Méltatlan cselekedetükkel az egész nemzetet ütötték arcul”.

Szávay István, Jobbik

Még a Jobbik is megszólalt, Szávay István, a párt képviselője azt mondta, szégyenletesnek, magyar hazafihoz méltatlannak tartják a Pásztor Istvánt ért támadást. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az inzultust okozó Gaudi-Nagy Tamás nem tagja és már nem is képviselője a pártnak, és a Jobbik az általa szervezett rendezvényen történtekkel semmilyen közösséget nem vállal. A Jobbik Szávay István szerint ugyan számos kérdésben bírálta már a VMSZ és Pásztor István politikáját, ám a véleménynyilvánítás ezen módja számukra elfogadhatatlan és megengedhetetlen. Ezen álláspontjukról tájékoztatták Pásztor Istvánt is – tette hozzá a képviselő.

Morvai Krisztina a Jobbik EP kampányának listavezetője

Morvai Krisztina a Jobbik EP kampányának listavezetője nem ért egyet azzal, hogy kedden leköpték a Kossuth téren Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, de a tüntetést szervező Gaudi-Nagy Tamástól nem határolódik el. Szerinte Gaudi-Nagy általánosságban beszélt, amikor azt mondta Pásztor Istvánnal kapcsolatban, hogy „a hazaárulók a lámpavason szoktak lógni”. A politikus kitért arra is: nem látta, hogy pontosan mi történt, a leköpést nagyon sajnálja, túlzónak tartja, de „nem a Tomi köpte le, hanem valaki a tömegből”. Pásztor Istvánról szólva pedig úgy nyilatkozott: nem mondaná, hogy hazaáruló, de a Délvidéken járva azt tapasztalta, hogy az emberek nem elégedettek a VMSZ tevékenységével.

Szanyi Tibor, MSZP

Szanyi Tibor a Magyar Szocialista párt EP kampnyának listavezetője erős megmozdulásnak nevezte a történteket, hisz a Gaudi által szervezett rendezvényen Morvai Krisztina mellett Hegedűs Lászlónét is látni lehetett a téren. A MSZP politikusa Jobbikos rendezvénynek tartja a demonstrációt, éppen ezért álságosnak tartja a szélsőséges párt elhatárolódását, hisz a párt három vezéregyénisége irányította az incidenst! „ Hangsúlyozom álságos a Jobbik elhatárolódása!” – fogalmazott Szanyi. A történet a szocialisták szerint ezen túlmutat, van az eseményeknek egy nagyon szomorú árnyoldala is! A FIDESZ nevezzük a nevén, valamit a Köztársasági Elnök nem tudja megvédeni a protokoll vendégeit a parlament előtt. Ez nagyon szépen mutatja a rezsim működését. Az, hogy mindez rendőrségi felügyelet mellett megtörténhetett szögezzük le nem, hogy Brüsszel tiszteletét nem vívja ki, hanem a magyarság megítélését hozza magával! Hisz bárki megnézi a képeket joggal teszi fel a kérdést, hogy ezek a magyarok? – Hisz ezek egymást sem tisztelik! Aljas és álságos ez az egész incidens! Amíg az Országgyűlésben a FIDESZ megszavaz egy jogerősen elítélt rasszista figurát alelnöknek, nem védi meg a saját protokoll vendégeit – hát ide jutott ma Magyarország. Ezt nem fogja tisztelni sem Brüsszel sem a nagyvilág! Az MSZP politikusa kijelentette semmi szín alatt nem hajlandó együttműködni majd az Európai Parlamentben, „sőt kijelentem, hogy egyik Jobbikos képviselővel sem vagyok hajlendó együtt dolgozni!”

Pásztor István, VMSZ

Pásztor István a VMSZ elnökét is megkérdeztük a történtekről, aki megkért ne kérdezzem őt arról, hogy a történteket, hogyan élte meg, hisz nagyon nehéz neki szavakat találni. Elmondta ő is, hogy nem jó szándékból sétálgatott a téren hanem Áder János meghívására érkezett a Parlament alakulási ülésére, mint vendég. A politikus elmondta, hogy náluk az természetes, hogy ha valaki vendégségbe megy annak biztosítanak megfelelő védelmet! Sok mindenre számított a politikus, de arra hogy egy ilyen esemény főszereplője lesz álmában sem gondolta volna. „Borzalmasan nehéz nekem minősítő mondatokat megfogalmazni! Ez a jelenség nemcsak rólam szól, hanem arról, hogy ma Budapesten a Parlament előtti téren ilyet lehet csinálni! Apropóként szolgáltam a Jobbiknak, hogy lincshangulat szülessen! Ez meg is történt! ”- Fogalmazott kegyetlenül szomorú hangulatban a vajdasági elnök!

Megtudtuk azt is, hogy Pásztor nem kíván ugyan feljelentést tenni az atrocitásért, viszont a rendőrség nyomoz az ügyben!

Áder János Közársasági Elnök ma rendkívüli sajtótájékoztatóra hívta a média munkatársait!

Az elnök így fogalmazott:

„Nem nézhetjük tétlenül, ha bárki a határokon túl élő magyarokat és azok vezetőit gyalázza.

Nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak.

Fontosnak tartom, hogy egyszer és mindenkorra levonjuk e szomorú eset tanulságait.

Az első, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen.

A második, hogy ha mégis megtörténik, az állam késlekedés nélkül, a törvény teljes szigorával sújtson le azokra, akik semmibe veszik azt az alkotmányos alapelvet, hogy senki sem alázhat meg senkit származása, nemzeti, vallási vagy társadalmi hovatartozása miatt. Tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt.

A harmadik tanulság, hogy minden ilyen esetben félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést. Egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek.

Ezért magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult honfitársaim helyett megkövetem Pásztor Istvánt.

Kovács Szidónia

28 hozzászólás

  • BrunszvikTeri

    Az elempés Schiffernél (András) már régen kibújt a szög a zsákból, de most már a lóláb is kilóg. Nyugodtan magyarosíthatna Geréb Dezsőre. Molnár Ferenc pontosan róla formálta meg az áruló figuráját.

  • BrunszvikTeri


    Kommentár a molinó szövegéhez:

    „kiárÚsítása” > Helyesen: kiárUsítása
    🙁
    Tehát a kép helyes szövege: A legjobbik a legbunkóbb
    )) 😀 ((

  • Ma bejelentették, hogy a köpködős hölgyeményt letartóztatták és eljárás indult ellene..

  • BrunszvikTeri

    Szegény Pásztor István, nem hitte volna, hogy „ma -Budapesten a Parlament előtti téren ilyet lehet csinálni”.

    Hát Kedves Elnök Úr, Ön biztosan nem értesült még arról, hogy a két éven át, előbb lerombolt, majd újjáépített Kossuth teret az 1944-es mintának megfelelően építették át, amely állapot magába fogalja az „egyesek ellen” akár törvényesen is elkövethető atrocitásokat, a lincselést sőt, még a „felkoncolást is”… 🙁

  • BrunszvikTeri

    Igaza van Szanyi Tibornak !
    Mert akik a nácikkal (finomabban szólva, a Jobbikkal) való együttműködést és „eszmecserét” szorgalmazzák, azok ugyanezt tennék mondjuk Szálasi Ferenc, vagy Hitler Adolf követőivel is.

  • falusi: kérdés, mi lesz a vád. a becsületsértés – mert a köpködés is az – büntetési tétele nagy nyilvánosság előtti, aljas indokból történt elkövetés esetén (ez pedig az) két év,
    ha csoportosan elkövetett garázdaság, akkor három évig terjedő szabadságvesztés a büntetése.
    biztos vagyok benne, hogy a hölgy sípzsinórjának nemzeti színű szalagjára való tekintettel kap max. 500ezer pénzbirságot. esetleg csak egy homlokráncolással súlyosbított ejnye-bejnyét.

  • Ille István
    2014 május 10
    11:23 de.
    Asszem, most kénytelenek lesznek példát statuálni. Merthacsak ejnye-bejnye, akkor a frissenmagyarított álompógárok esetleg hasonlóra számíthatnak, ha viharosabb idők járnak..(Fognak..) Jelenleg becsületsértés, nyilvánosan elkövetett garázdaság a vád. És a dolognak megszaladt a híre külföldön is, (K)Áder János csakezért szólott ezúttal. Mert amikor Gyurcsányt köpték le, akkor még egy szimpla garázdasággal sem lett vádolva a delikvens.. Gyelzem, ha ez mondjuk Vityenkával, vagy Kövérrel este volna meg magát, valszeg a TEK helyben felkoncolta volna a hölgyeményt..
    A vakemberrel mondom: meglátjuk.. 😀

  • Szógállati köszlepény:
    Mosgyüvöka javasembertű. A szokott cseverísznyi a halottakka is. A kípen levő plagát irójának üzentvele a Lőrincze: csókútattya!!

  • sziszi: kedvenc jobbikos kocsmámban – összesen kettő van mogyoródon 6.000 lélekre, de ez közelebb van, mert a másik ugyan semleges, és ott is szidják orbánékat, de messze van – arcukból kidőlve ordítják pásztorra: rohadt hazaáruló, fideszbérenc köcsög, kilóra eladta a magyarokat a fidesznek!
    hmmm…ennek fényében kicsit árnyaltabb már a kép
    és különben is, a jóasszony csak véleményt nyilvánított. elvégre a féltégla és a kockakő is az.
    áder mézesmázát meg jobb, ha sürgősen elfelejtjük. eképp szólt a nyugalmazott rabbi inzultálása után is, és eképpen fog szólni egy cigány ember meglincselése után is. nincs jelentősége. csak egy bojt orbán kardmarkolatán. még csak nem is díszes. cserébe igencsak kókadt.

  • Hát én láttam a hiradókban ezt a jelenetet és egyből a régi mondás jutott eszembe: „pénz számolva,asszony verve jó”,de ez esetben nem korlátoznám az asszonyokra a dolgot.A téren találtam volna néhány tenyérbemászó gesichtet.
    Amúgy meg még emlékszem amikor anno „gubanc” volt a kocsmában,bejött a „nagytenyerű fejenagy” kiosztott néhány sallert és rend volt a faluban. De ha ellopták a Mari néne tyúkját,akkor is tudta,melyik portán keresse a tettest,mert ismerte a faluját. Igaz akkoriban még nem voltak „jogai” a bűnözőknek. Most meg a 60 kilós megbízott párban se mer beavatkozni.

  • Alapból én azt tartom szomorúnak, hogy mindössze a habzó szájú hölgyeményen verik el a port, és ezzel le is tudják a dolgot. Holott ez attól összetettebb kérdés.

    Jut eszembe, nem a mi bodánk volt a köpködő? Kitelne tőle.

  • Egy komment az Origon.

    zpruzic342014-05-10 16:33:39
    A büdös szőröstalpúaknak nagy a pofája mert NATO védelem alatt állnak. Aztán ha fordul a kocka vinnyogva nyalják a seggét a másik félnek. Ezt csinálták két világháborúban. Gusztustalan, gennyes népség. Amíg lehetőségünk volt el kellett volna őket taposni.
    De nem volt ezzel egyedül.
    Ez egy teljesen jogszerű tevékenység megítélése a’la Magyarország. Tiszteletet a magyaroknak? Miért is?

  • falusi
    2014 május 10
    10:08 de.: Pedig a jóasszonyt anno akár egy orvos is elvette volna ….mármint ha az anyja időben jelentkezik abortuszra 🙂

  • Kovács Szidónia

    Kiegészítés: Nevenincs nénit letartóztatták, az ügyet koncepciós perként kezeli a BRFK! Gaudi Nagy Tamás tiszteletét tette a rendőrségen ahol Nevenincsnéni kihallgatása folyamatban van! A volt politikus újabb demonstrációt szervezett ma, két akasztófát is fölállítottak!
    Nevenincs néni története tehát folytatódik ugyanúgy ahogy a Gaudi szélsőséges tüntetéseivel! Mindeközben van hivatalosan is Miniszterelnöke Magyarországnak! Részleteket a teatrummá változott politikai életről holnapi nap folyamán közöljük! Kovács Szidónia

  • asher alexander

    -…”es minden hazaarulo meg fogja kapni a jussat,;-kozolte gaudi”-
    nos ebbol a megkapasbol egyetlen jobbikos sem marad ki!!
    a gaudi legfokeppen nem!!megkapja busasan azt ami eezert jar neki!!

  • Ille István
    2014 május 10
    11:23 de.

    Nem biztos, néha beáldoznak egy gyalogot egy kis propaganda kedvéért, hogy mutasság mennyire erkölcsös védőszentek.

    Ki ez a nő? Senki. Ha Lázár, Kövér, Bayer köpködne az más az megúszná ahogy mondod. Megúszták eddig is bár az csak verbális köpködés volt. De ez a nő senki. Szerintem látványosan beáldozzák a gyalogot. Fogadunk??

  • koncepciós perként kezeli a brfk?
    van ezeknek fogalmuk arról, hogy mit jelent az, hogy „koncepciós per”?
    olyan jogellenes, törvénysértő eljárás, ahol előre kigondolt hamis vádak, bizonyítékok, kikényszerített vallomások alapján hoztak előre elkészített ítéletet!
    arról nem is beszélve, hogy a büntető eljárásnak ebben a szakában még nem is lehet perről beszélni!
    észnél vannak ezek?

  • „A képviselöknek az egész nemzet érdekében kell politizálniuk.”Mondotta Kövér ur.Én meg azt mondom,hogy a ház elnökének is „a nemzet(és nem csak a fidesz)érdekében kell politizálnia.
    Sneider Tamás mostmár olyan hatalommal rendelkezik,hogy törvényt alkothat az országgyülés a romák veregetéséről.Én láttam itt Egerben a Sneider urat,amikor egy május elsejei szépasszony-völgyi ünnepségen,hogyan kergették az ott megjelenő cigányokat.Sörösüvegeket dobáltak rájuk.Egy eltörött üveg az én lábamot is megsértette,melynek nyomát a nadrágoon keletkezett lyuk emlékként örzi.
    Gandi-Nagy:”Minden hazaáruló megfogja kapni a jussát.”Retteghet a mai ellenzék és a nem a fideszhez tartozó polgárok,akik hazaáruloknak lettek kinyilvánitva.Hogy mi lesz itt hazánkban az elkövetkező ikdökben,csak az Isten a megmondhatoja.Én már is félek és a jövöben csak olvasok,de nem komentálok.

  • Szidónia
    A „néni” négy évvel több csak mint te. Az izgalommal várt hireidről bárki első kézből értesülhet pl. az index vagy az origo portálról. Ami ujat tudnál nyújtani, az az akasztófákról készült felvétel. Kérlek tedd közkinccsé. Köszönet előre is!

  • Névtelen kartácsnő felsorakozik azoknak a sorához, akit Gaudi-Nagy fog képviselni. Vagy provokátorként vagy prokátorként. Mikor hogy. Közben elhangzott Áder utánlövése, ami okán a Jobbik részben mártírt, részben koncepcoós peri áldozatot fog a gennyeslelküekből képezni. Nem csak ebből a szerencsétlenből, hanem az összesből.
    Mert ha ezt sikerül eladni koncepciós pernek, akkor a hívek minden, különben elkésett, de jogszerű intézkedést pontyosan ugyanúgy fognak aposztrofálni.
    A tizediknél felkészülnek, és a huszönötös jubileumnál rágyujtják valamelyik bíróra a házát.

  • István Berecz
    2014 május 11
    6:02 de.

    A házmester egy bunkó barom. Elnézést az állatoktól.

  • Olvastam egy interjút Daniel Banulescu román íróval. A kérdésre, vajon mi lehet az oka annak, hogy Romániában egy felmérés szerint a lakosság 68% jobbnak látta az előző rendszert, többek között ezt válaszolta:

    „Ceaușescu olyan volt, mint egy alkoholista apa, aki este részegen megy haza, és felkölti a gyerekeket, hogy megfegyelmezze őket. A Ceaușescu utáni politikai gárda is olyan, mint egy alkoholista apa, aki este részegen megy haza, és felkelti a gyerekeket, csak nem megfegyelmezi, hanem megerőszakolja őket…
    Ceaușescu alatt a főnökök tudták, hogy nem tehetnek meg bármit, a mostaniak pedig tudják, hogy mindent megtehetnek.”

    Nos, mintha csak Magyarországról beszélt volna. Orbán nap mint nap megerőszakolja ezt az országot.

  • Fene tudja, hogy van ez, de nekem nagyon-nagyon hiányzik Orbán Viktor megszólalása. Egyébként pedig sem Gaudi, sem maga a jobbik nem lehetne ilyen bátor, ha a Fidesz nem állna mögötte. Orbánnak és a pártjának ugyanis rendkívül nagy szüksége van a szélsőjobbos Jobbikra. Másként nem tudná fenntartani hatalmát.
    Valószínű, hogy a köpködő hárpiát megbüntetik, azonban az igazi felelősök – akik ott ülnek a parlamentben – ismét rejtve maradnak. Senki ne higgye ebben az országban, hogy csak a Jobbik a náci párt……
    Tudjátok én már hatvanhat éves vagyok, és a hátralévő életemben már sosem fogok megszabadulni attól a lelkiismeret furdalástól, hogy milyen országot hagyok hátra az utódaimra. Szégyellem magam, hogy ide juttatott bennünket Orbán.

  • todor48: Az a baj, hogy még csak rejtve sincsenek. Csak elég azt hazudniuk, hogy nem ők voltak.

  • Nos, a köpködést nem a Jobbik kezdte. 2006 Kossuth tér. Megvan? Ott állítottak akasztófákat az akkori miniszterelnöknek, meg aggatták ki a kerítésre azok neveit, címeit, akiket zsidónak vagy liberálisnak véltek. Akkor a Fidesz prominensei tartottak minden nap gyújtó hangú beszédet a „hívek” előtt. Nem történt más, csak Bolseviktor beleült a saját maga összehordta kupacba. Remélem, nagyobb áldozatok – mármint általunk hozott áldozatok – nélkül elsüllyed benne.

  • Félkegyelmű jobberek figyelem!!!

    Kedden az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya tartott egy konferenciát a „A történelmi emlékezet és a történettudomány” címmel
    Néhány infó a konferenciáról:
    -Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a felolvasóterem melletti termet is meg kellett nyitni a közönségnek.
    -A megszállási emlékmű elemzését szétröhögték a hallgatók.

    Néhány idézet a felszólalóktól:
    Hunyady György a Filozófia és Történettudományok Osztályának vezetője:
    -„A sok vihart kavart emlékmű, az angyali ártatlanságú magyar társadalom és a birodalmi sas képében Németország szembeállítása feledni és feledtetni próbálja a magyar társadalom és a Horthy-kormányzat felelősségét a zsidóként megjelölt tömegek meghurcolásáért és elveszejtéséért, a náci Németország mellett a háború végéig kitartó, hol készséges, hol vonakodó együttműködéséért”

    -„Ne tagadjuk le, hanem tagadjuk meg a zsidóság több évtizedes diszkriminációját, a revansista összezárást a III. Birodalommal!”

    -„Az Orbán kormány, csoportérdekeit kezdetektől fogva nemzetinek címkézi, és az ennek nevében indított gazdasági-politikai hatalom-összpontosításban addig megy előre, ameddig csak tud. És bizony igen messzire jutott.”

    Marosi Ernő, Széchenyi-díjas művészettörténész:
    -„Erre a rossz történetmesélésre semmi szükség nincs!”
    -„A zavaros, a magyar szókincsből az izé és a hogyishívják stiláris eszközeinek vizuális megjelenítésére apelláló tervezet semmiféle közmegegyezésre nem számíthat, így nem is való nyilvánosság elé!”

    Szóval, kapisgáljátok már mi a lényegi különbség ha valaki emberként vizsgálja ezt a szobrot és felállításának indítékait, vagy patkányként?

  • fuser: a patkány egy intelligens állat.

  • Ille István
    2014 május 14
    7:08 de.

    Ez igaz! Elnézést is kell kérnem a rágcsálóktól! 🙂
    Egyébként mielőtt valaki félre értené, annyit még a konferenciáról, hogy hallgatóság soraiban Marosi Ernő előadása okozott felfokozott derűt mert szétcikizte a bronzhányást is, meg a készítőjét is, csak már nem akartam annyit idézni.